Jendrassik Jenő (1860-1919) festőművész képeiből
Jogi tanulmányai után a müncheni festőakadémia növendéke lett, ahol Hackl, Benczúr és Löffitz voltak a mesterei. Itt kezdte festeni szentimentális hangú és tematikájú életképeit. Hazatérte után a Műcsarnokban állított ki. Később előkelő családok gyermekeinek arcképét festette. Néhány képe az Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van.
Az ezeréves határ vidékén - Gyimesbükk - Székelyföld - Erdély
"Egy az Isten, egy a nemzet
Bármily gyenge, bármily sebzett.
Ahol a fák égig nőnek,
Állnak még a határkövek."
Kárpátia
forrás: Várak Kastélyok Magyarországon oldal
Bayer Zsolt blogjában a maga szabad szájú stílusában
Könyvet írt Szörényi Leventéről Stumpf András. Ezt a könyvet mutatja be egy indexes újságíró, bizonyos Szűcs Gyula. Lássuk mindenekelőtt a rólam szóló részt: „2013-ban óriási felzúdulást keltett a Fidesz-holdudvarban, amikor Alföldi Róbert rendezte meg az István, a királyt. Bayer Zsolt egy gyalázatos publicisztikában kelt ki a rockopera új verziója ellen, az írás végén pedig szimbolikusan visszaadta azt a Szabadság-díjat is, amit pont Szörényitől vett át 2004-ben. A könyvben Szörényi durva gyomrost vitt be neki: felidézte azt az időszakot, amikor a Magyar Hírlap habzó szájjal komcsizó és zsidózó főmunkatársa még a Gyárfás Tamáshoz, Tasnádi Péterhez és Biszku Béla lányaihoz kötődő Fonográf Klubban dolgozott a '80-as évek közepén: "Gyárfás rafkós volt akkor is, szép summát vett fel azért, hogy lelépjen. Némi pereskedés után a Biszku lányok is eltűntek a történetből. 1985 szeptemberében nyitottuk meg a klubot, s apró érdekesség, hogy a jóval később engem pocskondiázó Bayer Zsolt is ott dolgozott nálunk. Portás volt a klubban." Eddig az idézet. És akkor most fejtsük meg a rejtett mondandókat. Szörényi Levente felidézi azt a kétségtelen tényt, miszerint én a Fonográf klubban dolgoztam egy jó fél éven keresztül. Ezt vagy azért teszi, mert csak úgy eszébe jutott, vagy az a célja, hogy azt sugalmazza: míg ők, a „nagyok” alkottak a klubban, addig a Bayer csak egy kis ócska portás volt ugyanott. Mindennek önmagában nincs különösebb jelentősége, Szörényi Levente megsértődött rám, amiért bírálni merészeltem az Alföldi-féle István a király miatt, és azóta ha mikrofont lát, mond valamit rólam. Legutóbb éppen a Heti Válasznak nyilatkozva nevezett a „Népszabadság üdvöskéjének”, ami nagyon gerinces mondat, különösen annak fényében, hogy miután 1998-ban megnyertük a választásokat, azonnal megkeresett Rosta Mária, Szörényiék producere, Szörényi Szabolcs felesége, meghívott magukhoz vacsorára, ahol Levente is tiszteletét tette, és sok-sok beszélgetés alatt soha nem került szóba ez az „üdvöske”. Ellenkezőleg. Egészen az Alföldi-féle előadás miatt megírt kritikámig Szörényi Levente kizárólag elismerően beszélt rólam – nekem-, és joggal hittem azt, hogy van közöttünk valami szimpátia-féleség. Aztán Levente megsértődött, és felfedezte az üdvöskét meg a portást. De ezt illik, sőt, kötelező a helyén kezelni. Különös tekintettel arra a tényre, hogy Szörényi Levente mögött mégis csak van egy megkérdőjelezhetetlen életmű. És akkor most térjünk át Szűcs kollégára. Mögötte némileg szerényebb életmű található, így annak hiányát kénytelen aljassággal pótolni. Ebben viszont szinte verhetetlen Szűcs kolléga. Szarból fog hatalmas karriert építeni, vagyis kizárólag önmagából. E karrierépítés egyik grádicsa ez a mondat: „A könyvben Szörényi durva gyomrost vitt be neki: felidézte azt az időszakot, amikor a Magyar Hírlap habzó szájjal komcsizó és zsidózó főmunkatársa még a Gyárfás Tamáshoz, Tasnádi Péterhez és Biszku Béla lányaihoz kötődő Fonográf Klubban dolgozott a '80-as évek közepén.” A szarból építkező Szűcs kolléga ezen mondatával azt kívánja sugalmazni, hogy én a feketeöves komcsikhoz és egyéb különös lényekhez köthető Fonográf klubban portás – vagyis jómagam is komcsi volnék, legalábbis az voltam, aztán most meg „habzó szájjal” komcsizok. (A zsidózásra nem térnék ki, ez kötelező motívuma a Szűcs-féle, tehetség híján önmagukból építkező dupla nulláknak.) Nos, akkor lássuk, hogyan lettem portás? 1987 volt akkoriban, az ELTE TFK magyar-történelem szakára jártam, boldog huszonnégy évesen. Édesanyám egyik kolléganőjének fia ebben a Fonográf klubban volt tenisz-oktató. Ő szólt, hogy portást keresnek. Én pedig némi pénzt akartam keresni. Elmentem hát „felvételizni” Rosta Máriához. Mert ő volt már csak ott, sehol egy Tasnádi, sehol egy Gyárfás, sehol egy Biszku lány. (Ez amúgy Szörényi Szűcs által is idézett szavaiból is kiderül, de hát az mindegy…) Meg aztán, ha a Fonográf Klub akkor a Gyárfásé, a Tasnádié meg a Biszku lányoké lett volna, azt se tudtam volna. Honnan is tudtam volna? És akkor, ifjú hallgatóként, ugyan miért ne dolgozhattam volna ott? Hiszen például gimnazistaként Solymáron a Milbich bácsinál dolgoztunk, aki maszek építőanyag kereskedő volt. Viszont hajnalonként pótkocsis teherautóval mentünk a Vácra, a cementgyárba cementért, és a cementgyár ezer szállal kötődött a kommunizmushoz és a rendszerhez, vagyis Szűcs kolléga logikáját követve már akkor kiderült a kommunista múltam. (Szűcs, Szűcs, te szerencsétlen, ócska fasz…) De térjünk vissza a Fonográf Klubhoz. 1987-ben annyit lehetett tudni a Fonográf klubról, hogy az a Szörényiéké, és hogy portást keresnek. Hát így kerültem én oda. Felvett a Rosta Mari. Aztán egy jó fél évet lehúztam. Jó is volt. Ellenőriztem a klubtagok tagsági igazolványát, beosztottam, a teniszpályákat, megszerveztem a teniszversenyek lebonyolítását. Nem volt különösebben megterhelő. Ezen kívül egy meló volt még. rengeteg friss, újgazdag pöcs járt oda. Kicsike, kopaszka, virsli ujjú figurák, akik hozták magukkal a bombázó nőiket. Újgazdagék teniszezgettek, iszogattak, a bombázók pedig el-elvitték szegény portásfiút hátra, a szaunák meg az öltözők környékére. Ezt is ki lehetett bírni. Végül aztán rettenetesen összevesztem Rosta Marival, cifra dolgokat üvöltöztünk és vágtunk egymás fejéhez, ő például azt is megígérte, hogy ki fog rúgatni az ELTÉről. Aztán egy év múlva megalapítottuk a Fideszt, 1998-ban megnyertük a választást, és Rosta Mari felhívott, úgy, mintha tegnap váltunk volna el a legnagyobb barátságban. Ennyi a történet. Te meg Szűcs kolléga, elmész a bánatos picsába.
Kolozsvári Márton és Kolozsvári György - Sárkányölő Szent György szobra (1373) - Kolozsvár - Erdély és Prága - Csehország
A Kolozsvári testvérek a magyar képzőművészetben meghonosodott kifejezés egy szobrász testvérpárra, Kolozsvári Mártonra és Györgyre, akiknek világhírű alkotása a prágai Szent György-szobor.
Egyetlen alkotásuk érte meg a mai kort: a Szent György szobor, amely Európa első teljes alakos bronz lovasszobra. A szobrot 1373-ra készítette el a testvérpár, valószínűleg királyi megrendelésre. A művészettörténészek megállapítása szerint a testvérek a szobrot egy ősi technológiával, a viaszvesztéses eljárással öntötték. Ezt a módszert Nyugaton az antikvitás óta nem alkalmazták életnagyságú szobrok készítéséhez.
A Szent György szobor eredeti példánya a török háborúk folyamán elkerült Prágába, a Hradzsinban a Szent Vitus-székesegyház mellett díszíti a teret. A szobor értékét mutatja, hogy Buda török általi bevétele (1541. augusztus 29.) után állítólag maga Nagy Szulejmán védte meg a műalkotást: „E szobrot senki meg ne nézze, a muzulmánok ne lássák – rendelkezett róla, majd a »a nyakán levő kasmíri sálat leoldván, az alakot befödte véle s az összetöretéstől megmentette«.”
A Kárpát-medencében a Szent György szobornak több másolata is ismert. A leginkább helyhez illő másolata Kolozsváron, a Farkas utcai református templom előtt áll. Ezt a másolatot Róna József öntödéjében készítették Budapesten. Egyik későbbi, köztéren felállított példánya a Halászbástya lépcsőjénél, egy harmadik pedig az Epreskertben látható. Negyedik másolata Szegeden áll, a Béke téren.
Megtalálható kiállított példánya a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, vagy például Sepsiszentgyörgyön is.
Minden bölcs
"Minden bölcs, kinek gondolatait megismernem sikerült, arra tanított, hogy élni és írni úgy kell, mintha minden cselekedetünk utolsó lenne az életben, mintha minden leírott mondatunk után a halál tenne pontot.
Márai Sándor (1900-1989) - író
Az élet küzdelmeihez kemény nyak kell
"Az élet küzdelmeihez kemény nyak kell. Aki giliszta módjára csúszkál az emberek között, minduntalan rátaposnak."
Gárdonyi Géza (1863-1922) - író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus
Rippl Rónai József (1861-1927) - Karinthy Frigyes
"Kifogytam minden mondanivalómból. Kénytelen voltam megmondani az igazat." Karinthy Frigyes (1887-1938) - író, költő, műfordító
Wass Albert (1908-1998) - író, költő
"Minden vágyadnak eleget tenni: ez az emberi élet legnagyobb művészete. Akinek sikerül, az boldog. Ehhez azonban fontos, hogy kevés vágyad legyen."
Wass Albert (1908-1998) - író, költő
Fővárosi Állat- és Növénykert - Budapest Koala
A Fővárosi Állat- és Növénykert (népszerű nevén az Állatkert) Magyarország legrégebbi és a legnagyobb gyűjteményű állatkertje. Budapesten, a Városligetben található, ami 1986 óta természetvédelmi terület.
1866-os megnyitásától egészen az 1950-es évekig, az első vidéki állatkertek megalapításáig az ország egyetlen ilyen intézménye volt. Ma Magyarország egyik leglátogatottabb kulturális közintézménye: évente 1–1,1 millió látogatója van. A korszerű állatkertek többségéhez hasonlóan fő tevékenységi köre a természetvédelem, az oktatás, természetközeli szabadidős programok biztosítása, valamint a tudományos kutatás. Történetéből és ezzel összefüggő sajátosságaiból adódóan további célkitűzései közé tartozik a kulturális örökség védelme és gazdagítása is.
Balatoni tanúhegyek - Dunántúl
A Balaton-felvidék legszebb és legértékesebb természeti szépségei a tanúhegyek, amelyek a geográfusok szerint nemcsak tanúskodnak a letűnt időkről, de titkokat is őriznek a földtörténeti új-idő, miocén és pliocén korából, amikor még az ország nagy részét sós víz, vagyis a Pannon-tenger borította. A tanúhegyek egy korábbi lepusztult, lekopott terület eredeti magasságát mutatják. Ezek a hegyek nem láncolatok, hanem egymagukban álló és egy sajátos rétegződést megőrző úgynevezett szigethegyek, amelyek kiemelkedtek az egykori Pannon-beltengerből. Évmilliókkal ezelőtt a Balaton-felvidéket, sőt az ország szinte teljes területét beborító Pannon-tenger legmélyén heves vulkáni tevékenység zajlott. A Balaton-felvidék híres tanúhegyei a Badacsony, a Szent György-hegy, a Csobánc, a Gulács, a Tóti-hegy, a Haláp valamint ezektől távolabb északra a síkságból kiemelkedő Somló-hegy, a Kis-Somló és a Ság-hegy e vulkanikus tevékenység során jött létre. Később, a földkéreg mozgásának hatására kialakult töréseken izzó láva ömlött a felszínre, ami hamar megszilárdult, és mint egy páncél úgy fedte be és védte meg az alatta megbúvó szigethegyeket. A helyek bazaltláva páncéljuknak köszönhetően ellenállak szélnek, a jégnek és a mai napig állnak, azaz tanúskodnak az eredeti felszín magasságáról. Ezekből az időkből visszamaradt, letöredezett és a hegylábi lejtőkön szétmorzsolódott vulkáni törmelék ma kiváló minőségű talajt biztosít a lankákon folyó szőlőtermeléshez. Ez az egyik titka a híres Badacsonyi szürkebarátnak és az olaszrizlingnek. A Badacsony a maga 434 méterével a tapolcai medence legmagasabb tanúhegye. Csobánc leginkább a tanúhegy lapos tetején található várról híres. A XIII. században épült Csobánc vára 370 méter magasan emelkedik ki a tájból. A Szent György-hegy a Tapolcai-medence területén fekszik, Tapolcától mindössze 5 kilométerre. A hegy szinte kettéosztja a vidéket, mert a medence közepén, magányosan áll. . Gulács nem alkalmas tipikus túrázásra. A Nemesgulács felől megközelíthető kúp teljesen elvadult, az 1961-ig működő kőbánya csúnya sebeket ejtett az oldalán. A Hegyestű egy kicsit eltávolodva, Zánka és Monoszló között, a Káli-medence szélén magasodik a 337 méteres képződmény. Az eredetileg kúp alakú hegy egyik fele szabályos, másik felét a kőbányászat tüntette el.