Angela Merkel: Orbán Viktor a fő akadálya az Oroszország elleni szankciók kiterjesztésének - egy mérsékelt nyugati elemző így látja Orbán Viktor politikáját
Angela Merkel látogatást tervez Budapestre, az általa Putyin kistestvérének tartott magyar miniszterelnökhöz, Orbán Viktorhoz.
Bár Magyarország miniszterelnöke továbbra is elhatárolja magát a Nyugattól, ezért Angela Merkel februárban meg akarja látogatni őt.
A kancellár nagyra értékeli Orbán Viktor miniszterelnököt, de a látogatásnak fajsúlyos oka van.
Angela Merkel német kancellár (CDU) és Orbán Viktor miniszterelnök két évvel ezelőtt a német kancellárián összecsaptak. Az elmúlt két év viszont nyugalmasan telt.
A magyar miniszterelnök, mint a fő akadálya az EU szankciók kiterjesztésének Oroszország ellen. Orbán Viktor nyáron kategorikusan kijelentette, hogy ő nem megy a magyar érdekekkel szembe csak azért, mert Ukrajna veszélyeztetett.
A Krím-félsziget Oroszországhoz csatolása után határozott az EU a szankciók létrehozásáról. A szankciók hosszabbításának egyik legfontosabb mozgatója, Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár oroszellenes politikája. Orbán Viktor józanul gondolkodó vezető és nem akasztja össze a horgot Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Orbán Viktor kelet felé nyit, mely sikeresen működik magyar és orosz szempontból. És ennek oka van. A magyar kormány politikájával kelet felé nyit, amelynek célja a nyugati függőségről leválni, és új kapcsolatot építeni Moszkvával. Már 2010-ben kivezette Orbán Viktor a Nemzetközi Valutaalapból (IMF) az országát, és kivetette a külföldi vállalatokra és a bankokra a különadót.
Míg Európa márciusban langyos tervezés után kezdeményezte krími annexió elleni lépéseket, és hogy csökkentse a földgáz függőséget Oroszországtól, Orbán Viktor májusában elfogadta a “Kreml-vezérelt” Gazprom ajánlatát, a Déli Áramlat gyorsított építését. Az EU törvény tiltja a gázvezeték megépítését, illetve annak működtetését, amely projektet ennek ellenére a magyar parlament szembe menve az uniós joggal, jóváhagyott.
Ugyanakkor Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy a magyar állam elutasítja a liberális “értékeket”.
Júliusban Orbán Viktor azt mondta egy vitaindító beszédében: A liberális demokráciához Magyarországnak nincs köze, és nem fogadja el az értékeit. Ehelyett szükséges tanulni Kínától, Szingapúrtól, Törökországtól és Oroszországtól.
Orbán Viktor most szembemegy a nyugati szankciókkal, az új nagy testvér oldalán? A válasz megtalálható Berlinben.
Angela Merkel kancellárék felmérték Orbán Viktort. A Welt am Sonntag információi szerint februárban Budapestre akarnak utazni, hogy megfeleljen a kérdéseikre maga Orbán Viktor.
Az utazás nem véletlen. Márciusban meg akarják hosszabbítani az Oroszország elleni szankciókat. A német kancellári hivatal és a külügyminisztérium azonban tagadta az utazás okait. November hónapban, a berlini Magyar Nagykövetséget már próbálta meglátogatni Merkelt, persze sikertelenül.
A magyar parlament – az Orbán Viktor által irányított kétharmados többséggel működik, mely módosította az alkotmányt is- Merkelnek ez nagyon nem tetszik. Szerinte Orbán Viktor megnyirbálta az Alkotmánybírósága hatáskörét és kiterjesztette befolyását a kormány a bírói karra és az egyetemekre. Eltörölték a központi bank függetlenségét és elfogadták a nemzetközileg bírált médiatörvényt.
Tavaly Angela Merkel és Orbán Viktor végül is személyesen is összecsaptak. A vitát az SPD kancellár jelölt Peer Steinbrück provokálta ki, aki Merkelt azzal vádolta, hogy túlságosan megengedő Orbán Viktorral szemben.
Merkel erre azt mondta: Mi megteszünk mindent azért, hogy Magyarország a helyes irányba haladjon, de ők nehézlovasságot küldenek ellenünk.
Orbán frontálisan megtámadta Merkelt: A múltban a németek nem lovasságot küldtek Magyarországra, hanem tankokat. Kérjük, hogy ne ismételjék meg még egyszer. Már akkor sem volt jó ötlet …
Az új nagykoalíció csökkentette az ellentéteket, de szerintük Budapest fölényben érzi magát. Nos, úgy néz ki, hogy első alkalommal, mintha Merkel átengedte volna a helyét.
Robin Alexander politikai szerkesztő, Welt am Sontag
magyartudat.com
Bayer Zsolt: A dolgok állása - 2. rész - Oroszországot soha nem sikerült legyőzni semmivel, ezt az egyet megtanulhatták volna a történelemből az amerikaiak, mondjuk Napóleon és Hitler példáján
Ideje megtanulnunk egy új szereplő nevét a világpolitikában. Őfelsége, a palagáz.
A palagáz miatt változik meg erőteljesen a geopolitikai helyzet a világban. Egy George Mitchell nevű texasi mérnök kidolgozta a technológiát, amellyel a nagy mélységben, a morzsalékos palakőzetben rejtőző gáz gazdaságosan kitermelhető. És az Amerikai Egyesült Államok tele van palagázzal.
A kizárólag a tengerentúliak érdekeit képviselő és szolgáló magyarországi hírportálok egyike, a 444.hu például már tavaly leírta azt a találó címet, hogy „Szaúd-Amerika”. A palagáz miatt az amerikai piacon hirtelen túlkínálat mutatkozott, amely alaposan lenyomta az árakat. Így jutottunk el oda, hogy a világ évtizedeken át legnagyobb gázimportőre hirtelen gázexportőrként lép fel a világpiacon. S mint ilyen, természetesen nagyon szeretné meghódítani az európai piacokat is.
Persze akad azért néhány probléma.
Mindenekelőtt a gázár. A sorokkoztt.tumbir.com-on a Nagy gázháború című írásban olvashatjuk a következőket: „Ezzel el is jutottunk az amerikai gázexport legnagyobb problémájáig, az árig: amennyiben a Henry Hubon – ez számít benchmarknak az amerikai gázár esetében – kereskedett gáz ára tartósan 250 dollár fölé emelkedik ezer köbméterenként, egyszerűen nem éri meg megvenni, cseppfolyósítani, elszállítani, újragázosítani, majd betáplálni az európai piacra az amerikai gázt.”
Ennek tudatában érdemes eltöprengeni azon, vajon kinek az érdeke mesterségesen alacsonyan tartani éppen most a kőolaj és a földgáz árát, miközben a válság alatt azt hallgattuk, hogy az alacsony kőolaj- és földgázárak éppen a válság jelei és mutatói, és nagyon rosszat tesznek a világgazdaságnak. Most állítólag elmúlt a válság – különösen az Egyesült Államokban –, de az energiahordozók árai valamiért mégis soha nem látott mélységbe zuhantak.
S talán mindennek a figyelembevételével érdemes elgondolkodni azon is, hogy a nyilvánvaló katonai érdekeken túl miért akarja az Egyesült Államok mindenáron kézben tartani Ukrajnát. Hát ezért: mert így piacot teremthet a palagázának, mert ha ellenőrzi az Oroszországból Ukrajnán áthaladó csövet, akkor ő ellenőriz mindent; mert így hatalmas bevételektől foszthatja meg Oroszországot.
És láss csodát! Még ott állt a Majdanon, a színpadon, nehézsúlyú, fekete öves nácik kezét szorongatva az egész amerikai establishment, és hátul, a függöny mögött Joe Biden amerikai alelnök fia és John Kerry külügyminiszter fiának legjobb barátja máris tagja lett a Burisma Holdings ukrán gázipari cég igazgatótanácsának. Nagyon szeretném, ha az ellenzéki megmondóemberek és a korrupcióellenes keresztes lovagok erre az egyetlen tényre reagálnának érdemben valamit.
Hogy tudniillik mit keres az Egyesült Államok alelnökének és külügyminiszterének fia, illetve közeli barátja egy ukrán gázcég igazgatótanácsában, és ez a tény vajon milyen korrupciós gyanúkat vet fel. Vajon mennyiben vezérlik ettől kezdve a lehető legnyersebb gazdasági és pénzügyi érdekek az Egyesült Államok kelet-európai politikáját? Vajon van-e közük az eddig leírtaknak ahhoz, hogy az Egyesült Államok idegrohamot kap a Déli Áramlat nevének hallatán, és bármit hajlandó megtenni azért, hogy ez az Ukrajnát megkerülő vezeték soha ne épüljön meg?
Hiszen a Déli Áramlat többek között kikapcsolná Ukrajnát a rendszerből, így biztosítaná Európa zavartalan gázellátását. Továbbá a Déli Áramlaton keresztül például még olcsóbb azeri gáz is jöhetne, tovább csökkentve az árakat, így közelítve az európai gazdaság versenyképességét az amerikaihoz. Ezek ismeretében talán nem meglepő, hogy amerikai szenátorok már tavaly felkeresték Bulgáriát, letérdeltették a teljes bolgár kormányt, és közölték velük, hogy azonnal fejezzék be a Déli Áramlat építését.
Majd hazautaztak, és hozzáláttak megdolgozni az Európai Uniót, hogy haladéktalanul sújtsa szankciókkal Oroszországot. S lőn: az Európai Unió amerikai nyomásra hirtelen megtiltotta, hogy almát meg répát szállítsunk az oroszoknak. Sikerült is ezzel a nagyszerű lépéssel tönkretenni egy csomó lengyel és néhány magyar gazdát. De valamiért arról például nem hallani, hogy az Európai Unió megtiltaná az Audik, a BMW-k és a Volkswagenek kivitelét Oroszországba.
Nem, mert akkor a német autógyártás kerülne padlóra. És amerikai nyomásra nagyon bátor tud lenni az unió, de azért nem vakmerő. És mindennek van határa. Ez a határ pedig többnyire a német érdekek mentén húzódik. (Magyarország nagy szerencséjére.) Persze érdemes azon is eltöprengeni, vajon le lehet-e győzni Oroszországot ezekkel a módszerekkel.
Nem. Nem lehet. Oroszországot soha nem sikerült legyőzni semmivel, ha mást nem, legalább ezt az egyet megtanulhatták volna a történelemből az amerikaiak, mondjuk Napóleon és Hitler példáján. De most ráadásul figyelembe veendő még néhány „apróság”.
„Aláírták az orosz–kínai földgázszállítási kormányközi egyezményt, amely azonnal hatályba lépett - közölte Alekszej Miller, a Gazprom orosz állami energetikai cég vérigazgatója. A megállapodást az úgynevezett keleti útvonalon, a Szibéria Ereje nevű vezetéken keresztül Kínába menő orosz gázról kötötte a két ország. Az aláírást Li Ko-csiang kínai kormányfő moszkvai látogatására időzítették.
A Gazprom május 21-én egyezett meg a China National Petroleum Corp (CNPC) nevű állami energetikai céggel, hogy 2019-től évi harmincnyolcmilliárd köbméter gázt szállít Kínába. A szerződés harminc évre szól. Az üzlet több mint négyszázmilliárd dollár (mintegy kilencvenhatezermilliárd forint) értékű, de azt nem árulták el, hogy ezer köbméterenként mennyibe fog kerülni Kínának az orosz gáz.”
Ez az a hír, amely miatt eleve kudarcra ítélt minden, az oroszok elleni szankció. S bár az amerikai szócsőként üzemelő 444.hu öles címekkel harsogja, hogy „Putyin Oroszországa sokkal gyengébb, mint aminek eddig látszott”, erre csak ennyit mondhatunk: Szegény ember kincse az álom…
A dolgok állása tehát a következő: az orosz gázipari óriás, a Gazprom igazgatótanácsában ott ül Schröder volt német kancellár. Az ukrán gázipari óriás, a Burisma Holdings igazgatótanácsában ott ül az amerikai alelnök fia és az amerikai külügyminiszter családi barátja. A németek már megépítették maguknak az északi csővezetéket Ukrajna és Lengyelország kikerülésével, így biztosítva országuknak a zavartalan gázellátást.
Az amerikaiak most fognak hozzá, hogy megszerezzék maguknak és palagázuknak az ukrán piacot, ezen keresztül az európai piacot, hogy ellenőrizzék az oroszok gázszállítását, hogy befolyásolják mindezzel az európai gázárakat, hogy megakadályozzák az azeri gáz Európába jutását.
Magyarország pedig áll középen, és úgy döntött, hogy megpróbálja a maga útját járni. Fölöttébb kockázatos kísérlet. S látjuk, hogy micsoda érdekeket sértünk ezzel. S látjuk mindennek a következményeit is.
De mindez nem ment fel bennünket semmi alól. Leginkább saját hibáink és bűneink alól nem.
folytatjuk
Magyar Hírlap
Hungarikumok – Magyar rajzfilmek – Magyar népmesék – A kőleves – rövid VIDEÓ!
kattints a rövid VIDEÓRA - érdemes!
https://www.youtube.com/watch?v=Al4DpKBL8o4
Dollármilliókkal dotált CIA-forradalmak - azaz amerikai gazdasági érdekek érvényesítése a demokrácia védelme nevében
Az Egyesült Államok a világ számos pontján vetette be titkosszolgálatát kormányok megbuktatása céljából. Az esetek többségében a demokrácia és a jogállam védelmezőiként léptek fel, miközben akcióikkal pusztán az amerikai gazdasági érdekeket érvényesítették – közölték katonai hírszerzéshez köthető forrásaink. Szerintük kísértetiesen hasonló forgatókönyv íródik Magyarországon, amióta kiderült, hogy az Orbán-kormány a Déli Áramlat gázvezeték támogatója, és ellenzi az Oroszország elleni gazdasági szankciókat. Mielőtt bárki is összeesküvés-elméletet kiált, lássuk a szikár tényeket: cikkünkben összefoglaltuk a CIA legkirívóbb kormánybuktató akcióit.
Vajon mi lehet a közös Szíriában, Iránban, Guatemalában, Dél-Vietnamban, Brazíliában, Chilében, Afganisztánban, Lengyelországban, Nicaraguában, Szerbiában, Grúziában, Kirgizisztánban, Szlovákiában, Csehországban, Bulgáriában és Ukrajnában? Sokáig kell törnie a fejét annak, aki nem ismeri az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) nemzetközi kormánybuktató akcióinak történetét. Az Egyesült Államok hírszerzőinek segítségével ezekben az országokban sikerült kormányokat megbuktatni, miközben az ehhez alkalmazott módszerek gyakorlatilag az ötvenes évek óta szinte nem változtak semmit.
A bevett technikák egy-két elemmel persze kiegészültek a politikai változásoknak köszönhetően. Katonai hírszerző szakemberek szerint alapvetően tizenkét módszert alkalmaz az Egyesült Államok, ha gazdasági érdekeinek nem megfelelő kormányokat kíván megbuktatni, általában sikerrel. Olyan diplomatákat küld például a bukásra kiszemelt kormányok által vezetett országokba, akik támogatói, sőt, bizonyos esetekben szervezői lesznek a helyi felkeléseknek. Sokszor konkrét kapcsolatokat is épít a puccsisták képviselőivel. Általában pénzbeli támogatást nyújt az ellenzéknek, illetve a tüntetések szervezőinek. Előfordul, hogy felszerelést, fegyvereket is biztosít a hatalomátvételhez. A támogatások eljuttatásához ilyenkor köztes államokat vesz igénybe.
Amerika kedvelt módszere ugyanakkor a „pszichológiai hadviselés”: a hírek manipulálásával, az ellenzéki média lefizetésével éri el, hogy a megbuktatni kívánt kormányról negatív álhírek keringjenek a világban. Gyakori, hogy ezzel párhuzamosan korrupciós vádak jelennek meg közvetve vagy közvetlenül az Egyesült Államok részéről az adott országban. Szinte minden esetben ezt kíséri valamilyen gazdasági nyomásgyakorlás is, többször válsághelyzeteket idézve elő.
A kétezres évektől kezdve a módszerek közé került bizonyos civil szervezetek külső, alapítványi támogatása, illetve részben ezek közreműködésével diáktüntetések, sztrájkok szervezése is. Fontos módszer még az úgynevezett erőszakmentes ellenállás és a párhuzamos szavazatszámlálás szervezése, amelyről a későbbiekben konkrét példák kapcsán ejtünk szót.
Ifjú „Ellenállás” Szerbiában
Talán néhányan emlékeznek még arra a szervezetre, amely szerb fiatalokból verbuválódott 1998-ban a Milosevics-rezsim ellen. Jelképük az ökölbe szorított kéz volt, nevük pedig nemes egyszerűséggel csak az volt: Ellenállás! (Otpor!) Magyarországról is sokan izgalommal vegyes nosztalgiával néztük a híradásokban, hogy egy ifjúsági mozgalom milyen erőre képes, hogyan járul hozzá egy rettegett rendszer megbuktatásához, „minden segítség nélkül”.
Aztán a forradalmárlelkű embereknek nagy csalódást okozott, amikor kiderült az igazság erről a szervezetről. A The New York Times írta meg, hogy az Otpor! nem működhetett volna az Egyesült Államok pénzügyi támogatása nélkül. Hihettük volna, hogy Amerika – jó szokásához híven – csak megpróbál ráülni a népszerűség hullámaira, de a pénzügyi támogatást az Otpor! vezetői is elismerték. A szervezetet ráadásul több helyről is pénzelték. Daniel Karingart, a Nemzetközi Republikánus Intézet munkatársa szerint az intézetük 1,8 millió dollárt adott az Otpor!-nak, miközben Horvátországban és Magyarországon találkozókat is szerveztek az ifjakkal.
Az ifjú szerb forradalmárokról kialakult képet még csúnyábban átrajzolta a WikiLeaks-iratok nyilvánosságra kerülése, amelyek szerint az Otpor! finanszírozói között találhatunk még számos civil szervezetet, például a Freedom House-t, Soros György egyik alapítványát, valamint a USAidet és az American Institute for Peace-t is. Szerbiában Milosevics bukása után az Otpor! lassan elhalt, párttá alakult, de korrupcióellenes jelszavakat hajtogatva sem ért el a választáson még két százalékot sem. Aktivistáik azonban létrehoztak egy újabb civil szervezetet (CANCAS), amely a WikiLeaks szerint számos helyen vesz részt az Egyesült Államoknak nem tetsző rendszerek elleni mozgalmakban
„Elég” tüntető Grúziában
Az Otpor! volt a mintája azoknak a fiatal jogászoknak is, akik szintén amerikai forrásokból erősödtek meg Grúziában. Eduard Sevardnadze elnök hatalma fokozatosan gyengült 2001-től fogva, a pártjából kilépő Miheil Szaakasvili létrehozta az ellenzéki Nemzeti Mozgalmat. Ez természetesen mobilizálta az amerikaiak által fizetett civil szervezeteket, például a Grúz Fiatal Jogászok Egyesületét vagy a Szabadság Intézetet, amelyek a Nemzeti Mozgalom mellé álltak. Ezzel párhuzamosan megindult egy igen erőteljes gazdasági nyomásgyakorlás is, az IMF nem újította meg a Grúziának nyújtott támogatását, miközben az Egyesült Államok is csökkentette pénzügyi segítségét, a csőd szélére küldve az országot. Elindult a választások nemzetközi megfigyelésének pénzelése is, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége 1,5 millió dollárt fizetett ki erre a célra.
Viszonylag olcsón megúszta Amerika a média befolyásolását is, Grúzia egyetlen televíziója ugyanis szintén amerikai pénzből működhetett. Az országban forradalom tört ki 2003 őszén annak hatására, hogy az EBESZ megállapította: a hatalom megsértette a parlamenti választások nemzetközi előírásait. A szerb Otpor! mintájára működő Elég! (Kmara) mozgalom hatalmas tüntetéseket szervezett, amelyekhez végül csatlakozott a katonaság is, és az elnöknek távoznia kellett. Sajtóinformációk szerint az Egyesült Államok csak a forradalom kirobbantásáig tartó néhány hónapos időszakban 42 millió dollárt költött el a kormánybuktatásra.
„Kelj fel és indulj” Kirgizisztánba!
Az Otpor! helyi megfelelőjét az amerikaiak segítségével hozták létre 2005-ben Kirgizisztánban is. A katonai hírszerzőknek valamit lépniük kellett, hiszen az afganisztáni háború egyik fő felvonulási területének számító országban fontos volt egy „baráti” kormány hatalomra juttatása. Askar Akayev elnök azonban egyre jobban húzott Oroszországhoz, 2003-tól Kirgizisztánban orosz katonai támaszpontot is létrehoztak.
A szervezkedés itt egy diplomata, Roza Otunbajeva közreműködésével indult el, aki korábban Washingtonban és Grúziában is dolgozott. Nem véletlen, hogy Grúziához hasonlóan itt is megjelent Soros György pénze, ebből megígérték a közszolgák bérének megemelését havi 1200 dollárra, az ellenzéki sajtót a Freedom House-on keresztül támogatták, létrehozták a Kelj fel és indulj! (KelKel) nevű szervezetet, és Akayevet tüntetésekkel váltották le. A hatalomváltásra német sajtóforrások szerint egy év alatt 12 millió dollárt költöttek el az amerikaiak.
„Gorillák” és lehallgatások Szlovákiában
Egy pozsonyi konspirációs lakásban 2005 és 2009 között rendszeresen találkozgatott a szlovák politikai elit Szlovákia legnagyobb cégbirodalmának képviselőivel – közölte az Aktuálne.sk nevű hírportál 2011-ben, a szlovákiai parlamenti választások előtti advent idején. A hír akkor robbant igazán nagyot, amikor egy kanadai származású szlovákiai újságíró közvetítésével előkerült egy állítólagos titkosszolgálati akta is az állami korrupcióról, amely a hivatalosan sohasem igazolt információk szerint a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) lehallgatásait tartalmazza Gorilla és Gorilla 1. fedőnéven.
A „kanadai szlovák” publicista, Tom Nicholson állította azt is, hogy az iratok már 2010-ben eljutottak a szlovák liberálisokhoz (SaS). Ez az újságíró pedig nem volt más, mint a The Slovak Spectator című angol nyelvű lap főszerkesztője és a SME napilap munkatársa, amelyben tulajdonrésze volt a Soros György által alapított Media Development Investment Fundnak is. (Ez a cég hazánkban sem ismeretlen a sajtópiacon, a 444.hu internetes portálban húszszázalékos tulajdon részszel rendelkezik.)
Soros György egyéb módon is támogatta Tom Nicholsont. Pénzelte például a kanadai származású újságíró civil szervezetét, amely fiatal újságírók képzésére jött létre, hogy megtanítsák nekik az „oknyomozó újságírást”. A Gorilla-akta hitelességét ugyan csak azzal támasztották alá, hogy a pozsonyi kerületi bíróság közölte: a SIS engedélyt kapott a lehallgatások megkezdésére. Erre hivatkozva azonban a 2013-as választási kampányban sorozatban rendeztek korrupcióellenes tüntetéseket civil csoportok.
Ezek során banánnal dobálták meg a köztársasági elnöki palotát, vasrudakkal támadtak rendőrökre. A Gorilla-aktában szerepelt ugyan Robert Fico neve is, pártját, a Smert azonban nem viselte meg a botrány, a jobboldali pártok viszont súlyos vereséget szenvedtek, miközben a SaS-képviselők által létrehozott Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OL) nevű párt a harmadik legnagyobb politikai erő lett Szlovákiában.
Cseh atom
A csehországi Temelínben működő atomerőmű bővítéséért komoly háttérharc indult meg néhány évvel ezelőtt az oroszok és az amerikai Westinghouse között. Sok szakértő – köztük Petr Hájek, Václav Klaus korábbi cseh államfő kommunikációs igazgatója – szerint ennek tulajdonítható, hogy 2013 júniusában egy korrupciós botrány kirobbantása után szinte azonnal megbukott az egész Necas-kormány. Hájek szerint az amerikaiak adtak utasítást az Egyesült Államokban végzett ügyészségi és korrupcióellenes vezetőknek több kormányközeli személy letartóztatására. A korrupciós vizsgálatoknak egyébként azóta sincs eredményük, nem született ítélet, de azt sikerült elérni, hogy a temelíni bővítés leállt.
Amerikai asszisztenciával sikerült leállítani a Déli Áramlat gázvezeték építésének folytatását is Bulgária kormányának megbuktatásával. Bulgária geopolitikai helyzetéből adódóan is erősen függ Oroszországtól, gázellátásának 90 százaléka innen származik. Többek között ennek köszönhetően nagy az orosz befolyás a bolgár bankszektorban, és egyes hírek szerint a pártok finanszírozásában is. Bulgáriában elég volt a fenyegetés a különböző gazdasági szankciókkal.
Először Marcie Ries nagykövet szorongatta meg a Déli Áramlat projektben részt vevő bolgár vállalatokat, majd John McCain szenátor tett személyes látogatást a bolgár kormányfőnél. A vizitet követően Plamen Oresarszki miniszterelnök bejelentette, hogy az uniós szervezetekkel való egyeztetésig felfüggesztik a gázvezeték építését. Az Európai Unió eközben felfüggesztette a regionális támogatások folyósítását, szétzilálva a kormánykoalíciót.
A narancsos forradalomtól a Majdanig
Sajátos helyzetben van az Európai Unió és Oroszország közötti határállam, Ukrajna, ahol 2004 óta kimutatható az amerikaiak nyomásgyakorlása, amely mára a hidegháború kiújulását eredményezheti. A 2004-es narancsos forradalmat kirobbantó Pora-mozgalom tagjait a már említett, amerikai támogatással működő szerb Otpor! vezetői készítették fel a tüntetésekre, de a szervezést támogatták a két nagy amerikai párt szervezetei, valamint a Freedom House, a USAid és Soros György intézményei is.
Ukrajnában is a grúz modellt kívánták alkalmazni a párhuzamos szavazatszámlálás és az erőszakmentes ellenállás megszervezésével, de itt a számításokat keresztbe húzta Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki kiállt Viktor Janukovics ukrán elnök mellett. Az Egyesült Államok azonban nem törődött bele a kudarcba, egy 2014. február 7-én nyilvánosságra került lehallgatott telefonbeszélgetés szerint Victoria Nuland, az Egyesült Államok helyettes külügyi államtitkára és Geoffrey Pyatt kijevi amerikai nagykövet az ukrán ellenzék vezetői között szerepmegosztásról beszélgettek, és azt tervezgették, milyen legyen egy új ukrán kormány összetétele.
Soros György pedig a CNN egyik műsorában ismerte el a kijevi Majdanon történt események kirobbantásában játszott szerepét. A következmények ismertek: Ukrajnában véráldozatokkal járó tüntetések indultak, és háborús konfliktus alakult ki az oroszok beavatkozásával.
mno
Nyírő József
"Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy az udvarhelyi temetőbe, vagy terítsd le az áldott földön, hogy attól is nőjön a fű, szebbüljön a világ."
Nyírő József (1889-1953) - író, politikus, újságíró.
Bayer Zsolt: A dolgok állása - 1. rész - Oroszország nem fenyegeti az Európai Uniót - az Egyesült Államok fenyegeti
Az Egyesült Államok hangosan védi az Európai Uniót, és látványosan szolgálja annak érdekeit. De az Egyesült Államok valójában az Európai Unió ellehetetlenítésére törekszik.
„Ha a huszadik században az intelligens európai elutazik és idegen ország határára érkezik, az útlevél- és vámvizsgálat után odamegy valakihez, és így szól:
- Ebben az országban idegen vagyok, legyen olyan szíves, kérem, mondja meg, mi az, amit önök itt most hazudnak!
A bennszülött erre azt feleli:
- Arrobori.
- Mit jelent ez a szó?
- Pontosan senki sem tudja.
- Hatása észrevehető?
- Hatása észrevehetően nagy. Régebben paota-ban éltünk, de az megbukott. Azóta egész életünk az arrobori jegyében áll, és az országban arroboriális virágzás tapasztalható. A közállapotok…
Az idegen bólint.
- Köszönöm, uram, ne fáradjon, a többit már tudom.”
Hamvas Béla keserű szürrealizmusa az Óda a huszadik századhoz című esszéjéből már régen nem szürrealizmus. Különben is: már Ionescu megmondta, hogy a szürreális megszűnt létezni, mert a szürreális lett a reális.
Ezt a szomorú igazságot tapasztalhatjuk meg ismét.
Az Egyesült Államok hangosan védi az Európai Uniót, és látványosan szolgálja annak érdekeit. De az Egyesült Államok valójában az Európai Unió ellehetetlenítésére törekszik.
Az Egyesült Államok vádlón rámutat Oroszországra, és ellentmondást nem tűrő hangon kijelenti, hogy az Európai Uniót Oroszország fenyegeti.
Valójában Oroszország nem fenyegeti az Európai Uniót. Az Egyesült Államok fenyegeti. És az Egyesült Államok célja eléréséhez – nevezetesen, hogy felbomlassza az uniót – most éppen Magyarországot használja eszközként. Mert ha sikerül Magyarországot térdre kényszerítenie, az elég érthető és alapos lecke lesz a többi közép-európai, kelet-közép-európai országnak, amelyek amúgy többek között Németország szövetségesei lehetnének a közeljövőben.
Az Egyesült Államok most éppen az arrobori jegyében áll. Az Egyesült Államokban arroboriális virágzás tapasztalható.
A tőkés világot megrengette az Egyesült Államokból kiindult válság. És mindenki jobban belerokkant, mint a válság okozói. Például azért, mert a válság okozói önmaguknak vindikálják azt a jogot, hogy jegybankjuk annyi pénzt nyomjon, amennyit csak akar (amennyi éppen kell), míg az egész világnak megtiltják ugyanezt.
Az arroboriális virágzás kezdetére érkezett Egyesült Államok úgy döntött, megszabadul egyik legfőbb – és jelen pillanatban legsebezhetőbb - vetélytársától, az Európai Uniótól. Elsősorban azért, mert nincs szüksége a dollár mellé egy másik lehetséges „világpénzre”, az euróra. S még számos dologra nincs szüksége, számosra pedig van.
Szüksége van mindenekelőtt piacra. A piacszerzést szolgálja a tervezett amerikai–uniós szabad kereskedelmi egyezmény. Ennek keretében az Egyesült Államok elérné például azt, hogy agrártermékei szabadon beáramolhassanak Európába.
A Kettős Mérce tavaly februárban felhívta a megállapodás veszélyeire a figyelmet: „…Már több mint egy éve folynak a tárgyalások az EU és az USA közötti szabad kereskedelmi megállapodásról, mely gyakorlatilag egy egységes szabadpiaci egységgé tenné a világ két legnagyobb gazdaságát. Az egyezmény viszont számos veszélyt is magában rejt, könnyen lehet, hogy az egyezményt követően kötelező lesz a GMO-kat és az évek óta betiltott rákkeltő vegyszereket beengednünk Magyarországra.
Nem véletlen, hogy a civil szervezetek kongatják már a vészharangot. Egyrészt, mert a tárgyalások a lakosok, civilek számára titkosak, viszont a multinacionális cégek azt jelentősen befolyásolják… Ami talán még ezeknél is nagyobb kockázat, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás nem csak az egymás közötti vámokat, importkvótákat szüntetné meg, hanem ebben a szabadkereskedelmi övezetben a termékekre, gyártásukra vonatkozó törvényi előírásokat is harmonizálná a gyakorlatban.
Ráadásul, ahogy a Guardian november 4-i cikkében is hangsúlyozzák, ezáltal a cégek bármikor beperelhetnék azon országokat, melyek – mint pl. Magyarország a GMO-k esetén, a skandináv országok egészségkárosító vegyi anyagoknál – védik a saját állampolgáraik egészségét a bizonytalan kereskedelmi szabályozásokkal szemben. A szabadkereskedelmi megállapodás esetén könnyen lehet, hogy a világcégek rafinált ügyvédei ránk kényszeríthetik génmanipulált termékeiket és mérgező vegyszereiket…
Multicégek már sokszor végeztek környezetet és emberi egészséget pusztító tevékenységet a nemzetközi joggal takarózva, így kijátszva, semlegesítve a helyi értékeket, érdekeket védő szabályozásokat. A Guardian cikke példaként mutatja be, hogy mikor az ausztrál döntéshozók úgy határoztak, hogy a cigarettákat csak márka jel nélküli csomagolásban lehet forgalmazni, a Philip Morris az ausztrál–Hong Kong-i szabadkereskedelmi egyezmény alapján beperelte az ausztrál kormányt és egészségvédelmi intézkedését.
Még számos példát lehetne felsorolni, amikor világcégek sokszor az állampolgárokat védeni hivatott jogszabályokat használják fel saját gazdasági érdekükben. Az EU és az USA által szép csendben megkötni készülő szerződés is könnyen hasonló helyzet hozhat. Nyilván sok részlete az egyezménynek még nem tisztázott és nem végleges, de könnyen előállhat olyan helyzet, mikor egy nemzetközi bíróságon egy-egy amerikai multi elsöpri a magyar GMO-mentességet, vagy felülírja egy-egy korábban kivont rákkeltő anyag tilalmát.
A demokráciára oly érzékeny EU-ban sem merült fel valamiért, hogy például népszavazást írjunk ki a kérdésben. Pedig a GMO-kon túl az Egyesült Államokban például hormonkészítményekkel folyik az állattenyésztés, amitől gigantikus mellizmokat termelnek napok alatt a szerencsétlen pulykák. Az USA-ban elterjedt, de Európában, így Magyarországon is régóta tiltott növekedési hormonokat például összefüggésbe hozzák számos egészségügyi károsodással. Ezek európai korlátozását bírósági úton szüntethetnék meg például amerikai cégek, egy rossz megállapodás esetén.” (Simon Gergely: GMO-kat és betiltott rákkeltő anyagokat hoz az EU–USA szabad kereskedelmi egyezmény?, Kettős Mérce, 2013. november 19.)
A másik tényezőre a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának tagja, Glattfelder Béla hívta fel a figyelmet: „Miután az Amerikai Egyesült Államok nyilvánvalóvá tette, hogy nem hajlandó az agrártámogatások csökkentésére, az agrárkereskedelem további liberalizálása csakis az európai mezőgazdasági támogatási rendszer egyoldalú leépítésével érhető el. A magyar néppárti delegációnak eddig is az volt az álláspontja, hogy az Európai Unió nem áldozhatja fel az európai mezőgazdaság érdekeit annak érdekében, hogy a WTO-tárgyalásokon megállapodás szülessen.”
Ilyen feltételek mellett Glattfelder szerint nyilvánvalóan nincs értelme, hogy az unió folytassa a tárgyalásokat. Ugyanis az amerikai törvényhozás nemrégen elsöprő többséggel fogadta el a jelenlegi agrártámogatási rendszerének további életben tartását… Ezzel szinte teljesen biztossá vált, hogy ellentétben az európai termelőkével, a következő időszakban nem fog csökkeni az amerikai gazdák támogatása. Glattfelder kiemeli: a kongresszus döntése újabb ok arra, hogy az Európai Bizottság leállítsa a Közös Agrárpolitika (KAP) állapotfelmérését és az agrártámogatások további csökkentését. Az Egyesült Államok ugyanis a világ legnagyobb agrárexportőre, és számos piacon az unió versenytársa. Megengedhetetlen, hogy miközben az amerikai termelők támogatásai változatlanok maradnak, az unió csökkentse a támogatásokat, és ezzel tovább növelje az európai gazdák versenyhátrányát…
Bebizonyosodott az is, hogy nincs igazuk azoknak, akik szerint a KAP reformja és a támogatások csökkentése elkerülhetetlen, hiszen az amerikai törvényhozás dönthetett úgy, hogy nem kér a reformokból, és változatlanul hagyja agrárpolitikáját. Az Európai Uniónak is egyszerűen csak ugyanezt kellene tennie. Így megőrizhető az európai mezőgazdaság versenyképessége és az élelmiszer-biztonság. A jelenlegi magas élelmiszerárak és nagy áringadozások mellett az európai fogyasztók érdeke is, hogy az unió élelmiszerből önellátó maradjon, és ne legyen kiszolgáltatva az importnak.
Az arroboriális virágzás kezdetén az Egyesült Államok pontosan így képzeli el a szabad versenyt és a piacgazdaságot: az amerikai farmerek hatalmas állami támogatással a hátuk mögött és Európában betiltott módszerekkel előállított tömegáruikkal betörnek az állami támogatásoktól megfosztott, szigorú körülmények és előírások között termelő európai gazdák piacára. Nem véletlenül mondta Adam Smith, a szabad piac és szabad verseny apostola, hogy a „láthatatlan kéz”, a szabad piac csak akkor működik, ha valamennyi szereplője maradéktalanul tisztességes és becsületes.
Az Egyesült Államok nem az. (Más sem nagyon, és főleg nem mindig, de amire Amerika képes, arra mások nem nagyon…)
folytatjuk!
Magyar Hírlap
A Kis-Beszterce vizéből duzzasztott Békási-víztározó - Erdély keleti határán
A tó az 1904 méter magas Csalhó tövében található Békás közelében. A Kis-Beszterce földuzzasztott vize óriási tavat alkot. A tó tengerszint fölötti magassága kb. 500 méter, mélysége eléri a 90 métert. Felszínének területe kb. 440 négyzetkilométer, hossza 36 km.
A gáttal elzárt völgyet 1960 nyarán töltötték fel vízzel, előbb azonban több falut a folyó partjáról el kellett költöztetni magasabb helyre. A gát 430 méter hosszú és 127 méter magas.
Magyar emlékek a nagyvilágban - Bartók Béla-emléktábla - Biskra - Algéria
Bartók 1913-ban Algériába utazott, hogy a Biskra környéki oázisokban arab népzenét gyűjtsön, a magyar, szlovák és román melódiák után valami “Európán kívüli” zenét is megismerhessen.
Az észak-afrikai országban szakértők szerint Bartók Béla tulajdonképpen a Keletet kereste, olyan muzsikát, amelyben alapvetően más dallamok és ritmusfajták uralkodnak. Nem kevesebb, mint 118 fonográfhengerrel tért vissza Afrikából, és az anyag nagy részét azután le is jegyezte.
Biskrában, szálláshelyén, a régi Hotel Transatlantique épületén 2004-ben emléktáblát avattak a művész tiszteletére.
Bogár László: Haragot gerjesztünk - birodalom durván megsérti Magyarország szuverenitását - megszegi a beavatkozás tilalmának elvét - Teszi mindezt a demokrácia legfőbb „védelmezőjeként”, és annak ellenségeként beállítva a magyar államot
A „szuverén” elsődleges jelentése: uralkodó, fejedelem. Eredete a francia „souverain” szóra vezethető vissza, ami annyit tesz, hogy legfelső.
A legelterjedtebb meghatározása valahogy így hangzik: „Szuverenitáson az államnak a saját területén, valamint az állampolgárai fölött gyakorolt főhatalmát, valamint a nemzetközi kapcsolatokban az állam függetlenségét, önálló nemzetközi jogalanyként történő megjelenését kell érteni.” Vagyis a szuverenitásnak van egy belső és egy külső pillére. A belső azt jelenti, hogy a saját állampolgárai fölött és saját területén ő és csakis ő gyakorolhatja a főhatalmat. A külső pedig azt, hogy senki nem kérdőjelezheti meg azt a jogát, hogy a nemzetközi kapcsolatokban önálló jogalanyként ő és csakis ő képviselje az adott emberi közösséget.
Magyarország szuverenitását most éppen igen súlyos támadások érik, akárcsak az elmúlt fél évezred során már annyiszor. A probléma jobb megértése érdekében ezért érdemes kicsit megvizsgálni a kérdés mélyebb rétegeit is.
Az Európa egyik legszörnyűbb történelmi katasztrófáját jelentő harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békerendszer az 1648 utáni évek során fogalmazta meg azokat a legfőbb alapelveket, amelyek a nemzetközi együttműködés egész rendszerét szabályozták. Az elvek között az első helyen értelemszerűen éppen a szuverenitás állt, majd a beavatkozás tilalma, az erőszak alkalmazásának, sőt már az azzal való fenyegetésnek a tilalma, a népek önrendelkezése és a viták békés rendezésének szándéka. Ez így mind nagyon szép, de azt is tudjuk, hogy a vesztfáliai béke óta valójában nem létezik valóságos, igazi értelemben vett szuverenitás. Ami formálisan a szakrális szuverenitás helyére lépett, az a mindenkori globális hatalmi alkuk technikai kerete csupán. E keretek között addig és úgy „szuverén” egy nemzetállam, ameddig és ahogyan a meghatározó hatalmak alkurendszere azt helyénvalónak tartja. A Szent Szövetség, a Párizs környéki „békerendszer” (benne Trianon), majd a Jaltában kötött nagyhatalmi egyezség és végül a kelet-európai rendszerváltozás mindössze a világot valóságosan irányító „pénzbirodalom” stratégiai érdekeinek foglalata volt.
Minden jel arra utal, hogy az eddigi egyezséget uraló angolszász, azon belül főként amerikai dominanciájú birodalom stratégiai érdekeit veszélyezteti mindaz, ami az elmúlt két évtized folyamán végbement. A birodalom folyamatosan veszíti el uralkodó szerepét a kereskedelem, a pénz és a média globális rendszerei felett. Elsöprő katonai fölényét ugyan egyelőre megőrizte, de éppen a saját súlyos stratégiai tévedéseinek és katasztrofális melléfogásainak eredményeként egyre gyakrabban éppen a saját maga által felszabadított romboló erőkkel szemben kénytelen pusztító, céltalan és eredménytelen háborúkba bonyolódni.
További tévedéseinek elkerülésére most támadásba ment át. Nyílt és arrogáns módon igyekszik riválisait (Nyugat-Európát, Oroszországot és Kínát) destabilizálni, a köztük lévő kapcsolati rendszert szétzilálni, vonakodó csatlósait látványosan megrendszabályozni, mint azt most Magyarország esetében teszi. Hazánk ehhez sajnos azért a legjobb célpont a térségen belül, mert lakóinak jelentős részét már egy évszázada sikeresen próbálja rábírni a globális véleményhatalom, hogy lássa be, a nemzet üres és értelmetlen fogalom. Így okafogyottá vált a nemzeti szuverenitás elvének alkalmazása is. Trianon azért válhatott egyetlen tragikus eseményből ma is zajló pusztító történelmi folyamattá, mert minden alkalommal óriási hangerejű médiatámadások bélyegeznek meg minden olyan kísérletet, amely bármilyen óvatos módon akár, de a hosszú távú magyar nemzetstratégiai érdekek és a valóságos szuverenitás érdekében próbálna cselekedni.
A birodalom Magyarországon ma egyszerre megy szembe a nemzetközi együttműködési rendszer évszázados alapelveinek szinte mindegyikével. Durván megsérti a szuverenitást, kétségbe vonva a magyar állam főhatalmát saját területén, saját polgárai fölött. Megszegi a beavatkozás tilalmának elvét, naponta gyakorol közvetlen nyomást hazánkra szinte minden döntő fontosságú stratégiai kérdésben. Semmibe veszi az önrendelkezést, a viták békés rendezésének elvét, és belső kiszolgálóit felhasználva, alig leplezett módon erőszakkal fenyeget, polgárháborús feszültséget kelt. Teszi mindezt a demokrácia legfőbb „védelmezőjeként”, és annak ellenségeként beállítva a magyar államot. Ezzel egyre inkább „negatív végösszegű játszmába” kényszeríti bele az ország uralmi struktúráját.
Mindez öngerjesztő módon erősíti azt az életveszélyes lélektani csapdát, amelynek lényege, hogy „ha én többet tudok ártani a másik félnek, mint ő nekem, akkor én azt nyereségként könyvelem el”, holott teljesen nyilvánvaló, hogy mindketten veszítettünk. Méghozzá értelemszerűen egyre többet. És egy idő után már mindkét fél számára létfontosságúvá válik, hogy ő győzzön bármi áron.
Talán máris késő a „kilépéshez”, mert most már igen jelentős arcvesztés nélkül egyik fél sem menekülhet a csapdából. A birodalom azonban valószínűleg újra elmérte magát, mert Magyarország megleckéztetési kísérlete egyre több jelből ítélve éppen ellentétes hatást válthat ki, és elemi erejű birodalomellenes tiltakozáshullámot indíthat el. Reménykedjünk, talán még nem késő leállni!
Bayer Zsolt: Katonáink - „Minden mutató szerint az első helyen végeztek a magyar katonák a Litvániában megrendezett nemzetközi hadgyakorlaton”
„Minden mutató szerint az első helyen végeztek a magyar katonák a Litvániában megrendezett nemzetközi hadgyakorlaton – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában. A miniszter Orbán Viktorral vasárnap látogatta meg a Litvániában két hónapig feladatot teljesítő magyar lövészszázadot. – Az Iron Sword (Vaskard) 2014 hadgyakorlaton kilenc NATO-ország csaknem 2500 katonája vett részt. A mintegy 140 magyar katonából álló kontingens többségét az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövészzászlóalja adja. A magyar katonák december közepéig maradnak Litvániában, a Baltic Training 2014 hadgyakorlat keretein belül különféle téli kiképzéseken vesznek még részt.”
Igen. És nemcsak a magyar honvédelmi miniszter állította ezt, hanem mindenki. Ezt pedig csak azért kell megjegyeznünk, mert így kénytelenek azok is elhinni, akik azt szerették volna, hogy a magyar katonák a legutolsó helyen végezzenek. De a magyar katonák az első helyen végeztek, a magyar katonák a legjobb teljesítményt nyújtották. Tették ezt egy olyan ország katonáiként, amely ország nincs abban az anyagi helyzetben, hogy komolyan fejlessze haderejét és érdemeik szerint megfizesse a katonáit.
Amikor engem elvittek katonának, nem hittem volna, hogy van a világon olyan haderő, amelyet mi képesek lennénk legyőzni. Tapasztalataim pedig eleinte alátámasztották ezt az előítéletemet. Elképesztő állapotban lévő technika (a telephelyen felsorakoztatott Csepel teherautók nagyjából háromnegyedét egyáltalán nem lehetett beindítani), és még elképesztőbb állapotban lévő tisztek, akik közül első ránézésre egy sem akadt, akivel az ember elment volna a háborúba. Csupa-csupa Queeg kapitány a Zendülés a Caine hadihajón-ból – tisztelet a kivételnek.
Aztán a Duna ’85 hadgyakorlaton mégis kiderült, hogy csodákra vagyunk képesek, és fantasztikus szintidőt produkálva csináltunk pontonhidat a Dunára, hogy a fene se emlékszik, hányadik ukrán harckocsizó dandár „erőszakos folyami átkelést” hajtson végre rajta.
Utáltam az egészet, mint Nyilas Misi a kukoricagölödint, de akkor, abban a pillanatban mégis büszke voltam. Annak ellenére voltam büszke, hogy gyűlöltem a rendszert, amelynek katonája voltam, gyűlöltem az esküt, amelyet le kellett tennem s amelynek értelmében köteles voltam, akár az életem árán is, megvédeni éppen azt a rendszert. De amikor az irgalmatlan méretű Krazok odagördültek a Duna partjára Ercsi alatt, és vízre tettük a pontonelemeket, megszűnt létezni a valóság, és maradt az igyekezet, hogy megcsináljuk szintidőre, amit kell. Sőt, szintidő alatt.
Nagyon remélem, hogy a mostani katonák, akik ráadásul hivatásosok, nem gyűlölik a rendszert. Nem, nem a jelenlegi magyar kormányra gondolok, hogy mindjárt az elején tisztázzuk a félreértéseket. Ugyanis a kormányokhoz való viszonyulás és érzelem tökéletesen mellékes szempont egy katona esetében. Az a lényeg, hogy a demokráciát és a demokratikus berendezkedést gyűlölik vagy szeretik. Ehhez való viszonyulásuk mérvadó.
A többi lényegtelen.
Litvániában a magyar katonák lepipáltak mindenkit. Kitettek magukért. Megmutatták. Mint mindig a történelmünk során. Mindig megmutattuk.
A pozsonyi csatában; Nándorfehérvárnál; a Fekete Seregben; a mohácsi síkon, ahol odaveszett majd’ mindenki; megmutatták a magyar huszárok, a hajdúk, Guyon Richárd honvédei a Branyiszkói-hágón; az aradi tizenhárom; a soproni huszárok Muhr Ottmár vezénylete alatt Galíciában, a magyar fiúk Isonzónál, a Rongyos Gárda, a Székely Hadosztály, a Hunyadi-páncélosok – mind-mind a hősök, akik errefelé ritkán győztek, de gyakran haltak, és mindig becsülettel.
György Attila barátom, Erdély szülötte írja a Harcosok könyve című nagyszerű művében: „Köztudomású, a legjobb harcosok azok, akik keletről érkeztek; s ők leginkább kora reggel, hajnalhasadás után szeretnek harcolni. E harcosok ugyanis, ha ébredés után a bíborszínű kelő napra néznek, harci vággyal és magabiztossággal telnek el; s a félelem és a múlandóság értékei megszűnnek szívükben. A felkelő nap a távoli otthont, az őshazát idézi számukra, bármerre is legyenek; s egy pillanatra újra megérinti őket annak varázsa.
Aki ugyanis keletről jön, az hetedíziglen keleti marad; (…)
Nem igaz, hogy Nyugaton nincsenek harcosok – ma már vannak. Régen azonban, régebben, mintsem a kollektív emlékezet tudhatna róla, keleti harcosok szórták el magjukat, hagyták hátra nyugaton a szikrát, mely egy napon lángba szökött. A nyugati harcosok és kiváltképp a harcos népek kivétel nélkül Keletről származnak.
Végezetül pedig vannak északi harcosok is, akik a ködből jöttek és minden bizonnyal oda is tűntek el. Róluk nem beszélünk többet, mert néha többek, néha kevesebbek voltak az igazi harcosoknál.”
Erről van szó.
És tisztelet a magyar katonáknak ma is.
Magyar Hírlap