Bayer Zsolt: Igazságok – az a sajnálatos helyzet, hogy a lényeget tekintve Putyinnak még igaza is van – Nyugatnak pedig nagyjából huszonöt éve nincs igaza semmiben – de legalább öntelt, dölyfös és képmutató

                        Igen, ismét TGM-nek van igaza, legalábbis néhány dologban Ezt írja: „Ami föltehetőleg helyes volna – Ukrajna föderalizálása, az orosz nemzetiségű lakosság autonómiája, a béke helyreállítása –, lehetetlen, mert ezeket a Krímet annektáló, Kelet-Ukrajnában lövöldöző Putyin is javasolja (100%-os képmutatással). Márpedig neki egyetlen szavát se lehet elhinni. Az Egyesült Államok, a NATO és az EU pedig elérkezettnek látja a pillanatot, hogy következetesen folytassa Bush elnök politikáját. Bush elnök ugyanis megígérte Gorbacsovnak – a német újraegyesülés eltűréséért cserébe –, hogy a NATO nem terjeszkedik majd keleti irányban. Az ígéretet, mint tudjuk, arrogáns nyíltsággal megszegték, mert megszeghették. Ez pedig azt a kiheverhetetlen sérülést jelentette a posztszovjet-nagyorosz érzületnek, amit a magyar nacionalizmusnak Trianon. Aztán pedig ezt: „A huszadik század folytatódik. Persze az ukrajnai népek érdekeivel, békéjével, testi épségével a franc se törődik. Ki vannak szolgáltatva a különféle, genocídiumra hajlamos fegyveres erőcsoportok tébolyának. Nincs hatalom, amely ezt megállítaná. Most még lehet minderről szkeptikusan és kritikusan beszélni. 1914 nyaráig is lehetett. Olvasó, ha pártot ütsz bármelyik hadviselő fél mellett, erkölcsi öngyilkosságot követsz el. Az egész rossz, nem a fele.” Nagyjából ez a helyzet. S igen, mindjárt a dolgok legelején szögezzük le: alig van megnyugtatóbb annál, hogy nincs közös magyar–orosz határ. Maradjon ez csak így. Hiszen van történelmi tapasztalatunk, éppen elég. Tudjuk, milyen az, amikor az orosz cár vonul be hozzánk „rendet tenni”, és amikor a szovjet pártfőtitkár, ugyanezért. Nekünk nem kell elmagyarázni. És igen, a lengyelek és a baltiak még inkább tudják. Azok a lengyelek, akiket háromszor is letöröltek a térképről. Akiket a náci Hitler és a szovjet Sztálin a legnagyobb egyetértésben rohant le 1939-ben. (Épp a minap emlékeztünk meg a második világháború kitörésének napjáról, szeptember 1-jéről, amikor Hitler megtámadta a lengyeleket. Arról is megemlékezünk majd, hogy egy héttel később Sztálin keletről hátba támadta az élet-halál harcot vívó Lengyelországot?) Aztán nekünk azt „tanították” harminchárom évig, hogy 1956-ban ellenforradalom volt, és fasiszta bandák ölték az utcán a derék kommunistákat. A lengyeleknek pedig azt, hogy Katynban náci gazemberek mészárolták le a lengyel értelmiség és tisztikar színe-javát. Pedig kommunista gazemberek voltak. Szovjetek. Úgyhogy nekünk nem kell elmagyarázni semmit. És megnyugtató, ha van egy szép, nagy ország köztünk és az orosz birodalom között. De: tényleg nincs hazugabb és képmutatóbb magatartás annál, amit a Nyugat most (ismét) megenged magának. Mert a Nyugat nemcsak Gorbacsovnak tett ígéretét szegte meg, hanem megszegett már mindent. Azzal, hogy különböző „forradalmakat” robbantott ki szerte az orosz érdekszférában, Grúziától Ukrajnáig. Hogy tárgyalópartnernek tekintette a Majdanon felsorakozott szélsőjobboldali disznókat, és szemet huny afelett is, hogy Porosenko ukrán elnök előbb engedményeket tesz nekik, majd pedig egyszerűen beemeli őket a politikai establishmentbe. A Nyugat most azt gondolja, ez az érdeke. Ismerjük ezt. Felfegyverezte és dédelgette az iraki Szaddámot is, aztán lerombolta országát és felköttette. Most meg ostobán, bambán pislog, hogy mi is történik az iraki meg a szíriai sivatagban. Putyin pedig pontosan úgy viselkedik, ahogy a Nyugat és legfőképpen az Egyesült Államok szokott viselkedni: nagyhatalmi státusából következően és az érdekei mentén. Oroszországnak pedig az az érdeke, hogy ne legyen az altestében egy NATO-tagállam tele nyugati fegyverrel, támaszponttal, atommal. És az az érdeke, hogy legyen a hadiflottájának kijárása a Földközi-tengerre. És az az érdeke, hogy a kelet-ukrajnai orosz népesség (amely döntő többségben van a térségben) minimum autonómiát kapjon. Kérdés persze, hogy a kelet-ukrajnai oroszok most már megelégszenek-e ennyivel. S kérdés az is, vajon a Majdan „győztes” erői mennyit rontottak a helyzeten, amikor mindjárt első intézkedésükkel korlátozták a nemzetiségi nyelvhasználatot Ukrajna területén. Bravó… Bátran jelentsük ki: az Egyesült Államok pontosan így reagálna, ha mondjuk Kanada holnap bejelentené, hogy a maga részéről ezentúl az orosz érdekszférához tartozónak vallja magát, és beenged a területére orosz fegyvereket, haderőt, létesülhetnek orosz támaszpontok, amelyeken akár atomfegyverek is állomásozhatnak. Amerika nem tűrné el ezt – és ez érthető is lenne. Miképpen Kennedy elnök sem tűrte, amikor Hruscsov megpróbálkozott Kubából orosz támaszpontot csinálni. Akkor ötpercnyire voltunk a harmadik világháborútól. Most pedig azt hiszi a Nyugat, hogy Putyin el fogja tűrni ugyanezt? Nem fogja. És Putyin soha nem tapasztalt jólétet adott az oroszoknak, s ami ennél sokkal fontosabb: visszaadta nekik az orosz gloire érzését és hitét. Ezért Putyin népszerűbb Oroszországban, mint valaha. Ráadásul az a sajnálatos helyzet, hogy a lényeget tekintve még igaza is van. A Nyugatnak pedig megint nincs. Nagyjából huszonöt éve nincs igaza semmiben. De legalább öntelt, dölyfös és képmutató. Ideje óvatosnak lenni, minden irányba.  Magyar Hírlap

2014. September 03. 11:18

Egyedi szoborpark Marossárpatakon - Székelföld - Erdély

                          Miholcsa József szobrászművésznek köszönhetően tizenegyedik éve, hogy folyamatosan új műalkotásokkal bővül a marossárpataki szoborpark. A 2002-ben felavatott Szent István király szobor köré 18 erdélyi fejedelem kőmását állították ki eddig. A szobrász évente két alkotást adományoz a helyi közösségnek, tervei szerint 2014-ben mind a 20 választott erdélyi fejedelem szobra állni fog a település központjában. Miholcsa József 1953-ban született Marosvásárhelyen, ahol a Művészeti Líceumban végzett, majd Kolozsváron a Képzőművészeti Főiskolán szobrászatot tanult. Legjelentősebb munkái közé tartozik a Nagyernyében felállított egész alakos Apafi Mihály fejedelemszobor, a gyergyószentmiklósi Kossuth Lajos és a torjai Árpád szobrok. A művész 2000-ben költözött Marossárpatakra, és vált rövid időn belül az itteni művelődési élet mozgatórugójává. Ő a helyi ünnepi rendezvények egyik főszervezője, és a hagyományőrző huszárcsapat alapítója. 2002-ben Miholcsa József felajánlotta a marossárpataki önkormányzatnak, hogy egy olyan erdélyi fejedelmekből álló szoborcsoportot ajándékoz a településnek, amilyen nincs még a Kárpát-medencében. Ehhez az önkormányzat és a falu lakosságának támogatását kérte, de nem pénzben, hanem a lovai tartásához szükséges abrakban. Az elmúlt bő egy évtized alatt ez a szoborpark már részben meg is valósult, mert ma már több mint 20 szobor ékesíti a református templom szomszédságában és a Teleki-kastéllyal átellenben levő zöldövezetet.  A megyei rendőrség kezdetben akadályozta a szobrok kihelyezését Az első fejedelemszobor János Zsigmondnak állított emléket. Rövid idővel az alkotás elhelyezése után, a megyei rendőrség egyik vezetője utasította a helyi önkormányzatot a műalkotás eltávolítására, nagy összegű pénzbüntetéssel fenyegetőzve. Az első felszólításra még nem távolították el a szobrot, a másodikra viszont Miholcsa József műtermébe költöztették vissza azt. De nemsokára elkészült a második fejedelemszobor, Bocskai István kőmása, s a sárpataki önkormányzat elhatározta, hogy vállalva a kockázatot, mindkettőt elhelyezteti a kastéllyal szemben lévő zöldövezetben. Az a mentőötlet támadt, hogy ne leplezzék le a szobrokat, s akkor azzal magyarázkodhatnak, hogy csak kiállítva vannak, nem végleges az elhelyezésük. Egy idő után viszont a sajtó is foglalkozni kezdett a dologgal, s talán részben ennek köszönhetően megszűntek a fenyegetőzések. Az erdélyi fejedelmek és Szent István király kőmása mellé átköltöztették a korábban a kultúrotthon előtt elhelyezett Sebesült huszár-szobrot is. A szobor a levert szabadságharcot jelképezi, s ugyanakkor emlékeztet az 1848-as szabadságharc első győztes csatájára is, ami a falu határában zajlott. A szoborparkban az eredeti helyén maradt a falu I. és II. világháborúban elesett halottainak emlékére és tiszteletére emelt Hősök Emlékműve, amelyet 1999-ben állítottak a lakosság hozzájárulásával. A fejedelemszobrok nem időrendi sorrendben, hanem születési vagy elhalálozási évfordulókhoz kötve készültek el, kerültek talapzatra és felavatásra. A Szent István királyunkról készített szobor után, következtek az évek során: János Zsigmond, Bocskai István, Báthory Zsigmond, Báthory András, Rákóczi Zsigmond, Báthory Gábor, Bethlen István, I. Rákóczi György, II. Rákóczi György, I. Rákóczi Ferenc, II. Rákóczi Ferenc, Rhédei Ferenc, Barcsai Ákos, Kemény János, Thököly Imre, Bethlen Gábor, Báthory István, I. és II. Apafi Mihály erdélyi fejedelmek, illetve Szent László magyar király kőmásai.  

2014. September 02. 17:00

Lovas István: Az illiberális államok jobban teljesítenek - A washingtoni nyomásnak engedő EU szankciói miatt nagymértékben romlottak az uniós gazdasági kilátások

                    A magyar kormányfőnek a Tusványoson július végén elmondott beszéde azóta is hatalmas munkát ad a globálisan fontos témákban a nyár ellenére messze nem szűkölködő nyugati sajtónak. Orbán Viktornak különösen az a mondata indított el kirohanásokat, külföldi beavatkozást követelő, és még ennél is rosszabbakat kilátásba helyező megtorlást a szuverén Magyarország belpolitikája ellen, amiben kijelentette, hogy "az az új állam, amit Magyarországon építünk, illiberális állam, nem liberális állam. Nem tagadja a liberalizmus alapvető értékeit, mint a szabadság, és hozhatnék még néhányat, de nem teszi ezt az ideológiát az államszerveződés központi elemévé, hanem egy attól eltérő sajátos, nemzeti megközelítést tartalmaz."   A balliberális Galamus nevű portál tegnap fedezte fel a témában a svájci Cosmopolis című német, angol és francia nyelven megjelenő internetes magazin augusztus 28-án e témában megjelent dörgedelmét, és ezzel a címmel ismertette: „Svájci portál: a liberális államok teremtettek jólétet a polgáraiknak”. A cikket azután a Klubrádió nevű rétegadó tegnap reggeli nemzetközi sajtószemléjében az ilyen írásoknak járó kéjjel ismertette. A Galamus működési területe (Magyarország) iránt mutatott érzelmeit jól kifejezi a németül megjelent cikk egyik mondatának fordítása, amely így hangzik „Orbán Viktor mindenen túltett egy 2014. július 26-án, a romániai Baile Tusnadon, a nyári egyetemen magyar nyelven mondott beszédével. Szingapúrt, Kínát, Indiát, Oroszországot és Törökországot a nemzetközi elemzések mai »sztárjainak« nevezte.” Hát igen: a romániai Baile Tusnadon. Ha egy angol lap egy német cikkből idézve Köln városát Kölnnek és nem az angolul megszokott „Cologne”-nak fordítaná, a szerkesztő nem értené a szándékot, holott Nagy-Britanniának Kölnhöz semmi köze sincs. A Cosmopolis-cikk szerint „Orbán a liberális állam elleni haragjában elfelejti, hogy éppen ezek az államok sokkal nagyobb jólétet (egy főre jutó GDP-t) hoztak a polgáraiknak, mint az illiberális államok”. Az már közhelyszámba megy, hogy hazánkról a legdurvább hazugságoktól, rosszindulattól, csúsztatásoktól átitatott írásokat a hazai baloldali média a legcsekélyebb kritika nélkül ünnepli, merthogy azok „tükröt tartanak” elénk. Hogy a valótlanságok halmaza rontaná vagy akár lerombolná az ezeket megjelentető médium vagy szerzőjének presztízsét? Ellenkezőleg: a bírálóké vagy a helyreigazítást kérőké az ódium, gúny, megvetés. Ami a Cosmopolis/Galamus kiemelt tételét illeti, az egészen egyszerűen nem igaz. Természetesen dinamikus értelemben, vagyis a gazdasági fejlődést tekintve. Vessünk egy pillantást az egyszerűség kedvéért két számsorra! Arra, hogy 2004-ben, azaz hazánk uniós csatlakozásakor mekkora volt az egy főre jutó bruttó nemzeti termékünk (GDP) és mekkora volt az említett országoké. (Mellőzve a demokráciának tekintett Indiát, noha annak „liberalizmusáról” az ott lemészárolt muzulmánok rokonai, az érinthetetlennek tekintett dalitok vagy halott férjükkel együtt élve a máglyára lépő özvegyek talán tudnának egy-két szót mesélni az illiberalizmustól esetünkben halált megvető bátorsággal rettegő nyugati zsurnalisztáknak.) A 2004-es adatokat pedig hasonlítsuk össze a legfrissebbekkel. Az a Cosmopolis-cikk javára legyen írva, hogy a magyar kormányfő által említett országok sorrendjét az elhangzottaknak megfelelően adta vissza, szemben a tusványosi beszédet támadó más nyugati írásokkal, amelyek legtöbbje valahogyan éppen az elsőként, kiemelt helyen említett Szingapúrt felejti ki a sorrendből. Az említett adatok forrásaként vegyük igénybe a „Baile Tusnad”-féle hazai kritikusok által Istenként tisztelt washingtoni Világbankot. Az adatokat az ott talált táblázat szerint jelenlegi USA-dollár értékben rögzítették. Szingapúr köztársaság illiberális parlamenti képviseleti demokrácia. 2004-ben a tekintélyelvű országban az egy főre jutó GDP 27 405 dollár volt. 2013-ban ez 55 182 dollár lett, vagyis kilenc év alatt megkétszereződött. Törökországban (egy másik illiberális, demokratikus berendezkedésű köztársaság) 2004-ben az egy főre jutó GDP 5867 dollár volt. 2013-ra 10 946 dollár lett, vagyis majdnem megkétszereződött. Oroszországban (amely kevésbé hibás demokráciatermék, mint amilyen hibás banki termék a magyarok százezreit a hazai balliberálisok tapsa közepette vagyonukból és nem egyszer életükből kiforgató idegen bankok devizahitel-terméke) 2004-ben az egy főre jutó GDP 4109 dollár volt. 2013-ra 14 612 dollár lett, vagyis több mint megháromszorozódott. (Talán ennek is van némi szerepe abban, hogy Putyin elnök népszerűsége és támogatottsága akkora, amelyet távcsővel nézve irigyel Obama amerikai vagy Hollande francia elnök.) Kína egy főre jutó GDP-je uniós csatlakozásunk évében 1490 dollár volt. 2013-ra, szintén a Világbank adatai szerint 6807 dollár. Ami több mint négyszeres ugrás. Magyarország egy főre jutó GDP-je uniós csatlakozásunkkor 10 085 dollár volt. 2013-ra a Világbanknak még nincs ránk vonatkozó adata, de 2012-re ez az érték 12 560 dollár volt. Mivel tavaly bruttó nemzeti termékünk 1,1 százalékkal nőtt, a Világbank által megadott szám csak picit nőtt. Ha kilenc év alatt gazdaságunk olyan ütemben növekedett volna, mint Szingapúré vagy Törökországé, jelenleg az egy főre jutó GDP-adatunk mintegy húszezer dollár lenne. Ha úgy, mint Oroszországé, akkor a harmincezer, ha olyan ütemben, mint Kínáé, akkor a negyvenezer dollárt érne el az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelmünk. A svájci lap állítja és nem mi, hogy egyenes kapcsolat van egy állami berendezkedés liberális vagy illiberális volta és az elért gazdasági teljesítmény között. Ha ez igaz, holnap be kellene vezetni azt az illiberalizmust, amelyet nálunk eddig elfelejtettek meghonosítani. Azt tekintsük csupán érdekes véletlennek, hogy Orbán Viktor tusványosi beszéde szinte napra 18 évvel azután hangzott el, hogy a szocialisták által megszüntetett Pesti Hírlap azt javasolta, Magyarország ne a Nyugatot, hanem a szingapúri modellt utánozza, hangsúlyozva, hogy az olyan eklektikus modell, amelyben a világon bárhol hosszabb időn át sikeresnek mutatkozó elemeket vegyítenek. Az Eurostat, az EU statisztikai hivatalának adatai szerint 2004-ben Magyarország egy főre jutó GDP-je az uniós átlag 63 százaléka volt. 2013-ra elérte a 67 százalékot. Nagyon liberális eredmény. Az EU-ban a kilátásaink eddig sem voltak jók, annak ellenére, hogy a legutóbbi adatok szerint a magyar gazdaság fejlődött a 28 tagország közül a leggyorsabban. Most azonban, Amerika Moszkva-ellenes háborús politikája és az ez irányú washingtoni nyomásnak ellenállás nélkül engedő EU szankciós lépései nyomán az EU gazdasági kilátásai nagymértékben romlottak. A The Financial Times augusztus 21-i számában idézi Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdászt, aki Németországban azt mondta: „Ami ma egyes európai országokban történik, azt csak gazdasági reménytelenségként lehet jellemezni.” Ezt Stiglitz a legfrissebb, nagyon gyenge gazdasági adatokra és a válság utáni igen halvány felépülésre alapozta, „lehangoló kudarc”-nak nevezve. A németországi Lindauban összegyűlt többi Nobel-díjas közgazdásznak ugyanilyen, ha nem rosszabb véleménye volt arról, ami az EU-ban történik és arról, hogy milyenek a kilátások. „Riasztóan destruktív”, jelentette ki Christopher Sims, az amerikai Princeton Egyetem Nobel-díjas közgazdásza arról, hogy az unió mit ért el költségvetési szigorításaival a 2008-as világválságot követően. Peter Diamond, az amerikai MIT Egyetem Nobel-díjas közgazdásza szerint az Európai Központi Bank tevékenységének eredménye „rettenetes, és meglepő, hogy milyen kevés felháborodás követte e döbbenetesen romboló politikát”. Ők Amerikából jött közgazdászok. Mint tudják, kedves olvasók, a liberális Amerikából. Ahol a rabok száma arányában véve is messze a legmagasabb a világon, és abszolút számban (2 239 751) messze megelőzi az 1,3 milliárdos kommunista diktatúra, Kína börtönnépességét (1 640 000). Miközben az amerikai rabok közül a színes bőrűek aránya 39,4 százalék. Arról az Amerikáról van szó, ahol a média 90 százaléka hat óriásvállalat (Time Warner, Disney, News Corporation, Viacom, Comcast és CBS) tulajdonában van. És arról a médiáról, amely Magyarország demokratikusan megválasztott kormányát törvénytelen, azaz bármely módon való megdöntésére sürgeti. Akár belülről, akár kívülről. Szép új világ, csettintene minderre Aldous Huxley. Fegyverbe! Fegyverbe! – üvöltenék az egykori kommunistáink, ha az ő liberális diktatúrájukat érnék ilyen fenyegetések lator államok politikusaitól és sajtójukból. mno

2014. September 02. 16:29

Ha az ember nem bátor, még óvatos sem lehet eléggé

                              "Ha az ember nem bátor, még óvatos sem lehet eléggé." Liszt Ferenc (1811-1886) - A 19. század egyik legjelentősebb romantikus zeneszerzője, a világ minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze

2014. September 02. 01:03

Kárpát-medence őshonos fái - Mézgás éger

                            Ismert egyéb elnevezései még: enyves éger, berekfa Közepes termetű 25 méterre megnövő  fa, melynek törzse egyenes, koronája laza, sudaras, ágai zömmel vízszintesen állnak. Levelei kerekdedek, 4-9 cm hosszúak. Termős és porzós virágzatai már ősszel megjelennek. Lombfakadás előtt, március első felében virágzik. Jellegzetes tobozképű, sötétbarna, elfásodó termés-barkái több évig is a fán maradhatnak. Rövidebb életű (80-100 év), gyorsan növő fa. Őszi lombszíneződése nincs, levelei zölden hullanak. Vízigényes, a mindig nedves talajt és a párás klímát kedveli. Sík és dombvidéki, középhegységi faj.  

2014. September 01. 23:45

A haza minden előtt

                          "A haza minden előtt" Kölcsey Ferenc (1790-1838) - költő, politikus és nyelvújító, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja

2014. September 01. 22:58

Fricz Tamás: Medgyessy és mások „dalolása” a közelmúltról, és az én bosszúságom

                              Medgyessy Péter a napokban egy őszinte interjúban bevallotta, ma már sajnálja, hogy a 2002-es választások előtt nem tárta a nyilvánosság elé kommunista titkosszolgálati múltját. Én meg csak felsóhajtok: sokunknak vajon valóban mindig utólag, hosszú évekkel később kell megtudnunk, hogy igazunk volt? Szép-szép persze, hogy Medgyessy egy izgalmas interjúban elismeri, 12 évvel ezelőtt hibázott, mert fontos információt hallgatott el a választók előtt. De mit kezdjenek ezzel azok – nem voltunk sokan –, akik már akkor, a D-209-es szt-tiszti múltjának ismertté válásakor a nyilvánosság előtt megírtuk és elmondtuk – jómagam többek között a Magyar Nemzetben –, hogy Medgyessy nem tehet mást ebben a helyzetben, mint hogy lemond? Hiszen akkoriban a mainstreamnek nevezett bal-balliberális média és sajtó szinte egyöntetűen kiállt Medgyessy mellett – tisztelet a kivételnek (Kis Jánosnak, Tamás Gáspár Miklósnak). Olyan hangulatot teremtettek akkoriban a közvéleményben, hogy Medgyessy múltja vállalható, hiszen mint szt-tiszt nem tett mást, mint védte a hazáját… Azt a kevés embert pedig, aki ezt nem fogadta el és éppen a rendszerváltás szellemében és morálja nevében követelte a miniszterelnök távozását, igyekezték a margóra szorítani és véleményüket nem létezőnek tekinteni (utóbbi módszer a neoliberális világmédiában is bevált eszköz lett a „másként gondolkodók” marginalizálására). És most örüljünk, hogy Medgyessy 12 évvel később „beismerő vallomást” tesz, elismeri, hogy hibázott, s így közvetetten elismeri azt is, hogy azoknak volt igazuk, akik akkor joggal kritizálták. Elégtétel? Annak eléggé szánalmas. Közben egyre több, elvileg elégtételnek számító nyilatkozat, „beismerő vallomás” lát napvilágot politikusaink szájában, az események után öt-tíz-húsz évvel elkezdenek „dalolni” az érintettek. Rögtön itt van a volt szocialista képviselő, battonyai polgármester, Karsai József, aki kibővíti és elmélyíti Medgyessy vallomását. Elmondja: Medgyessyt azért mondatták le, mert utálta a közpénzek lenyúlását, nem tűrte el a korrupciót, nem viselte el, hogy az M6-os autópálya építése 40 milliárddal többe került a tervezettnél, illetve – s ez volt szocialista és ballib ellenfelei számára az utolsó csepp a méregpohárban – az M5-ös autópálya körüli „szokott”, sőt „csökött” brutális korrupció miatt le akarta váltani Csillag István SZDSZ-es gazdasági minisztert. Valaki bele mert köpni a baloldali-liberális korrupciós pénzmozgások „természetes” menetébe, ennél nagyobb bűn nincs a baloldali politikában – tehát mennie kellett, minden- és bármi áron. Legalább olyan fontos Karsai Gyurcsánnyal kapcsolatos megállapítása. Megítélése szerint Gyurcsánynál nincs diktatórikusabb, hatalommániásabb alkatú politikus Magyarországon, aki még a legközelebbi segítőitől is kész megszabadulni, ha az érdeke úgy kívánja. Igaz, nagyon igaz! – mondhatnánk Virág elvtárssal együtt. De hányszor írtuk-írtam, mondtuk-mondtam el ezt az elmúlt években, s vajon hányszor reagált erre akárcsak egyetlen szocialista vagy liberális politikus, legalább úgy, hogy – mondjuk – Gyurcsány „talán némileg vitatható” személy a politikában? Senki és soha, mindenki parírozott ennek az érdekes személyiségnek. Ide tartozik Lendvai Ildikó hetekkel ezelőtti „dalolása” is: egy interjúban arról beszélt, rossz tanácsot adtak Gyurcsánynak 2006 őszén, amikor az őszödi beszéd nyomán kialakult belpolitikai dráma idején azt javasolták, hogy „erkölcsi okokból” (sic!) ne mondjon le, és ne legyenek előre hozott választások. (Egy másik interjújában még arról is beszélt, hogy 2009-ben néhai Kiss Péternek és Juhász Ferencnek volt igaza vele szemben, akik Bajnai miniszterelnökké választása helyett előre hozott választásokat javasoltak.) Gyönyörű megtudni mindezt nyolc év után! Különösen számomra az. Talán olvasóim közül néhány emlékeznek rá, hogy jómagam 2006. szeptember 17-e, tehát az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése napjának estéjétől kezdve minden médianyilatkozatomban és írásomban szorgalmaztam, mit szorgalmaztam, szinte követeltem a miniszterelnök távozását és az előre hozott választások megtartását. Tettem mindezt azért, mert úgy véltem, hogy Gyurcsány a demokrácia legfontosabb normáját, a választások tisztaságát szegte meg azzal, hogy látványosan és tudatosan becsapta a választókat, s folyamatosan félrevezette az ország közvéleményét. Európai és demokratikus normák szerint Gyurcsánynak távoznia kellett volna – különösen az október 23-ai brutális rendőri attak után –, amit semmilyen taktikai megfontolásnak nem lett volna szabad felülírnia. Ám mi történt? A sajtóban és nyilvánosságban az előre hozott választásokat mint valamiféle patás ördögöt kezelték, olyan valaminek, ami Magyarországon nem fordulhat elő… Egészen addig, amíg 2007 tavaszán Orbán Viktor el nem kezdett ugyanerről beszélni. A mainstream média, sajtó és a politika addig hallani sem akart előre hozott választásokról, s aki ezt felvetette, akárcsak 2002-ben, igyekeztek elhallgatni és marginalizálni. És most, 2014 őszén megtudhatom, hogy Medgyessy (aki egyébként 2006 decemberében azt mondta Gyurcsánynak, hiba, hogy nem mond le), Lendvai Ildikó, Karsai József valójában a „marginális” véleménymondókkal értett egyet. Micsoda felemelő érzés ezt utólag megtudni! De a tanulság még fontosabb: még akkor is vállalni kell a véleményünket, ha egy álságos – „mainstream” – közvélemény próbálja azt elnyomni, semmissé tenni. Néha bizony megéri kitartani. mno

2014. September 01. 19:52

Hiszem, hogy lehet tovább is menni azon az úton, melyen népünk ezer éve jár

                          "Hiszem, hogy az életet szolgáló szeretet, ha az alázat útján jár, Isten irgalmából célba is ér. Hiszem, hogy lehet tovább is menni azon az úton, melyen népünk ezer éve jár, melynek távlatai a végtelenbe vesznek." Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes

2014. September 01. 17:14

Jönnek az új tízezresek

                          Megújítja a bankjegysorozatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB); először a tízezerforintos bankjegyek változnak, ezek keddtől ugyan már hivatalos fizetőeszköznek számítanak, de a gyakorlatban decembertől jelennek meg a forgalomban. Az MNB  2014 és 2018 között megújítja az 1997 és 2001 között bevezetett jelenlegi bankjegysorozatot, és újratervezett, továbbfejlesztett, a hamisítás ellen az eddiginél jobban védett bankjegyeket bocsát ki. A korszerűsített bankjegyeket a feldolgozó- és elfogadóautomaták is egyszerűbben és gyorsabban tudják majd kezelni.  

2014. September 01. 12:21

Kárpát-medence fái - Mezei juhar - Az Év Fája - 2014

                                  Az Országos Erdészeti Egyesület az idén a mezei juhart nyilvánította az év fájának. A mezei juhar kisebb termetű, lombhullató fa, ritkán éri el a 10-15 méternél nagyobb magasságot, de kivételes esetekben akár 25 méterig is felmagasodhat. Koronája sűrű, szabályos gömbölyded, sokszor terebélyes. Kérge mélyen repedezett, apró pikkelyekben hámlik. A frissen levált pikkelyek helyén a kéreg narancsbarna, később vörösbarnára sötétül. Az első éves hajtások kérge még zöldesbarna, és sárga paraszemölcsök tarkítják. A többnyire görbe törzs keskenyen bordás, a vesszők gyakran vastagon paralécesek. Fiatal hajtásai kissé szőrösek. A porzós virágában öt csészelevél és ugyancsak öt visszás-lándzsás alakú, zöldessárga sziromlevél alakult ki. Termős és porzós virágai ugyanazon a fán, de külön, kevés virágot tartalmazó, laza, molyhos kocsányú bugákban nyílnak. Jól viseli a téli fagyokat és a nagy meleget is. Termése ikerlependék, a két szárny egymással 180 fokos szöget zár be. Terjedését segíti a jó sarjazó képessége, ezért sok helyről szinte kiirthatatlan. 

2014. August 31. 15:06
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

316. oldal/866