Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Kézdivásárhelyen - Erdély - Nem hagyjuk magunkat, ami másnak jár, nekünk is jár!

                        Huszár hagyományőrzők élén, lóháton érkezett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Kézdivásárhely főterére, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 166. évfordulóját ünneplő felső-háromszékiek közé. A kereszténydemokrata politikus beszédében azt hangsúlyozta, a magyarság autonómiaigénye nem irányul senki ellen, az önrendelkezés az Európai Unióban másutt megszokott, természetes valóság. A magyar kormány tagja mellett Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is lóháton vonult körbe a téren, ahol hatalmas tömeg, sok ezer ember követte figyelemmel a magyarországi és székelyföldi hagyományőrző lovas csapatok, valamint a környékbeli falvak szekeres felvonulását. A főtéren, a forradalom legendás ágyúöntő tüzértisztjének, a kétszáz éve született Gábor Áronnak a szobra körül összesereglett, a szervezők szerint több mint tízezresre becsült tömeg előtt mondott beszédében Semjén Zsolt az ünnep és az összetartozás jelentőségét hangsúlyozta. „Egy létszámában kis nép számára akkor van megmaradás, ha minden egyes magyarban benne él az egész magyar történelem, az egész magyar kultúra. Ebben segít minket korabeli ruha, az ünnep, a felvonulás, a zászló, ez teszi megélhetővé, hogy őseink nagyszerű dolgokat cselekedtek, és büszkeséggel tölt el, hogy magyarok lehetünk” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. Kijelentette: a szabadságharc idején Gábor Áron öntödéjében ágyúvá lett székely harangok ma is szólnak a magyarság szívében. „Azt üzeni ez a harangzúgás, hogy nem hagyjuk magunkat, mert ami másnak jár, nekünk is jár. Barátaim, az Európai Unióban az önrendelkezés, az autonómia természetes, megszokott, bevett valóság. Ha másnak lehet, nekünk is lehet, mert nem vagyunk alábbvalóak egyetlen más nemzetnél sem” – hangoztatta Semjén. Rámutatott, a magyarság nem fogadhatja el, hogy másodosztálybeli nép. „Amikor mi önrendelkezésről beszélünk, nem irányul senki ellen. Amit mi kérünk, az nem valamilyen székely specialitás, valamilyen soha nem látott, soha nem hallott, túlzó követelés, hanem az, ami másoknak természetes napi valóság az EU-ban.” A miniszterelnök-helyettes beszéde végén történelmi tavasznak nevezte az ideit, április hatodikát pedig az egyetemes magyarság ünnepének, mivel idén az állampolgárság kiterjesztése lehetővé teszi, hogy minden magyar kifejezze politikai akaratát. Rámutatott: a világ magyarsága a közjog kötelékében egyesülve száz év óta először választhat olyan Országgyűlést, amelyben minden magyar politikai akarata megtestesül. „Szeretett honfitársaim, félszavakból értjük egymást: önök mindenben számíthatnak ránk, és mi is számítunk önökre. Isten áldja Erdélyt, Isten áldja Székelyföldet, Isten áldja Kézdivásárhelyt!” – zárta beszédét Semjén Zsolt.

„Jó lesz, ha Brüsszel tanul Bécstől”

                          A szabadságszerető magyaroknak senki nem diktálhat – jelentette ki Lázár János Hódmezővásárhelyen. Navracsics Tibor arról beszélt Veszprémben, hogy elsősorban magyarok vagyunk, ebben egyet kell értenünk. Kósa Lajos szerint 1848 óta semmi nem változott.   A következő hónapok és évek tétje, hogy Magyarország képes lesz-e az elmúlt években visszaszerzett nemzeti szuverenitását, önállóságát megőrizni, megvédeni – jelentette ki Lázár János szombaton, Hódmezővásárhelyen, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, a Kossuth téren. Párhuzamot vonva a ’48-as eseményekkel a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hangsúlyozta: „nem vagyunk erőtlenek, nem hagyjuk magunkat, jó lesz, ha Brüsszel tanul Bécstől és megtanulja, hogy a szabadságszerető magyaroknak senki nem diktálhat”. A politikus felidézte: alkotmányos forradalom zajlott le 2010-ben, melyet - ahogy ez a történelemben szokás - megint szabadságharc követett. Ez azonban talán a magyar történelemben először nem fegyverletétellel ér véget és nem egy passzív ellenállás követi majd, hanem egy nagyon aktív, csöndes és közös cselekvés. Hangsúlyozta: a most lezáruló kormányzati ciklus reményt adott az embereknek, mert hosszú évek, emberöltők után „végre ízelítőt kaptunk abból, hogy eljöhet egy új békeidő, a gyarapodás, az ország, és a nemzet épülésének a következő nagy korszaka következhet, méghozzá még a mi életünkben”. Az eseményen ezt követően mintegy kétszáz határon túli magyar tette le az állampolgársági esküt. MNO

Kossuth Lajos azt üzente - VIDEÓ!

                                kattints a rövid VIDEÓRA! http://www.youtube.com/watch?v=LkRv4-qQRTw

Batthyány Lajos kormánya

                            Miniszterelnök Batthyány Lajos - Ellenzéki Párt Igazságügyminiszter Deák Ferenc - Ellenzéki Párt Belügyminiszter Szemere Bertalan - Ellenzéki Párt Vallás- és közoktatási miniszter Eötvös József - Ellenzéki Párt A király személye körüli miniszter Esterházy Pál Antal - Konzervatív Párt Pénzügyminiszter Kossuth Lajos - Ellenzéki Párt Földmívelés-, ipar-, és kereskedelemügyi miniszter Klauzál Gábor - Ellenzéki Párt Hadügyminiszter Mészáros Lázár Közmunka- és közlekedésügyi miniszter Széchenyi István  

Merjünk arra koncentrálni, figyelni, hogy mit kér tőlünk az Isten?

                      "Merjünk arra koncentrálni, figyelni, hogy mit kér tőlünk az Isten? Végezzük a feladatainkat pontosan, szépen és a világ szebb lesz!... Ne mások hibáját, bűneit nézzem, hanem az Isten által rám bízott feladatot végezzem nagy nagy szorgalommal, szépen, becsületesen! Legyek én egy igaz ember és a többit bízzam alázattal teremtő Istenemre!" Böjte Csaba

Bayer Zsolt: Sikerülni fog - 1848-ban is mindenki abban hitt, hogy egyedül éppen az ő áldozatára van szükség

                                  Márciusban meghallgatunk minden verset, amit ilyenkor meg kell hallgatni. Hiszen március 15. a mi forradalmunk napja. Márciusi ifjak, Pilvax, Petőfi és Jókai, 12 pont - a nagyméltóságú Helytartótanács pedig azóta is reszketni méltóztatik minden magyar gyerek képzeletében. Ám a nagyméltóságú reszketés mögött már ott döngicsél a vég. A vég, a végzet, a bukás - a magyar szabadság sokadik bukása. A nagyméltóságú Helytartótanács talán még abba sem méltóztatott hagyni a reszketést, amikor Világosnál vége lett mindennek.   És Világosnál azóta folyton fúj a szél. Vékonydongájú, alattomos szél. Az elmúlás szele. S miközben hallgatjuk Petőfi sorait, és zúgjuk együtt ővele, azóta is, hogy „talpra magyar”, lelkünk valamelyik szegletében már előre letesszük a fegyvert. Mert nekünk nincsen márciusunk sem Világos nélkül. Furcsa szerzet vagyunk mi, magyarok. Sokféle furcsaságunk van, de a legfurcsább mégiscsak az, hogy egyfolytában a halálunkra készülődünk. Nekünk minden nagy költőnk, váteszünk és prófétánk a halálunkat jövendöli. S annyit hallgattuk már a sok-sok halált, hogy beleivódott a génjeinkbe - és már észre sem vesszük, hogy élünk. Pedig hát élünk. És ez a puszta tény a legnagyobb sikertörténet maga. Mert csak egyszer gondoljunk bele: micsoda erők szövetkeztek itt ezeregyszáz esztendőn át, csak azért, hogy mi ne legyünk. Micsoda erők fogtak össze, ármánykodtak, kevertek lassú mérgeket, hazudoztak, szegtek esküt, s követtek el minden égbe kiáltó bűnt csak azért, hogy mi eltűnjünk, elpusztuljunk örökre. És nem sikerült, soha, egyiknek sem. Sem összefogva, sem külön-külön. Ideje volna így tekintenünk ezeregyszáz éves Kárpát-medencei létezésünkre. Ideje volna elhinnünk, hogy mi életre vagyunk szánva, nem pedig halálra. Ideje volna rádöbbennünk, hogy legnagyobbjaink minden prófé­ciája hamisnak bizonyult. Ettől ők még a legnagyobbak. De a nemzet mindig erősebb volt náluk. Ideje volna elhinnünk végre, hogy a mi márciusunk önmagában csoda, és nem rántja porba a bukás, nem fújja el a Világosnál folyton fújó, vékonydongájú, gonosz szél. A „talpra magyar” örökkévalósága nagyobb parancs és nagyobb kötelesség, mint Kölcsey legsötétebb próféciája. Mert Kölcsey a Himnuszunkba írta bele a legnagyobb tragédiát: „S ah, szabadság nem virul / A holtnak véréből, /Kínzó rabság könnye hull / Árvánk hő szeméből!” Ennél nincsen nagyobb iszonyat. Hiszen, ha szabadság nem virul a holtnak véréből, akkor összes áldozatunk hiábavaló. Akkor mi meghalhatunk szabadságért, hazáért, hitért, Istenért, családért - soha, egyetlen halálunknak sem lesz értelme. De ez nem igaz. Azért nem igaz, mert nem lehet igaz. Ha Petőfi ezt gondolta volna, soha nem írja meg a Nemzeti dalt. Akkor Kossuth nem tart beszédet Cegléden. De tartott, Dózsa nyomdokain, s ezeket mondta: „Én esküszöm az igazságos Istenre, hogy hazánk szabadságából elrabolni egy hajszálnyit nem engedek! Hajdan, midőn a hazát veszély fenyegette, szent királyaink véres kardot hordattak körül az országban. Én zászlót ragadék kezembe, és e zászló alá hívom e város polgárait. Honfitársaim! Cegléd polgárai! A nemzet sorsa a ti kezetekben van. Testvérek vagyunk mindnyájan. Választanunk kell a szabadság és szolgaság között. Gondoljunk őseinkre, kik a szabadságot választották! Ragadjunk mi is fegyvert hazánk oltalmára! Fordítsuk fegyvereinket az árulók, a hitszegők ellen! Fegyverbe szólítom e város lakóit. Hozzunk áldozatot a haza szent oltárán! Ha magyar vér folyik, folyjon a szabadságért, ne idegen célokért és ne idegen földön! Most, hogy titeket látlak, tudom, hogy oly hatalmas e nép, hogy ha fölkel és összetart, Magyarországon a pokol kapui sem vesznek erőt. Az összerogyó ég boltozatait is képes karjával fenntartani. Harcunkhoz adjon erőt a magyarok Istene, hitünk igazsága, népünk szabadságszeretete!” Ilyet nem mond az, aki még az áldozat értelmében sem hisz. De ők hittek! Abban hittek Guyon Richárd honvédei is a Branyiszkói-hágón, ahol bajtársaik holttestei mögött kerestek fedezéket a labancok zárótüze elől, de egy métert sem hátráltak, és feljutottak a csúcsra. Hittek az áldozat értelmében a szabadságharc honvéd tábornokai, hitt benne Bem, ő, „Osztrolenka véres csillaga”, hittek benne a honvédek, a népfelkelők, a fegyvert ragadó magyar parasztok, a puszták népe, a városi polgárság, mindenki abban hitt hogy egyedül éppen az ő áldozatára van szükség. És csak ezzel a hittel lehetett túlélni aztán Világost, a kivégzéseket, a halált, a rabságot, a Bach-korszakot és minden iszonyatot, ami elvezetett végül a kiegyezéshez, ami elvezetett végül újabb és újabb szabadságharcokhoz. Az áldozat értelmébe vetett hit segítette át az aradi tizenhármat is a borzalmakon. Ahogyan ők meghaltak, úgy csak hittel lehet meghalni. Miképpen élni is csak hittel érdemes. Nekünk pedig még meghalnunk sem kell. Nekünk elég hinnünk. S felfogni végre, hogy nem volt összefogás, amely el tudott volna bennünket pusztítani, nem volt ilyen összefogás sohasem. Most sincs ilyen összefogás. Akkor pedig ideje a Világosnál folyton fújó alattomos szélből is kihallanunk a reményt. Az örök reményt. S a hitet, hogy akkor is sikerülni fog! Bayer Zsolt Magyar Hírlap

A magyar kormány óriási sikere Brüsszelben - sikerült blokkolnia az uniós kezdeményezést - a fehér akác marad

                        Sikerült blokkolnia Magyarországnak azt a kezdeményezést az uniós tagállamok képviselőiből álló testületben, amely potenciálisan azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy uniós tiltólistára kerül az akácméz alapanyagát adó fehér akác. A kezdeményezés lényege és eredeti célja az olyan, agresszíven terjedő, behurcolt, nem őshonos növény- és állatfajok visszaszorítása, illetve bekerülésének megakadályozása, amelyek veszélyt jelentenek adott esetben akár az emberi egészségre vagy az Európában őshonos fajokra, a kontinens élővilágának sokszínűségére. A fehér akác, amely a magyar méztermelés mintegy felének szolgál alapanyagul. Magyarország egyrészt azzal érvelt, hogy a fehér akáccal való gazdálkodásra Magyarországon szigorú szabályok vonatkoznak, egyes területeken a termesztése támogatott, máshol pedig az irtása, másrészt pedig azzal érvelt, hogy a Magyarország számára kiemelten fontos méztermelés szempontjából a fehér akác kulcsfontosságú. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a múlt héten levelet is írt Janez Potocnik környezetvédelmi biztosnak, biztosítékot kérve tőle, hogy a fehér akác semmilyen esetben sem kerülhet fel a tiltólistára. Az Európai Unió úgynevezett rendes jogalkotói folyamatában mind az EP-nek, mind a tagállamok szakminisztereit tömörítő tanácsnak rá kell bólintania a javaslatra. Az előkészítő munka az úgynevezett állandó képviselők bizottságában folyik. Itt nyílt lehetősége Magyarországnak arra, hogy blokkolja a kezdeményezést. "Az utóbbi napok fejleményei alapján valós veszélye volt annak, hogy a rendelet elfogadásával kikerül Magyarország kezéből az akác kezeléséről való döntés lehetősége, illetve veszélybe kerül a több tízezer ember megélhetését biztosító akác termesztése" - közölte Várhelyi Olivér.

Ha nincs békénk, az azért van, mert elfelejtettük, hogy egymáshoz tartozunk

                      "Ha nincs békénk, az azért van, mert elfelejtettük, hogy egymáshoz tartozunk." Kalkuttai Boldolog Teréz (1910-1997)   Történelmi pillanatnak lehettünk részesei mikor kilátástalannak tűnő problémáinak terhével, hosszú-hosszú évtizedeken át tartó, a közönyös kívülálló szemlélő szerepéből kilépve, újra felismerte a nemzet, hogy érdekeiért, értékeiért, családjaiért rajta kívül az égadta világon senki, és semmi nem fog kiállni, problémáit rajta kívül senki nem fogja orvosolni, megoldani - sebeit senki nem fogja begyógyítani. Előbb a kétharmados felhatalmazást, mint tényt - majd magát az országot, és ezt a kétharmados felhatalmazást létrehozó magyar nemzetet ért aljasságokat érzékelve, értékelve, ellentmondást nem tűrő elhatározottsággal mutatta meg a magyar nép - a Békemenet formájában is - hogy Magyarország sorsát az újra nemzetté kovácsolódott, szuverén állammal rendelkező magyarság kívánja irányítani, az általa megválasztott nemzeti érdekeket érvényesítő Országgyűlésén, és kormányán keresztül, és céljait illetően nem kíván engedni semmiféle belső illetve külső nyomásnak. Egyértelműen tudtára adtuk a világnak: nem kívánunk gyarmattá válni! Mindehhez megvolt a kellő elhatározottságunk - és volt újra kovászunk is. A kovász neve pedig éppen a Kalkuttai Boldog Teréz által emlegetett egymáshoz tartozás érzése volt, amely hogyha létezik - márpedig a magyarság új erejének ez az alapja - csodákra képes egy nép. Olyan csodákra, amely a tévedhetetlennek hirdetett közgazdaság tudományok, de még a matematika törvényeit is felülírja: ahol az egy meg egy, nem kettő, hanem annál lényegesen több. Különösen, ha milliók a résztvevői az egyenletnek. Nem felejtettük el hát, hogy összetartozunk! Erőnk, az egészséges tudattal rendelkező nemzet ereje. És azért oly szikla szilárd - mert az egymás iránti szeretet és a béke pillérein nyugszik." Mészáros László - Patrióta Európa Mozgalom alapítója, a Békemenet egyik főszervezője

Magyar emlékek a a nagyvilágban - Wigner Jenő sírja - Princeton - USA

                        Wigner Jenő Pál (1902-1995), az egyik legkiválóbb magyar–amerikai kutató, aki Nobel-díjat kapott "az atommagok és az elemi részecskék elméletének továbbfejlesztéséért, különös tekintettel az alapvető szimmetriaelvek felfedezéséért és alkalmazásáért." Egyike volt azon 20-as évekbeli tudósoknak, akik gyakorlatilag újjáteremtették a fizika tudományát. A polgári családban született Wigner több mint kortársa volt Budapest híres  tudósainak, akik közé Erdős Pál, Teller Ede, Neumann János és Szilárd Leó is tartozott. A Fasori Evangélikus Gimnáziumban Rátz Lászlótól, a legendás tudóstól és tanártól (aki Neumannt is tanította) tanulhatott matematikát, fizikát pedig a neves tanártól, Mikola Sándortól. 1920-ban beiratkozott a Műegyetem vegyészmérnöki szakára, ám 1921-től a Berlini Műszaki Főiskolán folytatta tanulmányait, majd a Kaiser Wilhelm Institutban dolgozott. 1930-ban az amerikai Princeton Egyetem - Neumannal együtt - felvette tanárai közé, itt eltöltött valamennyi időt Einsteinnel is. A késő harmincas években kiterjesztette kutatásait az atommagokra. Kidolgozott egy fontos általános elméletet az atommag-reakciókra, ezen kívül alaposan értett a mérnöki tudományokhoz is. Az atomreaktor kifejlesztését a nevéhez kapcsolják. A háború idején nagy szerepe volt a Manhattan-terv melletti agitációban, ami az atombomba megépíttetéséhez vezetett, Hitler megfékezése érdekében. Azonban nagyon letörte, hogy Japánra le is dobták a bombát. 1963-ban megkapta a fizikai Nobel-díjat. 93 évesen Princetonban érte a halál. Itt temették el, feleségével, nem messze Neumann János sírjától. Végül ejtsünk szót magyarságáról. Még utolsó éveiben is szívesebben és könnyebben beszélt magyarul, mint németül vagy angolul. A Nobel-díjasoknak abba csoportjába tartozott, akik vállalták magyarságukat, és hálát érzett szülőhazája iránt: "Sok víz folyt le a Dunán, mióta utoljára fürödtem benne. Az idő azonban nem mosta le hálaérzetemet születésem helye iránt." Másutt így írt Magyarországról: "Nem felejtettem el, hogy bölcsőm volt, hogy sokáig éltetett, hogy ott szereztem meg tudásom alapját." Vörösmarty Mihály verseiből hosszú sorokat tudott kívülről idézni élete alkonyán is. Magyarul nem tudó lánya elmondása szerint, ha nagyon elmélyült a munkájában, egy furcsa énekdallamot dúdolt, ami valahogy így hangzott: "Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs..." Az 1956-os forradalom eseményeit követve megállapította: "… a nyugat karba tett kézzel nézte a magyar nép mozgalmának véres elnyomását." (Wigner, 1966). 1976 után többször hazalátogatott, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársaság rubintokkal ékesített érdemrendjét. Halálakor is magyar származású fizikusként emlegették.

Magyar népi díszítések - Régi hevesi motívumok - Északi-középhegység