Jó pásztor háza - Pozsony - Felvidék
A Zsidó utca alsó végén lévő házat joggal tartják Pozsony egyik legszebb épületének. Ez az 1760 körül épült ház feltűnően karcsú külsejével kiemelkedő példája a könnyedén finom rokokó építészetnek Pozsonyban.
Nevét a ház sarkán lévő jelkép után kapta, mivel a kis szobrocska Krisztust, a jó pásztort ábrázolja. Az egykori polgárház mindegyik emeletén csak egy helyiség van. 1975 óta a házban a Városi Múzeum egyedülálló óragyűjteménye tekinthető meg.
Balhé a német Orbán-interjú körül - Ez az interjú láthatóan túl jól sikerült
Azért ne szaladjuk el amellett, hogy a magukat demokrata etalonnak képzelő nyugati szerkesztők olyan Orbán-interjút nem hajlandók közzétenni, amiben az újságíró nem tudott fogást találni a miniszterelnökön. Nem volt elég kritikus, ezért nem jelentette meg az Orbán Viktorral készült interjút a Die Welt vasárnapi magazinja.
A magyar és a bajor kormányfőt a berlini fal lebontásának huszonötödik évfordulójának alkalmából kérdezték Európa értékeiről, az euróról és az ukrán helyzetről. A szerkesztett szöveget mindkét fél jóváhagyta, ennek ellenére a Welt szerkesztősége másnap a magyar nagykövetségen keresztül felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy még három kérdésre külön, írásban, sürgősen válaszoljon, mert ha nem, akkor egyáltalán nem jelentetik meg a párhuzamos interjút. A Miniszterelnökség úgy döntött, hogy utólag nem járul hozzá az interjú módosításához.
A kormányszóvivő szerint politikai nyomásgyakorlást próbáltak kifejteni. „Ez az interjú láthatóan túl jól sikerült, és nem voltak olyan körülmények, amelyekbe bele lehetett volna kapaszkodni az alapvetően a miniszterelnök, illetve az ország gyalázását művelő sajtó részéről, úgy gondolom, ez lehetett az oka.
Mi ezt semmiféle szempontból nem tekintjük politikai ügynek, itt egy kétszereplős klasszikus interjúról volt szó, amelynek apropóját egyrészt a fal leomlása, másrészt a német egység jelentette. Nincs kifogásunk az ellen, ha valakinek kemény kérdéseket tesznek fel, beleértve a magyar miniszterelnököt is, de azt korrekt, egyértelmű formában, illetve viszonyok közt kell tenni” – fogalmazott Kovács Zoltán.
Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit
"Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz..."
Csernus Imre (1966) - pszichiáter
Soha ne félj kimondani
"Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."
Márai Sándor (1900-1989) - író, költő, újságíró
Példaképeink - Rúzsa Magdi (Verbász - Délvidék,1985) - Énekesnő
"Életem legnagyobb megtiszteltetése ért ma, amikor átvehettem a Budapestért díjat.
Köszönöm Budapest, köszönöm Magyarország, hogy példaértékűnek tartod, amit képviselek. <3 "
Rúzsa Magdi
Emlékképeink - Máté Péter (1947-1984) - énekes, hangszerelő, zeneszerző és zongorista
"Azért vannak a jó barátok
Hogy a rég elvesztett álmot
Visszahozzák néked majd egy szép napon
Azért vannak a jó barátok
Hogy az eltűnt boldogságot
visszaidézzék egy fázós alkonyon."
Azért vannak a jó barátok - részlet
kattints a dalra - érdemes!
https://www.youtube.com/watch?v=XDiGNcnBWy8
Hungarikumok - Gundel Károly (1883-1956) gasztronómiai és vendéglátóipari öröksége és a Gundel étterem
A Gundel dinasztia története egyet jelent a magyar gasztronómia és a magyar vendéglátás történetével. Gundel Károly megszelídítette a magyar konyhát és ötvözte azt a szélesedő világból érkező behatásokkal. Zseniális érzékkel alkalmazta a modern gasztronómiai technológiát. Úttörő munkájával felhelyezte Magyarországot a világ gasztronómiai térképére.
Gundel Károly gasztronómiai történelmet is írt ételeivel. Ahogy nagy zeneszerzőink, Kodály és Bartók a magyar népzenét gyűjtötték össze a történelmi Magyarország széles határain belül, úgy szedte össze Gundel az étel specialitásokat. Étteremében megtalálható volt a kolozsvári káposztától a pozsonyi kifliig, a felvidéki káposztás sztrapacskától a somlói galuskáig mindenféle étel.
Gundel Károly éttermeibe, a Gellértbe, a Royal Szállóba és magába a Gundel Házba jártak neves magyar politikusok, művészek, írók és sportolók. Az étterem séfjei és maga Gundel Károly is örömét lelte abban, hogy híres vendégei számára különleges fogásokat alkotott, melyeket a vendégekről nevezett el. Így született többek között a tojás Munkácsy módra, az Újházi húsleves, a Jókai bableves, vagy a Feszty beefsteak.
A Gundel Ház túlélte a történelem viharait, két világháborút, gazdasági válságokat és az államosítás éveit. Alapításának 100. évfordulója után is büszkén folytatja Gundel Károly legszebb vendéglátási hagyományait.
Az ember egy porszem
"Az ember egy porszem a természet megfoghatatlanságához képest."
Paál László (1846-1879) - festőművész
Balaton, Balaton, Balaton
"A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre."
Eötvös Károly (1842-1916) - politikus, ügyvéd, író, publicista
Móra Ferenc: A hegedű
Móra Ferenc: A hegedű
Gyerek voltam még,
Annak is aprócska.
Egyéb játékom
Nem volt, csak egy ócska,
Vén hegedű, mit
Poros nyugalomban
Leltem a lomban,
Valamely sarokban.
Az Isten tudja,
Ott ki felejtette,
Hol porlad a kéz,
Amely odatette:
De megörültem
Én neki felette,
Bár nem is sejtém,
Mire való vóna.
Mellette nyűtten
Hevere vonója.
Róluk a port biz
Le se törülgettem
Hanem azonnal
Szolgálatba vettem:
Lónak a hangszert,
Kardnak a nyirettyüt.
Mulattam vélük
Hol külön, hol együtt,
Mikor miképen
Kivánta a játék.
Az igaz célra
Rá mégse találék,
Bármi csapongó
A gyermeki elme.
(Ó, ha ma olyan
Félannyira lenne!)
Megesett olykor,
Persze akaratlan,
Hogy vonómmal a
Húrok közé kaptam:
Zörgött, csikorgott,
Kínosan sikongott,
De nem kedveltem
Ezt a fura hangot.
Egyszer azonban,
Isten tudja honnan:
Hozzánk egy vándor
Egyszerre betoppan.
Orcája sápadt,
A ruhája tépve,
Nem mertem nézni
Ragyogó szemébe.
Megáll előttem,
A hegedűt nézi,
Csak nézi, nézi
S kezembül kivészi.
Lágyan, szeretettel
Lefujja porát,
Megpengeti halkan
A húrok sorát,
Aztán szilajan
Álla alá kapja,
A tépett vonót
A húrokra csapja,
És húzza, húzza
Egyre tüzesebben.
Sohse hallottam,
Ilyet életemben!
Olyan volt, mintha
Röpitne hinta
És rengve-ringva
Szállnék föl a mennybe,
Az Isten elejbe
S kristályteremekbe
Az angyalok serge
Játszna velem.
Aztán olyan volt,
Mintha anyám
Ringatna lágyan
Szelid karán
S már szenderegtem
Lassú dalán,
Mikor a vándor
Ment, ahogy jött: lopva,
Hegedűm dobva
Szótlan a sarokba.
Én meg sieték,
Lázban dideregve,
Csuda-hegedűm
Zárni a szivemre.
Esengtem neki,
Kezem összetéve
(Ki nem volt gyerek,
Kinevethet érte):
Hogy jöjjön elő a
Tündér, aki benne
Lakik s az elébb
Szivem telezengte!
Csak jöjjön elő
Fátyolköntösében,
Ahogy tanultam
A dajkamesében,
Csak jöjjön elő
A drága, a fényes
S ami az enyém,
Minden az övé lesz!
Csak jöjjön elő:
Rimánkodtam egyre...
S még szorosabban
Szoritom szivemre.
A fa nyöszörgött,
Mintha lelke lenne:
Megtudom mindjárt,
Hogy mi lakik benne?
Faragó-fúró
Szerszámot kerestem:
A hegedűnek
Húrjait leszedtem,
Fájának vésőm
Neki feszitettem
S csak ahogy széttört
Apró darabokra,
Néztem zokogva
A drága romokra.
Ó, de nem a kárt,
Nem a játék vesztit:
Sirattam azt, hogy
Nem találtam semmit...
Azóta eljárt
Az idő felettem,
Nemcsak megnőttem,
Hanem ez egyben,
Meg is öregedtem:
Hiába tanultam,
Meg nem javultam,
Máig se okultam.
Ma is, ami szép
Akad az utamba,
Lelket keresek
Gyerekésszel abba,
Mindig apróra
Bontogatom.
S a semmit mindig
Megsiratom.
Gyerek voltam még,
Annak is aprócska.
Egyéb játékom
Nem volt, csak egy ócska,
Vén hegedű, mit
Poros nyugalomban
Leltem a lomban,
Valamely sarokban.
Az Isten tudja,
Ott ki felejtette,
Hol porlad a kéz,
Amely odatette:
De megörültem
Én neki felette,
Bár nem is sejtém,
Mire való vóna.
Mellette nyűtten
Hevere vonója.
Róluk a port biz
Le se törülgettem
Hanem azonnal
Szolgálatba vettem:
Lónak a hangszert,
Kardnak a nyirettyüt.
Mulattam vélük
Hol külön, hol együtt,
Mikor miképen
Kivánta a játék.
Az igaz célra
Rá mégse találék,
Bármi csapongó
A gyermeki elme.
(Ó, ha ma olyan
Félannyira lenne!)
Megesett olykor,
Persze akaratlan,
Hogy vonómmal a
Húrok közé kaptam:
Zörgött, csikorgott,
Kínosan sikongott,
De nem kedveltem
Ezt a fura hangot.
Egyszer azonban,
Isten tudja honnan:
Hozzánk egy vándor
Egyszerre betoppan.
Orcája sápadt,
A ruhája tépve,
Nem mertem nézni
Ragyogó szemébe.
Megáll előttem,
A hegedűt nézi,
Csak nézi, nézi
S kezembül kivészi.
Lágyan, szeretettel
Lefujja porát,
Megpengeti halkan
A húrok sorát,
Aztán szilajan
Álla alá kapja,
A tépett vonót
A húrokra csapja,
És húzza, húzza
Egyre tüzesebben.
Sohse hallottam,
Ilyet életemben!
Olyan volt, mintha
Röpitne hinta
És rengve-ringva
Szállnék föl a mennybe,
Az Isten elejbe
S kristályteremekbe
Az angyalok serge
Játszna velem.
Aztán olyan volt,
Mintha anyám
Ringatna lágyan
Szelid karán
S már szenderegtem
Lassú dalán,
Mikor a vándor
Ment, ahogy jött: lopva,
Hegedűm dobva
Szótlan a sarokba.
Én meg sieték,
Lázban dideregve,
Csuda-hegedűm
Zárni a szivemre.
Esengtem neki,
Kezem összetéve
(Ki nem volt gyerek,
Kinevethet érte):
Hogy jöjjön elő a
Tündér, aki benne
Lakik s az elébb
Szivem telezengte!
Csak jöjjön elő
Fátyolköntösében,
Ahogy tanultam
A dajkamesében,
Csak jöjjön elő
A drága, a fényes
S ami az enyém,
Minden az övé lesz!
Csak jöjjön elő:
Rimánkodtam egyre...
S még szorosabban
Szoritom szivemre.
A fa nyöszörgött,
Mintha lelke lenne:
Megtudom mindjárt,
Hogy mi lakik benne?
Faragó-fúró
Szerszámot kerestem:
A hegedűnek
Húrjait leszedtem,
Fájának vésőm
Neki feszitettem
S csak ahogy széttört
Apró darabokra,
Néztem zokogva
A drága romokra.
Ó, de nem a kárt,
Nem a játék vesztit:
Sirattam azt, hogy
Nem találtam semmit...
Azóta eljárt
Az idő felettem,
Nemcsak megnőttem,
Hanem ez egyben,
Meg is öregedtem:
Hiába tanultam,
Meg nem javultam,
Máig se okultam.
Ma is, ami szép
Akad az utamba,
Lelket keresek
Gyerekésszel abba,
Mindig apróra
Bontogatom.
S a semmit mindig
Megsiratom.