Házasság? Szerződés?
A házasság szentségének polgári jogi szerződéssé való degradálása hosszú, nagyon hosszú, ám annál egyenesebb úton vezetett el egy gyermek meggyilkolásáig. Lehet, hogy nem akarjuk tudomásul venni, de ő a család állami eszközökkel való szétbontásának, a társadalom züllésének az áldozata.
Azon társadaloménak, amely első lépésben megfosztja szentségétől a házasságot, majd pusztán két ember szerződésének hazudja, utóbb pedig vonakodik legalább szerződéses kötelezettségeit betartani, s igényt formál rá, hogy szerződésszegése következmények nélkül maradjon.
A liberális, individuális szemlélet halálos áldozata, akinek – a hírek szerint – azért „kellett” meghalnia, hogy ne legyen útjában egy individuumnak, akinek pedig „járt a boldogság”. A logika, ami állítólag a gyilkos tett mögött áll, kísértetiesen azonos a házasság felbonthatóságát hirdető – a felvilágosodás korában gyökerező liberális, állami – ideológiával.
Eszerint, mivel az embernek mint egyénnek joga van a boldogsághoz, egy korábbi rossz döntésének következményeit nem köteles holtáig viselni.
... A társadalom szerves, szakrális felfogása helyére társadalmi szerződéses ideológiák léptek, az értékekben való gondolkodás helyét az érdekek rendszeréről való spekuláció vette át, s mindez szükségképpen érte utol a házasságról és a családról való gondolkodást.
Csakhogy a tekintélyek által egykor ránk rótt kötelezettségek elutasítása után immár a szerződéseinket, a magunk vállalta kötelezettségeket is vonakodunk betartani, és pusztán érdekeinkre, „boldogsághoz való jogunkra” hivatkozunk. A gyilkos is ekként vélekedett.
Szmodis Jenő
Magyar Hírlap
Két Magyarország
Nagy nehezen „észre vétetik” a balliberális szerzőknél, hogy nem úgy van az – mint hitték ez idáig –, hogy az a normális állapot, ha baloldali-balliberális, kozmopolita-internacionalista kormányzás és kánon uralkodik az országban, s ha mégis egy jobboldali korszak jönne, akkor az csupán történelmi „kisiklás”, amit gyorsan orvosolni kell, és orvosolni is fognak.
Lassan talán megértik, hogy ennek az országnak minimum a fele, de a felmérések alapján annál sokkal nagyobb része számára nem a liberális jelszavak a fontosak, hanem a hagyományok, a nemzet, a kereszténység, a család megtartó ereje, a határon túli magyarok sorsa, a tekintély, a jó erkölcs és még sorolhatnám.
Fricz Tamás , Patrióta Európa Mozgalom
Magyar Hírlap
"Veszélyes hulladékkal" eteti az emberek millióit a globális nagytőke
Bogár László szerint a globális élelmiszeripar számára a legnagyobb profitot az élelmiszernek látszó „veszélyes hulladékok” hozzák, amelyekben a legkülönbözőbb adalékokkal érik el, hogy ízük, állaguk a vonzó legyen. A globális média sok ezermilliárd dolláros reklámmasinériája pedig érti a módját annak, hogy mindezt hogyan kell olyan mennyei élvezetként eladni, amely a függővé válást már gyermekkorban rögzíti.
Magyar Hírlap
"Mondj el mindent!"
Döntő fontosságú kérdés tehát, hogy a lassan kibontakozó, hosszú választási kampány során sikerül-e a viszonyokat úgy átalakítani, hogy a többség számára mégis elbeszélhető legyen a lényeg. A Bajnai nevével fémjelezhető törekvés lényege viszont éppen az, hogy ezt megakadályozza. Az Együtt 2014 egy szociológiai-politológiai értelemben kétségtelenül érdekes kísérlet arra, hogy a kollaboránsok elérjék: a kifosztott többség ismét attól a struktúrától várja helyzetének megoldását, amely az eddigi kifosztást előidézte. Vagyis hogy „a szembekötve vakon vezetés” továbbra is meghatározó maradjon a magyar társadalomban.
Bogár László
Magyar Hírlap
Az LMP, akár a Fidesz (annak idején)
Markáns különbség van persze az akkori és a mostani végkifejlet között, amennyiben 1994-ben sem Grósz Károly, sem Németh Miklós nem akart visszatérni a hatalomba. Tudták, hogy a múltjukkal nem lennének képesek hitelesíteni a jelen üzeneteit. Ellenben most itt van nekünk Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon (a háttérben Kuncze Gáborral, Magyar Bálinttal és Kóka Jánossal), hogy szolgálatba helyezze önmagát, és óvó szárnya alá vonja Magyarországot.
Amit kacagás nélkül kellene kibírnunk. Az LMP-nek pedig hozzájuk kellene jó arcot vágnia. És Bajnaiék fenemód csodálkoznak, hogy az a politikai közösség, amely nem is olyan régen leginkább az ő hatalomgyakorlásukkal szemben fogalmazta meg önmagát, ódzkodik összesimulni velük, tartózkodik felvállalni múltjukat.
A Lehet Más a Politika most nem dönthetett másként, ha valamit is meg akart őrizni eredeti céljaiból, ha nem akarta felszámolni önmagát mások oltárán.
Borókai Gábor
Heti Válasz, Patrióta Európa Mozgalom
Fricz Tamás: Két Magyarország - (teljes cikk)
Egy ismert balliberális hetilapban Bruck András író érzelmektől sem mentes, szinte fájdalmas, kétségbeesett írásban (Viktor nem fog elmenni. Élet és Irodalom, 2012. november 9.) számolt be arról, hogy a számára másik politikai oldallal gyakorlatilag minden összekötő híd lerombolódott, a két tábor között immár nincs semmilyen átjárás. A balliberális szempontból egyébként hatásos írás azzal a konklúzióval zárul, hogy két, teljesen más világ áll egymással szemben, s ezért immár nem maradt más megoldás, mint az, hogy békében váljon el egymástól a két oldal.
Nem áll szándékomban Bruck cikkét különösebben népszerűsíteni, de kétségtelen, hogy fontos írás, amely vélhetően hitelesen tájékoztat bennünket a balliberális táboron belüli, különösen radikális, ultraliberális értelmiségi holdudvar aktuális és súlyos hangulatváltásáról.
Márpedig ez az ultaliberális értelmiségi kör hangulatában, életérzésében odáig jutott – amit ez az írás plasztikusan tükröz vissza –, hogy Magyarország kettészakadt, és innen nincs visszaút. Ezek szerint határkőhöz érkeztünk, eddig ugyanis a baloldali-balliberális tábor éles és kíméletlen, gyűlölködő támadásban élte ki magát az Orbán-kormánnyal és a nemzeti oldallal szemben, hol itthon, hol külföldön, hol az Európai Unió és Európai Parlament színpadain, s az a remény éltette, hogy „legyőzheti” egy kíméletlen küzdelemben az ellenséget, rövid időn belül visszaveheti a hatalmat akár előre hozott választások, akár forradalom által, akár bármi áron, de legeslegkésőbb a következő választásokon.
Háborút folytattak-folytatnak tehát a jobboldallal szemben, s hittek-hisznek abban, hogy a háború megnyerése után „helyreáll” a rend Magyarországon. A „fasiszta” és „náci”, valamint „antiszemita” és „rasszista” – a többi szokásos és unalmas jelzőt hely hiányában mellőzöm, úgyis ismerik a kedves olvasók – jobboldal perifériára szorítható lesz, marginalizálható, s akkor végre újra felzárkózunk a „modernitáshoz” és a „normalitáshoz”, no meg persze Európához és a Nyugathoz a „mucsa” után, s mindenki boldog lesz e 93 ezer négyzetkilométeren.
És most lám: Bruck András elsőként azt fogalmazza meg, hogy ezek a szép balliberális álmok illúziók, Viktor nem fog elmenni. Mit jelenhet ez?
Megítélésem szerint annak a nem teljesen nyílt belátását a baloldal részéről, hogy ebben az országban a nemzeti-konzervatív gondolkodás megerősödött, és gyökeret eresztett. Nagy nehezen „észre vétetik” a balliberális szerzőknél, hogy nem úgy van az – mint hitték ez idáig –, hogy az a normális állapot, ha baloldali-balliberális, kozmopolita-internacionalista kormányzás és kánon uralkodik az országban, s ha mégis egy jobboldali korszak jönne, akkor az csupán történelmi „kisiklás”, amit gyorsan orvosolni kell, és orvosolni is fognak.
Lassan talán megértik, hogy ennek az országnak minimum a fele, de a felmérések alapján annál sokkal nagyobb része számára nem a liberális jelszavak a fontosak, hanem a hagyományok, a nemzet, a kereszténység, a család megtartó ereje, a határon túli magyarok sorsa, a tekintély, a jó erkölcs és még sorolhatnám.
És ettől a felismeréstől mélységesen csalódottá és elkeseredetté válnak, ami pontosan érződik Bruck András írásán. (Dániel Péter Izraelbe való „menekülésének” szándéka is ezen érzület szélsőséges megnyilvánulása.) Rájönnek, hogy ezt az országot nem tekinthetik a sajátjuknak, és nem alakíthatják-formálhatják a tetszésük szerint, mint tették azt sok-sok évtizeden át. Rájönnek, hogy immár egyértelmű: a jobboldal vagy nemzeti oldal a továbbiakban nem hódol be, és nem enged. Hosszú távú együttélésre kellene tehát berendezkedni a jobboldali táborral.
Ám, ha jól értem Bruck András elkeseredett mondatait, akkor a patthelyzet beismerése nem a kényszeredett együttélésre való berendezkedés stratégiáit készíti elő. Nem a polgárháború befejezését, a frontvonalakon a „fraternizáció” megkezdését, a „tapogatózó” tárgyalásokat, egy jó békekötés – szerencsés esetben az „örök béke” (Kant) – feltételeinek megteremtését.
Ellenkezőleg: a nemzeti oldal tartós megerősödése, a nemzeti civil társadalom látványos kiépülése (lásd: Civil Összefogás Fórum, Civil Együttműködési Tanácskozás stb.) arra a következtetésre juttat egyes balliberális gurukat, hogy a „végső harc” megvívása esélytelen, a győzelem lehetősége elveszett.
A megbékélés lehetősége viszont, úgy látom, fel sem merül az említett körben. Marad tehát a brutális következtetés: csendben váljunk el egymástól, balliberális-posztszocialista-globalista tábor, illetve nemzeti-konzervatív tábor. Nincs több dolgunk egymással. E ponton – lásd Bruck írását – megszűnnek az indulatok.
Nincs többé harag. Nincs többé közös pont. Kész, vége. Hiszen a párkapcsolatokban is így van: amíg haragszunk a másikra, amíg dühösek vagyunk, addig közünk van a másikhoz. Ha már csak csendesen és ernyedten nézünk a másikra, s már nincs bennünk semmi indulat, akkor ott van vége a kapcsolatnak.
A kérdés csak az: hogyan gondolják a balliberális körök a „váljunk el csendben egymástól” kivitelezését? Az országon belül maradva húzódnak vissza saját köreikbe, megszakítva minden párbeszédet? Vagy – mint Dániel Péter – az ország elhagyása az alternatíva?
Fontos kérdés, amelyre válaszolniuk kell. A nemzeti és konzervatív tábor, amelyik egészen biztosan itt marad ezen a földön, kíváncsi erre, mert ez egyáltalán nem mindegy a jövőt illetően.
Fricz Tamás
Magyar Hírlap
Mindenben megújulni
Először is erős nemzetstratégiai célokat kell kitűznünk. Tíz éven belül érjük el, hogy: az államadósság 50 százalék alatt legyen, deficit helyett többletet mutasson a költségvetés, tartósan dinamikus növekedés legyen (4- 5 százalékos stabil és 5-7 százalékos kiugró mértékkel), teljes foglalkoztatás legyen, bővüljön a népesség, és a globális versenyképességben az első húsz között legyünk. Ehhez folytatni kell a megújulást.
Matolcsy György
Heti Válasz
A "nyolc év" emberei Bajnai mögött - azaz fő a megújulás!
Gyurcsány Ferenc korábbi szövegírója, Kóka János egykori jobbkeze és az MSZP– SZDSZ-kormányt végigszolgáló államtitkár is segíti a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 mozgalmat.
Noha visszatérésekor Bajnai Gordon fontosnak nevezte a szembenézést az utóbbi két, az azt megelőző nyolc és a rendszerváltás óta eltelt huszonkét év tanulságaival, számos fajsúlyos, az MSZP– SZDSZ-kormányzás alatti háttérember segíti az Együtt 2014 mozgalmat.
A Fővárosi Törvényszékhez beadott egyesületi nyilvántartásba vételi kérelemből kiderül, hogy a mozgalom jogi ügyeit dr. Tordai Csaba ügyvéd intézi, aki lényegében végigszolgálta a Medgyessy– Gyurcsány–Bajnai-kormányokat. Tordai 2003–2005 között az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott, 2007. július 1-jétől 2008 februárjáig a Miniszterelnöki Hivatal jogi és koordinációs szakállamtitkára, 2008 februárjától a MeH államtitkára volt.
A kérelmen szerepel még Gyurkovics Tamás neve is, aki egykoron Gyurcsány Ferenc első számú szövegírója, majd pedig Lendvai Ildikó volt MSZP-elnök kommunikációs főtanácsadója volt. A Magyar Nemzet információi szerint az Együtt 2014-ben szervezői szerepet szánnak Kóka János egykori SZDSZ-elnök jobbkezének, Kátai Gábornak, aki korábban az SZDSZ frakciójának munkatársa volt.
Kátai neve akkor vált ismertté, amikor a pártban etikai vizsgálatot indítottak Kóka ellen. Az akkori frakcióvezetőt azzal vádolta az SZDSZ-vezetés, hogy ajánlószelvények gyűjtésével és rendezvényeinek támogatásával segítette a Lehet Más a Politika kampányát. A gyanú szerint Kóka és az LMP között Kátai Gábor volt az egyik összekötő.
Magyar Nemzet
Demagógok koalíciója
Ilyesféle dolgokon merengek, látva a lapok címoldalain, a televíziós híradókban és az internetes portálokon folyó ellenzéki mozgalmakat, pártosodó törekvéseket, hogy mi akar párt lenni, kik maradnának meg mozgalmárnak, ha így is részt vehetnének a választás „megmérettetésén”, hogy érdemes-e a nevük megjegyzésével kísérletezni. Aligha.
Legalábbis egyelőre. Olyan elenyésző támogatottságú csoportozatokról van szó, hogy belátható időn belül nem jósolható nekik nemhogy történelmi, de még pártpolitikai szerep sem, és – momentán? – oly erős az egyedi önérvényesítő rögeszméjük, hogy alkalmi koalíciós összeborulás sem valószínű.
A sajtó butasága és korrumpáltsága emel hírértékűvé olyan eseményeket, amelyeknek hatóköre – mondjuk – egy belvárosi sétálóutca harmincméteres szakasza vagy egy éppen csak parlamenti párt „belső feszültsége” valamiféle „koalíciós kényszer okán”.
Alexa Károly
Magyar Hírlap
Rémálom a sógoroknál
Ezerszer, millió helyen beszéltünk már e problémáról. De amíg a magyar politikusok csak megszokott fordulataik között emlegették azt, hogy megvédik az országot a spekulációtól és véget vetnek a földek kiárusításának, addig mindenki nyugodtan hajtotta álomra a fejét az osztrák nagykövetségen is.
A kellemetlen ébredést minden bizonnyal az okozhatta, hogy a húszévnyi szónoklat után most megjelent egy konkrét jogszabálytervezet is a parlament előtt. Egy olyan javaslat, ami nemcsak elvi óhajként, hanem a gyakorlatban is felszínre hozhatja a magyar föld körüli spekulációt. Véget vethet annak az időszaknak, amikor a helybeliek számára is rejtély maradt, ki a tulajdonosa, bérlője, valódi művelője a falu határának.
Rendeződhetnek végre a földkárpótlással szétzilált, itt-ott már anarchikussá váló hazai birtokviszonyok. Egyértelmű és egyszerű lesz a helyzet, mint a matematikában a kétszer kettő. Az kaphatja meg a földet, aki valóban termel rajta, ráadásul nem a földgolyó, vagy az ország másik végén, hanem az adott környéken lakik.
Nánási Tamás
Magyar Nemzet