Képeslap Brüsszelből
Egy békés állókép, de a mozdulatlan szereplők mögött tapintható a feszültség, és kapkodó versenyfutás látszik. A kétnapos egyeztetés egyetlen pillanata volt, mikor mindenki pontosan tudta hol a helye. Hisz az „unió serpái” előre felrajzolták, előre odaírták a neveket. Mert így szokták. Aztán (és némileg azelőtt) kaotikus ámokfutás. A külső szemlélő számára követhetetlen érdekmozgások és ütközések. Érthetetlen alkudozások sora. A legnagyobb tragédia, hogy a „külső szemlélő” ezúttal az európai polgár volt. A demokrácia alfája. A hatalom kizárólagos forrása. Akik által és akikért kormányoznak a demokrácia megválasztott vezetői.
Nagy Ervin
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: Átkozott november - Álláspont - (álláspont)
A lengyel tisztek Kozelszkbe, Osztaskovba, Sztarobelszkbe szállítását 1939 szeptemberében kezdik meg. Az NKVD 15 400 lengyel tisztet „válogat” össze Sztálin parancsára. A deportálások novemberre érik el csúcspontjukat, és a hónap végére befejeződnek. Az NKVD minden lengyel tisztet kihallgat, leírja társadalmi helyzetét, feljegyzi politikai nézeteit. Legfontosabb kérdésük, hogy az adott személy részese volt-e az 1920-as, bolsevikok felett aratott győzelemnek. Ekkor még meg akarták téríteni a lengyel tiszteket.
1939 novemberére a 15 400 deportált lengyel tisztből hat olyan gazember akadt, aki átállt a szovjethez. Nem véletlenül jelentette ki amúgy Edward Smigly-Rydz tábornok, a lengyel fegyveres erők főparancsnoka a háború előestéjén: „A németekkel a szabadságunk elvesztését kockáztatjuk. Az oroszokkal a lelkünket veszítjük el.”
Kozelszk, Osztaskov, Sztarobelszk: Katyń előszobái.
1939 átkozott novembere: az iszonyat első felvonása.
Sztálin: Hitler. Kommunizmus: nácizmus.
Galeazzo Ciano gróf úr, 1939 rettenetes esztendejében olasz külügyminiszter. Ő hallja először Hitlertől, hogy a „Birodalom és a Szovjetunió eljutott a kiengesztelődés határára, és közösen kívánják megoldani a kelet-európai problémákat”. 1939. március 10-én pedig maga Sztálin tart monstre rádióbeszédet, amelyben kifejti, hogy rengeteg hasonlóság van a nemzetiszocializmus és a kommunizmus között.
És ő már csak tudta. Olyannyira tudta, hogy 1939. május 3-án hirtelen leváltja külügyminiszterét, a zsidó Litvinovot. Azért váltja le, mert Ribbentrophoz mégsem küldhet tárgyalni egy zsidót. Küldi hát legbelső bizalmasát, a frissen kinevezett Molotovot, „Oroszország legjobb hivatalnokát”, ahogy egyszer Lenin nevezte őt.
És meg is kötik a Molotov–Ribbentrop-paktumot.
Hitlernek szüksége volt a szovjet támogatására. Abban ugyanis biztos volt, hogy az angolok és a franciák – a „kis férgek”, ahogy a brit és francia vezetőket nevezte – nem szállnak harcba Lengyelországért. A „kis férgek” ölbe tett kézzel nézték Lengyelország haláltusáját, és ölbe tett kézzel nézték Sztálin árulását. Igen, Hitler mindent tudott. Lengyelország lerohanásának előestéjén, a Berghofban összegyűlt vezérkari tisztjeinek tartott beszédében azt mondta: „Oroszország nem lesz ellenségünk Lengyelország elfoglalása után.
(…) Ellenségeink kis férgek. Találkoztam velük Münchenben. Biztos voltam benne, hogy Sztálin soha nem fogadná el az angolok ajánlatát. Csak vak optimizmussal hihetné bárki, hogy Sztálin olyan őrült, hogy nem lát át Anglia szándékain. Oroszországnak nem érdeke Lengyelország fennmaradása. Litvinov elbocsátása bizonyító erejű. Olyan volt ez számomra, mint egy ágyúlövés
(…) a moszkvai változások jele a nyugati hatalmakkal kapcsolatban. Lengyelország most abban a helyzetben van, amiben látni akartam. Megkezdődött Anglia egyeduralmának megsemmisítése. Most, hogy megtettem a politikai előkészületeket, a katonákon a sor.”
Hitler mindent tudott. És szeptember 1-jén lerohanta Lengyelországot. Moszkvában pedig szeptember 17-én hajnali három órára a külügyminisztériumba rendelték Waclaw Grzybowski lengyel nagykövetet, ahol felolvasták neki Molotov üzenetét: „A lengyel állam nem létezik többé. (…) A Vörös Hadsereg átkelőben van a lengyel határon, hogy testvéri segítséget nyújtson a lengyel népnek, és kiszabadítsa őket a sajnálatos háborúból, amelybe oktalan vezetői miatt kerültek, és hogy hozzásegítse őket a békéhez.”
S mindehhez a Nyugatnak nem volt szava. Csak a New York Times volt akkor tisztességes, mert szeptember 18-i vezércikkében így foglalt állást: „Miután Németország elejtette a zsákmányt, a szovjet Oroszország megkapja a tetem azon részét, amire Németországnak nincsen szüksége.
Eljátssza a nemes hiéna szerepét a német oroszlán mellett. A hitlerizmus barna kommunizmus, a sztálinizmus vörös fasizmus. A világ most végre megérti, hogy csak egy valódi ideológiai megoszlás létezik: egyfelől a demokrácia, a szabadság és a béke, másfelől az önkényuralom, a veszély és a háború között.”
És aztán a világ persze nem értett meg semmit. És elkövetkezett a rettenetes november – és elkövetkezett aztán Katyń is. Az eltussolt világbotrány. Igen: Szymanski alezredes már 1941. november 23-án jelenti amerikai feletteseinek, hogy valami iszonyat történt a száműzött lengyelekkel.
Erre Strong tábornok azt válaszolja neki, hogy „ne bonyolódjon politikába”, és jelentését eltussolják. Aztán 1944 májusában Roosevelt bizonyíthatóan meggyőződik róla, hogy a katyńi mészárlásért a szovjetek felelősek, de magához rendeli George Howard Earle-t, titkos megbízottját, és közli vele: „Teljesen meggyőződtem, hogy a nácik a bűnösök.”
S aztán következett sok évtized, amikor minderről hallani sem lehetett. Csak a „felszabadítókról”. És most?
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Orbán valóban meg akarja változtatni a dolgok állását
Olyan, az európai palettán egyedülálló politikai vezetőnek tartja a magyar miniszterelnököt a róla A csatár - elbeszélés Orbán Viktorról címmel könyvet író Igor Janke újságíró, aki a nehéz időkben is meg merte hozni a komolyabb gazdasági, politikai döntéseket, emellett pedig még az emberek érzelmeire is tudott hatni.
A lengyel Rzeczpospolita című konzervatív lap munkatársa, a salon24.pl független publicisztikai fórum elnevezésű portál vezetője az mno.hu-n vasárnap megjelent interjúban elmondta, hogy könyve megírása előtt - könyvek, cikkek tanulmányozása mellett - kormánytagoktól kezdve fideszes és liberális felfogású politikusokon át Orbán Viktor egykori felcsúti futballedzőjéig sok emberrel beszélgetett a magyar kormányfőről, a kötet azonban "személyes sztorija" Orbán Viktorról, nem objektív kép.
Igor Janke szerint Orbán Viktor - mivel rengeteg döntést hoz meg saját maga -, magától értetődően sok hibát is elkövet. "Erős emberekkel vette körül magát, és azzal a váddal is illetik, hogy sokszor ezeknek a köröknek kedvez egyes lépésekkel. Ez bizonyos szempontból érthető, hiszen alapvetően szakítani akar a kommunista múlttal és azokkal az emberekkel, akik ebből a korszakból megmaradva pozíciókat keresnek" - fogalmazott az mno.hu-nak Janke, aki úgy látja, kívülről nézve problémásnak látszik az is, hogy a médiapiac látványosan két részre szakadt: vannak az Orbán-kormányt támogató médiumok és a vele szemben állást foglalók, köztes, úgymond semleges terület szinte nincs is. Azt azonban ostobaságnak tartja, hogy Magyarországon ne lenne sajtószabadság.
A lengyel újságíró szerint a magyar miniszterelnök céljai elérésével nem a hatalomvágyát elégíti ki, hanem "valóban meg akarja változtatni a dolgok állását". Orbán Viktor az ország szuverenitásának megerősítését jelölte meg legfontosabb céljaként - idézte fel egy beszélgetésüket Janke, hozzátéve: olyan embert lát a magyar kormányfőben, aki le akarja építeni az emberek elméjében a posztkommunista beidegződéseket.
A lengyel újságíró szerint unortodox kormányfőnek lenni a posztkommunista térségben egyet jelent a lázadással, morális alapon azonban a legtöbb vitatott kérdésben Orbán Viktornak van igaza, így az őt célba vevő uniós kritika zöme igazságtalan. A kormány országhatárokon túli kommunikációjára azonban - véli - Orbán Viktornak jobban oda kell figyelnie, hogy a külvilág megértse a javaslatai, céljai mögötti ideológiát, módszereinek lényegét.
Stefka István: Vágyálmok - Álláspont - (teljes cikk)
„Magyarországon nincs mit szépíteni, Európa szégyene lett, az ország, ahol tucatnyi feltűnően műveletlen, erőszakos és, mert a tudatlanok mindig ilyenek, kapzsi férfi – férfi mind kivétel nélkül – és közöttük egy milliók türelmével visszaélve játszik és uralkodik” – írja a kényes ízlésű Majtényi László a múlt heti Élet és Irodalomban. Ezt szeretné látni, láttatni, ezt szeretné világgá kürtölni, sulykolni mindenfelé, vágyálmaitól hajtva. Érdekes emberek ezek, gyűlöletük messze-messze ér. Ők azok, akik „szeretik” hazájukat, „becsülik” népüket, azt a nemzetet, ahonnan ők is származnak.
Öröm tehát olvasni az ÉS-ben a fellelkesült úr további sorait Magyarországról: „…Budapestünk akárcsak városaink sora, a díszkövezett főtereket leszámítva, fizikailag is omlik, pusztul”, „Magyarország korszakhatárhoz érkezett, állunk egy sötét teremben, ahová bezártuk magunkat, az oxigén fogy és mindenfelé csukott ajtók”, „A széthullottságért, ha nem egyenlő mértékben, de szinte mindenki felel, aki a hatalom környékén egyáltalán megfordult”.
Juj, fenyegetőzünk is! Következményekkel kell tehát számolnia annak, aki a törvényes választásokon elért kétharmados pártszövetség elképzeléseit támogatja. Majd: „Bármerre tekintünk is, árulás és közöny mindenütt…” Kik ezek az önmaguk által felkent megmondóemberek, akik olyanokat fogalmaznak meg, amiknek aligha van köze a valósághoz? Sírnak, rettegnek, országos felelősségről papolnak, fenyegetőznek, ha kell harci riadót fújnak. Majtényi László volt adatvédelmi biztos csaknem úgy érez az általa leírt romok ormán, mint egykor Berzsenyi Dániel – ő okkal – kétszáz évvel ezelőtt: „Romlásnak indult hajdan erős magyar!” – verselt a költő. Csak akkor Habsburg-befolyás volt, és a német szó terjedése miatt veszélybe került anyanyelvünk.
Ma mi van veszélyben? Függetlenségünk, magyarságunk, anyanyelvünk, jogállamiságunk, parlamentáris demokráciánk? Ha igen, akkor tényleg érdemes lenne megkongatni a vészharangot. Ha Majtényi figyelne, látná, éppen a gazdasági függetlenségünk visszaszerzéséért folyik a küzdelem, amit az ország mérhetetlen eladósításával a baloldali kormányzat okozott.
Akkor hol volt Majtényi úr, amikor Hornék, Medgyessyék és Gyurcsányék áron alul, Magyarország számára előnytelenül eladták stratégiai ágazatainkat, a vízműveket, az elektromos műveket, a gázműveket, a Malévot? Az nem számított romlásnak, árulásnak? S amikor 2006. október 23-án Gyurcsány rendőrei szétverték a békés tüntetőket, akkor nem érezte magát sötét veremben? Miért nem szólalt meg a jogállamiság, a demokrácia, a köztársaság védelmében?
Maradjunk annyiban, hogy mélyen hallgatott, sőt sunyított! Pedig ez a tárgyilagosság is hozzátartozna az értelmiség felelősségéhez. Majtényi az elmúlt években többször bebizonyította, szíve nem Magyarországért dobog, hanem baloldali párttársaiért, a Millásokért, az MSZP-ért, a DK-ért, az LMP-ért s még ki tudja kiért, miért.
Vannak persze jó néhányan, akik hasonló gyékényen árulnak. Esetükben nem az ellenvéleményüket, ellenzékiségüket kifogásolom, hanem, hogy kinek, kiknek az érdekében teszik azt, amit tesznek. Kinek szolgálnak, amikor olyanokat és hasonlókat írnak le, mint például Mészáros Tamás a 168 Órában: „…a valutaalapnak elege lett ebből a szélhámos vircsaftból, amely visszaél a türelmével, s immár veszélyezteti szakmai és politikai reputációját… Az Orbán-rezsim a világ szemében nem szavahihető, ráadásul mai politikai gyakorlata egy sajátos önkényuralmi rendszer perspektíváját vetíti előre.” Ezt akár írhatta volna a Der Spiegel vagy a Die Zeit is. Mindenesetre ezeket a valótlanságokat, dezinformációkat úgy sugallja egy magyar újságíró, mintha régi barátja, érdekvédője lenne az IMF-nek. Érthetetlen. Vörös Imre volt alkotmánybíró ugyanebben a hetilapban már „lopakodó államcsínyről” vizionál. Ezekre a vádakra meg kell, s meg is lehet találni a választ. És szükséges is válaszolni rájuk, mert ha sokszor mondják, igaznak tűnnek majd, és a vágyálmok valóra válnak.
Egyre világosabb, hogy az ellenzék egyes politikusainak, famulusainak, értelmiségi holdudvarának küzdelme már régen nem Orbán Viktor és kormányának leváltásáért folyik. Magának a rendszernek a lebontása a cél, amit bármi áron szeretnének elérni. Ha kell a békemenetből békeharcot csinálnak, vagy osztályharcot a szabadságharcból (copyright 168 Óra), sőt ha szükséges külföldi gazdasági érdekcsoportokat hívnának segítségül a 2014-es választási győzelemhez. De ehhez össze kellene fogni az ellenzék színárnyalatainak. És ez ami nem megy.
Nem véletlen, hogy az 1989-es időszak zavaros gazdasági és politikai állapotainak visszatérte a vágyálmuk. Akkor mindent meg lehetett tenni, az átalakulási törvénnyel ezermilliárdos nemzeti vagyonelemek tűntek el. Nekik ez lenne kívánatos, egy kis anarchia.
Stefka István
Magyar Hírlap
Bajnai, a bedőlt bálvány
Nem politikai hipochonder, akinek valahonnan ismerős a Bajnai Gordon nevével habosított Együtt 2014 modellje. Ha valakinek a többször is reinkarnálódott Demokratikus Charta jut az eszébe a balos hármas szövetségről, nem jár messze az igazságtól. Az akut fasiszta veszély elhárítására, a világ fellármázására szakosodott, huszonegy évvel ezelőtt gründolt mozgalom volt a mintája a mostani formációnak.
Akkor tudniillik szintén az volt a tét, lehet-e antifasiszta koalícióba forrasztani az újraformálódó csontbaloldali és liberális erőket. Az MSZMP-bőrt színleg levedlő MSZP-t, valamint az antikommunista hangoskodással parlamentbe jutott, ám valódi bolsevik identitását kivillantó SZDSZ-t sikerül-e közös akolba hajtani, hogy elkergethessék az első szabadon választott kormányt.
A násztánc a célközönségnek szólt, amelyet azzal hergeltek a konzervatív kabinet ellen, hogy lám, eltelt egy-két év, és még sincs itt a Kánaán meg a nyugati életszínvonal. A frigyre összeboronálandó mátkapár, az MSZP és az SZDSZ a paraván mögött már rég egymásba borult.
Sőt, sosem vált szét, ami összetartozott. Az udvarlási rituálé része volt tehát a charta tevékenysége, amely a pre-, poszt- és konstanskommunista erők szalonképessé maszkírozására volt hivatott.
Megyeri Dávid
Magyar Nemzet
Uniós meccsek
Ami a mostani csúcstalálkozón történt, tulajdonképpen nem más, mint maga a demokrácia működése. Az unió ugyanis akkor mutatja a rosszabbik arcát, amikor egyes, magukat kizárólag gazdasági erejük alapján megítélő államok – vezetőik révén – fenntartják maguknak a jogot, hogy diktáljanak. Hogy az ő döntésüket fogadtassák el az erő pozíciójából akkor is, ha nyilvánvalóan a saját érdekük érvényesítéséről van szó. Most majdnem egyenlő felek, de legalábbis egymást erősítő koalíciók álltak szemben egymással. S a csata eldöntetlen.
Pataky István
Magyar Nemzet
Igazságszérum - 2004-ben nem erről az erkölcsről és morálról volt szó
Még az a szerencse, hogy van idő a szövetségesek felkutatására és meggyőzésére, a közös kassza sorsáról minden bizonnyal csak a jövő év elején döntenek a huszonhetek. A büdzsé harca után pedig ugyancsak együttes erővel kell visszatérítenünk az Európai Uniót a helyes útra, együttes erővel kell megújítanunk Európát. Az uniónak ugyanis nem a bölcsek kövét kellene megtalálnia, hanem az elhajított igazságszérumot, és az elgurult szolidaritáskapszulát.
2004-ben nem erről, az erkölcsről és morálról volt szó. Hova jutottunk?
Szarvas Szilveszter
Magyar Hírlap, Patrióta Európa Mozgalom
Olyan ez, mint az egészség: amíg megvan, nem igazán tudjuk értékelni
A történelem érdekes fogalom, a múlttal azonosítjuk, pedig a mindenkori jelen is történelem, csak legyen időnk, egészségünk és türelmünk kivárni, amíg kellő távolságból tekinthetünk rá és egykori önmagunkra. Ha megpróbálok visszaemlékezni, milyen igazán fontos dolog történt 2012-ben, ami ötven vagy száz év múlva is említést érdemel, nagyon kell törnöm a fejemet, de semmi sem jut eszembe.
Európában békeidő van, tele azokkal a válságokkal, mindenféle nyűgökkel és bajokkal, amelyekre csak békeidőben ér rá az ember, mert háborúban örül, ha még él. Olyan ez, mint az egészség: amíg megvan, nem igazán tudjuk értékelni, csak a betegség, a fájdalom döbbent rá bennünket, mit veszítettünk el.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Nehezen igazolható
Londoni elemzői vélemény szerint a makroszámok alapján - és különösen más országok mutatóival összevetve - nehezen igazolható, hogy a Standard & Poor's pénteken rontotta a magyar államadós-besorolást. Timothy Ash, a Standard Bank londoni befektetési részlegének felzárkózó gazdaságokra szakosodott közgazdásza a hitelminősítő péntek esti bejelentése után adott gyorselemzésében felidézte, hogy a hazai össztermékhez mért GDP-arányos államadósság-ráta még az S&P előrejelzése szerint is 73 százalékra csökken az év végéig - miközben az EU-átlag 86,8 százalék -, és az államháztartási hiány 3 százalék körül lesz. Timothy Ash ezzel összevetette, hogy az S&P Portugáliát is a Magyarországnak most megadott "BB" szintű osztályzattal tartja nyilván, jóllehet Portugália államháztartási deficitje 5 százalék, GDP-arányos államadóssága pedig 120 százalék.
MTI, Patrióta Európa Mozgalom
Figyeljük a sakktáblát, a bábuk mozgását, de a kezeket nem látjuk
Az internet korában bárki tájékozódhat ezerféle lap és fórum segítségével, ha van kedve és ideje, de nem hiszem, hogy azzal a megnyugtató tudattal áll fel a számítógép mellől, hogy már a teljes igazság birtokában van. Elég a jelenleg folyó helyi háborúkra utalnom, amelyekről még utólag sem mindig tudjuk megállapítani, voltaképpen miért is törtek ki, s főleg milyen hatalom húzott belőlük hasznot.
Példa gyanánt elég az iraki háborút említenem, amely rengeteg áldozattal és rombolással járt, de semmit sem oldott meg. Sejtéseink persze vannak, mint a hallgatag Kádár-korban, de bizonyítékaink nincsenek. Figyeljük a sakktáblát, a bábuk mozgását, de a kezeket nem látjuk. Az újságírók ugyanúgy találgatnak, mint az olvasók. Talán jobb is így: ne idegesítsük magunkat.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap