A választási kampányról és a jövő évi költségvetésről is beszélt Kövér László házelnök keddi, egri sajtótájékoztatóján.
A jövő évi költségvetés tükrözi az elmúlt három év erőfeszítéseit, egyértelmű sikerként könyvelhető el, hogy semmire nincs kevesebb pénz, mint az előző esztendőkben – jelentette ki Kövér László. Az Országgyűlés elnöke kiemelte: az egészségügyre több mint tíz, az oktatásügyre tizenkettő, a közbiztonságra hat, gazdaságfejlesztésre hét, felzárkóztatásra csaknem tíz százalékkal több forrás jut a következő évben.
„Az elvégzett munka tudatában a kormánypártok bizakodással tekinthetnek a következő fél évre. Az embereknek van okuk, hogy ismét megbízzanak bennünket az ország négyévnyi kormányzásával” – tette hozzá. Kövér László ugyanakkor hangsúlyozta: nagyon meg kell küzdeni a választási kampányban, mert „olyan kampány elé nézünk, amilyen Magyarországon még nem volt”.
Szavai szerint öt hónappal a választások előtt már minden a kampányról szól, kötelező tehát az összegzés. A kormányzati ciklusra visszatekintve úgy fogalmazott, hogy 2010 az összefogás időszaka volt, sikerült elkerülni a csődöt, pedig „500 milliárd forintos lyukat hagyott hátra a magát szakértőnek nevező Bajnai-kormány”. Mégis működőképes maradt az ország, ami komoly erőfeszítéseket igényelt az emberektől és a cégektől is.
Kövér László emlékeztetett: a Fidesz 2002-ben „már megszenvedte az óvatlanságát, nem volt felkészülve a durva, mocskolódó kampányra. Akkor is bizakodó volt a hangulat, mégis sikerült visszájára fordítania az MSZP-nek. „Ennek a veszélye most is fennáll, azonban lélekben és politikai értelemben is felkészültünk” – mondta.
Az ellenzéknek nincs mondanivalója
Kijelentette: „Az ellenzéknek nincs mondanivalója, hiszen nagyon nehéz egy kormány gazdaságpolitikáján fogást találni, hogyha olyan költségvetést tudunk elfogadni, amely minimum szinten tartást ígér mindenki számára, de a legtöbb területen forrásbővüléssel számol. Az ellenzéknek egyetlen mentsvára van: ha megpróbálja hiszterizálni a hangulatot, ha megpróbál háborús tömegpszichózist teremteni.”
„Fontos, hogy nyugodt, higgadt lelkiállapotban álljunk a kampányban a választók elé. Ha nem hagyjuk magunkat belerángatni ebbe a kampányhangulatba, akkor az ország végre egy megkezdett jó utat folytathat” – mondta Kövér László.
Kérdés: vajon tudták-e hetekkel, hónapokkal ezelőtt Bajnai Gordonék, hogy Gyurcsány mögött is ott áll Soros? Ha tudták, akkor igencsak figyelemre méltó a helyzet. Nem akármilyen harapófogóba került Mesterházy. Úgy látszik, a Soros által erőteljesen befolyásolt nemzetközi pénzvilágnak egyáltalán nincs ínyére a szocialista párt új, fiatal vezérkara, ezért tesznek meg mindent azért, hogy befolyásolják, pontosabban erőteljesen meghatározzák azt a folyamatot, ami jelenleg a baloldali ellenzéki térfélen zajlik.
Érdekes, hogy a legutóbbi választások idejére gyakorlatilag megszűnt SZDSZ – hátrahagyva néhány száz milliós tartozást az állami fejlesztési banknál – néhány egykori vezető politikusa a Bajnai-féle pártba tagozódott be, másik része Gyurcsány pártjába, míg a parlagon hagyott Fodor Gábor liberális pártot alapítva igyekezett magának mozgásteret teremteni. Mindezt figyelembe véve mégsem annyira meglepő, hogy a volt SZDSZ-esek egyik része által támogatott Gyurcsány mögé szerveződött Soros a milliárdjaival.
Torkos Matild
Magyar Nemzet
Az állandóan "félreértett" Heller a magyarországi rettenetet a svédeknek lefestő egyik szentenciájában azt jelentette ki, hogy a "munka, imádság, nemzet jelzőhármas méreg". Nos, ha ez nem a marginális álláspontok Guiness-rekordja, semmi nem az: Hellerrel szemben minden nemzet óriási többsége szerint a munka, az imádság és a nemzet nemhogy negatív vagy semleges, de kifejezetten pozitív, kívánatos fogalmak.
Lovas István
Magyar Nemzet
A nemzetközi baloldal magyar ügynökei mindig és mindenütt MAgyarország ellen "fociztak" a két háború között. 1919 "hősei" 1945-ben a Vörös Hadsereg segédeiként tértek vissza, 1956-ban már egy új, részben fiatal muszkavezetőgárda kalauzolta a "testvéri" csapatokat. A közben eltelt évtizedben "Rákosi és bandája" keletre fuvarozta az ország megtermelt javait; 1947-ben a fővárosi tanács díszpolgárrá választotta a Budapestet rommá lövető Sztálint.
Ludwig Emil
Magyar Nemzet