Hozott szabadság
A forradalom kisajátítása már 1956. november 4-én megkezdődött. Kádár és "apró dögei" Forradalmi Munkás-paraszt Kormánynak nevezték magukat, így próbálván elhitetni, hogy november negyedike október huszonharmadikának szerves folytatása, hogy ők október huszonharmadikának méltó szellemi és politikai örökösei. Orosz tankok hozták őket is, akár a szabadságot. Harckocsik mélyén lapultak, mert gyűlölték a szabadságra vágyó embereket, és rettegtek tőlük. Mondták forradalmárnak magukat, ők, akik forradalmárok százait juttatták bitóra, tízezreit csukatták börtönbe.
Ugró Miklós
Magyar Nemzet,
Zarándokút Magyarországért
Ma még nem látható pontosan, mikor kerül sor az újabb békemenetre, illetve egynek az időpontja a körülmények ismeretében már sejthető: 2014 áprilisában egészen bizonyosan lesz békemenet; a sorsdöntő választások előestéjén, hiszen akkor ismét szükség lesz arra, hogy a magyarság legjava egy nagy közös zarándoklaton - egy nagy, közös, szakrális eseményen - kérje kimondva és kimondatlanul a Mindenhatót, hogy adjon erőt a folytatáshoz, a sikerhez.
Több mint valószínű, hogy az lesz a legnagyobb zarándoklat a politikai cselekvések történetében. És egészen bizonyos, hogy mint már sokszor a történelemben, a magyarságnak ezt a különleges, szent megnyilvánulását is követni fogják majd más népek a keresztény világban, amint a korai középkorban a csíksomlyói zarándoklat is példát mutatott.
Bencsik András
Demokrata
A gyönyörű évek...
Már a 19. század liberális és konzervatív gondolkodói is foglalkoztak a kommunista és szocialista ideológiával, de egyöntetűen elutasították és felismerték életképtelenségét. Álljon itt példaképp Eötvös József egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter szemléletes mondata: „Senki sem lehet nálamnál inkább meggyőződve a szocialista és kommunista elvek kivihetetlenségéről.” Tulajdonképpen egy tézisben összefoglalta mindazt, amire a 20. században figyelni kellett volna.
Kovács Emőke
Magyar Hírlap
Hús által vétkezni
Áruljuk el gyerekeinknek, hogy a húsleves bizony rágós húsú tyúkból készül, nem pedig zacskós porból; s hogy a tápláléklánc jóvoltából az ember akkor is ragadozó marad, ha elidegeníti, "humanizálja" azt a táplálékot, amellyel szükségképpen kizsákmányolja az élővilágot. A humanizmus, a humán kultúra arról szól, hogy megismerjük és elfogadjuk magunkat, nem arról, hogy négy Mancs-típusú szemforgatással hazudozzunk magunknak az emberi természetről.
Csontos János
Magyar Nemzet
Sarkosan fogalmazva
Most szegény Bajnai fortélyoskodik, hátha akad valaki, aki elhiszi neki, hogy az ő kéretlen regnálása alatt már minden remekül ment, csak közbejött az a kis 2010-es malőr. Már akkor is sokan csodálkoztunk, hogyan lehetséges, hogy oly sok próbálkozás után sem sikerült jobbat találni Bajnai Gordonnál, most már nem lepődünk meg, nyilván üzentek a tengerentúlról, hogy mögé kell felsorakozni, ha kellene egy kis pénz.
A bármikor előadható, gyagya szöveg a növekedésről, a nyugati tőke becsalogatásáról és a munkahelyteremtésről félig alvó állapotban is előadható, és persze mindig akadnak hiszékeny emberek, akik úgy vélik, csak jobb lesz az, ha a fortélyos félelem helyett Bajnai igazgat. A sok politikai buheráló szemtelenül visszajön Mekk mesterként a tett színhelyére, és ártatlan képpel ajánlkozik, hogy helyrehozza azt, amitől egy egész ország véres verítékkel próbál megszabadulni
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
A soproni gyors megállt
Három település, három időközi önkormányzati választás. Amennyiben trendforduló van az országban, a háromból legalább egyet meg kellett volna nyernie a baloldalnak. Legalább egyet - hogy egyáltalán maradjon bármilyen hivatkozási alapja bármire. Nem nyerte meg.
Az a helyzet, hogy a trendforduló ezúttal – érdeklődés és trend hiányában – elmaradt.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Ünneprontók
Az emberi természet sajátja, hogy a körülötte lévő világot szimbólumokkal jelöli meg. Így tesszük érthetővé az ismeretlent, s így teszünk rendet a káoszban. Velünk született igény szerint formáljuk nemcsak testileg, hanem szellemileg is a világot. A szimbólumteremtő képességünk a legemberibb tulajdonságok egyike. De ahogy az univerzumot, úgy annak egy részét, az emberiség nagy kalandját, a történelmet is szimbólumokkal rendezzük érthetővé. Vallási, nemzeti és civilizációs törések mentén. Mert törések léteznek – ha tudomásul akarjuk venni, ha nem.
A múltunk csordultig van történetekkel és szereplőkkel. Hősökkel és bűnösökkel. De ami elmúlt és értékes volt, azt ismét a közösség részévé kell tennünk. Ezért tartunk ünnepeket, megemlékezéseket. Abban reménykedünk, hogy a múltban született közösségi normák ma is velünk élnek. Tovább élnek. Bennünk és gyermekeinkben. A 1956-os szabadságharc ma is fontos értékre tanít meg minket. Hazaszeretetre, önfeláldozásra, küzdeni tudásra.
Nagy Ervin
Magyar Hírlap
Csábító távlatok
Amióta az Orbán-kormány váltotta a szocialista-liberális elődeit, és erőteljesen hangot adott a nemzet drámai apadásának, csúnya háború bontakozik ki a népességfogyás, a családvédelem és az alaptörvényben megfogalmazott család, mint férfi-nő-gyerek szövetsége körül. Több mindennel magyarázható az a dühödt, már-már acsargó gyűlölet, amit jogvédők és különböző nőszervezetek, nőmozgalmak folytatnak a kormány ellen. Csak sejteni lehet, hogy a háttérben a megvadult feministákon kívül a gender studies harcos képviselői lehetnek, akik tagadják a nemek közti biológiai különbségeket. Minden jelentéktelen morzsát felnagyítva igyekeznek az Orbán-kormányt nőellenesnek, képmutatónak, sőt családellenesnek minősíteni.
Seszták Ágnes
Magyar Nemzet
(mi volna jó...)
Az a véleményem, hogy egy kisebbségben lévő, összezsugorodott pártnak elsősorban önmagát kell felépítenie, vagy - s ez Magyarországon az MSZP-re vonatkozik - romjaiból összetákolnia. Valószínűleg ez a megromlott állapot az elsődleges oka annak, hogy a szocialisták képtelenek a konstruktivitásra, s olykor a legprimitívebben törekednek arra, hogy a Fidesznek akár az országon belül, akár külföldön erkölcsi kárt okozzanak.
...Jó volna, gondolom én, ha a Gyurcsány-mágia, -mánia, és -fóbia végre végleg eltűnne a magyar belpolitikai életből, hiszen nem egy mágikus személyiségről van szó, hanem egy mániákus, önmagába csavarodott figuráról, aki a baloldalnak is árt.
Kristóf Attila
Magyar Nemzet
Pozsonyi Ádám: Az önmegvalósítás csapdái - (teljes cikk)
Van egy uszító oldal (a sok közül) a neten. Alkalmanként rácsodálkozom, amikor nagyon nincs más dolgom, álmos vagyok, a fejem is kókad lefelé, s kell valami, ami erősebb, mint egy langyos kávé. Na, ez a Nők lázadása névre hallgató, elmekórtani esetgyűjtemény. Itt azok a szerencsétlenek gyülekeznek, akik komolyan hiszik, hogy ha egy férfi az utcán megnéz egy csinos nőt, az szexista megkülönböztetés, és ha az új családi házam (nem mintha lenne ilyen) tervezése közben nem kérem ki a szomszéd kétéves gyermekének véleményét, az kirekesztő és antidemokratikus.
Igen, korunkban vannak ilyen lények, akiket a haladó szellemű jelszavak már az elmebaj határáig toltak. Akik már a létezés örök törvényeit tagadják. Akik mindennek hisznek, csak a saját szemüknek nem. Akik minden társadalmi jelenség magyarázatánál a bonyolultabb és nyakatekertebb választ fogadják el – tehát ha valaki bűnöző, hitvány gazember, akkor annak oka a megkülönböztetés, az elnyomás, a rossz gyerekkor, az apja, a tanára, a katolikus egyház, de semmiképp nem az, hogy az illető egyszerűen olyan és kész.
Náluk – mármint az emancipált elmebetegeknél – láttam belinkelve egy jó kis cikket. A címe a következő volt: „A család mint perverzió”. (Lassan egyesek számára az a szó, hogy apa és család, tiltott önkényuralmi jelkép lesz). Idézek párat a kezelésre szoruló tünetekből. Csak pusztán érdekességként, hogy lássuk, hol tart világunk. Hogy mivé züllesztette valaha élhető Európánkat az internet, a koedukált oktatás és a „mindenkinek diplomát” mozgalom.
„A jelenlegi magyar politikai kurzus üzenete, hogy a nőknek »vissza« kell térnie a gyermekneveléshez. (…)Újra és újra fölvillan a magyar politikában a család-gyerek-nő egyáltalán nem szent háromsága, vannak még sokan, akik emlékeznek a Fidesz-kormány »három gyerek, négy kerék« bonmot-jára. Állítólag az volt az lett volna első kísérlet arra, hogy a nőket, gyerekeket mint alkatrészeket prezentálja a magyar közélet.”
„A képviselők többsége szerint ebben az országban csak a szavazóképes korú, fehér bőrű, magyar, keresztény férfiak a teljes jogú állampolgárok.”
No, hát ennyi elég is. Nem folytatom. Nem maga cikk a lényeges, hanem a jelenség ijesztő, annál is inkább, mert egyre terjedő jelenségről van szó.
Parászka Boróka. Erre a névre hallgat az illető, aki ezeket a sorokat leírta. Megnéztem más írásait is a szóban forgó portálon. Egyikben az erdélyi magyarok féltése fáj neki, mert szerinte román nacionalizmus nincs, ellentétben velünk, magyarokkal. Szóval a szokásos liberális gyakorlat, miszerint karoljunk fel mindent, ami a nemzetnek, a közösségnek árt, és támadjunk, gúnyoljuk, tapossuk azokat, amik az erősödését szolgálják.
Boróka a női önmegvalósítást félti. Annak védelmében sikoltozik. Persze ha szülne egy gyereket, mindjárt józanabbul látná a világot. Meg úgy általában az önmegvalósítást, mint olyat emeli piedesztálra, s tekinti az élet legfőbb értelmének. Ügyes, mert leginkább az „önmegvalósítás” hívó szóval lehet a legtöbb mai embert meghülyíteni.
Mert azt valóban nehéz – és felettébb kényes – elmagyarázni valakinek, aki megszokta, hogy kinyithatja a száját, és véleménye lehet, hogy ezt inkább nem kéne. Hogy ő alkalmatlan rá. Pedig a napnál világosabb, hogy mióta semmi korlát nincs, mindenki mondhat bármit – a korszellemnek megfelelő tabukat leszámítva – alig vannak értékek. Mindenki lehet művész – úgy is néz ki a képzőművészet. Mindenkinek lehet véleménye, mindenki bemutatkozhat és elsírhatja búját-baját a világnak, alpári csürhe verekszik, káromkodik és teregeti a szennyesét ilyen-olyan televíziós show-műsorokban.
Az ilyeneknek miként lehetne elmagyarázni, hogy tényleg ne önmegvalósítson, mert értéket egyedül a szüléssel hozhat létre? (Feltéve, ha becsülettel fölneveli a gyermekét. Ellenkező esetben csak a különféle show-műsorokban ordibáló és verekedő réteg újabb generációját hozza létre.)
Ez a fantázianevű szerző, „Parászka Boróka” – mert nevét természetesen nem vállalja – vagy beteg, vagy gazember. Bár a kettő nem zárja ki egymást. Ha nem születnek megfelelő számú gyermekek, akiknek a szülei persze adófizető polgárok, nem lesz, aki eltartsa az elöregedő társadalmat, így minden erőfeszítés méltányolandó, amely a szülési kedvet felpezsdítené. Aki nem látja ezt át, gúnyolódik, s csupán az önmegvalósításra buzdít, az vagy ostoba vagy gazember.
Az átlagember számára a család az egyetlen lehetőség, hogy transzcendálja amúgy nem sokat érő életét (ha a családalapítás áldozati értékét átérzik, és a családalapítás nem csak egyszerű szaporodási motívum). Az olyan életcélok, mint például a „karrier”, a vagyon, az öncélú élvhajhászás – ugyanazon az igen alacsony szinten egzisztálnak.
A modern nő nem veszi észre, hogy a feltétel nélkül „odaadó” szeretői, és anyai szerepek átélésével legyőzheti önnön kisszerű egoizmusát. És a férfi családapaként ugyanúgy komoly felelősséget vállal családjáért, amit a feministák nem szoktak hangoztatni. Korunk nőjogi harcosai nem veszik észre, hogy elképzeléseik irreálisak.
Addig tart feminizmusuk, amíg az életképesebb patriarchális családmodellel bíró népcsoportok magasabb termékenységi mutatóikkal nem rendezik át a Nyugat etnikai és kulturális arculatát. Mert ha így megy tovább, előbb utóbb átrendezik. És az a szerencsétlen nő, aki – mivel uszítják – jelenleg tiltakozik az amúgy is kiherélt fehér férfi „uralma” ellen, majd szépen belekerül egy olyan univerzumba, ahol a férfi mögött halad három lépéssel, s ha félrelép, simán kivégzik. És a kedves kis Boróka eszmei leszármazottainak az ehhez hasonló családellenes baromságokat majd száz év múlva, a Roma-Magyarab Kalifátus területén nem lesz merszük leírni.
Ide talán nem jutunk el. Remélem, előbb teszünk rendet, mintsem hogy bekövetkezzen ez a rémálom. De a rendcsinálás első lépcsőfoka a Lipót ismételt megnyitása lenne.
Pozsonyi Ádám
Magyar Hírlap