Amikor Oláh Gergő megnyerte az X-Faktort, Bayer Zsolt azt gondolta, „mennyire szép és csattanós választ adott az összes, magyarokat rasszistázó rohadéknak a nép, amikor ezt a tehetséges, szimpatikus, szerény és meghatóan mélyről jövő cigány fiút szavazta meg a verseny győztesének”.
„Ez a mélyről jött és nagyon is szerethető cigány fiú egymaga többet tett a cigány-magyar konfliktus enyhítéséért, mint az összes »jogvédő« gazember együttvéve”.
„Aztán eljött szilveszter éjszakája, és kést rántanak és szúrnak. Szívre, sokszor egymás után. Az elviselhetetlenség esszenciája még csak ezután következik! Ugyanis a késelők családjai nem magukba fordulnak, nem összetörnek, nem bocsánatot kérnek – hanem megfenyegetik az áldozatokat és azok családtagjait: ha vallomást mernek tenni, akkor még több vér fog folyni”. Bayer szerint „Legyen minden Oláh Gergő, és éljen velünk boldogan. Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan!”
Magyar Hírlap
A Ferenciek terén lévő aluljáró meglátogatására hívta a főpolgármester Szabó Máté ombudsmant. Tarlós István szerint ha Magyarországon úgy lehet értelmezni az emberi jogokat és szabadságjogokat, ahogy az aluljárókban teszik, akkor „csak gratulálni tud”. Kétéves munkánkat tették tönkre – hangsúlyozta a városvezető.
Magyar Hírlap
Miután Susan Rice ENSZ-nagykövetből nem lehetett külügyminiszter (helyette John Kerry szenátort jelölte Obama a posztra), most a Pentagon leendő vezetése körül kerekedett vihar. Az elnök Chuk Hagel volt nebraskai republikánus szenátort emelné a tisztségbe, de Hagel nézetei a washingtoni elit beidegződéseitől sok tekintetben idegenek.
A legfontosabb tényező, hogy a törvényhozás 80-90 százalékához képest függetlenül gondolkozik az Egyesült Államok Izrael-politikájáról. Nem volt hajlandó olyan hűségnyilatkozatnak beillő politikai akcióban, amelyeket a zsidó lobbiszervezetek indítottak Irán ellenében. Pár éve úgy nyilatkozott, hogy a zsidó lobbi sok embert megfélemlít a Capitolium dombon. „De én az Egyesült Államok szenátora, és nem Izrael szenátora vagyok”.
Ha a vehemens ellenzés dacára mégis sikerülne keresztülvinni Hagel jelölését, akkor a nemzetbiztonsági kabinet vezetője olyan személy lenne, aki jelentős háborús tapasztalattal büszkélkedhet, ez pedig a tárca döntéseinek alaposabb megfontolását vetítené előre.
Magyar nemzet
Bogár László szerint a „szerkezeti reform” lényege az, hogy a „bennszülöttek” ön-újratermelési rendszereinek fenntartását szolgáló összegek egyre nagyobb hányadát a kamat- és profitszivattyúkon keresztül kiszívják az adott országokból. Tragikomikus módon ez most már arra az Amerikai Egyesült Államok elnevezésű nemzetállamszerű „lokalitásra” is igaz, amelynek államadóssága békeidőben elképzelhetetlen szintre emelkedett.
A világot a kezében tartó szuperstruktúra még arra sincs tekintettel, hogy ennek a országnak a költségvetése valójában amiatt halmozott fel ilyen súlyos deficiteket, illetve államadósságot, mert a birodalom roppant méretű globális „rendészeti” költségeit is neki kell állnia.
A birodalom most már egész Európát egyetlen bezúzandó lokalitásként kezeli. Az euró ellen folytatott háború lényege az, hogy a birodalmi pénzfegyverként működtetett dollár megőrizhesse domináns tartalékvaluta szerepét, így az impérium továbbra is tetszés szerint inflálhassa el a világ országainak döntő többségében felhalmozott több tízezermilliárd dollárt.
Európa uralmi struktúrái egyelőre katasztrofálisan rossz válaszokat próbálnak adni erre a kihívásra. Föderatív reformjaik valójában csak a birodalmi kifosztó mechanizmusokat teszik majd még hatékonyabbá.
Magyar Hírlap
"Amikor azzal kell szembesíteni valakit, hogy az élet nem egy habos torta, az sosem könnyű, de nem szabad hazudni.
... Azt hisszük, hogy jó, ha sterilizáljuk a gyerekek számára a világot, pedig nem: tudatosan fel kell készíteni arra őket, hogy a tetteiknek következményeik vannak. S a pedagógiának pont valahol ez lenne a célja, hogy felkészítse a gyerekeket."
Böjte Csaba (1960) - ferences szerzetes
Európa keresztény megújításának politikai értelme, hogy az Isten előtti egyenlőség hitével minden ember számára fenntartja a megváltás reményét és a szeretet képességét, a másik elleni kíméletlen küzdelem helyett. A testvéri szeretet hitével, a megélhetéshez nagyobb szabadságot és egyenlőséget lehet teremteni a gazdasági lehetőségek kiegyensúlyozásával, mint a haszonelvű liberális demokrácia önző, csak önmagára gondoló világlátásával. Ez az egyik lényeges eleme a mai európai szellemi változásoknak.
Kövér Tibor
Magyar Hírlap
Az ellenzéki kerekasztal kondérlovagjait tanulmányozva ne felejtsünk el még egy dolgot: nem új emberekről van szó. A meghatározó figurák ugyanazok, akik 2002 és 2010 között a vérkorrupt MSZP–SZDSZ-rezsimet irányították, közreműködtek a lopásban, vagy belőle éltek. Ez nem új erő, nem új politika, nem új érdek – ez a régi tolvajbuli újbóli megidézése.
Máté T. Gyula
Magyar Hírlap
Ha jól érzem az üzenetet, akkor megkezdődött a nem ma született bárányok rehabilitációja. Előhúzzák a kalapból az egykori Szabad Demokraták Szövetségének most éppen pihenő emblematikus arcait, de ott lesznek az egykori MSZMP ifjú titánjaiból a rendszerváltás után az MSZP bölényeivé vált figurák, és ha nem figyelünk, a nagy összeborulás jegyében talán még Dávid Ibolya is előkerül mint szalonképes konzervatív.
Lukács Csaba
Magyar Nemzet
Nem szeretnék még gondolatbűnt sem elkövetni, ezért óvatosan fogalmazok: a normális emberek végre olyan rendet szeretnének a társadalomban, az emberi együttélés minden területén, amely közmegegyezésből fakad, természetes, és minden embertől megkövetelhető. Persze máris bűnt követtem el, mert a „normális” jelzőt használtam, pedig, mint jól megtanultuk, a nem normális is normális, csak egy kicsit más, meg kell érteni, fel kell karolni, szolidárisnak kell lenni vele, és segíteni, hogy a normálisokkal együtt építse a közös hazát.
Norma amúgy sincs, mert minden viszonylagos, amúgy pedig egyformák vagyunk, bármilyen ellenvélemény merő előítélet és kirekesztés. A kezdő mondatban még egy nagy bűnt követtem el, máris sajnálom, és bocsánatot is kérek, hiszen a „rend” emlegetése bármilyen összefüggésben a diktatúra melegágya, hiszen ki méltó arra, hogy megmondja, mi a rend, ki őrzi az őrzőket, a rendpártiság antidemokratikus és félelemkeltő.
A gondolatbűnt a jelenlegi, kissé elmaradott technika még nem tudja büntetni, de a rossz gondolatokat nyilvánosságra hozni még súlyosabb bűn, mert ilyesmit csak az interneten szabad, lehetőleg és szinte kizárólag névtelenül vagy mentelmi jog birtokában. Ha a nyilvánosság elé tárt gondolat sértő a nem normálisak számára, akkor a sajtószabadság nem érvényes, sőt a diktatúrát erősíti, mert a többség rá akarja kényszeríteni véleményét a kisebbségre, holott nem is biztos, hogy a többség így gondolkodik, vagy ha igen, a magukat normálisnak nevezők propagandájának áldozata.
A gyilkosok, rablók, tolvajok, sikkasztók, uzsorások, orgazdák, hűtlen kezelők, adócsalók társadalmunk szerves és pótolhatatlan részét képezik, nélkülük szegényebb lenne multikultúránk és európaiságunk. Ezt figyelmeztetésnek szánom, mielőtt a NATO bombatámadást hajtana végre, hogy mielőbb adjuk ki Bayer Zsoltot Viviane Reding EU-biztosnak, hogy Brüsszelben nyilvánosan megégethessék, kifejezetten a tolerancia jegyében, mert (ceterum censeo) Orbánnak mennie, a Klubrádiónak szólnia kell.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Blahó Miklós szerint John Maynard Keynes 1928-ban abból a feltevésből indult ki, hogy ahogy az ember egyre hatékonyabban elégíti ki a vágyait, nyilvánvalóan mind kevesebbet fog dolgozni, hogy a szó filozófiai értelmében is jó élete lehessen. Tévedett. A hatalmi viszonyok és az emberi telhetetlenség ugyanis megakadályozza e prófécia valóra válását.
Robert és Baron Skidelsky Mennyi az elég? című könyvükben kifejtik: a szerzésvágy etikája „folyamatos és céltalan vagyonteremtésre kényszerít, olyasmire, ami korábban nem létezett, s ami alighanem a kapitalizmus különös jellegzetessége”.
A kötetben és a megjelenése óta adott interjúkban Skidelsky makacsul ismételgeti, hogy ami velünk és körülöttünk történik, annak nincs értelme. A kapitalista rendszer világunknak ezen a részén a korcsosuló szakaszába lépett, aminek legfőbb bizonyítéka, hogy a pénzügyi szolgáltatások iparága uralkodóvá vált.
„Az angol-amerikai típusú individualista kapitalizmus a ragadozó szellemű plutokráciának kedvez, amely lefölöz minden hasznot, a szabadság és a globalizáció retorikájával igazolva ténykedését”. E krízis hatására mégis újra fel kéne vetni azt, amit Keynes, hogy tudniillik mire való a vagyon. Képzeljük el azt a világot, nógat Skidelsky, amelyben hetente csak tizenöt órát dolgozunk, mert a technológiai változásoknak köszönhetően ennyi is elegendő, de nem keresünk kevesebbet, mint ma, mert munkánk gyümölcsét egyenlőbben osztják el.
A jövedelem újraelosztásának átgondolását sürgeti Larry Summers harvardi professzor, volt pénzügyminiszter is, aki szerint a múlt század nagy válsága óta most először ez fontosabb teendő, mint a növekedés ösztönzése, mert a mostani krízis előtti nagy fellendülés hasznából a középosztálynak vajmi kevés jutott.
Skidelsky úgy látja, hogy nem a növekedéspárti gazdaságpolitika hozta magával a borzasztó fordulatot, hanem a szabadpiaci növekedéspárti doktrína, amely abból táplálkozott, hogy tarthatatlannak ítélte az állami beavatkozás keynesi teóriáját a növekvő munkanélküliség és infláció láttán, túlzottnak a szakszervezetek hatalmát a bérek alakításában, az adózást pedig büntető jellegűnek nyilvánította.
Az amerikaiak felső egy százaléka ugyanis 1970-ben a vagyon csupán tíz százalékával rendelkezett (az 1940-es 16 százalékkal szemben), mára viszont több mint harminc százalékát kaparintotta meg.
Népszabadság