Megegyezés a megszakadásig
Nos, a Gordon meg az Attila – az árva, egyszerű nép, már csak ilyen közvetlenül, a keresztnevükön szokta szólítani őket – olyannyira közös nevező alá simították pártjaik programjait, hogy az esetleges ellentmondások már csak látszólagosak, igazából csak a kekeckedő kormánypártiak veszik észre, akik már a kákán is csomót kerestek.
Csak nekik látszik valamiféle ellentétnek, hogy a Bajnai Gordon károsnak és blöffnek nevezte a rezsicsökkentést, míg az MSZP a jelenleginél 150 százalékkal nagyobb rezsicsökkentést vár el (ettől a kormánytól). Ők viszont nem látnak különbséget a két álláspont között, hiszen, ha – ne adja az úristen! – kormányra kerülnek, a legnagyobb összhangban fogják a rezsit az egekig emelni. Szóval az ilyen gazdasági meg társadalmi kérdésekben ők már rég azonos platformra kerültek, felesleges is leírni azokat, vagy beszélni róluk, csak összezavarnák a szegény választókat.
Ugró Miklós
Magyar Hírlap
Bayer Zsolt: Levél Szörényi Leventének - a tőled 2004-ben kapott Szabadság Díjamat pedig ezennel visszaadom
Kedves Levente!
Mindenekelőtt ezt az öngyűlöletet kellene tisztázni. Ugyanis tudom, hogy a lengyelek nem gyűlölik a Piast-dinasztiát és nagy királyukat, I. Mieszkot, aki a mi Istvánunk előtt, már 966-ban keresztvíz alá hajtotta fejét, és a római katolicizmust tette államvallássá. A lengyelek nem emésztik magukat azért, mert nem maradtak meg pogány mazurok, pomeránok, szlezánok, goplánok és polákok, hanem keresztény lengyelek lettek.
De a pogányságukat és törzsi szervezetüket legtovább megőrző poroszok sem átkozzák önmagukat, amiért végül keresztény poroszok lettek. Nem hiszem, hogy ők Querfurti Brúnó bencés szerzetes, vagy Gottfried luknai apát gyűlöletével töltenék napjaikat. Esetleg II. Valdemár dán királyt, vagy Leszek krakkói herceget gyaláznák. És szilárd meggyőződésem, hogy a csehek sem gyűlölik azt a tizennégy törzsfőjüket, akik már 845-ben, Regensburgban áttértek a keresztény hitre. S ezt sorra elmondhatnánk Európa minden nemzetéről.
Nálunk, magyaroknál viszont ez a nemzeti sport is virágzik: gyűlölni Szent Istvánt, amiért – úgymond – „kiirtotta saját népét”, és – úgymond – „idegen fegyverek segítségével a kereszténység rabigájába hajtotta” szegény magyarokat.
Ez a történelemszemlélet fellelhető ma a te környezetedben, és a Jobbik háza táján (amúgy jól megfér a „Jézus is magyar volt” elmebajával), és sok mai fiatal – akiknek közös jellemzője, hogy semmit sem olvasnak, semmit sem tudnak, ellenben mély és elpusztíthatatlan öntudat lakik koponyájukban – boldogan veti rá magát ezekre a szomorú elméletekre, mert így mindjárt különlegesnek, istentagadónak, lázadónak és nonkonformistának képzeli magát.
Azt hiszik szegények, hogy így lesznek ők „lidérces messze fény”. Pedig csak a budi tetejére kitett töklámpások ők. S azzá váltatok most ti is. Kár érte.
A deheroizálás ugyanis a kommunisták sportja volt. Őszerintük amúgy az emberiség történelme egy szakadatlan fejlődéstörténet, amelynek végső célja a kommunizmus eljövetele. A „Jézus magyar volt”- és az „István a magyarság árulója”-féle szekta szerint viszont az emberiség történelme egy szakadatlan visszafejlődés-történet, amelynek végső célja a magyarság teljes elpusztítása.
Szerencsétlenek. Bár nem tudom biztosan, értük kár-e.
Ellenben az István, a királyért biztosan kár.
Kár volt ezt hagynod, Levente. Akkor is, ha tudom, István deheroizálása a te szájad íze szerint való. Akkor is kár volt, mert műved, művetek túlnőtt rajtatok, és önmagában szakrálissá vált. És te most hagytad, hogy ezt is bekenjék mérgező nyállal.
A legnagyobb baj pedig az, hogy ezt színvonal alatt tettétek. Hogy is mondja Pierre a Megáll az időben? „Nem mindegy, hogy milyen színvonalon vagánykodik az ember…” Hát, Levente, ez nem színvonal.
Aki szerint, ha német: akkor náci; ha katolikus pap: akkor náci és/vagy verőlegény – az nem művész, csak egy közhelyes kretén. De legalább következetesek lettetek volna a bűnben. Akkor legalább a pogány magyarok és Koppány lenne szerethető.
De nem. A gondolat teljes hiányát aljas és ostoba külsőségek pufogtatásával fedtétek el. Levente, tényleg attól lett újszerű és „modern” a műved, hogy Torda, a táltos elbaszott rocksztárként gitározik, és rápöffent egy dzsangára? Hogy Laborc úgy néz ki és úgy is viselkedik, mint egy transzvesztita köcsög? Hogy Gizella náci egyenruhába bújtatott német lovagokkal csalja Istvánt? Hogy István egy akarattalan pöcs, Koppány meg egy másik akarattalan pöcs?
Én szégyellem magam, míg mindezt sorolom. Pedig nem nekem kéne, Levente.
Nektek kell szégyellnetek magatokat, mélységesen. És még csak nem is miattunk, Levente. Hanem tudod miért? Azért a kétszázezer magyarért, akik Csíksomlyón megnézték az István, a királyt. Akik között ott álltam, ott állhattam a csíksomlyói nyeregben, és átélhettem életem egyik legnagyobb élményét.
Láttam idős székely embereket, akik ünneplőben jöttek oda, és végig állták könnyes szemmel az előadást. S láttam a fiatalokat, akik akkor és ott örök hitet tettek magyarságuk mellett.
Az ő életük áldozatát, az ő hitüket téptétek széjjel ezzel a szemétséggel, ezzel a mocsokkal, amivel volt bátorságotok kiállni most a szegedi dóm lábához. Abba a térbe, amit Horthy Miklós és Klebelsberg Kunó lelke tölt ki a mai napig.
Igen, Levente. Abból a csodából, ami egyszer megszületett, és ami végső küldetését éppen a csíksomlyói nyeregben töltötte be, Babba Mária lábainál, mára a lepukkant Trabantból kiszálló két szánalmas figura maradt, akik nyálfolyató idiótaként lengetik a kis piros-fehér-zöld zászlójukat a semmiben. Ez maradt belőletek.
Kérlek, ezt ne vigyétek ki Erdélybe. Legalább őket ne kenjétek össze magatokkal.
S a tőled 2004-ben kapott Szabadság Díjamat pedig ezennel visszaadom. Pedig sokat jelentett nekem egykoron. Éppen annyit, mint az egykor volt István, a király.
Minden jót neked. Sajnálom…
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap
Mint a rajzfilmben
Azt a falat, amelyiknek Gyurcsány Ferenc és mai párttársai, köztük Bauer Tamás is nekiütköztek, 2010-ben szavazófülkéknek, urnáknak, választásoknak nevezték. És olyan iramban történt a becsapódás, hogy azóta is csillagokat látnak élénkvörös színben, és még álmukban is az Internacionálét horkolják.
A Föld fog sarkából kidőlni… De a fal marad! Azt az eltévesztett egérlyukat pedig, amelyikbe menekülni próbáltak, Demokratikus Koalíciónak nevezték el. Ide helyezték át „székhelyüket”, miután több más párt is légneművé vált körülöttük, szabadulni akart még csak az emléküktől is, senki sem volt már kíváncsi a politikai lózungjaikra.
Azonban egy nyilvánvalóan eltévesztett egérlyuk ez, mert ha nem is zsákutcára nyílik, kiút akkor sincs belőle – mintha magukra zárták volna az ajtót egy olyan szobában, egy olyan épületben, amelyiknek nincs másik kijárata, de még ablaka sem. Rajzfilmes fantázia kellene most ahhoz, hogy innen szabadulni tudjanak…
Szabó Palócz Attila
Magyar Hírlap
Kiegyezés az ilyen mentalitásúakkal - elképzelhetlen
Az ünnepi megemlékezések kapcsán ismételten kiderül, hogy Szent István örökségét is egészen másként értelmezik a balliberális oldalon, sőt nem is óhajtanak együtt ünnepelni. Orbán Viktor a nagy királyt jó embernek nevezte, ezzel szemben Juhász Ferenc költő egy interjúban Aczél Györgyöt nevezte jó embernek, és nem létezik olyan kiegyezés, amely mindkét állítást elfogadná. A keresztény, nemzeti történetszemlélet folyamatos támadásával próbálkoznak anélkül, hogy legalább csendben maradnának egy-két napig.
Szentmihályi Szabó Péter - Magyar Hírlap
Szentesi Zöldi László: István, a királynő
Intézzük el gyorsan Alföldi legújabb átiratát: bődületesen silány produkció. Érthetetlen módon nem az István, a királynő, de még csak nem is a posztmodern István, egy király címet kapta, hanem régi, kellemes emlékeink meggyalázásaként az István, a királyt.
Na most, tegye fel a kezét, aki megérti a konfliktushelyzetet, az István és Koppány között feszülő ellentétet, ha nem ismeri az eredetit! Ugye, ugye: így jár az a rendező, aki Vidnyánszky Attila nyomasztó tehetségének kínzó kérdésével fekszik és kel, magát áldozatnak mutatja, fájdalmával telehaknizza a magyar sajtót – a végén már a cselekményre sem jut ideje, csak önmagára és hóbortos kényszerképzeteire.
És most, ezen a ponton, eresszük el fájdalmasan Alföldi rendező kezét. Megígérjük, hogy jelen cikkünkben nem idézzük többé meg őt, sem rózsaszín ködét, hagyjuk a piszkos munkát másra, vannak itt sokkal komolyabb tanulságok.
Sok világklasszis labdarúgó hagyja abba a csúcson, nem bohóckodik tovább kisebb csapatokban. Az ABBA együttes sem hajlandó újra összeállni, mert úgy akarnak megmaradni az emberek emlékezetében, ahogyan annak idején megszerették őket. Időben lelépni a színről: a legnagyobbak kiváltsága.
Pénzért, hiúságból, ostobaságból részt venni ócska darabokban, társtettesnek szegődni politikai üzengetésekhez, lelkiismereti alkut kötni önmagunkkal – nem művészhez illő magatartás.
Udvaros Dorottya és Blaskó Péter, hogy csak két jeles színművészünket nevesítsük a mostani produkcióból, látványosan lerombolja az életművét, amikor a botránydarabhoz a nevét adja.
Mert mit gondoljon a néző, ha nem azt, hogy ők is börtönnek látják a hazájukat? Hogy az egyház lényege a kegyetlenség, hogy nácik korzóznak mindenfelé, hogy tahó magyarok hordanak bocskait? Udvaros és Blaskó… Ők vérbeli színművészek, és mégsem tudtak nemet mondani.
Nagy Feró és Varga Miklós. Két félisten a múltból. S bizony, az a múlt már annyira távoli, hogy talán maguk sem tudják, milyen érzés, ha ők fújják a passzátszelet. Ezúttal egyfajta önalázásba torkollik a jelenet: amikor az ember önmaga paródiájaként előtántorog egy Trabantból, és ezért gázsit is kap, akkor tényleg ideje nyugdíjba vonulni. A Beatrice zenekar, a nonkonformizmus hajdani zászlóshajója már a távoli múlt. Nagy Feró ma azoktól kapja a sarzsiját, akik ellen meghirdette igéit 1979-ben, és a „tehetségkutatás” után újabb szócikket fogalmaz magáról a celebidiotizmus szótárában.
A végére hagytam az István, a király szerzőpárosát. Talán meglepő, de voltaképpen Bródy János az egyetlen pozitív szereplő ebben a történetben. Ő ugyanis – ellentétben a kifakult sztárokkal – pontosan ott áll, ahol 1990-ben. Akkor SZDSZ-nek hívták a klubot, ma nincs nevük, de ahogyan annak idején Tini koncerten is kitűzte magára a pártlogót, ma sem tagadja meg a politikai ízlését – és komolyan mondom, ezért elismerés illeti.
Szörényi Levente azonban már más tészta.
Ha valaki képes elmagyarázni, hogy az az ember, aki a Pilisben táltostelepek után szimatol, ugyanaz, mint aki most magyargyalázáshoz és nemzeti szimbólumaink megcsúfolásához adja a nevét, isten bizony, kap tőlem egy Illés-bakelitet.
Szörényi Levente talán erőszakos és anyagias környezete nyomására, talán belső zavarodottságában, talán egyszerű jellemgyengeségből szépen, komótosan szembeköpte saját magát.
Nem a politikai táborok közötti szambázás, még csak nem is önmagának ellentmondó nyilatkozatai, hanem a nagyság látványos hiánya a legfájdalmasabb újdonsült személyiségében. Az még rendben van, hogy produkciós irodájával állandóan újabb rétegeket hánt le az István, a királyról (ez logikus is, hiszen újabb keletű zeneműveiből egy füttyszónyi sem maradt meg bennünk, az ember csak kínos diszharmóniára és önismétlésekre emlékszik), ehhez joga van, végül is ő a szerző.
Nagyobb baj, hogy az eredeti felálláshoz képest, amelyben mégis csak klasszisok tolongtak Sebestyén Mártától Vikidál Gyuláig, mára eljutottunk szegény Feke Pálig és a gázoló Buciig.
A régi Szörényi Levente valaha csípős dallal válaszolt volna a pénzhatalomnak, a mostani talán a kérdés feltevéséig sem jut el, lehajtott fejjel a kasszához járul, és félénken százalékot kér magának.
Végezetül szeretettel gratulálunk mindazoknak, beleértve a polgári Magyarország hivatalosságait Budapesttől Szegedig, akik finanszírozták és beengedték a Dóm térre ezt a produkciót.
Mint hallom, hamarosan a fővárosban és talán máshol is láthatják majd a kíváncsiak, amint a Szent Korona börtönbe zárja a magyarokat, s megtapasztalhatják, hogy István-Orbán kegyetlen állat, aki náci tisztekkel kínoztatja a másként gondolkodókat.
Azt hiszem, most pont erre van szükségünk.
Szentesi Zöldi László - Magyar Hírlap
Csintalan az SZDSZ újrahasznosításáról - részletek egy riportból
Bajnai Gordon és gárdája egy újrahasznosított SZDSZ – mondta a Magyar Nemzetnek Csintalan Sándor. Az MSZP egykori ügyvezető alelnöke elárulta: a szabad demokraták Horn Gyulát is meg akarták puccsolni. Szerinte ez a „gátlástalan, erőszakos, hatalomszerző politizálás térne vissza a hátsó ajtón” Bajnaiékkal.
Csintalan úgy értékeli, a volt kormányfőnek – ahogy a magát kiválóan önreklámozó SZDSZ-nek – nincs számottevő külföldi támogatottsága. A választási együttműködési tárgyalásokon az MSZP-vel szemben mutatott fölényessége mögött pedig az rejtőzik, hogy ráébredt, elszúrta, amikor túl korán vette körül magát az SZDSZ választók által kirostált politikusaival. – A Hajdú-Bétet tönkretevő múltjával pedig eleve nem léphetett volna ki a politikai porondra, főként nem a miniszterelnök-jelöltség igényével – véli Csintalan.
Úgy látja, Bajnai és csapata számára a baloldaliság semmit nem jelent, programjuk a kormány leváltásának hangoztatásában kimerül, mert kizárólag a hatalom megragadása érdekli őket. Az MSZP ugyanezt a kaotikus képet mutatja – értékelt a médiaszemélyiség.
– Mind többen kezdik pedzegetni, hogy a Bajnai-féle bizonytalan elnevezésű társaság és az egykori SZDSZ között számos rokon vonás lelhető fel. Hogy látja ezt egy plebejus-polgári médiaszemélyiség, aki az első MSZP–SZDSZ-kormány idején még a szocialisták alelnöke volt?
– Egyre többen vonnak párhuzamot a két neoliberális alakulat között. Kétségtelenül déjá vu érzése támad az embernek a Bajnai Gordon körül gyülekezőket figyelve. A hasonlóság megáll, ám sántít is. Az SZDSZ ugyanis valóságosan létező párt volt, ami korántsem mondható el a most éppen Együtt 2014 néven futó formációról. A Párbeszéd Magyarországért címmel is szereplő konglomerátum valóságos támogatottsága és nézetei ismeretlenek.
– Szoktak azért szerepelni a közvélemény-kutatásokban, ám valóban kissé kusza, mit kell alattuk érteni.
– Ne áruljunk zsákbamacskát: egyetlen olyan személy van, akinek ott valamiféle ismertsége van. Ez pedig a választáson még soha meg nem méretett volt szocialista miniszterelnök. Akik azonban körülötte mozognak, sötét lovak a társadalom számára. Megkockáztatom: ők sem igen tudják pontosan, mit várhatnak egymástól.
– Vannak azon a tájékon ismerősebb figurák is.
– Igen, például Juhász Péter, akiről csak azt lehet tudni, hogy lelkes drogliberalizátor. De hogy ezen kívül meg tudja-e különböztetni az áfát az IFA-tól, azt már sűrű, vastag homály fedi. A többieket lényegében csak azok ismerik úgy-ahogy, akik a médiában dolgoznak vagy a politikával kelnek és fekszenek.
– A külföldi reputációjuk viszont igen komoly – ha hinni lehet nekik.
– Nagyon komoly nyomást igyekeznek gyakorolni a kormányra és úgy általában a közéletre, és mindehhez a külföldi támogatottság legendáját keltik. Azt, hogy hallatlan nemzetközi legitimációval bírnak. Vajon tényleg így van? Nem életszerű. Itt kell visszatérnem az eredeti kérdésfeltevéshez, a szabad demokratákkal való hasonlatossághoz.
Annak idején megdöbbenve tapasztaltam Nyugaton, hogy az SZDSZ önreklámja mennyire alaptalan. Sőt. A legkülönbözőbb szociáldemokrata pártok vezetői kifejezetten óvtak minket, hogy koalícióra lépjünk velük. Nem a liberális gondolattól féltettek bennünket, hanem attól a zsarolós, erőszakos stílustól, ami jellemezte ezt a társaságot. Külföldön akkor már tudták, hogy az adott szó az égvilágon semmit sem jelent a számukra. A németektől a spanyolokon keresztül az izraeliekig ez a vélemény volt meghatározó a partnerpártokban.
– Ezekhez a párhuzamokhoz nem tartozik hozzá, hogy a Bajnai-egyvelegnek éppúgy kiváló a sajtója, mint az SZDSZ-nek volt?
– Ez a sajtó ugyanaz, mint az akkori, a különbség elhanyagolható. A Jobbikon kívül minden erőt megkísérelnek baloldaliként feltüntetni, ezzel is segítve egyfajta népfront kialakulásának illúzióját. Egy szubjektív megjegyzés kikívánkozik belőlem a média alakváltó liberalizmusa kapcsán.
Amikor a Farkasházy-féle szárszói találkozón részt vettem 1994-ben, azt kérdezték tőlem: hogy lehet valaki baloldali? Nem tévedés: már az MSZP által megnyert választás utáni nyárról beszélünk. Jól illusztrálja mindez, hogy számukra a baloldaliság nem jelent semmit, csak ideiglenes karrierideológiául szolgál.
Az akkori MSZP még nem látszott számukra olyan jó üzletnek. A programjuk annyiból áll, hogy a Fidesz távozzon a hatalomból. Se kérdéseik, se válaszaik, se alkalmas embereik nincsenek.
Kizárólag a hatalom megragadása érdekli őket. Az MSZP ugyanezt a kaotikus képet mutatja. Azt hiszem, ez az értelmiségi vagy magát annak tartó csoport úgy véli: az ő politikai kompetenciájuknak nincs határa. Ezért formálnak jogot arra, hogy döntsenek, ki lehet az ellenzéki miniszterelnök-jelölt és ki nem.
Megyeri Dávid - Magyar Nemzet
Elégtelen Brüsszelnek
Mivel kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól, ezért amit már nem tudnak velünk hivatalosan megtenni, vagyis az uniós forrásokat hivatalos befagyasztani, azt most megteszik meccsen kívül. Hol vannak most az európai értékek számonkérői?
Szabó Anna - Magyar Nemzet
Intelmek
Elmondhatjuk neked, Urunk, hogy mi mégis magyar módra akarunk élni, és csak azért is tisztelni akarjuk atyáinkat. És ez a legnagyobb győzelmed, Urunk Királyunk. Hogy ezen a napon terád emlékezünk, és te itt jársz közöttünk, annak jele, hogy ezer esztendeje atyáink nyomában járunk. S bár olykor tékozló fiak vagyunk, olykor elszédítenek bennünket hamis álutak, de végül valahogyan mindig visszatalálunk a helyes ösvényre. Az atyák ösvényére, a te ösvényedre, Nagy Király. Bayer Zsolt - Magyar Hírlap
Reklám a király
Kíváncsian kapcsoltam be a tévét augusztus huszadikán este, hogy megnézzem, mire jutott Szörényi–Bródy István, a király című rockoperájának átfogalmazásával Alföldi Róbert. A szegedi előadást az amúgy kultúrára kevéssé fogékony kereskedelmi televízió, az RTL Klub is közvetítette.
A Nemzeti Színház ellentmondásos megítélésű obsitos kapitánya, aki nagyszerűen ért a műfaji határok feszegetéséhez – lásd legnagyobb hatású rendezését, melynek során egy hivatalosan lejáró szerződés dagadt értelmiségi sorstragédiává –, mostanában könnyedén eléri, hogy munkáit a szokásosnál nagyobb figyelem kövesse. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy a szegedi előadást az amúgy kultúrára kevéssé fogékony kereskedelmi televízió, az RTL Klub is közvetítette.
Nem magától értetődő lépés, hiszen az említett csatorna révén gazdagítja a magyar kultúrát a permanens adófizetési gondokkal küzdő, ám nagylányát Los Angelesben és a francia Riviérán fogyasztó Győzike, a házasodó gazdák és párkereső Delhusa Gjoni, hogy csak a legjelentősebbeket említsem.
Tehát kezdetét vette a nagy kísérlet. Épp csak elkezdtem töprengeni azon, mit is gondoljak a koronát és börtönt egyidejűleg idéző díszletről és a gonosz fényben izzó keresztekről. Elcsodálkoztam a kelleténél fél számmal kisebb plüssöltönyben megjelenő Istvánon, aki látványvilágát tekintve leginkább egy intenzív fogyókúra hajrájában lévő Schmuck Andort idézett.
Hallgattam a darab első dalát, ami még az Illés zenekar fénykorában született, és arról szól, vajon mikor, mit választanánk, amikor is minden előzetes figyelmeztetés nélkül az arcomba robbant a kereskedelmi valóság.
Néhány másodpercig döbbenten keresgéltem, hol is vagyok, ám amikor a képernyőn biztatni kezdtek, hogy vegyek fel hitelt, mert a bankkölcsön a legjobb választás, hangos üvöltéssel szakadt ki belőlem négy szó: ez nem lehet igaz!
Jött egy negyedik is, de az nagyon csúnya. Ötperces reklámblokk egy színházi közvetítés, egy zenés előadás harmadik percében? Ettől kezdve szorongva vártam, vajon mikor jön a következő termékajánló. Nem tudtam arra koncentrálni, miért is vannak bocskaiban a piros-fehér-zöld gallért viselő korrupt urak, István német menyasszonya tényleg erőszakos befektető-e, továbbá nem zavarta-e össze a rendezői koncepciót Tompos Kátya muzikalitása és kiváló hangja.
A második csapás meglehetősen sokáig váratott magára, már-már azt hittem, hogy talán már meg is ússzuk, de fél tizenegy tájt megkaptuk a fogyasztói társadalom újabb üzeneteit. A pogánylázadás szünetelt, helyette jöttek a forró bögrék, teljes lefedettségek, szövetségben vásároló márkahű háziasszonyok. Csak miután szó esett a székrekedésről is, bukkanhatott fel újra Novák Péter különös színű műszőr bundájában, hogy a húrokba csapva lelkesítse a pogányokat.
Stohl András fancsali arckifejezéséről, amivel három gyönyörű asszonya enyelgésére válaszolt, már nekem is egy potencianövelő-hirdetés jutott eszembe, bár később, amikor kapott tőlük egy csúnya trikót, inkább a védekezésre asszociáltam. A tragikus végkifejlethez a darabot lezáró Himnusz után érkeztünk el.
Az utolsó hangok még el sem ültek, még ott rezgett bennem „a megbűnhődte már e nép… ”, de követhetetlen sebességgel felrántott stáblista után egy optimista hang kérlelhetetlenül elújságolta, hogy van biztonságos hitel, olcsó a jégkrém, és menstruáció esetén nélkülözhetetlen a csavart borda.
Kikapcsoltam a tévét és szégyelltem magam. Helyettük is.
Vig György
mno.hu
Bayer Zsolt: Intelmek
István királyunk köszöntésére gyűltünk össze. Akire emlékeznek, nem hal meg. Ezért kell úgy élnünk, hogy legyen majd, aki jó szívvel emlékezik mireánk. Akire pedig egy egész nép emlékezik, az biztosan örök életű. Ezért szent királyunk most itt van miközöttünk. Ha a király közöttünk jár, illik szólni őhozzá. Fejet hajtva, alázattal – de őszinte, nyílt szívvel kell számot adjunk, mit végeztünk ezer esztendő alatt.
Megőriztük a hazát. Ez legelső jelenteni valónk. Csonkán, darabokban, megtépázva, de megőriztük. S ha számba vesszük, mennyien fenekedtek ellenünk ezer esztendő alatt, mennyien nem akarták, hogy legyen hazánk itt, Európa közepén, akkor elmondhatjuk, ez igazi siker, igazi győzelem.
Nehéz sorsú népnek ennyi a győzelem: a megmaradás. A mégis megmaradás…
S elmondhatjuk neked, Urunk Királyunk, hogy a hitet is megtartottuk. Állnak szerte az országban a kereszténység templomai. A nyáj megfogyatkozott, itt-ott szétszéledt, van, ahol már csak az öregek reszkető keze forgatja vasárnaponként a Bibliát, de a hit azért parázslik. S ha számba vesszük, micsoda erők fenekedtek mifelénk a kereszténység ellen ebben az utolsó száz esztendőben, akkor elmondhatjuk, a hit megtartása igazi győzelem.
Elmondhatjuk neked, Urunk Királyunk, hogy Imre herceghez írt intelmeidből csak egy passzust idéztek minekünk az utolsó hatvan esztendőben. Ezt: „(…) az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák.”
Jelentjük neked, jó urunk, hogy az idegeneket befogadtuk és gyámolítottuk. Amennyire csak erőnkből tellett. S az idegenek java befogadotthoz és gyámolítotthoz méltó módon hozzánk idomult, s valóban javára vált országunknak és nemzetünknek.
Az idegenek egy másik része pedig ellenségünk maradt, és vesztünkre tört – és ez így van a mai napig. A türelmünk fogyóban van, Urunk Királyunk, és nem gondoljuk, hogy őket továbbra is gyámolítanunk kellene. Mert a kegyesség és az irgalmasság parancsa soha nem lehet azonos az önfeladással és az önpusztítással.
Jelentjük neked, Nagy Király, hogy Intelmeid egy másik passzusát soha nem idézik minekünk. Ez a passzus így hangzik:
„Őseink követése foglalja el a királyi méltóságban a nyolcadik helyet. A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni. Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel. Mert az atyák azért atyák, hogy fiaikat gyámolítsák, a fiak pedig azért fiak, hogy szüleiknek szót fogadjanak. Aki atyjával szemben áll, Isten ellenségének áll. Mert minden engedetlen Istennel áll szemben.
És az engedetlenség szelletje a korona virágait szórja szerte. Az engedetlenség valójában pestis az egész királyságban. Ezért, kedves fiam, apád rendeletei, vagyis az én rendeleteim, mindig legyenek szemed előtt, hogy szerencsédet mindenütt királyi gyeplő igazgassa. Az én szokásaimat pedig, melyekről látod, hogy a királyi méltósággal összeférnek, a kétkedés minden béklyója nélkül kövessed.
Mert nehéz lesz megtartani e tájon királyságodat, ha szokásban nem utánzod a korábban uralkodó királyokat. Mely görög kormányozta a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra? Semelyik. Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel.”
Ettől az intelmedtől óvtak bennünket, Jó Király. Nem akarták, hogy atyáink szokásait követve megőrizzük a hagyományt, nem akarták, hogy a magyar magyar mód éljen, magyar maradjon.
Elmondhatjuk neked, Urunk, hogy mi mégis magyar módra akarunk élni, és csak azért is tisztelni akarjuk atyáinkat. És ez a legnagyobb győzelmed, Urunk Királyunk. Hogy ezen a napon terád emlékezünk, és te itt jársz közöttünk, annak jele, hogy ezer esztendeje atyáink nyomában járunk. S bár olykor tékozló fiak vagyunk, olykor elszédítenek bennünket hamis álutak, de végül valahogyan mindig visszatalálunk a helyes ösvényre. Az atyák ösvényére, a te ösvényedre, Nagy Király.
Így teszünk hát fogadalmat néked, Szent István királyunk. Fogadjuk, hogy megőrizzük a hazát, megőrizzük a hitet, megőrizzük az atyák törvényeit a következő ezer esztendőre is.
Isten minket úgy segéljen – ámen…
Bayer Zsolt
Magyar Hírlap