Nem jött be
Németország a barátunk. Angela Merkel is az. És egy percig sem vitás, hogy a Magyarországot érintő ügyekben a berlini kancellárián, és nem a vadkeletre alkalmanként jó kövér előítéletekkel kiruccanó liberális újságírók döntenek – szerencsére.
Az a tény, hogy csak az elmúlt két évben ötmilliárd eurónyi német befektetés érkezett hazánkba, másfél tucat új gyárat építettek, és a német befektetésektől immáron egymillió magyar ember boldogulása függ, mindennél beszédesebb.
Szentesi Zöldi László
Magyar Hírlap
Utcán a politika
Gondolom, sokan vannak, akik bár nem kritikátlanul szemlélik a kormány tevékenységét, érdekeltek a sikerében. Akik nem úgy képzelik a jó kormányzást, hogy az országot kívül-belül eladósítva a végletekig kiszolgáltatottá kell tenni. Akik számára nem az a kérdés, hogy Bajnai, Mesterházy, Gyurcsány vagy a Milla vezesse-e a jövőben az országot.
Akik nem egy helytartót szeretnének Batthyány Lajos székében látni. Akik szerint a válságkezelés terheit nem csupán a lakosságnak, a családoknak kell viselniük. Akik szerint a mai világban is van jelentése, tartalma az önrendelkezésnek. Akik szerint nem az a nemzeti érdekek helyes képviselete, hogy gondolkodás nélkül aláírjuk az elénk tett papirost. Akik nem szeretnének visszatérni a 2010 előtti világba. Őket várják a második békemeneten.
Szerető Szabolcs
Magyar Nemzet
Szentesi Zöldi László: Nem jött be - Álláspont - (teljes cikk)
Jelentem: hát, ez most nem jött be.
Hetek, mit hetek, hónapok óta duruzsolnak, előrevetítenek, jósolgatnak a baloldali sajtóban: Merkel majd szépen leszedi a tíz körméről Orbán Viktort, ha legközelebb találkoznak. Ha a népszavásoknak, a 168 órásoknak és a többi orákulumnak hinnénk, akkor mi is elkövetnénk a hibát, amit az ő olvasóik talán elkövetnek: összetévesztenénk a kancellárt mondjuk a Frankfurter Allgemeine Zeitunggal.
Ehhez a mondathoz azért feltétlenül hozzátartozik, hogy nevezett lap szerint már a német kereszténydemokratáknak is nagyon fáj, hogy miniszterelnökünk Ópusztaszeren a turult emlegette. Most legyünk nagyon, de nagyon őszinték, és hagyatkozzunk a józan paraszti észre: vajon hány német politikusnak van legalább valami elemi fogalma a kerecsensólyom és a magyar nemzeti tudat kapcsolatáról?
Szerencsére nem kell a béka hátsója alól pislognunk, és meséket sem kell költenünk német politikusok „aggodalmairól”, ahogyan az ottani sajtó jelentős része tekint a magyar sorsproblémákra a 2010-es kormányváltás óta: nyilván semmit sem tudnak az egészről, a turul Berlinből nem látszik.
Németország a barátunk. Angela Merkel is az. És egy percig sem vitás, hogy a Magyarországot érintő ügyekben a berlini kancellárián, és nem a vadkeletre alkalmanként jó kövér előítéletekkel kiruccanó liberális újságírók döntenek – szerencsére.
Az a tény, hogy csak az elmúlt két évben ötmilliárd eurónyi német befektetés érkezett hazánkba, másfél tucat új gyárat építettek, és a német befektetésektől immáron egymillió magyar ember boldogulása függ, mindennél beszédesebb.
Vizionálhatunk mi máról holnapra magyar kis- és középvállalkozásoktól hemzsegő országot, ki ne szeretné, de a helyzet az, hogy a működő német tőke térségünk valamennyi országában megkerülhetetlen erő. Ha a Mercedes Kecskemétre települ, legyen bármilyen kis szelete ez a világ autógyártásának, magyar családok százai kapnak esélyt az emberhez méltó életre.
Önmagunk megtalálásához a tisztességes vállalkozások megbecsülésén át vezet az út. Biztosan akad nyerészkedő és korrekt német cég egyaránt, de nem ez a lényeg. Ezerszer inkább Berlintől függjön a magyar gazdaság, mint attól a hazai parazitarétegtől, amely polipként fojtogatná tovább az országot, ha tehetné. Őszintén mondom: még egy német vállalkozó is nagyobb magyar hazafi, mint a megtollasodott, politikai pályán landoló egykori KISZ-esek, akik a saját honfitársaikat semmibe sem veszik, bérrabszolgaként alkalmazzák és kiszívják az utolsó csepp vérüket.
Angela Merkel nézőpontja nem a Népszava kommentelésben végelgyengülő öreg kommunista újságíróinak nézőpontja. Merkel ismeri a számokat, tájékozott a magyarországi viszonyokról, tudja, hogy Orbántól jobbra is politikai tér nyílott. Azt is tudja, hogy Vona Gáborék elemi közgazdasági ismeretei egyelőre egy kollektív nemzeti öngyilkosságra elegendőek, amelybe azonban a német befektetések is belerokkannának. Azt is látja Merkel, hogy a Brüsszeltől Moszkváig ringatózó, kiszámíthatatlan, becstelen és velejéig korrupt úgynevezett magyar baloldal visszatérése teljes mértékben instabilizálná hazánkat és a térséget.
Angela Merkel diplomáciai partnerét Orbán Viktornak hívják, és bár magam is olvastam Róna Péter nagy ívű jóslatát pár hónappal ezelőtt, egyáltalán nem úgy tűnik, hogy bárki – német kormány, Brüsszel, globális hatalom – is „levenné” a „periféria” kormányfőjét ebben a különös, limeseken túli országban.
Merkel és Orbán szót értett egymással, s belátom, ez tényleg rossz hír azoknak, akik fizikai fájdalmat éreznek, ha Magyarország sikereket, még ha csak apró, falatnyi sikereket is ér el a világban.
Végezetül egy sajátos performance-ról. Orbánt a kancellária előtt a Facebookon virtuálisan összehaverkodott szellemi törpék fogadták: ők tüntetésnek nevezték kis összejövetelüket. Húszan voltak. Berlini ellenállási sejtnek hívják magukat, és a következő táblákat emelték a magasba: „paraszt vagyok”, „zsidó vagyok”, „nő vagyok”, „pályakezdő vagyok”.
Fájdalom, a zsidók, nők és pályakezdők nevében nem nyilatkozhatok, de a parasztok nevében annál inkább. Magam is ilyenféle volnék családilag, ugyi – azért fogom népiesre, hogy tökéletesen megfeleljek a paraszt kritériumának –, csak hát, tetszik tudni, előfordulhat, hogy egy tényleges paraszttól akkora parasztlengőt kap majd egy ilyen ellenállási hülyegyerek, hogy aztán Szent András-napig szedegetik majd a fogait.
Ennyit szerettem volna dedikálni a húsz tüntető berlini címére, szeretettel.
Szentesi Zöldi László
Magyar Hírlap
A tolvajok visszaosonnak
Elképesztő, milyen gyorsan felejt a társadalom. Dunaföldváron és Sopronban diadalt ül a baloldal, mert győztek az időközi önkormányzati választáson. Kit is választottak meg az emberek? Azon párt politikusait, amelyik mérhetetlen szenvedést zúdított az országra.
Két év elég volt mindezt elfelejteni? Sajnos, úgy tetszik, igen. Akkor hát ismételjük meg. Az előző két kormányzati ciklus nyolc éve alatt a szocialisták 11 ezer milliárd forinttal növelték meg az államadósságot. Nem ennyi lett az államadósság, ennyivel lett több.
Ismételjük meg újra, mert a polgári körökben is gyorsul a felejtés: ha a szocialisták nyolc évig nem csinálnak semmit, csak fölveszik a fizetésüket és hagyják, hogy a maguk útján menjenek a dolgok, akkor most 11 ezer milliárd forinttal lennénk gazdagabbak.
Bencsik András
Demokrata
Sarkosan fogalmazva
Az utóbbi évszázadok, de különösen Trianon és két vesztes nagy háború óta tényleg nehéz kibontakozni az önsajnálatból, csak az elmúlt két évtizedben igencsak szánakoztam magunkon, amikor Horn, Medgyessy, Gyurcsány képviselt minket, nem is szólva Göncz Árpádról, no meg azokról, akik kül- és belföldről pocskondiázták elmaradott, versenyképtelen, nacionalista stb. népünket, amely képtelen volt észrevenni a nyugati privatizációk és befektetések, banki szolgáltatások hihetetlen jótéteményeit.
Ami a lebeszélés technikáját illeti, 1945-től 1990-ig a Szovjetunió beszélt le elég sok mindenről bennünket, meglehetős sikerrel, 1990 óta pedig új szövetségeseink és hitelezőink teszik ugyanezt, némiképp szelídebb, de nem kevésbé hatékony eszközökkel. Remélem, a magyarok nem hagyják magukat újra lebeszélni nemzeti kormányuk támogatásáról, és azt is nagyon szeretném, ha 2014-ben már semmi okunk nem lenne önsajnálatra. „Már elnézést”, a jelenlegi baloldalt temetni jöttem, nem dicsérni.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
Orbán "hidegháborús hős", a Fidesz pedig nem Jobbik - (teljes cikk)
Az amerikai neokonzervatív The Weekly Standard magazin online kiadása nagy terjedelemben foglalkozik Magyarország miniszterelnökével, Orbán Viktorral. A szerző, Christopher Caldwell arra keresi a választ, hogy Európának megvan-e a joga bizalmatlanul kezelni Magyarország demokratikusan megválasztott miniszterelnökét. Orbán Viktor szerint tízmillió szabadságharcos él az országban, melynek megvannak az előnyei, de kormányzati szempontból igen nehéz helyzet ez – írja a szerző.
Orbánt a „legfiatalabb magyarországi hidegháborús hősnek” írja le Caldwell. „Még mindig csak a 40-es éveiben jár, olvasott, kálvinista (ahogy a legtöbb magyar politikus), kemény, amikor annak kell lennie (néha akkor is, amikor nem kéne), és van egy víziója egy büszke és virágzó Magyarországról” – véli a miniszterelnökről a The Weekly Standard vezető szerkesztője.
Barack Obamához hasonlítják Orbán Viktort
Caldwell az ellenzék összetételét így látja: „van egy hitelét vesztett posztkommunista párt, egy rossz hírű fasiszta párt és egy új párt, melyet Lehet Más a Politikának hívnak, de a szó minden értelmében zöld. Magyarország valószínűleg nem lesz képes produkálni egy olyan pártot a közeljövőben, mely a Fidesz alternatívája lehetne.”
Kiemeli, hogy nyugaton Orbán Viktornak „van a legnagyobb hatalma a konzervatív vezetők között egészen Margaret Thatcherig visszamenőleg, aki a nyolcvanas évek közepén irányította Nagy-Britanniát”. Caldwell szerint ezért Magyarország a „legtisztább példája” annak, hogyan viselkedik egy konzervatív kormány a 21. században, mely akadálytalanul kormányozhat.
Caldwell hasonlóságot lát a jelenlegi amerikai elnök, Barack Obama és Orbán Viktor között: „egykor mindketten az ellenzék szimbólumai voltak, amikor a választók üzenni akartak egy pártnak, miszerint elegük lett belőlük”. Ezzel viszont egy olyan új kormányzatot hoztak létre, mely felett nincs kontrollja a szavazóknak: ennek az eredménye az USA-ban egy egészségügyi reform lett, míg Magyarországon egy új alkotmány.
A vezető szerkesztő nagy vonalakban átszalad a magyar politikai élet történésein is: a „szovjettámogató” Horn Gyulán, „a Kubába szerelmes” Medgyessy Péteren vagy éppen a „karizmatikus szocialista” Gyurcsány Ferencen. Még az őszödi beszédet sem hagyja ki. „A Fidesz nem a Jobbik”, ugyanakkor ezt Magyarországon kívül nehezen értik meg. A szerző Schöpflin Györgyre hivatkozva azt írja, hogy a magyarok a pártok között is nehezen tudnak különbséget tenni.
Mit is akar Orbán valójában?
Caldwell leírja, hogy a Gyurcsány-kormány idején csődközelbe jutott az ország, s miniszterelnök-cserére is sor került: az MSZP-s üzletember, Bajnai Gordon elfogadta a felkérést. A szerző szerint Bajnainak több népszerűtlen intézkedése is volt – adóemelések, 25 millió dolláros IMF-kölcsön –, de összességében jónak ítélte munkásságát. Úgy véli: „Bajnai sikere sem tudta feledtetni Gyurcsányt, ezért fordultak a magyarok Orbánhoz” a 2010-es választásokon.
„Ha megkérdezed Orbánt, honnan jönnek a gazdasági ötletei, ő Ludwig Erhardot és a szociális piacgazdaságot említi, melyet a német kereszténydemokraták vezettek be az ötvenes, hatvanas években” – írja a The Weekly Standard szerzője, és hozzáteszi: Orbán „azt akarja, hogy az egyszerű embereknek legyen pénze, melyet elkölthetnek”. A magyar gazdaságpolitikai lépésekkel kapcsolatban a cikkíró kiemeli: Orbán a németekhez hasonlóan drákói szigorral biztosítja a költségvetési egyensúlyt. Megemlíti az Európában legmagasabban jegyzett forgalmi adót és a családbarát adózást is mely különösen fontos volt a kormányfőnek.
A magyar kormányfő – így a szerző – tavaly télen Strasbourgba is elment, hogy védelmébe vegye az Európai Parlamentben a magyar alaptörvényt, és hangsúlyozta, hajlandó vitázni az új alkotmányról. „Úgy érzem, sikerrel jártam. Megértem, hogy az európai értelmiségi körökben manapság egy olyan trend hódít, mely az egyházi helyett a világit, a nemzeti helyett a nemzetek felettit, a család helyett pedig az egyént tartja fontosnak.
Nem tudom, hogy ez helyes út-e, de abban biztos vagyok, hogy nem ez az egyetlen lehetséges értelmezési módja az európai történelemnek. Az egyház, a család és a nemzet, ahogyan az európai múltnak, úgy a jövőnek is fontos pillérei” – citálja Orbán Viktor szavait Caldwell.
Magyar Nemzet
Fotó: Europress/AFP
Amerikai anziksz
A The Weekly Standard vezető szerkesztője, Christopher Caldwell sok szempontot figyelembe vevő, elmélyült elemzést ír hazánkról, az érdeklődő kívülálló objektivitásával, a mindenkori kívülálló kisebb-nagyobb tévedéseivel.
...A világ „szerencsésebb feléhez” tartozó elemzőktől szokatlan módon kimondja vagy csak sejteti, hogy 1990 után hatalomban maradt a kommunista elit, hogy az 1956-os szabadságharcért bosszút álló pufajkás alakulat tagja volt Horn Gyula, hogy Medgyessy Péter a kommunista titkosszolgálat ügynöke volt, hogy Gyurcsány a kommunista nómenklatúra egyik magas rangú tagjának unokáját vette feleségül, hogy az őszödi beszéd végzetesen kettészakította a magyar népet, hogy 2006. október 23-án azonosító számot nem, de maszkot viselő rendőrök támadtak az ünnepelni vágyó népre, hogy az állítólag demokratikus Magyarországon az 1949-es alkotmány toldozgatása folyt évtizedekig, hogy a Fidesz nem rasszista és antiszemita.
Ugró Miklós
Magyar Nemzet
Fekete Gyula és a modern világ
"Fogyik a magyar", ahogy húsz évvel ezelőtt Fekete Gyula nagyon helyesen felemlegette, csak épp körberöhögtették, hogy mennyire XIX. századi és gyöpös, miként is tudna eligazodni a modern világ dolgaiban. Aztán húsz év elteltével már jobban értjük, hogy nem Fekete Gyula időgépe ragadt benn a múltban, de a miénket berhelték meg. Fának lettünk vezetve, hogy az erdőt még véletlenül se vegyük észre. Hogy a nemzetfogyásra egyetlen másodpercig se tekintsünk olyan veszélyként, amely gazdasági krízisbe torkollhat, amely megfoszt bennünket önfenntartó képességünktől. Hogy higgyük el azt a hazugságot, hogy a természetes öngondoskodást, a reprodukciót társadalmi szinten is lehet pénzügyi tranzakciókkal helyettesíteni... Borókai Gábor hetivalasz.hu
Svindli
Nem lenne haszontalan, ha a tisztánlátás érdekében Schreiber uram fogadna hivatalában néhány nyerőgép sújtotta családot, az árnyalná a véleményét. A nyerőgép kifosztottak száma valóban százezres nagyságrendű, akik - tiszta pillanataikban - valószínűleg pozdorjává törnék a masinákat. Nyerőgép? Sorsok megrontója, tragédiák okozója. Svindli.
Pilhál György
Magyar Nemzet
Elár(v)ult bizalom
Azt már megtapasztalhattuk, hogy a speciális európai emberi jogi látásmód, s persze itt-ott a hazai is, az emberi jogi panaszokra csak szelektív hallással rendelkezik. Egyes panaszokra hegyezi a fülét, másokra meg a szeme se rezdül.
Ha a veretes emberi jogi elvek prókátorai nem fehér bottal járnának errefelé, akkor feltűnne, hogy az anyanyelv használatának korlátozása, a határokon átkelő magyarok vegzálása, az anyanyelvi oktatási lehetőségektől való megfosztás változatlan eszköze maradt az uralkodó hatalmaknak az anyaország védelméből kiszakadt magyarság ellenében.
Az utódállamok népi tudatában még mindig megteremnek azok a politikai eszmék, amelyek fő belpolitikai feladatuknak tekintik az anyanyelvhez és kultúrájukhoz ragaszkodó magyarság felszámolását, erőszakos beolvasztását a többségi társadalomba.
Kövér Tibor
Magyar Hírlap