Ők lesznek az új Orbán-kormány tagjai

                      Megnevezte miniszterjelöltjeit Orbán Viktor. Orbán Viktor kormányfő Semjén Zsoltot tárca nélküli miniszterré, Pintér Sándort belügyminiszterré, Balog Zoltánt az emberi erőforrások miniszterévé, Fazekas Sándort földművelésügyi miniszterré, Hende Csabát honvédelmi miniszterré, Trócsányi Lászlót igazságügyi miniszterré, Navracsics Tibort külgazdasági és külügyminiszterré, Varga Mihályt nemzetgazdasági miniszterré, Seszták Miklóst nemzeti fejlesztési miniszterré, Lázár Jánost pedig a Miniszterelnökséget vezető miniszterré kívánja kinevezni javasolni az államfőnek – derül ki abból a levélből, amelyet a miniszterelnök küldött Kövér László házelnöknek a jelöltek parlamenti bizottsági meghallgatásával kapcsolatban. A dokumentumot Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője juttatta el csütörtökön az MTI-hez.

Ugró Miklós: Megújulások

Nem szeretnénk beleszólni az önmagukat baloldalinak gondoló és (vagy) állító politikai csoportosulások belső ügyeibe – egyrészt sok közünk nincs hozzá, másrészt mi sem szeretjük, ha a túloldalról osztják az észt nekünk –, de beszélünk róluk, mert erősen vágyakozunk a jelenleginél tisztábban látni.   Ugyanis alig másfél hónapja, a honi országgyűlési választások után még úgy nézett ki, hogy az egész baloldal gyökeres megújulásra szorul és készül, vereségéből okulva, de az EP-választás után megváltozott a helyzet, s csak a baloldal egyes társulatai érezték égető szükségét az átalakulásnak, mások úgy vélték, a vágyott újjászületés esetükben már bekövetkezett, s levonták a rettentő választási pofon tanulságait. (Ami pillanatnyilag az lenne, hogy nem kell összeállni a baloldal legnagyobb, legerősebb, hagyományosan baloldalinak tartott pártjával, mert a különböző szervezetek egymás csekély hitelességét oltják ki.) Az EP-választás után a DK és az Együtt–PM is úgy érzi, nekik már csak felfelé vezethet az út, s már őszre, az önkormányzati választásokra úgy megizmosodhatnak, hogy döntő tényezővé válnak. Hiába az MSZP ma még a baloldal legerősebb pártja, a szocik leszálló ágban vannak, akár a magyar labdarúgás Marseille (1969) óta, amióta a látszólagos sikerek csak arra jók, hogy rendre még nagyobb kudarcok érjék az aranylábú fiúkat. Kézenfekvő, hogy a Fidesz kétharmados győzelmeit az MSZP nyakába varrják, mintha a szövetségeseik csak véletlenül, netán kényszer hatására kerültek volna a baloldali összefogásba. Így eljutottunk oda, hogy a megújulás igényével az MSZP egyedül maradt.     Fotó: MNO A magukra hagyott elesettek küzdelmeit még akkor is együttérzéssel figyeljük, ha tudjuk, saját hibáik és bűneik miatt kerültek sajnálatos állapotukba. Az MSZP-nek sem akarjuk felhánytorgatni, hogy miféle ostoba, gyakorta tisztességtelen tetteik vezettek oda, hogy mára a széthullás küszöbére kerültek. (A mostanság triumfáló baloldaliak szinte mind az MSZP-ből szakadtak ki.) Mi csak emlékeztetni szeretnénk a szocialisták pártját pártoló honfitársainkat, hogy megújulni nem úgy kell, hogy azok, akik gyakorlatilag lenullázták a pártot, most a partvonalon kívülről bekiabálnak, szerintük mi lenne a teendő. Az sem a megújulás útja, ha minimális hitelüket elvesztett, de érdekérvényesítő képességüket megőrző vezetők fals bizalmi szavazásokat kérnek maguk ellen, mert a pozíciójukat megtartják, viszont kiderül számukra, hogy kikkel kell (tanácsos) leszámolniuk. Nem árt felidéznünk, hogy a magyar pártok a sajátos történelmi körülmények miatt, gyakorlatilag a megalakulásuk pillanatától kezdve, folyamatosan a megújulás állapotában leledzettek, mert soha nem találták az igazi önazonosságukat. Ez az identitászavar a múlt század utolsó évtizedében főleg a hagyományos történelmi múltú pártokra volt jellemző, amelyek permanens igazolási és megújulási vágyukban szép lassan felmorzsolódtak és lenullázódtak. Pedig szinte havonta újultak meg, s váltak meghatározó politikai erővé a szocdemek, a demokrata néppárt, az összes kisgazdapárt és mások. Az évezred elején a két kormányváltó párt semmisült meg az állandó megújulási igyekezetekben, az egyik a kormánypárt szelíd és lelkes támogatása ellenére (következtében), a másik meg azért, mert egyenlő távolságot akart tartani a két oldal között, de csak az derült ki, hogy az igazi távolság a párt és a normális emberek között van.   És itt jutottunk el a szomorú konklúzióig, a megújulás vágya nyílegyenes út a szétesés, a megsemmisülés, a megszűnés felé. Szocialisták! Balosok! Csak így tovább!

Bizonyítani kell, hogy ebben a nemzetben a nemzeti érzésnek a reneszánsza még elkövetkezhet

                            Bethlen István egyik beszédéből (1919) idézek: „Bizonyítani kell, hogy ebben a nemzetben a nemzeti érzésnek a reneszánsza még elkövetkezhet. Be kell bizonyítani, hogy még tisztában vagyunk azzal, hogy Európa csak akkor fog megint rólunk tudomást venni, ha nemzeti érzésünk mellett tanúbizonyságot teszünk, ha fennen hirdetjük és dokumentáljuk, hogy élni akarunk a népek tömegében, mint magyarok, mint magyar állam, miként a múltban, úgy a jövőben is. (…) csak azt a demokráciát (fogadjuk el), amely ikertestvére a szabadságnak, a jogrendnek, ikertestvére a polgárok egyenlőségének és amely ikertestvére az államnak, az állam erejének, mert azt a szabadságot, azt a demokráciát, amely ennek nem ikertestvére, hanem ezek halálán és sírhantján akar demokráciát felállítani, azt soha, semmi körülmények között elismerni nem lehet és nem szabad!” Világosan láthatjuk, hogy az Orbán Viktort támadó, a diktatúrát kiáltó nemzetközi nyomásgyakorlóknak pontosan az fáj, hogy Magyarország kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja erősíteni az államot, hogy kiszabaduljon a gyönge országok csapdájából. A külföldi sajtó elképesztő hazugságai és vádjai úgy záporoznak, hogy egyre nevetségesebbek és hiteltelenebbek, a tudósítók, újságírók még véletlenül sem kérdeznek meg nem balliberális „személyiségeket”, és a jogvédő szervezetek leszögezik, hogy hazánk már nem felel meg az uniós- és a NATO-tagság kritériumainak. Drasztikusan figyelmeztetnek minket, hogy sem demokrácia, sem élet nincs e szervezeteken kívül, és úgy megvédenek bennünket, hogy beledöglünk. 1956 forradalmának nagy álma a nemzeti függetlenség és a semlegesség volt, aztán jött a KGST és a Varsói Szerződés. Továbbgondolni a dolgot nem is merem, mert rossz szokás szerint mi, magyarok mindig kicsit előbbre szaladtunk a történelemben. Aki kiugrik a lövészárokból, arra lőnek elölről és hátulról is. De Bethlen Istvánnak akkor is igaza van, ha nem illik hivatkozni rá csaknem száz év elteltével. Szentmihályi Szabó Péter - 2012 Magyar Hírlap

Magyar emlékek a nagyvilágban - Bethlen István síremléke - Moszkva - Oroszország

                        Az orosz főváros egyik híres műemlék-együttese, a Donszkoj kolostor tőszomszédságában található az a temető, ahol tömegsír rejti a sztálini belügyminisztérium, az NKVD számos neves és névtelen áldozatát. E sírba fektették a két világháború közötti Magyarország legtehetségesebbnek tekintett politikusát, Bethlen Istvánt (1874-1946), aki 1921 és 1931 között a kormány élén állott.   Bethlen gróf régi arisztokrata család sarjaként fiatalon kapcsolódott be a politikába, 1901-ben már honatyaként vonult be az Országházba. 1919-ben aktív politikai szerepet vállalt a Tanácsköztársaság megdöntésében, ő képviselte a bécsi ellenforradalmi komitéban a Horthy Miklós vezetésével megalakult szegedi kormányt. Miniszterelnökké választását követő egyik első törvényjavaslata - IV. Károly elvetélt puccskísérletei után - a Habsburg-ház trónfosztására vonatkozott. Trianon a személyében is érintette (erdélyi birtokai román fennhatóság alá kerültek), a kialakult állapotokat azonban józan fejjel mérlegelte. Elsősorban a belpolitikai helyzet megszilárdításával, ügyes kompromisszumokkal, nemzetközi téren pedig aktív diplomáciával igyekezett az ország helyzetén javítani. Miniszterelnöksége idején vették fel Magyarországot a Népszövetségbe. A Bethlen-korszak politikai és gazdasági eredményeit az 1929-ben kitört világválság jelentős részben megsemmisítette. Lemondott miniszterelnökségéről - közéleti súlyát azonban megőrizte. Tekintélyét erősítette, hogy szembeszállt a fokozódó jobboldali radikalizmussal. 1943-1944-ben az angolszász orientáció markáns személyisége volt, amit sem az országot 1944-ben megszálló németek, sem az őket kiverő szovjetek nem felejtettek el. Bethlen István a náci megszállás alatt illegalitásba vonult, ám a szovjet belügyi alakulatok elől már nem tudott elrejtőzni. Elfogták, Moszkvába vitték, és ott élete végéig börtönben tartották. Halála időpontja sokáig bizonytalan volt, a mára elfogadott dátum: 1946. október 5-e, ekkor húnyt el a Butirszkaja börtön kórházában, nagybetegen. A KGB irattárában 1993-ban fellelt dokumentumokból derült ki, hogy a moszkvai Donszkoj kolostor melletti temetőben, a politikai elnyomás áldozatainak egyik tömegsírjában találhatók Bethlen István maradványai. Hamvait 1994-ben szállították haza, és temették el, de 17 éve márvány síremlék őrzi az egykori magyar kormányfő emlékét is a Donszkojban.  

Bayer Zsolt: Gyászmagyarok

                          Az uniós választások éjjelén a Jobbik produkálta a legmeglepőbb viselkedést. Miképpen az országgyűlési választások éjszakáján is ez a párt lepte meg leginkább az országot.   Akkor - ha még emlékeznek rá - úgy álltak ki a jobbikosok a nyilvánosság elé, mint egy rakás szerencsétlenség. Akár a gyászmagyarok. Vona Gábor arcán a világ összes fájdalma tükröződött, mögötte, a kicsike csokihuszár felesége, Dúró Dóra épp, hogy el nem sírta magát. Pedig akkor kaptak listán húsz százalékot. Fennállásuk legtöbb szavazatát söpörték be, ehhez képest világvége hangulatban tartottak sajtótájékoztatót. Ebből lehetett látni, hogy az országgyűlési választás előtt a Jobbik tényleg elhitte, hogy győzni fog. Ez pedig eléggé világosan mutatja, hogy végképp elköszöntek valóság nevű nagybátyánktól. Mert igaz ugyan, hogy már a 2010-es választások előtt megjelentek hasonló tartalmú írások a Jobbikhoz közeli sajtóban, de akkor még arra gondolt az ember, hogy a „Gyerekek! Tényleg van esély, hogy megnyerjük a választást!” típusú lázálmokkal csak önmagukat hergelték, csak a kemény magot akarták egyben tartani, és elvinni az urnák elé. Ez sikerült akkor is. De az április 6-i éjszakán bebizonyosodott, négy év alatt eljutottak odáig mentálisan és szellemileg, hogy már maguk is hiszik a győzelmet. Így aztán majdnem összeomlottak, holott - mondom még egyszer - életük legjobb eredményét érték el. Ennél csak a mostani választás utáni örömünnepük volt érthetetlenebb. Vasárnap este tizenegy után kijött ugyanaz a csapat a kamerák elé, és triumfált. Vona bejelentette, hogy immáron ők lettek a második legnagyobb erő az országban, végre megelőzték az MSZP-t. Ez a tény önmagában valóban örvendetes lehetne az eufemisztikusan „radikálisnak” nevezett formáció vezetői és hívei számára, de a rideg és szigorú tények adnak egy vajszínű árnyalatot ennek az egész történetnek. Ugyanis jobbikék 14 százalékot kaptak, alig két hónappal az országgyűlési választás után. S kapták mindezt úgy, hogy mint minden szélsőséges pártnak, nekik is elkötelezett, az aktuális választáson minden körülmények között részt vevő táboruk van. És akkor alig 29 százalékos részvétel mellett produkáltak 14 százalékot. Egy ilyen alacsony részvétel mellett a Jobbiknak több mint harminc százalékkal ott kellene lennie, legalább látható távolságon belül, a Fidesz mögött. És akkor örülhetnének. De most? Tényleg, minek is örülnek ezek az emberek? Annak, hogy 14 százalékkal megelőzték a tízszázalékosra zsugorodott MSZP-t? Hát ez soványka vigasz. Ezt majdnem megtette Gyurcsány Ferenc is. Annak, hogy ők a második erő? Nos, tényszerűen ez is igaz. De azért nagyon nem mindegy, miképpen Pierre erre felhívja a figyelmet a Megáll az időben, hogy milyen szinten vagánykodik az ember. Vagyis mondhatja Vona - és mondja is szegény -, hogy ők lettek a Fidesz kihívói, de erről a régi vicc jut az ember eszébe: Egy kicsike, nyüzüge cowboy rúgja be este az ivó ajtaját, és bekiabál: - Ki festette be a lovamat kékre? Erre feláll egy tagbaszakadt óriás, és öblös hangon feleli: - Én voltam… Mire a nyüzüge: - Rendben… Csak gondoltam, szólok, hogy szépen megszáradt, lehet lakkozni… Így néz ki, amikor Vona kihívja a Fideszt. Egyszóval tényleg elment mellettük a valóság és az élet. Mert mondjuk a francia Nemzeti Front eredménye valóban elképesztő, és egyben elgondolkodtató. S jó, ha tudjuk, hogy a Jobbik kedvenc lapja, a Kurucinfo szerint a Nemzeti Front „cionista” szervezet. No hát, felebarátaim, ők ma a második erő. Kérhetnénk egy kávét is akár, ha nem lenne ennyire siralmas ez az egész… Bayer Zsolt Magyar Hírlap  

Szabó Anna: Bajnai a klubban

                        Csak nem tudnak beletörődni a neoliberális–szocialista csoportok a Fidesz–KDNP európai parlamenti győzelmébe, és egy méltatlan vita egyik főszereplőjévé tették Orbán Viktor kormányfőt, hogy éket verjenek a győztes, de abszolút többséget nem szerző Európai Néppárt sorai közé.   Ennek akár örülhetnénk is, hiszen a magyar polgári pártok képviselői a jelek szerint olyan szövetségesekkel együtt léphettek az európai nagypolitika színpadára, akikkel már valóban beleszólhatnak akár az Európai Unió leendő vezetésébe is. A brit és a magyar néppártiak vezetésével a svédeket, litvánokat, íreket, finneket, szlovénokat már maguk mellé állították, hogy a túlzott hatalommal (ugyanakkor demokráciadeficittel) rendelkező Európai Bizottság (EB) leendő elnöke olyasvalaki legyen, aki több mozgásteret hagy a nemzeteknél. A túlságosan föderalista, a Gyurcsány-féle Európai Egyesült Államokban gondolkodó luxemburgi Jean-Claude Juncker márpedig nem ilyen. Kinevezését az Európai Parlamentben kialakult erőviszonyok alapján pedig megtorpedózhatja a David Cameron és Orbán Viktor neve fémjelezte szövetség. A magyar néppárti képviselők szerepe tehát felértékelődött, ennek tulajdoníthatók az utóbbi napokban elhangzott személyes hangvételű, megalapozatlan kritikák, mert attól, hogy a Fidesz–KDNP-nek véleménye van az EB leendő vezetéséről, még nem lesz szélsőséges párt. Semjén Zsolt keményen, de bizony nem ok nélkül mondta: utoljára Edmund Veesenmayer birodalmi diplomata engedhette meg magának azt a hangot, amit egyes uniós politikusok most használnak hazánkkal szemben. Az pedig igencsak feltűnő, hogy a valóban szélsőséges és Európa-ellenes pártok EP-képviselői helyett a magyar és olasz néppárti képviselők megalázásával foglalkoznak a német szociáldemokrata pártban, az SPD-ben. Az Orbán Viktornak címzett infantilis kritikák („szét akarja dúlni Európát”) végső célja Martin Schulz bizottsági elnökké ütése, ami már önmagában is abszurd. A sokszor alpári stílusban ordibáló, Európát tényleg lejárató Schulz (akit Silvio Berlusconi kápónak nevezett) egy kis ügyeskedéssel az EU vezetője lehet, és képviselheti mind a 28 tagország 500 millió lakosát. Még belegondolni is katasztrófa! De számunkra ennél jóval elgondolkodtatóbb, hogy az utóbbi napok történései megmutatták: mind a néppártban, mind a szocialistáknál van egy csoport, amely hozzászokott, hogy úgy szól bele a magyar belügyekbe, ahogy éppen jónak tartja (a kinti szocialista kontingens hathatós segítségével). Ennek az időnek vége, és ez nagyon nem tetszik nekik. Sem Junckernek, sem Schulznak. De a kétszázalékos támogatottságú Tavares úrra már nem számíthatnak, és az EP-be csupán egy képviselőt küldhetett a külföldi favorit Együtt 2014–PM, akik a parlamentbe jutásukat a rekordalacsony részvételnek köszönhetik. Összeáll a kép, ha végignézünk a titkos Bilderberg-csoport soron következő, zárt ajtók mögötti ülésének illusztris meghívottjain: Magyarországról kizárólag Bajnai Gordont tartották érdemesnek arra, hogy a neoliberális nagytőkések közé ülhessen, és azt kell mondanunk: megérdemelten kapott meghívót. Talán senki nem tett annyit a magyarországi multik és az IMF érdekében, mint ő. Bajnai jó ismerősökkel találkozhat majd a Bilderberg-ülésen, amelynek vezetője például a magyarországi magánnyugdíjpénztárak ügyében hűtlen kezelés miatt eljárás alatt álló AXA-csoportnak az elnöke, és tiszteletüket teszik a Bajnairól ódákat zengő neoliberális média képviselői is. Baráti társaság, akik tavaly épp az Orbán Viktor elleni fellépés lehetséges módjairól beszélgettek egy délutáni kellemes teázás közben a luxemburgi néppárti Viviane Reding főszereplésével… Szabó Anna mno

Fricz Tamás: Posztkommunista baloldal - legyőzetés után szétforgácsolódás

                                Az április 6-i országgyűlési választások után joggal mondhatta politológus és nem politológus, hogy 25 évvel a rendszerváltás után, egyfajta „második” rendszerváltással az egyesült posztkommunista baloldalt sikerült legyőzni és középpárttá zsugorítani. Vasárnap viszont már több történt: bekövetkezett e baloldal szétforgácsolódása és kispártosodása. Úgy tűnik, hogy Magyarországra ismét megérkezett a „varsói expressz” (vagyis a lengyel politikai minta). Ez először korántsem volt örvendetes fejlemény, akkor aligha vártuk a lengyel gyorsvonatot: 1993-ban, a második teljesen szabad választáson Lengyelországban a posztkommunista erők visszatértek a kormányzati hatalomba, s rá egy évre Magyarországon, szintén a második szabad választáson a kommunista párt máig jogutódja, az MSZP abszolút többséget szerzett a parlamentben. Az első varsói expressz tehát a posztkommunisták visszatérését jelentette. A második expressz, kicsit ugyan megkésve, de április 6-án és május 25-én megérkezett hazánkba. Lengyelországban a kétezres évek közepére a posztkommunista politikai tábor belső ellentétek, korrupciós ügyek és morális züllés következtében széthullott, 2006-ban a radikális jobboldali Jaroslav Kaczynski Jog és Igazságosság Pártja (PIS) vezette kormánykoalíció került hatalomra, majd a koalíció szétbomlása után 2007-ben a Donald Tusk által irányított jobbközép, liberális-konzervatív Polgári Platform (PO) vette át a kormányrudat. Lengyelországban ekkortól kezdve kialakult egy valóban új, posztkommunizmustól megtisztított politikai váltógazdaság a mérsékelt és a radikális jobboldali erők között, s tart a mai napig. Nos, úgy néz ki, hogy ez a második, immáron valóban várt varsói expressz befutott ez év tavaszán a Nyugati pályaudvarra. Április 6-án a Fidesz–KDNP egymás után másodszor is elsöprő, kétharmados parlamenti mandátumtöbbséget érő győzelmet aratott az egyesült baloldal felett, s ki lehetett jelenteni: a posztkommunista erők súlyos, történelmi vereséget szenvedtek, néppárti, váltópárti pozíciójukat elvesztették és középpárttá süllyedtek vissza. Ami pedig vasárnap történt, az az áprilisban elindult folyamatok folytatása: az európai parlamenti választásokon a múltat képviselő baloldal – akárcsak tíz évvel ezelőtt Lengyelországban – immáron nem csak legyőzetett, de szét is esett. A részletekbe terjedelmi okok miatt nem belemenve nézzük meg, mi a legfontosabb belpolitikai üzenete a vasárnapi EP-választásoknak. A legfontosabb tény: a Fidesz–KDNP másfél hónap alatt 45-ről csaknem 52 százalékra növelte a támogatottságát, bebiztosítva ezzel meghatározó, domináns pozícióját a magyar politikai és pártéletben. Ez a választás – bármennyire is alacsony volt a részvétel, ami ilyen gyorsan egymás után következő két országos választásnál nem meglepő – utólag is markánsan cáfolja az álbaloldali pártok korábbi kritikáját, mely szerint az országos választások során a választási rendszer miatt a Fidesz felé lejtett a pálya. Ezúttal teljesen tiszta és átlátható, pártlistás, arányos választások mellett még növelte is előnyét a Fidesz! Másfelől azzal, hogy a Fidesz után végzett pártok egyike sem közelítette meg még a 20(!) százalékot sem, azzal a következménnyel jár, hogy a jobboldali néppárti szövetségnek jelenleg nincs potenciális váltópártja a politikai palettán, beleértve a bal- és a jobboldalt is! A Jobbik megtorpant – nem tudni, mennyiben játszott ebben szerepet a spionbotrány, de javítani biztos nem javította a Jobbik helyzetét –, épphogy megtartotta a középpárti státuszát, de váltópárttá még korántsem tudott válni. És ebben van a különbség Lengyelország és Magyarország között: amíg a lengyeleknél a radikális jobboldal Lech Kaczynski vezetésével valós esélyekkel hívja ki jövőre a kormányzó mérsékelt jobbközép pártot, addig a Fidesz–KDNP számára a Jobbik még nem jelent reális veszélyt. (Persze négy év igen hosszú idő a politikában.) A magyar politikatörténet félelmetesen ismétli önmagát: a dualizmus kora óta jellemző a magyar parlamenti pártviszonyokra, hogy rövid idő után létrejön egy nagy, domináns vagy hegemón politikai képződmény, s hosszabb távon uralja a politikai életet. Gondoljunk az Osztrák–Magyar Monarchia idején a Tisza Kálmán és Tisza István nevével fémjelezhető „centrális” jobbközép kormánypártokra, majd a két világháború között a Bethlen István, Teleki Pál és mások által vezetett Egységes Pártra mint jobboldali pártszövetségre. Inkább elfelejtenénk, de a második világháború utáni kommunista diktatúra is egy párt, pontosabban pártállam – először a Rákosi vezette MKP, majd a Kádár által uralt MSZMP – antidemokratikus uralmára épült. És most úgy tűnik, hogy a Fidesz–KDNP „beleilleszkedik” a magyar politika hagyományaiba, s nagy eséllyel létrehozhat egy központi politikai hatalommal rendelkező, ám a modern parlamentáris demokráciáknak minden szempontból megfelelő időszakot. Hogy miért tér vissza erre a (párt)politikai berendezkedésre újra és újra a magyar társadalom, a magyar nemzet? Talán azért, mert a magyar emberek valóban békére vágynak, valóban belefáradtak a szélsőséges megosztottságba, a nemzeti erők belső vitákban történő szétforgácsolódásába. S talán azért, mert úgy érzik, nem rossz kezekbe kerülhet a centrális politikai hatalom. Mert mindig a valóságos ember a fontos, s nem a ráaggatott jelzők sokasága. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy milyen eredmény született volna, ha nem csak a „városállam”, Budapest, hanem a vidék is elmegy nagyobb számban szavazni… Fricz Tamás mno  

Székely címerek a református templomban - Székelydálya - Székelyföld - Erdély

Orbán Viktor: Nem támogatjuk Juncker jelölését

                        Az Európai Néppárti győzelem esetén sem támogatják majd, hogy a jobboldali csúcsjelölt, Jean-Claude Juncker legyen az Európai Bizottság elnöke – mondta Orbán Viktor a Hír Televízió P8 című műsorában. A miniszterelnök hangsúlyozta: nincs olyan európai okmány, ami előírná, hogy a frakciók listavezetői kerüljenek a brüsszeli végrehajtó testület élére. Orbán Viktor kitart amellett, hogy a bizottsági elnököt továbbra is a miniszterelnökök tanácsa jelölje, és döntésükről szavazzon az Európai Parlament. A kormányfő azt mondta: ők korábban Juncker Néppárti jelöltségét sem támogatták. „Az Európai Néppárton belül, amikor a jelölés volt, mi nem azt a személyt támogattuk, aki ma az Európai Néppártnak a jelöltje; de mi fegyelmezett és lojális szövetségesek vagyunk. Miután eldöntötte az Európai Néppárt, hogy kiáll a kampányunk élén, mi teljes súlyunkkal, tekintélyünkkel az Európai Néppárt és jelöltje munkáját kezdtük el segíteni, tehát mi az európai néppárt meghatározó ereje vagyunk, és ott állunk teljes testtömegünkkel a csúcsjelölt mögött. Azt akarjuk, hogy sikeres legyen, hogy vezessen bennünket győzelemre, de azt már nem gondoljuk, hogy neki kellene vezetnie a bizottságot” – fogalmazott a miniszterelnök, aki arra a kérdésre, hogy adott esetben nem is szavaznák meg azt válaszolta: „Hát szó sem lehet róla.” Herman Van Rompuy, az uniós országok állam-, illetve kormányfői testületének, az Európai Tanácsnak a vezetője egy május 18-ai nyilatkozatában utalt arra az eshetőségre, hogy az európai parlamenti (EP-) választások után nem feltétlenül az európai pártcsaládok által előzetesen kiválasztott „csúcsjelöltek” közül kerül majd ki az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének, az Európai Bizottságnak az elnöke. mno

A nagy mesemondó - Mindannyiunk Benedek apója - Benedek Elek (1859-1929)