Tóbiás Klára (Szeged, 1945) szobrász, tűzzománcművész munkáiból

                                    Művész családból származik, mestereinek szobrász édesapját Tóbiás Imrét és nagybátyát Tóbiás György festőművészt tartja. Tűzzománc képeinél a monda és mesevilág részleteinek megfogalmazása, míg szobrain a szimbólumok ereje sugárzik. Szívesen kölcsönöz és alkalmaz munkáihoz motívumokat és elemeket az ősmagyar mondakincsből, valamint a szkíta, avar és hun művészet emlékeiből. A Kalevala szintén megihlette. 1995 és 1996-ban Finnország nagyobb városaiban vándorkiállításon mutatta be vibráló, eleven tűzzománc képeit. 2000-ben a szegedi Kárász utca - Klauzál tér rekonstrukciójának részeként a Magyar Millennium Kormánybiztos Hivatalának támogatásával valósult meg Millenniumi díszkútja, az oroszlános ivókút. 

Orbán Viktor, miután aznap felavatta a református egyház által működtetett szakiskolát - Kolozsvár - Erdély

Orbán Viktor Válaszúton járt Kallós Zoltánnál - együtt ebédelt a diákokkal

                      Orbán Viktor miniszterelnök az erdélyi Kolozs megyei Válszúton  működő Kallós Zoltán Alapítványt kereste fel, ahol találkozott Kallós Zoltánnal és a szórványkollégium kis lakóival. Miután értesült arról, hogy a kollégium menzáján csorbaleves és töltött káposzta a menü, elhatározta, hogy együtt ebédel a tanintézmény diákjaival. A nebulók után beállt a sor végére, habozás nélkül benyújtotta tálcáját az ablakon. „Nem tudtam volna kihagyni, imádom az erdélyi ételeket, ritkán van részem benne. Főként ebben a környezetben tényleg igazi feltöltődés volt ez az ebéd” – mondta a Blikknek a miniszterelnök. Blikk

Székely föld - Székelyföld - Erdély - Mindig is székely volt - az is marad!

                        mm

Magyar emlékek a nagyvilágban - Falfestmény a X. századból a kalandozó magyarokról a bazilika altemplomában - Aquiela - Olaszország

                          A honfoglalás befejezése utáni kalandozások, a magyarok zsákmányszerző lovasportyái több évtizeden át rettegésben tartották Európa népeit. “A magyarok nyilaitól ments meg minket, Uram!” – fohászkodtak a kilencszázas évek első felében az aggódó nyugat-európaiak. Az északolasz Friuli-Venezia-Giulia tartományban, az Adriai-tenger partjától néhány kilométerre fekvő kisváros, Aquileia bazilikájának altemplomában például ma is megtekinthető az a X. századbeli falfestmény, amely egy harc közben hátrafelé nyilazó magyar harcost ábrázol (feltehetően bizánci mester készítette).

Csak előttünk van út, mögöttünk kőkemény történelem van

                            "Csak előttünk van út, mögöttünk kőkemény történelem van, melyet vállalunk, de amelybe visszamenni nem lehet. Lépteinket a gondviselő jóság irányítja, és nekünk, mint a sziklamászónak a következő fogást csak magunk előtt, a felfelé vezető úton kell keresnünk. Nem a siránkozás, a nyafogás, hanem a közösen vállalt munka parancsát kaptuk  Istentől - a bizalom, a keresés parancsát, melyre hiszem, hogy Teremtőnk áldását adja!" Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes  

Búcsúbeszéd a józan ész halálára

                      Nyugodjék békében!  Ma egy szeretett barátunk elvesztését siratjuk: Józan Ész, aki sok éven át volt közöttünk. Senki sem tudja biztosan, hány éves volt, mivel születési adatai már régen elvesztek a bürokrácia útvesztőiben. Emlékezni fogunk rá, mert olyan értékes leckéket adott nekünk, mint "dolgozni kell, hogy tető legyen a fejünk felett", és "mindennap kell olvasni egy keveset"; hogy tudjuk, miért lel aranyat, aki korán kel, és hogy felismerjük olyan mondatok érvényességét, mint "az élet nem mindig igazságos" és "lehet, hogy én vagyok a hibás". Józan Ész egyszerű és hatásos parancsok ("addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér") és megbízható szülői stratégiák ("nem a gyerek, hanem a felnőtt dirigál") szerint élt. Egészsége akkor kezdett gyorsan romlani, amikor fura szabályokat kezdtek alkalmazni: jelentéseket egy hatéves kisfiúról, akit szexuális zaklatással vádoltak, mert megpuszilta egy osztálytársát; kamaszokról, akiknek iskolát kellett változtatniuk, mert feljelentették drogot áruló társukat, és a fegyelmezetlen diákját megdorgáló tanítónő elbocsátása csak rontott az állapotán. Józan Ész akkor kezdett háttérbe szorulni, amikor szülők csak azért támadtak a tanárokra, mert azok végezték el azt a munkát, amelyben a szülők csődöt mondtak: fegyelmezetlen gyermekeik fegyelmezését. Még tovább hanyatlott, amikor az iskoláknak szülői engedélyt kellett beszerezniük ahhoz, hogy beadjanak egy aszpirint, bekenjenek egy gyereket naptejjel, de tilos volt tájékoztatniuk a szülőket, ha egy diák drogozott, egy diáklány teherbe esett, (pláne ha abortuszt akart csináltatni). Józan Észnek elment a kedve az élettől, amikor a tízparancsolat nevetség tárgyává vált, némely "egyház" üzletté aljasult, és amikor a bűnözők kezdtek különb elbánásban részesülni, mint áldozataik. Józan Ész számára kemény csapás volt arról értesülni, hogy az ember már nem védheti meg magát egy tolvajtól a saját házában, ellenben a tolvaj beperelheti őt, ha kezet emel rá, és ha egy rendőr megöl egy bűnözőt, (még akkor is, ha ez utóbbinál fegyver volt,) azonnal eljárás indul ellene aránytalan védekezés miatt. Józan Ész halálát megelőzte szüleié: az Igazságé és a Bizalomé, a feleségéé: a Bölcsességé, a lányaiké: a Felelősségé és a Törvényességé, a fiuké: az Ésszerűségé. De élnek szörnyű mostohatestvérei: Hívják az ügyvédemet, Nem én voltam, Ne szólj bele, és a Társadalom áldozata vagyok. Nem vagyunk sokan a temetésén, mivel nagyon kevesen fogták fel, hogy elment. Ha még emlékszel rá, oszd meg ezt a szomorú beszédet! Ellenkező esetben csatlakozz a többséghez, és ne tégy semmit!  

A szülőföld szálai örök összekötők a tájjal és a földdel

A szülőföld szálai örök összekötők a tájjal és a földdel, amiből az ember lett, és amivé lesz, és nem szakadhatnak el soha.

Fekete István (1900-1970) - író

Bayer Zsolt: Volksbund - Vajon minden község volksbundos volt, ahol svábok éltek, te szerencsétlen?

                            Hárman beszélgetnek az ATV stúdiójában. Bánó András, Hankiss Elemér és Lengyel László. Egyszer csak szóba kerül Solymár, ahol Hankiss lakik. Innen érdemes szó szerint idézni a társalgás egy részletét: Hankiss: „Igen, igen ennek alapja is van. De a két elitcsoport a végtelenségig torzítja, és… és erős az emberekben. Az emberek, ahol én lakom… Tizenhat éve nem hallottam egyetlenegyszer sem rasszista kijelentést, de soha. Pedig mindennap beszélgetek az emberekkel, mindennap beszélgetek velük, mert kutyát sétáltatok.”   Bánó: „Pedig az régen egy volksbundista község volt.” Hankiss: „Egy volksbundista és egy sváb község…” Bánó: „Bocsánat, település.” Hankiss: „Sváb község. Soha senkit nem bántottak, és vannak érdekek és maffiák, a hajdan visszajött svábok igyekeznek megtartani a földjei­ket meg hatalmukat, és utálják a betelepülőket, minket. De azért nincsen verekedés, nincsen gyűlölködés. Hanem tárgyalások folynak, és nagyjából a dolgok kiegyenlítődnek. Majd bejön a politika, és megpróbálja a községet szétdobni, egymást gyűlölő két kemény táborba ….” Ennyi az idézet. A többi teljesen érdektelen, unalomig ismert, okoskodó hülyék ezeréves közhelyeiből áll. De ez a néhány pillanat megér néhány szót. „Pedig az régen egy volksbundista község volt” - kezdi Bánó ott, ahol már hetven éve nem lenne szabad kezdeni. De ő nem tud mást. Mert ő a Bánó. És felmerül pár kérdés ennek kapcsán. Néhány kérdés, amelyre ők soha nem tudnak válaszolni, de azért nekünk muszáj feltenni mindet, újra és újra, csak a saját lelkiismeretünk miatt. Szóval, Bánó, meséld már el, légy szíves, milyen egy „volksbundista község”? Egy „volksbundista község” azt jelenti, hogy ott mindenki „volksbundista”? Volksbundos a nagymama és az unoka is? Tudod, Bánó, én is solymári gyerek voltam, vagyok, még ha gyüttment is. Mondjál már egy pár szót erről, legyél szíves! Volksbundos volt az öreg Milbich, akinél nyaranta melóztunk? Aki végiggályázta az egész életét, és úgy vitte valamire. Volksbundosok voltak a Daubnerék? A Burzáék? Az öreg Manci néni? És azért voltak volksbundosok, mert te tudsz erről valamit, vagy azért, mert svábok, és te az idióta és aljas elmédben ezt így rakod össze… Vajon minden község volksbundos volt, ahol svábok éltek, mi, te szerencsétlen? Volksbundos volt Mosonszolnok? Csak azért kérdezem, mert onnan valók az apai nagyszüleim. Kitelepítették őket ’46-ban, tudod, Bánó. Huszonnégy órájuk volt, hogy összepakoljanak mindent. Egy életet. És mehettek marhavagonban az „anyjuk keservébe”. Pedig nem voltak volksbundosok, Bánó. De te biztosan nagy kéjjel gondolsz vissza azokra az időkre, amikor a svábokat kitelepítették, elzavarták, volksbundosnak bélyegezték - azért, mert svábok. Ez a kéj kiült a képedre, Bánó, már nem tudod letagadni. Így zavarták el a solymári svábokat is, Bánó. 1960 embert telepítettek ki csak ebből a „községből”. Tudja, Hankiss úr? Mert ez már magának szól, mert maga jobbnak indult, magáról azért ezt nem gondoltam volna. Hogy odaáll, beáll Bánó mögé volksbundozni. 1960 kitelepítettből mindössze hetvenketten szöktek haza. Közülük sokat börtönbe zártak, megaláztak, és természetesen elvették mindenüket. Ők, a megalázottak és megszomorítottak lennének a solymári maffia, Hankiss úr? Azért, mert a rendszerváltáskor úgy érezték, talán visszakaphatják jogtalanul elrabolt javaikat vagy legalább azok egy részét? Ez a kárpótlás valamiféle faji ügy lenne, Hankiss úr? Mondja már el nekünk… Ha a javaiktól, vagyonuktól megfosztott zsidók államokat, országokat, vasúttársaságokat, múzeumokat, magánszemélyeket, önkormányzatokat, biztosítótársaságokat és bankokat perelnek be a mai napig, hogy visszakapják azt, ami az övék volt, vagy amiről azt állítják, hogy az övék volt, az teljesen normális emberi szándék és akarat, igaz? Ha néhány solymári sváb vissza akarja kapni azt, amit elraboltak tőlük, az a maffia, meg a „hajdan visszajött svábok” elítélendő igyekezete, önzése, így-e, Hankiss úr? Hogyan tudott maga is ennyire mélyre süllyedni, hogyan lett maga is ilyen pitiáner, ócska, földszintes, Bánó-féle szar alak? Hogyan fog maga ezek után kutyát sétáltatni Solymáron, Hankiss úr? De ez mindegy is. Teljesen. Magyar Hírlap

Bucsy Levente: Berekesztette a misét a tajtékzó püspök

                      Ez aztán igazán érthetetlen: a magyar kormány vállalja az erősen felújításra szoruló, a szórványmagyarság megmaradása szempontjából kulcsfontosságú délvidéki templomok állagmegóvási munkáját, ezek után jön a helyi püspök, Német László, és kiürítteti a templomokat, fenntartva a szerinte elhagyatott intézmények bontási határozatát. Sorozatunkat harmadik részre kényszerítette az élet, képeket is mutatunk, mennyire elhagyatott az a templom, amelynek kiürítésébe kezdett Német püspök, miután egy mise közben rontott be oda.Reméltük, hogy cikksorozatunknak nem lesz harmadik része, vagy ha igen, enyhén szólva más hangulatú. A délvidéki templomok ügyéről van szó, a nemzeti megmaradás azon bástyáiról, amelyekről a katolikus egyház lemondani látszott (első cikkünk), de amelyekről az idei nyár végére úgy tűnt, megmenekülnek anyaországi segítséggel. Szóval most megint a vészharang kong. – Korábban azzal a tudattal nyugtáztuk a bánsági templomok ügyét, hogy a lehető legszerencsésebb fordulat mindent megoldott, de sajnos ennek egy ideje épp az ellenkezője történik – közölte az MNO-val Hetzmann Róbert (Magyar Patrióták Közössége). Felelős magyar kormány Mint megírtuk, maga az egyház szánta bontásra Németcsernye (Szerbcsernye), Módos, Párdány és más települések katolikus templomát, a folyamat napvilágra kerülése után pedig a hangok – vagy inkább a „harangok” – elhallatszódtak a magyar kormányig, amely Budapestről delegációt küldött a Délvidékre augusztus 8-án. A látogatás eredményeként Német László megyéspüspök letett bontási szándékáról, és a felek megegyeztek, hogy hamarosan állagmegóvási munkák kezdődnek a hajdanán Torontál vármegyéhez tartozó Szerbcsernye, Módos és Párdány temploma esetében. Akkor kiderült az a meghökkentő dolog is a kiutazó küldöttek és szakemberek számára, hogy sem a neoklasszicista oltáráról híres németcsernyei, sem a Közép-Bánság legmagasabb temploma, a módosi nincs a lebontást indokló állapotban, mindkettő csupán karbantartásra szorul. Először azonban a Teleki László Alapítvány megszervezi és levezényli a teljes állapotfelmérést, és kezdődhet a mentőmunka gyakorlati fázisa. Szóval így álltunk augusztusban. Ma viszont? – Sorra jelennek meg a püspök úr nyilatkozatai, amelyekben a rombolási szándék fenntartásáról beszél. Sőt, azokat a gyülekezeteket, amelyekben a helyi hívek megszervezték magukat és küzdenek templomuk létéért, valósággal ellehetetleníti – tette hozzá Hetzmann Róbert, ugyanis puszta üres létéért templomot megtartani még lehetne valamennyire indokolatlan; de élő katolikus közösségek szervezték magukat újjá ezekben a vészterhes hónapokban. A püspök – a Magyar Patrióták Közössége szerint – gyakorlatilag a magyar kormány támogatása ellenére is lebontaná a templomokat a védett műemlék módosi kivételével. Már meg is kezdődött a templomok kiürítése. Való igaz, szeptember 8-án a megmaradásért küzdő és a magyar kormány ígéretét megnyert délvidéki hívek döbbenten olvashatták a Magyar Szó cikkében: a németcsernyei templomot mégis lebonthatják, a „moratórium” ellenére a megsemmisítési határozat érvényben van, és a püspök akarata is egyértelmű: „Sajnos egyes templomok, amelyek üresek, csak a régi időkre emlékeztető mementóként maradnak meg, míg másokat – azért, mert a járókelőkre nézve veszélyesek – kénytelenek leszünk eltávolítani” – így fogalmazott Német László nemrég az újvidéki Dnevnik szerb nyelvű napilapnak, nevesítve a németcsernyei és a párdányi templomot. Fontos: szakemberek óva intenek a drasztikus és visszafordíthatatlan lépéstől, és most már ugye állagmegóvási ígéret is van az anyaországi kormánytól, a Teleki László Alapítvány felel a munka első fázisáért. A megmaradás utolsó vára Szerbcsernye sok száz éves település Szerbia román határához közel. Korábban német többségű helység volt, magyar ajkúak adták a lakosság harmadát, a szerbek alig hatodát tették ki az ott lakóknak. A történelem aztán háromszor is belerúgott Szerbcsernyébe az elmúlt száz év során: először Trianonkor, aztán az 1944-es délvidéki vérengzések során, majd jöttek Slobodan Milosevic „rendszerváltó” évei. A 2002-es népszámláláskor 3672-en éltek a településen, de csaknem kétszázan még ekkor is magyaroknak vallották magukat – a németség teljesen elpusztult. A magyarság megmaradására tehát alig van kilátás, a helyi anyanyelvű oktatás megszervezésére esély sincsen, a nemzeti megmaradás utolsó jele valójában a katolikus templom. – Miközben Német László „elnéptelenedő gyülekezeteket” említ, ezzel szemben mindenütt van több-kevesebb, főként magyar anyanyelvű hívő. Németcsernyén például még százhatvan magyar és tíz német lakik. A szentmiséket harminc-ötven fő látogatja, ami bár kétségtelenül nem feltételez nagy közösséget, korántsem a végstádium jele – vázolja a jelent Hetzmann Róbert. Mise közben rontott be a püspök Módoson amúgy még ennél is népesebb a hívő közösség, de Német püspök egész egyszerűen a védett műemlék templom esetében elhagyatott és veszélyes épületről beszél a sajtónak. Sőt, helyiek beszámolója szerint Német szeptember végén egy szentmise közben lépett be a németcsernyei katolikus templomba, és – ahogy a Magyar Patrióták Közösségét tájékoztatták – „a híveket szidalmazta, felszólította őket, hogy katolikus felekezethez tartozásukat keresztleveleik felmutatásával igazolják”. A helyzet ezt követően mérgesedett el a közösség és a püspök között: a hívek levélben fordultak Stanislav Hočevar belgrádi érsekhez, közbenjárását kérve a templom megmaradásáért. Ezt a püspök megdöbbentő ellenlépése követte: úgy tudni, betiltották a misézést Németcsernyén.   A németcsernyei csak egy kiragadott válságpont, de a patrióták úgy tudják, akár két számjegyű is lehet azon templomoknak a száma, amelyekkel a katolikus egyház helyi vezetője hasonló módon járhat el. Ezért útra fognak kelni, és képes dokumentációt állítanak össze a szerintük épp a püspök által veszélyeztetett egyházi épületekről. mno Ne legyenek újabb Bözödújfaluk... Német László nagybecskereki püspök egy október 2-ai sajtótájékoztatón beszélt utoljára az ügyről: a templomok és az egyházi épületek állapotáról és sorsáról szólva elmondta, hogy a katolikus lakosság száma az egyházmegyében csökken, és mind nehezebb az üres templomok fenntartása. Mint hangsúlyozta, „az emberek sokkal fontosabbak az üres épületek karbantartásánál. Akkor is, ha ez egy érzékeny téma és sokaknak fáj, ha egy faluból eltűnik a templomtorony. De ismervén a gazdasági helyzetet és az állam lassúságát a vagyon-visszaszármaztatás terén, az egyház nem garantálhatja, hogy ezeket a létesítményeket meg tudja tartani.” A legrosszabb állapotban, mint mondta, a szerbcsernyei (Németcsernye) és a párdányi, valamint a módosi, galagonyási, perlaszi meg néhány üresen maradt parókia van. Ezen templomok értékeinek egy részét „kimentették”. A nagybecskereki Katolikus Leánynevelő Intézet épületéből nemrég kiköltözött a mezőgazdasági iskola, további sorsáról egyelőre nincs végleges döntés. (Magyar Szó)