Az iskolának a feladata
"Az iskolának az a feladata, hogy a kérdezést természetes és leküzdhetetlen szokásunkká tegye." Örkény István (1912-1979) - író, drámaíró
Bayer Zsolt: Leghosszabb századunk
Leghosszabb századunk a kiegyezés után kezdődött. És tele volt reménnyel. Ugyanis a vesztett szabadságharc és a kegyetlen megtorlások utáni reménytelenséggel leszámolva csodát tett a nemzet.
A kiegyezés után szárnyaló gazdaság, erős pénz, felépülő világváros, folyamatos gyarapodás és európai egyenrangúság jelezte a magyarság erejét. S ebben az erőben benne volt a nemzetiségek asszimilációja és a magyar zsidóság emancipációja is.
Ennek vetett véget az első világháború. Immár százéves történelmi hazugság az első világháború kitörését a Monarchia és a németek nyakába varrni. A győztesek hazugsága.
A tények: a trónörökös, Ferenc Ferdinánd politikai credója az volt, hogy a szlávságot beemelje a Monarchia államalkotó nemzetei közé, és a dualizmust átalakítsa „trializmussá”. E lépéssel pedig hosszú időre – talán máig? – biztosította volna a Monarchia jövőjét.
Éppen ezt nem akarta a Nyugat, elsősorban a brit világbirodalom. Ők és a franciák nem akartak egy erős nagyhatalmat Európa közepén. Ezért kerítettek hamar egy Gavrilo Principet, ezért. Hogy ki kelljen törnie a háborúnak.
A háború véget vetett leghosszabb századunk induló reményeinek.
A háború végén ott várt miránk az eufemisztikusan proletárdiktatúrának nevezett patkánylázadás és Trianon.
A Tanácsköztársaság legiszonyatosabb következménye, hogy a magyar nép lelkében vet véget például a zsidó emancipáció lehetőségének. A nép ugyanis az egészből azt érzékelte leginkább, hogy bőrkabátba bújt zsidó keretlegények érkeznek a faluba, és felkötik a papjukat, bírójukat és módos gazdáikat.
A nép pedig úgy általában nem mérlegel, cizellál, a nép átél és megél, és érzelemmel éli meg históriáját. Ott kezdődött az az érzelem, ami a vészkorszak részvétlenségéhez vezetett. Nehogy véletlenül azt gondoljuk, hogy a történelemben nincsenek ok-okozati összefüggések. És bizony Bartha Miklós Kazárföldön című művét nem betiltani kellene, hanem kötelezővé tenni, és megbeszélni a középiskolások okos gyülekezeteiben. Hogy vége legyen megátkozott kibeszéletlenségeinknek, amelyekből észrevétlenül szivárog a méreg leghosszabb századunk kezdete óta.
S ott várt ránk a háború végén Trianon. A Nyugat legocsmányabb, legaljasabb műve.
A trianoni békediktátumban pedig nem is az a legocsmányabb és legaljasabb, ahogyan minden emberséget és igazságot félretéve elbánt a magyarsággal, hanem az, hogy cinikusan és tudatosan előkészítette a második világégést. Igen, teljesen felesleges Horthy nyakába varrni Magyarország belépését a második világháborúba. Ugyanis Magyarországnak nem volt semmi más lehetősége. De facto sem – s ami sokkal fontosabb: érzelmileg sem.
De a második világháború előtt Magyarország még egyszer csodát tett. Kitörve az első világháború iszonyatos veszteségei, a patkánylázadás sokkja és Trianon elviselhetetlensége okozta reménytelenségből, másodszor is sikerült rendbe tenni az országot. Újabb gazdasági csoda jött, erős pénzzel, fellendüléssel, az egész Európában egyedülálló és csodált klebelsbergi oktatási reformmal, bethleni konszolidációval, vagyis mindazzal, amit a későbbi „győztesek” újfent a bűneink közé soroltak.
És igen: leghosszabb századunk második csodáját végigkísérte a revizionizmus gondolata és hite. Szögezzük le hát végre: az lett volna megdöbbentő, szomorú és megmagyarázhatatlan, ha nem kíséri végig.
A második világháború végül véget vetett minden reménynek. S az utána következő diktatúra, majd ’56 vérbe fojtása, végül a kádári „konszolidáció” örökké és mozdíthatatlanná tette a hazugságokat. Leghosszabb századunk utolsó harmada elvette a nemzet önbecsülését, és a „kussolj!”, a „kaparj kurta” mentalitást adta cserébe.
Így talált bennünket a rendszerváltás, leghosszabb századunk vége. Vagyis csak azt hittük, hogy vége. Mert elmúlt huszonöt évünkben is velünk maradt. De megszabadulhatunk tőle végre.
Ha őseink Trianon után csodát tudtak tenni, mi miért ne tehetnénk? Pontosan ez a hit teszi fontossá és értelmezhetővé június 4. emlékezetét.
A hit, hogy a huszadik század meghaladható, a hazugságok lebonthatók, a határon túli magyarság helyzete igenis rendezhető, és a nemzet ismét egyként gondolhat önmagára.
Hogy a helyére parancsolható végre az ostoba, önsorsrontó hőzöngés és a megátalkodott, undorító önfeladás is. S hogy a „győztesek” és az utódállamok megbocsátják végre nekünk, hogy szétszedték és elvették tőlünk az országunkat. Mi ugyan nem tartunk igényt erre a megbocsátásra, de ha ők képesek lesznek végre túljutni rossz lelkiismeretükön, akkor elkezdődhet végre a határon túli magyarok igazságtétele. Amit úgy hívnak: autonómia.
Ezt ugyanis még a trianoni békediktátum idején ígérték meg. És mi nem felejtünk.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Csorba tó - Magas-Tátra - Felvidék
A Csorba tó a második legnagyobb tó a Tátra déli oldalán, a Szoliszkó-gerinc délkeleti vége alatti teraszon, a Furkota- és a Malompataki-völgy torkolata között, 1346 m tengerszint feletti magasságban.
A tó mellett van a Csorbató nevű klimatikus gyógyhely (település).
Nevét az alatta fekvő Csorba faluról kapta, amelynek határában fekszik. 1930-ban Miroslav Slavík javasolta, hogy nevezzék át Slovenské pleso-nak, azaz Szlovák-tónak, de javaslata nem talált visszhangra.
kattints a képekre - érdemes!
Majkpusztai kamalduli kolostor és kastély - Oroszlány - Dunántúl
A Vértes-hegység északi részén fekvő Majk területét az Árpád-korban a Csák nemzetség kapta meg királyi adománybirtokként. Első okleveles említése 1235-ből való, amikor is a veszprémi esperességhez tartozó fiókegyházként említik. Okleveles adatok igazolják azt is, hogy már 1252 előtt fenn állt a majki premontrei prépostság, amelynek a patrónája a Nagyboldogasszony volt.
Az évszázadok során többször gazdát cserélt Majk területe és maga a prépostság is, amely a 16. század első felében a Vértes falvainak nagy részét feldúló, felégető, portyázó török csapatok útvonalába esett.
1727-ben gróf Esterházy József országbíró, Komárom megye főispánja vásárolta meg az 1200 hold területű, szántóföldből, szőlőből, rétből, legelőből, erdőből, halastóból, három malomból és a volt premontrei kolostor és templom romjaiból álló Majkpuszta területét. Ő volt az, aki majki birtokát 1733-ban a kamalduli szerzetesrendnek adományozta a remeteség megépítéséhez.
A majki műemlékegyüttes Oroszlány külterületén található, valaha kamalduli szerzetesek éltek falai között, különálló kis cellaházakban.
Mikes Kelemen szülőfaluja - Zágon - Székelyföld - Erdély A Mikes-szobor
Mikes Kelemen (Zágon, 1690 – Rodostó, Törökország, 1761) II. Rákóczi Ferenc íródeákja, kamarása volt.
Én hiába szeretem a szobám csendjében az utcagyereket
"Én hiába szeretem a szobám csendjében az utcagyereket! Nem arra van szüksége, hogy könnyes, szende szemembe nézzen, hanem hogy legyen kenyér az asztalán, fedél a feje fölött, étel a tányérján, ceruza a kezében, takaró az ágyán, kapjon jó szót, simogatást."
Böjte Csaba (1960) - ferences szerzetes
Az EU-ban, vagy azon kívül - A mai kétségeinkre is valószínű ez a jó válasz
"Jobb szövetségben élni, mint nélküle halni."
Molnár Gábor (1908- 1980) - a 20. század egyik legnépszerűbb magyar vadász- és útleírásírója
Bayer Zsolt: Lapszemle - avagy mi pedig megint gyanútlanul feküdtünk le este, és reggelre kiderült, hogy fasiszták vagyunk
Amikor a világ egy csöndesebb pillanatában elmélázott, és arra gondolt éppen, hogy ennél rosszabb már nem lehet, akkor az üres semmi egy darabkáját hirtelen körülnőtte a Szelestey Lajos.
A világ belenyugodott, hogy ismét tévedett, Szelestey Lajos pedig végérvényesen rászopódott a semmire. Szépen kosztolt, de odabent maradt a mérhetetlen űr, amit persze Szelestey Lajos nem érzett sohasem. Ő úgy gondolt önmagára mindvégig, mint valamire, és ezzel a meggyőződéssel ment dolgozni 1976-ban a Magyar Rádióhoz.
Ezután következtek a szokásos évek, a körülnőtt semmik ismert karrierállomásai, míg Szelestey Lajos végre megállapodott a Klubrádiónál, ahol úgynevezett lapszemléket készít reggelente, imigyen spórolva meg jobb sorsra érdemes hallgatóinak a reggeli kávét.
Szelestey Lajos tegnap is elkészítette reggeli lapszemléjét. Ebben pedig a következőkről számolt be: „Míg a világ Ukrajnára figyelt, azalatt hasonlóan félelmetes eredményeket hozott a magyar választás: nemcsak hogy másodszorra is győzött a nacionalista Fidesz, de utána immár a reakciós Jobbik lett a második, ami sötét napokat vetít előre.
Mindezt Hajba Máté, a Polgári Platform elnökhelyettese írta, és a cikket átvette a Yahoo News is. Mint rámutatott, az elmúlt négy év bizonyította Magyarországon, milyen riasztó is lehet a többség demokratikus zsarnoksága. A kormánypárt kiterjesztette az amúgy is gőgös állam hatalmát, de ezzel csak a szélsőséges Jobbik útját készítette elő. (…)
A hatalom nem éppen félénk, ha a nacionalista politikáról van szó, de ebben messze felülmúlja a Jobbik. Az ország irányítóinak okulniuk kellene a fasizmus szenvedéseiből, és inkább a szabadságot kellene felkarolniuk. Utóbbi drága érték, de sajnos lassanként kivérzik.”
Aztán a Freitagot idézve így folytatja: „A fasizmus reneszánsza? címmel a német véleményportál arról ír, hogy az elhúzódó gazdasági válságban Európában sok helyütt nem csupán a jobboldali populista, hanem a fasiszta mozgalmak is hatalmas vonzerőt gyakorolnak. Utóbbi erők alig leplezik fasiszta, antidemokratikus szemléletüket.
Magyarországon pl. Orbán Viktor alatt a jobboldali-konzervatív Fidesz az európai joggal összeférő, tekintélyelvű államot barkácsol magának, miközben minden 5. magyar a nyíltan fasiszta Jobbikot támogatja. Mindkét párt a katolikus színezetű nacionalizmust képviseli és a Horthy-rezsimre hivatkozik, de a Jobbik ezenfelül a nyilasokra, akiknek zászlóit és jelképeit közszemlére teszi. (…)
Persze minden országot a maga viszonyai között kell szemlélni, és nem valószínű, hogy a németeknél úgy alakulna a helyzet, mint Magyarországon. Ott nagy a veszély, ahol egy beteg gazdaság, korrupt elitek és etnikailag szítható konfliktusok találkoznak etnonemzeti, kollektivisztikus beállítottságú kultúrdiskurzussal. Közép- és Kelet-Európában sokfelé adott ez a válságkonstelláció. Az EP-választások eredménye miatt nem kell pánikba esni, de azt nem is szabad bagatellizálni.”
Majd következik a Neue Reinische Zeitung: „Az ország »lelki és szellemi megújítása« völkisch-népnemzeti mintára, ez a lényege annak, amit az Orbán-kormány eltervezett. Így összegzi a német regionális lap a Nyíllal, kereszttel és koronával című könyv mondandóját. (Alcím: Nacionalizmus és tekintélyelvű válságkezelés Magyarországon.)
Az elemzés áttekinti a nemzeti forradalmat, amely gyorsan és drasztikusan megfegyelmezte a sajtót, nyugdíjba küldte az engedetlen jogászokat, nyers korrupciós vádakkal árasztotta el a nem alkalmazkodó tudósokat, és amely a kultúrában igyekezett véget vetni a modern avantgárdnak. A teljes völkisch-népnemzeti hátrabukfenc végül kiterjedt a történelemszemléletre is. Ami pedig a kilátásokat illeti, azok baljósak: bár a szerzők szerint a mostani állapotok nem feltétlenül torkollnak fasizmusba, de megteremtik annak előfeltételeit, azaz megnyitják a fasizmus opcióját.”
Így látja és láttatja a világ rólunk alkotott véleményét a semmi Szelestey Lajos által körülnőtt darabkája. Mi pedig megint gyanútlanul feküdtünk le este, és reggelre kiderült, hogy fasiszták vagyunk. Mert ugye, ez volna a lényege annak a sok-sok felesleges betűnek és szónak, amelyet Szelestey Lajos elvbarátai, a semmi más és más darabkáját egykor körbenövő seggfejek összehordanak.
És akkor csak egy kérdés, ezekhez: ha mi vagyunk a fasiszták, akkor mit kell tudni a franciákról? Hiszen ott minden negyedik ember a Nemzeti Front híve, ugye?
Ha mi vagyunk a fasiszta ország, akkor mi a neve Belgiumnak, ahol zsidókat ölnek manapság?
Amikor Budapesten egyszer egy ember marha csúnyákat mondott egy öreg rabbinak, majdnem bevonultak hozzánk a kéksisakosok. Akkor most mi lesz Belgiummal? És a franciákkal, ahol szintén rendszeresen ölik a zsidókat, most pedig fényes nappal a nyílt utcán verték őket.
Nincs itt az ideje feltenni a kérdést, miszerint van-e helye az Európai Unióban olyan országoknak, mint Franciaország és Belgium? Merthogy ezt a kérdést teszik fel évek óta Magyarországról ezek a válogatott gazemberek.
Egyszóval és mindenekelőtt s utoljára: Nincs itt az ideje, hogy az ilyen cikkeket író, valamint az ezeket szemléző végtelen űrök eltakarodjanak végre a … Hova is? Ki tudja… Ha ezek eltűnnek, biztosan nem marad utánuk egy kígyónyi űr. Legfeljebb ha egy tetűnyi. Vagy ami még rosszabb: egy Szelestey Lajosnyi.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Régi magyar filmcsillagok - Jávor Pál (1902-1959) élete, utolsó kívánsága és rövidke végrendelete
Minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb magyar színésze, az első magyar férfi filmsztár. Népszerűségét kezdetben jó megjelenésének, tucatfilmekben eljátszott erős karakterű figuráinak köszönhette. Később ismerték fel drámai tehetségét, mély jellemábrázoló képességét, de ezért meg kellett küzdenie.
A harmincas-negyvenes évek magyar amorózója botrányairól, lovagiasságáról és emberszeretetéről volt ismert. Híres "cigányozó", bor mellett, cigányzenére mulatozó és nótázó budapesti úr volt, és még ezzel a szokásával is növelte a személyét övező rajongást.
1946-ban Sárossy Süle Mihály társulatával az Egyesült Államokban turnézott, 1950-ben és 1951-ben kisebb filmszerepeket kapott Hollywoodban. Az itthon ünnepelt sztár sokat szerepelt amerikai magyarok előtt nagy sikerrel, rögtönzött, szegényesen díszletezett színpadokon. Az amerikai életszakasza egészében véve azonban sikertelen volt, és honvágyát sem tudta leküzdeni.
Kitörő lelkesedéssel fogadták itthon, elhalmozták szerepekkel, de betegsége ekkor már egyre inkább elhatalmasodott rajta.
A közönség mindig tökéletes kiszolgálást kapott tőle. Azt kapta, amit akart: ideálképet és vágyteljesülést. Akár grófot, akár mezei gazdát játszott Jávor Pál, a ruhája tökéletes szabású volt, csizmája fényes, autója és bajsza elegáns, ő maga snájdig, a legszebb nőkkel csókolózott, sokat énekelt, és akár búsongva, akár szilajul, mindig példás szakértelemmel cigányozott – írja róla Lukácsy Sándor Filmvilág, 1987/10. számában
Az egykori filmsztár utolsó kívánsága volt, hogy halála előtt még egyszer mulathasson úgy, ahogyan azt éveken át tette a székesfőváros ezüst tükrös kávéházaiban, majd néhány esztendővel később az Egyesült Államok magyarlakta vidékein. 1959 augusztusában a János kórház kertjének egy félreeső zugában egy hófehér klinikai asztal mellett Jávor Pálnak utoljára húzták legkedvesebb nótáit a budapesti muzsikus cigányok. A végén a Himnuszt húzatta el a cigányokkal.
Minden idők egyik legnagyobb magyar színművészének rövid végrendelete:
"Nagyon kérem, halálom után a szószékről hirdessék művésztársaimnak, volt kedves közönségemnek, és minden magyar testvéremnek, hogy egyedül Krisztust követve érdemes élni! Ez az egyedüli igaz érték itt, ami odaát az örökkévalóságban, Isten színe előtt is megmarad. Mert van örökkévalóság! Van örök élet! Van lélek!”
Pozsonyi Ádám: A Kulka-féle hiszti margójára...
Tényleg olyan nehéz felfogni – akár az érintett betegeknek, akár a jogaikat védő liberális idiótáknak -, hogy a a buzerancia azért idegesíti az átlagembert, és azért nem tűri egy közösség, s küzd tűzzel vassal a normává válása ellen, mert szembe megy a természet rendjével?
A moralitást félretéve is elég egyetlen érv: nincs belőle utód!
Kihaló kultúrában (Európa) olyan dolog ezt propagálni, mint éhező faluban azt, hirdetni, hogy égessük el a gabonát, s a maradék húst dobjuk a kútba.
Az ilyen gazembert a faluközösség agyonverné, itt meg a sipákolásukat kell hallgatni, meg a jogvédő hülyéket, akiknek annyi realitásérzékük nincs, hogy felfognák: a kis segélykéjük, meg a lógós, dologtalan "önkifejező" életük szponzorálásához adózó lakosság kell. S ha kihal a közösség, vége annak, hogy 50 éves fejjel alternatívkodjanak, költőnek, festőnek, filozófusnak meg avantgárd kívülállónak higgyék magukat..
Pozsonyi Ádám