A jelenlegi ellenzék kínos helyzetbe került, mert morogva ugyan, de kénytelen elismerni, hogy – talán 1990 óta először – nem valami elől menekülünk, nem valami elérhetetlen után futunk, hanem józan és takarékos módon építkezünk.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
A több csoportba tömörült országok közül a tizenöt tagú Kohézió Barátai csoport, amelybe Magyarországgal együtt a volt szocialista országok többsége, valamint Ciprus, Málta, Görögország és Spanyolország is beletartozik, hatékonyan tudta érvényesíteni akaratát, annak ellenére tudhat sikeres játszmákat maga mögött, hogy eredetileg nem neki osztották a nyerő lapokat.
Pataky István
Magyar Nemzet
A Benes-dekrétumok a baloldal diadalmas világrendezői küzdelmeinek, a drezdai, hirosimai, nagaszaki bombázások elvi azonosságának sorába csoportosulnak, amennyiben a szükségesnek és a helyesnek ítélt intézkedések osztályába tartoznak. Csapó Endre Magyar Hírlap, Patrióta Európa Mozgalom
A kanadai Global TV Toronto külvárosában forgatott, ahol több ezer Magyarországról érkezett álmenekült roma él. A riport szerint a cigányok szándékosan kijátszották a kanadai menekültügyi rendszert, és nekik köszönhető, hogy ugrásszerűen megnőtt a bűncselekmények száma.
Az álmenekülteket a rokonság előzőleg kioktatta, hogy kinti hatóságok előtt hivatkozzanak magyarországi üldöztetésükre. Kanada azonban megelégelte az álmenekültek rohamát, és néhány hete két-három évről hat hónapra csökkent a kérelmek elbírálási ideje. Jano Christopher kanadai ügyvéd a Célpontnak elmondta: eleve furcsa volt, hogy Magyarországról több menekült érkezett, mint az világ összes többi országából együttvéve.
Ráadásul az esetek 92 százalékában a menedékkérelmeket időközben visszavonták. A kanadai kormány hétezer ember hazatérését segíti. A visszailleszkedési támogatás fejeként 450 ezer forint, a pénz csak a kanadai állam jóváhagyásával költhetik el, számla ellenében.
Magyar Nemzet
Magyarország egy főre jutó európai uniós nettó támogatása annak ellenére nő, hogy az EU költségvetésének összege csökken. Magyarország Litvánia után a második az egy főre jutó támogatásokat tekintve- mondta Orbán Viktor a brüsszeli maratoni költségvetési tárgyalások után.
Majd folytatta: a most kialkudott keretköltségvetés értelmében 2014 és 2020 között Magyarország egy főre jutó támogatása 712 ezer forint lesz, míg az idén záruló hétéves ciklusban ez 660 ezer forint volt. Ezzel az ország a harmadik helyen állt a tagállamok között. Magyarország egy főre jutó nettó pozíciójának javulását úgy sikerült elérni, hogy eközben a teljes uniós költségvetés összege csökken.
Magyarországnak összesen 7080 milliárd forint jut, 20 milliárddal több, mint az idén záruló hétéves ciklusban. Ez az összeg 20 ezer forintosokban hat, 500 eurósokban pedig egy tehervagont töltene meg.
Megmarad a korábban vitatott áfaelszámolás lehetősége, a projektek 75 százalékos uniós támogatási részaránya pedig 85 százalékra emelkedik Magyarország esetében. Ez évi 210 milliárd forint megtakarítást jelent a magyar büdzsének.
A közép-magyarországi régió már nem számít elmaradottnak. A legszegényebb négy magyar régiónak jutó támogatás nem csökken. Az elmaradott térségek méltánytalanul hátrányos helyzetét az unió külön 1 milliárd 560 millió euróval kívánja kompenzálni.
Magyarország jobban teljesít a következő hét évben a fejlesztési források tekintetében, mint korábban. Sikerült elkerülni, hogy a nagy költségvetési nyesés az agrártámogatásokat is érintse, inkább a "Connecting Europe" infrastrukturális keretből vettek el. 48 millió eurót sikerült kialkudni a fiatalok munkanélkülisége elleni küzdelemre.
A költségvetési egyeztetések során Magyarország másokkal azonos bánásmódot kért, az Európai Unió állam- és kormányfői pedig a csúcstalálkozón elismerték a magyar emberek által az adósság és a hiány csökkentésére tett erőfeszítéseket.
Az alkufolyamat eredményéből két következtetést vonható le: annak van becsülete, aki kiáll az érdekeiért, illetve egyedül nem megy, mindig szövetségeseket kell keresni. Ez utóbbi tekintetben először a visegrádi négyeken belül alakítottunk ki közös álláspontokat, majd a "kohézió barátai" nevű csoporton belül sikerült érvényesíteni azt az elvet, hogy semmiről sincs megállapodás, amíg mindenről nincs megállapodás.
Patrióta Európa Mozgalom
Szanyi Tibor határon túli magyarokat érintő kijelentései egyszerre bugyuták, hibásak és sértőek – olvasható Kőszeghy Ferenc, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztőjének vezércikkében. A publicista egy jó tanácsot is adott az MSZP-s politikusnak arra az esetre, ha Kárpátaljára látogatna. Időközben Szanyit sárgarépadíjjal tüntette ki az egyik erdélyi magyar nyelvű hírportál.
Szanyi Tibornak többnyire nem kell a szomszédba látogatnia egy-egy csípős megjegyzésért. A szocialista párt egyik megmondóembere azonban ez alkalommal túllőtt a célon, és nem csupán a határon túli magyarok, hanem feltehetően a párttársak és a jóérzésű baloldali szimpatizánsok körében is kiverte a biztosítékot – olvasható Kőszeghy Elemér, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztőjének vezércikkében.
„A Fidesz–KDNP-frakció Gyulán tartotta meg soros frakcióülését. A korábbi békemenetek szervezői úgy döntöttek, szimpátiatüntetéssel fejezik ki elkötelezettségüket a kormányzó pártok iránt. A baloldal pedig egy ellentüntetés mellett döntött. Eddig a pontig semmi kivetnivaló nincs az eseményekben, mi több: közünk sem sok van hozzájuk. Csakhogy – arra az értesülésre reagálva, miszerint a békemenetesek között sokan vannak partiumiak is – ezen az ellendemonstráción jelentette ki Szanyi Tibor, hogy majd anyanyelvükön, azaz románul köszönti őket” – idézte fel az előzményeket a szerző.
„Bugyuta és sértő kijelentések”
Az ATV-nek adott interjújában aztán tovább fűszerezte mondandóját. Kifejtette: szerinte mindenki, aki Románia állampolgára, az román is egyben. Kijelentései egyszerre bugyuták, hibásak és sértőek – véli Kőszeghy. „Bugyuta, mert direkt vagy tudatlanságból elfeledkezik arról, hogy kétféle nemzet létezik. Egyfelől van a politikai nemzet, ahová nemzetiségtől függetlenül egy ország valamennyi választó és választható állampolgára beletartozik. És van a kulturális nemzet, mely államhatároktól függetlenül, mi több: azokkal dacolva él.”
Szerinte a kijelentés politikai szempontból szarvashiba. Pártja, az MSZP és elnöke, Mesterházy Attila – akinek mellesleg már kora miatt sem lenne oka „meakulpázásra” – épp a napokban és éppen hogy Erdély fővárosában, Kolozsvárott kért elnézést a 2004-es népszavazást megelőző szocialista magatartásért, hirdette meg az új nemzetstratégiát. (Ennek tükrében a pártelnök-választási harcban alulmaradt Szanyi bejelentése akár egy bújtatott bosszú is lehet) – tette hozzá.
Ruszinul kell tanulnia
„Leginkább azonban sértőek Szanyi mondatai. Mi, külhonba rekedt magyarok, már immunissá váltunk arra, ha saját környezeteinkben némi nem éppen szimpatikus jelzővel megspékelve »lemagyaroznak« minket. Azt azonban képtelenek vagyunk mind a mai napig feldolgozni, lenyelni, ha Magyarországon lerománoznak, leszerbeznek, leszlovákoznak, netán leukránoznak bennünket” – olvasható a vezércikkben. „Ez számunkra egyenértékű azzal, mintha az anyánkat szidnák.”
Végezetül a szerző egy jó tanácsot ad Szanyinak. Amennyiben Kárpátaljára utazna, előtte nem feltétlenül kell beletemetkeznie az ukrán nyelvkönyvekbe. Ám ha a magyar mellett mégis meg akar szólalni „külföldiül”, akkor tegye azt II. Rákóczi Ferenc leghűségesebb népének a nyelvén. Ruszinul – zárul az írás.
Sárgarépadíjat adományozott a Transindex
A Transindex február 7-én sárgarépadíjat adott Szanyinak annak kapcsán, hogy „az MSZP-s politikus elefántként viselkedik a határon túli magyarok porcelánboltjában. A barmozástól és románozástól betelt a poharunk.”
Úgy vélik, az, ahogyan Szanyi a dolgokat látja, meglehetősen primitív. „Ha pedig csak poén volt, mi is kísérletet teszünk a humorérzékén, és azon töprengünk, vajon van-e elég fantáziája ahhoz, hogy tudja, milyen ki nem mondott felhasználási javaslattal küldjük neki ezt a román murkot (hogy ő is értse: sárgarépát).”
Kárpáti Igaz Szó, MNO
Ne gondoljuk azt, hogy a balkáni sötétség kizárólag bukaresti sajátosság. A székelyföldi és erdélyi magyarok jó részét legalább ennyire irritálja Szanyi kapitány folyamatos ámokfutása. Az MSZP-s politikus elefántként viselkedik a határon túli magyarok porcelánboltjában – először lebarmozta az ellenük tüntetőket, aztán lerománozta a teljes közösséget az egyik magyar tévécsatornán. Szanyi az őshonos magyarokat az Amerikában bevándorolt ázsiaiakhoz hasonlítva azt mondta: akinek román az állampolgársága, annak a nemzetisége is román. A briliáns logikába azért becsúszott némi döccenő: a Gyulán élő román kisebbséget mégis románnak tartja, akiket „illene anyanyelvükön köszönteni”.
Lukács Csaba
Magyar Nemzet,
Az IMF-re várva eltöprenghettünk - volt rá időnk -, hogy Kolumbiát, Mexikót, Lengyelországot és Macedóniát valójában mi köti össze? Csak nem az, hogy egyik országban sem volt bankadó és a multinacionális nagyvállalatokra kivetett különadó akkor, amikor megállapodtak a valutaalappal? Bár ilyen feltétel hivatalosan ugyan nem szerepel sem az EU, sem az IMF alapkövetelményei között, mégis ez lett a legtöbbször említett kifogás ellenünk. Hol vannak már az IMF eredeti céljai? A nemzetközi pénzügyi stabilitás megőrzése, a gazdasági növekedés elősegítése, az árfolyamkilengések megakadályozása és a válság megelőzése. S az EU? Ma mit mondana a szegényebb tagállamok felzárkóztatásáról? És mi mit mondhatnánk az oly sokszor hallott, s a ködbe tovatűnt egyenlő bánásmódról? Szabó Anna Magyar Nemzet