Demokratikus deficit
Magyarországon is vannak amerikai érdekek. Bonyolultak. Az egyik pénzügyi csoport prosperál, a másik veszteséges, és ezért hangosan kiabál. A magyar kormány jelenleg igyekszik úgy lavírozni ezek között, hogy közben a hazai vállalkozások is jól járjanak, és nem utolsósorban a saját költségvetésünk se szenvedjen hiányt. Aztán érkezik „a politikától már visszavonult” Bajnai Gordon és csapata. Egy amerikai „egyetemről”. Megmenteni a magyar demokráciát.
Nagy Ervin
Magyar Hírlap
Hazámat védem és fegyverem nincs más - A szabadság betűi - Hungarica együttes - VIDEÓ!
"... hazámat védem és fegyverem nincs más,
csak egy szélrojtozta zászló,
mit neked kell majd egekig emelni,
ha kezemből egyszer kihull,
ha kezemből kihull..."
kattins a VIDEÓRA!
http://www.youtube.com/watch?v=GAPK3Zmz1BI
Nyakó István a sztáréhező a szegények és az "egyszerű emberek oldalán áll ma is - mint mindig
De az sem erősítette az "éhezők" pozícióit, hogy a legutóbbi protest-masírozás szünetében a másik társelnök, Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő és szűk köre (a sztáréhezők) a közeli Gyöngyös egyik felkapott szaunájában pihente ki a menetelés fáradalmait.
Pilhál György
Magyar Nemzet
Megegyezés a megszakadásig
Nos, a Gordon meg az Attila – az árva, egyszerű nép, már csak ilyen közvetlenül, a keresztnevükön szokta szólítani őket – olyannyira közös nevező alá simították pártjaik programjait, hogy az esetleges ellentmondások már csak látszólagosak, igazából csak a kekeckedő kormánypártiak veszik észre, akik már a kákán is csomót kerestek.
Csak nekik látszik valamiféle ellentétnek, hogy a Bajnai Gordon károsnak és blöffnek nevezte a rezsicsökkentést, míg az MSZP a jelenleginél 150 százalékkal nagyobb rezsicsökkentést vár el (ettől a kormánytól). Ők viszont nem látnak különbséget a két álláspont között, hiszen, ha – ne adja az úristen! – kormányra kerülnek, a legnagyobb összhangban fogják a rezsit az egekig emelni. Szóval az ilyen gazdasági meg társadalmi kérdésekben ők már rég azonos platformra kerültek, felesleges is leírni azokat, vagy beszélni róluk, csak összezavarnák a szegény választókat.
Ugró Miklós
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: Levél Szörényi Leventének - a tőled 2004-ben kapott Szabadság Díjamat pedig ezennel visszaadom
Kedves Levente!
Mindenekelőtt ezt az öngyűlöletet kellene tisztázni. Ugyanis tudom, hogy a lengyelek nem gyűlölik a Piast-dinasztiát és nagy királyukat, I. Mieszkot, aki a mi Istvánunk előtt, már 966-ban keresztvíz alá hajtotta fejét, és a római katolicizmust tette államvallássá. A lengyelek nem emésztik magukat azért, mert nem maradtak meg pogány mazurok, pomeránok, szlezánok, goplánok és polákok, hanem keresztény lengyelek lettek.
De a pogányságukat és törzsi szervezetüket legtovább megőrző poroszok sem átkozzák önmagukat, amiért végül keresztény poroszok lettek. Nem hiszem, hogy ők Querfurti Brúnó bencés szerzetes, vagy Gottfried luknai apát gyűlöletével töltenék napjaikat. Esetleg II. Valdemár dán királyt, vagy Leszek krakkói herceget gyaláznák. És szilárd meggyőződésem, hogy a csehek sem gyűlölik azt a tizennégy törzsfőjüket, akik már 845-ben, Regensburgban áttértek a keresztény hitre. S ezt sorra elmondhatnánk Európa minden nemzetéről.
Nálunk, magyaroknál viszont ez a nemzeti sport is virágzik: gyűlölni Szent Istvánt, amiért – úgymond – „kiirtotta saját népét”, és – úgymond – „idegen fegyverek segítségével a kereszténység rabigájába hajtotta” szegény magyarokat.
Ez a történelemszemlélet fellelhető ma a te környezetedben, és a Jobbik háza táján (amúgy jól megfér a „Jézus is magyar volt” elmebajával), és sok mai fiatal – akiknek közös jellemzője, hogy semmit sem olvasnak, semmit sem tudnak, ellenben mély és elpusztíthatatlan öntudat lakik koponyájukban – boldogan veti rá magát ezekre a szomorú elméletekre, mert így mindjárt különlegesnek, istentagadónak, lázadónak és nonkonformistának képzeli magát.
Azt hiszik szegények, hogy így lesznek ők „lidérces messze fény”. Pedig csak a budi tetejére kitett töklámpások ők. S azzá váltatok most ti is. Kár érte.
A deheroizálás ugyanis a kommunisták sportja volt. Őszerintük amúgy az emberiség történelme egy szakadatlan fejlődéstörténet, amelynek végső célja a kommunizmus eljövetele. A „Jézus magyar volt”- és az „István a magyarság árulója”-féle szekta szerint viszont az emberiség történelme egy szakadatlan visszafejlődés-történet, amelynek végső célja a magyarság teljes elpusztítása.
Szerencsétlenek. Bár nem tudom biztosan, értük kár-e.
Ellenben az István, a királyért biztosan kár.
Kár volt ezt hagynod, Levente. Akkor is, ha tudom, István deheroizálása a te szájad íze szerint való. Akkor is kár volt, mert műved, művetek túlnőtt rajtatok, és önmagában szakrálissá vált. És te most hagytad, hogy ezt is bekenjék mérgező nyállal.
A legnagyobb baj pedig az, hogy ezt színvonal alatt tettétek. Hogy is mondja Pierre a Megáll az időben? „Nem mindegy, hogy milyen színvonalon vagánykodik az ember…” Hát, Levente, ez nem színvonal.
Aki szerint, ha német: akkor náci; ha katolikus pap: akkor náci és/vagy verőlegény – az nem művész, csak egy közhelyes kretén. De legalább következetesek lettetek volna a bűnben. Akkor legalább a pogány magyarok és Koppány lenne szerethető.
De nem. A gondolat teljes hiányát aljas és ostoba külsőségek pufogtatásával fedtétek el. Levente, tényleg attól lett újszerű és „modern” a műved, hogy Torda, a táltos elbaszott rocksztárként gitározik, és rápöffent egy dzsangára? Hogy Laborc úgy néz ki és úgy is viselkedik, mint egy transzvesztita köcsög? Hogy Gizella náci egyenruhába bújtatott német lovagokkal csalja Istvánt? Hogy István egy akarattalan pöcs, Koppány meg egy másik akarattalan pöcs?
Én szégyellem magam, míg mindezt sorolom. Pedig nem nekem kéne, Levente.
Nektek kell szégyellnetek magatokat, mélységesen. És még csak nem is miattunk, Levente. Hanem tudod miért? Azért a kétszázezer magyarért, akik Csíksomlyón megnézték az István, a királyt. Akik között ott álltam, ott állhattam a csíksomlyói nyeregben, és átélhettem életem egyik legnagyobb élményét.
Láttam idős székely embereket, akik ünneplőben jöttek oda, és végig állták könnyes szemmel az előadást. S láttam a fiatalokat, akik akkor és ott örök hitet tettek magyarságuk mellett.
Az ő életük áldozatát, az ő hitüket téptétek széjjel ezzel a szemétséggel, ezzel a mocsokkal, amivel volt bátorságotok kiállni most a szegedi dóm lábához. Abba a térbe, amit Horthy Miklós és Klebelsberg Kunó lelke tölt ki a mai napig.
Igen, Levente. Abból a csodából, ami egyszer megszületett, és ami végső küldetését éppen a csíksomlyói nyeregben töltötte be, Babba Mária lábainál, mára a lepukkant Trabantból kiszálló két szánalmas figura maradt, akik nyálfolyató idiótaként lengetik a kis piros-fehér-zöld zászlójukat a semmiben. Ez maradt belőletek.
Kérlek, ezt ne vigyétek ki Erdélybe. Legalább őket ne kenjétek össze magatokkal.
S a tőled 2004-ben kapott Szabadság Díjamat pedig ezennel visszaadom. Pedig sokat jelentett nekem egykoron. Éppen annyit, mint az egykor volt István, a király.
Minden jót neked. Sajnálom…
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Mint a rajzfilmben
Azt a falat, amelyiknek Gyurcsány Ferenc és mai párttársai, köztük Bauer Tamás is nekiütköztek, 2010-ben szavazófülkéknek, urnáknak, választásoknak nevezték. És olyan iramban történt a becsapódás, hogy azóta is csillagokat látnak élénkvörös színben, és még álmukban is az Internacionálét horkolják.
A Föld fog sarkából kidőlni… De a fal marad! Azt az eltévesztett egérlyukat pedig, amelyikbe menekülni próbáltak, Demokratikus Koalíciónak nevezték el. Ide helyezték át „székhelyüket”, miután több más párt is légneművé vált körülöttük, szabadulni akart még csak az emléküktől is, senki sem volt már kíváncsi a politikai lózungjaikra.
Azonban egy nyilvánvalóan eltévesztett egérlyuk ez, mert ha nem is zsákutcára nyílik, kiút akkor sincs belőle – mintha magukra zárták volna az ajtót egy olyan szobában, egy olyan épületben, amelyiknek nincs másik kijárata, de még ablaka sem. Rajzfilmes fantázia kellene most ahhoz, hogy innen szabadulni tudjanak…
Szabó Palócz Attila
Magyar Hírlap
A magyarság joggal hivatkozhat...
"A magyarság joggal hivatkozhat nemzetiségei és a világ előtt a cáfolhatatlan tényre és igazságra, hogy a legválságosabb időkben is hűséges maradt létezésének történelmi igazságához és alapjaihoz, a Szent István-i állameszméhez, az ezeréves türelmi gondolathoz, melynek legfelső kifejezése a magyar alkotmány."
Röpirat a nemzetnevelés ügyében - részlet
Márai Sándor (1900-1989) - író, költő, újságíró
Kiegyezés az ilyen mentalitásúakkal - elképzelhetlen
Az ünnepi megemlékezések kapcsán ismételten kiderül, hogy Szent István örökségét is egészen másként értelmezik a balliberális oldalon, sőt nem is óhajtanak együtt ünnepelni. Orbán Viktor a nagy királyt jó embernek nevezte, ezzel szemben Juhász Ferenc költő egy interjúban Aczél Györgyöt nevezte jó embernek, és nem létezik olyan kiegyezés, amely mindkét állítást elfogadná. A keresztény, nemzeti történetszemlélet folyamatos támadásával próbálkoznak anélkül, hogy legalább csendben maradnának egy-két napig.
Szentmihályi Szabó Péter - Magyar Hírlap
Szentesi Zöldi László: István, a királynő
Intézzük el gyorsan Alföldi legújabb átiratát: bődületesen silány produkció. Érthetetlen módon nem az István, a királynő, de még csak nem is a posztmodern István, egy király címet kapta, hanem régi, kellemes emlékeink meggyalázásaként az István, a királyt.
Na most, tegye fel a kezét, aki megérti a konfliktushelyzetet, az István és Koppány között feszülő ellentétet, ha nem ismeri az eredetit! Ugye, ugye: így jár az a rendező, aki Vidnyánszky Attila nyomasztó tehetségének kínzó kérdésével fekszik és kel, magát áldozatnak mutatja, fájdalmával telehaknizza a magyar sajtót – a végén már a cselekményre sem jut ideje, csak önmagára és hóbortos kényszerképzeteire.
És most, ezen a ponton, eresszük el fájdalmasan Alföldi rendező kezét. Megígérjük, hogy jelen cikkünkben nem idézzük többé meg őt, sem rózsaszín ködét, hagyjuk a piszkos munkát másra, vannak itt sokkal komolyabb tanulságok.
Sok világklasszis labdarúgó hagyja abba a csúcson, nem bohóckodik tovább kisebb csapatokban. Az ABBA együttes sem hajlandó újra összeállni, mert úgy akarnak megmaradni az emberek emlékezetében, ahogyan annak idején megszerették őket. Időben lelépni a színről: a legnagyobbak kiváltsága.
Pénzért, hiúságból, ostobaságból részt venni ócska darabokban, társtettesnek szegődni politikai üzengetésekhez, lelkiismereti alkut kötni önmagunkkal – nem művészhez illő magatartás.
Udvaros Dorottya és Blaskó Péter, hogy csak két jeles színművészünket nevesítsük a mostani produkcióból, látványosan lerombolja az életművét, amikor a botránydarabhoz a nevét adja.
Mert mit gondoljon a néző, ha nem azt, hogy ők is börtönnek látják a hazájukat? Hogy az egyház lényege a kegyetlenség, hogy nácik korzóznak mindenfelé, hogy tahó magyarok hordanak bocskait? Udvaros és Blaskó… Ők vérbeli színművészek, és mégsem tudtak nemet mondani.
Nagy Feró és Varga Miklós. Két félisten a múltból. S bizony, az a múlt már annyira távoli, hogy talán maguk sem tudják, milyen érzés, ha ők fújják a passzátszelet. Ezúttal egyfajta önalázásba torkollik a jelenet: amikor az ember önmaga paródiájaként előtántorog egy Trabantból, és ezért gázsit is kap, akkor tényleg ideje nyugdíjba vonulni. A Beatrice zenekar, a nonkonformizmus hajdani zászlóshajója már a távoli múlt. Nagy Feró ma azoktól kapja a sarzsiját, akik ellen meghirdette igéit 1979-ben, és a „tehetségkutatás” után újabb szócikket fogalmaz magáról a celebidiotizmus szótárában.
A végére hagytam az István, a király szerzőpárosát. Talán meglepő, de voltaképpen Bródy János az egyetlen pozitív szereplő ebben a történetben. Ő ugyanis – ellentétben a kifakult sztárokkal – pontosan ott áll, ahol 1990-ben. Akkor SZDSZ-nek hívták a klubot, ma nincs nevük, de ahogyan annak idején Tini koncerten is kitűzte magára a pártlogót, ma sem tagadja meg a politikai ízlését – és komolyan mondom, ezért elismerés illeti.
Szörényi Levente azonban már más tészta.
Ha valaki képes elmagyarázni, hogy az az ember, aki a Pilisben táltostelepek után szimatol, ugyanaz, mint aki most magyargyalázáshoz és nemzeti szimbólumaink megcsúfolásához adja a nevét, isten bizony, kap tőlem egy Illés-bakelitet.
Szörényi Levente talán erőszakos és anyagias környezete nyomására, talán belső zavarodottságában, talán egyszerű jellemgyengeségből szépen, komótosan szembeköpte saját magát.
Nem a politikai táborok közötti szambázás, még csak nem is önmagának ellentmondó nyilatkozatai, hanem a nagyság látványos hiánya a legfájdalmasabb újdonsült személyiségében. Az még rendben van, hogy produkciós irodájával állandóan újabb rétegeket hánt le az István, a királyról (ez logikus is, hiszen újabb keletű zeneműveiből egy füttyszónyi sem maradt meg bennünk, az ember csak kínos diszharmóniára és önismétlésekre emlékszik), ehhez joga van, végül is ő a szerző.
Nagyobb baj, hogy az eredeti felálláshoz képest, amelyben mégis csak klasszisok tolongtak Sebestyén Mártától Vikidál Gyuláig, mára eljutottunk szegény Feke Pálig és a gázoló Buciig.
A régi Szörényi Levente valaha csípős dallal válaszolt volna a pénzhatalomnak, a mostani talán a kérdés feltevéséig sem jut el, lehajtott fejjel a kasszához járul, és félénken százalékot kér magának.
Végezetül szeretettel gratulálunk mindazoknak, beleértve a polgári Magyarország hivatalosságait Budapesttől Szegedig, akik finanszírozták és beengedték a Dóm térre ezt a produkciót.
Mint hallom, hamarosan a fővárosban és talán máshol is láthatják majd a kíváncsiak, amint a Szent Korona börtönbe zárja a magyarokat, s megtapasztalhatják, hogy István-Orbán kegyetlen állat, aki náci tisztekkel kínoztatja a másként gondolkodókat.
Azt hiszem, most pont erre van szükségünk.
Szentesi Zöldi László - Magyar Hírlap
Szent István szobrot avattak Ipolyságon - Felvidék
Ipolyság városa Szent Istvánt ábrázoló szoborral gazdagodott. A mintegy három méter magas kocsányos tölgyből faragott alkotást a római katolikus templom előtti téren helyezték el. A szent misével egybekötött ünnepélyes szoboravatásra augusztus 19-én került sor.
Patrióta Európa Mozgalom