Bayer Zsolt: Európa
Az európai „vezető értelmiség” (értsd: akik haszonélvezői a RENDSZERNEK) értetlenül és rémülten konstatálja a tényt, miszerint Európa-szerte növekszik a „szélsőjobb”, a „radikális jobb” és az euroszkeptikusok befolyása.
És tényleg nem értik. Ugyanis ahhoz, hogy értsék, ki kellene dugniuk a fejüket ostoba és szánalmas elméleteik roncsai közül. De nem dugják, és képtelenek elfogadni, hogy ’68-as álmaikat rajtuk kívül nem álmodja már senki sem.
„Demokratikus patrióta mozgalom minden országban van. Együtt kell megállítanunk az európai szövetségi szuperállam kialakítására irányuló imperialista törekvést, amelyet a hagyományos jobb- és baloldali pártok képviselnek. (…) Valóban nagyok a különbségek, de legalább három alapelvben mind egyetértünk. Egyrészt meg kell védeni a nemzeti szuverenitást. Másrészt mind ellenezzük a tömeges bevándorlást. A harmadik: kevesebb EU-t akarunk” – mondja Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője, akinek feltett szándéka, hogy Hollandiát kivezeti az EU-ból. Pártja a közelgő választások egyik nagy esélyese.
„Lényeg, hogy a legnagyobb szuverenitást érjük el hazánk számára. A közös Európa csak akkor lehet sikeres, ha egyúttal szabad is, ha önbizalommal bíró, a sokszínűségre épített, szabadon választott társulása az országoknak. Mi tehát a történelmileg kialakult népek és őshonos népcsoportok szabad Európájáért harcolunk, szemben azokkal az agresszív törekvésekkel, amelyek az Európai Unió sokszínű nyelvi és kulturális közegének művi egyenlősítését erőltetik mindenáron - a multikulturalizmust, a globalizációt és a tömeges bevándorlást” – mondja Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt vezetője, kinek pártja nagy valószínűséggel meg fogja duplázni uniós képviselői mandátumainak számát.
A Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Front a felmérések szerint a jobbközép UMP-vel holtversenyben már az első helyért harcol Franciaországban. De megkerülhetetlen az olasz Északi Liga, a Svéd Demokraták Pártja, a Szlovák Nemzeti Párt, a Flamand Érdek – s eközben a ’68-asok értetlenkednek és szörnyülködnek.
Pedig ők az ok.
Ők csináltak négy évtized alatt élhetetlen, ostoba, barbár, kiábrándító, szánalmas elmebajt a liberális demokráciából, a közös Európából és annak eszméjéből, ők dúlták fel és tették tönkre a jóléti társadalmat, miattuk lett leginkább egy elmegyógyintézethez hasonlatos a világ nyugati fele.
És most állnak, és nem értik.
Ugyanis igazából soha nem értettek semmit.
Pedig csak annyit kellene megérteniük végre, hogy elméleteik, beteg ideológiáik ellenére az európai (nyugati, közép- és kelet-európai) emberek döntő többsége továbbra is normális, és normális életet akar élni. Az emberek döntő többsége továbbra is kötődik nemzetéhez. Leginkább ahhoz kötődik. Semmit sem jelent számára a multikulturalizmus, szarik a kozmopolitizmusra, a világpolgárságra meg a „sokszínűségre”.
Nagyon szívesen utazgat, lát világot, ismerkedik másmilyen kultúrákkal, ugyanilyen szívesen lát vendégül bárkit – de nem óhajtja átlépni a határtalanságok határát. Faluja van, városa van, megyéje van, országa van, HAZÁJA van, s akinek ez nem tetszik, az tehet neki egy szívességet.
Az emberek döntő többsége Európában keresztény, és ez akkor is jelent számára valamit, ha amúgy már eszébe sem jut. De igenis eszébe jut, amikor el akarják venni tőle, amikor meg akarják vele tagadtatni, amikor gúny és közröhej tárgyává akarják tenni a hitéért. Akár a nem is gyakorolt hitéért.
Az emberek döntő többsége tiszteli (keresztény alapon is!) a családot, és megdöbbenéssel vegyes felháborodással veszi tudomásul a család fogalmának kiüresítését, kigúnyolását, meggyalázását.
Az emberek döntő többségét egyáltalán nem érdekli felebarátainak szexuális irányultsága, de igenis nem ért egyet azzal, hogy a homoszexuálisok házasodhassanak, ráadásul templomban, azzal pedig végképp nem, hogy gyerekeket is nevelhessenek, úgymond „családban”.
Az emberek döntő többsége pusztán kényszerűségből hallgat, és fordítja félre a fejét. Mert véleménydiktatúra van, mert a ’68-asok olyannyira nekivadultak már, hogy aki meg merészeli kérdőjelezni eszméiket, azt egyszerűen kiközösítik, tönkreteszik, karrierjét derékba törik.
Miképpen Balla Eszter helyesen rámutat a Heti Válasz legfrissebb számában, a CNN alapítójának, Ted Turnernek semmi baja nem lett, amikor kijelentette: A kereszténység a szerencsétlen hülyék vallása. Ellenben amikor Brendan Eich, a Mozilla társalapítója, a JavaScript programozási nyelv megalkotója 2008-ban ezer dollárt adományozott azon népszavazás céljára, amely a kaliforniai homoszexuálisok házasságát akarta megakadályozni, nos, Eichet középkori boszorkányüldözéshez hasonlatos vesszőfutás végén lemondatták posztjáról.
Ebből van elege a világnak és a normális emberek döntő többségének. És Ted Turnernek a porban csúszva kellett volna kijelentése után a fogait keresgélnie, csak azért, hogy nagyobb baj ne legyen. Az pedig mégis csak a minimum kéne legyen, hogy Eichnek is járjon ugyanannyi jog a véleménynyilvánításhoz, mint a Ted Turner-féle rohadékoknak. De ez ma nem így van.
Ezért fognak győzni a „szélsőségesek”. Akik persze csak a ’68-as idióták világához képest szélsőségesek. Igazából csak normálisak. Mint a döntő többség. Mint az „unortodoxok”. Nyugalom: közeledik a nemzeti reneszánsz.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Malina Hedvig mellett tüntettek és színes performanszot tartottak Felvidéken - Pozsonyban
Becslések szerint mintegy öt-hatszáz fős tömeg gyűlt össze szerdán kora este a pozsonyi Vármegyeház téren azon a tüntetésen, amelyet a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil ernyőszervezet hirdetett meg a 2006-ban Nyitrán megvert egykori diáklány, Malina Hedvig mellett azt követően, hogy a nő ellen hamis tanúzás miatt vádat emelt a szlovák főügyészség.
A tüntetők „Igazságot Hedvignek”, „Ma Hedvig, holnap te” és hasonló feliratú transzparenseket emeltek a magasba.
A tüntetésen felolvasták Zsák Malina Hedvig üzenetét. A nő tavaly decemberben felvette a magyar állampolgárságot és januárban családjával együtt Győrbe költözött. Levelében arra mutatott rá, hogy nyitrai megveretése a „legkevésbé fájó megpróbáltatás” volt azok közül, amelyeket az elmúlt években ki kellett állnia.
„Sok évig kitartottam, éltetett a remény, hogy a hatóságok idővel belátják, hogy hibáztak (...), ez azonban nem következett be” – írta Zsák Malina Hedvig. Levelében megköszönte a tüntetés résztvevőinek, hogy „tanúbizonyságot tettek arról, hogy nem közömbösek az igazságtalansággal szemben".
A levél felolvasása után a tüntetők átvonultak a megmozdulás másik helyszínére, a pozsonyi Hviezdoslav térre, ahol a Szlovák Nemzeti Színház régi épületében időközben megkezdődött a Szlovákia EU-csatlakozásának tizedik évfordulója alkalmából rendezett kormányünnepség.
Színes performansz
A tömeg előtt néhány, a második világháborús német hadsereg tiszti bőrkabátjaira emlékeztető viseletbe öltözött fiatal egy „Justicia” (igazságszolgáltatás) feliratú koporsót vitt, mellettük pedig egy szlovák rendőregyenruhát viselő férfi az igazság római istennőjének öltözött nőt vezetett. Az EU-s ünnepség miatt rendőrségi kordonokkal részben lezárt Hviezdoslav téren a beöltözött fiatalok szimbolikusan újrajátszották a nő megveretését. A tüntetés, amelyet nem kísért rendbontás, nem sokkal este kilenc előtt a magyar himnusz eléneklésével ért véget.
mno
Aba-Novák Vilmos (1894-1941) - festőművész
Aba-Novák Vilmos (1894-1941) - festő, grafikus, a modern magyar festészet egyik legeredetibb és legvitatottabb tehetsége. 1912–14 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, majd dolgozott a szolnoki művésztelepen és Nagybányán. 1928–30-ig a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa, 1939-től a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanára.
Mint freskófestő, számos állami és egyházi megbízást teljesített (jászszentandrási római katolikus templom freskói, a szegedi Hősök kapuja, székesfehérvári Szent István-mauzóleum 1937-ben elnyerte a párizsi Világkiállítás, 1940-ben a XXII. velencei biennále nagydíját.
Késői temperafestményei virtuóz stílusa magába olvasztotta az expresszionizmus és az olasz novecento formanyelvének elemeit. Harsány színekkel festett, monumentális ihletettségű, dinamikus kompozíciók jellemzik; kedvelt témája volt a falusi vásár és a cirkusz világa. Bravúros technikával idézi fel – karikaturisztikus elemeket sem nélkülözve – az alföldi nép életét. Képeit a Magyar Nemzeti Galéria és más közgyűjtemények mellett számos magángyűjteményben őrzik.
Szó sincs az EU-s pénzek felfüggesztésről - elnézést kértek a magyar kormánytól
Egy, az mno.hu birtokába került levél szerint az Európai Bizottság korábbi levelében nem az uniós támogatások felfüggesztéséről értesítette a magyar szerveket, hanem mindössze újabb információkat kért az átalakított irányítási és ellenőrzési rendszerről. Jack Engwegen Magyarországért felelős részlegvezető gyakorlatilag elnézést kér a kialakult helyzet miatt.
Az egyik internetes portál a hét elején arról cikkezett, hogy az Európai Bizottság levelet írt három magyarországi címzettnek, melyben ez áll: „További információkra van szükségünk, mielőtt teljesítenénk a következő kifizetéseket, amelyeket már az új intézményi rendszer nyújt be.”
A portál értelmezése szerint ez annyit jelent, hogy az Európai Bizottság leállítja az utalásokat, amíg nem kap választ a magyarországi pályázati rendszer átszervezésével kapcsolatban felmerült aggályaira.
Egyszerűen csak újabb információkat kértek
Egy, az mno.hu birtokába jutott levélben – melyet Jack Engwegen, az Európai Bizottság Regionális Fejlesztési Főigazgatóságának Magyarországért felelős részlegének vezetője küldött a Miniszterelnökségnek – gyakorlatilag elnézést kért a félreértésekért.
„Először is elnézését kérem azért a kellemetlenségért, amelyet az igazgatók által küldött levél okozott a közreműködő szervezetek különböző minisztériumokba való integrációjával kapcsolatban. Ez a levél nem »figyelmeztető«, »megszakító« és nem is »felfüggesztésről előzetesen értesítő« jellegű. A levél célja, hogy további információkat szerezzünk, és arra számítunk, hogy ezeket még azon fizetési kérelmek leadása előtt rendelkezésünkre tudják bocsátani, amelyeket a módosított irányítási és ellenőrzési rendszer hagy jóvá” – áll a részlegvezető levelében.
Ebből tehát az következik, hogy az Európai Bizottság célja nem az illetékes magyar szervek megfeddése, de még csak nem is az uniós támogatások esetleges felfüggesztésére figyelmeztetnek, egyszerűen további információkat kérnek a Miniszterelnökségtől.
„Ami a levelet illeti, bízom abban, hogy a kért információt (vagy annak nagy részét) minél előbb el tudják juttatni részünkre” – áll még a levélben, amely felveti annak a lehetőségét is, hogy szükség lenne egy második szakmai találkozóra a felek között a kért információk elküldését követően.
MNO
Ez erkölcsi természetű kötelesség - írja Orbán Viktor a német megszállási emlékművel kapcsolatos levelében
Erkölcsi szempontból és gesztusrendszerének történelmi tartalmát tekintve pontosnak és makulátlannak tartja a német megszállás áldozatainak emlékére a fővárosi Szabadság téren állítandó szobrot Orbán Viktor, aki szerint erkölcsi kötelesség emléket állítani az ártatlan áldozatoknak. A kormányfő hangsúlyozta, a korabeli magyar vezetést felelősség terheli, ugyanakkor az 1944. márciusi német megszállás nélkül nem lett volna deportálás.
A miniszterelnök erről abban – az Origó által nyilvánosságra hozott – keddi levelében írt, amelyet Dávid Katalin Széchenyi-díjas művészettörténésznek, a Magyar Művészeti Akadémia tagjának címzett, a professzor emlékművel foglalkozó feljegyzésére reagálva.
„Ártatlan áldozatok százezreinek emléket állítani nemcsak helyes dolog, de erkölcsi természetű kötelesség is” – hangsúlyozta négyoldalas írásában Orbán Viktor. A kormányfő közölte, felfogása szerint nem a nácik, hanem a németek szállták meg Magyarországot, a birodalmi sas megjelenítését a szoborkompozícióban nem érzik aggályosnak.
Angyal és értelmezés
Az angyal szerepeltetéséről kifejtette: az angyal Magyarországgal történő azonosítása gyorsan teret nyert, amit egy olyan kor tünetének tart, amelyben a „politikai-harci értelmezések vonzóbbak, mint a szellemi-lelki természetűek”. A kormányfő az ártatlan áldozatokat látja az angyalban, s nem valamiféle ártatlan államot. A művész angyal melletti döntését értékesnek tartja – írta Orbán Viktor.
Azzal kapcsolatban, hogy hiányosság vagy erény, ha egy műalkotás ilyen széles teret enged a befogadói értelmezésnek, a miniszterelnök megjegyezte: nem tudja, filozófiai vagy művészettörténeti szempontból mi a korrekt válasz, de azt igen, hogy a didaktikus történelmi alkotások rá inkább lehangoló benyomást tesznek.
„Összefoglalva csak azt szerettem volna megírni Önnek, hogy ez a műalkotás erkölcsi szempontból, gesztusrendszerének történelmi tartalmát tekintve pontos és makulátlan” – olvasható a miniszterelnöki levélben.
Német megszállás, magyar felelősség
Orbán Viktor a német megszállás és a magyar felelősség összefüggéseire kitérve kiemelte: a német katonai megszállás, Magyarország német irányítás alá kényszerítése tény, mindazért, ami 1944. március 19. után Magyarországon történt, Németország felelősséget visel. A korabeli magyar politikai és állami vezetés esetében ugyanakkor megáll a kollaborálás vádja és felelőssége – tette hozzá.
Zárásul a miniszterelnök az együttélés kérdéséről azt írta: úgy látja, amit a magyarok megtehettek, megtették. „Bocsánatot kértünk, habár tudjuk, hogy a népirtókkal való kollaborálás bűne megbocsáthatatlan. Jóvátételt adtunk, habár tudjuk, ami történt, jóvátehetetlen” – fogalmazott. Hozzáfűzte, „olyan felelősséget ugyanakkor nem vállalhatunk, amely nem illet bennünket”, ezért azt is ki kell mondani: német megszállás nélkül nincs deportálás, nincsenek vagonok és százezerszám elvesztett életek.
Ezek belátása nélkül – foglalt állást Orbán Viktor – nehezen képzelhető el őszinte és bizalomra épülő együttélés a jövőben.
A levél teljes szövegét elolvashatja, ha bemásolja az alábbi linket:
http://www.origo.hu/attached/20140430davidk.pdf
Seszták Ágnes: Tilos az átjárás - Már a választás másnapján újrakezdődött a gyűlöletkampány és az orbánozás
Évek teltek el az ádáz sértegetések háborújával, míg az SZDSZ megbukott és eltűnt a süllyesztőben, a jobboldal pedig rájött, hogy a liberálisoknál doktrinerebb, hazugabb, képmutatóbb és erőszakosabb társaság nemigen uralta a közéletet. A nagy Óz kipukkant. Mellettük az utánzó baloldal csak rosszul működő pótszernek tűnt.
Kezdem egy személyes élménnyel. Kezdhetném többel is, hiszen a rendszerváltás óta tele vagyunk személyes sérelmekkel, melyek kezdetben nagyon is fájtak, és érthetetlenek voltak. Mostanra viszont a jobboldal teljesen immúnissá vált mindenfajta gorombaságra és vádaskodásra, így már írni is lehet róla, meglehetősen elidegenítve a témát.
Az első jel, amit nem fogtam fel, hanem nevettem rajta, egy üzenet volt: ne menjek be a köztévébe a vitára, mert György Péter nem ül le velem egy asztalhoz. Elnevettem magam, és azt kérdeztem a szerkesztőtől, engem miért nem kérdeztél meg, hogy én leülök-e György Péterrel?
Később, amikor hallottam, hogy valakit azért tett ki az ELTE médiaszakáról, mert dolgozott a Pálffy-féle híradónak, azt már korántsem tartottam mulatságosnak, hanem ronda diktatúrának. Olyan valaki viselkedett így, aki abban az időben beterítette a sajtót és a nyilvánosságot a toleranciáról szóló írásaival.
A másik élmény sem jobb. Annak idején nagyban kampányoltam Sólyom László megválasztása mellett. Minden alkalmat megragadtam, hogy elmondjam, milyen jó köztársasági elnökünk lenne nekünk. Korábbról ismertem, tisztességes és igazságos embernek tartottam. Sólyom elnök a megválasztása után adott egy fogadást, ahová feltehetően azokat hívta meg, akik segítették a kampányát.
Én is köztük voltam. Felballagtam a Várba, és meglepődve láttam, hogy a társaság tarthatna akár egy SZDSZ-es alapszervezeti gyűlést is. Nem sorolom fel, kik voltak ott, de a szadi kemény magja igen, a médiát uraló véleményvezérek igen, a liberálisnak mondott írók és művészek szintén.
Szemmel láthatóan virágos volt a hangulat. A másfél óra alatt, amíg ott tipródtam, engem ugyan meg nem szólított senki, egy mondatot nem váltott velem senki; ha valaki érti, milyen az, levegőnek nézni valakit, akkor tudja, miről beszélek. Végül odajött hozzám az elnök sajtósa, és néhány obligát mondatot váltottunk, mert a helyzet azért kínos volt. Aztán vettem a kabátomat, és eljöttem.
Akkor újra elgondolkoztam azon, hogy mi közöm nekem hozzájuk, mert nekik hozzám semmi. Már túl voltunk az első médiaháborún, a frontvonalak bemerevedtek. A kilencvenes évek elején a Pesti Hírlapnál dolgoztam, és elhűlve olvastam a vezető baloldali napilapban, hogy újságom goebbelsi módszereket használ, ezenkívül antiszemita.
Öt perc múltán, mikor is egy cigány szakértővel készült interjú is megjelent, már rasszisták és kirekesztők is lettünk. A jobboldali sajtó kétségbeesetten próbálta a vádakat visszautasítani, teljesen feleslegesen. Akkor kezdődött el a hadjárat, aminek nyomán a magyar nemzet liberálisok által kipécézett része antiszemita, rasszista, nacionalista, kirekesztő, intoleráns, horthysta, fasiszta, műveletlen parasztok elegye lett.
Közben értesültünk Kornis Mihálytól, hogy ebben az országban néhány száz értelmiségi a meghatározó vélemény- és hangadó, a többiek a fentebb felsoroltak valamelyik csoportjához tartoznak. És ez így ment mostanáig. A jámbor jobboldal kereste magában a hibát, kérdezgette, hogy tényleg antiszemita-e, tényleg cigányellenes, műveletlen, kirekesztő tuskó-e?
Évek teltek el az ádáz sértegetések háborújával, míg az SZDSZ megbukott és eltűnt a süllyesztőben, a jobboldal pedig rájött, hogy a liberálisoknál doktrinerebb, hazugabb, képmutatóbb és erőszakosabb társaság nemigen uralta a közéletet. A nagy Óz kipukkant. Mellettük az utánzó baloldal csak rosszul működő pótszernek tűnt.
Évtizedekig zuhogtak az igaztalan, megsemmisítő kritikák arról, hogy a magyar semmire sem jó, hogy mindent rosszul csinál, hogy az egész gondolkodásunk retrográd, és miután sikeresen hazudták tele a történelmünket – olvassanak korabeli potentát marxista történészeket –, még azzal is megvádolták a nemzetet, hogy a Trianon előtti Nagy-Magyarország bűvöletében él, és képtelen tudomásul venni, hogy neki egy lehetősége van: kicsinek lenni, pirinyóra összehúzni magát!
Elfelejteni István tökfödőjét, tetemcafatját, a pócsi szűzanyát vagy az egri nőket. Ajánlom ezt a megállapítást azok figyelmébe, akik nem értik, nem is érthetik, miért kapott egy Orbán Viktor nevű férfi harmadszor is felhatalmazást a nemzettől arra, hogy vezesse.
Az 1990 óta eltelt évek a jobb-, illetve nemzeti oldal ostorozásával teltek el. Ha nem akarta valaki kirekeszteni magát a nyilvános szereplésből, beállt a sorba. Alázattal figyelte a liberális oldal megnyilvánulásait, bólogatott hozzá, a gyűlölködő véleményeket a magáévá tette, ha megbélyegeztek egy volt barátot, tömegesen határolódtak el tőle. Elhitte, hogy csak a liberális oldal tud. Mindent: színdarabot, filmet rendezni, sikerkönyvet írni, építeni, szobrot alkotni, helyesen látni, országot vezetni, verset írni, ideológiát gyártani, meggazdagodni, angolul beszélni, vízen járni.
Gyurcsány Ferenc szürreális országlása és a baloldal kapzsisága siettette az ébredést. Nem lehetünk elég hálásak Medgyessy Péternek, aki arra biztatta a nemzeti oldalt, vegyen magának médiát. Nagy pillanat, amikor azonnal cáfolni lehet a hazudozást, korrigálni az egyoldalú állításokat.
Az internet belépésével a blogok és a kommentek keltek önálló létre. Ma habozás nélkül lehet bármiféle orbitális hazugságot elereszteni, mint a „kommentelő véleményét” vagy úgymond: a „blogíró szerint”. Ennek megfelelően durvul a közéleti hang, ami az előző Orbán-kormány alatt, bátran mondhatjuk, nemzetközivé küzdötte fel magát.
A liberális oldal és a rajta csüngő, ideológiáját vesztett baloldal képtelen volt elviselni a 2010-es vereséget. Bár a Fidesz sokkal több gesztust gyakorolt, mint amennyit megérdemeltek, a vesztes oldal egyszerűen elvesztette az eszét. A gyűlölködés, a nyílt uszítás módszerébe belefért a hazaárulás, a brüsszeli feljelentések, az értelmiségi kemény mag folyamatos országlejáratása néhány dollárért, amerikai ösztöndíjért vagy csak a tiszta bosszúért.
Minden technikát bedobtak, hogy megbukjon az Orbán-kormány. Őrjöngtek, amiért a Fidesz-kormány néhány forintot juttatott saját oldalának is, és elzárta az évtizedek óta folyó liberális pénzpazarlás csapjait. Színházi emberek, filmrendezők, írók, kritikusok, politikusok, mellőzött közgazdászok, újságírók, szerkesztők, megemelt fizetésű pedagógusok, ilyen-olyan társaságok szóvivői, hivatásos rettegők, mindenbe belekötők tombolása töltötte ki a négy évet.
És ez a társaság nem magába nézett, hanem teli torokból folytatta az antiszemitázást, a rasszistázást, a fasisztázást azzal a nem titkolt céllal, hogy Orbán Viktor ne csak takarodjon, de lehetőleg tűnjön is el az életből örökre. Ehhez képest, ugyan meglehetős cirkuszok és újraszámlálások után, a Fidesz–KDNP újra kétharmados győzelmet aratott.
Ez a legkevésbé sem hatotta meg az ellenzéket, már másnap újrakezdődött a gyűlöletkampány és az orbánozás. Nem lesz itt nyugi, ígérte Heller Ágnes: vajh, honnan ilyen jól értesült? És megszólalt egy kedves ember a tévében, hogy most már igazán tehetne a kormány gesztusokat. Párbeszédet kéne kezdeményezni, sőt még Hellerrel is le kéne ülni, vitázni. Félek, hogy Heller Ágnes viszont nemigen óhajt vitázni a jobboldal egyetlen felkent önkéntesével sem.
Nem mondom, hogy jó az, hogy ilyen éles választóvonal van a nemzet tagjai között. Azt viszont nem lehet elfelejteni, hogy a másik oldalból a zsigeri gyűlöletet nem lehet feloldani sem gesztusokkal, sem nemzeti minimumokkal. A német megszállás emlékműve körüli eszelős szívatás tökéletesen mutatja ennek reménytelenségét. Nekik minden hatalom kéne, ráadásul látványosan, így aztán tilos az átjárás innen oda, és viszont.
Seszták Ágnes
MNO
Fricz Tamás: Obama udvariatlan volt Orbánnal szemben - az USA elnöke a demokráciát félti Orbán Viktortól, miközben egy új - amerikai professzorok által jegyzett tanulmány kimondja: Amerika immáron nem tekinthető demokráciának.
A hírforrásokból tudjuk, hogy Joe Biden és Orbán Viktor telefonon egyeztettek, és az alelnök gratulált a Fidesz–KDNP választási győzelméhez (bár van, aki ez utóbbit is vitatja). Obama elnök ezt nem tette meg, holott Orbánnak számos európai és Európán kívüli vezető gratulált, Barrosótól Merkelig, Putyintól Martin Schulzig, Donald Tusktól Algéria és a Seychelle-szigetek vezetőjéig, sőt még Benjamin Netanjahu gratulációja is befutott! Mondjuk ki: Obama udvariatlan volt NATO-szövetségesével szemben.
Annál is inkább furcsa ez, mert négy évvel ezelőtt Obama még képes volt arra, hogy ezt az egyszerű gesztust megtegye az első kétharmados Fidesz–KDNP-győzelem után. Négy évvel később újra kétharmadot szerzett az Orbán vezette jobboldali szövetség, ami politikai szempontból hihetetlenül nagy eredmény, s mutatja a kormányzat töretlen és igen erős legitimitását. Obama azonban most már nem gratulál…
Ugyan miért nem?
Nagyjából sejthetjük.
Gratulációja óta ugyanis eltelt négy év, s ez alatt a négy év alatt az Egyesült Államokban a balliberális mainstream-értelmiség, illetve az őket kiszolgáló médiumok, a véleményvezér, meghatározó gazdasági-pénzügyi körök egyöntetűen és ellentmondást nem tűrően kialakították azt az uralkodó véleményt Magyarországról, hogy Orbán Viktor és kormánya, valamint a jobboldal megszünteti a demokráciát és helyette autokráciát épít ki Magyarországon, leépíti a sajtószabadságot, titkosan együttműködik a neonáci Jobbikkal és eltűri az antiszemita megnyilvánulásokat, sőt, azokat időnként saját maga gerjeszti.
Ráadásul legújabban az Orbán-kormány visszafordul kelet felé, Putyinnal köt üzletet, s ezáltal Magyarország „ütőkártya” lett Oroszország kezében.
Egyszóval Obamával megértette az amerikai és tágabban a nemzetközi balliberális közvélemény, hogy Orbán Viktor és a magyar jobboldal veszélyes a demokráciára és a szabadságra nézve. Obama pedig értett a szóból, s az egymás utáni második kétharmados győzelemhez immáron nem gratulált Orbánnak. Hiszen egy autokrata, antiszemitizmust eltűrő, demokráciát romboló Orbánnak legfeljebb az alelnök gratulálhat…
Azonban van itt egy kis bökkenő.
Az mégpedig, hogy egy olyan 317 milliós ország elnöke nem gratulál az igen erős demokratikus felhatalmazással megválasztott Orbánnak, akinek az országában viszont valóban veszélyben van a demokrácia.
Egyrészt veszélyezteti az amerikai demokráciát az a militáns, birodalmi jellegű hatalomgyakorlás, amelynek alapján az USA úgy gondolja, hogy az érdekei szerint a világ bármely részén katonai beavatkozást hajthat végre, hivatkozva a demokráciára és az emberi jogokra. Ha más példát nem is mondunk, elég Irak 2003-as lerohanását említeni, amely, mint utólag kiderült, mondvacsinált indokokra hivatkozással indult el. Azóta „demokratizálódás” helyett káosz és anarchia uralkodik Irakban.
Másrészt az Edward Snowden által kirobbantott lehallgatási botrány világossá tette, hogy az Egyesült Államok feljogosítva érzi magát arra (milyen alapon, talán azon a „demokratikus”, orwelli alapon, hogy vannak az egyenlők között is egyenlőbbek?), hogy a világ összes országát és annak állampolgárait megfigyeljék, sőt még a leghűségesebb szövetséges országok vezetőit is lehallgassák, ha kell. Az NSA (National Security Agency) által irányított átfogó műveletsor nem kifejezetten demokratikus karaktervonás.
Harmadrészt egyértelmű hírek jöttek arról, hogy Guantánamóban az emberi jogokat lábbal tipró módon hallgatják ki és kényszerítik vallomásra a foglyokat. Ez sem kifejezetten demokratikus jellemvonása egy „szabad” országnak. (Obama Guantánamót ígérete ellenére máig nem számolta fel.)
S végül a legfrissebb és a legaggasztóbb hír: Martin Gilens és Benjamin I. Page neves amerikai egyetemi professzorok (Princeton, Northwestern) legújabb, szerencsére nyilvánosságot is kapó tanulmányukban átfogó elemzések alapján arra a következtetésre jutnak, hogy Amerika immáron nem tekinthető demokráciának.
Szó szerint a következőket írják: „A legfontosabb tanulság, hogy a gazdasági elitek, illetve az üzleti érdekeket képviselő szervezett csoportok óriási befolyást gyakorolnak az USA kormányának politikájára, ezzel szemben a tömegtámogatást élvező szervezeteknek és az átlagpolgároknak alig hallatszik a szava”, illetve: „az átlagos amerikaiaknak a politikára gyakorolt hatása statisztikailag alig mérhető, lényegében a nullával egyenlő”.
Következtetésük pedig nemhogy lehangoló, hanem sokkal inkább riasztó: „az USA politikai rendszere ma már nem nevezhető demokráciának, de még csak a demokrácia és az oligarchia egyfajta keverékének sem. Az Egyesült Államokat egyértelműen egy oligarchikus berendezkedés uralja”.
Így hát a „világ első számú demokráciája” – hiszen így nevezik, nem? – e nem jelentéktelen tudósok szerint mára már nem más, mint egy szűk politikai, gazdasági-pénzügyi és katonai-hírszerzési elit által uralt oligarchia.
És Obama nem gratulál Orbánnak, mert Orbán veszélyes a demokráciára.
Aha…
Fricz Tamás
MNO
200 éve született Ybl Miklós (1814-1891) építész
Magyar Állami Operaház neoreneszánsz épülete 1875-1884 között épült Ybl Miklós tervei alapján.
Zsolnay Kulturális Negyed - Pécs
Kerámiák a Zsolnay Kulturális Negyedből - Pécs
Bayer Zsolt: A Birodalom
Leszólt a Birodalom a Félperifériára (amely politikai haszonelvűség okából nem neveztetik többé gyarmatnak), hogy most már aztán kapjuk össze magunkat emlékműügyben, és álljunk neki egyeztetni a Mazsihisszel. Sőt, ezt is üzenték nekünk: „Mint szintén demokratikus ország, továbbra is arra ösztönözzük a kormányt, hogy igyekezzék becsületesen, nyíltan és tényszerűen értékelni a magyarországi holokausztot.”
Az ilyesféle baráti hangnak nehéz ellenállni, úgyhogy jó példával járok elöl, és nekilátok. Becsületesen, nyíltan és őszintén.
A Mazsihisszel végül is nem lenne túl nehéz egyeztetni. Ugyanis a Mazsihisz minden évben megemlékezik Magyarország német megszállásáról, március 19-én. A tervezett emlékmű pedig pontosan erre a megszállásra kívánja emlékeztetni az utókort. Itt tehát nem feszül ellentét. Ráadásul alig három évvel ezelőtt tartott emlékezetes beszédet a Mazsihisz részéről és nevében Zoltai Gusztáv Veszprémben, ahol elmondta: az 1944. március 19-i német megszállás megpecsételte a magyarországi zsidóság sorsát.
Pontosan így van. Ennél becsületesebben, nyíltabban és őszintébben nehéz lenne összefoglalni a dolgok lényegét. A tervezett emlékmű róluk, a német megszállás által megpecsételt sorsú áldozatokról szól, nekik akar örök emléket állítani. És a többi áldozatról is. Mert a német megszállásnak, majd az azt követő szovjet megszállásnak voltak nem zsidó származású áldozatai is.
És valószínűleg ezzel van a baj. Hogy voltak más áldozatok is. Akikről nem illik megemlékezni, főleg nem együtt a zsidó áldozatokkal. Mert ugye, ahogy Todorov írta volt, a nácizmusnak és a kommunizmusnak is voltak (vannak) bűnösei és áldozatai. Ám a két 20. századi szörnyrendszer összehasonlítása önmagában bűnnek számít, s a bűnösök és áldozatok különféleképpen reagálnak rá.
A nácizmus áldozatai foggal-körömmel tiltakoznak az összehasonlítás ellen, mert szerintük az ő áldozatuk egyedülálló, kivételes, semmihez sem hasonlítható áldozat. A nácizmus bűnösei helyeslik az összehasonlítást, hiszen az felmentésül szolgál az ő számukra.
Miképpen a kommunizmus áldozatai is az összehasonlítás mellett vannak, hiszen ez megfelelő szintre emeli végre az ő áldozatukat, s egyszersmind vádként szolgál számukra. Míg a kommunizmus bűnösei szintúgy tiltakoznak az összehasonlítás ellen, mert az szörnyű vádként hull(ana) vissza rájuk. S lám, máris egy gyékényen árulnak a nácizmus áldozatai a kommunizmus bűnöseivel, és a kommunizmus áldozatai a nácizmus bűnöseivel. Azt a hamis látszatot keltve, mintha amúgy bármiben is közük lenne egymáshoz. (Egyes esetekben van, de az egy másik történet.)
Ezt a hamis történelmi tudatot és közérzületet erősítik a Birodalom nekünk írt ukázai. S erre a hamis történelmi tudatra apellálnak azok a gazemberek is, akik képtelenek elviselni választási vereségüket, és a permanens forradalom lenini elvét követve, most a Szabadság téri emlékmű körül gerjesztenek hisztériát (Igen! Azt!), és összevissza hazudoznak az emlékmű „szellemiségéről” és a kormány szándékairól.
Ezek szekerét tolja az Egyesült Államok, amikor – sokadszor – megpróbál beavatkozni a magyar belügyekbe.
Mi viszont többek között azért szavaztunk április 6-án a Fidesz–KDNP-szövetségre, a folytatásra, hogy továbbra is független, szuverén kormánya legyen országunknak, olyan, amelyik a Birodalom dörgedelmeitől sem ijed meg, és nem hagyja magát ettől befolyásolni.
Ezen túl meg éljen a társadalmi párbeszéd. Én például remek társadalmi párbeszédet képzelek el azzal a honfitársammal, aki a minap betelefonált Bolgár úrnak, és előadta a dolgok lényegét. Az meg az volna, hogy a betelefonáló saját bevallása szerint baloldali érzelmű ember, az ATV rendszeres nézője, a Sajtóklub rajongója, nemkülönben a Bolgár úré is, és csak azért szavazott a Jobbikra, mert hát a cigánykérdést azért muszáj lesz megoldani.
Na, hát ezekből van sok-sok százezer ebben az országban.
És előbb-utóbb velük is muszáj lesz eldumcsizni. Ebben vállalhatna oroszlánrészt a baloldal, ha lenne, és ha tudna becsületes, nyílt és őszinte lenni. Ám ez a baloldal az elhülyülőfélben lévő Birodalommal a háta mögött a Szabadság téri emlékműről és a magyarországi holokausztról hazudozik, immáron sok évtizede.
Nyilván ezzel is van dolgunk, de azért kezeljük a helyén, és ne értékeljük túl az ügyet. Helyette legyen emlékműve a német megszállás áldozatainak, és a szovjet megszállás áldozatainak is végre, a kommunizmus összes áldozatának, és legyen benne a tankönyvekben végre a magyar zsidók Horthynak írt hálaadó levele.
A becsület, a nyíltság és az őszinteség végett. Ami ráférne a Biroda-lomra is.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap