Magyar közmondások, szólások

                                  "A tiltott gyümölcs a legédesebb." Magyarázat: a tilalom kívánatosabbá teszi a dolgokat

2014. July 16. 14:47

Inkább eszményeket állított az emberek elé

                                "Jézus Krisztus ritkán élt az ijesztgetés eszközével, hogy félelemből legyen valaki jobb, inkább eszményeket állított az emberek elé, értékeket mutatott fel, tanított. A mai világban fordított a helyzet, rengeteg a rémísztgetés, a konfrontáció, a negatív dolgok hangsúlyozása, hogy gyanakodjunk, lássuk csúfnak a másik embert." Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes

2014. July 16. 13:56

Az ótordai református templom - Torda - Erdély

                        A ma is négy középkori templommal büszkélkedő Torda egyik jelképe az ótordai református templom. A református egyház XV. században épült templomát az idők során sokszor lerombolták, ám mindig újraépült. A ma álló tornyát 1904-1906 között építették, ebben ma egy harang lakik. A templomtoronyban működő órát, a budapesti órakészítő mester, Müller János indította meg 1907. június 22.-én. Okmányok szerint az óra már a XVIII. században is működött, azonban az akkori torony összeomlásakor tönkrement. A templomban lévő szószéket 1824-ben a kolozsvári kőfaragómester, Csűrös Antal készítette zsibói márványból. Az orgonát már 1767-beli írások is említik, de mai formáját 1910-ben nyerte el.

2014. July 16. 13:36

Ahogyan annak lennie kellene!

                        Ahogyan annak lennie kellene! fotó: Patriotism Moldova

2014. July 15. 22:45

Mi magunk vagyunk a legveszélyesebb bálványok

                              “Mi magunk vagyunk a legveszélyesebb bálványok, amikor Isten helyére akarunk állni.” Ferenc pápa

2014. July 15. 16:59

Légifotók a Budai Várról - Budapest

                        A Budai Vár Magyarország legszebb és legépebben megmaradt vára, melynek már 1243-ban elkezdődött építése. 

2014. July 15. 15:48

Mind Európa vezetői és a hazai gyűlölködő ballib meghatározó képviselői is megfontolhatnák a bölcs a gondolatot

                                "Jobb a helyes úton sántikálva haladni, mint szilárd léptekkel téves irányba tartani." Szent II. János Pál pápa ( Wadowice - Lengyelország, 1920 - Vatikán, 2005)

2014. July 15. 00:06

Megbontották a Munkácsy-trilógiát

                          Elszállították a debreceni Déri Múzeumból  Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festményét. A Munkácsy-trilógia másik két darabja, a Golgota és az Ecce Homo továbbra is együtt látható a múzeum Munkácsy Termében. Az utolsó két napon több mint 3200-an keresték fel a még együtt látható Munkácsy-trilógiát, miután a múzeum múlt hét csütörtökön bejelentette: a képek nem maradhatnak együtt, a Krisztus Pilátus előtt című festmény visszatér Kanadába, a Hamilton galériába. A csomagolási munkálatokat ezúttal is a helyszínen irányító Szentkirályi Miklós vezető restaurátor az MTI érdeklődésére emlékeztetett arra, hogy először 1995-ben érkezett Magyarországra a festmény. Akkor átfogó restaurálást végeztek rajta, ami a mai napig megőrizte a kép jó állapotát. Ugyanakkor a festménynek ez már a harmadik kanadai útja, közben volt Pécsett, Budapesten és Bécsben, de már Munkácsy idejében is sokat utazott Európa nagyvárosai, valamint Európa és Amerika között. "A sok utazás, a sok fel- és letekerés miatt a kép fizikai állapota elhasználódott, anyaga elfáradt, ezért nagyon ajánlott végre leállítani a szállítgatását, s egyben tartani a trilógiát, mégpedig Debrecenben" - mondta Szentkirályi Miklós. Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere azt mondta pénteken, hogy nem tettek le Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című képének megvásárlásáról, de annak meg kell teremteni a jogszabályi hátteret. Bejelentette: most ugyan visszaszállítják a képet a kanadai Hamilton Művészeti Galériába, de nyáron szeretnék véglegesen megvásárolni, amelynek az anyagi fedezete rendelkezésre áll a Magyar Nemzeti Bank értéktár programja keretében. Kósa Lajos arra kéri a kormányt, hogy a trilógia másik darabját, a Golgotát is vásárolja meg Pákh Imre amerikai-magyar műgyűjtőtől. A harmadik alkotás, az Ecce Homo már magyar állami tulajdonban van.  

2014. July 14. 17:20

Fricz Tamás: Gyurcsány újabban B6-ot vagy Daedalont szedhet, mert már nincs hányingere

                                Úgy látszik, Gyurcsány Ferenc újabban rákapott a B6-ra vagy a Daedalonra, mert már nincs hányingere Pásztor Alberttől, a volt miskolci rendőrkapitánytól, az MSZP, a Demokratikus Koalíció és a helyi Együtt–PM Szövetség közös polgármesterjelöltjétől. Szüksége is lehet e gyógyszerekre, mert egyetlen „nemes” cél vezeti a baloldalt Miskolcon (is): a hatalom és pénzforrások visszaszerzése. Na ja, így és ezért múlik el – a világ dicsősége mellett – Gyurcsány Ferenc hányingere. Pásztor Albert 2009-ben mint rendőrkapitány arról beszélt a nyilvánosság előtt, hogy a közterületi rablások elkövetői cigány emberek, e rablások gyakorlatilag száz százalékát ők követik el. Tényekre, adatokra hivatkozott. Erre reakcióként Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy amit Pásztor mond, az nem egyszerűen felháborító, hanem hányingerkeltő. Következmény: Pásztor Albertet Bencze József országos rendőrkapitány leváltotta. Pásztor nyilatkozatai ellen 2009-ben természetesen nemcsak a szocialisták, hanem Eörsi Mátyás pártja, a Szabad Demokraták Szövetsége is hevesen tiltakozott, az elmondottakat rasszista és cigányellenes megnyilvánulásnak bélyegezték. És íme, eljött a megvilágosodás ideje. 2014 júliusában Gyurcsány immáron felkészült és jó polgármesterjelöltnek tartja Pásztort, és cseppnyi hányingere sincs, Eörsi Mátyás, a korábbi SZDSZ-es véleményuralom egyik legszélsőségesebb képviselője pedig bánatos arccal kijelenti az ATV-ben: Pásztor jó ember, s valljuk be, hogy – ha cigánybűnözés nincs is, – romabűnözés van, s ezzel tenni kell valamit. Lássuk be, Eörsi azért mégiscsak megőrzött valamit a pc, azaz „political correct” beszédmódjából: mégsem cigány-, hanem romabűnözésről beszél. Ez azért teljesen más… A fenti történésekből már sokan vontak le fontos következtetéseket, köztük is a legmarkánsabbat Schiffer András LMP-s társelnök, aki világosan kijelentette, hogy a baloldali politikusoknak nincsenek elveik, csak hatalmi érdekeik. Teljesen egyetértve vele, jómagam a jelenség két másik aspektusára hívnám fel a figyelmet. 1. Amikor Pásztor Albert 2009-ben a cigányság közterületi bűnözésben való részvételéről közölt tényeket és adatokat, akkor nem vált rasszistává, hiába támadtak rá a mindenre elszánt, kőszáli keménységű neoliberális megmondóemberek. Ugyanis feltenném a nem is igazán költői kérdést: ha egy rendőrkapitánytól megkérdezik, hogy száz bűnesetből hányat követtek el magyar, s hányat cigány nemzetiségű emberek, akkor vajon mit kellene válaszolnia? Azt mondja talán, hogy „ezt nem mérjük”, „ez a kérdés nem fontos kérdés”, „ez nem ide tartozik” stb.? Ha így válaszol, a kérdést elkeni vagy egyszerűen hazudik, hogy polkorrekt legyen. De akkor a polkorrektség azzal jár, hogy hazudni kell? Tisztázzuk: ha valaha is komolyan akarunk foglalkozni a cigány–magyar együttélés valós kérdéseivel és problémáival – néha nem tudom, van-e erre valós szándék –, akkor a tényeket el kell mondanunk. Ha száz rablásból százat cigány ember követ el, akkor ez tény, amelyet azért kell megismernünk, mert valóban fel akarunk lépni a probléma megoldása érdekében. Vagy talán a tények rasszisták? Nem, azok inkább makacs dolgok. Két lehetőségünk van tehát: vagy továbbra is hallgatunk a neoliberális és baloldali pc-gurukra, és elhazudjuk a tényeket, vagy a problémák kezelése, enyhítése érdekében szembenézünk a tényekkel. Egyébként már csak azért is érdemes a nyílt és igazságkereső beszéd felé fordulnunk, mert már a valahai neoliberális guru, Eörsi Mátyás sem hallgat önmagára. Pásztor tehát a tények közlésével nem vált rasszistává. Az a 2009-es kijelentése viszont, hogy „Kisebbségi nemzettársainkkal nem megy az egymás mellett élés, ennyi. Ennyi”, valóban nem szerencsés. Ezt a kijelentését valóban lehet és kell bírálni, a tények közlését viszont nem. 2. Világosan kiderült, hogy az a neoliberális pc beszédmód, amelyet a kilencvenes évek elejétől egészen napjainkig az egész országra erőltettek a balliberális és baloldali erők – szabad demokraták és szocialisták –, fabatkát sem ér. Kiderült Eörsi, Gyurcsány és a többiek nyilatkozataiból, hogy a politikai korrektség semmi más, mint a fent nevezett csoportok politikai fegyvere ahhoz, hogy a beszédmód uralásán, a nyilvánosság és közvélemény kézben tartásán keresztül a hatalmat, s vele együtt a forrásokat megszerezzék és megtartsák. Lehullt tehát a lepel: a pc beszédmód nem eszme és értékrend, hanem uralmi forma, amellyel a teljes jobboldal kiszorítható és ledarálható. Emlékezzünk: az SZDSZ-re nagyon sokan azért szavaztak 1990-ben, mert kőkemény antikommunista állásponton volt. És aztán jött 1994: a párt szövetkezett a posztkommunista MSZP-vel. Vajon miért is? Eörsi Mátyás pedig az eladdig totál rasszista szónak bélyegzett cigánybűnözés létét 2014-ben – romabűnözés formájában – elismerte. Legyen ez örök tanulság: ne vegyük túlságosan komolyan a balliberális oldal kőkemény, „örök érvényű”, „emberi jogi” kijelentéseit. Ugyanis ha az érdekeik majd úgy kívánják, azt fogják mondani, amit a többség tart igaznak. Ám ez után ki tud hinni nekik? Fricz Tamás mno  

2014. July 14. 15:09

Hungarikumok - Magyar nóta - Gyöngyvirágos kiskertedben - énekel: Bokor János - rövidke VIDEÓ!

                          kattints a VIDEÓRA! http://www.youtube.com/watch?v=azXugx0lTO0

2014. July 14. 13:50
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

140. oldal/223