Zsúfolt ház fogadta a pontosan érkezőt a nagybalogi kultúrházban március 6-án. Az elkövetkező két óra pompás hangzavar jegyében zajlik, a legfiatalabb alig lehet két éves, a legöregebb jócskán hetven felett. A falu apraja-nagyja csemadokozik.   Nem is oly rég panaszkodott a szervezet egyik regionális vezetője, hogy a szervezet megállíthatatlanul az elöregedés útjára lépett, a fiatalokat már nincs mivel megfogni, a számítógép, a facebook elragadja a fiatalokat a közösségi lét kötelékeiből. Hogy mennyire nincs igaza, azt mi sem bizonyította jobban, mint a Csemadok-évzáró Nagybalogon. Persze, bizonyítván azt is, ahol vannak fanatikus emberek, ott él és virágzik a közösségi kultúra.   Nagybalogon a Pál házaspár vette kezébe jó tíz éve a Csemadok irányítását (igaz, nem a semmiből kellett építkezniük, a szervezet addig is jó kezekben volt, hisz Pál Dénes vagy Kovács László is azok közé tartozott, akik szívvel-lélekkel ápolták a helyi hagyományokat és igazi közösségi szellemet tudtak teremteni), akik a legkisebbektől a nyugdíjasokig „kisajátították" maguknak az egész települést, s viruló közösséget tudtak teremteni.   52787 Ilonka néni Koós István Az évzárón megemlékeztek a Csemadok alapításának 65. évfordulójáról, emléklapokat adtak át a még élő helyi alapítóknak, így Asztalos Mártának, Koleszár Szerénkének, s Tamás Ilonka néninek, míg Koós István, az alapszervezet mellett működő Gyöngyösi István Irodalmi Kör vezetője és a Szivárvány Népdalkör köszönőlevelet vehetett át.   Az évzáró első felében a résztvevőket az alapiskolások, ahogy a Bátkába járó felsőtagozatosak Pósa Lajos-műsora köszöntötte, akikhez csatlakozott a Szivárvány Népdalkör és gitárja kíséretében Páko Mária is.   Pál Csaba hosszas beszámolója is szinte csak arra elég, hogy pontokba szedje a tavalyi év eseménydús mozzanatait (portálunk szerencsére a rendezvények többségéről beszámolt), a kiszeűzéstől (amelyet a mai napig Pál Dénes készít elő felváltva az óvodásokkal és az alapiskolásokkal), de nem feledkeznek meg a márciusi hősökről, az aradi vértanúkról és a málenkij robot áldozatairól, ahogy Gyöngyösi Istvánról sem. Az elmúlt években több alkalommal járt náluk a kassai Thália Színház és a losonci Kármán József Színház, tavaly jártak a szentendrei skanzenban, az anyák napját Nemesradnóton ünnepelték, míg a GMKÜ-t Jánosiban. Tavaly sem maradhattak el a közösségteremtő családi rendezvények, a Gyöngyösi István nyomában címet viselő egész napos családi összejövetel, ahogy a Mikulás és a karácsony köszöntése, míg az évet karácsonyi bállal zárták. A Szivárvány Népdalkör számos fellépést abszolvált tavaly is, jártak Jánosiban, Rakottyáson, s Harkácson is. 52787 Szivárvány Énekkar   Az alapszervezet remek kapcsolatot ápol a helyi szervezetekkel, ahogy a református egyházközséggel (Gebe László, község református lelkipásztora, az évzáró résztvevőit verssel köszöntötte), a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetével (amelynek elnöke, Homoly Erzsébet szintén emléklappal mondott köszönetet a közös munkáért) és a helyi önkormányzattal (nem hiányozhatott Csúr Tibor polgármester sem) is. Az évzárót megtisztelte jelenlétével Povinszky Elvira, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmányának titkára és Csirmaz Miklós, a választmány tagja is.   A nagybalogiak áldásos munkájának híre a Csemadok országos vezetőségének fülébe is eljutott, tavaly Pál Dénes vehetett át Diószegen kitüntetést, az idén Galántán a Pál házaspárt méltatták.   Pál Csaba röviden ismertette az idei terveket is, az alapszervezet az összes, ma már hagyományosnak számító rendezvényét továbbviszi.   „Minden korosztály együtt, kell ennél csodálatosabb?" – Homoly Erzsébet szintén köszönetet mondott, s e sorok írója csak megerősítheti a köszöntő szavakat, hozzátéve Csirmaz Miklós megállapítását, aki szerint példaértékű munka zajlik Nagybalogon.  

2015. April 11. 13:37

A szeretetet nem lehet megölni

                    "Az emberek olyanok, mint a tükör; ha egy tükörbe belegrimaszkodok, akkor vicsorgó alak néz vissza rám; de ha belemosolygok, akkor egy mosolygós arcot mutat nekem - a legtöbb ember ilyen. Merjünk belemosolyogni, szeretettel belenézni a másik szemébe, és akkor egész biztos ő is a szép arcát fogja mutatni nekünk!" Böjte Csaba (1959) - ferences szerzetes

2015. April 11. 11:44

Örkény István

                              "Aki másokat győz le, mindig beszennyeződik. De aki önmagán győzött, megtisztul általa." Örkény István (1912-1979) -  Kossuth-díjas író, gyógyszerész

2015. April 07. 22:37

103 éve született - születésnapjára egy rá jellemző tömör megállapítás

                            "Tíz percet is lehet jól beosztani, és lehet rosszul harminc évet." Örkény István (1912-1979) -  Kossuth-díjas író, gyógyszerész

2015. April 07. 22:32

Aba-Novák Vilmos (1894-1941) - Freskók a római katolikus templomban- Jászszentandrás- Alföld

                                      A jászszentandrási templom híres freskója Aba Novák Vilmos alkotása. A freskó a falusiak körében közfelháborodást váltott ki, a festő által a templom falán megjelenített pokolábrázolás miatt. Ez a nem szokványos munka azonban később világhírűvé vált. A megfestett alakokat falubeli emberekről és hajdani plébánosokról mintázta a művész.

2015. April 06. 23:43

Feltámadás

                            Az évszázadok során számtalan Krisztus feltámadását megörökítő műalkotás született. Ezek közül mutatunk most meg néhányat.

2015. April 04. 11:20

Szent-Györgyi Albert

                                "Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni." Szent-Györgyi Albert (1893-1986) -  Nobel-díjas és Kossuth-díjas orvos, biokémikus

2015. April 02. 00:00

Végtelenül gazdag anyanyelvünk - Ki hogyan, illetve miért hal meg?

                            Ki hogyan, illetve miért  hal meg? Az aratóért jön a kaszás. A házmester beadja a kulcsot. A molnárt felőrli az élete. A szabónak elszakad élete fonala. A pék megette kenyere javát. A kertész a paradicsomba kerül. A postásnak megnyílik a mennyország kapuja. Az órásnak üt az utolsó órája. A kalauz eléri a végállomást. A prímásnak elszakad az élete húrja. A matróz az örök nyugalom tengerére hajózik. A pénztáros elszámol az élettel. A búvár örök álomba merül. A trombitásból kifogy a szusz. A koldus jobblétre szenderül. A díjbirkózót maga alá gyűri a halál. A bérlő örökös otthonra lel. A boldogtalan megboldogul. A léghajósnak elszáll a lelke. A vegeteriánus fűbe harap. A virágárus alulról szagolja az ibolyát. A kovács elpatkol. A harangozónak harangoznak. A vadásznak lőttek. A színésznek legördül a függöny. A muzsikusnak elhúzzák az utolsó nótáját A meteorológusnak befellegzett. A kulcsár beadja a kulcsot.   Milyen változatos is édes anyanyelvünk. Folytassuk a felsorolást!    

2015. April 01. 23:49

Szerb Antal

                      "A gyermekek érzéke társadalmi jelenségek iránt sokkal fejlettebb – ­legalábbis magam után ítélve –, mint ahogy a felnőttek gondolják, sőt talán még élesebb, mint a felnőtteké, mert ösztönös, és nem ismer semmi cenzúrát." Egy polgár vallomásai - részlet Szerb Antal (1901 – 1945) - író, irodalomtörténész, kritikus, újságíró

2015. April 01. 11:33

Barabás Miklós(1810-1898) - Eötvös József Magyar Nemzeti Múzeum - Budapest

                              "Egészen csak az szabad, ki maga felett egészen uralkodik." Eötvös József (1813-1871) -  író, miniszter

2015. April 01. 11:22
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

106. oldal/223