Megtörtént a Liget Budapest projekt pályázat eredményhirdetése
A Magyar Zene Házának terve a japán Sou Fujimoto alkotása – a legértékesebb, egyben a legköltőibb az összes közül. Az óriási gombára emlékeztető, lepényszerű épület teteje szinte lebeg a tóparti fák között, ráadásul nehezen magyarázható módon, de az egész valahogy rokon a Városliget régi pavilonépítészetével, illik ide. Az íves tető alatt szabadtéri és zárt koncerttermek kaptak helyet, az épület építészeti megfogalmazása igazán játékos, művészi erejű.
Magyar Építészeti Múzeum, valamint a Fotómúzeum Budapest ikerépületei az ’56-osok terén álló emlékmű két oldalára a győztes tervek szerint egy-egy kocka kerül, egy fehér és egy fekete. A kiírásban eldöntött dolog volt a helyszín és az is, hogy egymásra reflektáló épületekre van szükség. A megoldást talán nehezebb elfogadni nem építész szemmel, hiszen mondhatjuk, hogy csak két újabb kocka, mi ezen a különös?
A két kocka messze több, mint két kocka. Csak közelebbről kell megnézni őket. Magyar építészként külön öröm számomra, hogy a neves nemzetközi mezőnyben egy magyar iroda, a Közti elképzelése bizonyult szakmailag a legerősebbnek. Jó lenne tudni a tervezők nevét, nagy gratulációt érdemelnek, hiszen győzelmükkel – a pályázat miatt ránk irányuló nemzetközi figyelmet kihasználva – újra felírják a hazai szakmát a világ építésztérképére. Igaz, ezt elsőre talán nem könnyen fogyasztható, inkább elvont alkotással teszik, de megkérdőjelezhetetlenül magas színvonalon.
A harmadik terv, a Magyar Néprajzi Múzeum. Ez a munka is az elvontabbak közé tartozik, építészek könnyebben látják meg benne a Dózsa György út túloldalán álló MÉMOSZ-székházra való reflexiót. Mégis a Ligetben álló összes és ide tervezett épület közül ez az, aminek a telepítése és a funkciója eleve nehezen illik egymáshoz – és most már a külseje is összeütközésbe került a belsejével.
A Dózsa György út – Ajtósi Dürer sor sarokról nehezen jutna eszünkbe, hogy éppen ide való lenne a Magyar Néprajzi Múzeum. És bizony a győztes, de nem sokat mondó, radiátorszerű épületről sem gondolnánk beszédes-csodás néprajzi értékeinkre.
A Liget Budapest projekt körüli, sok félreértésen alapuló vita miatt fokozott tétje volt annak, hogy milyen építészeti alkotások kerülnek ki győztesen a nemzetközi pályázatból. Lehetett sejteni, hogy a tényleg különleges munkák segíthetnek a projekt elfogadásában.
Az eredményt látva stílszerűen azt lehet mondani, van itt minden, mint a vurstliban. Valóban gyönyörű, az építészet legszebb arcát mutató, attraktív és közönségbarát épület ugyanúgy, mint az építészek és nem építészek közti párbeszédet segítő, elgondolkoztató magyar remekmű. Eddig tehát szuper is lenne, az utolsó azonban meglátásom szerint vitatható megoldás, ami ráadásul – bár ez inkább szakmai érv – a sarokpozícióra sem tudott igazán elegáns választ találni.
Hátravan még egy pályázat, de annak eredményét már csak jövőre tudjuk meg. A közvélemény szimpátiájáért harcoló, az idők során számomra egyre könnyebben érthető projekt sorsát illetően feltehetően döntő lesz majd az Új Nemzeti Galéria épülete.
A most győztes tervek együtt egyperces videón is megnézhetők, ami itt érhető el. A Liget Budapest oldalán pedig fent vannak sorban nemcsak a győztes, de a második, harmadik helyezést elért és megvételt nyert tervek is.
Őrfi József építész
Magyar Nemzet
kattints a VIDEÓRA!
http://www.ligetbudapest.org/
Izsák Balázs: nem térhet vissza az állami terror! - a többszázezres Patrióta Európa Mozgalom is csatlakozik Izsák Balázshoz
Az államelnök-választás második fordulója után felerősödtek és megsokasodtak Székelyföldön Románia kormányának magyar-ellenes lépései. Kiemelt jelentőségűek ezek között a sepsiszentgyörgyi székely-magyar közösség ellen irányuló provokációk, amelyek a székely zászló és – előzmény nélküli módon – a magyar himnusz ellen irányulnak.
Figyelembe véve azt, hogy ezzel párhuzamosan és ezzel egy időben teljesen jogsértő módon Románia törvényesen megválasztott elnöke ellen is manipulatív támadás indult, és a hatóságok bírósági meghurcolására készülnek, nyilvánvaló, hogy a vesztes, posztkommunista hatalom vág vissza, ugyanolyan eszközökkel, mint 1990 márciusában. Akkor a bukott hatalom, a nemzetiségi feszültségek szításával, a marosvásárhelyi nemzetiségi összecsapást is kiprovokálta és megszervezte saját hatalmának visszaállítása érdekében.
Ennek figyelembe vételével kell vizsgálni Sepsiszentgyörgy polgármesterének, Antal Árpádnak helytálló kijelentését, amely a mostani sepsiszentgyörgyi és az 1990-es marosvásárhelyi helyzetet állítja párhuzamba. Akkor a hatóságok támogatásával felfegyverzett és félrevezetett románok rohanták le az anyanyelvi oktatás megteremtéséért tüntető magyarokat, ma szintén a hatóságok lépnek fel provokatív módon a magyar közösség ellen.
A román állam hatóságainak – nevezetesen a DIICOT-nak – ezt követő fenyegető fellépése Antal Árpád polgármester ellen jogsértő és alkotmányellenes, hiszen a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát olyan mértékben sérti, ahogyan azt csak a Ceausescu politikai rendőrsége, a Securitate merte megengedni magának. Egyben arra emlékeztetünk, hogy Románia közelmúltjában kizárólag állami terror létezett, a kommunista diktatúra államterrorja, és az alapvető emberi jogokba gázoló mai hatóság is az állami terror visszatérésével fenyegeti a romániai demokráciát.
Ezúton is kifejezem szolidaritásomat Sepsiszentgyörgy polgármesterével, a nyilvánosság előtt azonosulok említett véleményével és kérem a DIICOT illetékeseit, hogy amennyiben a jogtalan eljárást nem szüntetik be, úgy ezek figyelembevételével ellenem is indítsanak eljárást, amiért ebben a kérdésben alkotmányos jogommal élve, összhangban az Emberi Jogok Európai Egyezményével a nyilvánosság előtt csatlakoztam Sepsiszentgyörgy polgármesterének véleményéhez és kifejeztem vele vállalt szolidaritásomat.
Meggyőződésünk, hogy amint 1990-ben a pártállam maradék struktúráinak nem sikerült a kommunista restauráció, úgy az állampolgárok kollektív, tudatos és bátor fellépése ma is meg fogja akadályozni, hogy a romániai demokrácia fölé tudjon kerekedni a hatalmi terror.
Elégtétellel nyugtázzuk Kovászna megye prefektusának leváltását, az eddigi személycserék a Székelyföld részeit magukba foglaló megyékben azonban azt jelzik, a személycserén túl szemléletváltásra is szükség van.
Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
A székelyek petícióban parancsoltak álljt Bukarestnek - a román állami nacionalizmus felháborító és elfogadhatatlan
Petícióban szólították fel a Sepsiszentgyörgyön tüntető magyarok a román kormányt pénteken arra, hogy hagyjon fel a magyar jelképek üldözésével.
A székelyföldi városban ötödik napja vonultak a prefektusi hivatal elé a tüntetők, és a himnusz éneklésével tiltakoztak egész héten az ellen, hogy a megye (azóta leváltott) prefektusa bírságot szabott ki a magyar himnusz eléneklése miatt.
Böjte Csabával énekelték a Himnuszt
A szervezők szerint pénteken több mint ötezer ember vonult a prefektusi hivatal elé egy-egy 250 méteres magyar, illetve székely zászlóval, és többször elénekelték a magyar himnuszt.
A magyarul, románul és angolul felolvasott petícióban felszólították a bukaresti kormányt: ne szítson ellentéteket a Székelyföldön élő románok és magyarok között azzal, hogy elemi jogokat vitatnak el a magyar közösség tagjaitól.
A napról napra nagyobb tömeget megmozgató demonstrációsorozatot a Magyar Polgári Párt (MPP) kezdeményezte, de a többi magyar párt és szervezet is csatlakozott hozzá. A tüntetéseken a magyar történelmi egyházak képviselői is felszólaltak: csütörtökön többek között Böjte Csaba ferences szerzetes, pénteken pedig Kató Béla erdélyi református püspök.
A petíciót Gazda Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sepsiszéki elnöke olvasta fel magyarul, Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke pedig románul.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott önkormányzati vezető maga mellé szólította a színpadra Biró Zsoltot, az MPP országos elnökét és Váncsa Albertet, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) városi tanácsosát is, ezzel is jelezve, hogy a demonstráción megfogalmazott követelésekkel minden magyar szervezet egyetért.
Ez a magatartás nem méltó Romániához
A petíció szerint a demonstrálók elfogadhatatlannak tartják, hogy Románia a kisebbségek „elnémítására, megsemmisítésére, megalázására és ellehetetlenítésére” használja hatalmát.
„A XXI. században az Európai Unió tagjaként az a magatartás – olvasható a dokumentumban –, amely üldöz egy kisebbségi nyelvet és jelképet, börtönnel fenyegeti a kisebbségi vezetőket, visszaállamosít, szisztematikusan uszít az erdélyi magyarság ellen, nem méltó ahhoz a Romániához, mely 25 éve lerázta magáról a diktatúra, az elnyomás láncait és a szabadság, a jogállamiság és az önkifejezés szabadsága mellett tette le a voksát."
A petíció a magyar közösség szimbólumainak használatát, identitásának, nyelvének és kultúrájának a megőrzését lehetővé tevő törvényeket sürget, az államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását követeli, és érdemi párbeszédet sürget a román kormánytól a Székelyföld autonómiájáról.
Tenni kell ellene
„Romániának a kisebbségek, így a székelyek is ugyanolyan alkotó részei, mint a többségi nemzet. Mi is itt akarunk élni, mi is otthonunknak akarjuk érezni Romániát. Tegyenek róla, hogy ne megtűrt idegenekként gondoljanak ránk, hanem teljes jogú polgárokként lehessünk ennek az országnak az állampolgárai” – zárul a sepsiszentgyörgyi petíció.
A tüntetés szónokai tiltakoztak a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium újraállamosítása, az RMDSZ ellen terrorista fenyegetés gyanújával indított ügyészségi vizsgálat és a Székelyföldön kiújult hatósági jelképháború ellen.
Dél-Afrikáig jutott vándorútján Picur, a jeladós magyar fehér gólya
Csaknem 16 ezer kilométert tett meg kóborlásaival együtt egy magyar fehér gólya. Ilyen messzire még egyetlen társa sem repült GPS-jelzővel. Keszi például „csak” Kenyáig jutott. Picur idén született, a közismert, webkamerával is ellátott nagyhalászi (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) gólyafészekből származik, de a Nógrád megyei Rimócról indult vándorútjára. A fiatal madár anyja május közepén áramütés miatt elpusztult. Mivel a négy, akkor pár napos fiókát az apjuk egyedül nem tudta volna felnevelni, tűzoltók segítségével kimentették őket a fészekből, és előbb a Nyíregyházi Állatparkba, majd a hortobágyi Góréstanyára kerültek. Innen hozták őket júniusban Nógrádba: Picur a rimóci fészekbe, testvérei közül egy Balassagyarmatra, kettő pedig Ludányhalásziba került "nevelőszülőkhöz". Papp Ferenc, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkoordinátora elmondta, hogy a jeladóval ellátott Picur a Wesel folyótól keletre fészkelő fehér gólyák megszokott útvonalán, a Boszporusz felett hagyta el Európát, keresztezte Anatóliát, majd a Közel-Kelet Földközi-tengeri partvidékét követve érte el a Nílus-völgyet. Egyiptomban dél felé fordult, a szeptembert pedig már Szudánban töltötte: előbb a Nílus-völgy és Eritrea között húzódó száraz szavannákon kóborolt, majd nyugat felé tett egy hosszabb kitérőt. Innen Dél-Szudánon, Etiópián, Kenyán, Tanzánián, Zambián keresztül – egy rövid szakaszon Mozambikot is érintve – Zimbabwéba érkezett. A Hwange Nemzeti Parkot elhagyva Botswanán át Dél-Afrikáig repült, jelenleg Johannesburgtól mintegy 300 kilométerre délnyugatra egy szarvasmarha-tenyésztő vidéken tartózkodik.
Magyar emlékek a nagyvilágban - Paál László-bronztábla - Barbizon - Franciaország
A XIX. század jeles festőművésze, a mindössze 33 évet élt Paál László (1846-1879) elpolgárosodott nemesi családban született az erdélyi Zámon. A rajzolás és festés iránti érdeklődése már egészen fiatal korában, az aradi rajziskolában megmutatkozott.
Apja kívánságára érettségi után mégis jogi tanulmányokba kezdett Bécsben, ám ott inkább a Képzőművészeti Akadémia előkészítő osztályát látogatta, s hamarosan felvételt is nyert ebbe az intézménybe.
Főleg tájképeiről vált hamarosan nemzetközileg is elismertté, jó barátságot ápolt Munkácsy Mihállyal, az ő biztatására költözött 1872-ben a francia fővárosba.
Erdei út című alkotásával az 1873-as bécsi világkiállításon érmet is nyert, néhány festményét Párizsban is kiállították, a nagyközönség elismerése és az anyagi megbecsülés azonban váratott magára.
Paál László egészsége közben leromlott, tüdőbetegsége mellett egy házi baleset következtében agysérülést is szenvedett.
A charenton-le-pont-i szanatóriumban helyezték el, de állapota folyamatosan rosszabbodott, és 1879. március 3-án meghalt. Ugyanitt temették el.
Emlékét a Párizs környéki, a "festők településének" is nevezett Barbizonban bronztábla őrzi, amelyet Paál László halálának 5o. évfordulóját követően a nevét viselő Magyar Művészeti Társaság helyezte el egykori lakóházának falán.
Bayer Zsolt: Che és Amerika
Mert hát az mégsem megy, hogy a bal sarokban kinyaljuk Amerika fenekét naponta többször is, a jobb sarokban meg Che-zászlók alatt tüntetünk a „rendszer ellen"...
...Kik vagytok ti tulajdonképpen? Lenin-fiúnak öltözött, CCCP-pólós, oroszellenes jakobinusok, meg Che Guevara-zászlók alatt tüntető, Amerika nagy, szent fenekébe beleomolni vágyó neoliberálisok?.."
érdemes elolvasni az egész cikket!
Nézem a keddi „óriástüntetés” (a Népszabadság szíves meghatározása) képeit, és nem tudom nem észrevenni azt a hatalmas Che Guevara-zászlót, amely alatt arany barátaim bevonulnak a Kossuth térre hőzöngeni. Valamit nem értek. Azon már régen túl vagyok, hogy megpróbáljam felfogni, miért is éppen Che Guevara.
Bár kétségtelen tény, hogy Kubában például a mai napig hatalmas kultusza van, teljesen függetlenül az aktuális politikai rendszertől (szocializmus). És az is kétségtelen, hogy Che – ahogy becézik szerte a világon - életútjában legalább van valami tiszteletreméltó, szemben a többi kommunista vezér életútjával. Mert ez az argentin srác egy jómódú, középosztálybeli orvos családba született bele, mégis más utat választott. A forradalom útját, a hivatásos forradalmárét, bármit is jelentsen ez. Mert hitt valamiben, amiért fegyverrel is hajlandó volt harcolni, amiért képes volt az életét kockáztatni. Hitt abban, amiben oly sokan a huszadik század rettenetében.
És elment Kubába, ahol győzelemre vitte az „ügyet”. És Kubában aztán volt is mi ellen harcolni. Az Egyesült Államok volt az a valami. Az Államokból érkező olasz és zsidó maffia, Al Capone és Meyer Lansky, akik egyetlen hatalmas bordélyháznak nézték az egész országot. És természetesen Batista, aki bagóért adta el hazáját a gyarmattartó amerikai kormánynak.
Ezek ellen harcolt Che. Fidel oldalán. És győzött. Nem is egyszer, hanem kétszer. Mert az Egyesült Államok természetesen képtelen volt belenyugodni a Karib-térség legnagyobb és legfontosabb szigetének elvesztésébe, és a Disznó-öbölben megpróbálta visszafordítani a dolgokat. Úgy, ahogy azt Amerika szokta csinálni. Fű alatt. Mert a Disznó-öbölben persze nem az amerikaiak akartak partra szállni, hanem az „emigráns kubaiak”, akiket elűzött Fidelék rendszere.
Nem jött össze. Ám a Disznó-öbölben kirobbant konfliktusból majdnem harmadik világháború lett, néhány napig a szakadék szélén táncolt az egész világ. Mert hát az éppen Hruscsov vezette Szovjetunió úgy gondolta, ideje atomfegyvereket telepíteni Kubába, Amerika háta mögé, és ezt Kennedy természetesen nem nézhette tétlenül, és nem engedhette meg. (Ahogy Putyin sem engedheti meg ugyanezt Ukrajnában, csak hát az amerikaiak megint azt hiszik, hogy nekik mindent szabad. Nem szabad, és erre hamarosan rá is fognak döbbenni végre…)
Szóval, nem jött össze a Disznó-öbölbeli amerikai próbálkozás, a harmadik világháború is elmaradt, Fidel pedig végképp megszilárdította rendszerét Kubában. Che élete végéig istencsászár lehetett volna Fidel rendszerében. De ő nem ezt választotta. Kereste az újabb forradalmakat, kereste a halált, ami aztán utol is érte a dél-amerikai őserdők mélyén. Ennyi tisztelhető őbenne.
De most álljunk meg egy szóra! Alig akadt engesztelhetetlenebb ellensége az Egyesült Államoknak, mint ez az argentin orvos. Alig gyűlölte valaki jobban az Egyesült Államokat, mint ő. Ezzel szemben a mi lelkes ellenzékünk, amely éppen polgárháború kirobbantásán fáradozik idehaza, ennek az Egyesült Államoknak a seggében lakik.
És innentől kezdve érthetetlen ez a hatalmas Che Guevara-zászló a szeretve tisztelt tüntetők feje felett. Mert hát az mégsem megy, hogy a bal sarokban kinyaljuk Amerika fenekét naponta többször is, a jobb sarokban meg Che-zászlók alatt tüntetünk a „rendszer ellen”, mert hát megmondták az amik is, hogy a rendszer korrupt, ugye.
Nincs itt valami zavar az erőben? Kik vagytok ti tulajdonképpen? Lenin-fiúnak öltözött, CCCP-pólós, oroszellenes jakobinusok, meg Che Guevara-zászlók alatt tüntető, Amerika nagy, szent fenekébe beleomolni vágyó neoliberálisok? Vagy csak úgy vagytok? Az egyedfejlődés azon szintjén, amikor a példányok még azt hiszik, miattuk kel fel reggel a nap? Mindegy is. De a következő tüntire vigyetek magatokkal Marx-, Engels- és Lenin-zászlókat is, azokat lengessétek együtt az amerikai meg az EU-lobogókkal.
És olvasgassatok Nagy Lajost (bár a másik Che Guevara-rajongó, a 444-es seggfej anarki szerint olvasni már nem trendi). Lajos bácsi (ő is komcsi volt) ezt írja a Képtelen természetrajzban: „Nevezetesek még a kígyóbűvölők. Ezek cirkuszban és orfeumban mutogatják magukat. Kihoznak egy nagy kígyót, azt kissé felemelik, és hogy el ne dőljön, megtámasztják. A kígyó kíváncsian várja, hogy mi fog ebből kisülni, és közben mereven bámulja az artistát, akit ez a tekintet, mivel nagy fene kígyóról van szó, valósággal megbűvöl, szíve dobog, térde inog, ajka reszket, és ijedtében mindenféle marhaságot csinál, ami az úgynevezett kígyóbűvölés, más szóval »jaj, de unalmas az élet!« Jeles kígyók még: a repülő kígyó, a budai sikló, a rája, a lazac és a vízi göreb. Érdekes lenne még egy kis rövid sárga kígyó lila kecskeszakállal.”
Na hát legközelebb őt ne felejtsétek otthon. A kicsi sárgát, lila kecskeszakállal.
Magyar Hírlap
Amerika a világ legkorruptabb állama, avagy: így utazhatna Vida Ildikó az USA-ba, ahol mint tudjuk, kézzel lábbal "küzdenek" a korrupció ellen
Megdöbbentő tényfeltáró cikket közölt a New York Times az Obama-kormány kitiltási gyakorlatának árnyoldaláról. Az USA évekkel ezelőtt rendelt el a magyar kormánytisztviselőket érintőhöz hasonló beutazási tilalmat csalás miatt egy gazdag és befolyásos ecuadori üzletasszony és a testvére ellen.
Estefania Isaías és testvére, María 2008-ban csalással szereztek amerikai vízumot a cselédjeiknek, ezért kitiltották őket az USA-ból. A dolog azonban bonyolultabb, mert a család valójában egy kiterjedt pénzmosási ügy főszereplője. A nő apját, Robertót és nagybátyját, Williamet 2012-ben nyolc év börtönre ítélték Ecuadorban, miután meghamisították egy csődbe vitt bank mérlegjelentéseit, hogy több állami pénzt sajtoljanak ki a konszolidációhoz. Az ecuadori adófizetők 400 millió dollárt buktak az ügyön.
A történet eddig csak Ecuadorról szólna, csakhogy a New York Times kiderítette, hogy az Obama-kormány is tud megengedő lenni, ha akar. Különösen, hogy az Isaías család tagjai a Demokrata Párt rendszeres és bőkezű támogatóinak számítanak, akik a számukra kedvező döntések reményében óriási összegeket juttattak a párt különböző háttérszervezeteinek.
2012-ben New Jersey demokrata szenátora, Robert Menendez és Hillary Clinton kabinetfőnöke, Cheryl Mills hathatós közbenjárására a State Department végül törölte az Isíasék ellen elrendelt beutazási tilalmat. Ebben a lap által idézett megszólalók szerint bizonyosan közrejátszhatott, hogy a család több százezer dollárt adományozott az Obama Victory Fund demokrata pénzgyűjtő szervezetnek, és Menendez újraválasztását is bőkezűen támogatták.
Közben Ecuador évek óta próbálja elérni a két idős Isaías fivér kiadását, hogy letöltsék a jogerős büntetésüket. Csakhogy – vélhetően nem teljesen függetlenül a családtól az Obama Victory Fundhoz folyamatosan érkező további jelentős összegektől – ezt Washington jogi indokokra hivatkozva rendre elutasítja.
Következtetés: Ha Vida Ildikó amerikai vízumot szeretne, ezek szerint csupán az a kérdés , mennyivel tudná támogatni az amerikai politikusok politikai kampányait.
az index cikke alapján
Körmendy Zsuzsanna: Műveleti terület
Egy szenzációs írás! Franz Kafka száz évvel ezelőtt írt, abszurdnak tűnő regénye főhősének kálváriája, tragédiája, ma az USA "jóvoltából" a minden napi valóságunkká vált. Olvassuk el a cikket, és osszuk meg!
Barátsággal: Mészáros László - a Patrióta Európa Mozgalom alapítója
Száz év előnyünk van, hogy átlássunk azokon a diplomáciának álcázott mesterfogásokon, amelyekkel országunk függetlenségére támadnak azok, akik hordó helyett kivégzett emberek tetemére lépve emberi jogokról szónokolnak.
Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat sem tett, egy reggel letartóztatták – így kezdődik Franz Kafka halhatatlan, rémisztően áthallásos regénye, A per. A letartóztatás sajátos körülmények közt történik: a két ismeretlen nem árulja el, hogy Josef K.-t tulajdonképpen mivel is vádolják. Nyilván azért, mert olyan hatalmat szolgálnak, olyan bürokratikus apparátust, amely nem érzi fontosnak a vád nevesítését.
Ha az olvasónak némi déjá vu érzése támad, az nem a véletlen műve. Josef K., aki kezdetben vigyáz arra, hogy véletlenül se ismerje el „az idegen felügyeleti jogát” (lehetetlenség volna Kafkánál pontosabban fogalmaznunk), ekkor még háborog és számon kéri, mivel vádolják. Válasz helyett csak egy vészjósló megjegyzést kap: „Én jót akartam.”
Ezt csakis egy évszázaddal ezelőtti, monarchiabeli jó barát mondhatta. A biztonság kedvéért Josef K.-nak megtiltja a szabad mozgást, hiszen le van tartóztatva. „S ugyan miért?” – kérdezi Josef K. Vida Ildikó-s naivitással, mire a válasz: „Mi nem vagyunk illetékesek ennek a közlésére.” Így van ez a különös szolgálatra szerződött emberekkel: hol hatalmasak, mint a birodalom, amelyet vakon szolgálnak, hol pedig kicsinyek, mint a termeszhangya. Mutogatnak magukra kisfiúsan homlokba hulló hajjal: én lenni felhatalmazás nélkül. Én csak tudni korrupció, magyarok.
Mi most még nem buktatni kormány. Én szeretni tüntetés, szabadság, tolerancia, börtön, halál. Nektek. Én segíteni felfordulás, utána majdan hazamenni.
Volt egy időszak, amikor amerikaiak, főleg írók, művészek meg voltak veszve Európáért, az európai kultúráért. Az egyik legőszintébb mű erről Henry Millernek Az amarusszioni kolosszus című műve, őt a görögség nyűgözte le. Éltek-haltak ugyanazért az európaiságért, amelyet élelmesebb, haszoncentrikus társaik az első adandó alkalommal megpróbáltak s azóta is próbálnak tönkretenni. Kafka 1914-ben írta meg A pert. Száz év előnyünk van tehát, hogy átlássunk azokon a diplomáciának álcázott mesterfogásokon, amelyekkel országunk függetlenségére támadnak azok, akik hordó helyett kivégzett emberek tetemére lépve emberi jogokról szónokolnak.
Mi itt, Kelet-Közép-Európában, amelyet most „műveleti területnek” nyilvánítottak amerikai jó barátok, a zsigereinkben hordjuk az olyan művek tanulságait, mint A per. A rafinált, manipulatív, élet- és nemzetellenes politikai gonoszságok méregként keringenek fölmenőink vérében, s jutott belőle a miénkbe is, csoda, hogy még élünk.
Mi itt, Közép- és Kelet-Európában mindannyian Josef K. köpönyegéből bújtunk ki, a nagyhatalmi arrogancia jeleit kívülről tudjuk, szagról felismerjük. Jogaink, szuverenitásunk semmibevétele, megrágalmaztatásaink, megtipratásaink, kiszolgáltatottságunk családunk, rokonaink révén száz évre visszamenően mindennapi tapasztalatot jelentenek. Ezért ismerjük föl azonnal, kifélék-mifélék azok, akik egy reggel megérkeznek, mindig párosával jönnek, mindig jót akarnak, nem konkretizálják a vádat, de letartóztatáson törik a fejüket.
„De hát miféle emberek ezek? Miről beszélnek? Milyen hatósághoz tartoznak?” Ezekkel a kérdésekkel vajúdik a szerencsétlen Josef K., és nem tud választ adni magának. Olyan világnak kényszerül része lenni, ahol semmi nem egyértelmű, minden maszatos és körvonalazatlan, csak azt lehet tudni, hogy bizonyos személyek ellen bizonyos hatalmak megfontolt, titkosszolgálati eszközökkel megszervezett, célzott támadásokat készítenek elő, és nem is rejtik véka alá, hogy a célszemélyek sora bővülni fog.
Tiszta szerencse, hogy Josef K. története száz évvel ezelőtt íródott.
mno
Tisztségünk, Isten adta feladatunk, nem elgyászolni, passzívan elsiratni lassan olvadó értékeinket
" A tények sokszor elkeserítőek, a feladatok sokak szerint meghaladják az erőnket, képességeinket, de mégse hagyhatjuk ernyedten, hogy a folyamatosan pergő hétköznapok szétmarják rendezett világunkat. Tisztségünk, Isten adta feladatunk, nem elgyászolni, passzívan elsiratni lassan olvadó értékeinket, hanem megőrizni, alázattal tovább építeni társadalmunkat, mindazt, mi számunkra fontos, mit őseink ránk hagytak, mi életünk részeként meghatároz bennünket." Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes
Lovas István: A itthon elhallgatott legújabb hír - a hét legmeghökkentőbb, valamint legaljasabb mondatai
A legmeghökkentőbb mondat:
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tegnap hosszú interjút adott a francia globális France24 adónak. Ebben ezek a mondatok szerepeltek:
„Mint Joe Biden /az USA alelnöke/ nyilvánosan kijelentette, az Egyesült Államok parancsolta Európának, hogy csatlakozzon az Oroszország elleni szankciókhoz, és igazán kár, hogy néhány éven át túlbecsültük az Európai Unió, sőt még a nagy európai országok függetlenségét is. Vagyis geopolitikáról van szó. Egyesek azt hiszik, hogy a szankciók gyengeség vagy irritáltság jele, ami a politikusoknak nem a legjobb jellemvonása, de biztosíthatom arról, hogy Oroszország nem csak túl fogja ezt élni, de erősebben jön majd ki belőle. Történelmünk során voltunk már sokkal rosszabb helyzetekben, és minden alkalommal ezekből sokkal erősebben jöttünk ki. Most is ez történik majd”.
Megjegyzés: ennyire szellemesen és finoman még egy ilyen kategóriájú diplomata nem mondta ki azt, hogy az EU az USA szolgája.
A legaljasabb mondat:
Aki jobban ismeri a Wall Street Journal-t, az amerikai pénzügyi körök napilapját, nagyon jól ismeri Bret Stephens-t a lap publicistáját. E lap véleményoldalai totális mértékben neokonzervatív irányítás alatt állnak, és szinte nincs nap, hogy azokon ne kiáltanának a fegyvergyárosoknak jól jövő újabb háborúkért vagy szankciókért, melyek a nemzetközi légkört mérgezik. Bret Stephens még ebből a társaságból is kilóg. Nála nincs „olyanabb”.
December 15-én ezzel a címmel írt vezető publicisztikát lapjában: „Nem sajnálom, hogy a CIA vízbefullasztott”.
Alcím: „Dick Cheney azt mondta, ’egy perc alatt ismét megtenném’. Igaza van.”
Cikkében tapsol az USA kínzásainak, amelyekre most vetődött több fény az erről szóló szenátusi jelentés nyilvánosságra hozásával. Cikkéből ezt idézem:
„Nem sajnálom, hogy Obama elnök robotgépes csapásokat rendelt el több száz, Pakisztánban, Jemenben és egyéb helyeken rejtőzködő terrorista gyanúsított /!/ellen. Nem sajnálom, hogy ezt tette, annak ellenére, hogy a csapások elkerülhetetlenül nekik több száz, talán több ezer társukat is megölte, akik közül voltak ártatlanok, vagy nem követtek el bűnt, melyért 30 000 láb magasból érkező halált érdemeltek volna. De hát ilyen a háború.”
Ez tehát az USA talán legbefolyásosabb lapja. Arról az országról van szó, amelyet nálunk André Goodfriend ügyvivő képvisel a „Szabadság” téren. Az USA az említett országokkal NEM áll háborúban. (Velünk sem.)
A legegyedibb mondat:
Matteo Salvini, az Északi Liga nevű olasz párt 41 éves vezetője az eurót „bűnüző valutának” nevezte. Idézete olasz lapokban és angolul az Euractiv nevű, több nyelven megjelenő uniós szakportálon olvasható.
Lovas István