Bozsó János (1922-1998) - festőművész képeiből

                      Kecskeméten született. Édesapját nem ismerte. Gyermekkorát a város környéki tanyavilágban töltötte cselédgyerekként. 1930-as években Kecskemét külvárosában élt. Alkalmi munkából tartotta fenn magát. 1940-es évek első felében katonaként szolgált az orosz fronton. Az ausztriai Linz környékén esett fogságba, ahonnan gyalogosan tért haza Kecskemétre. 1940-es évek közepétől önképzéssel sajátította el a festőművészet rejtelmeit. 1948-tól rendszeres résztvevőjévé vált a képzőművészeti kiállításoknak. 1957-ben rendezte be első önálló műtermét a Klapka-házban Kecskeméten. Mindvégig itt alkotott, itt kezdett műgyűjtéssel foglalkozni. 1976-ban magyar néprajzi és európai iparművészeti magángyűjteményét szülővárosának, Kecskemétnek adományozta. 1977-ben alapító tagja a Tiszakécskei Művésztelepnek. 1979-ben megnyílt a nagyközönség előtt a Bozsó Gyűjtemény. Ma itt láthatóak a művész alkotásai is.

2015. September 06. 02:28

2025: Magyarország minden német menekültet befogad!

                      2025: Magyarország minden német menekültet befogad, akik nem kívánnak a Német Iszlám Államban élni. Magyarország példát mutat az európai értékekből és ugyanezt a szolidaritást javasolja a többi kelet-európai országnak. Soha nem látott migrációs hullám indult meg Magyarország felé, miután Németországban a Muzulmán Testvériség és az SPD koalíciója nyerte az alsóházi választásokat. Családok milliói keltek útra, egy jobb élet reményében. Ezek a német családok nem felejtették el azt, hogy Magyarország mindig is az otthona volt a németségnek. Ahogy azt sem, hogy a magyar állam nem csak a német egyesítés során játszott kulcsfontosságú szerepet, de a történelem folyamán többször is telepített le nagy létszámú német népességet országán belül. Ma ezek a csillogó, kékszemű menekültek Hegyeshalomhoz érve ugyanezt követelik a magyar kormánytól. Nem akarnak ugyanis továbbra is egy kalifátusban élni. Nem akarnak egy olyan államban élni, ahol megszűnt a szólásszabadság, ahol megszűnt a vallásszabadság és nem tisztelik az emberi jogokat. Elsősorban a nők jogaik csorbultak, akiknek a jövőben kötelező lesz az utcán csadort viselniük. Ma már nem az a kérdés, ami alig pár éve volt, hogy jó döntés volt-e ilyen gyorsan bevezetni a női kvótát. De arra is emlékszünk, mi történt Kölnben, amikor kiderült, hogy egy asszony megcsalta férjét. A németeknek elegük van abból, hogy betiltották a sörfesztiválokat, ahogy abból is, hogy vége van a bajor virslievésnek, mivel a disznóhús fogyasztása tiltottá vált Németországban. A németek úgy menekülnek, ahogy tudnak. A jól ismert dunai hajók immár nem a Dunakanyart fotózó turistákkal, hanem német migránsokkal vannak tele. De nem csak a vízen, hanem vasúton és autópályán is jönnek. Az M1-esen naponta akár 30 km-es kocsisorokra is számítani kell, a hajnali szembesütő nap miatt tömegesek a pályán a balesetek, a rendőrség ezért vizet oszt a nagy melegben rekedteknek. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a szokásos pénteki rádióinterjújában üzent: Magyarország mindig befogadta a németséget. Ez most sem lesz másként – mint fogalmazott. A kormányfő emlékeztetett, hogy volt ugyan, amikor a németek nem felpakolt Mercedesekkel, hanem tigrisekkel érkeztek, szerencsére ez ma már nincs így. Orbán Viktor szerint: Magyarországot 5 évvel ezelőtt még mindig Európa fekete bárányaként kezelték és Brüsszelből oktatták, hogy milyen bevándorláspolitikát folytasson. Most azonban illene azoknak önvizsgálatot tartani, akik pár éve az európai szolidaritásból leckéztették Közép-Európát. Nem szabad, hogy az egyszerű németek fizessék meg vezetőik ostobaságát. Mint mondta: kvóták szerint osztják szét a németséget a vármegyékbe, és elsősorban oda telepítik majd le őket, ahol még jelenleg is élnek svábok. Edward Blake

2015. September 05. 23:37

Elárasztották Orbán Viktor hivatalos Facebook oldalát a külföldi szimpatizánsai

                      Elárasztották Orbán Viktor hivatalos Facebook oldalát a külföldről írt, miniszterelnököt biztató hozzászólások Orbán menekültpolitikájával, illetve Brüsszeli nyilatkozatával kapcsolatban. Több száz külföldi hozzászóló írt támogató bejegyzést Orbán mai Kossuth rádiós, közösségi oldalán megosztott nyilatkozatához is. Rengeteg hozzászóló állt ki a magyar miniszterelnök mellett Németországból, Ausztriából, Lengyelországból, de köszönetét fejezte ki a Fidesz elnökének Facebook oldalán több spanyol, szlovák és horvát hozzászóló is. A kommentelők leginkább hálájukat és köszönetüket fejezik ki azért, hogy „végre valaki kimondja, amit mi is gondolunk” és arra kérik Orbánt, hogy „harcoljon Európa iszlamizációja ellen”. Az egyik német hozzászóló például azt írta, hogy „folytassa tovább azt a politikát, amivel megment minket, németeket is, amihez a mi kancellárunk túl hülye”! pestisrácok.hu        

2015. September 05. 00:35

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő - rövid VIDEÓ!

                          Ezt meg kell hallgatni - hiteles szakember kattints a VIDEÓRA! http://www.civishir.hu/kozelet/ez-az-ember-mondja-a-tutit-menekultugyben/0902163213

2015. September 04. 01:31

Orbán Viktor: Akit lerohannak, az senkit nem tud befogadni - Elhibázott az EU bevándorláspolitikája

                      Orbán Viktor: Akit lerohannak, az senkit nem tud befogadni - Elhibázott az EU bevándorláspolitikája "Akit lerohannak, az senkit nem tud befogadni" - áll Orbán Viktor miniszterelnöknek a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) csütörtöki számában megjelenő vendégkommentárjában, amelyből a konzervatív német lap szerdán közölt részleteket online felületén. A FAZ ismertetése szerint a miniszterelnök írásában figyelmeztetett, hogy "robbanás" fenyegeti egész Európát, és védelmébe vette az ideiglenes műszaki határzár felépítését. Orbán Viktor azt írta, hogy az Európai Unió "elhibázott bevándorláspolitikát" folytat, és "felelőtlen minden európai politikus, aki a jobb élet reményével kecsegtetve arra bátorítja a bevándorlókat, hogy mindent hátrahagyva, életük kockáztatásával Európa felé vegyék az irányt". Hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen a külső határok védelme. "Ezért fontos az a kerítés, amit mi, magyarok építünk. Nem jókedvünkből tesszük, hanem mert szükség van rá" - írta a kormányfő. Hozzátette: "eléggé lehangoló, hogy rajtunk, magyarokon vagy éppen a spanyolokon kívül senki nem akarja megvédeni Európa határait". A FAZ online felületén megjelent előzetes szerint Orbán Viktor vendégkommentárjában kiemelte, "az emberek azt akarják, hogy urai legyünk a helyzetnek, és védjük meg a határainkat". Minden egyéb kérdésről "csak azután érdemes beszélni, ha feltartóztattuk az áradatot" - írta a miniszterelnök. Orbán Viktor az előzetes ismertetés alapján aggasztónak nevezte, hogy az európai eszme kisebbségbe kerülhet saját kontinensén. Vagy nem aggasztó-e önmagában is, "hogy az európai keresztény kultúra már arra is alig képes, hogy saját keresztény értékrendjében tartsa Európát?" - vetette fel a kormányfő a német lapban csütörtökön megjelenő írásában. MTI

2015. September 03. 00:57

Már nem kérdés, hogy jöttek-e terroristák

                                    Már rég itt vannak, és elsődleges feladatuk a hálózatépítés, a kapcsolatok kialakítása, az itt élő másod-, harmadgenerációs bevándorlók beszervezése - mondta a titkosszolgálati szakértő az M1 reggeli műsorában. Elemzések szerint az Európába - például hazánkon keresztül is - érkező muzulmánok között a múltjukat eltitkoló terroristák is vannak, akik miatt indokolt volna a menekültek hátterének sokkal alaposabb vizsgálata. Az EU határőrizeti szervének 2015-ös jelentése elismeri: nem tudják kiszűrni sem a migránsok közé rejtőzött terroristákat, sem a szíriai-iraki műveletekből a nyugati országokba visszatérőket. Ami most folyik, például a Keleti pályaudvarnál, már egyfajta „terroreljárás”, hiszen egy tömeg terrorizálja a normális, nyugodt életet azzal, hogy törvénytelenül gyülekezik, és próbál ott cirkuszt csinálni – jelentette ki Földi László titkosszolgálati szakértő az M1 reggeli műsorában. A közvélemény elsősorban nem is ettől fél, hanem attól, hogy olyanok érkeznek, akik terrorcselekményt hajtanak végre, ezen azonban már régen túl vagyunk, ilyen emberek már rég úton vannak, vagy már ide is érkeztek – jelentette ki a szakember. Ezeknek a terroristáknak az elsődleges feladatuk nem robbantások elkövetése, hanem a hálózatépítés, a kapcsolatok kialakítása, az itt élő másod-, harmadgenerációs bevándorlók beszervezése - tette hozzá. idekattintva megnézhetjük a riportot! http://www.hirado.hu/2015/09/02/mar-nem-kerdes-hogy-jottek-e-terroristak/

2015. September 02. 12:20

Bayer Zsolt: Öléspróba - Elég volt már ebből az egész elviselhetetlen őrületből!

                      Meddig tűrjük, hogy a Nyugat, élén Németországgal, hátba szúrjon bennünket? Miért mi tartjuk be egyedül az unió törvényeit? Amint arról a minap értekeztem, ma már lassan egyedül Magyarország tartja be az EU érvényben lévő törvényeit és előírásait. Ezért cserébe Magyarországot egyre méltánytalanabb, egyre felháborítóbb támadások érik Nyugatról, nyugati nagyhatalmak illetékesei egyre arcátlanabb és vérlázítóbb mondatokat engednek meg maguknak velünk szemben. De még ez is eltörpül amellett, aminek időnként a tévéhíradókat nézve lehetünk tanúi. A Keleti pályaudvaron kialakult „spontán” tüntetések például csemegék, a napokban két ilyen is volt a Keletinél. A demonstráló migránsok azt követelték, hogy engedjék őket felszállni a Németországba vagy Ausztriába tartó vonatokra. Megváltott vonatjegyeiket lobogtatták, és agresszíven harsogtak. Olyanokat, hogy „Németország jó, Magyarország rossz!”, meg hogy „Engedjetek elmenni!”, továbbá az ENSZ közbelépését sürgették. Már önmagában vérlázító ez az egész, de az igazi csak ezután következett. A tudósításban ugyanis megjelent a délutáni, második tüntetés is, ahol már feltűntek a migránsok mellé álló magyar „civilek” is. Egy raszta hajú seggfejet, meg néhány önmaga nagyszerűségébe beleájult tinilányt lehetett látni, aki transzparenseket tartott a magasba, „Veletek vagyunk, engedjétek őket elmenni!”, meg „Németország, segíts!” feliratokkal. És aztán feltűnt egy másik transzparens is. Valami kartonlapra firkálva ez állt: „Germany help! Hungary try to kill us.” Vagyis: Németország, segíts! Magyarország megpróbál meggyilkolni bennünket. Azt gondolom, ez az a pont, ahol le kell ülni és mélyen el kell gondolkodni. Lassan két hónapja fogadjuk be számolatlanul a betörő migránsokat. Erőnkön felül igyekszünk segíteni rajtuk. Táborokat tartunk fenn, újakat vagyunk kénytelenek nyitni, etetjük és itatjuk őket, emberek ezrei csak a papírjaikat intézik szünet nélkül, túlórázva, holtfáradtan, tranzitállomásokat állítottunk fel nekik a pályaudvarokon, szagoljuk az egyre elviselhetetlenebb bűzt, szedjük utánuk a mocskot, ellátjuk a sebeiket, kivizsgáljuk őket, ha betegek, gyógyítjuk, ha szülnek, kivonul a mentő, szállítgatjuk, kísérgetjük őket egyik helyről a másikra, a rendőrség lassan már csak ezekkel van elfoglalva, hol egymást verik, hol késelnek, hol ordítoznak és fenyegetőznek, ilyenkor mérhetetlen türelemmel állnak a készenléti rendőrök, nehogy véletlenül valami sérelem érje őket – és akkor egyszer csak ráírják egy mocskos kartonra, hogy „Magyarország meg akar ölni bennünket”. Ideje elgondolkodni. Például arról, hogy meddig és miért vagyunk ezt kötelesek eltűrni. Mi az a parancs, amiért ezt nekünk muszáj? Meddig állunk mi is bambán? Meddig nyeljük a szégyent, meddig hallgatunk és nézünk félre? Másrészt pedig meddig tűrjük, hogy a Nyugat, élén most éppen Németországgal, hátba szúrjon bennünket? Meddig tűrjük a francia külügyminiszter pofátlanságát, hazudozását és sértegetéseit? S mindenekfelett és leginkább: miért mi tartjuk be egyedül az unió törvényeit? Ma már napnál világosabb, hogy senki sem veszi komolyan ezeket a törvényeket. Mindenki félrenéz, felfüggeszt, egyoldalú bejelentéseket tesz, amelyekkel lehetetlen helyzetbe hoz másokat – mi pedig csak állunk és nézünk magunk elé. Ideje elgondolkodni. Például azon, hogy függesszük fel mi is az unió törvényeit. Pakoljuk vonatra mindet már a határon, és irány Németország! Tököljenek velük a németek, ha már egyszer ennyire okosak. Regisztráció nélkül, minél előbb húzzanak rajtunk keresztül, s ezzel egy időben függesszük fel mi is a dublini egyezményt. Vagyis ide egyetlenegyet se lehessen visszatoloncolni közülük! Elég volt már ebből az egész elviselhetetlen őrületből! Elég volt az önsorsrontásból! Elég volt a megaláztatásokból! Elég volt a migránsokból! Főleg, ha szerintük mi meg akarjuk ölni őket. Takarodjatok innen minél előbb! És ha kérhetem, vigyétek magatokkal a rasztát meg a saját nagyszerűségükbe beleájult tini lányokat is. Közületek senki sem fog hiányozni! Magyar Hírlap  

2015. September 02. 11:42

Magyar szecesszió építészeti alkotásai - Kakasos református templom - Kolozsvár - Erdély

                         

 

A kolozsváriak Kakasos templom néven ismerik a Monostori úton elhelyezkedő, nemzeti szecessziós stílusban épült Felsővárosi református templomot. Kós Károly tervét 1913-ban a presbitérium egyhangú határozattal elfogadta, az építéssel Spáda Jánost bízták meg. Az építkezést 1913. június 1-jén kezdték el, az elkészült templomot 1914. március 22-én szentelték fel. Az építkezés mintegy 100 000 koronába került. A templom alaprajza hasonlít a román stílusú bazilikákhoz. A templom belsejét kalotaszegi motívumok díszítik: a mennyezete festett kazettás. A kazetták tervezője Muhits Sándor iparművészeti tanár, a festőjük Szántó Gergely volt. A templom déli oldalán levő torony csúcsán kakas van - innen ered a templom neve. kattints a képekre - érdemes!

2015. September 02. 00:00

Ajánljuk a mai felelőtlen EU vezetők figyelmébe azzal, hogy nagyon sok felelősen gondolkodó európai polgárnak fogytán a türelme!

2015. September 01. 19:25

Ez érdemes elolvasni!

                            Ez érdemes elolvasni! Ez érdemes elolvasni! Minden ellenkező vélemény ellenére a XXI. században is érdmes forgatni, olvasgatni a Bibliát Ez alkalommal az Ószövetségből idézünk "... 22. Mert ha hallgatándasz az ő szavára; és mindazt megcselekedénded, a mit mondok: akkor ellensége lészek a te ellenségeidnek, és szorongatom a te szorongatóidat. 23. Mert az én Angyalom te előtted megyen és beviszen téged az Emoreusok, Khitteusok, Perizeusok, Kananeusok, Khivveusok és Jebuzeusok közé, és kiirtom azokat. 24. Ne imádd azoknak isteneit és ne tiszteld azokat, és ne cselekedjél az ő cselekedeteik szerint; hanem inkább döntögesd le azokat és tördeld össze bálványaikat. 25. És szolgáljátok az Urat a ti Istenteket, akkor megáldja a te kenyeredet és vizedet; és eltávolítom ti közűletek a nyavalyát. 26. El sem vetél, meddő sem lesz a te földeden semmi; napjaid számát teljessé teszem. 27. Az én rettentésemet bocsátom el előtted, és minden népet megrettentek, a mely közé mégy, és minden ellenségedet elfutamtatom előtted. 28. Darazsat is bocsátok el előtted, és kiűzi előled a Khivveust, Kananeust és Khitteust. 29. De nem egy esztendőben űzöm őt ki előled, hogy a föld pusztává ne legyen, és meg ne sokasodjék ellened a mezei vad. 30. Lassan-lassan űzöm őt ki előled, míg megszaporodol és bírhatod a földet. 31. És határodat a veres tengertől a Filiszteusok tengeréig vetem, és a pusztától fogva a folyóvízig: mert kezeitekbe adom annak a földnek lakosait, és kiűzöd azokat előled. 32. Ne köss szövetséget se azokkal, se az ő isteneikkel. 33. Ne lakjanak a te földeden, hogy bűnbe ne ejtsenek téged ellenem: mert ha az ő isteneiket szolgálnád, vesztedre lenne az néked." Mózes II. könyve 23. rész - részlet - Károli Gáspár fordítása Ez alkalommal az Ószövetségből idézünk "... 22. Mert ha hallgatándasz az ő szavára; és mindazt megcselekedénded, a mit mondok: akkor ellensége lészek a te ellenségeidnek, és szorongatom a te szorongatóidat. 23. Mert az én Angyalom te előtted megyen és beviszen téged az Emoreusok, Khitteusok, Perizeusok, Kananeusok, Khivveusok és Jebuzeusok közé, és kiirtom azokat. 24. Ne imádd azoknak isteneit és ne tiszteld azokat, és ne cselekedjél az ő cselekedeteik szerint; hanem inkább döntögesd le azokat és tördeld össze bálványaikat. 25. És szolgáljátok az Urat a ti Istenteket, akkor megáldja a te kenyeredet és vizedet; és eltávolítom ti közűletek a nyavalyát. 26. El sem vetél, meddő sem lesz a te földeden semmi; napjaid számát teljessé teszem. 27. Az én rettentésemet bocsátom el előtted, és minden népet megrettentek, a mely közé mégy, és minden ellenségedet elfutamtatom előtted. 28. Darazsat is bocsátok el előtted, és kiűzi előled a Khivveust, Kananeust és Khitteust. 29. De nem egy esztendőben űzöm őt ki előled, hogy a föld pusztává ne legyen, és meg ne sokasodjék ellened a mezei vad. 30. Lassan-lassan űzöm őt ki előled, míg megszaporodol és bírhatod a földet. 31. És határodat a veres tengertől a Filiszteusok tengeréig vetem, és a pusztától fogva a folyóvízig: mert kezeitekbe adom annak a földnek lakosait, és kiűzöd azokat előled. 32. Ne köss szövetséget se azokkal, se az ő isteneikkel. 33. Ne lakjanak a te földeden, hogy bűnbe ne ejtsenek téged ellenem: mert ha az ő isteneiket szolgálnád, vesztedre lenne az néked." Mózes II. könyve 23. rész - részlet - Károli Gáspár fordítása      

2015. September 01. 18:12
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

212. oldal/867