Mindenszentek napján este kigyúlnak a sírokon a megemlékezés gyertyái

 

"Mindenszentek napján este kigyúlnak a sírokon a megemlékezés gyertyái, mécsesei.

 

Újra benépesülnek a temetők. Útra kelnek a hozzátartozók, hogy felkeressék az eltávozottak sírjait, és a gyertya vagy mécses lángjában fellobbantsák a megemlékezést, amely egyformán kijár a díszes kriptában, vagy összetaposott, behorpadt sírhant alatt nyugvóknak.

 

Évszámok rebbennek az imbolygó gyertyavilágnál, mögülük emlékek sokasága tódul elő. Mi meg csak állunk, és észre sem vesszük, hogy már rég nem a gyertya világít, hanem a bennünk lakozó szeretet, kegyelet és emberi tisztesség.

 

A keresztek elkorhadnak, a kövek, szobrok ledőlnek, de a holtakat ez nem befolyásolja. Előjönnek nyughelyükről, felegyenesednek és fürkésző szemmel keresik a szeretet és tisztelet nyomait a sírok körül állók tekintetében, arcán.

 

Az élők gyorsan elfelejtik a halottakat, de az eltávozottak hűséggel fizetnek a hűtlenségért – írja Cs. Szabó László írónk.

 

"Még abból a másik világból is igyekeznek segíteni a maguk módján. A halott anya visszajár betakarni árván maradt gyermekeit, az elhunyt gazda visszatér megsimogatni itt hagyott jószágát.

 

A visszajáró lelkek aggódva benéznek az ablakon, eloltják a lámpát a fáradt diák fölött, megsúgják a rímet az álmatlan költőnek. A megbékélt holtak így segítenek a töprengő, civakodó, boldogtalan élőkön.

 

A holtakkal nem is volt baj soha. Most sincs. Némán tűrik a világ aljasságait. Békésen nyugszanak egymás mellett, nemzeti és felekezeti hovatartozástól függetlenül.

 

Nem lopnak egymástól, nem verekednek, nem gyűlölködnek. Ahogy a gyertya és a mécses is egyformán világít valamennyiük sírján halottak napja estéjén.

A megtorlás, a bosszú csak az élők világát jellemzi."

Wass Albert a halálról

 

"- Borzasztó dolog meghalni ...

 

- Nem olyan borzasztó az, Teofil. Az ember elalszik lassan, és nem ébred föl többet. Csak pihen és pihen. Pihenni jó...

 

- De az élet! Soha többet nem látni erdőt, és soha többet nem hallani madarat! Pedig olyan szép az élet...

 

- Itt maradsz te, Teofil, ezután is. Csak nem láthatnak többé az emberek...

Te hinted le éjszaka a harmatot a fűre, és te rázod le a fák leveleit ősszel.

És amikor az első virág kinyílik az erdőn, ott állsz majd mellette, és megfested a szirmait, amilyenre akarod.

Együtt szállasz a pillangókkal, és ujjad megérinti a fenyőtűk hegyét, és azok csillogni fognak tőle a napban, és te hordod majd, mint a szellő, a jó illatot üverből üverbe."

 

A funtineli boszorkány - részlet

Wass Albert (1908-1998) - író, költő

 

megjegyzés: üver jelentése: kiszáradt patakmeder

 

fotón: A mennyország kapuja is ilyen lehet...

Szentbékálla ködben - Dunántúl

fotó: Kovács Miklós

Október 6 - az aradi vértanúk kivégzésének napja - a magyarok gyásznapja

 

Schweidel József (1796-1649) - aradi vértanú

 

Egy szemtanú szerint ő sem akarta engedni, hogy a szemét bekössék, a törzsőrmester kétszer tett erre kísérletet, de Schweidel minden alkalommal lerántotta a kendőt.

 

Kezében azt a feszületet tartotta, amelyet mindenkor, a csatákban is magával hordott.

A vérével befröcskölt keresztet papja - utolsó kívánságának megfelelően - eljuttatta honvéd kapitány fiának, aki szintén az aradi várban raboskodott.

Október 6 - az aradi vértanúk kivégzésének napja - a magyarok gyásznapja

 

Mikor a tábornokok a kivégzés hajnalán a várudvaron gyülekeztek, Poeltenberg végignézve társain így szólt:

"Szép kis deputáció megy az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje!"

 

Poeltenberg Ernő (1808-1849) - aradi vértanú

Nagysándor József (1803-1849) - aradi vértanú

 

Szivarozva várta kivégzését, s amikor sorra került, a latin mondást idézte: "Hodie mihi, cras tibi! (Ma nekem, holnap neked!)

"Éljen a haza!" kiáltással halt meg. 

Október 6 - az aradi vértanúk kivégzésének napja - a magyarok gyásznapja

 

Kivégzése előtti éjjel írta a feleségének:

"Adj gyermekeink mindegyikének, ha kilép a világba, egy emléket tőlem - előjeléül annak, hogy az, aki becsületesen és tisztán élte egész életét - nyugodtan bír meghalni, ha ártatlanul is, mint én."

 

Lázár Vilmos (1817-1849) - aradi vértanú

Október 6 - az aradi vértanúk kivégzésének napja - a magyarok gyásznapja

 

"Galícia nyomorúságában született meg az én - minden áldozatra kész - önérzetem, hol is a Metternich-politika erkölcstelenségét, a nemesség esztelen könyörtelenségét...

színről színre látva, lelkiismeretem felzúdult, s lelkemben egy jobb kor utáni vágy ébredt."

 

Knezić Károly (1818-1849) - aradi vértanú

A liberális diktatúra EU-s vezetője maga buktatta le undorító diktatúrájukat

 

Az EU áruló vezetői, élükön Leyen-nel egészen idáig azt hazudták, hogy Lengyelországban és Magyarországon nincs demokrácia. Azért folytatják e két ország ellen folyamatosan, egy buldog elszántságával a kötelezettségszegési eljárásokat - nem másért.

 

Mit tesz Isten, az olasz választások előtt három nappal, Leyen azzal fenyegette meg az olasz választókat, hogy ha "nem jól választanak", és a nemzeti erők, a jobboldal nyerne, akkor attól kezdve Itáliában sem lesz demokrácia, és az EU vezetésének megvannak az eszközei, hogy majd "fellépjenek" ellene!

Ilyen egy demokráciát védő libernyák "demokrata"...

Az édes anyanyelv – az édesanya-nyelv

 

Ha a nemzet összetartó elemeit kutatnánk, nyilván a nyelv lenne az első a sorban. Az édes anyanyelv – az édesanya-nyelv.

 

A magyarság számára a nyelv alapkérdés: a kultúráját is ez adja, a lelkét is ez határozza meg. Mivel álnok, igazságtalan békediktátumok szétszabdalták országunkat, mi, magyarok immár egy „kulturális nemzet” vagyunk, ahol a legfőbb értékünk éppen a nemzet kohézióját jelentő anyanyelv.

 

Őrizzétek, mint az életet adó lángot! Nyelvünk a legfontosabb közösségképző erőnk, a múltunk, az identitásunk, de a jövőnk záloga is, és nemzeti tudatunk közvetítője.

 

A nyelvünk nem elválaszt másoktól, inkább erőssé, méltóvá teszi nemzetünket az önálló életre, s így megtartja azt a világ számára.

 

Jól jegyezzétek meg: Kárpát-hazánkban csak úgy, s csak akkor van létjogosultsága a magyarnak, ha nyelvét megtartva erős nemzet marad. Csak így lehet méltó, hogy más népek fiaival: szerbekkel, románokkal, szlovákokkal, ruszinokkal, cigányokkal, horvátokkal együtt belakja a közös kárpáti hont.

 

Amelyik világban magyart a magyartól államhatárok választanak el, ahol más népek jogot formálhatnak arra, hogy magyarokat a szülőföldjükön másod-, sőt harmadrendű polgárokká fokozzanak le, ott közös hazánk az édes anyanyelvünk, ott jogaink visszaszerzéséért folytatott küzdelmeink elsőrendű célja az anyanyelv védelme, a kulturális autonómia kiharcolása.

 

Ne felejtsétek el, hogy csak magyarul „izzik a galagonya, izzik a galagonya ruhája”, miközben minden más nemzet fia is pontosan tudja, hogy a galagonyabokor ősszel piroslik.

 

Nyelvünk végtelen gazdagsága a nagy lehetőségünk, hogy szépen élhessük meg összetartozásunkat egymással, más népekkel, a világgal, a természettel. A nyelv a közvetítője annak, ahogyan élünk, ahogyan gondolkodunk.

 

A nyelv - nemzeti lelkünk tükre.

 

A ránk zúduló kultúrmocsok világában a tisztán beszélt, őrzött nyelv az egyetlen kincsünk, a tiszta forrás. Abban a globalizált világban, amelyben a minden értéket, minden tradíciót szétrágó gondolkodásmód, életideál, beszédmód a meghatározó, ott életet adó oázis, a nemzetet megtartó erő csak az a nyelv lehet, amelyen a költő ilyen hexametereket vethetett papírra:

 

"Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már,

elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik,

buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.

Illan a könnyű derű, belereszket az égi magasság

s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra."

 

Ezzel a gyönyörű anyanyelvvel lehet s kell nemzetet menteni, megtartani, őrizni.

 

Örökségül - részlet - 2008

 

Mészáros László - Patrióta Európa Mozgalom - alapítója