Az utolsó esély
Most mélységében és alaposan kell változtatni a helyzeten. Oda kell ütni, ahol valóban fáj, ha végleg meg akarunk szabadulni ettől a Janus-arcú időszaktól, és valahová a régmúlt idők borzongató látványosságai közé – mondjuk egy ijesztő panoptikumba – szeretnénk száműzni a szocialista bratyivilágot. Ez következhet most az agráriumban.
Abban a nemzetgazdasági ágazatban, amelyik ugyan jelentős veszteségeket szenvedett el az elmúlt évtizedekben, ám továbbra is Magyarország egyik kitörési lehetőségének számít. Azt a hazai mezőgazdaságot érhetik el az alapvető változások, ahol mindent elrontottak a kilencvenes évek elején, amit csak lehetett, és ahol az uniós csatlakozás egy alapos, szinte földre fektető mélyütéssel ért fel. S ahol szinte csak egy valami élt túl minden megrázkódtatást, sőt, egyre erősödött tőle.
Ez pedig a nagybirtokrendszer, amit évszázadok óta cipel a hátán az ország, legyen szó uradalomról, szocialista nagyüzemről, tőkés latifundiumról.
Nánási Tamás
Magyar Nemzet
A csehek szerint is valamit tenni kellene a Beneš-dekrétumokkal
Újra feléledtek az ezerszer eltemetett Beneš-dekrétumok. Jó lenne ez ügyben végre tenni valamit - mutat rá a Lidové Noviny című konzervatív cseh napilap szerdán annak kapcsán, hogy az Európa Parlament illetékes bizottsága néhány napja napirendre tűzte a témát. "Magyarország ismét a cseh újságírók látókörébe került. A dolog mégiscsak többet érdemelne néhány buta megjegyzésnél arról, hogy a dekrétumok védelmezőinek és kritikusainak kölcsönösen szükségük van egymásra. Miről van tehát szó?" - teszi fel a kérdést Bohumil Doležal ismert cseh politológus. "A példák vonzóak. Még a rosszak is" - című jegyzetében, amelyet a véleményoldalán közöl az újság.
Doležal leszögezi: Szlovákia a cseh példa nyomán fogadott el nyilatkozatot a Beneš-dekrétumok sérthetetlenségéről, amelyek nyilvánvalóan ellentétesek az euroatlanti államok jogrendjével.
"Politikai szempontból ugyanakkor nyilvánvaló, hogy már 1990-ben lehetetlen volt bármiféle módon lényegesen módosítani azt az állapotot, amely érvényesítésük következtében alakult ki: széles körű, tömegeket érintő bűncselekményről van szó, miközben az elkövetéstől már sok év telt el. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lehetne, vagy nem kellene valamit tenni" - írja Doležal.
Úgy véli: arra azonban volt lehetőség, hogy kölcsönös megegyezéssel az elkövetők és a sértettek között mérsékeljék néhány sérelem következményét.
"Ehelyett a cseh politikusoknak, valamint azok újságírói, illetve történészi lobbijainak sikerült elérniük, hogy az egész ügyet befagyasztották és elhalasztották annak reményében, hogy a közös jövő nyomására feledésbe merül. A szlovák politikusok sajnos követték a cseh nyomokat. A példák vonzóak, főleg azok a rosszak" - írja Doležal. Hozzáteszi: míg a német politika ebbe a cseh (és szlovák) hozzáállásba beletörődött, a kisebb érintett országoknak (Magyarország és részben Ausztria) ez problémát okoz. "Őket az ügy közvetlenebbül érinti, mint Németországot" - állítja a politológus.
Szerinte közép-európai problémáról van szó: a nyugati demokráciák Sztálin Oroszországával egyetértésben végül is áldásukat adták a vagyonelkobzással egybekötött lakossági kitelepítésekre. Tudniuk kellett, hogy azok embertelenek lesznek. Oroszország így játszva megszerezte a közép-európai térséget, míg a Nyugat sok évre elveszítette itt bármiféle politikai befolyását.
"A múltban keletkezett konfliktusok ma is veszélyeztetik Közép-Kelet-Európát, és ízletes falattá teszik őt Kelet nagyhatalmi étvágya számára. Ez a helyzet rendkívül veszélyes, bár nem tudom, mit lehet vele még tenni. Valamit azonban mégis tenni kellene" - zárja eszmefuttatását a magyar ügyekben járatos Doležal.
MTI, Felvidék.ma, patriotaeuropa.hu
Hallgatni sokkal nehezebb
Nincsenek egyenlő pályák és egyenlő esélyek. Nagy nemzet vagyunk, de nem vagyunk egy gazdasági vagy társadalmi világhatalom, ezért ránk adott esetben más szabályok vonatkoznak. Kifejezetten sértő hogy a nemzetközi szervezetek nem tartják sokra azokat az eredményeket, amelyeket a magyar emberek az utóbbi huszonkét évben elértek.
Az IMF-nek fogalma sincsen arról – és sajnos úgy látom, nem is érdekli -‚ hogy a magyar emberek mennyi áldozatot hoztak a rendszerváltás óta a tisztességes boldogulás reményében. Az ellenzék pedig mindent megtesz, hogy manipulálja a közvéleményt. A magyar kormánynak világossá kell tennie, hogy miben nem enged az IMF-nek és az EU-nak.
Lázár János
Magyar Nemzet
Bírálat híján tanácstalan a német sajtó
Zavart bizonytalanság jellemzi Orbán Viktor berlini látogatása után a magyar kormány elleni támadásokra berendezkedett német sajtót. A magyar vendéget ugyanis nem fogadta olyan kritika, amely alkalmas lett volna a kormányfő további becsmérlésére.
Stefan Lázár
Magyar Nemzet
Ki írja újra a görög receptet?
A gond csak az, hogy a görög társadalom nem hajlandó további megszorításokat vállalni, a hitelezők pedig nem hajlandók további kölcsönöket nyújtani.
Ha tehát még lenne is olyan gazdasági recept, amivel a jelenlegi bajok orvosolhatók lennének, azok még akkor sem volnának megvalósíthatók. A görög páciens eddigi félrekezelésének sem hajlandó ugyanis senki sem megfizetni az árát, az új gyógymódról már nem is beszélve.
Szalontay Mihály
Magyar Hírlap
Merkel és Orbán szót értett egymással - ez nagyon rossz hír Magyarország hazai és külhoni ellenségeinek
Angela Merkel diplomáciai partnerét Orbán Viktornak hívják, és bár magam is olvastam Róna Péter nagy ívű jóslatát pár hónappal ezelőtt, egyáltalán nem úgy tűnik, hogy bárki – német kormány, Brüsszel, globális hatalom – is „levenné” a „periféria” kormányfőjét ebben a különös, limeseken túli országban. Merkel és Orbán szót értett egymással, s belátom, ez tényleg rossz hír azoknak, akik fizikai fájdalmat éreznek, ha Magyarország sikereket, még ha csak apró, falatnyi sikereket is ér el a világban.
Szentesi Zöldi László
Magyar Hírlap
Egy elismerés Janus-arca - Teljes cikk, egy újabb, az országunkat befeketíteni szándékozó provokációról
„Feltételezhető, de nem bizonyítható, hogy valamilyen külső – Magyarországról jövő – befolyásolás hatására jutott Lawrence Ferlinghetti amerikai költő arra a döntésre, hogy »emberi jogi aggályok miatt« visszautasítja a Magyar PEN Club által alapított Janus Pannonius-nagydíjat és az elismeréssel járó ötvenezer eurót. Nehezen elképzelhető, hogy magától fogalmazta volna meg szélsőséges véleményét a hazai politikai vezetésről, amelyet »szélsőjobboldalinak« és »kirekesztőnek« írt le. Akárki(k)nek is állt érdekében mindez, sajnálatos, hogy éppen egy olyan kezdeményezést sikerült lejáratni – és ezzel a magyar kultúra nemzetközi presztízsén rést ütni –, amely megkérdőjelezhetetlenül nemes célt szolgálna” – mondta lapunknak Szőcs Géza, a Magyar PEN Club elnöke.
A Magyar PEN Club által első alkalommal odaítélt Janus Pannonius-nagydíjat „emberi jogi aggályok miatt” visszautasította Lawrence Ferlinghetti amerikai költő – számolt be csütörtökön a Los Angeles Times című amerikai napilap internetes kiadásában az amerikai költő levélben megfogalmazott döntéséről. „Mivel a díjat jelenleg részben a magyar kormány finanszírozza, és mivel a jobboldali rezsim politikája a tekintélyelvű irányítás felé, következésképpen a szabad véleménynyilvánítás és a polgári szabadságjogok korlátozása felé tolódik, nem tartom lehetségesnek, hogy az Egyesült Államokban elfogadjam a díjat” – idézi a lap a levelet.
A PEN Club azzal a szándékkal alapította a részben magán-, részben kormányzati forrásból finanszírozott Janus Pannonius-fődíjat, hogy „egyfajta költői Nobel-díj szerepét töltse be a világ irodalmi életében”, és olyan szerzőknek kívánja odaítélni, akiknek „költői életműve illeszkedik az európai kultúra főáramába”.
Mint ismert, a 93 éves, San Franciscóban élő amerikai költőnek szeptember végén ítélte oda egyhangúlag a Bollobás Enikő irodalomtörténész-műfordító, Tomaso Kemény Olaszországban élő magyar származású költő, Szőcs Géza költő, Edwin Thumboo szingapúri és Dorin Tudoran Amerikában élő, román származású költő alkotta, öttagú nemzetközi zsűri az 50 ezer euróval járó fődíjat. „Az 1919-ben New York államban született, a II. világháborút is megjárt Ferlinghetti a beatnemzedék alkotója, leghíresebb versgyűjteménye a magyarra még le nem fordított A Coney Island of the Mind. Továbbá az általa alapított City Lights kiadónál jelent meg az ötvenes években szinte az egész amerikai beatirodalom” – hangsúlyozta akkor Szőcs Géza, a Magyar PEN Club elnöke.
„Nagyon meglepett minket Ferlinghetti döntése, hiszen szeptember végén nagy megtiszteltetésnek vette, hogy neki ítéltük a díjat, és örömmel elfogadta azt. Megkezdődtek az egyeztetések, hogy hol és milyen formában kerítsünk sort az elismerés átadására. November végén lakóhelyén, San Franciscóban tartottuk volna az ünnepélyes díjátadót az általa alapított City Lights kiadó könyvesboltjában.
Azonban körülbelül egy hete jelezte nekünk, hogy aggályai támadtak a díjjal kapcsolatban, miután tudomást szerzett arról, hogy azt részben a magyar kormány finanszírozza. A Magyar PEN Club által alapított, részben államilag támogatott díjat a kormányzattal azonosította, amelyet ő »szélsőjobboldalinak« és »kirekesztőnek« vél, ezért döntött úgy, hogy nem kér a támogatásból.
Mintegy megoldásként felajánlottuk neki, hogy amennyiben őt zavarja az állami szponzoráció, az elismeréshez járó 50 ezer eurónyi összegből elvonjuk a kormányzati részt, és csak a magántámogatók által felkínált pénzt adjuk át. Ő pedig azt javasolta, hogy olyan hátrányos helyzetben lévő magyar szervezetek között osszuk szét a neki szánt összeget, amelyek a szólásszabadságért küzdenek.
Megkértük, hogy nevesítse ezeket a szervezeteket, ám mivel nem mondott konkrétumokat, felajánlottuk, hogy a PEN Club és a Klubrádió közösen tesz majd javaslatot a támogatandó csoportokra. Magyarországon a leginkább hátrányos helyzetűek a roma művészek, alkotók, ezért közülük választottunk volna. Úgy vélem, e két igen rugalmas gesztust részünkről méltányolnia kellett volna, és úgy tűnt, hogy sikerül megegyeznünk a díj sorsáról, de végül – emberi jogi aggályokra hivatkozva – mégis úgy döntött, hogy visszautasítja az elismerést, és semmilyen formában nem kívánja elfogadni” – mondja Szőcs Géza, a Magyar PEN Club elnöke.
A kérdésre, hogy vajon mi állhat a váratlan visszalépés mögött, az elnök úgy fogalmazott: „Feltételezhető, de nem bizonyítható, hogy valamilyen külső – Magyarországról jövő – befolyásolás hatására jutott erre a döntésre az író. Nehezen elképzelhető, hogy elkezdte volna tanulmányozni a magyar kormányzat támogatási rendszerét, ahogy az is, hogy magától fogalmazott volna meg ilyen szélsőséges véleményeket a hazai politikai vezetésről.
Akárki(k)nek is állt az érdekükben mindez, sajnálatos, hogy éppen egy olyan kezdeményezést sikerült lejáratni – és ezzel a magyar kultúra nemzetközi presztízsén rést ütni –, amely megkérdőjelezhetetlenül nemes célt szolgál. A politikai vezetést lehet kritizálni, a rossz döntéseket bírálni, de ha olyan dolog születik, ami jó, annak örülni kellene, és nem céltáblának használni. Mi a lelkiismeretünk szerint ítéltük oda a díjat Ferlinghettinek, akit az egyik legjelentősebb mai költőnek tartok, és a történtek ellenére továbbra is nagyra becsülök. Sajnáljuk, hogy így döntött.”
Zsigmond Nóra
Magyar Hírlap
Berlini kapcsolat
Berlinnek ugyanis meg kell értenie, hogy Budapest néha karcos stílusával is inkább csak Európa tehetetlenségéért haragszik, s nem ellene érvel. S az Orbán-kormány itthon sem a demokrácia lebontásán, hanem az ország átalakításán dolgozik.
Stier Gábor
Magyar Nemzet
Sarkosan fogalmazva - (teljes cikk)
Nem láttam Paul Lendvai végtelenül tárgyilagos és szeretetteljes filmjét hazánk mai állapotáról, nyilatkozatában elítéli a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap ezzel foglalkozó cikkeit. Nem érdekes. Van azonban egy pont, ahol meg kellett állnom: „Lendvai szerint a film kritikusai nem figyelnek arra a fontos jelenségre, hogy a szereplők, mint például Váradi Júlia újságíró, a Klubrádió műsorvezetője, vagy Bauer Tamás közgazdász, Ungváry Rudolf író évek óta nem kapnak megszólalási lehetőséget a jobboldali magyar sajtóban”.
Hát igen, ez szörnyű, lapunk olvasói is elégedetlenek minden bizonnyal. Csak erről eszembe jutott, hogy a nemzetinek nevezett értelmiség képviselői viszont évek óta nem kapnak megszólalási lehetőséget a baloldali magyar sajtóban.
Valószínűleg nem is vágynak erre a nagy megtiszteltetésre, engem kifejezetten megsértene, de tudjuk, hogy valódi „értelmiség” eleve csak a balliberális oldalon létezik, most éppen kirekesztve szenved. A helyzet az, hogy a jobboldali értelmiség a közszolgálati médiában is alig fordul elő, mert minden változás ellenére nagyjából ugyanazok és ugyanolyan szellemben készítik és szerkesztik a műsorokat, elég némi undorral és beletörődéssel megtekinteni a műsorújságot, már nézni és hallgatni nem is kell.
Tudom, hogy nem vagyok méltó arra, hogy egy sorban említsenek a fent nevezett hölggyel és urakkal, de legalább tíz éve még a környékén sem jártam a Magyar Rádiónak vagy a magyar televízióknak, és ezzel egyáltalán nem vagyok egyedül, hiszen mindenki tudja, hogy érték és gondolat csak a baloldalon terem.
Olyan a helyzet, mint a kommün bukása után, ugyebár akkor is Bécsből és Berlinből mondták meg az emigránsok, mi történik Magyarországon, majd ismert okoknál fogva később már a butábbak Moszkvából, a szemfülesebbek New-Yorkból szidták ezt a pocsék országot. A hír már akkor is hazugság volt, a vélemény pedig merő gyűlölet és rágalom.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Vita, vitapartner nélkül
És itt jön a képbe Paul Lendvai, akit lehet szeretni és nem szeretni, kritizálni, és lehet nem egyetérteni vele. A múltjában valóban vannak furcsaságok, amelyeket próbáltak már dokumentumokkal alátámasztani, ezeket ő megpróbálta rendre megcáfolni. Az 1957 óta Ausztriában élő Lendvai igen jó kapcsolatokat épített ki új hazájában és a világsajtóban is akár a szocialista, akár a néppártokkal.
Kevesen mondhatják el azt, amit ő, hogy Václav Haveltől Bruno Kreiskyig sok neves politikusnak élvezte a bizalmát. Amikor utoljára Magyarországon megjelent az országot kritizáló könyve, mindenáron szerettem volna találkozni vele, hogy kihívjam egy nyilvános vitára.
Tudtam, hogy hol fog dedikálni, így bementem a boltba, megvettem a könyvét, és megkértem az üzlet tulajdonosát, dedikáltassa nekem. Beletettem egy névjegyet, reménykedve, hogy nem utasít vissza, mégis kiáll velem egy vitára. A dedikáció másnapján visszakaptam a könyvet dedikálatlanul, névjegy nélkül, a válasz annyi volt, hogy Lendvai úr nem kíván velem kapcsolatot teremteni semmiféle nyilvános vita formájában.
Vámos György
Magyar Hírlap