A bajorországi városkához tartozó Plankstetten bencés kolostorát 1129-ben alapították, s évszázadokon keresztül zavartalanul gyarapodott. Az apátság nagy részét az 1525-ös parasztfelkelés és a harmincéves háború során lerombolták, a renoválást csak a 17. században kezdték meg, a kolostor ismét fejlődésnek indult. Falai között 1907-ben megnyitottak egy mezőgazdasági iskolát is a környékbeli parasztfiatalok számára, a II. világháború során pedig hadikórház működött az épületegyüttesben. 1945-ben az odáig eljutott, sebesült magyar honvédek számára rendeztek be itt kórházat. A környéken még ma is élnek az egykori katonák leszármazottai, nem megy ritkaságszámba, hogy magyar családnevekkel találkozunk. A falucska állomásán egy sebesülteket szállító vonat állt, amelyet az amerikaiak bombáztak meg, jóllehet a szerelvényre ráfestették a vöröskereszt-jelzést. A plankstetteni kolostor templomának előterében található ez az emléktábla, amely az itteni „magyar kórházban"-ben elhunyt honvédek előtt tiszteleg. 14 magyar honvéd lelte halálát itt, a háború utolsó hónapjaiban, bár az 1995-ben felavatott táblán 13 név szerepel.
Bánó szegény elrúgta a pöttyöst. Meg merte kérdezni Osztolykán Ágnestől, milyen a cigány néplélek. Azóta nem áll meg a megmondók előtt. „Rasszista”, „általánosító”, „kirekesztő”, „mi az, hogy cigány néplélek?”, „mi ez a kollektív bűnösségre utaló kérdezősködés?”, stb., stb. Nincsen ezzel semmi baj. Bánó most saját bőrén tapasztalja, milyen az, amikor a falka nekimegy valakinek. (Ettől persze még valaki mondhatna néhány szót arról, miért gondolják úgy cigány közösségek, hogyha sérelem éri őket, akkor lincselniük kell. Vélt dolog esetén is. Ebbe halt bele egy ember Olaszliszkán, emlékeznek? S azóta jó pár hasonló eset történt, kivétel nélkül cigány résztvevőkkel. Most pedig itt ez a legutóbbi, ami majdnem halállal végződött. Amikor Olaszliszka után leírtam, hogy most mi lesz, majd cigánygyerekek elgázolása esetén el kell hajtanunk a helyszínről, nos, akkor én voltam a célpont. Azóta idézgeti az összes aljas gazember az ominózus mondatot, és soha nem teszik hozzá a folytatást: „Persze ilyet ember nem csinál…” Most, Felsőzsolcán valaki mégis kénytelen volt továbbhajtani. Kénytelen volt elhajtani a helyszínről, máskülönben meglincselték volna. De most nem akarok ezzel foglalkozni, csak úgy megemlítem, volna igény a magyarázatra…) A lényeg most Bánó vesszőfutása. Aki persze tényleg hülye, mert vajon miért Osztolykán Ágnestől várt választ az amúgy jogos felvetésére? Az igazi kérdés az, hogy a Bánót szapulók hol voltak a minap, amikor a riporter egy magyarországi sváb települést, Solymárt „volksbundistázott le”. S ezzel minősített nácinak, pusztán faji alapon. Akkor miért nem volt bajotok, megmondók? Vagy amikor Bánó veletek együtt nácizza a magyarokat akkor mi van? Mi a bánat van akkor, amikor elkezdtek értekezni a magyarság bűneiről, arról, hogy a társadalom – így, kollektíve! – nem hajlandó, nem tud szembenézni második világháborús bűneivel. Amikor elmebeteg tagjaitok odaállnak a megszállás áldozatainak emlékműve elé üvölteni, akkor mi van? Mert az üvöltés mögött ugye az húzódik meg, hogy mi, magyarok nem emlékezhetünk a német megszállás áldozataira, mert annak nem voltak magyar áldozatai, csak zsidók, igaz? (Mintha a zsidó áldozatok nem lettek volna magyarok – emlékezzünk Radnótira!) Hogy van ez? Ha a cigányok szakmányban lincselnek, akkor mindenki nézzen félre, mert életbe lép a PC. Amikor svábokat, magyarokat kell elítélni, akkor üvölthet a kórus, mert ez PC, sőt, ez maga a „politikai korrektség”. Azt gondolom, ez nincs jól. Azt gondolom, hogy ez rosszul van így. És azt is gondolom, hogy ennek nemsokára vége lesz. Úgyhogy siessetek, Bánó az egyik utolsó szőrnyulatok. Vessétek gyorsan utána magatokat, aztán menjetek a helyetekre. Lassan vége a bulinak, a versenynek, és itt fogtok maradni meló nélkül. Életetek hátralévő részében leshetitek, hogy ki milyen karórát visel, meg hogy dögös-e az alsógatyája. Persze, végül is, ez is egy munka. Ezt is el kell valakinek végeznie. Ahogy eleink mondogatták: amíg lószar van, veréb is van. Úgyhogy nyugi. Éhen azért nem haltok majd. Magyar Hírlap
"Senki sem úgy boldog, ahogy valaha elképzelte. Már az is boldogság, ha nem boldogtalan." Palotai Boris (1904-1983) - József Attila-díjas író, költő
Művész családból származik, mestereinek szobrász édesapját Tóbiás Imrét és nagybátyát Tóbiás György festőművészt tartja. Tűzzománc képeinél a monda és mesevilág részleteinek megfogalmazása, míg szobrain a szimbólumok ereje sugárzik. Szívesen kölcsönöz és alkalmaz munkáihoz motívumokat és elemeket az ősmagyar mondakincsből, valamint a szkíta, avar és hun művészet emlékeiből. A Kalevala szintén megihlette. 1995 és 1996-ban Finnország nagyobb városaiban vándorkiállításon mutatta be vibráló, eleven tűzzománc képeit. 2000-ben a szegedi Kárász utca - Klauzál tér rekonstrukciójának részeként a Magyar Millennium Kormánybiztos Hivatalának támogatásával valósult meg Millenniumi díszkútja, az oroszlános ivókút.
Orbán Viktor miniszterelnök az erdélyi Kolozs megyei Válszúton működő Kallós Zoltán Alapítványt kereste fel, ahol találkozott Kallós Zoltánnal és a szórványkollégium kis lakóival. Miután értesült arról, hogy a kollégium menzáján csorbaleves és töltött káposzta a menü, elhatározta, hogy együtt ebédel a tanintézmény diákjaival. A nebulók után beállt a sor végére, habozás nélkül benyújtotta tálcáját az ablakon. „Nem tudtam volna kihagyni, imádom az erdélyi ételeket, ritkán van részem benne. Főként ebben a környezetben tényleg igazi feltöltődés volt ez az ebéd” – mondta a Blikknek a miniszterelnök. Blikk
A honfoglalás befejezése utáni kalandozások, a magyarok zsákmányszerző lovasportyái több évtizeden át rettegésben tartották Európa népeit. “A magyarok nyilaitól ments meg minket, Uram!” – fohászkodtak a kilencszázas évek első felében az aggódó nyugat-európaiak. Az északolasz Friuli-Venezia-Giulia tartományban, az Adriai-tenger partjától néhány kilométerre fekvő kisváros, Aquileia bazilikájának altemplomában például ma is megtekinthető az a X. századbeli falfestmény, amely egy harc közben hátrafelé nyilazó magyar harcost ábrázol (feltehetően bizánci mester készítette).
"Csak előttünk van út, mögöttünk kőkemény történelem van, melyet vállalunk, de amelybe visszamenni nem lehet. Lépteinket a gondviselő jóság irányítja, és nekünk, mint a sziklamászónak a következő fogást csak magunk előtt, a felfelé vezető úton kell keresnünk. Nem a siránkozás, a nyafogás, hanem a közösen vállalt munka parancsát kaptuk Istentől - a bizalom, a keresés parancsát, melyre hiszem, hogy Teremtőnk áldását adja!" Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes
Nyugodjék békében! Ma egy szeretett barátunk elvesztését siratjuk: Józan Ész, aki sok éven át volt közöttünk. Senki sem tudja biztosan, hány éves volt, mivel születési adatai már régen elvesztek a bürokrácia útvesztőiben. Emlékezni fogunk rá, mert olyan értékes leckéket adott nekünk, mint "dolgozni kell, hogy tető legyen a fejünk felett", és "mindennap kell olvasni egy keveset"; hogy tudjuk, miért lel aranyat, aki korán kel, és hogy felismerjük olyan mondatok érvényességét, mint "az élet nem mindig igazságos" és "lehet, hogy én vagyok a hibás". Józan Ész egyszerű és hatásos parancsok ("addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér") és megbízható szülői stratégiák ("nem a gyerek, hanem a felnőtt dirigál") szerint élt. Egészsége akkor kezdett gyorsan romlani, amikor fura szabályokat kezdtek alkalmazni: jelentéseket egy hatéves kisfiúról, akit szexuális zaklatással vádoltak, mert megpuszilta egy osztálytársát; kamaszokról, akiknek iskolát kellett változtatniuk, mert feljelentették drogot áruló társukat, és a fegyelmezetlen diákját megdorgáló tanítónő elbocsátása csak rontott az állapotán. Józan Ész akkor kezdett háttérbe szorulni, amikor szülők csak azért támadtak a tanárokra, mert azok végezték el azt a munkát, amelyben a szülők csődöt mondtak: fegyelmezetlen gyermekeik fegyelmezését. Még tovább hanyatlott, amikor az iskoláknak szülői engedélyt kellett beszerezniük ahhoz, hogy beadjanak egy aszpirint, bekenjenek egy gyereket naptejjel, de tilos volt tájékoztatniuk a szülőket, ha egy diák drogozott, egy diáklány teherbe esett, (pláne ha abortuszt akart csináltatni). Józan Észnek elment a kedve az élettől, amikor a tízparancsolat nevetség tárgyává vált, némely "egyház" üzletté aljasult, és amikor a bűnözők kezdtek különb elbánásban részesülni, mint áldozataik. Józan Ész számára kemény csapás volt arról értesülni, hogy az ember már nem védheti meg magát egy tolvajtól a saját házában, ellenben a tolvaj beperelheti őt, ha kezet emel rá, és ha egy rendőr megöl egy bűnözőt, (még akkor is, ha ez utóbbinál fegyver volt,) azonnal eljárás indul ellene aránytalan védekezés miatt. Józan Ész halálát megelőzte szüleié: az Igazságé és a Bizalomé, a feleségéé: a Bölcsességé, a lányaiké: a Felelősségé és a Törvényességé, a fiuké: az Ésszerűségé. De élnek szörnyű mostohatestvérei: Hívják az ügyvédemet, Nem én voltam, Ne szólj bele, és a Társadalom áldozata vagyok. Nem vagyunk sokan a temetésén, mivel nagyon kevesen fogták fel, hogy elment. Ha még emlékszel rá, oszd meg ezt a szomorú beszédet! Ellenkező esetben csatlakozz a többséghez, és ne tégy semmit!