A baloldal nem érzi azt, hogy állj, ne tovább
Bajnai helyzete különösen kellemetlen. Megdőlt a pragmatikus, szakértő, adott esetben integráló imázs, amit a kormányváltás előtt és után próbáltak kialakítani róla.
Boros Bánk Levente
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: A két Rostás
A két Rostás bujkál. Az Elemér meg a Henrik. Apa és fia. Furcsa, hogy van nevük. Hiénáknak, sakáloknak, patkányoknak többnyire nincs nevük… Bujkálnak. Valahol. Pincében, ólban, széna között, rossz padláson, odakint az erdőn, fa odvában, állat rokonságnál – valahol.
A két Rostás. Meg a többi. Az „ároktői banda”. Idős, védekezésre képtelen emberekre támadtak. Mindannyiunk szüleire, nagyszüleire, dédszüleire. Összeverték, kínozták őket. Kettőt meg is öltek. S vitték, amit találtak. Az életükért rettegő öregek odaadták volna mindenüket, olykor azt a semmit is, amit magukénak mondhattak, de az állatok a szenvedést akarták. Mások szenvedését, a náluk gyengébbek szenvedését élvezték.
Visszavonok mindent. Nem állatok: emberek. Ilyenre csak ember képes. Az ilyen embereket pedig el kell tüntetni a társadalomból. Hogy mindnyájan élhessünk nyugodtan, s hogy minden tisztességes cigány élhessen nyugodtan. Mert ezek nekik ártanak a legtöbbet. De sajnos nem lehet elvenni az életüket. Kirekeszteni, eltüntetni, elzárni viszont kötelesség. Mindet, aki ilyet tesz. Örökre.
Ehhez képest a két Rostás most bujkál valahol. Menekül. Szabad. És a többi is az. Mert ugyan emberek, de koponyáikban akkor is egy-egy állat lakik. Tehát ameddig nincsenek rácsok mögött örökre, addig szabadnak érzik magukat.
És most bujkálnak. A többi meg nyilván készülődik. Hiszen ha a két Rostásnak sikerült, akkor nekik miért ne sikerülne?
A társadalom pedig áll és néz. És szűköl. Nem a félelemtől, most még csak a tehetetlen, bénító dühtől. Hogy miképpen lehetséges mindez…
A politika meg hozzászól. Belepofázik, ugat, tőkét kovácsol, kérdez, érdeklődik, kinyilatkoztat. Kérdezi az ellenzék: hogyan lehetséges, hogy négy évig nincs ítélet egy ilyen ügyben? Mert hát ezek mégsem a körteformákat lopták el a homokozóból, ezek embereket öltek és kínoztak és raboltak ki. Még sincs ítélet, immár négy éve!
Helyénvaló a kérdés: hogyan lehetséges ez? Csak e mellé a kérdés mellé mindjárt tegye oda ez az ellenzék a lelkiismeretét is meg a szégyentől égő pofáját is, amiért végighaknizta a világot azzal a megveszekedett hazugsággal, amely szerint az ügyáthelyezés a demokrácia halála és a legsötétebb diktatúra.
Nem. Nem az a diktatúra, ha a túlterhelt és az ügyszámmal megbirkózni képtelen bíróságokat tehermentesítik azzal a bizonyos ügyáthelyezéssel. Az a diktatúra, ha szadista állat emberek kerülnek szabadlábra, mert a bíróság képtelen négy évig ítélkezni. Ez az önmagát liberalizmusnak és szabadságnak becézgető, rothadó hazugság diktatúrája.
Aztán azt a bírót is szeretném látni, aki meghozza a szabadlábra helyezés határozatát – mert kénytelen így ítélni négy év tehetetlenkedés és bűnös aktatologatás után! –, de nem rendelkezik arról, hogy a szabadlábra kerülő, szadista állat emberek a lehető legszigorúbb házi őrizetbe kerüljenek. Állandó rendőri felügyelet, jeladó karperec stb. Mégis, mit gondolt az a bíró? Mi járt az idióta fejében? És most mit gondol?
Hát a rendőrség? Igen, a rendőrség, amely rendőrség most a bíróságra mutogat. Rendben. De maguktól nem jutott eszükbe, hogy ezeket a gyilkos rohadékokat talán mégiscsak rendesen kellene őrizni, akkor is, ha a bíró egy kretén? Hogy nincs rá ember? Bravó! És arra van, hogy most hajtóvadászatot rendezzünk ezek után, országon-világon keresztül? Mi kerül többe, uraim? Megőrizni Rostásékat mindaddig, ameddig eltűnnek végre a börtönben örökre, vagy előkeríteni őket a föld alól is? Erre van válasz valahol?
Szégyelli magát egyáltalán valaki mindezért, vagy csak mutogatni tud, és kibúvókat keresni? Szégyelli magát valaki, vagy megint csak a társadalom szégyenkezik, amiért ez megtörténhetett?
Aztán az emberi jogokra oly felettébb érzékeny ellenzék szégyelli-e magát? Igen-igen, maguk ott, az LMP-től az MSZP-n és a DK-n keresztül egészen Bajnaiig! Maguk, akik ordítoznak, ha „sérelem” ér valahol egy bűnözőt, ájuldoznak, ha a társadalom meg merészeli fogalmazni kínját, és közben nem elég korrekt politikailag, maguk, akik szerint a szabadság egyenlő minden korlát és szabály eltüntetésével.
Maguk, akik szerint az a normális, ha az ítélkezés hiányában szabadlábra kerülő bűnözőt meg kell kérdezni, szeretne-e jeladó bilincset hordani. Uramisten! Maguk, akik szerint a börtön amúgy is olyan csúnya és idejétmúlt intézmény, éljen hát az alternatív büntetés. Dédelgessünk minden deviáns rohadékot, aztán majd meglátjuk, mi lesz.
Az lenne a jó, ha maguk elmennének végre egy lakatlan szigetre, vinnék magukkal az összes gyilkost, rablót, kábszeres szociopatát, szexuális bűnözőt és aberráltat, vinnék a két Rostást is meg az egész ároktői bandát, aztán ott fognának együtt bele egy izgalmas kísérletbe. Mi pedig megígérjük, hogy évente egyszer vetünk magukra egy érdeklődő pillantást…
De addig is: kerítsék kézre sürgősen ezt a két patkányt. És vágják sittre az összeset, de azonnal. És ha valamelyik szakértő képtelen elvégezni a DNS-vizsgálatot (állítólag ezért nem született ítélet négy évig), azt a „szakértőt” haladéktalanul zavarják el az anyja keservébe. Mert ez így tovább nem fog menni. Mert a társadalom most még csak tehetetlen dühében szűköl. Ha majd félelmében szűköl, akkor iszonyú dolgok fognak történni. És az is a maguk felelőssége lesz.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Fricz Tamás: Pityinger, Kónya, Bajnai és társaik kiléptek a demokratikus keretekből
Kónya Péter és a Szolidaritás, Pityinger (Dopeman) László és a bemutatójukhoz asszisztáló Bajnai Gordon, az Együtt 2014 vezetője az Orbán Viktort (pontosabban Orbán–Sztálint) ábrázoló „szobor” ledöntésével, fejének rugdosásával kiengedte a szellemet a palackból, mégpedig a gyűlölet és az agresszió, a szélsőségesség és az embertelenség szellemét.
Márpedig ez már valóban nem Európa. Az elmúlt hetekben módom volt a német és az osztrák választási küzdelem véghajráját a helyszíneken, Berlinben és Bécsben végigkövetni, s a személyes megfigyelés mindig többet ér, mint külföldről követni az eseményeket (lásd a Magyarországgal foglalkozó nyugati írásokat, amelyek sokszor halvány helyismeretről sem árulkodnak).
A leglényegesebb tapasztalatom, hogy jó értelemben európaiak voltak ezek a kampányok: a mértékadó politikai pártok mindegyike elfogadta a rivális pártokat a demokrácia, a demokratikus pártverseny legitim résztvevőjének, témákról, irányokról, értékekről, koncepciókról zajlott a vita, s mindenki abból indult ki, hogy a másik párt is az ország, a nemzet érdekében tevékenykedik.
Szó sem volt – még az utolsó napokban sem – gyűlölködésről, személyek meggyalázásáról, szó sem volt arról, hogy az egyik vagy a másik pártot, kormányt vagy politikust, még ha virtuálisan is, de meg kellene gyalázni, el kellene pusztítani, meg kellene semmisíteni.
(Két jó példa erre: Németországban a legnagyobb botrány az volt, hogy a zöldpárti vezetőről, Jürgen Trittinről kiderült: valaha, ’68-as fiatalként, egy lap főszerkesztőjeként engedélyt adott egy, a pedofíliát támogató és helyeslő cikk megjelentetésére. Az utolsó tévéviták egyikében megkérdezett a riporter egy CDU-s minisztert, hogy mit szól ehhez, erre ő annyit felelt – magyar füllel már-már elképesztő önkorlátozással –, hogy ez számukra nem kampánytéma. Ausztriában pedig gyakorlatilag végig botránytól mentes volt a kampány, a legnagyobb ügyet az jelentette két nappal a választások előtt, hogy az SPÖ az egyik plakátjára Danke feliratot írt, vagyis szinte szuggerálta a választókat, hogy ők győztek. Ez volt a legnagyobb „skandalum” Bécsben.)
Nálunk viszont Kónya, Bajnai, Pityinger és a többiek átlépték a demokratikus politikai kultúra határát. Ha ugyanis arra buzdítanak, hogy a politikai ellenfelet, pontosabban ellenséget, ha szimbolikusan is, de meg kell semmisíteni és meg kell gyalázni, az valóban veszélyt jelent a magyar demokráciára, a szabadságra.
Ez a mentalitás ugyanis a predemokratikus korszakokat idézi fel, amikor az egyes társadalmi osztályok, csoportok, ideológiák és értékrendek egymás legyőzésére, az ellenség politikából való végleges kiszorítására törekedtek, hogy ők és kizárólag ők szerezhessék meg a hatalmat minden más politikai irányzat felett. Ez az osztályharcok és polgárháborúk kora, amikor nincs megbékélés, nincs rend és nincs demokrácia.
Az Európai Unió, egyes nagyhatalmak és a nemzetközi sajtó az utóbbi időben eleget támadott minket, hogy eltávolodunk a demokráciától, mert például a bírósági törvényünk vagy a médiatörvényünk egyes passzusai kifogásolhatóak, miközben ezek a kérdések valójában egy demokratikus rendszeren belül eljárások körüli viták, melyekre van ilyen és olyan példa is Európában.
Ehhez képest az, ami szeptember 29-én a Clark Ádám téren történt, valóban veszélyes fejlemény a magyar demokrácia stabilitása szempontjából. Itt ugyanis a demokratikus önmérséklet helyett a szélsőséges, korlátozatlan gyűlölet jelenik meg, amely Afrika felé visz el bennünket, ahol sok országban még mindig hadurak, klánok és etnikai csoportok törnek a másikak életére, nem ismerve el semmilyen választási eredményt legitimnek.
Igaza van Schiffer Andrásnak: itt nem Orbán Viktor, hanem Bajnai Gordon szobra dőlt le: a kedves, szimpatikus, mérsékelt és racionális „szakemberé”, aki békét és konszenzust akar, illetve, hogy ő a lenne politikai közép.
A baloldalnak és a bal-balliberális értelmiségnek most kellene a legegyértelműbben elhatárolódnia a „szoborgyalázástól”, de milyen érdekes, erre még igazán nem került sor.
Amikor Mesterházy Attila és Karácsony Gergely arról beszélt, hogy a performansz nem az ő ízlésük szerint való volt, akkor pusztán a formáról szóltak, és nem a tartalomról, tehát valójában nem határolódtak el Kónyától és Pityingertől. (Ez olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy az illető nem az ízlésem szerint öltözött, de egyébként jó ember.)
Aki az ellenzék soraiban ténylegesen és tartalmilag elhatárolódott a Clark Ádám téren történtektől, az Fodor Gábor, Vona Gábor, Schmuck Andor, Szili Katalin, Thürmer Gyula. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy nemcsak Orbán Viktor, hanem az ’56-as forradalom emlékét is meggyalázták az akcióval. Márpedig ’56 emléke valóban a rendszerváltás és a demokráciánk alapvető tartópillére. Ezt meggyalázni egyben a jobboldal és a baloldal közötti utolsó, még meglévő konszenzus szétrúgását is jelenti.
Nos, innen kell majd visszaindulni Európa felé 2014 tavaszán. Combos feladat lesz, szent igaz.
Fricz Tamás
MNO
Amikor „áldó imádságot” mondunk értük
A függetlenség, a polgárosodás, a jogegyenlőség eszméje más formában ugyan, de ma is jelen van, és a globális Szent Szövetség hatalmi szerkezetének mélyén állandóan nyugtalanítja a világrend őreit, nekünk, magyaroknak pedig a győzelem ugyan nem adatott meg, de az a tiszta erkölcsi magatartás igen, amelyet a haza vértanúitól tanulhatunk. Amikor „áldó imádságot” mondunk értük, magunkért is imádkozunk, nehogy méltatlanok legyünk hozzájuk.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap
A diktatúra próbája
A Századvég gyorsfelmérése szerint az emberek több mint háromnegyede úgy gondolja, hogy a szobordöntés túlment a jó ízlés határain. Ez nemcsak azt jelenti, hogy egy politikai tüntetés formájával, stílusával nem értettek egyet, hanem azt is, hogy a radikális helyzetleírást is elutasítják.
Nem értenek egyet a helyzet drámai leírásával, amelyben ez az akció ízléses, elfogadható lett volna.
Flick László - Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: Földügyek
Örökzöld lett a földügy. A békésen legelésző marhák seggébe kukucskáló Gőgös Zoltán MSZP-s lótifuti, békésen legelésző marhákat még soha nem látott fővárosi kékharisnyák, no és az Index nevű revolverportál aljas kis firkászai meg szerkesztői dudorásszák naponta a „híreket” földügyekben.
Az a baj, hogy nem lehet tudni, mi a baj.
Időnként ugyanis a politikai kapcsolatok jelentik a skandalumot (Mezőkövesden a volt polgármester egykorvolt kampányfőnökének az anyósának közeli ismerőse nyert földet - botrány!!!) Máskor oligarchák és a valamikori Esterházy-birtokokat megszégyenítő latifundiumok tulajdonosai nyernek újra és újra (ezt a csapást főleg a Népszabadság furcsácska „oknyomozó” riporternője viszi Felcsúton).
Aztán újra és újra felbukkannak a „szerencselovagok”, akiknek „semmi közük a földhöz”, csak úgy nyernek a disznók - a legnagyobb karriert a „műkörmös” pályázó futotta be.
Hiába mondta el, írta le azóta ezerszer mindenki, hogy nevezett hölgy aranykalászos gazda, egész életében gazdálkodással foglalkozott, aztán jöttek Gyurcsányék meg Bajnaiék, és attól fogva nem tudott gazdaként megélni, viszont nem állt sorba segélyért, hanem kitanulta a műkörömépítést, és amint ez a kormány lehetővé tette, ismét pályázott, nyert, és visszatért eredeti foglalkozásához, nos, mindez nem számít.
Gőgös Zoltán időnként kihúzza a fejét egy békésen legelésző tehén seggéből, és elbődül: „MŰKÖRÖM!!!” – a csorda meg felkapja a hangsort.
Aztán ha se oligarcha, se politikai kapcsolat, se latifundium, se szerencselovag - akkor csak úgy nekiesnek egy hortobágyi gazdának. Ok nincs. De balhé kell. Nevezett gazda 130 húsmarha nevelését vállalva pályázott, és ezzel nyert. Elnyert földjeitől 2 (mondom két!) kilométerre lakik a Hortobágyon, most vele van baj. Ellene vonul ki tüntetni Budapestről meg Bácsból az LMP meg a Jobbik (de szépek vagytok így együtt, angyalkáim!), a tüntetőknek pedig jóféle sörvirslis-zenés dzsemborit is ígérnek a szervezők, hogy legyen valamiért odamenni.
Most meg sorra kerültek a somogyi gazdák is odalent a Drávánál, Babócsán. (Csodálatos falu, történelem szakos tanár hallgatóként ott ástuk ki a Basakertben a török kori régészeti leleteket.) Nos: a legújabban megtámadott fiatal gazdák (ráadásul hölgyekről van szó!) őstermelők. Továbbá egy tősgyökeres babócsai család tagjai. Egyikük 110 hektárt, a másikuk 50 hektárt nyert el, ezért összesen nyolcvan húsmarha tenyésztését vállalták. Egyikük most kezdi vállalkozását az agráriumban, másikuk már évek óta repcét termel, folytatva nagyszülei, szülei földműveshagyományait.
Nincsenek politikai kapcsolataik.
Nem oligarchák.
Nincsenek Csányi Sándorhoz, Leisztingerhez, no és persze mindenekelőtt Simicskához vezető maffiaszerű céghálózatok a háttérben. Nincs semmi, csak két egyszerű, helyi gazda, akik törvény adta joguknál fogva elindultak egy földpályázaton, és mivel toronymagasan a legjobb pályázatot nyújtották be, nyertek.
Nos, ezeket az embereket gyalázza most az Index nevű aljas portál. Pár ócska, lelketlen pesti strici törölgeti a lábát két somogyi gazdába, hosszú cikket írnak, amelynek a kilencven százaléka ostoba politikai lózung, a maradék meg szemét hazugság és átlátszó csúsztatás.
Cikkük megírása közben egy szintén helyi pályázó beszámolójára hivatkoznak és hagyatkoznak. Erről elöljáróban annyit, hogy minden egyes földpályázatnak értelemszerűen vannak és lesznek vesztesei, és nem biztos, hogy ők a legmegbízhatóbb és legautentikusabb források, pusztán helyzetüknél fogva.
A sértett és/vagy csalódott ember hajlamos nem tényszerűen beszélni és nyilatkozni az őt sértő, illetve neki csalódást okozó dolgokról, eseményekről. De ebben a konkrét esetben az a gazda szállítja az Indexnek az „anyagot”, aki az összes pályázó közül a legalacsonyabb pontszámot érte el. És vajon miért?
Azért, mert a földpályázatok elnyerésének alapfeltétele az állattartás vállalása. Ez a mi gazdánk pedig tudják, mennyi állat tartását vállalta? Megmondom: nulla állatét. Tehát aki a pályázati kiírás alapfeltételét képtelen teljesíteni, az ekézi az Indexnek a pályázaton a legtöbb állat tartását vállaló és így legtöbb pontot kapó nyertes gazdákat.
Az Index pedig boldogan írja a semmit, hazudik, csúsztat, csorgatja a nyálát, szemétkedik és megpróbálja elvenni az életkedvét is két fiatal gazdának. Hadd idézzek egy passzust az ominózus cikkből: „(…)Kovács István elmondása szerint Radics Nóra és Radics Dorottya testvérek, Hegedűs Józsefné unokái, de a volt téesz vezetői és tulajdonosai közt is bőven vannak Radicsok. Radics Dorottya egyébként budapesti egyetemista, ami legfőképp azért kirívó, mert így a babócsai földpályázat nyertesei közt egy fővárosi tanuló biztosan van, viszont helyi családi gazdálkodó egyáltalán nincs.”
Aki pedig Hegedűs Józsefné unokája, az ne pályázzon. A többi meg nem igaz. Csak az elkezdődött kampány igaz. És az, hogy az Index gazembereinek semmi sem drága.
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
A Négy Mancsot is utolérte az igazságszolgáltatás
Nem kell már sokat szűkölködni, hamarosan érkezik a magyar idézés. A Négy Mancsnak és Friedrich H. Müllnnek pedig felelnie kell tetteiért, a több tízmilliárd forintos károkozásért, a hamis bizonyítékokért, a kétes eredetű felvételekért és az önkényes listázásért.
Szarvas Szilveszter
Magyar Hírlap
Újabb kori igazságtétel
... Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárgása után, 2006 őszén rendkívüli dolgok történtek. A bíróság rendszerint gyorsított eljárásban, sorozatosan marasztalt el embereket kizárólag rendőri jelentés vagy tanúvallomás alapján hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, garázdaság és rendzavarás bűntette, szabálysértése címén. Az elítélteket a kártérítésből is kizárták.
Mindenképpen megnyugtató, hogy a több mint két éve felfüggesztett semmisségi ügyek aktáit a büntetőbírák most leveszik a polcról. Áttekintik a régi ítéleteket, és – hivatásuknak megfelelően – minden részletre kiterjedő elemzést végeznek, majd pedig az érintettek s egyben a közvélemény számára is igazságot szolgáltatnak.
Kulcsár Anna
Magyar Nemzet
Építeni nem tudnak
Wittner Mária: Bajnaiék a mártírok emlékét gyalázták meg. Nincs igazán eredeti ötletük ahhoz, hogy emberi módon tudjanak kampányolni, nincs hozzá tehetségük csak az országot tönkretenni, ezért marad a gyűlölet. Akik ezt tették, építeni nem tudnak, csak rombolni, de rombolásra ennek az országnak nincs szüksége.
hirado.hu
2010 előtt már majdnem fizetésképtelenek lettünk, csak az új kormány ezt is elrontotta
Vannak dolgok, amiket józan ésszel nehéz felfogni, ilyen az amerikai kormány fizetésképtelensége is. Tudom, hogy ez a demokrácia, az alkotmányosság diadalaként értelmezendő, működnek a fékek és ellensúlyok, de azért van az egészben valami abszurd, bizarr.
Megpróbálom elképzelni ugyanezt a helyzetet Magyarországon, valószínűleg nyugati tudósítók tucatjai lepnék el a köztereket, hogy a szerencsétlen, boldogtalan magyarokat kikérdezzék, meddig tűrik ezt a helyzetet, mikor zavarják el a kormányt. (...) Aki igazán jó demokrata, az őszintén reméli, előbb-utóbb utolérjük Amerikát, 2010 előtt már majdnem fizetésképtelenek lettünk, csak az új kormány ezt is elrontotta.
Szentmihályi Szabó Péter
Magyar Hírlap