Magyar emlékek a nagyvilágban - Korompay Emánuel emléktábla az egyetem falán– Varsó - Lengyelország

                                              Magyar áldozatai is voltak annak a történelemben páratlan rémtettnek, amelyet a nyugat-oroszországi Katynban, valamint két másik helyen, Harkov mellett és Mednojében  hajtottak végre szovjet belügyesek, midőn 1940-ben csaknem 22 ezer lengyel tisztet, tartalékos tisztet, földbirtokost, tisztviselőt, a lengyel polgári elit számos képviselőjét ölték meg. Az egyik áldozat, Korompay Emanuel Aladár (1890-1940) Budapesten született, a magyar fővárosban szerzett filológusi diplomát, 1930-tól a varsói egyetem magyar lektora volt, halála előtt három évvel ő szerkesztette az első lengyel-magyar szótárt. Lengyel nőt vett feleségül, lengyel állampolgár lett. Szolgált az első világháború galíciai frontján, majd önként jelentkezett Józef Pilsudskinak a Vörös Hadsereg ellen harcoló lengyel csapataiba. 1939-ben mozgósították, és a keleti fronton szovjet hadifogságba esett. A sztarobjelszki fogolytáborba került, egy harkovi fogdában ölték meg 1940 tavaszán. Holttestét nem találták meg. Emlékét több tábla őrizi, az egyik avarsói lakóhelye, a másik az egyetem falán. A közelmúltban harmadik táblát is állítottak, éspedig egy fiatal tölgyfa mellé, melyet a Názáreti Nővérek gimnáziumának növendékei és tanárai ültettek tanintézetük kertjében, Korompay emlékére, akinek három leánya valaha ebbe az iskolába járt.

A székelyek nem hagyják magukat

                        A székelység tudatosítani szeretné Románia kormányában, hogy kitűzött céljáról, Székelyföld autonómiájáról nem mond le – jelentette ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke Marosvásárhelyen, ahol a március 10-ére meghirdetett Székely Szabadság Napja elnevezésű demonstráció előkészületeit ismertette. Az SZNT elnöke rámutatott: a román kormány sem a tavalyi demonstráción elfogadott petícióra, sem a székelyek októberi nagy menetelésére nem reagált – bár Victor Ponta miniszterelnök választ ígért –, a székelyek követeléseiről nem hajlandó tudomást venni.   Százezer embert várnak Izsák Balázs szerint ezért a tavalyinál is szélesebb összefogással, több mint százezer résztvevő jelenlétével akarják Bukarestnek megüzenni, hogy a székelység nem hátrál meg, és gondjainak megoldásáról partnerként kíván párbeszédet kezdeni a román kormánnyal. A Székely Szabadság Napját a marosvásárhelyi Postaréten, az 1854-ben kivégzett három vértanú emlékművénél szervezik. Izsák Balázs  elmondta: a 160 éve kivégzett székely vértanúkra úgy emlékezhet méltón az utókor, ha tovább küzd célkitűzéseikért, a nemzeti önrendelkezésért, a székely szabadságért.   Ez nem pártrendezvény A küszöbön álló választási kampányra utalva hozzátette: nem pártrendezvényt szerveznek, ezért mindenkit részvételre buzdít, de azt kéri, hagyják otthon jelképeiket. „A Székely Szabadság Napja, a székely önrendelkezés napja a székely népé. Azt az erkölcsi-politikai tőkét, amelyet az önrendelkezés ügye hordoz, azt saját maga számára, egy csoport számára egy párt számára senki ki nem sajátíthatja, ez választási tőkévé nem alakítható” – hangsúlyozta az SZNT elnöke. Izsák Balázs jelezte: voltak, akik kifogásolták a rendezvény időzítését, mivel március 10-e az idén hétfőre esik, mások azt kérték, vonják össze a március 15-i ünnepségekkel, de az SZNT méltatlannak tartaná a megemlékezés időpontjának megváltoztatását. „Tegyünk közös erőfeszítést, hogy a Székely Szabadság Napjának üzenete visszhangot keltsen a magyarság egyetemes ünnepének, március 15-ének minden helyi megemlékezésén a székelyek körében és szerte a nagyvilágban” – fogalmazott az SZNT elnöke. mno

Fricz Tamás: MSZP-plakát és „filozófia”: alapozzunk az emberi rosszindulatra és így nyerjünk!

                              Úton-útfélen látható már az MSZP önleleplező óriásplakátja, ami azt sugallja: alapozzunk az „egyszerű” emberek rossz oldalára, irigységére és kicsinyességére, és megnyerjük a választásokat! Cinikus hozzáállás ez, amiből csak cinikus és torz kormányzás következne. Először is, aki még nem látta volna: a plakáton balról jobbra Simicska Lajos és Orbán Viktor látható, és a szöveg: „Ők már meggazdagodtak. És Ön?” S némileg lejjebb a kiegészítés: „Simicska–Orbán maffiakormány”. Vegyük is sorra: vajon miről is szól, milyen érzelmeket, előítéleteket szólít meg a potenciális választókban a plakát? Először is, a plakát az átlagemberek vagy „egyszerű” emberek (továbbiakban: emberek) elitellenességére épít. Ez az elitellenesség nem magyar sajátosság, jelen van az emberek között még a nyugati államokban is – bár ott kétségtelenül jóval kisebb mértékben –, ám Magyarországon a Kádár-korszak után igen széles körben elterjedt ez az érzület. A kádárizmus egyik nagy titka ugyanis éppen abban rejlett, hogy az emberek élethelyzetét, egzisztenciális és társadalmi állapotát jelentékeny mértékben kiegyenlítette és egyformává tette, de persze nem középosztályi szinten – miként ez Nyugaton történt –, hanem egyfajta kispolgári, alattvalói, „kisemberi” minőségben. Ez megmutatkozott többek között a nagyon hasonló, hosszú évekig kétezer forint körüli fizetésekben, az árak állandóságában (negyven filléres zsemle, Fradi-kolbász stb.), a kulturális szórakozás egydimenzióssá tételében (táncdalfesztivál, meccs stb.). Nos, ez a nyárspolgári-kispolgári, mesterségesen keltett egyenlőségtudat ma is élesen jelen van a magyar társadalomban, főként az idősebb, nyugdíjas választók esetében, akik jelentős része – bárhogy csűrjük-csavarjuk – még mindig a Kádár-kori egyformaságot sírja vissza, amikor még irigynek sem volt miért lenni a másikra (persze azért akkor is sikerült valahogy…). Az MSZP ezt a kádári nosztalgiakártyát dobja be e plakáttal. „Le az elittel! Miért nem olyanok ők is, mint mi? Miért nem keresnek ők is annyit, mint mi? Hiszen mi állandóan gürcölünk, ők meg csak pöffeszkednek a parlamentben és nem csinálnak semmit, közben meg felveszik az óriási fizetéseket!” Ugye, ismerős? Az MSZP ezzel a plakáttal azt is „üzeni”, hogy a meggazdagodás nem lehet tisztességes dolog. Ha egy politikus – lásd Orbán Viktor – egy kiemelkedő, államférfiúi magasságú politikai pályafutás közepére viszonylagos jómódban él népes gyermekáldású családjával, akkor ez az MSZP sugallata szerint nagyon-nagyon csúnya dolog. Ezzel az MSZP egyfelől megerősíti a kispolgári politikusellenes hangulatot is, miközben egy magát demokratikusnak valló pártnak éppen ennek az ellenkezőjét kellene tennie és sugallnia. Erősíteni az emberekben, hogy a demokráciákban a politika és a politikai munka kiemelkedően fontos és értékes dolog, az ország vezetői megérdemlik a tiszteletet, s azt is, hogy valóban megterhelő munkájuk mellett ne egy lakótelepi panellakásban szorongjanak, hanem kényelmes környezetben éljenek, arányban felelősségük mértékével és jelentőségével. Az MSZP viszont nem a demokratikus állampolgárt szólítja meg ezzel a plakáttal, hanem a kádári paternalizmus magánlétre és fogyasztásra beszűkülő, közéletet és politikát kerülő kisemberét, aki zsigerből gyűlöl mindenkit, aki nem úgy él, mint ő. Az MSZP másfelől nem a középosztályhoz tartozó vagy a középosztályba kerülni akaró embert szólítja meg, hanem az itt maradt – és szép számmal itt maradt – kádárista kispolgárt, aki csípőből irigy, zsigerből utálja a „nagy embereket”, akik „túl sokat képzelnek magukról”, nem olyanok, mint ők, többet keresnek, akik az elitnek soha nem bocsátják meg, hogy elit. És persze a kispolgári létből való kikerülés e választónak akkor sem „kóser”, ha egy magyar vállalkozó (Simicska) gazdagszik meg. A kádári mentalitás döbbenetes módon előbb fogadja el egy multicég angol, német, svájci stb. vezetőjének a gazdagságát, mint egy magyarét, mert mi, magyarok, „hol vagyunk a nyugatiaktól”. És ha ezek után egy magyar vállalkozó meggazdagszik, akkor az csak csalás, rablás és korrupció eredménye lehet, tehát: fúj, csúnya gazdag magyar vállalkozó! Az MSZP tehát mérhetetlenül pofátlan módon jár el, amikor az Orbán-kormányt vádolja bármiféle kádárizmussal, miközben e plakát „szellemiségéből” is ordít a kádárizmusa. Az MSZP a kádári kisember gyűlöletére, előítéleteire és kisszerűségeire akarja felépíteni a választási győzelmét. Nos, hát éppen ez az a múlt, aminek nem szabad visszatérnie! Fricz Tamás MNO

Magyar emlékek a nagyvilágban - Munkácsy Mihály híres freskója - Művészettörténeti Múzeum (Kunsthistorisches Museum) lépcsőházának mennyezete - Bécs - Ausztria

Orbán Viktor: Pótolhatatlan veszteség érte a nemzetet

                        Az egész nemzet pótolhatatlan vesztesége a magyarországi németek hatvannyolc évvel ezelőtti elhurcolása – áll Orbán Viktor miniszterelnök, a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapján kiadott kormányfői üzenetében. A levélben Orbán Viktor úgy fogalmazott: Magyarország kétszer tapasztalta meg a diktatúra iszonyatát, ez éppen kettővel több annál, mint amennyit egy országnak valaha is el kellene viselnie. A történelem szégyenének nevezte, hogy „két diktatúra között, az előző árnyékában, az utóbbi hajnalán sem érezhették magyarok és nemzettársaik a haza által nyújtott biztonságot”.   „Isten veled, hazánk!” A miniszterelnök a magyarországi németek elhurcolását az egész nemzet pótolhatatlan veszteségének tartja. Felidézte, amikor hatvannyolc éve, 1946. január 19-én elindultak a marhavagonok Németországba, a magyarországi németek kitűzték a vagonokra a magyar zászlót, amelyre azt írták: „Isten veled, hazánk!” „Még abban az utolsó pillanatban, amikor már mindannyian tudatában voltak az elkerülhetetlennek, akkor is a hazától vettek utolsóként búcsút. Mert a diktatúrában is a haza az egyetlen, amely nem árulhat el – azt csak ember teheti” – írta Orbán Viktor.   Saját magunk felelünk a bűneinkért „Minden ember saját maga felel bűneiért. Egy bűnös rendszer képviselőinek bűneiért nem felelhetnek azok, akiknek »bűnük« annyi, hogy ugyanazt a nyelvet beszélik. Mégis vannak, akik még ma is ragaszkodnak ahhoz, hogy kollektívan el lehet ítélni népeket és népcsoportokat. Bűnt bűnnel jóvátenni nem lehet, vélt bűnt bűnnel jóvátenni még kevésbé, és vélt bűnt kollektív büntetéssel végképp nem” – hangsúlyozta. A kormányfő szerint az emlékezés kultúrájára van szükség Magyarországon minden gaztettel és gonosztettel szemben. Az emlékezés a megbékélést szolgálja, s ennek beteljesedése lehet 2014-ben, hatvannyolc évvel a magyarországi németek elhurcolása után, ha az új Országgyűlésben németül, saját anyanyelvén szólalhat meg a magyarországi német nemzetiség választott vagy delegált képviselője – fejtette ki.   Közösen épített kultúra és összefogás Orbán Viktor a levelét azzal zárta, hogy Magyarország osztozik az emlékezésben, és „közösen fogjuk építeni az emlékezés kultúráját, s közösen, összefogásban építjük tovább Magyarország jövőjét”. Az Országgyűlés 2013. december 17-én nyilvánította a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává január 19-ét, arra emlékezve, hogy 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az elüldözött német lakosokat szállító első vonatszerelvény. A parlament határozatában hangsúlyozta, tisztelettel adózik mindazok emléke előtt, akiket a második világháború után a kollektív bűnösség igaztalan vádja és elve alapján üldöztek és hurcoltak el. Magyar Nemzet, Patrióta Európa Mozgalom

A maffiabaloldal újra egybeborulásának alkalmából...

                        „A magyarnak mindenkor is most is legnagyobb ellensége, - a magyar.” Gróf Széchenyi István

Bayer Zsolt: Kuss!

                          Bajnai Gordon akkori miniszterelnök 2010. február 26-án sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az MVM kihelyezett igazgatósági ülésén „fontos döntések születtek az atomerőmű jövőjéről”. Bajnai „nemzeti, stratégiai ügynek nevezte a Paksi Atomerőmű bővítését”, és külön örömét fejezte ki amiatt, hogy „szokatlanul egységes, széles körű politikai konszenzus alakult ki a kérdésben”. Innen indult a történet. Illetve már egy évvel korábbról, amikor Gyurcsány – még miniszterelnökként – a parlamentben jelentette be a Paksi Atomerőmű bővítésének megindítását mint elengedhetetlenül fontos és szükséges energetikai beruházást. Ettől a kezdettől jutottunk el a mostani ellenzéki szemétkedésig. Láttunk már ilyet. Annak idején a parlamenti bizottságokban, majd az Országgyűlésben a szocialisták támogatták az úgynevezett magyarigazolványok megadását a határon túli magyaroknak, majd amikor elindult a program, felállt Kovács László, és elmondta a 23 millió románról szóló beszédét, s elindult az első igazán aljas és undorító kampány a nemzet ellen, amelyet akkor ugyanezek vezényeltek le. Most pontosan ugyanez a forgatókönyv valósul meg. A Paksi Atomerőmű bővítéséről kialakult teljes konszenzustól eljutottunk addig, hogy a DK-s Molnár Csaba arról merészel öblögetni, miszerint Kádár harminc évre, Orbán viszont száz évre hívta be az oroszokat. Mesterházy pedig hazaárulózik. Tényleg: miképpen a Jobbegyenes szerzője találóan megjegyezte, „huszonnégy óra alatt (…) tízmillió energetikai szakértő és közgazdász országává is váltunk”. A baj csak az, hogy ebből a kórusból kivétel nélkül mindenkinek be kellene fogni a pofáját. Hogy miért? Lássuk csak! Először is, nagy lendülettel hiányolják a „szakma” véleményét. Nos, a Magyar Mérnöki Kamara állásfoglalást adott ki az ügyben, ebből idézek: „A magyarországi villamosenergia-ellátás forrásai között nélkülözhetetlen az atomenergia. A megvalósításban való részvétel nagy lehetőség és nagy kihívás a hazai mérnöktársadalom számára. Az orosz–magyar kormányközi megállapodás a nukleáris energetikai együttműködésről megszünteti a bizonytalanságot a Paksi Atomerőmű termelőkapacitásának hosszú távú fenntartását illetően. A Magyar Mérnöki Kamara üdvözli a paksi nukleáriserőmű-kapacitás fenntartásáról szóló megállapodást. (…) A fejlesztés 60 éves üzemidőt céloz meg. Ezért a finanszírozás a kockázatkerülő, rövid idejű és biztos megtérülésre számító kereskedelmi banki környezetben nehezen vagy csak igen drágán oldható meg. Ezen segít a kormányközi megállapodás, a felelős politikai tényezők stratégiai kötelezettségvállalása.” Innentől kezdve teljesen felesleges is bármiről beszélni. Hát nem teljesen mindegy, hogy ehhez képest mit pofázik ez a sok semmihez sem értő, ócska kis gazember? De, teljesen mindegy. Éppen ezért pusztán az öröm végett jegyezzük még meg a következőket: most ez a sok semmihez sem értő ócska kis gazember mind előveszi húgyfoltos sliccéből a Nagy Politikait (copyright by Petri György). Az meg arról szól, hogy Orbán Európa helyett Moszkvát választotta, hajjaj… Persze. Az a méltóságos Európa eközben minden skrupulus nélkül választja ugyanezt. Főméltóságú Gerhard Schröder egykorvolt német kancellár meg sem állt a Gazprom igazgatótanácsáig, s lett imigyen Putyin pincsije, igaz? Annak a Németországnak volt ő a kancellárja, amely Németország minden szinten össze van kötve Oroszországgal, s legfőképpen energetikai vonalon. Ez sem számít, persze. Ami számít, hogy Magyarországnak szüksége van atomenergiára; hogy Paksot az oroszok építették, idióták lennénk, ha nem velük bővíttetnénk. (Voltunk már ilyen idióták, amikor az oroszok felajánlották, hogy az államadósságuk terhére megépítik a metrónkat. Az nem kellett, épült helyette csilliárdmilliárd forintért soha el nem készülő metró minekünk – tényleg, Demszky hogy a fenébe maradt ki a húgyfoltos sliccből előhúzott ellenzéki összeborulásból?). Az számít, hogy a megállapodás alapján hitelbe kapott pénz több mint tíz százaléka közvetlenül a magyar gazdaságba kerül (300 milliárdról beszélünk), hogy a hitel alacsony kamatozású és harminc év alatt kell visszafizetni. (Gyurcsányék ezt a pénzt az IMF-től négy évre vették fel, aztán odaadták a bankoknak az egészet, amelyek meg kitolták az anyabankjaiknak.) Az számít, hogy a beruházás tízezer munkahelyet teremt. S még egy apróság: most nagy kéjjel hivatkoznak Orbán 2008-ban elmondott szavaira, amikor is ezt mondta: „A magyar kormány puccsot hajt végre a magyar parlament ellen, a magyar kormány puccsot hajt végre a saját népe ellen.” Orbán azt bírálta a kijelentésével, hogy a kormány egyelőre titkosított, hosszú távra szóló szerződést köt Oroszországgal „a 21. századot és a teljes Kárpát-medencei magyar nép életét meghatározó” energiakérdésben. S tudják, mi volt akkor Gyurcsányék válasza? Ez: „sehol a világon, így Európában sem szokás ilyen tárgyalásokról az aláírás előtt információkat kiadni, mivel az idő előtti kiszivárgás rontotta volna a magyar kormány tárgyalási pozícióját”. Az a szomorú helyzet, hogy akkor a kormánynak volt igaza. Úgyhogy befogjátok a pofátokat, és takarodtok a helyetekre. Vagy ahogy Gyurcsány a minap közölte az övéivel: „Nyugszik! Fekszik!” Bayer Zsolt Magyar Hírlap  

A kettős mérce, avagy az állítólagos elviselhetetlen antiszemitizmus Magyarországon csak ürügyül szolgál hazánk "megleckéztetésére" - rövid lapszemle

                                        Pelle János szerint afölött nehéz napirendre térni, hogy Ukrajnában, ahol a legtöbb zsidót gyilkolták meg 1941 és 1944 között , egy olyan ellenzéki vezető élvezi a Nyugat, sőt személy szerint Soros György támogatását, aki jó kapcsolatot ápol a német neonáci NPD-vel, meg a francia Nemzeti Fronttal, és 2004-ben nyilvánosan kijelentette, hogy a „moszkvai zsidómaffia uralma” ellen harcol. Pedig Oleh Tyahnyibok, a Szvoboda (Szabadság) párt elnöke és parlamenti képviselője ilyen ember. Az Oroszországgal való teljes szakításra törekvő, a melegek és a nemzeti kisebbségek, így a kárpátaljai magyarok ellen is kirohanó ukrán nacionalista politikus Sztyepán Bandera kultuszát ápolja, aki uszításával meghatározó szerepet játszott a németek által megszállt területeken a holokauszt előkészítésében, abban, hogy az ukránok sorozatos pogromokat rendeztek a zsidók ellen. Az antiszemita kijelentések a kijevi EU-párti tüntetéseket szervező politikai erők részéről bocsánatos bűnnek számítanak, viszont a brüsszeli szervezettel és lobbistáival szemben fenntartásokat hangoztató, a saját érdekeit előtérbe helyező Magyarországon a legkisebb gyanús jel is okot ad a megbélyegzésre. Heti Válasz

Elfogadhatatlan - Amerika egyre arcátlanabbul avatkozik be a szuverén magyar állam ügyeibe

                    Washingtoni idő szerint csütörtök délután Colleen Bradley Bellt, az Egyesült Államok következő budapesti nagykövetét hallgatták meg az amerikai szenátus külügyi bizottságában. A hollywoodi producer asszony, aki Barack Obama amerikai elnök nagykövetjelöltje, meghallgatásának nyitóbeszédében durván beavatkozott a magyar belügyekbe, és borúlátóan nyilvánult meg a jövőről is. Mint mondta, várhatóan „nem könnyű, de szükséges párbeszédet” fog folytatni az Orbán-kormánnyal a demokráciáról. A hozzánk érkezett amerikai nagykövetek 23 és fél éve véletlenségből mindig jobbközép kormányok idején avatkoznak be a magyar politikába, illetve bírálják azt. De most fordult elő először, hogy ezt egy nagykövet(jelölt) az állomáshelye elfoglalása előtt tenné. 2001 novemberében, az első Orbán-kormány idején Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövet legalább várt egy hónapot, mielőtt kimondta, hogy „Magyarországon növekedik az antiszemitizmus és idegengyűlölet”, hozzátéve: „sehol máshol ilyet nem tapasztaltam”, ami annyira igaz, mint az, hogy hófehér címlap jellemzi nálunk a sajtószabadságot. Annak ellenére, hogy nálunk az ellenzéki sajtóban bárki kifejtheti bármilyen véleményét, akár olyan durván is a kormányról, mint ami globálisan példátlan. Bell nagykövetjelölt azonban nem állt meg baljós nehézségei megfogalmazásánál. Legfontosabb célkitűzései között említette a biztonsági, a bűnüldözési, a kereskedelmi, valamint az energiaellátási függetlenség terén történő együttműködés erősítését. Ami nem nagyon rejtett utalás a Roszatom–Paks és a Déli Áramlat földgázvezeték ügyekre. Amelyek amerikai részről elkezdődő piszkálása az eddiginél is nagyobb árnyékot vethet majd a magyar–amerikai viszonyra. Bell asszonyt – akár elődjeit jobbközép kormányok évadján – ugyancsak „külön” aggasztja „a szélsőséges pártok megerősödése Magyarországon”. (Azt, hogy miért a többes szám, csak ő tudhatja: a Jobbik mellett talán visszamenőleg bírálja így a DK-t, amelynek elnöke, Gyurcsány, s akinek miniszterelnöksége alatt békés magyar emberek szemét lőtték ki rendőrök, ennek ellenére az amerikai nagykövetség elfelejtette megdorgálni a kormányfőt.) Amennyiben megerősítik jelöltségét, mondta, „a tolerancia védelme és előmozdítása lesz prioritásaim egyike”. Ami folyamatos prioritása az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének. Eltérően a bukaresti, a pozsonyi vagy a belgrádi amerikai nagykövetségektől, amelyeknek honlapján nem buzdítja az ottani kormányt, hogy tolerálják az őshonos magyar kisebbséget, legalább anyanyelve szabad használata elérése érdekében. Washington úgy érzi, hogy Magyarországgal mindent megtehet. Vajon mikor figyelmeztette utoljára egy rijádi amerikai nagykövet a szaúdi kormányt, hogy jó lenne végre bevezetni az emberi jogokat az olajkirályságban? Mikor fejezte ki aggodalmát a szomszédos Izraelben állomásozó amerikai nagykövet az ottani kormánynak, hogy legyen toleráns a palesztinokkal? Jobbközép kormányaink azt hiszik, fogadkozásokkal, netán igen költséges engesztelő programokkal megvehetik a simogatást. Nem tudják, az országok közötti kapcsolatok alakulását nem Queensberry őrgróf bokszszabályai határozzák meg. Amerika vezető külpolitikai magazinja januári–februári számában interjút közöl Ólafur Ragnar Grímssonnal. A 320 ezres Izland elnöke elmondta, kirúgta országából az FBI-t (a 320 milliós Egyesült Államok nyomozó hatóságát), mert „egy szuverén országba ne küldjenek idegen rendőri erőket”. Abba az Izlandba, amelyet az elődje által okozott csőd után hatalmas kínai hitel mentett meg. Interjúját azzal zárta, hogy „ha kicsik vagyunk és sikeresek akarunk lenni […] nincs határa annak, amit meg ne tehetnénk”. Szavaira – láss csodát – mégsem dőlt össze a világ, benne a nyugati szövetség, amelynek Izland hű tagja. Lovas István Magyar Nemzet

Galambóc vára - Al-Duna - Délvidék