Körmendy Zsuzsanna: Ki a gengszter?

                          Normál körülmények között a dán Politiken szerkesztője, Rune Lykkeberg cikkét Orbán Viktor tusnádfürdői beszédével kapcsolatban egynek tarthatnánk a számos vélemény között, esetleg némely állításával vitatkoznánk. Elég lehangoló, hogy Lykkeberg véleményét azért kell pozitív példaként kiemelnünk és megkülönböztetnünk a hazai balliberális értelmezések és a hasonló ideológiai emlőkön csüngő külhoni elemzések közül, mert a magyar kormányfő beszédét nem alapállásból ítéli el, hanem először is megpróbálja megérteni.   Már elhangzása után sejteni lehetett, hogy a kormányfő idei tusnádfürdői beszéde az utóbbi tíz évben elhangzottak között az egyik legfontosabb volt, s hogy sokan és sokszor fognak még hivatkozni rá. Kár, hogy a beszéd főbb állításai nem a vita és az értelmes érvelések áramába csatornázódtak be, hanem faliújságszintű elítélésekkel kellett szembesülnie. Lykkeberg az üdítő kivételekhez tartozik. Őt megdöbbentette az a vad támadássorozat, amely Orbánt érte, s összevetette, arányította a beszédben foglaltak tartalmával. Ezzel csak azt tette, ami egy gondolkodó értelmiségitől elvárható. Szó sincs róla, hogy mindenben egyetértett volna Orbánnal, egyszerűen csak közvetítette saját értelmezésében az elhangzottak tartalmát, amikor leszögezte, Orbán beszéde elsősorban rendszerkritika. Arról sincs szó, hogy az ideológiai rendezőelvvel, az illiberális demokrácia köré gyűjtött érvekkel Lykkeberg teljes mértékben egyetértett volna, de véleményének nagy pozitívuma az, hogy a Nyugat eredeti szabadságeszményéből kiindulva elsősorban azt kérte számon Orbán támadóin, hogy miért akarják valakibe belefojtani a szót, aki kritizálja azt a Nyugatot, amely valóban számtalan problémával küszködik. Itt jegyezném meg, hogy az Orbán-beszéd értelmezésekor sajnálatosan összecsúszik két összeérő, de mégis különböző állítás. Az egyik: a fejlett demokráciáknak el kellene végre ismerniük lesajnálás nélkül az illiberális demokráciák jogát a világban való jelenléthez; a másik: Magyarország elutasítja az erősen relativizáló liberális értékszemléletet, nemkülönben a neoliberális, szociálisan érzéketlen gazdaságpolitikát. Orbán a válságból való kiút keresőit vette számba, a megugrott gazdasági fejlődés országainak törekvéseit, eredményeit értékelte. S bár ezzel vádolják, nem találunk a beszédben egyetlen mondatot sem, amely arra utalt volna, hogy nekünk a putyini rendszert vagy a török mintát kellene megvalósítanunk, vagy akár vissza kellene lépnünk az alkalmazott demokráciák, a „hibrid rendszerek” (Fricz Tamás írt erről nemrégiben) világába. Ha Orbán a magyar demokráciafokot vissza akarná srófolni, és a legközelebbi március 15-i beszédében, teszem azt, Putyin államát állítaná a szabadságszerető magyarok elé követendőnek, megkockáztatom, az körülbelül mínusz félmillió szavazatot jelentene. Lykkenberg, bár sietett kijelenteni, hogy nem az illiberális demokrácia az előrevezető út, leszögezte, hogy azok, akik Orbánt démonizálják, a könnyebb megoldást választották: „Egyszerű Orbánt a politikai gonoszság ikonjaként beállítani, de az a nyugati ostobaság és süketség jele, ha minden alternatívát moralista alapon elutasítunk.” A helyzetet bonyolítja, hogy még az a Fareed Zakaria is, akinek nevével összeforrt az „illiberális demokrácia” kifejezés, Orbán beszédével kapcsolatban jelezte, hogy ő azt nem pozitív értelemben használta, s ő is a putyini modell követésével vádolta meg a kormányfőt. Mindez még a lefolytatható viták mezsgyéi között van. A lefolytathatatlan viták jellemzésére szinte már állandó jelképként Charles Gatit idézhetjük. Megint kitett magáért. Ha Charles Gatinak Magyarországgal kapcsolatban többpontos javaslata van, akkor már biztosak lehetünk abban, hogy a tűzön rotyogó fazékban olyan ételt készített nekünk, amelytől kórházi ápolásra szorulunk. Akárhány pontban foglalja össze javaslatait, abból az egyik egészen bizonyosan a felforgatást, a dezorientálást, a káoszt akarja látni Magyarországon. Nem is igen értjük, miért nem takarékoskodik szürkeállományának nagyszerű produktumaival, miért pazarolja ránk onnan a messzi Amerikából bombasztikus bomlasztó ötleteit. Akinek akkora agya van, mint őneki, annak hazafias kötelessége lenne megoldást keresni Amerika komoly problémáira. Például foglalkozhatna azzal, milyen következményei lehetnek a Ku Klux Klan megjelenésének az ostromállapotban lévő Missouri állambeli Fergusonban, amiért ott egy rendőr lelőtt egy 18 éves fekete fiút. Sokkal testhez állóbb feladat lenne ez Gatinak, mint a tusványosi beszéd jelentésárnyalatait félremagyarázni. Hiszen Gati az Egyesült Államokban él, oda tartozik, őket szolgálja, mit törődik ő velünk, ha egyszer semmit sem tud rólunk! Csak azért nem írom, hogy vigye a javaslatait a Fehér Házba, mert lényegében oda vitte. Oda címezte. Ellenünk. A The American Interest című folyóiratban a legarcátlanabb módon arra kérte az amerikai kormányt, hogy folytasson Magyarország ellen „büszke, de udvarias kulturális háborút a hivatalos sajtóban papoló Amerika-ellenes gengszterekkel”. E szerint nyugati szabadságeszmény ide vagy oda, Amerikát bírálni nem lehet. Aki kritikai megjegyzésekkel illeti, az gengszter. Akárhogy erőltetem a memóriámat, nem emlékszem rá, hogy a függetlenségi nyilatkozatban szerepelt volna ez a mondat: „Amerika bírálhatatlan, aki kritizálja, az gengszter.” Gati egyébként is imádja a háborút, pláne, ha az nem Amerikában következik be, és hiába szabadkozott egyik cikkében, hogy ő két évvel ezelőtt óva intette Magyarországot a polgárháborútól, mert ez nem így történt. Ő egy interjúban pontokba szedve egyértelműen lehetőségként említette meg Magyarország számára a polgárháborút, hogy megdőljön az az Orbán-kormány, amelyet kétharmados többséggel demokratikusan választott meg a magyar nép. Hogy közben álszent módon beszúrta, ettől „isten őrizz”, az nem perdöntő. Az a perdöntő, hogy az Orbán-kormány megdöntésére fölsorakoztatott lehetőségek számbavételekor le tudta írni azt a szót, hogy „polgárháború”. (Valasz.hu, 2012. január 11.) Gati szerelmes lehet a háború szóba, mert most, két és fél év elteltével már nem polgárháborúban gondolkodott, hanem kulturális háborút javasolt. Ezt is ki fogja magyarázni, de a „cultural war” kifejezést sajnos sehogyan sem lehet másképpen fordítani. Éppenséggel írhatott volna „kulturális forradalmat” is, akkor legalább a maoista terminológia révén tisztábban látná minden olvasó az ő diverzáns szándékait. Ismerünk furcsa háborút, állóháborút, villámháborút, és sok egyebet, udvarias háborúról még nem hallottunk. Szellemi kéj elképzelni Charles Gati büszke és udvarias háborúját. Hogyan is kezdődne? Mondjuk így: „Tisztelt Uram! Megsemmisíthetem önt? Pardon, ez csak kulturális háború! Akkor nem is önt semmisíteném meg, ha megengedi a nagyobb liberalizmus nevében, hanem csak mindössze az elképzeléseit zúznám ízzé és porrá a hazájáról, hazája jövőjéről. Mi a véleménye erről, tisztelt uram? Nem akarná inkább helyettem elkezdeni az önmegsemmisítést? Ezt csak udvariasságból kérdezem.” Aki Washingtont arra biztatja, hogy gyakoroljon nyomást az EU-ra, vizsgálják felül Magyarország uniós tagságát, az megengedhetetlen módon beleavatkozik egy független ország belügyeibe. Lám csak, egy liberális hogyan mutatja ki antiliberalizmustól beszürkült foga fehérjét! És aki ezt még meg is fejeli azzal, hogy Washington folytasson ellenünk kulturális háborút, az már közel van – mihez is? Keressük a szavakat. De csak egy kérdésünk van: ki itt a gengszter? mno

Ha két adaggal több vacsorát fogyasztunk el...

                            "Ha két adaggal több vacsorát fogyasztunk el, mint amire szükségünk van, elrontjuk a gyomrunkat. Ha nekem két szoba elég, akkor miért építek 300 négyzetméteres lakást? Otthonaink túlméretezésével, a megvásárolt anyagi javaink halmozásával is átléphetjük a határokat" Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes

Csodálatos az, amit egy nő megbír

                          "Csodálatos az, amit egy nő megbír! - Egy nő, aki anya; - egy anya, aki szeret." Jókai Mór (1825-1904) - író    

Bayer Zsolt: Szankciók és elvek

                                  Most aztán nagyon komoly szankciókkal sújtja Oroszországot az EU. Kereskedelmi tilalom, egyes orosz „oligarchák” bankszámláinak befagyasztása (ellopása) stb., stb.   Mindez természetesen szigorúan elvi alapokon. Mert az EU tele van elvekkel. Igaz ugyan, hogy a mai napig senki sem tudta bebizonyítani, hogy az oroszoknak bármi közük lenne a maláj utasszállító lelövéséhez; igaz, hogy az Ukrajnába küldött orosz humanitárius segélyt szállító konvojt már a múlt hét elején „tisztának” minősítették az ukrán hatóságok és a Vöröskereszt – aztán amikor bementek a kamionok az országba, akkor nekiálltak felháborodni, mert mindegy, mi történik a luhanszki meg a donyecki orosz kisebbséggel, ők nyugodtan éhen is pusztulhatnak, fel is fordulhatnak a gyógyszerhiánytól, ők most csak oroszok, és az oroszokra éppen haragszunk; igaz ugyan, hogy ez az egész agyrém kizárólag az Egyesült Államok érdekeit szolgálja, és az EU megint lefekszik Amerikának, igenis lábon lőve saját magát –, a lényeg, hogy legyenek elvek. Ilyen elvek mentén hazudták a nagyhatalmak azt is, hogy Iraknak vegyi fegyverei vannak, aztán bevonultak/bevonultunk, és most nézzük, milyen nagy sikert arattunk. Nézzük, milyen remekül exportáltuk a nyugati, liberális demokráciát. Nézzük, ahogy egy kelet-londoni rapper levágja a fejét egy amerikai újságírónak a demokráciaexport nagyobb dicsőségére. És hogy el ne felejtsem: Krím! Mert ez a másik „háborús ok” Putyin ellen. Hogy „annektálta” a Krím-félszigetet. Nos, egyetlen kérdésre szeretnék választ kapni: megengedné valaha az Egyesült Államok, hogy mondjuk Kubában orosz támaszpont legyen? Megengedné? Megengedte? Igen vagy nem? (A kérdés költői, ne strapáljátok magatokat…) De térjünk vissza a szankciókhoz és az elvekhez. A focus.de portál tegnapi híre szerint a német szövetségi kormány éppen most hagyott jóvá egy üzletet. Egy üzletecskét. Tényleg, igazán szóra sem érdemes. Mindössze arról van szó, hogy a német RWE konszern (amelynek amúgy harmincmilliárd euró adóssága van!), eladhatja DEA leányvállalatát 5,1 milliárd euróért egy luxemburgi bejegyzésű befektetési alapnak. A DEA amúgy kőolaj- és földgázkitermeléssel és -szállítmányozással foglalkozik Németország, Norvégia, Anglia és Egyiptom területén, 1400 alkalmazottja van, részesedése a németországi gáztározókban mintegy 7,5 százalék. És akkor néhány szót a vásárlóról. Ez a bizonyos befektetési alap a LetterOne. Mint mondtuk, a cég Luxemburgban van bejegyezve. S láss csodát: orosz tulajdonban van! Képviselője egy bizonyos Mihail Fridman, aki amúgy Oroszország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere. Afféle igazi orosz „oligarcha”. Nos, tehát ő vásárolja meg az RWE konszern DEA nevű leányvállalatát és egykorvolt zászlóshajóját éppen most, a nagy-nagy szankciók idején. A német szövetségi kormány pedig a hírek szerint, miközben áldását adta az üzletre, szigorúan összevonta szemöldökét és így szólt: „Elvárjuk, hogy a projekt ne befolyásolja hátrányosan az ellátás biztonságát.” Hát persze. Szükség van a szigorúságra, hiszen nyakunkon a szankciók, no meg az elvek. Ugyanilyen szigorú elvek mentén fogja eladni Franciaország a legmodernebb haditechnikáját az oroszoknak, de a francia elnök majd kiad egy nyilatkozatot, amelyben elvárja, hogy az orosz kormány ne vesse be a hadihajókat Franciaország ellen. Mert az elvek azok elvek. És az EU esetében elérnek egészen a budi faláig. És nem megvásárolhatók. Legfeljebb ha 5,1 milliárd euróért. Ugyanis az RWE harmincmilliárd eurós adósságát is vissza kell ám fizetni valamiből. Addig az elvek félrenéznek. És pirulnak egy kicsit. Különben is, igazából nem Oroszország a vevő. Hanem egy Fridman. Mihail, jól van na, Mihail, de a lényeg, hogy Fridman. És azért így mégis csak egészen más. Nem igaz? Magyar Hírlap  

A mindennapi kenyérnél is fontosabb a remény

                          " A mindennapi kenyérnél is fontosabb a remény, a jövő. A megálmodott kiút az összedőlő mában életet jelent. A felsejlő holnap körvonalai erőt tudnak adni, hogy ha kell, akár üres gyomorral is tovább tudjon menni az ember" Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes

A kultúra az egyedüli varázsszer

                                "Mentől jobban kiélesedik a világválság, annál inkább nyer jelentőségében a kultúra, az az egyedüli varázsszer, amely még haldokló nemzetekben és társadalmakban is új életet tud fakasztani." A kultúrpolitika mai jelentősége - 1930 - részlet Klebelsberg Kuno (1875-1932) - jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, vallás- és közoktatási miniszter

Fricz Tamás: Az antiszemita Marx „marad”? - vagy úgy van, hogy „a mi antiszemitánk jó antiszemita”?

                                Karl Marx szobrát eltávolították a Budapesti Corvinus Egyetem aulájából, tartalmilag teljesen helyesen, hiszen Marx antikapitalista és antiszemita elgondolásai aligha férnek össze az egyetem minden ízében a kapitalizmust elfogadó és tanító oktatói tevékenységével. Baloldali és kommunista beállítottságú személyek viszont tüntetést szerveztek az egyetem előtt azzal a jelszóval: Marx marad! Meg kell kérdeznem a tüntetőktől – akik soraiban ott volt és beszédet mondott többek között Tamás Gáspár Miklós és Krausz Tamás –, komolyan gondolják-e azt, amit követelnek. Azon túl, hogy a tüntetők nyilvánvalóan nem szívelik a kapitalizmust, hogyan gondolhatják, hogy egy olyan egyetem, amely döntően a neoliberális piacgazdaság elkötelezett híve, Marxot örökre megtartja az aulájában csak azért, mert az egyetem egykoron – amikor még a szocialista piacgazdaságot oktatták falai között – a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nevet viselte? Nem gondolják a demonstrálók, hogy ha valaminek realitása lenne, az az, hogy az egyetem aulájában mondjuk Friedrich August von Hayek, Milton Friedman, Otto Graf Lambsdorff szobrát lepleznék le, avagy a neoliberalizmus új „alapító oklevelét”, az 1989-ben született washingtoni konszenzus másolatát helyeznék el e helyen? Magyarul: én azt javaslom, hogy irreális és oda nem illő elképzelések érdekében felesleges tüntetni. Ha lesz vagy ha lenne kommunista közgazdasági egyetem, ott Marxnak valóban helye lenne. De a főként neoliberális gazdaságtudományt oktató egyetem előtt Marxért demonstrálni érthetetlen és felesleges. Ám ez csak az érem egyik oldala. Ott van a másik, a legalább ilyen súlyos kérdés: a tüntető balos személyek hogyan viszonyulnak ahhoz a kérdéshez, hogy Marx erősen, sőt bántóan és gorombán erősen antiszemita nézeteket vallott? Marx 1844-ben A zsidókérdéshez (Zur Judenfrage) címmel jelentett meg tanulmányt a Deutsch-Französicher Jahrbücherben. Ezekben a következőket írta: "Vizsgáljuk meg a valódi világi zsidót, nem a szombatzsidót, ahogy Bauer teszi, hanem a köznapi zsidót. Ne a vallásában keressük a zsidó titkát, hanem a valódi zsidóban keressük meg a vallás titkát. Mi a zsidóság világi alapja? A gyakorlati szükséglet, a haszonlesés. Mi a zsidó világi kultusza? A kufárkodás. Mi a világi istene? A pénz. Nos hát! A kufárkodás és a pénz, tehát a gyakorlati, reális zsidóság alól való emancipáció volna korunk önemancipációja. A társadalomnak egy olyan organizációja, amely a kufárkodás előfeltételeit, tehát a kufárkodás lehetőségét megszüntetné, lehetetlenné tenné a zsidót." A konklúzió: „A zsidóemancipáció végső jelentésében az emberiségnek a zsidóság alól való emancipációja.” (Hitler ha olvasta e sorokat, egy időre marxistává válhatott.) Marx antikapitalizmusa totális antiszemitizmusba vált át: „A pénz Izrael féltőn szerető istene, aki előtt nem lehet más isten. A pénz az ember valamennyi istenét lealacsonyítja – és áruvá változtatja. A pénz minden dolgok általános, önmagáért konstituált értéke. Ezért megfosztotta az egész világot, az ember világát éppen úgy, mint a természetet, sajátságos értékétől. A pénz az ember munkájának és létezésének tőle elidegenült lényege, és ez az idegen lényeg uralkodik rajta, s ő imádja azt. Marx mindezen túl a zsidó–keresztény viszony vonatkozásában is meglepő dolgokat ír. Íme: "A kereszténység a zsidóságból fakadt. Ismét a zsidóságba bomlott fel. A keresztény kezdettől fogva a teoretizáló zsidó volt, ezért a zsidó a gyakorlati keresztény, s a gyakorlati keresztény ismét zsidóvá lett. A kereszténység a reális zsidóságot csak látszatra küzdötte le. Túlságosan előkelő, túlságosan spiritualisztikus volt ahhoz, hogy a gyakorlati szükséglet nyerseségét másként küszöbölje ki, mint úgy, hogy a kék égbe emelte fel. A kereszténység a zsidóság kifinomodott gondolata, a zsidóság a kereszténység közönséges hasznosítása, de ez a hasznosítás csak akkor válhatott általánossá, miután a kereszténység mint a kész vallás elméletileg kiteljesítette az embernek magától és a természettől való önelidegenülését." És itt is jön a brutális konklúzió: "…nemcsak a Mózes öt könyvében vagy a Talmudban, a mai társadalomban is megtaláljuk a mai zsidó lényegét, nem mint absztrakt, hanem mint nagyon is empirikus lényeget, nemcsak mint a zsidó korlátoltságát, hanem mint a társadalom zsidó korlátoltságát." Ezek után kérdezném nagy tisztelettel a tüntetőktől: melyik Marx maradásáért demonstrálnak? Marxnál, mint jól látható, az antikapitalizmusa szerves részét képezi az antiszemitizmusa, a kettő szoros és elválaszthatatlan elméleti egységet alkot. Aki vállalja Marxot antikapitalizmusa miatt, vállalnia kell antiszemitizmusát is. A különválasztás erőltetett és hibás. Tehát még egyszer a kérdésem: a „Marx marad!” jelszó „a kapitalizmus mint zsidó kufárság” tézisének az elismerését is jelenti? Kérdezem: ez azt jelenti? Vagy úgy van, hogy „a mi antiszemitánk jó antiszemita”? mno

Református templom - Mezővári - Kárpátalja

                                Mezővári református temploma a beregszászi járás egyik legszebb műemléke. Az egykori önálló masszív harangtorony továbbépítésével alakult ki mai formája. Tornyát galériás, négyfiatornyos barokk sisak koronázza. A templom bejárata fölött tábla hirdeti: "1703 máj. 21-én Tarpa népének példáját követve, Esze Tamás kurucai Vári piacterén is kibontották a Nagyságos Fejedelem zászlaját. Ringató bölcsője ezért e föld az 1703-1711-es szabadságharcnak. Állíttatta Vári népe 1989-ben"

Az ország tortája 2014 - Somlói revolúció

                        Hozzávalók: A grillázstésztához: 145 gramm tojásfehérje 60 gramm sárgája 50 gramm cukor 20 gramm liszt 80 gramm dió grillázs 30 gramm dió A narancsbetéthez: 135 gramm narancs 70 gramm cukor 5 gramm pektin 4 gramm zselatin 1 fél narancs héja A fehércsokoládé mousse-hoz: 200 gramm fehér csokoládé - 33,1%-os 90 gramm 33%-os tejszín 55 gramm tojássárgája 5 gramm zselatin 15 gramm víz 1 gramm vanília 320 gramm tejszínhab Az étcsokoládé mousse-hoz: 70 gramm 33%-os tejszín 75 gramm 54%-os étcsokoládé 50 gramm tojássárgája 50 gramm 40%-os rum 240 gramm tejszínhab A ganache-hoz: 40 gramm tej 75 gramm 54%-os étcsokoládé 8 gramm glükóz 20 gramm 80%-os vaj Elkészítés ideje: 150 perc. Elkészítés menete: Ha már sikerült mindent beszerezni és kimérni, akkor az már fél siker. Elsőként a grillázstésztát készítsd el. A sárgáját verd habosra a cukorral, majd add hozzá a grillázst és a lisztet is, és keverd ki velük, aztán a habosra vert fehérjét is keverd hozzájuk. Szórd meg a dióval, majd 155 fokra előmelegített sütőben süsd ezt a keveréket 30 percig. Egy edényben tégy be alá a sütőbe vizet, hogy párologjon. Jöhet az étcsokoládés mousse! A sárgáját verd habosra, a tejszínt melegítsd 80 fokosra, majd folyamatosan csorgatva keverd őket össze. Az étcsokit melegítsd 38 fokra, majd keverd a többiekhez. Hűtsd 27 fokra, majd keverd el a rummal és a tejszínhabbal. A narancsbetéthez a cukrot keverd össze a pektinnel és a zselatinnal, majd reszeld le a narancs héját, tedd teatojásba. A narancsléhez add a zselatinos-pektines keveréket, tedd bele a teatojást, és hagyd öt percig duzzadni őket, majd egy percig forrald. Ezután hűtsd le, majd öntsd a kifagyott étcsokis mousse-ra! Már nincs sok hátra, jöhet a fehércsokoládés mousse. A zselatint áztasd be, a tojássárgáját verd habosra. A tejszínhez ezután add hozzá a feláztatott zselatint, majd melegítsd 80 fokra. Ha ezt elérte, keverd el a sárgájával. A fehércsokit melegítsd 36 fokosra, majd keverd a tojássárgájás tejszínhez, aztán 27 fokra hűtve add a felvert tejszínhabhoz. A ganache jön, ehhez egyszerűen a tejet a glükózzal és a vajjal melegítsd 80 fokra, aztán keverd bele az étcsokoládét. Ha minden megvan, már csak rétegelni kell: alulra kerül a grillázstészta, rá az étcsokoládé mousse, arra a narancsbetét, rá a fehércsoki mousse, és az egészet a ganache zárja. Ha nem lett tökéletes, ne aggódj, az íze biztos finom! Jó étvágyat!

Magyarország legnagyobb összefüggő színes ólomüveg kompozíciója