Trianon nem egyéb, mint Közép-Európa több száz éves gyarmatosítási folyamatának legkegyetlenebb stációja
Trianon nem egyéb, mint Közép-Európa több száz éves gyarmatosítási folyamatának legkegyetlenebb stációja
"Valamennyi legyőzött nép közül a tehetséges, felsőbbséges magyar népnek jutott a leggonoszabb sors."
I. Garvin - angol publicista - 1925
fotón: Az ország történelmi térképe és címere valamint a királyság híres magyar revíziós imája 1920-1945 közötti időszakból
2026. June 15. 00:00
Érdemes rászánni öt percet, és figyelmesen elolvasni - egy becsületes, érző villágpolgárnak is van hazája, és a szívében hazaszeretet! - osszuk meg! Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára
Érdemes rászánni öt percet, és figyelmesen elolvasni! Egy becsületes, érző villágpolgárnak is lehet, és van hazája, szívében pedig hazaszeretet!
Osszuk meg! Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára című egykori levelét!
“Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam.
Most, ezen a furcsa nyáron, mely úgy hat rám, mint borzongó, kényelmetlen ébredés egy tarka és bolondos álom után, először válik tudatossá bennem, hogy egész életemben kerültem ezt a szót…
íme, erőlködöm és nem tudom kimondani most se, különös szemérem fog el, nem tudom legyőzni; pedig nem volnék éppen zárdaszűz, se vénkisasszony – nevén szoktam nevezni, nemcsak a gyermeket, de ama boldog és áldott bölcsőt is, ahonnan származik.
Megpróbálom megmondani, mi az, amit érzek, akkor talán nem kell kimondani; ugye?
Különben ha nem értenéd dadogásomat, útbaigazíthatlak. De fordulj el, ne nézz a szemembe. Még nem olvastam ezt a könyvet, amiben levelem meg fog jelenni: de úgy gondolom, ama szót megtalálod benne többször is – hiszen arról szól a könyv, amit ez a szó jelent.
És megtalálod régi versekben és széles szólamokban, amik most újra élni kezdenek, én még akkor ismertem őket, mikor egy időre halottaknak tetszettek, üresen, furcsán kongottak a fülemben, nem értettem őket, vállat vontam. Igen, valamiről beszéltek ezek a versek, és szóltak valamiről, amiről tudtam, hogy van, mint ahogy van kéz és láb, különösen hatott rám, hogy emlegetik, mintha valaki minden lélegzetvételnél megnevezné a láthatatlan elemet, mely tüdejébe nyomul.
Iskolai ünnepélyeken, tavasszal kiáltották hangosan: azt mondták nekem, hogy szeressem, kötelességem szeretni. Mintha azt mondták volna, hogy szeressem a kezemet és a lábamat. Dac fogott el és furcsa makacsság: – hogyan lehetne kötelességem, hogy magamat szeressem, így szóltam magamban, holott én nem vagyok megelégedve magammal, holott én több és jobb szeretnék lenni, mint ami vagyok – holott én gúnyolom és dorgálom magamat.
S mert a földön járok, ne fordítsam szememet a csillagos ég felé, melynek nincsenek határai, csak horizontja van! S mert nem tudok ellenni étel és ital nélkül, tegyem meg istenemmé az ételt és italt? S mert nem tudok szólani másképpen, csak így, ne hallgassam meg azt, aki másképpen szól?
S ha erőt adott nekem a föld, amelyből vért szíttam magamba anyám emlőin át – ezt az erőt csodáljam a munka helyett, melyet végrehajtok vele!
Dac fogott el és makacsság: embernek neveztem magam – azt kerestem, ami bennem hasonlatos másféle emberekkel s nem azt, ami különbözik. Világpolgárnak neveztem magam – léleknek neveztem magam, mely rokon lelket keres, akárhol itt e földön, s ha kell, a pokolban is.
És nem mondtam ki azt a szót. De ha házat építettek valahol Pesten vagy Fogarason, vagy Szolnokon, vagy Kolozsvárott, megálltam előtte, és úgy néztem, mintha az én házamat építenék. És ha virágot láttam nyílni a pilisi hegyekben vagy a Kárpátokban, tudtam, hogy a virág nekem nyílt.
És ha idegen emberrel beszéltem, és az idegen ember dicsérte a lánchidat és a Dunát és az aggteleki cseppkőbarlangot és a dobsinai jégbarlangot és a Vaskaput és a Balaton vizét – akkor lesütöttem a szemem és zavarba jöttem, mintha engem dicsérne.
És mikor Berlinben jártam, úgy csodálkoztam és nevettem magamban azon, hogy ezek itt járkálnak és házakat építenek, mint aki álmában tudja, hogy álmodik, és amit lát, nem valóság, álomkép csak, tündérmese, játék.
Játék háznak éreztem az idegen házat – csak játszották az emberek, hogy ezt ők komolyan veszik –, és mikor a vendéglőben fizettem, elámultam, hogy elfogadják tőlem a játék pénzt, amit kezembe nyomtak, mikor átléptem a magyar határt.
És lelkem mélyén soha nem hittem el, hogy ők komolyan mondják: hélas! és alas! és wehe! és ahimé! – mikor jaj-t kell mondaniok –, és arra gondoltam, hogy haláluk percében ők is jajt mondanak majd, mint én.
A megfogható ismerős valóság ott kezdődött nekem, ahol átléptem a határt – ha életemben először jártam is arra, ahol átléptem.
De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek.
Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”
(Megjelent a Kosztolányi Dezső szerkesztette “Vérző Magyarország – Magyar írók Magyarország területéért” című könyvben.)
2026. May 15. 00:00
Magyar az, akinek fáj Trianon Illyés
"Magyar az, akinek fáj Trianon."
Illyés Gyula (1902-1983) - író, költő
2026. May 15. 00:00
Francesco Nitti Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot
"Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot.
De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugszanak bele hazájuk rombolásába. Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget.
Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula... a leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel...
Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek.."
nyilatkozat - részlet - 1924 szeptember
Francesco Nitti (1868-1953) - olasz miniszterelnök
2026. May 15. 00:00
Amikor a kegyetlen nagyhatalmi, és a regionális nacionalista érdekek egybeestek... Felvidék, Trianon
Amikor a kegyetlen nagyhatalmi, és a regionális nacionalista érdekek egybeestek...
"Azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia, a lakosság ellenszavazata következtében."
La paix című könyv részlete
André Tardieu (1876-1945) - háromszoros francia miniszterelnök
"Választanunk kellett Csehszlovákia megteremtése vagy a népszavazás között."
Tomás Garrigue Masaryk (1850-1937) - A fő területrabló, Csehszlovákia egyik "megteremtője", első elnöke
2026. May 15. 00:00
Ennyit az úgynevezett "Trianoni békéről"! André Tardieu
Ennyit az úgynevezett Trianoni "békéről" - a népek önrendelkezéséről!
"Azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia a lakosság ellenszavazata következtében."
André Tardieu (1876-1945) - a háromszoros francia miniszterelnök - a La paix című könyvéből - részlet
2026. May 15. 00:00
Lord Viscount Rothermere Magyarország a trianoni békediktátummal galád nagyhatalmi érdekek prédájává vált!
Magyarország a trianoni békediktátummal galád nagyhatalmi érdekek prédájává vált!
"Két fiam esett el a háborúban. Nemes eszmékért áldozták az életüket és nem azért, hogy e dicső nemzettel ilyen igazságtalanul elbánjanak.
Addig nem lesz nyugalom Európában, amíg revízió alá nem veszik a galád és ostoba trianoni szerződést."
Magyarország helye a nap alatt - Hungary s Place in the Sun) - részlet - 1927
Lord Viscount Rothermere (1868-1940) - sajtómágnás, a Daily Mail kiadója és főszerkesztője
2026. May 15. 00:00
Jól véssük fejünkbe mindannyian, ma élő magyarok , amit Wass Albert üzen nekünk a mindennapi szabadságról!
[
Jól véssük fejünkbe mindannyian, ma élő magyarok, amit Wass Albert üzen nekünk a mindennapi szabadságról!
"A szabadság nem koldusok tarisznyájába való alamizsna.
Meghalni érte dicsőség, az igaz, azonban nem elég még ahhoz, hogy szabaddá tegye az életben maradottakat, ha azok nem vállalják, a rájok eső részt.
Mert a szabadságot, magyarok, ki lehet vívni valahogy azzal, ha sokan meghalnak érte, de megőrizni csak akkor lehet, ha minden ember, aki életben maradt, élni is tud ám érette, napról-napra, kemény munkával és tiszta becsülettel.
Mindössze hőseinek halála árán, ingyen kegyelemből, még nem nyert szabadságot magának nép ezen a földön, s nem is fog soha."
Sztrájkolnak az égben - részlet
Wass Albert -(1908-1998) - író, költő
Barátaim!
Szervusztok!
Jól véssük fejünkbe mindannyian, ma élő magyarok, amit Wass Albert üzen nekünk a mindennapi szabadságról, a Sztrájkolnak az égben című művében!
A szabadság nem koldusok tarisznyájába való alamizsna.
Meghalni érte dicsőség,
az igaz,
azonban nem elég még ahhoz,
hogy szabaddá tegye az életben maradottakat,
ha azok nem vállalják, a rájok eső részt.
Mert a szabadságot, magyarok,
ki lehet vívni valahogy azzal,
ha sokan meghalnak érte,
de megőrizni csak akkor lehet,
ha minden ember,
aki életben maradt,
élni is tud ám érette,
napról-napra, kemény munkával és tiszta becsülettel.
Mindössze hőseinek halála árán,
ingyen kegyelemből,
még nem nyert szabadságot magának nép ezen a földön, s nem is fog soha.
Mi hát a teendő manapság kedves honfitársaim?
Idősek és fiatalok?
Olyan politikát kell támogatnunk, amely nem hősi halottakat kíván a nemzettől.
Nem meghalni kell a hazáért,
hanem élni tudni érte,
és magunkért a családjainkért.
Meg kell tanítanunk gyerekeket arra,
hogy a föld,
amelyen járnak, nem csupán anyag és por,
hanem az ősök öröksége,
amit szeretni kell.
A hazát nem zászlók és dalok teszik,
hanem a szív, amely dobban érte.
S ha a gyermek szíve dobbanni tanul a haza számára,
akkor nem veszett még el semmi.
És egy percre se feledjük, hogy az összefogás ereje csodákra képes!
Rajtunk múlik a sorsunk!
2026. March 21. 00:00
Mészáros László: A csíkszentdomokosi vonatfütty
Mészáros László: A csíkszentdomokosi vonatfütty
Egy rövidke történet összetartozásról, nemzeti érzésről, az egy és oszthatatlan magyar nemzetről, a szabadságról, meg a turul-madárról... ....
Van ám olyan is, hogy személyesen találkozunk a szabadsággal, vagy az együvé tartozással, sőt az is megeshet, persze csak igen ritkán, hogy egyszerre mindkettővel.
Ha az ember lelkében egyébként mindkettő honos – s ha olyan szerencsés, mint amilyenek mi voltunk édesanyátokkal, amikor a Gyergyóból Szeredába vezető, csíkszentdomokosi műúton haladtunk -, még ez is megeshet vele.
A magyarokat leginkább elnyomó kommunista, diktatúra idején, a nyolcvanas évek elején egy hófehér, havas, igazi csikorgós csíki hideg estén autóztunk utunkon, mellyel párhuzamosan ötven-száz méteres távolságra fut a még a „magyar világban” épített vasúti pálya.
Lassan vezettem, hiszen jeges volt az út. Egyszerre csak mellénk zakatolt egy teherszerelvény, hatalmas csattogással. Oldalra nézvén láttam, hogy integet a masiniszta.
Észrevette, hogy magyarországi autóval van dolga, s csókot dobott, majd két kézzel mutatta a szeretetét irántunk. Lelkesen visszaintegettünk, mint jó testvérhez illik, s hasonlatosan az övéhez, megtelt lelkünk iránta való szeretettel, így, ismeretlenül is.
Beálltunk azonos sebességre, és egymás mellett haladhattunk kilométereken keresztül, mígnem szinte mindketten egyszerre kezdtük el gépeink tülkét nyomni.
Úgy szólt az ő hatalmas, levegőt megrezgető mozdonyfüttye s Dáciánk éles kürtje hosszú perceken át, hogy olyat még nem hallott a csíki haza.
Eggyé váltunk a nagy, havas, székely éjszakában, s olyan erőssé lettünk, hogy még a mit sem sejtő diktatúra is beleremegett volna – ha vonatunk nem „kényszerpályán” zakatol.
Dánfalvához értünk ugyanis, ahol eltávolodik s más irányt vesz a vasúti pálya. Így kényszerűen elváltunk egymástól, de még sokáig hallottuk az egyre halkuló, de nem szűnő vonatfüttyöt.
Fizikailag eltérítette őt tőlünk a sínpálya, de lélekben örökre eggyé lettünk.
Ez a pár perc, ez a pillanatnyi idő szinte egy életre erőt adott. Tudom, hogy belül ő is így érezhet. Ő, akivel ott, a csíki fagyos hidegben, a diktatúra kellős közepén is olyan szabadok voltunk, mint a turulmadár.
Levél gyermekeimnek és későbbi utódaimnak című írás részlete
2025. November 26. 00:00
Húsvéti köszöntő Csaba testvértől a támogatóknak
Kedves Támogatók, Keresztszülők, Barátok!
A gyerekeink iránti jóságukért köszönetképpen, szeretném megosztani Önökkel az egyik nagyon szép nagycsütörtöki élményemet. Aki gyerekekkel foglalkozik, az tudja, hogy mindenik évnek megvan a maga keresztje, van olyan tanév, amikorra a himlő, máskor az influenza környékezi meg a nagycsaládot, és biza' akkor "megy a gyűrű vándorútra, egyik kézből a másikba", és nehéz megfékezni a járványt.
Persze nemcsak fertőző betegségek indulhatnak el a gyermekek világában, hanem különféle divatok, hóbortok is, melyeket a felnőtteknek nagyon nehéz megérteni, befolyásolni. Volt egy év, amikor a fiaink folyton bosszantották a tanárokat, az osztályok szinte versenyeztek, hogy ki tud csínytevésben rálicitálni a másikra. Nekik nagyon jó bulinak tűnt, de egy-egy tanár a felmondását fontolgatta.
Mi mást tehettem volna, újból és újból összeszedtem az intézet belső udvarára a gyerekeket, hol szép szóval, máskor meg minden pedagógiai haragomat csatasorba állítva próbáltam a fiaimat nevelgetni, a kedvesség és a jóság útjára terelgetni.
Tavasz felé már az egész pedagógiai eszköztárunk romokban hevert. Magamba roskadva behívtam az intézet vezetőjét, és megbeszéltük, hogy ha már nincs eredménye annak, hogy a gyerekek fejét mosogatjuk, próbáljuk meg a lábukat megmosni. A nagycsütörtöki szentmisén a legcsintalanabb gyerekeket kiültettük az első padba, és az evangélium után prédikáció helyet letérdeltem szerre mindenik fékezhetetlen kiscsikó elé, és szelíden, ahogyan mesterünktől tanultam, megmostam, megtörölgettem a lábát.
A hívek döbbent csendben nézték, nem mondtam semmit, csak céltudatosan végeztem a dolgomat, a kántor közben szép nagyböjti zsoltárt énekelt. A szertartást elsősorban a gyerekeknek szántam pedagógiai célzattal, de igazából engem is végtelenül megindított.
Ott és akkor döbbentem rá, hogy Péter lábát mosva az én lábamat is megmosta a Mester. Bár Júdás zsebében ott zörgött a harminc ezüstpénz, Jézus mégis lehajolt, és az áruló lábát is megmosta. Aztán belém nyilallt a felismerés: Jézus nemcsak megmosta a tanítványai lábát, hanem utána meg is halt értük a kereszten! Vajon én meg tudnék halni ezekért a rosszcsont gyerekekért?
A szertartást befejezve felálltam, és csendesen néztem őket, míg az orgona utolsó akkordjai is elhaltak. Néztem a fiaimat, és annyira szépnek láttam őket, mint még soha! A megfosztott oltár előtt sokáig némán térdeltünk. A végén, a sekrestyében mindenki tanítványom odajött, hozzám bújtak, megöleltek csendesen. Néma percek után az egyik, talán a legcsintalanabb megszólalt:
"Csaba testvér, én többet nem leszek rossz!" Én sem, én sem, visszhangozták a többiek a mélyről jövő jó elhatározást. Évek teltek el, ma már felnőtt emberek, elsodorta őket a múló idő, de én úgy gondolom, hogy legtöbbjüknek sikerült megtartani a tiszta szívből felfakadt őszinte fogadalmat.
Egy biztos, ha találkozunk, ugyanazzal a szeretettel tudjuk átölelni egymást. A gyerekek előtt térden állva örökre megértettem, hogy szeretetre csak végtelen alázattal és nagy-nagy szeretettel lehet tanítani az embereket. Ezúton kívánok Önöknek kegyelmekben gazdag húsvétot!
Böjte Csaba
2025. April 19. 00:00