Az EU-ban, vagy azon kívül - A mai kétségeinkre is valószínű ez a jó válasz

                              "Jobb szövetségben élni, mint nélküle halni." Molnár Gábor (1908-  1980) - a 20. század egyik legnépszerűbb magyar vadász- és útleírásírója

2014. June 01. 23:38

Bayer Zsolt: Lapszemle - avagy mi pedig megint gyanútlanul feküdtünk le este, és reggelre kiderült, hogy fasiszták vagyunk

                                  Amikor a világ egy csöndesebb pillanatában elmélázott, és arra gondolt éppen, hogy ennél rosszabb már nem lehet, akkor az üres semmi egy darabkáját hirtelen körülnőtte a Szelestey Lajos. A világ belenyugodott, hogy ismét tévedett, Szelestey Lajos pedig végérvényesen rászopódott a semmire. Szépen kosztolt, de odabent maradt a mérhetetlen űr, amit persze Szelestey Lajos nem érzett sohasem. Ő úgy gondolt önmagára mindvégig, mint valamire, és ezzel a meggyőződéssel ment dolgozni 1976-ban a Magyar Rádióhoz.   Ezután következtek a szokásos évek, a körülnőtt semmik ismert karrierállomásai, míg Szelestey Lajos végre megállapodott a Klubrádiónál, ahol úgynevezett lapszemléket készít reggelente, imigyen spórolva meg jobb sorsra érdemes hallgatóinak a reggeli kávét. Szelestey Lajos tegnap is elkészítette reggeli lapszemléjét. Ebben pedig a következőkről számolt be: „Míg a világ Ukrajnára figyelt, azalatt hasonlóan félelmetes eredményeket hozott a magyar választás: nemcsak hogy másodszorra is győzött a nacionalista Fidesz, de utána immár a reakciós Jobbik lett a második, ami sötét napokat vetít előre. Mindezt Hajba Máté, a Polgári Platform elnökhelyettese írta, és a cikket átvette a Yahoo News is. Mint rámutatott, az elmúlt négy év bizonyította Magyarországon, milyen riasztó is lehet a többség demokratikus zsarnoksága. A kormánypárt kiterjesztette az amúgy is gőgös állam hatalmát, de ezzel csak a szélsőséges Jobbik útját készítette elő. (…) A hatalom nem éppen félénk, ha a nacionalista politikáról van szó, de ebben messze felülmúlja a Jobbik. Az ország irányítóinak okulniuk kellene a fasizmus szenvedéseiből, és inkább a szabadságot kellene felkarolniuk. Utóbbi drága érték, de sajnos lassanként kivérzik.” Aztán a Freitagot idézve így folytatja: „A fasizmus reneszánsza? címmel a német véleményportál arról ír, hogy az elhúzódó gazdasági válságban Európában sok helyütt nem csupán a jobboldali populista, hanem a fasiszta mozgalmak is hatalmas vonzerőt gyakorolnak. Utóbbi erők alig leplezik fasiszta, antidemokratikus szemléletüket. Magyarországon pl. Orbán Viktor alatt a jobboldali-konzervatív Fidesz az európai joggal összeférő, tekintélyelvű államot barkácsol magának, miközben minden 5. magyar a nyíltan fasiszta Jobbikot támogatja. Mindkét párt a katolikus színezetű nacionalizmust képviseli és a Horthy-rezsimre hivatkozik, de a Jobbik ezenfelül a nyilasokra, akiknek zászlóit és jelképeit közszemlére teszi. (…) Persze minden országot a maga viszonyai között kell szemlélni, és nem valószínű, hogy a németeknél úgy alakulna a helyzet, mint Magyarországon. Ott nagy a veszély, ahol egy beteg gazdaság, korrupt elitek és etnikailag szítható konfliktusok találkoznak etnonemzeti, kollektivisztikus beállítottságú kultúrdiskurzussal. Közép- és Kelet-Európában sokfelé adott ez a válságkonstelláció. Az EP-választások eredménye miatt nem kell pánikba esni, de azt nem is szabad bagatellizálni.” Majd következik a Neue Reinische Zeitung: „Az ország »lelki és szellemi megújítása« völkisch-népnemzeti mintára, ez a lényege annak, amit az Orbán-kormány eltervezett. Így összegzi a német regionális lap a Nyíllal, kereszttel és koronával című könyv mondandóját. (Alcím: Nacionalizmus és tekintélyelvű válságkezelés Magyarországon.) Az elemzés áttekinti a nemzeti forradalmat, amely gyorsan és drasztikusan megfegyelmezte a sajtót, nyugdíjba küldte az engedetlen jogászokat, nyers korrupciós vádakkal árasztotta el a nem alkalmazkodó tudósokat, és amely a kultúrában igyekezett véget vetni a modern avantgárdnak. A teljes völkisch-népnemzeti hátrabukfenc végül kiterjedt a történelemszemléletre is. Ami pedig a kilátásokat illeti, azok baljósak: bár a szerzők szerint a mostani állapotok nem feltétlenül torkollnak fasizmusba, de megteremtik annak előfeltételeit, azaz megnyitják a fasizmus opcióját.” Így látja és láttatja a világ rólunk alkotott véleményét a semmi Szelestey Lajos által körülnőtt darabkája. Mi pedig megint gyanútlanul feküdtünk le este, és reggelre kiderült, hogy fasiszták vagyunk. Mert ugye, ez volna a lényege annak a sok-sok felesleges betűnek és szónak, amelyet Szelestey Lajos elvbarátai, a semmi más és más darabkáját egykor körbenövő seggfejek összehordanak. És akkor csak egy kérdés, ezekhez: ha mi vagyunk a fasiszták, akkor mit kell tudni a franciákról? Hiszen ott minden negyedik ember a Nemzeti Front híve, ugye? Ha mi vagyunk a fasiszta ország, akkor mi a neve Belgiumnak, ahol zsidókat ölnek manapság? Amikor Budapesten egyszer egy ember marha csúnyákat mondott egy öreg rabbinak, majdnem bevonultak hozzánk a kéksisakosok. Akkor most mi lesz Belgiummal? És a franciákkal, ahol szintén rendszeresen ölik a zsidókat, most pedig fényes nappal a nyílt utcán verték őket. Nincs itt az ideje feltenni a kérdést, miszerint van-e helye az Európai Unióban olyan országoknak, mint Franciaország és Belgium? Merthogy ezt a kérdést teszik fel évek óta Magyarországról ezek a válogatott gazemberek. Egyszóval és mindenekelőtt s utoljára: Nincs itt az ideje, hogy az ilyen cikkeket író, valamint az ezeket szemléző végtelen űrök eltakarodjanak végre a … Hova is? Ki tudja… Ha ezek eltűnnek, biztosan nem marad utánuk egy kígyónyi űr. Legfeljebb ha egy tetűnyi. Vagy ami még rosszabb: egy Szelestey Lajosnyi. Bayer Zsolt Magyar Hírlap

2014. May 31. 00:58

Régi magyar filmcsillagok - Jávor Pál (1902-1959) élete, utolsó kívánsága és rövidke végrendelete

                                  Minden idők egyik legismertebb és legkedveltebb magyar színésze, az első magyar férfi filmsztár. Népszerűségét kezdetben jó megjelenésének, tucatfilmekben eljátszott erős karakterű figuráinak köszönhette. Később ismerték fel drámai tehetségét, mély jellemábrázoló képességét, de ezért meg kellett küzdenie. A harmincas-negyvenes évek magyar amorózója botrányairól, lovagiasságáról és emberszeretetéről volt ismert. Híres "cigányozó", bor mellett, cigányzenére mulatozó és nótázó budapesti úr volt, és még ezzel a szokásával is növelte a személyét övező rajongást. 1946-ban Sárossy Süle Mihály társulatával az Egyesült Államokban turnézott, 1950-ben és 1951-ben kisebb filmszerepeket kapott Hollywoodban. Az itthon ünnepelt sztár sokat szerepelt amerikai magyarok előtt nagy sikerrel, rögtönzött, szegényesen díszletezett színpadokon. Az amerikai életszakasza egészében véve azonban sikertelen volt, és honvágyát sem tudta leküzdeni. Kitörő lelkesedéssel fogadták itthon, elhalmozták szerepekkel, de betegsége ekkor már egyre inkább elhatalmasodott rajta.  A közönség mindig tökéletes kiszolgálást kapott tőle. Azt kapta, amit akart: ideálképet és vágyteljesülést. Akár grófot, akár mezei gazdát játszott Jávor Pál, a ruhája tökéletes szabású volt, csizmája fényes, autója és bajsza elegáns, ő maga snájdig, a legszebb nőkkel csókolózott, sokat énekelt, és akár búsongva, akár szilajul, mindig példás szakértelemmel cigányozott – írja róla Lukácsy Sándor  Filmvilág, 1987/10. számában Az egykori filmsztár utolsó kívánsága volt, hogy halála előtt még egyszer mulathasson úgy, ahogyan azt éveken át tette a székesfőváros ezüst tükrös kávéházaiban, majd néhány esztendővel később az Egyesült Államok magyarlakta vidékein. 1959 augusztusában a János kórház kertjének egy félreeső zugában egy hófehér klinikai asztal mellett Jávor Pálnak utoljára húzták legkedvesebb nótáit a budapesti muzsikus cigányok.  A végén a Himnuszt húzatta el a cigányokkal. Minden idők egyik legnagyobb magyar színművészének rövid végrendelete: "Nagyon kérem, halálom után a szószékről hirdessék művésztársaimnak, volt kedves közönségemnek, és minden magyar testvéremnek, hogy egyedül Krisztust követve érdemes élni! Ez az egyedüli igaz érték itt, ami odaát az örökkévalóságban, Isten színe előtt is megmarad. Mert van örökkévalóság! Van örök élet! Van lélek!”

2014. May 30. 23:46

Pozsonyi Ádám: A Kulka-féle hiszti margójára...

                              Tényleg olyan nehéz felfogni – akár az érintett betegeknek, akár a jogaikat védő liberális idiótáknak -, hogy a a buzerancia azért idegesíti az átlagembert, és azért nem tűri egy közösség, s küzd tűzzel vassal a normává válása ellen, mert szembe megy a természet rendjével? A moralitást félretéve is elég egyetlen érv: nincs belőle utód! Kihaló kultúrában (Európa) olyan dolog ezt propagálni, mint éhező faluban azt, hirdetni, hogy égessük el a gabonát, s a maradék húst dobjuk a kútba. Az ilyen gazembert a faluközösség agyonverné, itt meg a sipákolásukat kell hallgatni, meg a jogvédő hülyéket, akiknek annyi realitásérzékük nincs, hogy felfognák: a kis segélykéjük, meg a lógós, dologtalan "önkifejező" életük szponzorálásához adózó lakosság kell. S ha kihal a közösség, vége annak, hogy 50 éves fejjel alternatívkodjanak, költőnek, festőnek, filozófusnak meg avantgárd kívülállónak higgyék magukat.. Pozsonyi Ádám

2014. May 30. 20:04

Ők lesznek az új Orbán-kormány tagjai

                      Megnevezte miniszterjelöltjeit Orbán Viktor. Orbán Viktor kormányfő Semjén Zsoltot tárca nélküli miniszterré, Pintér Sándort belügyminiszterré, Balog Zoltánt az emberi erőforrások miniszterévé, Fazekas Sándort földművelésügyi miniszterré, Hende Csabát honvédelmi miniszterré, Trócsányi Lászlót igazságügyi miniszterré, Navracsics Tibort külgazdasági és külügyminiszterré, Varga Mihályt nemzetgazdasági miniszterré, Seszták Miklóst nemzeti fejlesztési miniszterré, Lázár Jánost pedig a Miniszterelnökséget vezető miniszterré kívánja kinevezni javasolni az államfőnek – derül ki abból a levélből, amelyet a miniszterelnök küldött Kövér László házelnöknek a jelöltek parlamenti bizottsági meghallgatásával kapcsolatban. A dokumentumot Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője juttatta el csütörtökön az MTI-hez.

2014. May 29. 16:15

Ugró Miklós: Megújulások

Nem szeretnénk beleszólni az önmagukat baloldalinak gondoló és (vagy) állító politikai csoportosulások belső ügyeibe – egyrészt sok közünk nincs hozzá, másrészt mi sem szeretjük, ha a túloldalról osztják az észt nekünk –, de beszélünk róluk, mert erősen vágyakozunk a jelenleginél tisztábban látni.   Ugyanis alig másfél hónapja, a honi országgyűlési választások után még úgy nézett ki, hogy az egész baloldal gyökeres megújulásra szorul és készül, vereségéből okulva, de az EP-választás után megváltozott a helyzet, s csak a baloldal egyes társulatai érezték égető szükségét az átalakulásnak, mások úgy vélték, a vágyott újjászületés esetükben már bekövetkezett, s levonták a rettentő választási pofon tanulságait. (Ami pillanatnyilag az lenne, hogy nem kell összeállni a baloldal legnagyobb, legerősebb, hagyományosan baloldalinak tartott pártjával, mert a különböző szervezetek egymás csekély hitelességét oltják ki.) Az EP-választás után a DK és az Együtt–PM is úgy érzi, nekik már csak felfelé vezethet az út, s már őszre, az önkormányzati választásokra úgy megizmosodhatnak, hogy döntő tényezővé válnak. Hiába az MSZP ma még a baloldal legerősebb pártja, a szocik leszálló ágban vannak, akár a magyar labdarúgás Marseille (1969) óta, amióta a látszólagos sikerek csak arra jók, hogy rendre még nagyobb kudarcok érjék az aranylábú fiúkat. Kézenfekvő, hogy a Fidesz kétharmados győzelmeit az MSZP nyakába varrják, mintha a szövetségeseik csak véletlenül, netán kényszer hatására kerültek volna a baloldali összefogásba. Így eljutottunk oda, hogy a megújulás igényével az MSZP egyedül maradt.     Fotó: MNO A magukra hagyott elesettek küzdelmeit még akkor is együttérzéssel figyeljük, ha tudjuk, saját hibáik és bűneik miatt kerültek sajnálatos állapotukba. Az MSZP-nek sem akarjuk felhánytorgatni, hogy miféle ostoba, gyakorta tisztességtelen tetteik vezettek oda, hogy mára a széthullás küszöbére kerültek. (A mostanság triumfáló baloldaliak szinte mind az MSZP-ből szakadtak ki.) Mi csak emlékeztetni szeretnénk a szocialisták pártját pártoló honfitársainkat, hogy megújulni nem úgy kell, hogy azok, akik gyakorlatilag lenullázták a pártot, most a partvonalon kívülről bekiabálnak, szerintük mi lenne a teendő. Az sem a megújulás útja, ha minimális hitelüket elvesztett, de érdekérvényesítő képességüket megőrző vezetők fals bizalmi szavazásokat kérnek maguk ellen, mert a pozíciójukat megtartják, viszont kiderül számukra, hogy kikkel kell (tanácsos) leszámolniuk. Nem árt felidéznünk, hogy a magyar pártok a sajátos történelmi körülmények miatt, gyakorlatilag a megalakulásuk pillanatától kezdve, folyamatosan a megújulás állapotában leledzettek, mert soha nem találták az igazi önazonosságukat. Ez az identitászavar a múlt század utolsó évtizedében főleg a hagyományos történelmi múltú pártokra volt jellemző, amelyek permanens igazolási és megújulási vágyukban szép lassan felmorzsolódtak és lenullázódtak. Pedig szinte havonta újultak meg, s váltak meghatározó politikai erővé a szocdemek, a demokrata néppárt, az összes kisgazdapárt és mások. Az évezred elején a két kormányváltó párt semmisült meg az állandó megújulási igyekezetekben, az egyik a kormánypárt szelíd és lelkes támogatása ellenére (következtében), a másik meg azért, mert egyenlő távolságot akart tartani a két oldal között, de csak az derült ki, hogy az igazi távolság a párt és a normális emberek között van.   És itt jutottunk el a szomorú konklúzióig, a megújulás vágya nyílegyenes út a szétesés, a megsemmisülés, a megszűnés felé. Szocialisták! Balosok! Csak így tovább!

2014. May 29. 02:23

Bizonyítani kell, hogy ebben a nemzetben a nemzeti érzésnek a reneszánsza még elkövetkezhet

                            Bethlen István egyik beszédéből (1919) idézek: „Bizonyítani kell, hogy ebben a nemzetben a nemzeti érzésnek a reneszánsza még elkövetkezhet. Be kell bizonyítani, hogy még tisztában vagyunk azzal, hogy Európa csak akkor fog megint rólunk tudomást venni, ha nemzeti érzésünk mellett tanúbizonyságot teszünk, ha fennen hirdetjük és dokumentáljuk, hogy élni akarunk a népek tömegében, mint magyarok, mint magyar állam, miként a múltban, úgy a jövőben is. (…) csak azt a demokráciát (fogadjuk el), amely ikertestvére a szabadságnak, a jogrendnek, ikertestvére a polgárok egyenlőségének és amely ikertestvére az államnak, az állam erejének, mert azt a szabadságot, azt a demokráciát, amely ennek nem ikertestvére, hanem ezek halálán és sírhantján akar demokráciát felállítani, azt soha, semmi körülmények között elismerni nem lehet és nem szabad!” Világosan láthatjuk, hogy az Orbán Viktort támadó, a diktatúrát kiáltó nemzetközi nyomásgyakorlóknak pontosan az fáj, hogy Magyarország kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja erősíteni az államot, hogy kiszabaduljon a gyönge országok csapdájából. A külföldi sajtó elképesztő hazugságai és vádjai úgy záporoznak, hogy egyre nevetségesebbek és hiteltelenebbek, a tudósítók, újságírók még véletlenül sem kérdeznek meg nem balliberális „személyiségeket”, és a jogvédő szervezetek leszögezik, hogy hazánk már nem felel meg az uniós- és a NATO-tagság kritériumainak. Drasztikusan figyelmeztetnek minket, hogy sem demokrácia, sem élet nincs e szervezeteken kívül, és úgy megvédenek bennünket, hogy beledöglünk. 1956 forradalmának nagy álma a nemzeti függetlenség és a semlegesség volt, aztán jött a KGST és a Varsói Szerződés. Továbbgondolni a dolgot nem is merem, mert rossz szokás szerint mi, magyarok mindig kicsit előbbre szaladtunk a történelemben. Aki kiugrik a lövészárokból, arra lőnek elölről és hátulról is. De Bethlen Istvánnak akkor is igaza van, ha nem illik hivatkozni rá csaknem száz év elteltével. Szentmihályi Szabó Péter - 2012 Magyar Hírlap

2014. May 28. 20:32

Magyar emlékek a nagyvilágban - Bethlen István síremléke - Moszkva - Oroszország

                        Az orosz főváros egyik híres műemlék-együttese, a Donszkoj kolostor tőszomszédságában található az a temető, ahol tömegsír rejti a sztálini belügyminisztérium, az NKVD számos neves és névtelen áldozatát. E sírba fektették a két világháború közötti Magyarország legtehetségesebbnek tekintett politikusát, Bethlen Istvánt (1874-1946), aki 1921 és 1931 között a kormány élén állott.   Bethlen gróf régi arisztokrata család sarjaként fiatalon kapcsolódott be a politikába, 1901-ben már honatyaként vonult be az Országházba. 1919-ben aktív politikai szerepet vállalt a Tanácsköztársaság megdöntésében, ő képviselte a bécsi ellenforradalmi komitéban a Horthy Miklós vezetésével megalakult szegedi kormányt. Miniszterelnökké választását követő egyik első törvényjavaslata - IV. Károly elvetélt puccskísérletei után - a Habsburg-ház trónfosztására vonatkozott. Trianon a személyében is érintette (erdélyi birtokai román fennhatóság alá kerültek), a kialakult állapotokat azonban józan fejjel mérlegelte. Elsősorban a belpolitikai helyzet megszilárdításával, ügyes kompromisszumokkal, nemzetközi téren pedig aktív diplomáciával igyekezett az ország helyzetén javítani. Miniszterelnöksége idején vették fel Magyarországot a Népszövetségbe. A Bethlen-korszak politikai és gazdasági eredményeit az 1929-ben kitört világválság jelentős részben megsemmisítette. Lemondott miniszterelnökségéről - közéleti súlyát azonban megőrizte. Tekintélyét erősítette, hogy szembeszállt a fokozódó jobboldali radikalizmussal. 1943-1944-ben az angolszász orientáció markáns személyisége volt, amit sem az országot 1944-ben megszálló németek, sem az őket kiverő szovjetek nem felejtettek el. Bethlen István a náci megszállás alatt illegalitásba vonult, ám a szovjet belügyi alakulatok elől már nem tudott elrejtőzni. Elfogták, Moszkvába vitték, és ott élete végéig börtönben tartották. Halála időpontja sokáig bizonytalan volt, a mára elfogadott dátum: 1946. október 5-e, ekkor húnyt el a Butirszkaja börtön kórházában, nagybetegen. A KGB irattárában 1993-ban fellelt dokumentumokból derült ki, hogy a moszkvai Donszkoj kolostor melletti temetőben, a politikai elnyomás áldozatainak egyik tömegsírjában találhatók Bethlen István maradványai. Hamvait 1994-ben szállították haza, és temették el, de 17 éve márvány síremlék őrzi az egykori magyar kormányfő emlékét is a Donszkojban.  

2014. May 28. 20:06

Bayer Zsolt: Gyászmagyarok

                          Az uniós választások éjjelén a Jobbik produkálta a legmeglepőbb viselkedést. Miképpen az országgyűlési választások éjszakáján is ez a párt lepte meg leginkább az országot.   Akkor - ha még emlékeznek rá - úgy álltak ki a jobbikosok a nyilvánosság elé, mint egy rakás szerencsétlenség. Akár a gyászmagyarok. Vona Gábor arcán a világ összes fájdalma tükröződött, mögötte, a kicsike csokihuszár felesége, Dúró Dóra épp, hogy el nem sírta magát. Pedig akkor kaptak listán húsz százalékot. Fennállásuk legtöbb szavazatát söpörték be, ehhez képest világvége hangulatban tartottak sajtótájékoztatót. Ebből lehetett látni, hogy az országgyűlési választás előtt a Jobbik tényleg elhitte, hogy győzni fog. Ez pedig eléggé világosan mutatja, hogy végképp elköszöntek valóság nevű nagybátyánktól. Mert igaz ugyan, hogy már a 2010-es választások előtt megjelentek hasonló tartalmú írások a Jobbikhoz közeli sajtóban, de akkor még arra gondolt az ember, hogy a „Gyerekek! Tényleg van esély, hogy megnyerjük a választást!” típusú lázálmokkal csak önmagukat hergelték, csak a kemény magot akarták egyben tartani, és elvinni az urnák elé. Ez sikerült akkor is. De az április 6-i éjszakán bebizonyosodott, négy év alatt eljutottak odáig mentálisan és szellemileg, hogy már maguk is hiszik a győzelmet. Így aztán majdnem összeomlottak, holott - mondom még egyszer - életük legjobb eredményét érték el. Ennél csak a mostani választás utáni örömünnepük volt érthetetlenebb. Vasárnap este tizenegy után kijött ugyanaz a csapat a kamerák elé, és triumfált. Vona bejelentette, hogy immáron ők lettek a második legnagyobb erő az országban, végre megelőzték az MSZP-t. Ez a tény önmagában valóban örvendetes lehetne az eufemisztikusan „radikálisnak” nevezett formáció vezetői és hívei számára, de a rideg és szigorú tények adnak egy vajszínű árnyalatot ennek az egész történetnek. Ugyanis jobbikék 14 százalékot kaptak, alig két hónappal az országgyűlési választás után. S kapták mindezt úgy, hogy mint minden szélsőséges pártnak, nekik is elkötelezett, az aktuális választáson minden körülmények között részt vevő táboruk van. És akkor alig 29 százalékos részvétel mellett produkáltak 14 százalékot. Egy ilyen alacsony részvétel mellett a Jobbiknak több mint harminc százalékkal ott kellene lennie, legalább látható távolságon belül, a Fidesz mögött. És akkor örülhetnének. De most? Tényleg, minek is örülnek ezek az emberek? Annak, hogy 14 százalékkal megelőzték a tízszázalékosra zsugorodott MSZP-t? Hát ez soványka vigasz. Ezt majdnem megtette Gyurcsány Ferenc is. Annak, hogy ők a második erő? Nos, tényszerűen ez is igaz. De azért nagyon nem mindegy, miképpen Pierre erre felhívja a figyelmet a Megáll az időben, hogy milyen szinten vagánykodik az ember. Vagyis mondhatja Vona - és mondja is szegény -, hogy ők lettek a Fidesz kihívói, de erről a régi vicc jut az ember eszébe: Egy kicsike, nyüzüge cowboy rúgja be este az ivó ajtaját, és bekiabál: - Ki festette be a lovamat kékre? Erre feláll egy tagbaszakadt óriás, és öblös hangon feleli: - Én voltam… Mire a nyüzüge: - Rendben… Csak gondoltam, szólok, hogy szépen megszáradt, lehet lakkozni… Így néz ki, amikor Vona kihívja a Fideszt. Egyszóval tényleg elment mellettük a valóság és az élet. Mert mondjuk a francia Nemzeti Front eredménye valóban elképesztő, és egyben elgondolkodtató. S jó, ha tudjuk, hogy a Jobbik kedvenc lapja, a Kurucinfo szerint a Nemzeti Front „cionista” szervezet. No hát, felebarátaim, ők ma a második erő. Kérhetnénk egy kávét is akár, ha nem lenne ennyire siralmas ez az egész… Bayer Zsolt Magyar Hírlap  

2014. May 28. 18:31

Szabó Anna: Bajnai a klubban

                        Csak nem tudnak beletörődni a neoliberális–szocialista csoportok a Fidesz–KDNP európai parlamenti győzelmébe, és egy méltatlan vita egyik főszereplőjévé tették Orbán Viktor kormányfőt, hogy éket verjenek a győztes, de abszolút többséget nem szerző Európai Néppárt sorai közé.   Ennek akár örülhetnénk is, hiszen a magyar polgári pártok képviselői a jelek szerint olyan szövetségesekkel együtt léphettek az európai nagypolitika színpadára, akikkel már valóban beleszólhatnak akár az Európai Unió leendő vezetésébe is. A brit és a magyar néppártiak vezetésével a svédeket, litvánokat, íreket, finneket, szlovénokat már maguk mellé állították, hogy a túlzott hatalommal (ugyanakkor demokráciadeficittel) rendelkező Európai Bizottság (EB) leendő elnöke olyasvalaki legyen, aki több mozgásteret hagy a nemzeteknél. A túlságosan föderalista, a Gyurcsány-féle Európai Egyesült Államokban gondolkodó luxemburgi Jean-Claude Juncker márpedig nem ilyen. Kinevezését az Európai Parlamentben kialakult erőviszonyok alapján pedig megtorpedózhatja a David Cameron és Orbán Viktor neve fémjelezte szövetség. A magyar néppárti képviselők szerepe tehát felértékelődött, ennek tulajdoníthatók az utóbbi napokban elhangzott személyes hangvételű, megalapozatlan kritikák, mert attól, hogy a Fidesz–KDNP-nek véleménye van az EB leendő vezetéséről, még nem lesz szélsőséges párt. Semjén Zsolt keményen, de bizony nem ok nélkül mondta: utoljára Edmund Veesenmayer birodalmi diplomata engedhette meg magának azt a hangot, amit egyes uniós politikusok most használnak hazánkkal szemben. Az pedig igencsak feltűnő, hogy a valóban szélsőséges és Európa-ellenes pártok EP-képviselői helyett a magyar és olasz néppárti képviselők megalázásával foglalkoznak a német szociáldemokrata pártban, az SPD-ben. Az Orbán Viktornak címzett infantilis kritikák („szét akarja dúlni Európát”) végső célja Martin Schulz bizottsági elnökké ütése, ami már önmagában is abszurd. A sokszor alpári stílusban ordibáló, Európát tényleg lejárató Schulz (akit Silvio Berlusconi kápónak nevezett) egy kis ügyeskedéssel az EU vezetője lehet, és képviselheti mind a 28 tagország 500 millió lakosát. Még belegondolni is katasztrófa! De számunkra ennél jóval elgondolkodtatóbb, hogy az utóbbi napok történései megmutatták: mind a néppártban, mind a szocialistáknál van egy csoport, amely hozzászokott, hogy úgy szól bele a magyar belügyekbe, ahogy éppen jónak tartja (a kinti szocialista kontingens hathatós segítségével). Ennek az időnek vége, és ez nagyon nem tetszik nekik. Sem Junckernek, sem Schulznak. De a kétszázalékos támogatottságú Tavares úrra már nem számíthatnak, és az EP-be csupán egy képviselőt küldhetett a külföldi favorit Együtt 2014–PM, akik a parlamentbe jutásukat a rekordalacsony részvételnek köszönhetik. Összeáll a kép, ha végignézünk a titkos Bilderberg-csoport soron következő, zárt ajtók mögötti ülésének illusztris meghívottjain: Magyarországról kizárólag Bajnai Gordont tartották érdemesnek arra, hogy a neoliberális nagytőkések közé ülhessen, és azt kell mondanunk: megérdemelten kapott meghívót. Talán senki nem tett annyit a magyarországi multik és az IMF érdekében, mint ő. Bajnai jó ismerősökkel találkozhat majd a Bilderberg-ülésen, amelynek vezetője például a magyarországi magánnyugdíjpénztárak ügyében hűtlen kezelés miatt eljárás alatt álló AXA-csoportnak az elnöke, és tiszteletüket teszik a Bajnairól ódákat zengő neoliberális média képviselői is. Baráti társaság, akik tavaly épp az Orbán Viktor elleni fellépés lehetséges módjairól beszélgettek egy délutáni kellemes teázás közben a luxemburgi néppárti Viviane Reding főszereplésével… Szabó Anna mno

2014. May 28. 00:51
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

340. oldal/866