Ezt soha ne feledd!

 

A "modern" európai emberek, így a magyarok is, azt gondolják, hogy akkor tökéletes az életük, ha "anyagilag rendben vannak". Már fiatal korban azért tanulnak, szereznek több diplomát, szakmát, hogy kellő képen "gazdagok lehessenek". Csak lazább párkapcsolatokat, vállalnak, de ha össze is kötik az életüket párjukkal, hosszú ideig "nem vállalnak" gyereket, mert majd "mindent meg akarnak adni neki(k)". A végzettségeken túl gyűjtik a pénzt, próbálnak minél többet megszerezni belőle, mert egyből egy "normális" nagy lakást szeretnének, autót, szuper babakocsit, rengeteg játékot, és majdani "jó életet"! Értsd: olyat, amilyet amúgy csak nagyon kevesen érhetnek el, amely idilli élet elérése szinte lehetetlen. Ilyen álmokat kerget a mai európai ember, a mai magyarok , és a már a fiatal magyarok túlnyomó része is, miközben azért arról azért nem mond le hogy addig is amíg nem "áll be ez az állapota, éljen, élvezze az életet"!

 

Sajnos ez mára szinte általános állapottá, életformává vált. Mire a vágyott javakat, vagy annak egy részét megszerzi a fehér európai, magyar ember, addigra egy megkeseredett, fásult, túlhajtott, keserű, a negyedik X felé járó, boldogtalanná válik. Gyermektelenül, esetleg egy gyermekkel, többnyire elvált állapotban, köddé vált álmokkal.

 

Soha ne feledd hát!

Ne kergess hiú, a mai világ diktálta álmokat! Boldognak nem azt jelenti, hogy minden tökéletes!

 

És ha ezt az egyszerű igazságot nem tartod folyamatosan a szemed előtt, mindig boldogtalannak fogod érezni magadat. Még akkor is, ha ne adj' Isten fiatal kori vágyaid egy része beteljesül

Borsos Miklós (1906-1990) munkáiból

 

Borsos Miklós az erdélyi Nagyszebenben született szobrász, éremművész és grafikus.

 

Családja a román betörés elől 1916-ban Győrbe menekült.

 

Győrben, a helyi bencés gimnáziumban végezte tanulmányait, mialatt művészeti órákat is vett Pandur Józseftől és Békéssy Leótól is.

 

1922-ben családja végleg úgy döntött, hogy a városban telepednek le. Sikertelen főiskolai felvételije után Firenzébe utazott, ahol behatóan megismerkedhetett a reneszánsz művészettel. 1929-ben néhány hónapig hallgatója volt a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolának, de abbahagyta tanulmányait és helyette barátjával, Pohárnok Zoltánnal inkább újabb vándorútra indult, ezúttal a francia Riviérára.

 

Festőként 1924-ben mutatkozott be először, egy győri kiállításon. 1932-ben a Nemzeti Szalon csoportkiállításán vett részt, utána több helyi kiállításon is, mígnem 1941-ben a Tamás Galériában rendezett tárlata feltűnően nagy sikert aratott.

 

Hamarosan tagja lett a Képzőművészek Új Társaságának, megbízásokat kapott, műveit sorra vásárolták a gyűjtők. 1943-ban az Ernst Múzeumban szerepelt egy csoportos kiállításon Barcsay Jenővel, Dési Huber Istvánnal, Gadányi Jenővel és Pálffy Péterrel. 1945-ben beválasztották a Művészeti Tanácsba, s ezért a fővárosba költözött.

 

1946 és 1960 között az Iparművészeti Főiskola tanára volt, tanítványai közé tartozik Schrammel Imre is.

 

Oktatott, de mellette mindvégig cselekvő egyénisége maradt a kor művészeti életének.

 

1966-ban a velencei biennálén képviselte szobraival, domborításaival a magyar művészetet. Több száz könyvet illusztrált rézkarcaival, rajzaival, miközben 1968-ban a Győri Műcsarnokban, 1976-ban és 1986-ban pedig a Múzeumi Képtárban is volt önálló tárlata.

 

1976-ban a Magyar Nemzeti Galéria termeiben nyílt nagyszabású gyűjteményes kiállítása. 1979-ben a Győr városának ajándékozott műveiből, a Káptalandombon állandó kiállítás nyílt, és még ebben az évben a város díszpolgárává avatták.

 

1989-ben jelent meg a munkásságát bemutató reprezentatív kötet.