Tragikomikus Bajnai tagadása

                            A Fidesz szerint dokumentumok bizonyítják, hogy Bajnai Gordon „nyakig benne volt a Hajdú-Bét-ügyben” és állításával ellentétben tudomása volt a cég rossz gazdasági helyzetéről annak csődje előtt is – jelentette ki sajtótájékoztatóján a nagyobbik kormánypárt szóvivője.   Selmeczi Gabriella be is mutatott két dokumentumot. Az egyik szerint – ahogyan azt a Magyar Nemzet írta csütörtökön – Bajnai Gordon – aki egyébként a Hajdú-Bét többségi tulajdonosa, a Wallis Rt. vezérigazgatója is volt – egy kisebbségi részesedéssel bíró ciprusi offshore cég kézbesítési megbízottja volt Budapesten 2002 áprilisa óta. A dokumentum szerint az adóparadicsomba bejegyzett társaság nevében Veres Tibor bízta meg 2002. április 5-én Bajnait a Hajdú-Bét Baromfitermelő és Értékesítő Rt. vonatkozásában a kézbesítési feladatok ellátásával. A meghatalmazást pedig Bajnai Gordon két tanú jelenlétében aláírta. A másik dokumentum szerint egy ügyvédi iroda már 2003 októberében arról tájékoztatta a tulajdonosokat, hogy kezdeményezték a Hajdú-Bét felszámolását és arra kéri a tulajdonosokat, hogy éppen ezért semmilyen jogügyletbe ne fogjanak bele. A Fidesz szóvivője szerint „tragikomikus”, hogy Bajnai Gordon állítása szerint a többségi tulajdonos vezérigazgatójaként és egy kisebbségi tulajdonos megbízottjaként nem volt tudomása a Hajdú-Bét csődközeli helyzetéről, illetve nem volt befolyása a cég sorsára. „Bajnai Gordon tagadhat, fenyegetőzhet, de egyre több bizonyíték van arra, hogy legalább erkölcsileg felelős 500 magyar gazda tönkretételében” – fogalmazott Selmeczi Gabriella. A Fidesz éppen ezért azt szeretné tudni Bajnai Gordontól, hogy továbbra is tagadja-e, hogy egy ciprusi cég kézbesítési megbízottja volt, hogy a Hajdú-Bét-ügyében hozzá bármilyen információk, dokumentumok eljutottak, illetve hogy erkölcsi felelőssége van a gazdák csődjében.   Szivattyú Mint ismeretes, a Hajdú-Bét annak idején termeltetési szerződést kötött a libatenyésztőkkel, majd a feldolgozásra kész libákat átvette, ám egy idő után nem fizetett értük. A vádak szerint a társaság az után is átvette a gazdáktól a szárnyasokat, hogy már tudta: felszámolása elkerülhetetlen, azok kifizetésére nem lesz pénzügyi fedezete. Emellett az is felmerült korábban, hogy a tulajdonos cégek a felszámolás előtt még jelentős összegeket ki is szivattyúztak a Hajdú-Bétből, ezzel is ellehetetlenítve a gazdálkodói követelések későbbi, felszámoló általi kifizetését.   Kárenyhítés Nemrég elkészült az úgynevezett Hajdú-Bét-jogszabály, amelynek alapján a Vidékfejlesztési Minisztérium a korábbihoz képest megemelt összeget, mintegy háromszázmillió forintos támogatást nyújt saját forrásaiból a károsult gazdálkodóknak. MTI, MNO, Patrióta Európa Mozgalom

2013. June 13. 23:52

A Fidesz reagálása E-2014 oktatási kritikájára: Magyarország által kiadott bizonyítványban Bajnai a bukott diák

                        A Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 és PM nincs abban a helyzetben, hogy bárkiről erkölcsi vagy szakmai bizonyítványt állítson ki - reagált a Fidesz az E-2014 oktatással kapcsolatos kritikájára A magyar emberek azok, akik kiállíthatnak bárkiről is bizonyítványt, és a Gyurcsány-Bajnai-kormányról már kiállították: 2010-ben elzavarták azokat, akik tönkretették az országot, tönkretették az oktatási rendszert, pedagógusok tízezreit tették utcára, analfabéta és munkanélküli fiatalok tömegét engedték ki az iskolapadból. Bajnai ma is a pedagógusok szemébe hazudik, béremeléssel hitegeti őket, amin még Gyurcsány Ferenc is nevet, szerinte Bajnai Gordon azért mond ilyeneket, mert a tanárok ezt szeretnék hallani és ki akarja "elégíteni őket ezekkel a szövegekkel". A Fidesz-kormány kisiskolák százait és pedagógusi munkahelyek ezreit mentette meg annak köszönhetően, hogy az állam átvállalta az iskolák fenntartását a kistelepülésektől. Bízunk abban is, hogy az egészségügyi dolgozók bérrendezéséhez hasonlóan hamarosan a pedagógusok bérrendezése is megkezdődhet. Patrióta Európa Mozgalom

2013. June 13. 23:32

Antipolitika és teaillat     Létrehozva: 2013. június 12., 08:53 | Utoljára frissítve: 2013. június 12., 10:19 nyomtat küld     S. Király Béla: Konrád továbbra is képviseli azt a főáramot, amely a magyar politikai gondolkodást jellemezte a rendszerváltás első évtizedében. Generációjának többsége - akiknek nagy hangja volt akkoriban - az emancipatorikus politikafelfogás híve volt. Ennek lényege a hatalomkorlátozás, a demokratizálás, az egyenlőség, az emberi jogok érvényesülése, amelyek egy normatív-kritikai megközelítés megalapozását szolgálják.   E felfogás szerint a hatalom, a politika valami különleges vagy "mesterséges" dolog, amely alól az egyént, illetve a társadalmat fel kell szabadítani. Konrád a politikát az egyéni szabadság, illetve a társadalom alá kívánja rendelni, és fennen hirdetett felfogásához tehetsége és hálózati kapcsolatai révén nagy külföldi helyeslőkórust tud szervezni. Épp olyan jogosult a létezésre és Európa-szerte érvényesül is viszont egy másik politikafelfogás, amelyet a szakirodalom guvernamentalistának nevez. Ez utóbbi számára minálunk nem nyílt kellő tér, de a mai kormányt támogató pártszövetségben ennek a felfogásnak kell érvényesülnie. A guvernamentalista politikafelfogás a hatalomhoz, a politikához, mint valami természetes dologhoz viszonyul, hiszen a mások feletti hatalomra törekvés az emberi természethez tartozik. Ezért a politika megszüntethetetlen és a társadalom más létszféráival szemben autonómiával bír.   (Magyar Nemzet

2013. June 13. 13:42

Fülel a birodalom

                                      A PRISM néven futó lehallgatási program felfedése egy kiugrott bennfentes szakember által újfent rávilágít arra, hogy bőven maradt még abból az illúzióból, amellyel immár tényleg érdemes leszámolnunk. Az Egyesült Államok nagyon jól el tudja adni magát, ám a lényeget illetően mégiscsak az a válasz arra a bizonyos egyetemi vitakérdésre, hogy igenis birodalom, vagy legalábbis akként viselkedik. Mind az agresszió, mind az elnyomás is létének szerves része. A fejlődési háttér, a módszerek persze mások, ahogy – és ez kulcsfontosságú – az a technológia is, amely korunkban rendelkezésére áll céljai eléréséhez. Róma, Perzsia, Napóleon is dominálni, maximálisan ellenőrizni akarta impériumát, de a futárok haladási sebessége határt szabott lehetőségeinek, ahogy az állami erőszak alkalmazásának képessége sem volt határtalan. Zord Gábor László Magyar Nemzet

2013. June 13. 13:38

Americanus Viator

                        Minden hazaszerető magyarnak elege van Kim Lane Scheppeléből és sleppjéből, de a princetoni egyetem professzora fáradhatatlanul ontja elemzéseit Magyarországról. Legújabb cikkének címe: Óvakodj a magyaroktól, ha ajándékot hoznak (The New York Times) sejteti, miről lesz szó.   Martonyi János békülékeny hangú sajtótájékoztatóján jelezte, hogy hazánk kész két alkotmánymódosítással orvosolni az uniós aggályokat. Scheppele szerint ez csak porhintés, Rui Tavares „kemény, pontos és fair” jelentéséből kell kiindulni, különben is a magyar kormány „gyűlöletkampányokat folytat, hogy lejárassa a jelentések szerzőit”. Eszemben sincs gyűlöletkampányt folytatni a megélhetési vagy érzelmi okokból bennünket ostorozók ellen, ez nemcsak helytelen lenne, hanem eredménytelen is, az ítéletet már úgyis kimondta a szorgalmas hölgy: „a Fidesznek nem áll szándékában, hogy lazítson a hatalmat megragadó vasmarkán nagyobb küzdelem nélkül”. Scheppeléről eszembe jut a Scotus Viator álnéven publikáló brit politikai aktivista és történész, Seton-Watson (1879–1951), akinek rögeszméje lett az Osztrák–Magyar Monarchia „rab népeinek” felszabadítása, és a The Spectator című angol lapban mindent elkövetett, hogy a gonosz magyarokkal szemben felmagasztalja a cseheket, szlovákokat, románokat és szerbeket. Első nagy műve a Faji problémák Magyarországon (1908) volt, majd Masaryk barátjaként tanácsaival szolgálta a hazánk szétdarabolásában érdekelt utódállamokat. Ha Scotus Viator ma is élne, bizonyára örömmel folytatná munkásságát, akár Paul Krugman „vendégrovatában”, amely az Egy liberális lelkiismerete címet viseli a The New York Times-ban. Ne nyissunk arról vitát, van-e egy liberálisnak lelkiismerete! Az viszont egészen bizonyos, hogy meggyőzésük reménytelen, gyűlöletkampányuk alapja olyan előítélet, amely már évszázados múltra tekinthet vissza. Ha elismernék, hogy ostobaságokat írnak, kinevetnék, sőt ki is közösítenék őket. Bűnünk, hogy egyáltalán még létezünk, számukra megbocsáthatatlan. Kim Lane Scheppeléről egyébként az ATV egyik bölcse a cikk méltatása után megjegyezte, hogy a professzor fontos ismeretterjesztő szerepet tölt be Magyarországról Amerikában. Tiszta Americanus Viator.  Szentmihályi Szabó Péter Magyar Hírlap

2013. June 13. 13:21

Ferenc pápa, pápaként is puritán ember maradt - rövid lapszemle

                          Ferenc pápa a Szent Márta-házban marad, nem költözik be a pápai lakosztályba. „Itt látnak az emberek és normális életet élek, nyilvános szentmisét mutatok be reggel, a többiekkel együtt a menzán eszem” – írta levelében az egyházfő. Ferenc pápa az Istenhez való megtérésre szólította fel a maffia tagjait annak kapcsán, hogy Palermóban boldoggá avatták a maffia áldozatát, Pino Puglisi atyát. Puglisi gyakran kiprédikálta a maffiát, visszautasította a maffián keresztül érkező pénzeket. Sőt megtiltotta, hogy prominens maffiatagok vonuljanak a körmenetek élén. Crescenzio Sepe nápolyi püspök 2012 novemberében éles hangon kelt ki a Camorra ellen a bűnszervezet által meggyilkoltak emlékére rendezett vallásközi felvonuláson. Aki halált vet, csakis halált arathat! Ha a klánok tagjai nem bánják meg bűneiket, nem tehetik be többet a lábukat a templomba még holtan sem. A nápolyi érsek közölte, hogy megvonja a szentségeket a Camorra tagjaitól. „Részünkről nincsen megbocsátás, tegyétek le a fegyvert, az ítélet napja benneteket is elér, és semmiféle engedményt nem kaptok!” – fogalmazott Sepe. Magyar Nemzet

2013. June 13. 00:39

Meddig mehet ez így tovább? - Tehetségtelen helytartóknak kiszolgáltatott európai nemzetek - rövid lapszemle

                              Három éve indult a megszorításokra is alapuló uniós válságkezelés, és egyelőre kevés kézzelfogható eredménye. A megszorítások elleni érvek nemrég a tudományos világból is muníciót kaptak.   Januárban a Nemzetközi Valutaalap vezető közgazdászának tanulmánya azt állapította meg, hogy alábecsülték a költségvetési kiigazítás hatását a növekedés lassulására. A minap pedig két világhírű harvardi közgazdász, Carmen M. Reinhart és Kenneth S. Rogoff azon tézisét ingatta meg pár massachusettsi diák az adatok újraértékelésével, amely szerint amint 90 százalék fölé emelkedik az államadósság, a növekedés lassulni kezd. Olli Rehn és Paul Krugman, Nobel-díjas közgazdász pedig a Twitteren vívott filozófiai csatát, amelyben Krugman félelmetesnek nevezte, hogy olyanok döntenek az euróövezet válságának kezeléséről, akik semmit sem tudnak a korábbi krízisek természetéről. Népszabadság

2013. June 12. 23:46

Orbán: Egy csata van még hátra

                          A déli országrészre koncentrálódik a védekezés minden ereje, közben viszont nem feledkezik meg a kormány az apadással együtt járó gátszakadásokról sem, jelezte Orbán Viktor. Szombat hajnalban elhagyja az árvízi tetőzés Magyarországot – közölte győrújfalui sajtótájékoztatóján  Orbán Viktor. A kormányfő szavai szerint az erőket már átcsoportosították a déli országrészre, az összes bevethető helikopter megérkezett. A „védekezés százszázalékosan kiépített” – folytatta –, a bal parton a Terrorelhárítási Központ, a jobb parton a katasztrófavédelem végzi a munka irányítását, a Petőfi-szigetnél pedig négyszáz katona vár bevetésre. Orbán azonban figyelmeztetett arra, hogy apadáskor gyakran fordulnak elő gátszakadások, így Esztergom alatt is nagyon kell figyelni. Végezetül elmondta, a helyreállítás hamarosan megkezdődhet, ennek vezetője Bakondi György tábornok, katasztrófavédelmi főigazgató lesz, akit árvízi helyreállítási megbízottnak nevezett ki. A kormányfő azt is elmondta: értesítették az önkormányzatokat, hogy várják a helyreállítási igényeiket, a gátrendszer állapotának felmérése megkezdődött, a dunai árvíz utáni megerősítési tervek pedig szintén készülnek. „Ma van az a nap, amikor először kimondhatjuk azt a mondatot, hogy győzelemre állunk” – fogalmazott Orbán Viktor, megjegyezve, hogy egy „csata” van még hátra a Duna mentén, Bajánál. MNO

2013. June 12. 12:03

Az árvíz

                      A hihetetlen civil összefogás, a hazai és külországi magyarok segítőkészsége, a hatóságok fegyelmezett, jól szervezett munkája, a katonaság, a rendőrség, a tűzoltóság, a mentőszolgálat, a katasztrófavédelmisek, a terrorelhárítás emberei, az önkéntesek, valamint az, hogy az ország vezetői élére álltak a védekezésnek, eddig megakadályozta a tragédiát. Ahol a legtöbb ember él, a fővárosban, a víz nem tudta áttörni a gátat. És ezekben a napokban a homokzsákok töltésénél, a védmű építésénél nem számított a párthovatartozás. Stefka István  Magyar Hírlap

2013. June 12. 11:36

Orbán Viktor sajtótájékoztatója Tökölön

                          Még másfél-két nehéz napunk van, és ha azon túl vagyunk, akkor már közel leszünk ahhoz, hogy sikert jelenthessünk be, de ehhez még két nap megfeszített munka és két nap megfeszített figyelem szükséges. Orbán Viktor sajtótájékoztatója Tökölön, 2013. június 11.

2013. June 12. 11:28
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

537. oldal/866