A Gyöngyösi Betyárcsárda határban - Rezi - Dunántúl

                      A Zalaszántó felé vezető út mentén, a község határában álló 1728-ban épült Gyöngyösi csárda híres műemlék. 1728-ban épült, eredetileg vadászház volt, majd hamarosan fogadó lett. A nádfedeles csárda Savanyú Jóska bakonyi betyár kedvelt tartózkodási helye volt, s ma is vendéglő. Mellette van a két híres betyár, Sobri Jóska és Savanyú Jóska sírja.  

2015. October 28. 11:05

Boldognak lenni elhatározás, szemléletmód kérdése is

                                        "Arra kell nevelnünk eszméletünket és szemléletünket, hogy a köznapiban, a környezőben, a mindennaposban is látni tudjuk az egyszerit, a csodálatosat és a látomásszerűt." Füves könyv - részlet Márai Sándor (1900-1989) - író, költő, újságíró  

2015. October 28. 01:29

A hit nem azonos a vallással

                          "A hit nem azonos a vallással. A vallásban lehet hit, de a vallás inkább csak bizonyos keretek, szabályok közötti gondolkodást, érzést jelent. Vallásosnak lenni azt jelenti: megpróbálni egy adott kereten belül gondolkodni, hinni, a szabályokat betartani." Polcz Alaine (1922-2007) - pszichológus, írónő    

2015. October 26. 14:54

Budapest a világ második legjobb városa - az egyik legnevesebb amerikai utazási magazin szerint

                                Az amerikai Condé Nast Traveler utazási magazin olvasói szerint Budapest a világ második legjobb városa. Több mint 128 ezren adták le szavazatukat a 28. alkalommal meghirdetett voksoláson. Az első helyen Firenze végzett, alig 500 szavazattal megelőzve Budapestet. A harmadik Bécs lett, mindössze 70 voks kellett volna, hogy a magyar főváros elé kerüljön. Az első tízben olyan városokat sikerült megelőzni, mint Sydney, Róma, Bruges, Prága, Párizs vagy éppen London.

2015. October 23. 22:33

Kilenc éve történt a rendőrterror – A főbűnös Gyurcsány máig érintetlen - lapszemle

                          (2010-ben az USA, és annak európai leányvállalata - az EU - nyomására, a független Magyar Országgyűlés határozatát - mi szerint a 65 év feletti bírókat nyugdíjazzák - nem lehetett végrehajtani, mert "sérült volna a jogállamiság. Így a magyar igazságszolgáltatásban a mai napig nem történhettek a rendszerváltoztatás személyi konzekvenciái. A bírói, az ügyészi kar továbbra is független - az igazságtól!) 1956-os forradalom kitörésének ötvenedik évfordulóján a fővárosi Astoriánál a Fidesz ünnepi tömeggyűlést szervezett. 2006. október 23-án történt meg az a gyalázat, hogy a feletteseik utasítására tömegoszlató rendőrök a több száz ünneplő civilt, járókelőt támadtak meg, vertek agyba-főbe és tartóztattak le, és ezreket félemlítettek meg. Ma már tény, hogy aránytalan mértékben, szükségtelenül és törvénysértően alkalmaztak erőszakot a rendőrök. A diktatúrákat idéző megfélemlítő akciónak 167 sérültje volt (köztük 17 rendőr és 5 külföldi), 33-an szorultak kórházi kezelésre. Gumilövedékek miatt fél szemére megvakult a tüntetések két résztvevője is. Hiába éltek több százan is panasszal bántalmazásuk miatt az ügyészségen, mivel a sisakban, maszkban, azonosítószám nélkül oszlató rendőrök többségét nem lehetett azonosítani, csupán hatuk ellen emeltek vádat.. A 2006-os őszi események miatt Bene László volt országos és Gergényi Péter volt budapesti rendőrkapitány, valamint társaik ellen zajló eljárásban hamarosan ítéletet hirdet a Fővárosi Törvényszék, de az akkori politikai vezetés nem került a vádlottak padjára. Pedig a 2006-os törvénysértések hátterét vizsgáló Balsai-jelentés, illetve a bizottság munkájában kulcsszerepet vállaló Völgyesi Miklós szerint is megkerülhetetlen lett volna Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök büntetőjogi felelősségre vonása. Balsai jelentése szerint szükségszerű lett volna vizsgálni Gyurcsány Ferenc politikai és jogi felelősségét is. A jelenlegi alkotmánybíró által fémjelzett jelentés ugyanis kiemelte, Gyurcsány Ferencnél felvetődhetett a terrorcselekmény elkövetésének lehetősége is. A Balsai jelentés magyarázata: „A törvényi szabályozásra figyelemmel a terrorcselekménynek nem csak a külföldi sajtóhírekből és mozifilmekből a közvélemény által is ismertebb cselekmény minősülhet, hanem hatályos büntetőjogunk szerint a lakosság megfélemlítése is, amennyiben az erőszakkal párosul.” A volt miniszterelnöki megbízott szerint „ami 2006. október 23-án történt Budapest belvárosában, az alkalmas volt a lakosság megfélemlítésére, ugyanis nemcsak a közterületeken jelen lévők, de a tévénézők tudatában is alappal keletkezhetett reális félelemérzet.” Völgyesi Miklós nyugalmazott legfelsőbb bírósági tanácselnök 2007-ben feljelentést tett Gyurcsány Ferenc ellen, de a Központi Nyomozó Főügyészség azt a beadványát is visszadobta. Pedig szerinte az ellenzéki tüntetés szétverését a rendőri vezetés politikai háttértámogatás, utasítás nélkül nem merte volna meglépni. A parancs kiadására pedig egyedül Gyurcsánynak volt lehetősége A Fővárosi Törvényszéken, Gergényi Péter és társaival szemben folyó eljárás és a több mint két éve zajló per pedig csak egy „színjáték” - mondta a nyugalmazott főbíró. Pesti Srácok

2015. October 23. 14:09

A magyarországi települési önkormányzatok is, hogy gyújtsanak őrtüzet a szolidaritás jeléül - Székelyföld autonómiájáért!

                              Adjuk tovább - osszuk meg - szervezzük meg saját településünkön! Budafok-Tétény önkormányzata arra kéri a magyar települési önkormányzatokat, hogy gyújtsanak őrtüzet a szolidaritás jeléül a székelyföldi autonómia támogatására szombaton. Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP), a XXII. kerület polgármestere és Szabolcs Attila (Fidesz), a kerület országgyűlési képviselője, a parlament nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke, szerdai közleményükben arra hívták fel a figyelmet: Székelyföldön a magyar pártok és politikai szervezetek összefogásával készülnek arra, hogy szombat este őrtüzekkel és az ég felé irányított fénycsóvákkal világítsák ki a régió történelmi határait. Közölték: „a székely zászlót szolidaritásból elsőként kitűző” Budafok-Tétény önkormányzatának szervezésében szombaton a kerületnek a Duna túlpartjáról is látható részén „lobbannak fel a szolidaritás lángjai". Őrtüzekkel és fényszórókkal hívják fel közösen a figyelmet arra, hogy Székelyföld „földrajzilag is létező, nem csupán virtuális egység”. A közleményben idézték a székelyföldi kezdeményezés elindítóját, Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét, aki elmondta: a megmozdulás elsődleges célja, hogy közösségi élményt adjon a résztvevőknek, hogy tudatosítsák, „a székely zászló mellett Székelyföld körvonala is jelkép”, és Székelyföld körvonala „nem azonos a román kormány által javasolt közép-régió körvonalával”. MTI  

2015. October 23. 01:14

„Netanjahu: Hitler eredetileg nem akarta kiirtani a zsidókat - avagy mit is gondolt a zsidó származású Marx a zsidó kufárokról - lapszemle

Általános felháborodást keltett Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőnek a Cionista Világkongresszuson szerdán tett kijelentése. A politikus ugyanis azt találta mondani a Haaretz napilap szerint: Hitler eredetileg csak elűzni akarta a zsidókat, az ötletet, hogy irtsa is ki őket, a jeruzsálemi főmufti, Haj Amin al-Husseini ültette el a fejében.” Hűűűűűha! - Netanjahu ezzel még a históriás könyvekbe is beírhatja magát… Azt eddig is tudtuk, hogy egy bizonyos Karl Marx hatással lehetett Hitler gondolkodására. Hogy mire is gondolok? Nos, még 2007-ben bátorkodtam papírra vetni ezeket a sorokat: Olvasott-e Hitler Marxot? Szöveggyűjtemény antifasiszta felvonulóknak - részletek: „Mi a zsidóság világi alapja? A gyakorlati szükséglet, a haszonlesés. Mi a zsidó világi kultusza? A kufárkodás. Mi a világi istene? A pénz. Nos hát! A kufárkodás és a pénz, tehát a gyakorlati, igazi zsidóság alól való emancipáció volna korunk önemancipációja. A zsidóságban felismerhetünk egy általános, jelen levő antiszociális elemet, amely a történelmi fejlődés révén – amelyben a zsidók e rossz vonatkozásban buzgón közreműködtek – a mostani tetőfokára érkezett, olyan magasságba, amelyen szükségképpen fel kell bomlania. A zsidóemancipáció végső jelentésében az emberiségnek a zsidóság alól való emancipációja” (Karl Marx: A zsidókérdéshez, 1843). „Hogy mennyire helyes volt részemről feltételezni demokratikus zsidó sajtónk besúgási tevékenységét, bizonyítják úgynevezett demokratikus lapjaink magyarországi levelezői. Amit ők burzsoának neveznek, az nálunk a zsidók, akik magukhoz ragadták a demokratikus irányítást. Ez a zsidóság mindazonáltal még tízszerte alávalóbb, mint a nyugat-európai burzsoázia, mivel a népeket megtéveszti a demokrácia színlelt, tőzsdebélyeget viselő álarca mögé rejtőzve, holott célja a kufárdespota uralma alá hajtani őket. Mindenütt, ahol a demokrácia alapja a butaság, a zsidó kufárkodás és pozícióhajhászás szemtelensége még sokra fogja vinni” (Karl Marx, Neue Rheinische Zeitung, 1848. szeptember 22.). „Ausztriában az egész népben érezhető, hogy a zsidóság a legsemmirekellőbb fajtája a burzsoának, ők a legszemtelenebb uzsorások: ez a zsidó népség iránti ellenszenv alapja” (Karl Marx, Neue Rheinische Zeitung, 1849. február 24.). „Úgy véljük, minden tirannus mögött egy zsidó áll, ahogy minden pápa mögött egy jezsuita. Valóban, az elnyomók vágyódásai reménytelenek lennének, ha nem lenne egy sereg jezsuita, hogy elfojtsa a gondolkodást, és egy maroknyi zsidó, hogy kifossza a zsebeket” (Karl Marx: Az orosz kölcsön, 1856). „Lassalle, a zsidó nigger, aki szerencsére e hét végén elutazik, megint szerencsésen elveszített 5000 tallért egy téves spekuláción. A fickó inkább szemétbe hányatná a pénzt, semhogy egy barátjának kölcsönözze, még ha garantálnák is kamatját és a tőkéjét. Ugyanis abból az elképzelésből indul ki, hogy neki zsidó báróként vagy bárósított zsidóként kell élnie. A fickó jó sok időmet elvette, s a barom azt gondolta, minthogy most úgysincs semmiféle üzletem, hanem csupán elméleti munkával foglalkozom, éppúgy vele is agyonüthetem az időmet. (…) Most már teljesen világos előttem, hogy Lassalle – miként fejformája és hajzata is bizonyítja – azoktól a négerektől származik, akik csatlakoztak Mózeshez az Egyiptomból való kivonuláskor (hacsak az anyja vagy az apai nagyanyja nem szűrte össze a levet egy niggerrel). Nos, a zsidóságnak és a germánságnak efféle egyesülése a négerszerű alapszubsztanciával szükségképpen furcsa produktumot hoz létre. A fickó erőszakossága is niggerszerű” (Karl Marx levele Friedrich Engelshez, 1862. július 30.). Nos, talán elég is ennyi ízelítőnek. Lenne még, ha valaki még mélyebbre akar ásni a borzalomban, olvassa el bátran A kommunista ideológia vörös könyve című művet Konrad Löw tollából. Érdemes. Amúgy pedig: ha minden értelmezés nélkül odatesszük ezeket a szövegeket egy átlagos magyar olvasó elé, és megkérdezzük, vajon honnan valók, tízből tíz azt fogja válaszolni, hogy Hitler Mein Kampfjából. Pedig ezt mind-mind a marxizmus vetette papírra. Thomas Mann pedig azt mondta, hogy az írott szóból lesznek a tettek. Nos, vajon akkor olvasott-e Hitler Marxot...? Erre kell majd lassan válaszolni. Már csak azért is, mert Hitler Mein Kampfja be van tiltva. Akár börtönbe csukható, aki olvassa. Marx pedig szabadon olvasható. Igen. Nagy kérdés, hogy olvasott-e Hitler Marxot, mielőtt megírta a Mein Kampfot. Valószínű… De hogy a jeruzsálemi főmufti kérte volna tőle a zsidók kiirtását, ezt eddig nem hallottam. Netanjahu készül valamire… Vagy csak elment a maradék esze is… Erről talán Obamát és Sárközy elnök urakat kellene megkérdezni. Bádog - Bayer Zsolt blogjából

2015. October 22. 18:34

Nyirő József végső fohásza a magyarságért "Tégy velem, amit jónak látsz, de áldd meg ezeket a magyarokat és minden magyarokat, fizess nekik bőségesen, mindig rajtuk és sorsukon legyen a szemed, vezesd vissza újra szép Magyarországba, az örömnek és békességnek elveszett világába s mondd meg a búzának, hogy kétszeresre nőjön számukra, tanítsd meg a madarat nekik dalolni, törüld le a pusztulás, szenvedés és halál ítéletét a homlokukról, ne engedj egyet is elveszni közülük, aranyként csengjen a drága anyanyelv ajkukon, virágozzanak ki nagy magyar erények, és erdők fái, szűnjön meg minden igaztalanság és áldás fakadjon számunkra minden elejtett vércseppből és verejtékből.

Értük legyen minden gyötrődésem, és elviselni négy embernek is sok szenvedésem....... Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy az udvarhelyi temetőbe, vagy terítsd le az áldott földön, hogy attól is nőjön a fű, szebbüljön a világ..." Forrás: Nyirő József Kulturális Alapítvány

2015. October 20. 01:15

Móricz beugrott Babitshoz

                          Egy lomtalanításkor kidobott borítékból származik a rendkívül értékes kép. A felvételen Móricz Zsigmond és Babits Mihály, Tanner Ilona és Ildikó látható 1934-ben, Babitsék esztergomi kertjében. A kép hátulján Móricz sorai olvashatók: „Véletlenül voltam Babitséknál Esztergomban. Arra jártam riporton Dorogon s bementem”. forrás: Bazsarózsa - Oldal a magyar kultúráért

2015. October 20. 01:14

Magyar népviseletek - Palóc viselet - Rimóc - Északi-középhegység

                        Menyasszony, vőlegény, de szép mind a kettő, Olyan mind a kettő, mint az arany vessző, Hej, mint az aranyvessző. Csipkefa, rózsafa, nem árt neki a tél, Köszönöm édesem, hogy eddig szerettél, Hej, hogy eddig szerettél. népdal                      

2015. October 19. 22:22
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

85. oldal/223