Ferenc pápa halálát kívánják zsidó radikálisok

                          A Ferenc pápa májusi szentföldi látogatására készülő jeruzsálemi katolikus egyház aggodalmának adott hangot amiatt, hogy zsidó szélsőségesek keresztényeket fenyegető feliratot firkáltak egy egyházi ingatlanra az óvárosban. A kelet-jeruzsálemi Notre Dame Központ melletti püspöki hivatal egyik külső oszlopán még hétfőn elhelyezett héber nyelvű felirat így hangzott: „Halál az arabokra és a keresztényekre és mindazokra, akik gyűlölik Izraelt”. A jeruzsálemi latin patriarchátus honlapján közzétett nyilatkozat szerint „folytatódik a fanatizmus és a keresztények megfélemlítése”. A nyilatkozat emlékeztet arra, hogy a legutóbbi provokáció két héttel Ferenc pápa szentföldi és jeruzsálemi látogatása előtt történt, ami nem lehet véletlen. Az egyházfő a Notre Dame Központban is látogatást tesz. A Háárec című izraeli lap szerint a biztonsági szolgálatok attól tartanak, hogy zsidó radikálisok egy nagyobb „gyűlöletcselekményt” követhetnek el keresztény lakosok vagy intézmények ellen, hogy felkeltsék a média érdeklődését a pápa látogatása előtt. A kerületi rendőrőrsök utasítást kaptak, hogy dolgozzanak ki biztonsági terveket a keresztény helyek védelmére, és gyűjtsenek információkat a zsidó szélsőségesek tevékenységéről. Az elmúlt években több merényletet követtek el mecsetek, palesztin otthonok és keresztény kolostorok ellen az Izrael által az 1967-es háborúban megszállt Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben. Ezeket ultranacionalista zsidók számlájára írják, akik így állnak bosszút a kormányon a palesztin területeken zajló telepépítkezések bármiféle korlátozása miatt. Hasonló merényletek izraeli katonai létesítmények ellen is történtek az országban és a izraeli arab településeken. mno.hu   Ferenc pápa május 24. és 26. között tesz látogatást a Szentföldön.

2014. May 09. 01:28

Kárpát-medence állatvilága - Szitakötő

                      A szitakötők lárvakorukban édesvízben fejlődő, ragadozó rovarok. Jellemző rájuk a nagy, összetett szem, a két pár erős, átlátszó szárny és az elnyújtott, hosszúkás potroh. Tökéletlen átalakulással fejlődnek ki, ugyanis nincs bábállapotuk. Őseik több mint 300 millió éve, a karbon korban a szárazföldet meghódító szárnyas rovarok egyik úttörő csoportjaként jelentek meg. Egyik közismert fosszilis fajuk a Meganeura monyi, ami 70 cm körüli szárnyfesztávolságával a valaha élt legnagyobb rovarok egyike volt. A Kárpát-medence valamennyi, többé-kevésbé állandó vizében megtalálhatjuk őket. Leginkább a folyóvízi szitakötők kötődnek konkrét környezethez. Gyakran állóvizek, például tavak, mocsarak, vizesárkok környékén repülnek, kisebb mértékben patakok és folyók közelében élnek. Mivel igen jól repülnek, a víztől nagy távolságra is feltűnhetnek. A Kárpát-medencében mintegy 100 fajuk fordul elő.

2014. May 08. 18:56

Tavasz virágai - a csodálatos és elegáns gardénia

                          Virágnyelven a gardenia a titkos szerelem virága

2014. May 08. 18:19

Budapestről készült videón ámul a világ - rövid VIDEÓ!

                          A Vimeo (a YouTube mellett a világ második legnépszerűbb videómegosztója) címoldalára került szerkesztői ajánlással egy Budapestről készült videó, így tízmilliók fogják nézni azt, és ámulhatnak, magyar főváros szépségein. A videó technikában minden mostanában ismert trükköt bevetettek: 4K felbontás, a galambos résznél másodpercenként 96 képkockás sebesség, stb. kattints a VIDEÓRA: http://vimeo.com/93199353  

2014. May 08. 17:52

Pásztor István: A hócipőm tele van a jobbikosokkal

                              Pásztor István gyalázatosnak tartja és szörnyű jelenségként éli meg, hogy kedden tüntetők szidalmazták és megköpködték Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. Az Országgyűlés alakuló ülésére vendégként érkező vajdasági politikus a szabad véleménynyilvánítással való visszaélésnek nevezte a történteket. A VMSZ vezetője, a vajdasági parlament elnöke a Jobbik elhatárolódó közleményére utalva azt is aláhúzta, “az, aki a szellemet kiengedi a palackból, az felelős a szellem” utóéletéért is. “A hócipőm tele van azzal, hogy a jobbikosok folyamatosan megpróbálják megmondani, nekünk mit kéne csinálni (Délvidéken), aztán fogják az aktatáskájukat, és hazamennek Budapestre” – mondta Pásztor István. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke telefonon nyilatkozva megerősítette a hírportálok beszámolóját, hogy a Parlament előtt a földtörvény ellen tüntető Gaudi-Nagy Tamás – aki az elmúlt parlamenti ciklusban a Jobbik-frakció tagja volt – a megafonon keresztül megszólította őt, és ezután tüntetők egy csoportja körbevette, szidalmazta és megköpködte. Pásztor István azt mondta, “minimum gyalázatként”, “szörnyű jelenségként” éli meg a történeteket. “Nemcsak énmiattam problémás, hanem a teljes társadalom szempontjából” – fogalmazott, megjegyezve: a történteket a szabad véleménynyilvánítással és a gyülekezési joggal való visszaélésnek tartja. magyartudat.com

2014. May 07. 15:58

Régi magyar színházi csillagok - Bajor Gizi (1893-1951)

                                Bajor Gizi (1893-1951) színésznő Budapesten született, apja Beyer Marcell bányamérnök, anyja Valencic Ágnes, a családnak kávéháza volt a Kálvin téren. Bajor Gizi 1911 és 1914 közt elvégezte a Színművészet Akadémiát, onnan a Nemzeti Színházhoz került. A kor egyik vezető színésznője volt, filmekben is szerepelt. 1930-ban megkapta a Corvin-koszorút, 1948-ban a Kossuth-díjat. 1951-ben harmadik férje Germán Tibor megőrült, megölte Bajor Gizit és utána magát is.

2014. May 05. 16:44

A Győr másodszor is a kézilabdavilág tetején

                        Tökéletes magyar sikerrel zárult a női kézilabda Bajnokok Ligájában első alkalommal megrendezett Final Four. A négyes döntőt a címvédő Győri Audi ETO KC nyerte, méghozzá mindenkit meggyőző fölénnyel verve. A szombati elődöntőben a dán Midtjylland 29-26-ra, a vasárnapi fináléban a montenegrói Buducsnoszt Podgorica 27-21-re adta meg magát. Így Európa legjobb női kézilabdacsapat immár másodszor a Győr lett. Gratulálunk lányok! Nem csak a győrieket, de az egész nemzetet nagy büszkeséggel tölti el rendkívüli teljesítményetek! Hajrá győri lányok! Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

2014. May 05. 11:03

Élet szobor-csoport - Székelyudvarhely - Székelyföld - Erdély

                              Az Élet szobor-csoport - Székelyudvarhely - Székelyföld - Erdély A Krisztus-szobor Melocco Miklós műve A "Mária a magyarok nagyasszonya" című alkotás Győrfi Sándor alkotása A kő-kompozíció Máthé Loránt Pál műalkotása Az építésztervező Győrfi Balázs fotók: Kádasi Laura

2014. May 04. 15:50

Bayer Zsolt: Európa - 2. rész

                        Az elmúlt esztendők bővelkedtek az úgynevezett „Femen-aktivisták” akcióiban. S az európai világvárosok népe már alig-alig kapta fel a fejét, amikor ezek a nyomorult, beteg, perverz kurvák meggyaláztak valamit. Nézzük az „eseménysort” a teljesség igénye nélkül! A kölni dómban, ahol Joachim Meisner bíboros misézett éppen, egy húszéves, filozófia szakos(!) Femen-aktivista félmeztelenül felugrott az oltárra. Ezt a feliratot festette magára: „Én vagyok Isten”. Történt mindez december 25-én. A karácsonyt valamilyen oknál fogva különösen gyűlölik ezek a szerencsétlenek. A római Szent Péter téren Inna Sevcsenko, a Femen ukrán vezetője már december 19-én félmeztelenre vetkőzött, megmutatva a világnak a testére festett, nyilván fantasztikusan eredetinek és bátornak tartott jelszót: „A karácsony elmarad, Jézust elvetélték!” Sevcsenkót elvitték a rendőrök, erre bosszúból december 20-án a párizsi Madeleine-templom oltárára ugrott félmeztelenül egy „aktivista”, a szervezet karácsonyi üzenetét üvöltözve, miszerint: „A karácsony Vatikántól Párizsig elmarad! A Madeleine-templom oltárán Szent Anyánk, Eloise elvetélte Jézust!” A karácsonyi akciókat megelőzve, még áprilisban történt Belgiumban: Andre-Joseph Leonard érsek tartott előadást egy egyetemen az istenkáromlással kapcsolatos törvények és Szűz Mária ikonográfiája témakörben. Ekkor három Femen-boszorkány tört be az előadóba – félmeztelenül –, és a homoszexuálisok templomi házasságát, valamint az abortusz egyházi engedélyezését követelve Szűz Mária alakú palackokból vízzel locsolták le az érseket. A megdöbbentő és felháborító eseményről készült fotók önmagukon túlmutató mélységben ábrázolják Európa jelenlegi állapotát. Ahogy a minden emberségből kivetkőzött, eltorzult pofájú nőstények meggyalázzák a papot, aki néma alázattal tűri mindezt, sőt, mintha imádkozna… A Femen aktivistái a Notre Dame-ot sem kímélték. A katedrális fennállásának 850. évét ünnepelték, amikor a főhajóban megszabadultak ruháiktól, és azt kezdték üvöltözni: „Soha többé pápát!” Meztelen felsőtestükre pedig ezt írták: „Nem a homofóbiára!” „A hit válsága.” „Viszlát, Benedek!” Miután pedig kidobták őket a templomból, azt üvöltözték az utcán: „Mi a buzikban hiszünk!” Ezt a remek jelszót ordibálta az a három francia és egy ukrán Femen-lidérc is, aki januárban a Szent Péter téren a még ott álló karácsonyfa mellett vetkőzött le, miközben az akkor még pápa XVI. Benedek éppen az Úrangyala imádságot mondta. A téren álló tömeg akkor majdnem meglincselte a négy nőt, de a rendőrök végül kimenekítették őket. Egyébként ugyanennek a kórtünetnek másik jelensége a Pussy Riot nevű orosz alakulat, amely a nyugati (és a magyar) liberális média nagy-nagy rokonszenvétől övezve végzi beteg és embertelen tevékenységét. Európa ma ilyen. A felszínen ilyen. Beteg és perverz és undorító. Boldogan és gondolkodás nélkül meggyaláz bármit, bármilyen értéket, hagyományt, szentséget, büszkén gyalogol bele bárki érzékenységébe, hitébe, méltóságába, miközben a szabadságról és toleranciáról hazudozik. De a felszín alatt ott van az egykorvolt Európa is. Félve vagy éppen közönyösen szemléli a perverz liberális orgiát, és várja a végét. Mert tudja, hogy vége lesz. Annak ellenére, hogy Spengler már a húszas években látta a lényeget: „Az a harc, amelyet annak idején –metafizikai, kultikus vagy dogmatikus fogantatású világproblémák talaján - egy koreszme kialakításáért folytattak, a földművelő nép (nemesség és papság) mélyen a talajban gyökerező szelleme, valamint a korai dór és gótikus időszak régi, kicsiny és híres városkáinak »világi«, patrícius szelleme között zajlott le. (…) S ahogy a falusi táj fölött végül is győzedelmeskedtek e városok – a tisztán városi világtudat már Parmenidésznél és Descartes-nál megjelenik -, ugyanúgy diadalmaskodott őfelettük a világváros. (…) A világváros a »haza« helyett a kozmopolitizmust, a hagyomány és a természetesség iránti tisztelet helyett a hűvös tényérzéket, az állam helyett a »társadalmat«, a természetes jogok helyett a kivívott jogokat, végül pedig a tudományos vallástalanságot mint a szív korábbi vallásosságának kövületét jelenti. (…) A világváros nem a néphez, hanem a tömeghez kötődik. A tömeg minden hagyománnyal szembeni értetlensége, mellyel voltaképpen a kultúra (vagyis a nemesség, az egyház, a kiváltságok, a dinasztia, a művészetekben a konvenciók, a tudományban pedig a megismerés lehetőségének határai) ellen lép fel, a paraszti ravaszságot legyűrő éles és hűvös intelligenciája, egészen új értelemben vett naturalizmusa, amely minden szexuális és társadalmi jelenséggel kapcsolatban – Szókratészon és Rousseau-n is messze túlhaladva – az ősemberre jellemző ösztönökig és állapotokig lép vissza, továbbá a panem et circenses elve, amelyet manapság a bérharc és a sportpálya formájában látunk viszont – mindez a végérvényesen lezáruló kultúrára, vagyis az emberi létezésnek arra az egészen új, késői és kilátástalan, egyúttal azonban elkerülhetetlenül bekövetkező formájára jellemző, amely ellenpólusa a vidéknek.” Majd’ száz év telt el Spengler óta. Éppen száz évvel lett rosszabb minden. Úgyhogy közel a vég. És a megváltás. Bayer Zsolt Magyar Hírlap

2014. May 03. 17:00

Nem hagyjuk a magyar akácot!

                        A magyar akác a faiparon, fatermelésen és a méhészeten keresztül megközelítőleg 100 ezer embernek nyújt megélhetést. Magyarországnak eddig is, és ezután is szüksége van az akácra, tehát meg kell védenünk a magyar akácot - és meg is fogjuk védeni! A leghatározottabban fogunk fellépni a magyar akác védelmében - hangzott el Glattfelder Béla fideszes EU képviselő sajtótájékoztatóján.

2014. May 03. 14:13
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

346. oldal/866