Hazánk eddigi legnagyobb mural (tűzfalfestmény) alkotását kezdi meg a Neopaint Works a VII. kerületi Rumbach Sebestyén utcában.
Az évszázad mérkőzésének nincsen méltó köztéri emléke. A megvalósítást mindenképpen az idei évre tervezték a 60. évforduló miatt – mondta el a Neopaint Works vezetője.
Most csütörtökön kezdődik az állványozás, amin három hétig fogják kenni a körülbelül négyszáz liter festéket. Az átadó pontos időpontjáról később ad ki közleményt a Neopaint Works.
MNO
A Hungarikum Bizottság kiválasztotta a hungarikum tanúsító védjegy megalkotására kiírt pályázat nyertesét, akinek alkotása a jövőben védjegyként fog szolgálni.
A védjegy a magyarság csúcsteljesítményeit, a Kárpát-medencében töltött 1100 évet és a magyar alkotásokat képviseli. Továbbá segít a hungarikumok megismertetésében és megjelölésében is.
Vidékfejlesztési Minisztérium
Még valamikor 2004-ben ültünk György Attila barátommal Zetevárán, a „Daruban”, és hallgattuk a szomszéd asztalnál folyó társalgást. Fontos, világ sorsát befolyásoló társalgás volt az, két helyi székely között. Egyeseknek talán úgy tűnhet, van némi késedelem a téma felvetésében, de a kételkedők épp’ a lényeget nem értik: hogy lehetséges-e, avagy nem lehetséges; miképpen a székelyek mondják: van-e ahogy, vagy nincsen ahogy…
Arról beszélgetett a két atyafi 2004-ben, hogy az amerikaiak fenn voltak a Holdon.
– Mondom ember, olvastam! Felmentek…
– Áááá, bolondozol! Hát nem érted? Mert innen, a Hargita felől, úgy srégen, még csak-csak, de onnan? Nincsen ahogy… Érted-e? Nincsen ahogy… (A „srégent” pedig mutatta a kezével.)
Ez az egykorvolt, de örökkévaló társalgás ötlött fel bennem a bajai időközi választás kapcsán. Ez a nincsen ahogy…
Nincsen ahogy, elvtársak. Ez a helyzet. Mi ülünk odafent a Holdon, tinektek meg nincsen ahogy. Pedig – lássuk be – most aztán mindent megpróbáltatok. Valamilyen érthetetlen oknál fogva élet-halál harcot csináltatok Bajából. Különben lett volna egy időközi választás ez is, mint az összes többi, amelyeken sorra és rendszeresen kikaptatok.
Másfél kivétellel mindig. A kutya nem figyelt volna oda. De ti úgy döntöttetek, beleálltok. Már szeptember 18-án kiadta a jelszót egyik csicskátok, az Index: „Ha Baját viszi a baloldal, 2014 is nyerhető”. „A bajai választás presztízskérdés lett, Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is Bajára látogatott” – folytatták.
És valóban. Látogattatok. Összeálltatok, mint legszebb álmaitokban, együtt volt az egész konglomerátum, mindenki egy jelölt mögött. Egy a tábor, egy a hányó! És látogattatok. Ment az elmebeteg bűnöző, hóna alatt hordozható gázrezsója, aztán ráültetek mindahányan. Harmadseggel, úgy „srégen” ültetek rá, és belemelegedtetek.
És lapátoltátok befelé a házakba, a lelkekbe a hazugságot, ocsmányságot, ígéretet és aljasságot – öntöttétek befelé a szart, tele volt minden veletek.
A népek meg kijöttek, és lekevertek nektek egy nagy frászt. Bizony, elvtársak, házhoz mentetek a pofonért. Mert most aztán beleadtatok mindent, mert tényleg ez volt a főpróbátok – és most aztán tényleg elvittetek mindenkit, akit ti el tudtok vinni. Nem volt szétszavazás, csak a Melinda! Aztán ennyire futotta. Kikaptatok hat százalékkal.
Mert hüppöghettek most „csak hatvanegy szavazatról”, ez éppen ennyi. Majdnem egy „jobbiknyi” különbség – azoknak meg több mint a fele a ti szavazótok, elvtársak! A 2010-es választásnál magasabb részvétel mellett kaptatok ki ennyivel!
És ha az LMP is beállt volna közétek, akkor is kikaptatok volna. Közben egy hete hazudjátok, hogy Orbán „nem mert elmenni Bajára, nem mert szembenézni választóival”. Orbán nem volt „betervezve” Bajára. De képzeljétek, ha elment volna. Ő ugyanis egyedül hoz mindig plusz öt-tíz százalékot. Akkor lenne nagy a baj igazán, igaz, pupákok? Mert hát ti bezzeg mind ott ültetek a kretén gázrezsóján…
Hogy is szólt a verdikt? „Ha Baját viszi a baloldal, 2014 is nyerhető”. Rendben. De akkor ugye nem puszta formaság kijelenteni, hogy ha nem viszi Baját a baloldal, akkor 2014 sem nyerhető.
Nagyjából ennyit érdemes megjegyezni az egyesült, összeállt, összedermedt baloldal bajai kudarcáról. S még annyit, hogy alázatos köszönet a körzet derék cigányainak, akik szavazataikkal elősegítették ezt a győzelmet. A Lungo Drom hatalmas munkát végzett – egyszersmind ennyit a baloldali kampányról, amely szerint ez a gazdagok kormánya, a szegények tönkretevője.
Ui.: Szigetvári Viktor azt kezdte terjeszteni, hogy a bajai buszok Zsigó Róbert polgármester háza elé kanyarodva állnak meg újabban, nyilván azért, mert a polgármester így intézkedett saját kényelme érdekében. Nos, a bajai buszok menetrendje megváltozott, húsz új buszmegálló létesült, a kérdéses éppen azért, hogy a temetőhöz közel tudjanak le- és felszállni az emberek. A polgármester nem jár busszal. Van továbbá két mozgássérült gyermeke, akik szintén nem használják a tömegközlekedést, mert nem tudják használni. Ha semmi másért, hát ezért kell titeket eltakarítani örökre. Mert bármire képesek vagytok. Gazemberek. Veletek nincsen ahogy. Soha többé.
Bayer Zsolt
Időnként ugyan kígyót-békát kiabálnak egymásra, de ha érdekük azt kívánja, akkor a kormánypártok ellen gond nélkül összefog az MSZP és a Jobbik. Most is ez történt, az apropó ezúttal az E.ON-ügy.
Összegyűlt az E.ON-ügyletet kivizsgálni hivatott bizottság felállításához szükséges 78 képviselői aláírás – írja a Hvg.hu.A szignók összeszedésébe az LMP is besegített, ebben azonban nincs semmi új: az MSZP és az LMP vezetői már többször közösködtek, nem egy közös sajtótájékoztatójuk is volt már, a radikálisokkal azonban most működik együtt ilyen szorosan először a baloldali párt.
Pártelnökük, Mesterházy Attila egy Schiffer Andrással közös panelbeszélgetésen például azt az úgynevezett technikai koalíciót is elvetette, amelyet (az akkor még LMP-s) Karácsony Gergely javasolt. „Elutasítjuk a Jobbikkal való együttműködés minden formáját, nem is másolnánk őket, semmilyen formában” – fogalmazott. Vona Gábor pedig a Kossuth rádióban nyilatkozott úgy 2011-ben, hogy kizártnak tartja azt, hogy pártja a jövőben együttműködjön akár az MSZP-vel, akár az LMP-vel.
Tavaly decemberben pedig Steiner Pál állította határozottan, hogy politikai karanténba zárnák Vonáékat és ezért megígérte, hogy vitanapot sem fognak kezdeményezni velük. „Az MSZP semmilyen intézményes kapcsolatot nem tart fenn a Jobbikkal a jövőben, így nem vesznek részt a Jobbikkal közös országgyűlési kezdeményezésben” – fogalmazott Steiner. Sőt: Gyögyösi Márton listázós felvetése idején még az is felmerült az MSZP-frakcióban, hogy kivonulnak majd minden Vona-felszólaláskor. De Steiner még azt is kijelentette, hogy „olyan papír nem születik, amin a szocialista frakció és a Jobbik együtt szerepel”.
A harcias kiállás az E.ON-ügyet kivizsgálandó bizottság felállítása kapcsán már a múlté, ugyanis született olyan papír, amin jobbikosok és MSZP-s képviselők egyszerre szerepelnek. Persze volt előjele ennek a politikai érdekházasságnak: idén márciusban, ha ugyan csak szóban, de pont maga Steiner Pál volt az, aki az alkotmányügyi bizottságban egy jobbikos segítségére sietett. Történt ugyanis, hogy Novák Előd korábbi mentelmi ügyének tárgyalása során az ügyrendben szót kérő fideszes Balla György azt javasolta, hogy a parlament kérjen igazságügyi elmeorvos-szakértői véleményt. Steiner szerint azonban ez súlyosan megsértette Novák Elődöt.
2011-ben pedig Lázár János hívta fel a figyelmet arra, hogy az új alaptörvény előkészítésének és az ezzel járó parlamenti munkának az akadályozása kapcsán „egymás kezét szorítva küzdött” az MSZP, az LMP és a Jobbik. A balliberális tábort azonban az a 2010-es eset rémisztette el a legjobban, amikor az Országgyűlés alakulásakor a szocialisták a radikálisok javára lemondtak arról, hogy a nemzetbiztonsági bizottságot vezessék (később mégis az MSZP-hez került a bizottság elnöki pozíciója – a szerk.).
MTI, MNO
Bátor politikával még a súlyos európai válság körülményei közepette is ki lehet érdemelni a választók bizalmát.
Orbán Viktor videoüzenetében gratulált Angela Merkel német kancellárnak - 2013. szeptember 22.
Mindkét programtorzó kaphatta volna a Multik kérték, bankok kerték… címet Az MSZP programban egyenesen vicces, hogy a bankokat, multikat terhelő különadók eltüntetését majd minden fejezetben előhozzak. Egyetlen pont nincs a két programban ahol bármilyen pici érdeksérelmet helyeznének kilátásba a pénzügyi, multinacionális nagykapitalistákkal szemben.
Megyeri Dávid
Magyar Nemzet
Miért fáj az ország gyarapodása? Kinek rossz az, hogy az első, majd a második Széchenyi-terv alatt újjáépültek a világhírű gyógyvizes fürdők, szállodák, wellnessközpontok és a borvidékek? A baloldal csak a sivatagot, a semmit tudja felmutatni. Ékes példája, ahogyan Hornék, Petőék az 1996-os magyar világkiállítást visszautasították. Nem szeretik, ha munkája eredményeként boldog és örül a magyar. Ők így politizálnak.
Stefka István - Magyar Hírlap
Valkóvár (Vukovár), Eszéktől 36 km-re délre, Szerém megyében található. A magyar emberek számára a 20. századvégi Jugoszláv- háború maga volt a pokol. Magyarokat öltek az arra kényszeríttet magyarok - miközben az egész háborúhoz semmi közünk nem volt. Az esemény különös tragikumát az adja, hogy a Jugoszláv Néphadseregbe besorozott magyarok is kénytelenek voltak lőni a zömében magyar lakta településeket, ahogy a horvát véderő soraiban is harcoltak magyar nemzetiségűek.
A harcokban a 45 000 lakosú városban csaknem minden elpusztult. Tizenkilenc évvel ezelőtt több ezer horvát, szerb és magyar vére folyt el a szerémségi város ostrománál. A három hónapos ostrom végén a szerb szabadcsapatok a civileket és sebesülteket is hosszas kínzások után legyilkolták, majd közös tömegsírba dobták őket.
Ennek a rémálomnak az emlékét a Vukovár határában lévő emlékhely őrzi. A népirtás áldozatainak temetője, egyben Európa legnagyobb tömegsírja a II. világháború óta. Ez a hely a szétlőtt város mementója. Megrázó látvány a 938 darab egyforma fehér, névtelen fejfa a civil áldozatok tömegsírjának helyén.
A már régen lejárt neoliberális lemezt ismétlő MSZP-nek és holdudvarának épp olyan rosszul áll, ahogy posztkommunista pártként kommunistáznak válaszul a közműcégek átalakítására, mint ahogy Bajnai Gordon 2009-ben énekelte az Internacionálét. Valami újat kéne kitalálni. Persze csak ha ráérnek a kevesebb választókörzet miatt rövidebb jelöltlista körüli veszekedések után.
Szabó Anna
Magyar Nemzet
A 2006-os őszi események csupán óvodai hajcihőnek fognak tűnni, ha az MSZP nyeri meg a választást, és beváltja azokat a fenyegetéseket, amelyekkel az igazságszolgáltatást támadják – mondta el az MNO-nak Völgyesi Miklós annak kapcsán, hogy a Mesterházy Attila Miskolcon börtönbüntetést helyezett kilátásba az igazságszolgáltatás dolgozóinak.
„Ha bebizonyosodik, hogy politikai érdekből, károkozási céllal, jogtalanul indul eljárás bármely magyar állampolgár ellen, akkor ezért az elkövetőnek a törvény előtt kell felelnie. Büntetési tételként az MSZP javaslata szerint 1–5 évig terjedő szabadságvesztés jöhet szóba” – mondta el Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke még szeptember 13-án Miskolcon. Nem újdonság, hogy a hazai baloldal az igazságszolgáltatás munkatársait fenyegeti, nemrégen Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök rohant ki az ügyészség ellen.
Vérlázító Mesterházy kijelentése, miszerint bírót, ügyészt megfenyeget, hogy hatalomra kerülésüket követően börtönbe zárják őket – mondta el az MNO-nak Völgyesi Miklós a Legfelsőbb Bíróság volt tanácsvezető bírája. Úgy látja, a szöveg önmagában elárulja, hogy egy meglehetősen aljas, és jogállamban nem megengedett fenyegetőzés, amelynek következménye kell legyen. „Úgy tűnik, egy politikus sok mindent megengedhet magának.” Mesterházy furkósbottal a kezében jelenik meg ezzel a kijelentéssel – tette hozzá. „Ha hatalomra kerülnének 2014-ben, akkor a 2006-os események egy óvodai kisebb hajcihőnek tűnnének, ahhoz képest, ami ránk várna.”
Az EU mélyen hallgat
A szakember emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány még miniszterelnökként arról beszélt, megengedhetetlen, hogy a bíróságok Fidesz-befolyás alatt hoznak ítéleteket. Völgyesi arra a kérdésünkre, hogy az Európai Unió a szocialisták fenyegető kijelentéseit, miért nem bírálja azt felelte, jól kitapinthatóak, hogy az EU balliberális tisztségviselői mindent eszközzel fellépnek a jobbközép kormánnyal szemben, míg ebben az esetben mélyen hallgatnak. Völgyesi emlékeztetett arra is, hogy a bírósági ügyáthelyezés kapcsán is éles támadást intézett az EU, pedig ez csak a budapesti bíróságok leterheltségét csökkentette volna.
Mesterházy párttársa sem fogta vissza magát
Még 2012 elején Bárándy Gergely – akinek az édesapja egyébként igazságügyi miniszter volt a Medgyessy-kormányban – úgy fogalmazott: az Orbán-kormány bukása után az MSZP minden erejét, befolyását és tudását latba veti majd azért, hogy a független intézmények élére és vezetőségébe delegált „pártkomisszárokat” eltávolítsa posztjukról, bármeddig is tartson hivatalosan mandátumuk; aki pedig közülük bizonyíthatóan politikai megrendelések alapján végzi munkáját, nem kerülheti el a felelősségre vonást.
Akkor a Magyar Bírói Egyesület azt írta: „a magyar demokrácia több mint húsz éve alatt példátlan eset, hogy egy országgyűlési képviselő, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács volt tagja az igazságszolgáltatás védelmének ürügyén, a törvény erejénél fogva független bírákat politikai komisszároknak nevezze és számonkéréssel fenyegesse meg.”
A baloldal Szilvásy György első fokú elítélését követően pörgette föl a kampányát az igazságszolgáltatás ellen. Gyurcsány facebookos videóüzenetben reagált az ítéletekre. Kijelentette, az 50-es évek óta nem ítéltek el minisztert vagy volt minisztert kémkedés vádjával. Ennek kapcsán Orbán Viktorra célozva feltette a kérdést: „Hogyan szolgálják ki ezt a gazembert…, ezt az erőszakos senkiházit bírók, rendőrök, ügyészek? A bukott miniszterelnök a per bírájának is üzent. Azt mondta, „egyszer a tartója is el fog menni, meg fog majd bukni, és bukni fog vele ő is”.
Kovács András
Magyar Nemzet