Piramis Kalotaszegen - Erdély

                            Kolozsvártól 30 kilométerre, található Anonymus krónikájában is említett helyen, Kalotaszegen, a Kapus pataka mellett, az ősi hadiút mentén a tökéletes mértani formájú titokzatos hegy, a "piramishegy".

Milyen igaza volt - mára egyebek mellett sem Csehszlovákia, sem Jugoszlávia nem létezik már, mert nem létezik az a kovász, ami összetartaná őket

                                "A trianoni béke csak néprajzi, sőt mondhatni nyelvészeti szempontok szerint húzta meg Kelet-Európában az államok új határait a történelmi mozzanatok teljes figyelmen kívül hagyásával. Európának kétségtelenül bekövetkező jövő nagy válságaiban válik majd el, hogy például a cseh-tót-rutén kapcsolat, vagy a horvát-szerb-szlovén kapcsolat, mint lingvisztikai kötelék erősebbnek fog-e bizonyulni, mint amilyen a történeti kötelék volt, mely a régi Magyarország népeit egy egységes nemzetté összefűzte. A mi sovinisztáink csak a történeti és közjogi kötelékeket látták, a trianoni államférfiak csak a néprajziakat és nyelvtaniakat. A politika se nem história, se nem etnográfia, hanem eszméknek, szenvedélyeknek és érdekeknek eleven játéka, melyet Eötvös tisztán látott. Nemzetiségi felfogásának nagyszerűsége abban áll, hogy a nagy problémának mind a két oldalát: a néprajzit és a történetit egyaránt áttekintette és koncepcióiban kombinálni tudta." Parlamenti beszéd - 1925 - részlet Klebelsberg Kuno (1875-1932) - jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, vallás- és közoktatási miniszter  

Magyar emlékek a nagyvilágban - Gróf Esterházy János (1901-1957) síremléke - Mírov - Csehország

                              Gróf Esterházy János (1901-1957) előkelő főnemesi családból származott.  A család 5000 holdnyi birtokának kilenctizedét veszítette el a trianoni békével Csehszlovákiához csatolt országrészben a földreform miatt. Az 1920-as évek közepén kezdte közéleti pályafutását, a magyarok visszaszorítását is magában foglaló "csehszlovakizmus" ellenzőjeként lépve fel.   Az 1935-ös választásokon Kassáról bekerült a csehszlovák parlamentbe. Önrendelkezési jogot, nemzeti, vallási és kulturális téren a fejlődés biztosítását, Szlovákia és Kárpátalja számára autonómiát követelt. Edvard Benes miniszterséget ajánlott neki, de ő csak úgy vállalta volna el, ha orvosolják a magyarság sérelmeit. Az első bécsi döntés után, Esterházy János személyesen szlovák területen maradt, és megalapította a Szlovenszkói Magyar Pártot. A hetvenezres magyarság érdekeit védelmezte, és egyben a magyar kormánytól a szlovák lakosság jogainak betartását követelte a visszacsatolt területeken. Többször tárgyalt a szlovák állam elnökével, Jozef Tisóval a magyar kisebbség jogairól, a szlovák parlamentben ő volt az egyetlen magyar képviselő. És ő volt a szlovák parlament egyetlen képviselője, aki a 68/1942-es alkotmányi törvény ellen szavazott, ami a zsidóság kitelepítéséről szólt. Esterházy János zsidók, csehek, szlovákok, lengyelek százainak segített a szökésben. Magyarország 1944. októberi német megszállása ellen memorandumban tiltakozott. A nácik rövid időre internálták, a Gestapo körözte. Pozsony szovjet megszállását követően a szovjet hatóságok internálták, de 12 nap után szabadlábra helyezték. Majd Husák utasítására letartóztatták, és átadták a szovjet titkosszolgálatnak. Koholt vádak alapján tíz év szibériai kényszermunkára ítélték. 1949-ben kiadták Csehszlovákiának, ahol már 1947-ben halálra ítélték “a fasizmussal való együttműködése” miatt. Elnöki kegyelemben részesült, és életfogytiglant kapott. Külső segítséggel alkalma lett volna megszökni, de ezt elutasította, mondván hogy nem bűnös, tehát nincs miért szöknie. Az 1955-ös általános amnesztia során a büntetését 25 évre csökkentették, de ebbe nem számították be a szovjet fogságban eltöltött időt. 1957. március 8-án a morvaországi Mírov börtönében meghalt. A parancsnok nem adta ki a hamvait a családnak, hanem Prágába szállíttatta. Az urna a Pankrác-i börtön főigazgatóságán került elhelyezésre több éven keresztül (1965-ig), amikor döntés született, hogy 57 más politikai fogoly maradványaival együtt a Motol-i temető közös sírjában helyezzék örök nyugalomra. 1993-ban magyarországi kérésére az orosz legfelsőbb bíróság Esterházy ítéletét semmisnek mondta ki, s rehabilitálta őt. Ez azonban az amúgy EU-hoz tartozó két tagállamban, Csehországban és Szlovákiában mind a mai napig nem történt meg, hivatalosan továbbra is háborús bűnösnek számít. Emlékét a Mírov melletti temetőben jelképes sír őrzi, a környéken élő és távolabbról idelátogató magyarok gyakran felkeresik.

Bayer Zsolt: Rendszerváltás

                        Döbbenetes tanulmányt közölt Borvendég Zsuzsanna történész Hírszerzés ’89 címmel a Hitel júniusi számában. A szerző a tanulmány elején így fogalmaz: „Saját zsebükre dolgozó, gyakran a hatalom fedésével köztörvényes bűncselekményeket elkövető emberekkel állunk szemben, akik egy széthulló rendszer apró morzsáit igyekeztek minden erejükkel összekaparni.” A tanulmány végén pedig ezt az összegzést olvashatjuk: „1988 elején a hírszerzés vezetői értekezletet tartottak az előző év munkájának tanulságairól. A megbeszélésen dr. Kőhalmi Zsolt csoportfőnök-helyettes kifejtette, hogy a hírszerző tevékenységet közelebb kell vinni a gazdasági rendszerhez titkos megbízottak, szigorúan titkos tisztek bevetésének segítségével, és a műszaki, technikai hírszerzésből befolyó bevételt is üzleti alapokra kell helyezni.” E két megállapítás között ismerhetünk meg egy hátborzongató történéssorozatot, hátborzongató szereplőkkel és nevekkel. Az események főszereplője egy bizonyos dr. Dalmady György, aki 1972-ben kérte felvételét a BM III. Főcsoportfőnökségéhez operatív beosztásba. Két év múlva már a III/I-7 osztály munkatársa. Közben felvették az ELTE Állam-és Jogtudományi Karára, ahol 1981-ben szerzett diplomát. Dalmady fő tevékenysége az volt, hogy az NSZK-ban élő emigráns közösséget megfigyelje. Dalmady több beépített ügynököt is irányított, akiknek könnyített utazási feltételeket és vámmentességet biztosított. Ezek segítségével egy nagyarányú csempészhálózatot tartott fenn, és a csempészet profitjából busás összegeket vágott zsebre. A BM 1987-től figyelt fel Dalmady üzelmeire, de nem lépett semmit. Dalmady több, köztörvényes bűncselekményt elkövető alakot szervezett be hálózatába. Ezek egyike volt Reisch Ernő, aki Kolter fedőnéven lett a hálózat tagja. Szintén Dalmady szervezte be újra dr. Fazekas Árpádot, aki Dandy fedőnéven dolgozott neki. Fazekas különösen ocsmány figura. Korábban Farkas Ákos néven jelentett a Szegedi Orvostudományi Egyetem hallgatói­ról, mivel ő is ott volt hallgató. Ám fegyveres rablást követett el, amiért kizárták a hálózatból, ezt követően 1985-ben elmenekült az országból, és Párizsban telepedett le. Budapest az Interpol útján kérte kiadatását, de ekkor Fazekas felfedte állambiztonsági kapcsolatát a francia hatóságoknak, és politikai menedékjogot kért. Ezt feleségével együtt meg is kapta. Majd 1987-től mint Dandy fedőnevű ügynök Dalmady csapatában dolgozik ismét. Szintén Dalmady irányítja Újvári Jenőt, akit 1982-ben szerveztek be a Gyorskocsi utcában, ahol büntetését töltötte. A csapat kiemelkedő tagja egy bizonyos Molnár János, alias Burford, aki 1956-ban emigrált, de egy év múlva hazajött és aktív munkába kezdett a KISZ-ben (!). Taxisofőrként dolgozott, többször lebukott apróbb bűncselekmények elkövetésével, majd 1970-ben ismét disszidált. Kölnben telepedett le, majd 1983-ban felkereste a bonni magyar követséget, és felajánlotta szolgálatait a magyar belügyi szerveknek. Molnár aktívan jelentett, tevékenységét hazafiúi lelkesedésből végezte, és 1988-ban felvételét kérte az MSZMP-be (!) azt követően, hogy megkapta a Haza Szolgálatáért Érdemrend arany fokozatát. Még egy „nagy” név a csapatból: Siklósi Norbert. Siklósi a Pallas Lap- és Könyvkiadó vezérigazgatója, aki feltehetőleg haszonélvezője a hírszerzés bűncselekményeinek. Siklósit maga Molnár ajánlja Dalmady figyelmébe. Molnár 1988-ban egy egész kamionnyi műszaki felszerelést csempészett be az országba, amelyből Siklósi fia rakott össze és üzemeltetett egy szervizállomást. A hálózat által alapított Griff Kiadóban tűnik fel Siklósin kívül Griga Ferenc és dr. Márai Péter. Grigáék több szálon kapcsolódnak a titkosszolgálatokhoz, míg Márai néhány évvel később a Tasnádi Péter ellen lefolytatott büntetőeljárás hatodrendű vádlottjaként válik ismertté. Ezt a bizonyos Griff Kiadót azzal a céllal hozták létre, hogy megszerezzék az NSZK-ban élő Újváry Sándor halála után annak özvegyétől Márai Sándor és Faludy György műveinek kiadási jogát. Ezen kívül – Reisch szervezésében – részt vesznek fegyvercsempészetben egy Lenz nevű osztrák állampolgáron keresztül, aki Ungvár állítása szerint a Moszad őrnagyi rangban lévő embere. Kereskednek a Magyar Néphadsereg leselejtezett fegyvereivel is, amely tevékenység során segítségükre van Ungvár Jenő bátyja, Ungvár Gyula vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium anyagi-technikai főcsoportfőnök-helyettese (!), továbbá Kovács Péter honvéd ezredes, Ungvár Jenő sógora. Az ő segítségükkel Ungvár még a kiemelten védett Fegyver- és Gázkészülékgyárral is kapcsolatba tudott kerülni. Előkerül Kunos Péter neve is, akit utóbb az Agrobank ügyei miatt fognak elítélni. Kunos ekkor államtitkárként igyekszik hasznot húzni Dalmadyék bűncselekményeiből. Miután a fegyverüzlet kútba esik az osztrák hatóságok fellépése miatt, a csapat elhatározza, hogy nemzetközi luxusbordélyt nyit Solymáron az Agrobank tulajdonában lévő ingatlanban. Kunoson kívül több magas rangú személy volt érdekelt a bordély megnyitásában. A nevek: Josef von Ferenczy, Dániel Péter a Fővárosi Tanácstól, Schneider János az Agro-innovációs banktól, Horváth László a Kelet-pesti Vendéglátó-ipari Vállalattól, dr. Turai Tamás a Magyar Média Reklám- és Kiadó Vállalat igazgatója, valamint Varga Attila, a Gyapjúfonó vezérigazgatója. Ennyi nagy név láttán a belügy szemet huny a luxusbordély nyitása felett. Végül Dalmadyt 1990 szeptemberében öt év hat hónapra fogházra ítélik. A csapat szétszéled, mást semmilyen szankció nem ér. Dalmady ma egy ügyvédi irodát működtet. Az irodának Kínával, Oroszországgal és Ukrajnával vannak kapcsolatai. A Dalmady-csoport tevékenysége azonban csak a jéghegy csúcsa. Bayer Zsolt Magyar Hírlap

Árpád-kori templomaink - Református templom - Szalonna - Északi-középhegység

                      Református templom, toronytalan homlokzatán vörös kőből épült, szerény, ornamentális díszű román-kori portállal, ál-béllettagokkal. Félköríves szentélyén kis apszidiol, a szentély gótikus támpillérekkel. A déli falon két lőrésablak. Belül a diadalív bélletén hét medaillonban szentek mellképei. A hajó falképei elpusztultak. A szentély jobb falán román stílű, részben elpusztult a XII. századi freskó, mely Antiochiai Szent Margit legendáját ábrázolja. Falvastagsága 0,8 méter, hajójának átmérője 6,2 méter. Teljes belső hossza 7,75 méter. Épült a XI. században.

Koronázó városunk vára - A Szent Korona őrzésének egykori helye - Pozsony - Felvidék

Klebelsberg Kuno 1925-ös beszédéből egy mondat

Románia elutasította Magyarország igényét két új konzuli iroda nyitására - Nem nyílik konzuli iroda Vásárhelyen és Nagyváradon

                          Románia érdemi magyarázat nélkül elutasította Magyarország több mint egy éve benyújtott igényét, hogy Nagyváradon és Marosvásárhelyen konzuli irodát nyisson. A Külgazdasági és Külügyminisztérium bekérette Románia budapesti nagykövetét az ügyben. A román nagykövetet, Navracsics Tibor miniszter döntése alapján, Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár kérette hivatalába, ahol szóbeli jegyzéket váltottak. A helyettes államtitkár jelezte a román nagykövetnek: a magyar fél értetlenséggel fogadta, hogy a román fél nem akarja engedélyezni a két iroda megnyitását, amiről már több mint egy éve szó van. A magyar külügyi tárcának azért is fáj különösen a döntés, mert a két ország külügyminisztere már többször is egyeztetett arról, hogyan lehetne a két ország közti kapcsolatot fejleszteni. Szalay-Bobrovniczky arra kérte a román nagykövetet, gondolja át még egyszer az elképzeléseit, aki erre ígéretet tett, hogy a kérést továbbítani fogja Bukarestnek. A külügyi szóvivő közölte: arra is felhívták a román fél figyelmét, hogy nem két új főkonzulátus megnyitásához kértek engedélyt, hanem a már működő – kolozsvári és csíkszeredai – főkonzulátusok konzuli irodáinak engedélyezését szerették volna elérni. A román külügyminisztérium korábban azt nyilatkozta, a kölcsönösség és arányosság elvére hivatkozva utasították el, hogy Magyarország bővítse romániai konzuli hálózatát, a magyar igény elutasításánál pedig figyelembe vették azt is, hogy Magyarország már most "jelentős" konzuli hálózatot működtet Románia területén. A román külügyminisztérium jelezte, hogy nem köteles az elutasítást indokolni, az a fogadó ország szuverén joga, hogy engedélyezi a területén új konzulátus létrehozását, vagy sem. A magyar kormány tavaly áprilisban kezdeményezte a két konzuli iroda nyitását a román kormánynál. A nagyváradi konzuli iroda a kolozsvári, a marosvásárhelyi pedig a csíkszeredai főkonzulátus alárendeltségében működött volna.        

Bayer Zsolt: Fehér katona

                          „A katona Fehérben a lába ujjától a feje búbjáig gipszbe és gézbe volt pólyálva. Volt két használhatatlan lába, és volt két használhatatlan keze. Éjszaka csempészték a kórterembe, az embereknek fogalmuk sem volt, hogy közöttük van, amíg reggel föl nem ébredtek, és meg nem látták a csípőből fölmeredő két furcsa lábat, a függőlegesen kipányvázott két furcsa kart. Mind a négy végtag furcsán kikötve a levegőben sötéten függő ólomsúlyokhoz, s ő meg se moccant soha. A kötésbe nyílást vágtak mindkét karjának hajlata fölött, ezeken át táplálták valami átlátszó folyadékkal egy átlátszó üvegedényből. Egy béna nikkelcső meredt ki ágyékánál a gipszből, amelyhez egy vékony gumicső csatlakozott, ezen keresztül távozott el a veseürülék, és csepegett szakszerűen egy átlátszó, zárt edénybe a padlón. Mire a padlón álló edény megtelt, a könyökénél a tápláló edény kiürült, úgyhogy a kettőt csak ki kellett gyorsan cserélni, és az a valami csepeghetett beléje vissza. A katona Fehérben tulajdonképpen láthatatlan volt, kivéve egy csorba fekete üreget a szája fölött.” (Heller: A 22-es csapdája)   A katona Fehérben mi vagyunk. Mi, devizahitelesek. És tudják, ki cserélgeti a tápláló edényt és a veseürülékes edényt? Hát a CIB Bank. Erre most döbbentem rá, amikor olvastam ezt a hírt: „Miközben a kormány éppen törvényt hoz a bankok egyoldalú kamatemelése ellen, a CIB Bank egyoldalúan megemelte svájcifrank-hitelesei kamatát egy mostani döntésével. Az ügyfelek zúgolódnak, a bank a forrásköltségek kedvezőtlen változására hivatkozik (…). A lap azt írja, miközben a politika attól hangos, hogy a bankok jogtalanul emeltek kamatot, és már készülnek a törvényjavaslatok, amelyek miatt akár 600–900 milliárd forintot is visszafizethetnek a bankok, a CIB úgy döntött, bizonyos ügyfeleinél szeptembertől közel egy százalékponttal (0,97 százalékkal) megemeli a hitel ügyleti kamatát. A CIB az egyoldalú kamatemelésről szóló levélben azt írta, az emelésre azért van szükség, mert nőttek a forrásköltségek.” (Index) Igen. Teljesen világos minden. Éppen kicsöpögött a tápláló edény tartalma. A devizahitelesek, a sok-sok katona Fehérben hangtalanul hörgött egy csorba, fekete üregből a szája helyén, a konzílium összeült, és úgy döntött, ezentúl tilos kicserélni a tápláló edényt és a veseürüléket tartalmazó edényt, s mikor a döntés megszületett, jött a CIB Bank, és kicserélte a két edényt. Meg is mondta, miért. Azért, mert nőttek a forrásköltségek. Ez amúgy teljesen nyilvánvalóan így van. Ugyanis a forrásköltségek minden pillanatában ennek a szomorú, csámpás életnek aszerint változnak, hogy a CIB Banknak hogyan jó. Elmondhatjuk tehát, hogy a CIB Bank Milo géhástiszt és Cargill ezredes legmegragadóbb vonásait egyesíti magában, miközben –mint látjuk – továbbra is cserélgeti az edényeinket. „Milo óvatosan valami puha, kerek és barna dolgot bontott ki krepp-papírból, és Yossarian felé nyújtotta. – Kóstolja meg, kérem, és mondja meg, mi a véleménye róla. Szeretném megetetni az emberekkel. – Mi ez? – kérdezte Yossarian, és nagyot harapott bele. – Gyapot csokoládébatyuban. Yossarian öklendezve fuldoklott, és a hatalmas harapás gyapotot csokoládébatyustul egyenesen Milo arcába köpte. –Tessék, tegye el emlékbe – prüszkölt bőszen. – Jézus Isten! Meg van maga veszve? Még azt a rohadt magot se vette ki belőle. – Ne beszéljen így róla, legyen szíves – könyörgött Milo. – Nem lehet ez olyan rossz. Tényleg olyan rossz? – Annál is rosszabb. – És nekem mégis rá kell vennem a konyhákat, hogy megetessék az emberekkel. – Nem fogják tudni lenyelni. – Le kell nyelniük – rendelkezett Milo diktátori nagyvonalúsággal, és majd a nyakát szegte, amikor egyik kezével elengedte az ágat, hogy erényes ujjával megfenyegesse az eget.” (Heller: A 22-es csapdája) A CIB Bank zsenialitása amúgy felülmúlja Miloét. Ugyanis a CIB Bank már nem pepecsel azzal, hogy bevonja csokoládéval azt, amit le akar tuszkolni a torkunkon. A CIB Bank már csak tuszkol. „Cargill ezredes, Peckem tábornok tótumfaktuma, erőteljes, pirospozsgás férfiú volt, a háború előtt fürge, kíméletlen, rámenős börzeügynök. Nagyon rossz börzeügynök volt. Cargill ezredes olyan félelmetes börzeügynök volt, hogy gyakran keresték fel cégek, ha adóügyi célokból mohón veszíteni akartak. Keresztül-kasul az egész civilizált világban, a Battery Parktól a Pulton Streetig úgy ismerték őt, mint akire adóleírásban bízvást számíthatnak. Árai magasak voltak, mert a bukás gyakran nem jött könnyen. Az alapoknál kellett kezdenie, és onnan szisztematikusan tovább, mert akiknek Washingtonban barátai vannak, azoknak nem könnyű ám veszteségeket szenvedni. Hónapokig tartó kemény munkát és gondosan előkészített hibás tervezést igényelt. Az ember tévedést tévedésre halmoz, zülleszt, rosszul számít, semmit figyelembe nem vesz, minden rést megnyit, és épp amikor már azt gondolná, hogy kész, megcsinálta, kap a kormánytól egy tavat, egy erdőt vagy egy olajmezőt, ami aztán mindent elront.” (Heller: A 22-es csapdája) Íme, a CIB Bank lényege. Nemrég konszolidálták őket is, és ezzel elrontottak mindent. Ezért nőnek a forrásköltségek, ezért nő a kamat. De jelentem, a katona Fehérben felgyógyult. És egyre idegesebb… Bayer Zsolt Magyar Hírlap

Böjte Csaba nem az ínséges kommunista időket sírja vissza, de határozottan állítja: átestünk a ló túlsó oldalára

                            "Meggyőződésem, hogy túl van terhelve a mai ember. A kommunista időben volt egyfajta becsületes éhség mindenkiben. Kevesebb holmink volt, kisebb volt a választék. Ma a tányérjainkba több ételt teszünk, mint kellene. Mindenki nagyon-nagyon megterheli a tátizsákját szép, finom értékes holmikkal, amikre nem erőst van szüksége, vagy vígan élne nélkülük." Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes