Fricz Tamás: Posztkommunista baloldal - legyőzetés után szétforgácsolódás

                                Az április 6-i országgyűlési választások után joggal mondhatta politológus és nem politológus, hogy 25 évvel a rendszerváltás után, egyfajta „második” rendszerváltással az egyesült posztkommunista baloldalt sikerült legyőzni és középpárttá zsugorítani. Vasárnap viszont már több történt: bekövetkezett e baloldal szétforgácsolódása és kispártosodása. Úgy tűnik, hogy Magyarországra ismét megérkezett a „varsói expressz” (vagyis a lengyel politikai minta). Ez először korántsem volt örvendetes fejlemény, akkor aligha vártuk a lengyel gyorsvonatot: 1993-ban, a második teljesen szabad választáson Lengyelországban a posztkommunista erők visszatértek a kormányzati hatalomba, s rá egy évre Magyarországon, szintén a második szabad választáson a kommunista párt máig jogutódja, az MSZP abszolút többséget szerzett a parlamentben. Az első varsói expressz tehát a posztkommunisták visszatérését jelentette. A második expressz, kicsit ugyan megkésve, de április 6-án és május 25-én megérkezett hazánkba. Lengyelországban a kétezres évek közepére a posztkommunista politikai tábor belső ellentétek, korrupciós ügyek és morális züllés következtében széthullott, 2006-ban a radikális jobboldali Jaroslav Kaczynski Jog és Igazságosság Pártja (PIS) vezette kormánykoalíció került hatalomra, majd a koalíció szétbomlása után 2007-ben a Donald Tusk által irányított jobbközép, liberális-konzervatív Polgári Platform (PO) vette át a kormányrudat. Lengyelországban ekkortól kezdve kialakult egy valóban új, posztkommunizmustól megtisztított politikai váltógazdaság a mérsékelt és a radikális jobboldali erők között, s tart a mai napig. Nos, úgy néz ki, hogy ez a második, immáron valóban várt varsói expressz befutott ez év tavaszán a Nyugati pályaudvarra. Április 6-án a Fidesz–KDNP egymás után másodszor is elsöprő, kétharmados parlamenti mandátumtöbbséget érő győzelmet aratott az egyesült baloldal felett, s ki lehetett jelenteni: a posztkommunista erők súlyos, történelmi vereséget szenvedtek, néppárti, váltópárti pozíciójukat elvesztették és középpárttá süllyedtek vissza. Ami pedig vasárnap történt, az az áprilisban elindult folyamatok folytatása: az európai parlamenti választásokon a múltat képviselő baloldal – akárcsak tíz évvel ezelőtt Lengyelországban – immáron nem csak legyőzetett, de szét is esett. A részletekbe terjedelmi okok miatt nem belemenve nézzük meg, mi a legfontosabb belpolitikai üzenete a vasárnapi EP-választásoknak. A legfontosabb tény: a Fidesz–KDNP másfél hónap alatt 45-ről csaknem 52 százalékra növelte a támogatottságát, bebiztosítva ezzel meghatározó, domináns pozícióját a magyar politikai és pártéletben. Ez a választás – bármennyire is alacsony volt a részvétel, ami ilyen gyorsan egymás után következő két országos választásnál nem meglepő – utólag is markánsan cáfolja az álbaloldali pártok korábbi kritikáját, mely szerint az országos választások során a választási rendszer miatt a Fidesz felé lejtett a pálya. Ezúttal teljesen tiszta és átlátható, pártlistás, arányos választások mellett még növelte is előnyét a Fidesz! Másfelől azzal, hogy a Fidesz után végzett pártok egyike sem közelítette meg még a 20(!) százalékot sem, azzal a következménnyel jár, hogy a jobboldali néppárti szövetségnek jelenleg nincs potenciális váltópártja a politikai palettán, beleértve a bal- és a jobboldalt is! A Jobbik megtorpant – nem tudni, mennyiben játszott ebben szerepet a spionbotrány, de javítani biztos nem javította a Jobbik helyzetét –, épphogy megtartotta a középpárti státuszát, de váltópárttá még korántsem tudott válni. És ebben van a különbség Lengyelország és Magyarország között: amíg a lengyeleknél a radikális jobboldal Lech Kaczynski vezetésével valós esélyekkel hívja ki jövőre a kormányzó mérsékelt jobbközép pártot, addig a Fidesz–KDNP számára a Jobbik még nem jelent reális veszélyt. (Persze négy év igen hosszú idő a politikában.) A magyar politikatörténet félelmetesen ismétli önmagát: a dualizmus kora óta jellemző a magyar parlamenti pártviszonyokra, hogy rövid idő után létrejön egy nagy, domináns vagy hegemón politikai képződmény, s hosszabb távon uralja a politikai életet. Gondoljunk az Osztrák–Magyar Monarchia idején a Tisza Kálmán és Tisza István nevével fémjelezhető „centrális” jobbközép kormánypártokra, majd a két világháború között a Bethlen István, Teleki Pál és mások által vezetett Egységes Pártra mint jobboldali pártszövetségre. Inkább elfelejtenénk, de a második világháború utáni kommunista diktatúra is egy párt, pontosabban pártállam – először a Rákosi vezette MKP, majd a Kádár által uralt MSZMP – antidemokratikus uralmára épült. És most úgy tűnik, hogy a Fidesz–KDNP „beleilleszkedik” a magyar politika hagyományaiba, s nagy eséllyel létrehozhat egy központi politikai hatalommal rendelkező, ám a modern parlamentáris demokráciáknak minden szempontból megfelelő időszakot. Hogy miért tér vissza erre a (párt)politikai berendezkedésre újra és újra a magyar társadalom, a magyar nemzet? Talán azért, mert a magyar emberek valóban békére vágynak, valóban belefáradtak a szélsőséges megosztottságba, a nemzeti erők belső vitákban történő szétforgácsolódásába. S talán azért, mert úgy érzik, nem rossz kezekbe kerülhet a centrális politikai hatalom. Mert mindig a valóságos ember a fontos, s nem a ráaggatott jelzők sokasága. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy milyen eredmény született volna, ha nem csak a „városállam”, Budapest, hanem a vidék is elmegy nagyobb számban szavazni… Fricz Tamás mno  

Székely címerek a református templomban - Székelydálya - Székelyföld - Erdély

Orbán Viktor: Nem támogatjuk Juncker jelölését

                        Az Európai Néppárti győzelem esetén sem támogatják majd, hogy a jobboldali csúcsjelölt, Jean-Claude Juncker legyen az Európai Bizottság elnöke – mondta Orbán Viktor a Hír Televízió P8 című műsorában. A miniszterelnök hangsúlyozta: nincs olyan európai okmány, ami előírná, hogy a frakciók listavezetői kerüljenek a brüsszeli végrehajtó testület élére. Orbán Viktor kitart amellett, hogy a bizottsági elnököt továbbra is a miniszterelnökök tanácsa jelölje, és döntésükről szavazzon az Európai Parlament. A kormányfő azt mondta: ők korábban Juncker Néppárti jelöltségét sem támogatták. „Az Európai Néppárton belül, amikor a jelölés volt, mi nem azt a személyt támogattuk, aki ma az Európai Néppártnak a jelöltje; de mi fegyelmezett és lojális szövetségesek vagyunk. Miután eldöntötte az Európai Néppárt, hogy kiáll a kampányunk élén, mi teljes súlyunkkal, tekintélyünkkel az Európai Néppárt és jelöltje munkáját kezdtük el segíteni, tehát mi az európai néppárt meghatározó ereje vagyunk, és ott állunk teljes testtömegünkkel a csúcsjelölt mögött. Azt akarjuk, hogy sikeres legyen, hogy vezessen bennünket győzelemre, de azt már nem gondoljuk, hogy neki kellene vezetnie a bizottságot” – fogalmazott a miniszterelnök, aki arra a kérdésre, hogy adott esetben nem is szavaznák meg azt válaszolta: „Hát szó sem lehet róla.” Herman Van Rompuy, az uniós országok állam-, illetve kormányfői testületének, az Európai Tanácsnak a vezetője egy május 18-ai nyilatkozatában utalt arra az eshetőségre, hogy az európai parlamenti (EP-) választások után nem feltétlenül az európai pártcsaládok által előzetesen kiválasztott „csúcsjelöltek” közül kerül majd ki az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének, az Európai Bizottságnak az elnöke. mno

A nagy mesemondó - Mindannyiunk Benedek apója - Benedek Elek (1859-1929)

Jókai a tudatlanság és tájékozatlanság nyugalmáról

                              Ne hagyjuk, hogy bekövetkezzék a saját tragédiánk is! Most legalább annyit tegyünk meg mindannyian, hogy osszuk meg ezt az idézetet, hogy minél többek szemét felnyissuk, nincs már időnk a halogatásra, félrenézésre, önnyugtatásra, önámításra! Ki kell állnunk mindannyiunknak, és hangosan, nagyon hangosan kell kiáltanunk: nem akarunk Európában háborút! Jókai a tudatlanság nyugalmáról: “A lőporos zsákon igen jól lehet aludni, amíg az ember meg nem tudja, hogy mi van benne!” Jókai Mór (1825-1904) - regényíró

Bayer Zsolt: Összeesküvések

                        Vannak hírek, melyek óriási hullámokat vetnek odaát, az „Entzen túl”, ám valami rejtélyes oknál fogva idehaza egyszerűen meg sem karcolják a nyilvánosság amúgy is érzéketlen és buta felszínét. (Ebből is láthatjuk, hogy az „Entzen túl” (Entz: osztrák folyó) az tényleg nagyon messze van olykor. Nem hiába lett ebből az „Entzen túlból” meséink Óperenciás tengere. Vö.: Ober Entz = „óperenc”, vagyis az Entzen túl.) Lássuk tehát a tényeket: Silvio Berlusconi pártja, a Forza Italia azonnali vizsgálatot követel az olasz államfőtől és az Európai Uniótól, ugyanis a volt amerikai pénzügyminiszter, Timothy Geithner arról számol be a „Stress Test: Reflections on Financial Crises” című memoárjában, hogy mindenekelőtt Németország és Franciaország nyomására állították félre Berlusconit még 2011-ben. Geithner – az MTI beszámolója szerint – egészen konkrétan azt írja: Az EU „egyes képviselői” 2011 őszén azt akarták, Washington ne támogassa a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) abban, hogy támogassa Olaszországot, egészen addig, ameddig le nem váltják Berlusconit. Meglepő módon Obama elutasította ezt a felvetést. Később maga Berlusconi is megerősíti ezt a tényt, mondván, hogy az amerikai elnök „igazi barátként viselkedett vele”. Ennek a verziónak homlokegyenest ellentmondanak a Corriere della Serának nyilatkozó névtelen uniós források. A névtelenségbe burkolózó európai hivatalnokok arról számolnak be, hogy minden pontosan fordítva történt: 2011-ben az Egyesült Államok akarta eltávolítani a kormány éléről Berlusconit. Ugyanebben a cikkben megemlítik Alain Friedman olasz újságíró könyvét, amelyben egyebek mellett az olvasható, hogy Giorgio Napolitano olasz államfő 2011 nyarán kapcsolatba lépett Mario Montival Berlusconi leváltásának ügyében. Ennél is érdekesebb a Financial Times rovatvezetőjének, Peter Spiegelnek a cikke. Spiegel arról számol be, hogy a 2011. november 3-án kezdődött G20-csúcstalálkozón Angela Merkel bejelentette, mindaddig nem járul hozzá semmilyen olaszországi támogatáshoz, ameddig Berlusconi a helyén van. A Wall Street Journal pedig arról ír, hogy Merkel gyakorolt nyomást Napolitano köztársasági elnökre Berlusconi megbuktatása érdekében. Maga Silvio Berlusconi most május 14-én adott hosszú interjút a Die Weltnek. Ebben úgy fogalmaz, hogy kormánya bukását „meghatározott gazdasági és politikai körök okozták”. Ebben az interjúban ismételten hivatkozik Geithner könyvére. A GB Times című angol internetes lap pedig arról ír, hogy a Geithner által közöltekhez kísértetiesen hasonló információkról számolt be Zapatero volt spanyol miniszterelnök, valamint Hans-Werner Sinn, a Német Statisztikai Intézet elnöke. A The Telegraph internetes kiadása egyenesen „alkotmányos botrányt” és „monetáris diktatúrát” emleget, és arra figyelmezteti olvasóit, hogy az Európai Központi Bank egykori olasz igazgatósági tagja, Lorenzo Bini-Smaghi szintén könyvet írt, amelyben arra utal, hogy Berlusconi megbuktatását azt követően határozták el, hogy a volt olasz miniszterelnök megfenyegette az uniós vezetőket: országa vissza fog térni a lírához. A The Daily Bell újságírója, Anthony Wile már 2012-ben foglalkozott Berlusconi eltávolításának körülményeivel. Erre most májusban emlékeztette is olvasóit. Wile megfogalmazása szerint az európai hatalmi elit számára „nem komfortos” együttműködni Berlusconival, ők Montit választották. Szerinte ennek tudható be, hogy Berlusconi ellen hatalmas jogi és médiatámadás indult. Wile szerint az európai politikai-hatalmi elit a különböző gazdasági eszközöket a „saját érdekei mentén használta és használja fel”. Nos, mindez „Ober Entz” élénk érdeklődést és visszhangot váltott ki. Nálunk szinte semmit. Pedig ez az életünk – és ez az EU működési mechanizmusa. Innen érthető meg mindaz, ami velünk (is) történik. Így válik nyilvánvalóvá, miért jelent politikai öngyilkosságot az IMF „segítségének” elfogadása, s hogy az európai nagyhatalmak (és az USA) milyen érdekek által vezérelve és milyen eszközök bevetésével írják felül bárhol a világon a demokráciát, a demokratikus közösségek döntéseit. Berlusconinak nem sikerült megvédenie önmagát, s ami fontosabb, nem tudta megvédeni hazája demokratikus döntését. Jó, ha tudjuk, ugyanezt a forgatókönyvet írták meg Magyarország és Orbán Viktor számára is. Számításukat és terveiket pedig kizárólag a Békemenet fellépése hiúsította meg. A vasárnapi európai parlamenti választások előtt nem árt végiggondolni, hogy a következő ciklusban ki és kik képviselhetik valójában a nemzeti érdekeket. Azok-e, akik a „több Európát” jelszavával készségesen kiszolgálnának bármilyen nagyhatalmi igényt, s akik mind a mai napig az IMF üdvözítő voltát zengik? Esetleg azok, akik egyszer csak nem értik, mit jelent a konspiratív találkozó egy orosz ügynökkel? Vagy azok, akik tudják, miért és mi ellen kell vállalniuk a küzdelmet, akik már megharcolták az elmúlt négy évben a harcok javát, és akik felelősséget is tudnak vállalni. Emlékezzenek Orbán szereplésére az Európai Parlamentben, az ordítozó Cohn-Bendittel szemben. És gondolják végig Berlusconi sorsát. Aztán menjenek el vasárnap, és hozzanak felelősségteljes döntést. Hogy ne a demokrácia háta mögött történjenek a dolgok, és ne a demokrácia esküdt ellenségei hazudozzanak a nemzeti érdekekről. Bayer Zsolt Magyar Hírlap

Orbán Viktor: Szükség van a konfliktusokra - rádióinterjú - összefoglaló

                        Szükségszerűnek tartja a konfliktusokat Brüsszellel Orbán Viktor miniszterelnök, mert szerinte aki nem vállalja a vitát, az balek, az nem képes arra, hogy képviselje az országát - mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A konfliktusos magyar ügyek közül kitért a tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre, amelyről azt közölte: a strasbourgi bíróság indoklása alapján úgy látja, abból nem következik, hogy Magyarországnak meg kellene változtatnia a jogi szabályozást. A kabinet álláspontja az, hogy minél szigorúbbak a büntetések, annál kevesebb bűncselekményt követnek el. A nemzetközi vitákban a halálbüntetés mellett is ez a legfontosabb érv, vagyis hogy igenis van visszatartó ereje – mondta, hozzátéve: kétségkívül nagy dilemma, hogy a halálbüntetés végrehajtásakor valakinek elveszik az életét, de miután ennek visszatartó hatása van, ezért néhány életet meg is mentenek. Az Európai Unió tiltja a halálbüntetést, „pedig ez is megérne egy misét” – jegyezte meg.   Vissza a döntési jogot A szabad pálinkafőzéssel kapcsolatban Orbán Viktor arról számolt be, hogy dolgoznak egy új jogi megoldáson, amely „lényegében továbbra is lehetővé fogja tenni – de az Európai Bíróság ítéletét is tiszteletbe tartó módon – a pálinkafőzést Magyarországon”. Jelezte azonban, hogy szerinte ezt is megtámadják majd. Az akác ügyében feltette a kérdést: „Miért gondolja azt bárki a világ bármely sarkán, hogy neki köze van ahhoz, beleszólhat abba, hogy Magyarországon milyen fák nőjenek?” Szerinte ez abszurd. „Akác, méz, pálinkafőzés, uborka mérete, görbületi szögei és egyéb ilyen szamárságokban az uniónak vissza kellene adni a döntési jogot a nemzetállamokhoz” – összegezte véleményét.   „Szügyig állunk most is” a konfliktusokban Mint mondta, „szügyig állunk most is” a konfliktusokban, de ez nem baj, mert minél kevesebb a konfliktus, annál kevesebb érdeket lehet érvényesíteni. Értékelése szerint "aki „nem áll ki magáért, az balek, lúzer, az nem alkalmas arra, hogy képviselje a saját nemzetét”. Ezért a miniszterelnök szükségszerűnek tartja a konfliktusokat Brüsszellel. Szavai szerint „számos olyan döntésünk van Magyarországon, amelyet Brüsszelben meg lehet akadályozni”. Úgy fogalmazott, Brüsszel egyfajta végvár, ahonnan „tesznek is kísérletet arra, hogy – a magyar emberek szempontjából fontos kérdéseket ott kint megváltoztatva – ránk kényszerítsék az akaratukat”. Példaként említette, hogy „vissza akarják csinálni” az energiaár-csökkentést, és „meg akarják akadályozni” a magyar föld védelmét.   Fontosnak nevezte ezért, hogy Brüsszelben a magyarok érdekéért kiálló, tiszteletet kivívni képes politikusok képviseljék az országot. Sürgette egyúttal Európa teljes megújítását, mert az ma nem versenyképes, továbbá újból kiállt az Európai Unió bővítésének folytatása mellett, mert Magyarországnak az az érdeke, hogy lehetőleg minden irányból uniós tagállamok, illetve az EU-val mély, stratégiai megállapodást kötő országok vegyék körbe. A miniszterelnök kifejtette azt az álláspontját is, hogy ő azok közé tartozik, akik szerint bár vannak „csúcsjelöltek”, de semmilyen kötelezettség nincs, hogy közülük kerüljön ki az Európai Bizottság elnöke. „Az a körülmény, hogy valamelyik pártcsalád csúcsjelöltté tett egy embert, abból nem következik Magyarország számára, hogy nekünk a győztes párt csúcsjelöltjét kellene támogatni. Ilyen automatizmus nincs” – jelentette ki. Orbán Viktor szerint a magyarországi európai parlamenti (EP-) választásnak az ad sajátos ízt, hogy az elmúlt öt évben a hazai baloldali ellenzék a kormány intézkedéseinek elgáncsolására próbálta használta az EP-t. Ezért arra kérte a választókat, ne küldjenek olyan pártokat Brüsszelbe, akikkel „aztán nekünk ott kint meg kell küzdeni”. Arra a kérdésre, hogy mit fog képviselni a következő években az Európai Tanácsban, válaszában megemlítette az adócsökkentést, a bürokrácia radikális leépítését, a kis- és középvállalkozások támogatását és az állam munkaadói felelősségvállalását ott, ahol a piac nem tud munkát adni. Azt is kérdezték a kormányfőtől, hogy Magyarország tagja lesz-e az eurózónának öt év múlva, amire úgy felelt: se nem mindenható, se nem jós, ezért erre a kérdésre nem tud válaszolni. Azt azonban célként fogalmazta meg, hogy az euró világpénz legyen. A rádióinterjúban szóba került a kémgyanúba keveredett jobbikos EP-képviselő, Kovács Béla ügye is, amelyről Orbán Viktor azt mondta: „eleget tudok, de higgye el, hogy nem minden tudás boldogít”. Arra a kérdésre, hogy az ügyet vizsgálták-e külföldi titkosszolgálatok is, úgy reagált: „a titkosszolgálatok nemzetközi együttműködés keretében dolgoznak”. Az ukrán válsággal összefüggésben kijelentette: szerinte a legjobbkor beszélt a napokban a kárpátaljai magyarok autonómiájáról, hiszen most jön létre az új Ukrajna, ezért az EU-nak most kell világossá tennie az elvárásait. Az új Ukrajnának föderálisnak kell lennie, „igenis kellenek autonómiák”, meg kell adni az ott élő kisebbségeknek a jogokat, „a kettős állampolgárságot nem lehet eltiltani” – sorolta. Megjegyezte azt is, hogy Magyarországnak a következő években megfontoltan, de növelnie kell majd a katonai kiadásait. Orbán Viktor végül elmondta, célegyenesben van a kormányalakítással, a miniszterek esetében már teljesen, az államtitkároknál pedig 80 százalék felett „tisztán lát”. "Brüsszellel folyamatosan vívjuk a csatáinkat a rezsicsökkentés ügyében, a földvédelem ügyében, a pálinkafőzés ügyében (…), ehhez azonban nagyon erős jogi hátországra van szükség” – mondta még csütörtökön a kormányfő, indokolva egy önálló Igazságügyi Minisztérium és önálló igazságügyi munkakeret megalkotását. Balmazújvárosban ugyanezen a napon pedig arra kérte a választókat: ne szavazzanak azokra, akik egyfajta Európai Egyesült Államokban gondolkodva áldoznák fel a magyar szuverenitást, nyelvet, gazdaságot, politikai önállóságot. De azokra se hallgassanak, akik az Európai Unióból kilépve képzelik el az ország jövőjét. mno

Vona Gábor vállalja a felelősséget Kágébéláért

                        Elismerte személyes felelősségét Vona Gábor a Jobbik pártelnökeként abban, hogy milyen embereket ültetett be a például az Európai Parlamentbe, így az „árulóvá vált” Szegedi Csanádot, az önjáró Morvai Krisztinát és a kémügy miatt napok óta címlapon szereplő Kovács Bélát. Ha jobban megvizsgáljuk a három személy ténykedését, a legkevésbé sem mondható, hogy sikertörténet lenne Vona választása. Szegedi Csanád volt az első, aki komoly botrányt követően kiesett a sorból; ő volt az, akit egy felvétel szerint eltitkolt zsidó felmenőivel zsarolt meg egy volt jobbikos párttársa, akinek a származása titokban tartásáért Szegedi uniós pénzeket ígért. Az EP-képviselő párton belüli összeesküvésre és manipulált felvételre hivatkozott, és azt állította, hogy ő maga is csak ekkor szerzett tudomást felmenői származásáról, később aztán kiderült, hogy a párt vezetése is régóta tudott róla. Szegedi végül kilépett a Jobbikból, és miután némi segítséggel új identitást talált magának, teljes mellszélességgel pártja ellen fordult. Azóta a Jobbikon belül már csak úgy nevezik: „az áruló.” A Jobbik EP-listavezetőjére, Morvai Krisztinára pedig a párton belül is „elszabadult hajóágyúként” tekintenek. Emlékezetes a legutóbbi Gaudi-ügy, aminek kapcsán a képviselő asszony egyszerűen közölte, őt nem köti semmiféle pártfegyelem. A botrány annak kapcsán robbant ki, hogy a Gaudi-Nagy által felheccelt emberek leköpték Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, majd Gaudi-Nagy másnap rátett még egy lapáttal azzal, hogy közölte: örüljön, hogy ennyivel megúszta, hiszen „lámpavason szoktak lógni a hazaárulók". Morvai Krisztina jelen volt a rendezvényen, míg pártja elhatárolódott a történtektől, Morvai azt mondta, nem fordít hátat legjobb barátjának és harcostársának. Vona EP-listás favoritja egyébként kis túlzással pont fordított utat járt be, mint Szegedi Csanád: ultraliberális radikális feminista aktivistából lett a Jobbik metéltfarkincájúzó, zsidózó kulcsfigurája. Morvai a Heti Válasz hasábjain erről azt mondta: nem volt elég népszerű a jogvédős projekt, nem tudta eladni a könyveit sem. És itt a legutolsó ügy, a kémbotrányba keveredett Kovács Béláé, akit párttársai kiterjedt orosz kapcsolatai miatt csak Kágébélának neveztek; vele kapcsolatban egyre több olyan információ lát napvilágot, hogy tulajdonképpen bevásárolta magát a pártba. Hézagos önéletrajza egyébként is sok kérdést kellett volna, hogy felvessen a párt vezetőségében. Amikor az MNO munkatársa Vona Gábor sajtótájékoztatóján rákérdezett, hogy pártelnökként érez-e felelősséget azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik színeiben ilyen embereket sikerült az Európai Parlamentbe küldeni, Vona azt mondta: természetesen a Jobbik elnökeként felelősséget érez minden képviselőjelöltjének kiválasztásáért, mind azok munkájáért.  mno

A műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék

                        “A műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék. ” Arisztotelész (Kr. e. 384-Kr.e.  322) - görög tudós,  filozófus

Bayer Zsolt: Béla - 2. rész

                          Nézem a Bélát. Béla leszegett fejjel, némán halad az újságírók között. Léptei határozottnak tűnnek, de Béla menekül. Alig várja, hogy kint legyen, hogy egyedül legyen, hogy csend vegye körül és nyugalom. Hogy ne is legyen. Nézem Bélát, ahogy érkezik. Eldugva érkezik. Vona és Mirkóczki háta mögött bújik meg. A pártelnök és a szóvivő körülveszi, körülfolydogálja, nehogy véletlenül hozzáférjen egy sajtómunkás. És beszélnek helyette. Hogy aljas lejáratás, meg különben is a Fidesz, és a Béla teljesen feddhetetlen. Nézem Bélát a nemzetbiztonsági bizottság ülése után. Ahogy kijönnek. Úgy jönnek ki, ahogy bementek. Elöl Vona és Mirkóczki, mögöttük eldugva a Béla. Az újságírók kérdeznek a Bélától valamit, ő nekifog a válasznak, de Vona eléje nyomakodik, és folytatja. A Béla helyett. Aztán meg is mondja az újságíróknak, hogy most tőle kérdezzenek, tőle lehet kérdezni, a Bélától nem. Mert a Béla nem ér rá. A Bélát várják Szegeden. (Aztán a szegedi programot a Jobbik lefújja. Nehogy kérdezzenek valamit a Bélától…) Nézem a Vonát. Vagy a hülyék vagy a kétségbeesettek magabiztosságával áll a stúdióban. És beszél. Azt mondja, ő bizony hibának tartja, hogy a Béla nem állt szóba az újságírókkal. Mondja ezt azok után, hogy ország-világ szeme láttára tiltotta meg a Bélának, hogy szóba álljon az újságírókkal. Azt is mondja a Vona, hogy neki bizony nem mutattak semmiféle bizonyítékot a Béla ellen, pedig elvárta volna. Mert hát mégis ő az elnök, vagy mi a csoda. Neki jár a bizonyíték. Úgy mondja ezt a Vona, hogy pontosan tudja: mivel nem tagja a nemzetbiztonsági bizottságnak, így nem kaphat semmiféle tájékoztatást a minősített adatokról. Az adatok titkosak – az ügy természetéből fakadóan. Ezzel természetesen a Vona is tisztában van, de annyit már megtanult a baromi nagy, nemzetért vívott harc közben, hogy miképpen kell elterelni a szót, miképpen kell hazudozni, félrebeszélni, öntudatos hülyének lenni a nyilvánosság előtt. És úgy tenni, mintha ők lennének a gyöngyharmat, s bárki más a trágyalé. Azt is mondja a Vona – újságírói felvetésre reagálva, ostoba arcán erőltetett, kínos vigyorral –, hogy „miért, mit jelent az, hogy konspirálva? Azt jelenti, hogy nem kötötte az ön orrára, mikor fog találkozni orosz diplomatákkal? Vagy hogy nem abban a kávézóban találkoztak, ahol szoktak?” Nem. Nem ezt jelenti. És ezt a Vona is tudja, mert nem teljesen hülye, csak szelektíve, hogy ne mondjam, politikailag vezérelten hülye ő. A konspiráció mibenlétéről egy óvodással is lehetne dolgozatot íratni nagyjából öt perc előkészítés után. De a Vona természetesen most nem érti, mi az. Nem érti, mert nem értheti. Mert a Vona és a Jobbik mára elhitte magát. Nem csak azt hitték el, hogy ők majd lesznek valakik, de azt is, hogy ők érinthetetlenek. Ebből következően rohan a szánalmas végkifejlet felé. A Béla némán, fejét leszegve menetel ugyanarra. A Vona hangosan, öntudatosan mondja menetelés közben a baromságokat. S az út végén ott lesznek azok a hang- és képfelvételek, amelyek alátámasztják a Béla bűnösségét. Mert a Szolgálatok hál’ istennek nem a Vonához hasonló hülyékből állnak. És amikor a Bélát majd elítélik, a Vona akkor is öntudatosan és ellentmondást nem tűrően fog hülyeségeket beszélni. Éppen, mint a komcsik. Ahol ezek összeérnek. Mint a Béla meg a Vona. Meg a többi. Akik most majd lassan tényleg elhiszik, hogy a Fidesz, meg az Orbán, meg az amerikai alelnök, meg a cionisták, meg a meleglobbi leszólt, és a magyar titkosszolgálatok nekifogtak lejáratni a szegény Bélát. És megfigyelték, mindenki konspirált a Bélán kívül, és hamis bizonyítékokat gyártottak, mert így épül fel a jobbikos világ. Hogy van a mindenki más, és a mindenki más csupa-csupa gazember, összeesküvő, hazaáruló, zsidó, cigány, nem jó magyar, és vannak ők. Az igaziak. A jó magyarok, a hazafiak, a derekak, az igazak, a bölcsek, akik tudják. Van a mindenki más meg a Béla meg a Vona. Meg a vizslakölykök. Olyan egyszerű ez, mint egy ácskapocs. Mint a Vona. Meg a híveik. Akik köpködnek a tereken. Tényleg egy csőcselékünk van. Meg a Béla és a Vona. Akik mind-mind feltételezik egymást. Bayer Zsolt Magyar Hírlap