A magyar konyha ínyencségei – Szekszárdi sertésborda

A magyar konyha ínyencségei – Szekszárdi sertésborda
 
Hozzávalók:
60 dkg sertésborda, vagy tarja
5 dkg liszt
5-10 dkg húsos füstölt szalonna
15 dkg sárgarépa
15 dkg petrezselyemgyökér
40- 50 dkg burgonya
1 db zöldpaprika
1 db piros húsú zöldpaprika
1 db paradicsom
20 dkg vöröshagyma
4 dl Szekszárdi cabernet - vörösbor
őrölt piros pirospaprika
olaj
 
Elkészítése:
A jól kikloffolt, megsózott sertésbordákat lisztben forgatjuk, és mindkét oldalukon kb. egy percig sütjük. A hússzeleteket kivesszük az edényből.
 
A visszamaradt olajban a kockákra vágott füstölt szalonnát megtisztított apróra vágott vöröshagymával aranysárgára pirítjuk, megszórjuk pirospaprikával, s a vörösborral és kevés vízzel felengedjük.
 
Az elősütött bordákat a megtisztított, kockákra vágott zöldséggel együtt a szalonnás, hagymás, boros lében sütőben, jénai vagy tepsiben, fólia alatt tizenöt percig pároljuk.
 
Ekkor adjuk hozzá a nagyobb kockákra vágott burgonyát, a feldarabolt zöldpaprikát, piros húsú paprikát – (a kockákra vágott paradicsomot csak később, akkor, amikor a hús már majdnem egész puha adjuk hozzá).
 
Betesszük az előmelegített sütőbe. Sütési idő 1 óra 180 fokon.
 
kattints a képere - érdemes!

2021. February 03. 00:00

Magyar konyha ínyencségei – Sertésfonat vincellér módra

Magyar konyha ínyencségei – Sertésfonat vincellér módra
 
Hozzávalók:
0,6 kg sertésszűzpecsenye
bors
provence-i fűszerkeverék
olaj
1/2 dl félszáraz fehérbor
0,8 kg fehér és vörös csemegeszőlő vegyesen
 
A mártáshoz:
30 g vaj/margarin
kristálycukor
borecet
4 dl testes vörösbor
1 evőkanál étkezési keményítő
0,5 dl brandy
 
Elkészítése
1. A szűzpecsenyéket leöblítjük, szárazra törölgetjük, az inakat és ezüstös hártyákat – éles késsel alászúrva – eltávolítjuk-lefejtjük. A nagyobb szűzpecsenyéket derékban félbevágjuk. A sütőt előmelegítjük 200°C-ra.
 
2. A húsdarabokat hosszanti irányban három azonos vastagságú csíkra vágjuk úgy, hogy vastagabbik végük egyben maradjon. Megszórjuk egy kevés sóval, frissen őrölt borssal és a fűszerkeverékkel, majd hármas fonással megfonjuk, hústűvel betűzzük a fonat végét.
 
3. Nagyobb serpenyőben felforrósítunk kevés olajat, élénk tűzön körbepirítjuk benne a fonatokat. Áttesszük őket egy sütőedénybe, meglocsoljuk a pecsenyelével, alájuk öntjük a bort, majd lefedjük, és a forró sütőben 20 percig pároljuk alumínium fólia alatt.
 
4. Közben a körethez a szőlőt megmossuk, leszemezzük, konyharuhába hempergetve szárazra töröljük. A nagyobb szőlőszemeket félbevágjuk, magjaikat késheggyel eltávolítjuk.
 
5. A mártáshoz a vajjal/margarinnal barnára pirítjuk a cukrot, felöntjük a borecettel és a borral, 1 csipet sót adunk hozzá, és erős tűzön, fedő nélkül a felére beforraljuk. A keményítőt elkeverjük kevés hideg vízzel, és a mártáshoz adjuk, és éppen csak egyet forralunk rajta, hogy besűrűsödjön. Melegen tartjuk.
 
6. A fonatokat előmelegített tálra emeljük, alufóliával betakarva melegen tartjuk. A pecsenyelét meglocsoljuk a brandyvel, beledobjuk a szőlőt, élénk tűzön 2-3 percig forrósítjuk. Lehúzzuk a tűzről, és fedő alatt 3-4 percig pihentetjük.
 
7. Kihúzzuk a fonatokból a hústűket, tálra rendezzük, melléjük-köréjük szedjük a szőlőt a pecsenyelével együtt, a bormártást pedig előmelegített csészében-tálkában, külön kínáljuk. Tejszínes-szerecsendiós burgonyapürét, krokettet kínálhatunk hozzá. Változatok: – Készíthetjük 600-800 g sovány sertéscombból vagy pulykamell filéből is, ez esetben a párolási idő 40 perc. – Egyéb savanykás, karakteres gyümölccsel (szilva, alma, őszibarack, ananász, narancs) vagy befőttel is finom, ilyenkor brandy helyett a gyümölcshöz illő pálinkával bolondítjuk.

2021. January 31. 00:00

Magyar konyha ínyencségei – Nyári fejtett bableves csipetkével

        

 

Magyar konyha ínyencségei – Nyári fejtett bableves csipetkével
 
Hozzávalók:
50 dkg fejtett bab
50 dkg leveszöldség (sárgarépa, petrezselyemgyökér, darab zeller és karalábé) - aprítva
1 nagy vöröshagyma - finomra aprítva
3 gerezd fokhagyma - összezúzva
2-3 babérlevél
őrölt pirospaprika
őrölt kömény
1-1 paradicsom és zöldpaprika, csak behasítva
zeller és petrezselyem zöldje
3 dl tejföl
1 bő evőkanál liszt
olaj, vagy ízlés szerinti más zsiradék
ecet
 
csipetkéhez:
1 tojás
liszt, amennyit felvesz
csipet só
 
Elkészítés:
A felhevített olajban az aprított zöldségeket a vöröshagymával magas hőfokon, kevergetve, pár percig dinszteljük, majd belepirítjuk a lisztet.
 
Meghintjük pirospaprikával, és felengedjük vízzel. Amikor felforr, beleöntjük a babot, a zeller zöldjét, a babérlevelet, a paradicsomot, a zöldpaprikát, sózzuk, és beletesszük a fokhagymát is.
 
Tehetünk bele egy kis ételízesítőt is. Ameddig puhul a bab, 1 tojásból és lisztből kemény tésztát gyúrunk egy kis tálban, pár perc pihentetés után enyhén lisztezett tálcára csipegetjük.
 
Amikor megpuhult a bab, a csipetkét is hozzáadjuk, majd mikor már a csipetke is majdnem puha, a kikevert tejfölt, és az apróra vágott petrezselyem zöldjét is hozzákeverjük.
 
Amennyiben szükséges, utána ízesítjük - a legvégén ízlés szerint ecetezzük.
 
Tálaláskor még tehetünk az asztalra további tejfölt.
 
kattints a képekre - érdemes!

2021. January 30. 00:00

A Magyar konyha ínyencségei – Erdélyi tárkonyos csirkeraguleves

 

[

A Magyar konyha ínyencségei – Erdélyi tárkonyos csirkeraguleves
 
Hozzávalók:
50-70 dkg csirkeaprólék
2 db közepes nagyságú sárgarépa
2 db közepes nagyságú petrezselyemgyökér
1 db kis karalábé
1 db kis zeller
15 dkg zöldborsó
1 db közepes zöldpaprika
10 dkg vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem zöldje
1 szál zeller zöldje
2 dl tejföl
1 dl főzőtejszín
1 evőkanál finomliszt
1 kávéskanál tárkony
1 teáskanál tárkonyecet
bors
1 evőkanál ételízesítő
olaj
 
Elkészítés:
Forró olajon kevergetve párolni kezdjük az apróra vágott zöldségeket, majd hozzáadjuk a finomra vágott hagymát, kockára vágott zöldpaprikát, a zúzott fokhagymát, a feldarabolt csirkeaprólékot, és továbbra is kevergetve pároljuk.
 
Rövid idő múlva felöntjük kb. 2-2,5 liter hideg vízzel. Hozzáadjuk a finomra vágott zeller zöldjét, a zöldborsót.
 
Sózzuk, fűszerezzük ételízesítővel, tárkonnyal, felforraljuk, majd alacsony lángon készre főzzük.
 
Közben a tejfölt, tejszínt simára keverjük a liszttel, majd egy keveset a levesből hozzákeverünk,a hőkiegyenlítés miatt. Hozzáadjuk a leveshez, és kiforraljuk.
 
Ízlés szerint borsozzuk, és mikor kész apróra vágott petrezselyemmel szórjuk meg. Végül kevés tárkonyecettel pikánssá tesszük.
 
kattints a képekre - érdemes!

2021. January 29. 00:00

A Magyar konyha ínyencségei – Gombás csirkecombok ínyenc mártással

A Magyar konyha ínyencségei – Gombás csirkecombok ínyenc mártással
 
Hozzávalók:
1 kg csirkecomb
20 dkg vöröshagyma
35 dkg laskagomba
1-1 db zöld-, és pirospaprika
20 dkg krumpli
10 dkg sárgarépa
10 dkg petrezselyem gyökér
babérlevél
őrölt pirospaprika
10-15 dkg paradicsompüré
kevés cukor
cseresznyepaprika
bors
 
Elkészítése:
A csirkecombokat megsózzuk, és kevés olajon hirtelen minkét oldalán jól megpirítjuk a külsejét.
 
A húsok kivétele után az apróra vágott vöröshagymát üvegesre dinszteljük, közben hozzáadjuk a piros paprikát, a kockára vágott paprikákat, és a szintén felkockázott gombát, cseresznyepaprikát.
 
A lassan rotyogtatjuk, és közben beletesszük a megtisztított és felkockázott petrezselyemgyökeret, sárgarépát, és krumplit és a babérlevelet. Majd beletesszük az elősütött combokat. Fedő alatt lassú tűzön puhára pároljuk.
 
A vége felé hozzáadjuk a paradicsompürét, kevéske cukrot. A legvégén pedig borsozzuk, és szükség szerint utána sózzuk.
 
kattints a képekre - érdemes!

2021. January 28. 00:00

Magyar konyha ínyencségei – Zsebes karaj

Magyar konyha ínyencségei – Zsebes karaj
 
Hozzávalók:
1,5 kg csont nélküli karaj egyben
10 dkg szeletelt húsos füstölt szalonna
20 dkg trappista, vagy ementáli sajt
15 dkg füstölt kolbász
6 gerezd fokhagyma
2 dl száraz fehérbor
20 dkg vöröshagyma
1 db piros kaliforniai paprika
1 dl olaj
őrölt fűszerpaprika
őrölt köménymag
 
Elkészítése:
A megtisztított karajt egy-másfél centinként bevagdossuk úgy, hogy az alja egyben maradjon!
 
Az olajból és a fűszerekből (összezúzott fokhagyma, pirospaprika, só, bors, őrölt kömény) pácot készítünk. A húst mindenütt jól bekenegetjük vele, a zsebecskéket is, majd becsavarjuk egy fóliába és légmentesen lezárjuk.
 
Egy éjszakára a hűtőbe tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek. Másnap a zsebecskékbe vastag szelet sajtot, szalonnát, kolbászkarikákat és vöröshagyma szeleteket teszünk.
 
Majd az egészet beletesszük egy előzőleg hideg vízbe áztatott római tálba (cserépedénybe), vagy egy magas falú tepsibe. A tetejét még csíkokra vágott kaliforniai paprikával kirakjuk, és aláöntünk egy deciliter vizet, és a száraz fehérbort. Lefedjük a cserépedényt, illetve lefóliázzuk a tepsit.
 
Hideg sütőbe tesszük, folyamatosan emeljük a hőfokot, és kb. 180 fokon 2 órán keresztül sütjük. Ezután ellenőrizzük, ha a hús puha, akkor levesszük a tetejét, és kb. 20 perc alatt pirosra sütjük.
 
A sütőből kivéve várunk, hogy langyosra hűljön. Ami levet engedett a sütés alatt, abból pecsenyeszaftot készítünk:
egy edénybe merőkanállal kiszedjük a sütés során keletkezett szaftot, majd kissé felforraljuk és egy kevés étkezési keményítővel néhány perc alatt összefőzzük. Ezután egy deszkán, ferdén felszeleteljük a sülthúst, és az imént elkészített isteni finom pecsenyeszafttal meglocsolva tálaljuk.
 
Krumplipürét és párolt zöldborsót, vagy bármilyen zöldség-, illetve krumpliköretet adhatunk hozzá hozzá.
 
kattints a képekre - érdemes!

2021. January 27. 00:00

Magyar konyha ínyencségei – Savanyú húsgombócleves

                   

Magyar konyha ínyencségei – Savanyú húsgombócleves
 
Hozzávalók:
30 dkg darált sertéslapocka
10 dkg vöröshagyma
10 dkg petrezselyemgyökér
20 dkg sárgarépa
10 dkg zeller
10 dkg karalábé
1 evőkanál ételízesítő
1 db tojás
őrölt fekete bors
fűszerpaprika
1 teás kanál mustár
babérlevél
2 evőkanál zsemlemorzsa
citrom
olaj
liszt
1 pohár tejföl
petrezselyem zöldje
 
Elkészítés:
Az apróra kockázott hagymát, és a kockára vágott zöldségeket kevés forró olajon pirítjuk egy pár percet, majd meghintjük egy evőkanálnyi lisztel, és azzal is pirítjuk egy percnyit.
Meghintjük a fűszerpaprikával, sózzuk, (ételízesítőt is tehetünk bele), felengedjük vízzel, és felforraljuk.
 
Közben a húsgombóchoz a darált sertéslapockát a tojással, a mustárral, sóval, egy késhegynyi borssal, a zsemlemorzsával összedolgozzuk és gombócokat formázunk, melyeket a forrásban lévő levesbe teszünk.
 
Beledobunk egy nagyobb babérlevelet is. Mikor már minden megpuhult, a gombóc is megfőtt, ízlés szerint borsozzuk, majd beleöntjük a kikevert tejfölt, és az apróra vágott petrezselyem zöldét is beletesszük.
 
Újraforraljuk, és egy pár perc alatt lassú tűzön készre főzzük a levest. Tálalásig fél órát pihentetjük.
 
Tálaláskor tejföllel, citromkarikával díszíthetjük.
 
Kattints a képekre - érdemes!

2021. January 26. 00:00

Magyar konyha ínyencségei – Foszlós fonott kalács

                        

 
Magyar konyha ínyencségei – Foszlós fonott kalács
 
Hozzávalók:
500 g liszt
30 g élesztő
300 ml tej
csipet só
1 egész tojás
1 tojássárgája
100 g kristálycukor
50 g vaj
Tetejére: 1 tojás felverve
 
Elkészítés: Mérjük ki a hozzávalókat. 200 ml tejet melegítsünk meg, keverjünk el benne 1 evőkanál kristálycukrot, adjuk hozzá az élesztőt, majd hagyjuk felfutni.
 
A lisztet szitáljuk egy nagyobb tálba, keverjük el a sóval, és a maradék kristálycukorral. Adjuk hozzá a felfuttatott élesztőt, egy egész tojást és egy tojás sárgáját, majd apránként a maradék langyos tejet.
 
Kézi dagasztóval addig dagasszuk, míg a tészta hólyagosodni nem kezd. Közben olvasszuk meg a vajat, és lassan keverjük a hólyagos tésztához.
 
Amikor elkészült, hintsük meg a tészta tetejét, és letakarva, meleg helyen kelesszük legalább 30 percig. A megkelt tésztát borítsuk lisztezett deszkára, jól gyúrjuk át, és osszuk annyi részre, ahány ágból fonni akarjuk a kalácsot.
 
A tésztadarabokból formázzunk rudakat, és fonjuk össze. Helyezzük kizsírozott tepsire, majd letakarva újból kelesszük a tésztát 30 percig. A sütőt melegítsük 200 ºC-ra.
 
Amikor megkelt a kalácsunk, kenjük meg alaposan a tetejét egy egész felvert tojással, majd tegyük az előmelegített sütőbe, ahol 5 percig süssük 200 ºC-on.
 
Ezután vegyük le a hőmérsékletet 180 ºC-ra, és süssük további 20 percen keresztül, míg szép barna színt nem kap a fonott kalács.
 
Frissen, melegen magában, vagy vajjal, esetleg baracklekvárral megkenve is nagyon finom.
 
kattints a képekre - érdemes!

2021. January 24. 00:00

A Magyar konyha ínyencségei – Pusztapörkölt

A Magyar konyha ínyencségei – Pusztapörkölt
 
Hozzávalók:
1 kg sertéslapocka
30 dkg vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
olaj
2 evőkanál őrölt pirospaprika
1 teáskanál őrölt kömény
15 dkg paradicsom
20 dkg tv paprika
2 kg burgonya
 
Elkészítés:
A húst kb. 2x2 cm-es kockákra vágjuk, a vöröshagymát, a zöldpaprikát és a fokhagymát finomra, a paradicsomot cikkekre aprítjuk.
 
A felhevített olajon az őrölt köményt megfuttatjuk, majd a vöröshagymát és a zöldpaprikát üvegesre dinszteljük, és utána a húst fehéredésig kevergetve átpirítjuk benne.
 
Meghintjük őrölt paprikával, sózzuk, és kevés víz hozzáadásával elkezdjük párolni (amennyiben szükséges, kevés vízzel pótoljuk az elveszített folyadékot a későbbiekben is). Jót tesz neki, ha párolás közben a zsírjára sül.
 
Amikor már elég puha a hús, hozzáöntjük a burgonyát, és beletesszük a fokhagymát.
 
Sózzuk, felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje, és puhulásig együtt pároljuk.
 
Friss házikenyérrel és ízlés szerinti salátával, vagy savanyúsággal tálaljuk. 

2021. January 24. 00:00

A magyar konyha ínyencségei – Sörben sült csirkecomb

A magyar konyha ínyencségei – Sörben sült csirkecomb
 
Hozzávalók:
8 db csirkecomb
ételízesítő
őrölt bors
kakukkfű
rozmaring
6 dl sör
 
Elkészítés:
A megtisztított csirkecombokat tepsibe helyezzük, sózzuk, beszórjuk ételízesítővel, borssal, kevéske kakukkfűvel ráöntjük a sört. Egy rozmaringágat is teszünk a tepsibe. Alufóliával letakarjuk, és előmelegített sütőbe rakjuk.
 
Fél óra után eltávolítjuk a fóliát, és további 20 percig sütjük, majd megfordítjuk a combokat, és további 20 perc alatt a másik oldalát is ropogósra sütjük.
 
Tehetünk mellé krumplit, sütőtököt, édesburgonyát, paradicsomot, répát, almát, akkor a köret is elkészül egy füst alatt, de tálalhatjuk krumplipürével is.
 
kattints a képekre - érdemes!

2021. January 23. 00:00
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

3. oldal/22