A száz éve született Göncz Árpád arcképével tapétázták

A száz éve született Göncz Árpád arcképével tapétázták a ki tavasszal a fővárost a, ahol egyébként mára egy róla elnevezett városközpont és metróállomás is létezik
 
Nem lakónegyedet, nem metróállomást, de még egy dűlőt sem lett volna szabad elnevezni Göncz Árpádról!
 
A budapesti libernyák vezetés semmit nem érő, politikai szélhámosságaként értékelhető klímavészhelyzet kihirdetését követően, második látszatintézkedéseként, az időtlen idők óta Árpád-híd metróállomásként ismert csomópont Göncz Árpád városközponttá nevezte át.
 
Göncz Árpád köztársasági elnökként – az egyébként nem is létező elnöki hatalmával visszaélve - ott akadályozta a demokratikus berendezkedés kiépítésének a folyamatát, ahol csak tudta, illetve ahol és amikor megparancsolták azt neki a "gazdái".
 
„Teljes mellszélességgel” támogatta a törvényesen megválasztott Antall-kormány elleni puccsot – a taxisblokádot.
Az első szabadon választott Parlament által elfogadott médiatörvény elszabotálásával, és számtalan más fontos kérdésben antidemokrataként viselkedett: nem az ország, a nemzet érdekei vezérelték, csupán egy szűk csoportéi!
Egy közepes képességű, akaratgyenge SZDSZ-es pártkatona volt csupán.
 
Külföldi sajtóorgánumoknak magyar köztársasági elnökként (!!!) az országot lejárató nyilatkozatokat tett.
 
Ha a magyarországi rendszerváltoztatás elsikkasztásának két fő személyi felelősét kellene megnevezni, akkor Sólyom László mellett Göncz Árpád neve szerepelne legelől a listán.
 
Hazaáruló módjára viselkedtek és "működtek" mindketten!
Göncz egy „karakter nélküli” jelentéktelen ember volt, akit bábként rángatott a háttérhatalom hazai szervezete, az SZDSZ.
 
Szégyen, hogy egyáltalán szóba jöhetett a neve egy közterület elnevezése kapcsán.
Szégyen, hogy Gyurcsányék az arcképével árasztották el a magyar fővárost!
Nem lenne gerincünk, ha mindezeket szó nélkül hagynánk!
 
Mészáros László – a Patrióta Európa Mozgalom alapítója

2022. October 04. 00:00

A magyar nép üzenete az Európai Unió vezetőinek

Európát!

A magyar nép üzenete az Európai Unió vezetőinek
 
A Magyar Országgyűlés 2015-ben kormánypárti képviselők kezdeményezésére, és szavazataival elfogadta azt a határozatot, mely szerint, Magyarország minden szükséges eszközzel meg fogja védeni a határait.
 
A kormánypárti képviselők kezdeményezésére az Országgyűlés kimondta, "felelőtlen minden európai politikus, aki a jobb élet reményével kecsegtetve arra bátorítja a bevándorlókat, hogy mindent hátrahagyva, életük kockáztatásával Európa felé vegyék az irányt"

2019. February 25. 00:00

Merünk nem kicsik lenni!

                         

Nemzeti politikát építünk

Nem rezzenünk össze senkitől: sem a multinacionális cégek felemelt hangjától, sem a bankárok fenyegetőzésétől, sem a pénzügyi körök negatív jóslataitól, sem a brüsszeli bürokraták felemelt mutatóujjától."

Orbán Viktor  - 2014

2019. February 20. 00:00

Magyarország jövője a gyermekeinkben van

                         

Magyarország jövője a gyermekeinkben van, ezért ha gyermekekről van szó, akkor semmi sem drága, válság ide, válság oda

Orbán Viktor - 2013

2019. February 17. 00:00

Részlet Orbán Viktor beszédéből a Fidesz 25. kongresszusán

                     

Magyarország nem hagyja magát, nem vagyunk, és nem leszünk Európa szolgái. Nem vagyunk, és nem leszünk sem a bankok, sem a nagyvállalatok szolgái!

Orbán Viktor - 2013

2019. February 04. 00:00

Günter Grass utolsó üzenete Európának: értsük meg Putyint, ne hagyjuk magunkat az amerikai érdekektől vezérelni!

                         

 

Günter Grass utolsó üzenete Európának: értsük meg Putyint, ne hagyjuk magunkat az amerikai érdekektől vezérelni!
 
/Günter Grass (1927-2015) - német író, költő, a kortárs irodalom egyik legkiemelkedőbb német nyelvű szerzője, szobrász, festő és grafikus/
 
Harmadik világháború veszélyéről beszélt utolsó, az El País című spanyol napilapban halála (2015. április 13.) előtt megjelent interjújában Günter Grass német író, költő.
 
“Mindenütt háború dúl. Félő, hogy megismételjük a korábbi hibáinkat. Mint az alvajárók, nem is vesszük észre, hogy egy újabb világháború felé tartunk” – mondta a  elhunyt német író a március 21-én készült interjúban.
 
“Egyfelől ott van Ukrajna, ahol cseppet sem javul a helyzet. Izraelben és Palesztinában is egyre csak romlik. Irakban az amerikaiak katasztrófát hagytak hátra. 
 
Ott vannak az Iszlám Állam által elkövetett szörnyűségek és a szíriai konfliktus, amely szinte teljesen eltűnt a híradásokból, pedig továbbra is ölik egymást az emberek” – fogalmazott A bádogdob című regény Nobel-díjas szerzője.
 
Günter Grass az európaiakat arra szólította fel, hogy értsék meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt, és ne hagyják magukat ennyire az amerikai érdekektől vezérelni.
 
A Szovjetunió felbomlása után nem tettek igazán komoly erőfeszítést arra, hogy Oroszország bevonásával új biztonsági partnerség jöjjön létre, és ez óriási hiba volt – vélte.
 
“Ukrajnának EU- és NATO-tagságot ígérnek, persze, hogy Oroszország ideges lett ettől” – mondta.
 
A politikai konfliktusok mellett az író a világszerte hanyatló szociális helyzetről, valamint a túlnépesedés, az éghajlatváltozás és az atomhulladék problémájáról is beszélt, és úgy fogalmazott: egyáltalán nem veszik figyelembe a következményeket. 
 
“Egyik találkozót tartják a másik után, de a gondok nem szűnnek meg, semmit sem tesznek” – mondta.
 
A kapitalizmus elpusztítja saját magát. “A világban áramló irracionálisan nagy mennyiségű pénznek nincs már köze a reálgazdasághoz” – folytatta.

2016. July 02. 00:00

Valóban nagy a baj, ha már ez a gyűlölködő SZDSZ-alapító is el kezdett rettegni!

Valóban nagy a baj, ha már ez a gyűlölködő SZDSZ-alapító is el kezdett rettegni!
 
Amíg mi mondtuk ugyanezt - mert meg akartuk védeni családjainkat, nemzetünket, országunkat, Európát a muszlim inváziótól - mi is "fasiszták, nácik, bolsevikok, rasszisták, intoleránsak, stb. voltunk!
 
fotó: 
képp Valóban nagy a baj, ha már ez a gyűlölködő SZDSZ-alapító is el kezdett rettegni!
 

2016. June 22. 00:00

Nem csak Oroszországot, de Európa országait is súlyos gazdasági hátrányok érik

                            Nem csak Oroszországot, de Európa országait is súlyos gazdasági hátrányok érik az amerikai érdekeket szolgáló, amerikai nyomásra bevezetett orosz embargó következtében Mint tudjuk ezeket a szankciókat, arra való hivatkozással vezették be, hogy "az oroszok lelőttek" egy maláj utasszállító gépet. Sajnos a hír igaz: lelőttek egy maláj utasszállítót, de nem az oroszok, hanem az orosz hadseregben már régen nem használt típusú rakétával az ukránok tették ezt a gyalázatot. A szankciókat ettől függetlenül, amerikai nyomásra most hosszabbították meg a "szövetségesek" újabb félévre.  

2015. November 26. 01:02

Orbán Viktorral van tele az amerikai internetes sajtó - ezekben a napokban a magyar miniszterelnök politikai "sztár" az USA-ban

                    Osszuk meg ezt az anyagot - küldjük el idegen nyelvű barátainknak, ismerőseinknek is - hiszen angol feliratos! Orbán Viktorral van tele az amerikai internetes sajtó - ezekben a napokban a magyar miniszterelnök politikai "sztár" az USA-ban

Futótűzként terjed az újvilágban is a legutóbbi Orbán-beszéd. A kommentelők 100%-a támogatja a magyar miniszterelnököt. Többen őbenne látják Európa új, meghatározó vezetőjét. kattints a rövid VIDEÓRA - érdemes! https://www.youtube.com/watch?v=0OF0MKYhMkA

2015. November 06. 01:57

Kilenc éve történt a rendőrterror – A főbűnös Gyurcsány máig érintetlen - lapszemle

                          (2010-ben az USA, és annak európai leányvállalata - az EU - nyomására, a független Magyar Országgyűlés határozatát - mi szerint a 65 év feletti bírókat nyugdíjazzák - nem lehetett végrehajtani, mert "sérült volna a jogállamiság. Így a magyar igazságszolgáltatásban a mai napig nem történhettek a rendszerváltoztatás személyi konzekvenciái. A bírói, az ügyészi kar továbbra is független - az igazságtól!) 1956-os forradalom kitörésének ötvenedik évfordulóján a fővárosi Astoriánál a Fidesz ünnepi tömeggyűlést szervezett. 2006. október 23-án történt meg az a gyalázat, hogy a feletteseik utasítására tömegoszlató rendőrök a több száz ünneplő civilt, járókelőt támadtak meg, vertek agyba-főbe és tartóztattak le, és ezreket félemlítettek meg. Ma már tény, hogy aránytalan mértékben, szükségtelenül és törvénysértően alkalmaztak erőszakot a rendőrök. A diktatúrákat idéző megfélemlítő akciónak 167 sérültje volt (köztük 17 rendőr és 5 külföldi), 33-an szorultak kórházi kezelésre. Gumilövedékek miatt fél szemére megvakult a tüntetések két résztvevője is. Hiába éltek több százan is panasszal bántalmazásuk miatt az ügyészségen, mivel a sisakban, maszkban, azonosítószám nélkül oszlató rendőrök többségét nem lehetett azonosítani, csupán hatuk ellen emeltek vádat.. A 2006-os őszi események miatt Bene László volt országos és Gergényi Péter volt budapesti rendőrkapitány, valamint társaik ellen zajló eljárásban hamarosan ítéletet hirdet a Fővárosi Törvényszék, de az akkori politikai vezetés nem került a vádlottak padjára. Pedig a 2006-os törvénysértések hátterét vizsgáló Balsai-jelentés, illetve a bizottság munkájában kulcsszerepet vállaló Völgyesi Miklós szerint is megkerülhetetlen lett volna Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök büntetőjogi felelősségre vonása. Balsai jelentése szerint szükségszerű lett volna vizsgálni Gyurcsány Ferenc politikai és jogi felelősségét is. A jelenlegi alkotmánybíró által fémjelzett jelentés ugyanis kiemelte, Gyurcsány Ferencnél felvetődhetett a terrorcselekmény elkövetésének lehetősége is. A Balsai jelentés magyarázata: „A törvényi szabályozásra figyelemmel a terrorcselekménynek nem csak a külföldi sajtóhírekből és mozifilmekből a közvélemény által is ismertebb cselekmény minősülhet, hanem hatályos büntetőjogunk szerint a lakosság megfélemlítése is, amennyiben az erőszakkal párosul.” A volt miniszterelnöki megbízott szerint „ami 2006. október 23-án történt Budapest belvárosában, az alkalmas volt a lakosság megfélemlítésére, ugyanis nemcsak a közterületeken jelen lévők, de a tévénézők tudatában is alappal keletkezhetett reális félelemérzet.” Völgyesi Miklós nyugalmazott legfelsőbb bírósági tanácselnök 2007-ben feljelentést tett Gyurcsány Ferenc ellen, de a Központi Nyomozó Főügyészség azt a beadványát is visszadobta. Pedig szerinte az ellenzéki tüntetés szétverését a rendőri vezetés politikai háttértámogatás, utasítás nélkül nem merte volna meglépni. A parancs kiadására pedig egyedül Gyurcsánynak volt lehetősége A Fővárosi Törvényszéken, Gergényi Péter és társaival szemben folyó eljárás és a több mint két éve zajló per pedig csak egy „színjáték” - mondta a nyugalmazott főbíró. Pesti Srácok

2015. October 23. 14:09
<< Első < Előző Következő> Utolsó>>

1. oldal/125