Néhány nappal ezelőtt Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkárnak küldött közös válaszlevelében a nemzeti összetartozás napján kért egyperces harangozással kapcsolatban a következőt írta:Kérésének sajnos nem áll módunkban eleget tenni, mert templomi harangjaink istentiszteleti alkalmakkor, illetve az egyház liturgikus rendjéhez kapcsolódva szólnak.
Sok hívő vagy vallását éppen nem gyakorló magyar embert mélységesen felháborított a történelmi egyházaink főpapjainak semmivel nem magyarázható válaszlevele, mellyel nem csak a nemzeti összetartozás erősítésének folyamatán ejtettek mély sebet, hanem a történelmi egyházak, a társadalom általi minél szélesebb körben való elfogadásának, követői gyarapításának kívánt közös szándékunkat is jelentősen gyengítette. A sok értetlenséget és felháborodást tartalmazó megnyilvánulás közül, most Lakitelek polgármesterének, Felföldi Zoltánnak a levelét közöljük:
Főtisztelendő Bíboros Úr!
Bevallom, nem vagyok a különböző egyházak liturgiájában járatos, csupán egy római katolikus hitű, magyar ember. Emellett egy település polgármestere. Egy olyan településé - Lakiteleké - amelynek polgáraik a tavalyi évben fél árbocra eresztett Országzászlót állítottak, valamint felállították az
Emlékezés Harangját. Az Emlékezés Harangja Lakiteleken minden délután fél öt órakor, a trianoni békediktátum aláírásának időpontjában egy perces harangzúgással emlékeztet bennünket
Magyarország halálára, és egyben hirdeti a feltámadásba vetett reményünket.
Keresztény magyar emberként mély döbbenettel olvastam Magyarország 3 történelmi egyháza - közöttük az én egyházam - vezetőjének levelét, mely szerint nem zúgnak június 4-én a templomi harangok a megemlékezések részeként. Nem tudtam, hogy templomi harangok - ahogyan az a
levélben szerepel - csak „istentiszteleti alkalmakkor, illetve az egyház liturgikus rendjéhez kapcsolódva szólnak.” Most sem tudom, valóban így van-e ez. Csak azt tudom, hogy nagy veszély idején félreverik a templomi harangokat. És hogy ha kell, ágyút is lehet belőlük önteni. És hogy 1920. június 4-én délelőtt, két órán át zúgtak a harangok a maradék Magyarország teljes területén. És hogy 1940. szeptember ll-én a magyar honvédek a Szent Mihály templom harangjainak zúgása közepette vonultak be Kolozsvárra. És hogy 1990. június 4-én Székelyudvarhely valamennyi magyar templomában 10 percen át zúgtak a harangok a békediktátum aláírásának időpontjában.
A levelet olvasva csak ültem a számítógép monitorja előtt, fél órával a lakiteleki Trianon megemlékezés előtt. Bevallom, elkapott az indulat. Ugyanazt éreztem, mint amikor 2004. december 5. előtt Gyurcsány Ferenc érvelését hallgattam arról, hogy miért kell nemmel szavazni azon a bizonyos népszavazáson. Önmagában logikus, koherens érvelés. Mégis elfogadhatatlan. Ha másért nem, hát azért, mert a trianoni harangok szólnak/szólnának mindazokért, akik élete - közvetlenül, vagy közvetve - a békediktátum következtében tört derékba. A szülőföldjükről elüldözöttekért. A békediktátum következtében kirobbant második világháború áldozataiért. Az elhurcolt zsidókért. A baltával lefejezett székelyekért. A több tízezer, kiirtott magyarért. A szintén több tízezer, elhurcolt és elpusztított kárpátaljai magyar A kitelepített felvidéki magyarokért. A történelmi egyházak tagjaiért. És a magyar történelmi egyházak válasza, mintha csak egy áramszolgáltató, vagy egy telefontársaság hivatalos levelét olvasnánk: „Kérésének sajnos nem áll módunkban eleget tenni”, „válaszunk elfogadását kérve”, etc.
Bár a Válasz nem nekem szólt, de római katolikus magyarként engem is érintett. És csak azért ragadtam tollat, hogy a legmélyebb tisztelet mellett hangot adjak annak, hogy számomra, mint érintett számára, ez a Válasz nem elfogadható.
A magyar feltámadásba vetett reménnyel és a legmélyebb tisztelettel üdvözli Önöket:
Felföldi Zoltán
Lakitelek polgármestere
Lakitelek, 2012. június 4.
A nemzeti összetartozás mi vagyunk - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke Kaposváron a nemzeti összetartozás napján tartott megemlékezésen. A házelnök beszédében így fogalmazott: a nemzetet nem az országának területe, hanem szellemisége teszi naggyá. Így volt képes arra, hogy ha fizikai valójában végveszélybe is került az ország, ha az részeire is szakadt, újra és újra egységbe hívja az összmagyarságot. A magyarság eszményéért voltunk képesek mindig újra kezdeni, szinte a semmiből új világot teremteni. A nemzeti összetartozás nem más, mint az egymás iránt érzett szeretetünk, a ragaszkodásunk, hűségünk, a barátainkért, szomszédjainkért végzett jó cselekedet, a városunkért hozott áldozat - mondta a házelnök, aki úgy vélekedett: akkor erősödik a nemzeti összetartozás, emelkedik a haza, ha az a legfőbb küldetésünk, hogy a lehullottat visszaemeljük, az elveszettet megtaláljuk, a bemocskolódottat megtisztítsuk,az elhomályosultat kifényesítsük, az összetörtet ismét egybeépítsük, a fellázadtat megbékítsük.A politikus emlékeztetett: annak ellenére, hogy a kommunista diktatúra évei alatt mindent megtettek, hogy Magyarország feldarabolásáról ne eshessen szó a közbeszédben, nem nagyon akad olyan magyar ember, aki ne hallott volna Trianonról. A tényeket többé-kevésbé mindannyian ismerjük - mondta Kövér László, aki felidézte a vesztes első világháború utáni gyalázatos békediktátum következményeit. Mint mondta, szinte lehetetlen feladatlannak tűnt a kivéreztetett, szinte életképtelennek tűnő maradék Magyarországból újra életképes hazát szervezni, de (...) mégis sikerült, mert bár a hazánkat szétszabdalhatták, a lelkünket mégsem apríthatták fel. Hozzátette: ezért ma (...) nem siratni, hanem ünnepelni jöttünk, nem gyászolni, hanem értékelni azt, amit újra megleltünk, és nem csak megleltük, de alaptörvénybe is foglaltunk a nemzeti összetartozást, hiszen, ami a földrajzi Magyarországból elvétetett, a szellemi Magyarországnak mindig a része maradt.
MTI-fidesz.hu
2012. június 4-én a Beregszászi Református Egyházközség után a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kapott országzászlót a magyarországi Nemzeti Társaskörtől. A szervezet fő célkitűzése a hiteles magyar történelem tanításán túl a magyarság egységének megerősítése. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett ünnepségen a főiskolától már megszokott, a magyar hagyományokra építve szép ünnepséget láthattunk. A főiskola vezetősége a díszvendégekkel Rákóczi - korabeli és kárpátaljai magyar viseletekbe öltözött hallgatók sorfala között vonult be a főiskola Esztergom termébe, majd a Nemzeti Társaskör tagjai is a terembe érkeztek, kezükben az országzászlóval.Az ünnepség kezdetén egyperces néma csenddel emlékeztek meg a teremben a trianoni békeszerződés aláírásáról és a kárpátaljai magyarokra gyakorolt hatásáról, majd a nemzeti imádságunk, a Himnuszt eléneklése következett. Tarnóczy Balázs, a Nemzeti Társaskör alelnöke a beszédében elmondta, hogy a szervezet legnagyobb céljának az identitás-tudatot, az öntudat erősítését tűzte ki s ezért is a " magyarság megmaradásáért" a zászló példamondata. Ez már a 88. zászló, de további településekre kívánnak még eljutni a Kárpát - medencében.
A történelmi egyházak képviseletében tisztelendő Michels Antal római katolikus plébános és nagytiszteletű Maksai Attila, a Beregszászi Református Egyház lelkésze áldotta meg az eseményt és kérte az Isten áldását e nemes célra.
Az országzászlót vitéz lovag Erdős László honvédezredes adta át Orosz Ildikónak, ezzel is jelképezve a magyarság múltját, a jelenét és a közös jövőjét, majd elhelyezték az Esztergom terem falán.
Vitéz lovag Erdős László beszédében elmondta: "aki ezen a főiskolán szerez diplomát, "lámpást" jelent az elkövetkezendő nemzedék számára. Sok millióan meghaltak a magyar eszmékért s a kárpátaljaiaknak is harcolniunk kell a magyarság megmaradásáért.
Az eseményt egy fiatal tehetség, a badalói Szoboszlai Csilla operaénekes előadása tette még fennköltebbé.
kárpátalja.ma
1920. június 4., 16.30. Nem elfelejthető pillanat. S ők – mi vagyunk.
Nincs kérdőjel, ha közéjük megyek. Oda, ahol elrongyosodott a csönd, dunyhát húz magára a csecsemősírás is, oda, a hegyek közé. Vagy Kassára, reménykedve, hogy Márai majd megvált bennünket. Vagy éppen a Délvidéken, Csáth rémlátomásai közé. Lám-lám, doktor úr, semmi az ópium iszonyata ahhoz képest, amit a történelem produkált fél kézzel arrafelé…
Összetartozom velük.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Trianonra emlékezni annyi, mint szót emelni az igazságért, ha tabukat sért, akkor is. Európa hallgat, a mi médiatörvényünk az uniós bürokraták szerint égre kiált, de a fejlett nyugat-európai államokban mindenütt elfogadott kettős állampolgárságot ellehetetlenítő szlovák törvény nekik „belügy”. Mintha Attila hunjai lennénk, olyan veszélyesnek tartanak minket – pedig csak felemelt fejjel szeretnénk járni, kívül rekedt nemzettársainkkal együtt.
Pilhál György
Magyar Nemzet
Megdöbbentő, hogy a hazai baloldal hogyan fordul vissza lelkiismeretlenül a rendszerváltás előtti frazeológiához. Kicsit leporolja, de neki az jó, megfelelő, ami a nyolcvanas évek második felében sem volt már szalonképes....Ők csupán a nómenklatúrán belüli átrendeződésként, modellváltásként képzelték el a rendszerváltást. Ehhez képest nagy a csalódás és az idegesség, hogy a kádári vircsaftnak vége szakadhat. Nem Nyirővel, Horthyval, Wass Alberttel vagy Szabó Dezsővel van tehát bajuk. Hanem a rendszerváltozással. Amely több mint két évtizedes késéssel kezd végre bekövetkezni.
Megyeri Dávid
Magyar Nemzet
2002-ben, amikor az Orbán kormány átadta a kormányzást, 5,8% volt a munkanélküliségi ráta, 2010-ben pedig 11,4%, vagyis a szocialisták megduplázták azt, ezért a szocialista politikusok elvtelen vádaskodások helyett jobban tennék, ha inkább elmélyednének az adatok tanulmányozásában - reagált Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője Gúr Nándor szombati sajtótájékoztatójáraA Fidesz szóvivőjének közlése szerint: ma már 80 ooo-rel többen dolgoznak, mint 2 éve, amit a súlyos gazdasági válság ellenére sikerült elérni. Selmeczi Gabriella hozzátette: bíztató az is, hogy több százezerrel kevesebben élnek segélyből, mint 2 éve. Ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy "kormányzásuk idején Gúr Nándort és szocialista társait nem hallottuk, hogy sajtótájékoztatókon aggódtak volna a magyar emberek munkahelyei miatt, ellenben rendkívül tevékenyek voltak a családok eladósításában". Nem érthető, mire ez a nagy mellény - zárul a közlemény.
fidesz.hu
A délvidéki "magyarverések" ellen tiltakozik az Emberi Méltóság Tanácsa, amely arra kéri a szerb hatóságokat, hogy minden ilyen esetben erélyesen lépjenek fel - olvasható az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben. A Tőkés László európai parlamenti képviselő és Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke által aláírt tiltakozás szerint megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a Délvidéken - Szabadkán és Muzslyán - "ismét tettleg bántalmaztak magyarokat, pusztán a nemzetiségük miatt". A tanács szerint az európai integrációs törekvéseit hangoztató Szerbia csak azzal bizonyíthatja érettségét az európai uniós tagságra, ha erőteljesen fellép az etnikai alapú jogsértések, tettlegesség ellen.
…kérlek titeket testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem ugyanazzal az érzéssel és ugyanazzal a meggyőződéssel igazodjatok egymáshoz. (1Korinthus 1:10)
Ahhoz, hogy jól kijöhessünk egymással, nem elég csupán az alkalmazkodás, együttműködésre van szükség. Ezért tégy meg mindent azért, hogy értékelni tudd a másik ember érzéseit! Soha ne próbálj valakivel úgy beszélgetni, hogy az érzéseit figyelmen kívül hagyod! Figyelj rá anélkül, hogy védekező lennél, bólints, ha megérted – még ha nem is értesz egyet! Az érzések nem mindig valóságosak vagy logikusak, de ha nem veszel róluk tudomást, nem jutsz sehová. A zsoltáros azt mondja: Amikor fájdalmas érzéseket éltem meg… akkor ostoba és bolond módon viselkedtem (Zsoltárok 73:21-22 GNT) Mind rosszul viseljük, ha megsértenek, ilyenkor gyakran helytelenül cselekszünk.
De Salamon azt mondja: Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket (Példabeszédek 19:11) Ha hajlandó vagy átérezni a másik ember érzéseit, azzal ezt jelzed neki: A kapcsolatunk többet ér nekem, mint amennyire a nézeteltéréseink számítanak; te számítasz nekem. Igen, áldozathozatalt kíván, elviselni a másik ember haragját, különösen akkor, ha alaptalan.
De ne feledd, ezt tette Jézus is érted! Ahhoz, hogy jól ki tudj jönni a másokkal, be kell ismerned a saját részed. Jézus azt mondta: …vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát. (Máté 7:5). Mindannyiunknak vannak vakfoltjai (olyan területek, amiket nem tudunk belátni), ezért keress egy barátot, aki segít mérlegelni a hozzáállásodat és cselekedeteidet, mielőtt a másik érintett féllel találkozol.
Kérdezd meg Istentől: Én is része vagyok a problémának? Lehet, hogy nem látom valósághűen a problémát, érzéketlen vagyok, vagy esetleg túl érzékeny? A bűnvallás hatalmas erejű eszköz. Ha be tudod ismerni saját hibáidat, az hatástalanítja a másik ember haragját, mert azt várta, hogy védekezni fogsz. Ne mentegetőzz, ne hibáztass mást, csak ismerd be a magad részét! Azt mondod, ez nagyon nehéz. Igen, de Isten …nekünk adta a békéltetés szolgálatát (2Korinthus 5:18).
maiige.hu
Áldott napot mindenkinek!
Töhötöm
Fizessen a magyar állam kártérítést a vörös csillaggal hivalkodó, a BTK-t semmibe vevő a totalitárius államokat istenítő polgárnak 4.000 EUR-t kárpótlásul.
Ez a bírósági verdikt.
Az ítélet szerint törölni kellene az önkényuralmi jelképek közül a vörös csillagot, annak ellenére, hogy a magyar Alkotmánybíróság is a BTK idevonatkozó rendelkezését jóváhagyta.Nekünk, kelet-közép-európai népeknek a vörös csillag több, mint vörös posztó. A kommunizmus hatalma, sapkájukon vörös csillagos katonákkal, verette le az 1956-os, majd az 1968-as magyar és csehszlovák forradalmakat. A háború után a kitelepítettek tízezrei szenvedtek a terrortól, a vörös csillagosok "mozgalma" százmillió embert küldött a halálba. Lásd példaként lengyel testvéreink katyini sorsát.
Mi magyarok, fajra, vallásra, felekezetre tekintet nélkül egyaránt elítéljük a nácizmust és a kommunizmust. Minden magyar ember elveti a totalitárius rendszereket.
Ez az ítélet felveti azt a kérdést, hogy az elfogadott és elutasított szimbólumok vonatkozásában egy ország, egy nemzeti közösség nem dönthet szabadon. Milyen közös Európa az, ahol közösségi értékeinket bírálják felül, ahol valaki jogot formál arra, hogy megmondja egy másik népnek, mit szabad és mit nem szabad elvetnie erkölcsiek terén.
A magyar állam nem fizethet kártérítést, egyetlen petákot sem a vörös csillag híveinek, mert ártatlan zsidó, keresztény és cigány polgárai már életükkel fizettek meg a "nagy vezérek" őrületeinek.
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) vezetősége kéri a Kárpát-medence magyar polgárait, hogy jelen nyilatkozathoz minél többen csatlakozzanak.
Csatlakozni lehet a www.civilosszefogas.hu weboldalon a „Csatlakozás” fül/A vörös csillag totalitárius jelkép alatti űrlap kitöltésével.
Közleményünket eljuttatjuk a Strasbourgi Nemzetközi Bírósághoz.
Szabó Dezső szavaival: "Minden magyar felelős minden magyarért".
Budapest, 2012. június 4.
CÖF-CÖKA, CET elnöksége