Kívánságlista - avagy Gyurcsány egy dologban következetes: nemzet- és hazaárulásban

                                        Annál nagyobb abszurditást azonban nehéz lenne elképzelni, mint amikor egy újgazdag milliomos kiáll a pódiumra, és azzal kezdi beszédét, hogy: „Munkát, kenyeret!” Ehhez fogható bohózati jelenetet még abban az ominózus műsorban is csak ritkán sikerült összehozni. Gyurcsány azonban akkor kezdett igazán sziporkázni, amikor arról beszélt: meg kell vonni az egyszerűsített honosítással állampolgárságot szerzett határon túli magyarok szavazati jogát, nem kell bocsánatot kérni 2004-ért, sem 2006 őszéért. Szabó Palócz Attila  Magyar Hírlap

2013. May 03. 13:53

Élet Simor után

                                Az MNB előző vezetőségétől azt hallottuk, hogy kockázatos lenne a külföldi példákat követni. Az első eredmények azonban azt mutatják, hogy Simor András volt jegybankelnök és csapata igen rosszul mérte fel a helyzetet. Az új hitelprogramnak köszönhetően ugyanis sorra módosítják felfelé az elemzők a Magyarországra vonatkozó előrejelzéseiket. Akik eddig recessziót vártak idénre, most a bruttó hazai termék (GDP) egyszázalékos növekedését sem tartják kizártnak. Az első eredmények tehát már látszanak. Nagy Vajda Zsuzsa Magyar Nemzet

2013. May 03. 13:23

Boszorkányok seprűnyélen

                                          Hogy mi folyik az Európa Tanácsban, arról eddig sejtelmünk sem volt. Naivan azt gondoltuk, hogy ez is egy ugyanolyan sóhivatal, mint az EU és egyéb társszervei: néha itt is bizottságosdit játszanak, hogy találjanak az íróasztaluknak némi munkát, és hogy legyen miért felvenni a honoráriumot hó elején. A 47 tagállamot képviselő strasbourgi testületben a lázas munka látszata mögött elképesztő cselszövésekre derült fény a héten – amit külföldi ET-képviselők osztottak meg lapunkkal.   A tanács úgynevezett monitoringbizottságában olyan érdekes döntéseket hoztak, amelynek nyomán akár a megfigyelő státussal rendelkező Kazahsztán is megfigyelheti Magyarországot, de albánok, moldávok, makedónok, törökök és grúzok is jöhetnek Budapestre jogállamiságot ellenőrizni. Több évig is elmonitoringozgathatnak itt nálunk az európai adófizetők pénzén, és ha nagyon jól viselkedünk, feloldozhatnak minket. Mindezt köszönhetjük – a magyar szocialista frakció tagjain kívül – néhány külföldi matrónának is, akik zsigerből utálják Magyarországot. Elsőként talán a szorgos svéd Marietta de Pourbaix-Lundint emelném ki, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy Magyar Ügy keletkezzen. A hölgy drága szabadidejében aláírásokat gyűjtögetett, mert úgy látta: veszélybe került nálunk a demokrácia, a sajtó- és vallásszabadság, sőt, az emberi jogokat is lábbal tiporják. Nem tudni, mennyire volt elfoglalt a képviselőnő 2006 októberében, amikor történt Budapest utcáin egy s más, ami valóban a demokrácia lábbal tiprásának nevezhető, de valószínűleg nem volt éppen aláírásgyűjtő kedvében. Marietta asszony méltó harcostársat talált magának a luxembourgi Viviane Reding biztos személyében, aki a nyugdíjazás előtti évét arra tette fel, hogy rendíthetetlenül győzködje Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert arról, hogy Magyarországon megszűnt a jogállamiság, amiért a szavazati jogunk megvonásával fizethetünk, mindezt megspékelve egy kis monitoringgal is. Mintha mindez nem lenne elég, a miniszter nemrég kapott a nyakába egy harmadik élharcos asszonyságot is a svéd Kerstin Lundgren személyében, aki szintén a nyugdíjazás előtti utolsó éveket kihasználva az Európa Tanács védvonalából nyitott tüzet Magyarországra, és a megfigyeltetésünk érdekében alakított ki egy kis boszorkánykonyhát Strasbourgban. Ha ezekhez a matrónákhoz hozzátesszük a hazánk ellen Amerikából és a budapesti Nádor utcából is tüzérséget bevető Kim Lane Scheppele profeszszor asszonyt, akkor Navracsics Tibor helyében menekülőre fognám. Aki látta már ezeket az elszánt nagyasszonyokat, tudhatja, hogy nem tréfálnak. Olyannyira, hogy nekik az sem számított, hogy még nem is készült el a velencei bizottság jogi véleménye a magyar alkotmányról, de már elítélő politikai döntést csikartak ki az ET-ből hazánk megfigyelését szorgalmazva. Az illetékes monitoringbizottság tagjainak fogalma sem volt arról, hogy miért is kéne olyan fene nagy ellenőrzést elrendelni itt, sőt, szerencsétleneknek le sem fordították a 22 cikkelyes törvénymódosítást, így maximum középfokú angolsággal silabizálgatták a bonyolult paragrafusokat, és néztek nagyokat, mint annak idején Veres János az unió pénzügyminisztereinek Ecofin-ülésein. A bizottság titkársága pedig feltűnően segítőkésznek mutatkozott Magyarország szégyenpadra kényszerítésében: a német– francia Caroline asszony (immár az ötödik a sorban!) talán még egy kicsit mellé is számolt, hogy az egyetlen szavazatnyi előny kijöjjön a monitoring elrendeléséhez. Hogy hol lézengett ez idő alatt a szuperbizottság másik fele, erről nincs információ. Ők biztos nem láthatták annyira fenyegetőnek a magyar helyzetet, mint Marietta, Kerstin, Caroline, Reding és Scheppele asszonyok és a magyar szocialisták. Lehet, hogy a távol maradóknak volt igazuk? Szabó Anna Magyar Nemzet

2013. May 03. 00:43

Orbán: Fizessenek a képviselők is!

Orbán Viktor miniszterelnök szerint helytelen és igazságtalan, hogy a képviselőknek nem kell a MÁV egyes gyors- és sebesvonataira pótjegyet váltaniuk.   A Kormányzati Információs Központ csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Orbán Viktor utasította a Magyar Államvasutakat felügyelő Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztert, tegye meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a pótjegyekre vonatkozó kedvezményt haladéktalanul megszüntessék. Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője is arra kérte csütörtökön Németh Lászlónét, intézkedjen, hogy az országgyűlési képviselőknek is fizetniük kelljen a MÁV egyes gyorsvonatain a pótjegyekért. A frakcióvezető az M1 Híradójának nyilatkozva csütörtökön azt mondta: egyetért azzal, hogy legyenek olyanok, akiknek nem kell kifizetniük a megtett kilométerek arányában emelkedő pótdíjat, de azt elutasítja, hogy az országgyűlési képviselők is közöttük legyenek.   Május 15-étől jön a felár A MÁV csütörtökön közölte honlapján, hogy május 15-étől gyorsvonati felárat vezet be egyes gyors- és sebesvonatokon. Az érintett járatokra kötelező lesz pótjegyet váltani, amely a megtett kilométertől függően 150–795 forintba kerül. Aki Budapest-bérlettel és csatlakozó menetjeggyel utazik, az is köteles az utazás teljes – gyorsvonattal érintett – viszonylatára pótjegyet váltani.   A vasúttársaság a pótjegy váltása alól mentesítette mások mellett az országgyűlési és az európai parlamenti képviselőket.

2013. May 02. 19:58

Már a tárgyalás előtt elkészült az ítélet - avagy boszorkányüldözés folyik Magyarország ellen

Luca Volonte                           A jogi érvek helyett előre megírt politikai forgatókönyv alapján döntött az Európa Tanács monitoringbizottsága a Magyarország elleni megfigyelésről – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a bizottság néppárti tagja, Luca Volonte. Közölte: boszorkányüldözés folyik Magyarország ellen, és a magyar alkotmányról úgy szavazott a bizottság, hogy annak tartalmát sok esetben nem is értették a képviselők. Szabó Anna interjúja.   – Az Európa Tanács monitoringbizottságának tagjaként hogyan látja, valóban évekig meg kéne figyeltetni Magyarországot? – Az utóbbi napokban a strasbourgi monitoringbizottságban egy valódi boszorkányüldözéshez asszisztáltunk, mert olyanok döntöttek az országról, akik nemcsak a nyelvét és gazdag történelmét nem ismerik, hanem nincs is szándékuk meghallgatni azokat a jogi és alkotmányos érveket, amelyek az alkotmány új módosításához vezetnek. Mélységes előítéletek nyertek bizonyosságot, sok munkatársunk érdemben nem is kívánta meghallgatni az érveket, inkább a pártkötődésekből fakadó feladatukat teljesítették. Olyan színházi előadásnak tűnt, amelyben néhány politikai erő, köztük a szocialisták, a baloldaliak és a liberálisok már előre eldöntötték: Magyarországot bármi áron megbüntetik! Ostoba és politikailag káros álláspont az Európa Tanács egészére nézve, mert nem érveken, hanem ideológiai előítéleteken alapszik. – Igaz, hogy az eljárás mellett döntő húsz fő csak felületesen vagy egyáltalán nem ismeri Magyarországot és a magyar viszonyokat? – Azok a kollégák, akiket a magyarországi alkotmánymódosítás értékelésével bíztak meg, csak néhány alkalommal és nagyon rövid ideig tartózkodtak Magyarországon, éppen ezért a svéd liberális Kerstin Lundgren és a cseh konzervatív Jana Fischerová javaslatának sokkal mélyebbnek és átfogóbbnak kellett volna lennie. Az igennel szavazó tagok az előítéletek követését, vagyis a rövidebb utat választották, ami az Európa Tanács hitelessége szempontjából nagyon káros. – A rövidebb út követése azt jelenti, hogy még arra sem volt idő, hogy a döntés előtt lefordítsák az alkotmánymódosító passzusokat? – Valóban, nagyon bonyolult lehetett fordítás hiányában szavazni. Az alkotmánymódosításról szóló részekről nem állt rendelkezésre fordítás, még francia nyelven sem volt elérhető, csak angolul, valószínűleg ezért is kerülhetett sor rossz döntésre: a vita és az érvelés alapján Magyarországot vád alá kell helyezni. – Az ellenünk elhangzott érvek ugyanúgy érvényesek lennének több más uniós ország esetében is. Ezt miért nem vették fontolóra? – Nem tudom, hány képviselő ismerte azokat az érveket, melyekkel Magyarországot vádolták, a határozat erről szóló része éppen ezért nagyon gyenge. Annál is inkább, mert az elhangzott kritikákat az unió sok más országa ellen is fel lehetett volna hozni. Én magam is elmondtam ebben az ügyben, hogy a Magyarország elleni bírálatokkal ugyanúgy Olaszországot, Németországot és más államokat is lehetne illetni. – A bizottság tagjainak mindössze egynegyede szavazott a hazánk elleni eljárás megkezdéséről, de ez elegendőnek bizonyult a döntéshez. Azok, akik a megfigyelés mellett szavaztak, milyen alapon tették, hiszen nagy részük csak kevéssé tud angolul, nem jogász végzettségű? – A monitoringbizottságban alig akad jogász, ezért a konzervatív frakció vezetője ésszerűen azt javasolta, hogy tegyék át a vitát a jogi ügyek bizottságához. A Magyarország elleni előítéletet megerősítette, hogy a javaslatot leszavazták, természetesen ok nélkül. mno.hu

2013. May 02. 19:45

Amikor elapad az apanázs

                          Manapság a „demokratáink” szakmányban (szakmány:  bizonyos bérért kiszabott, meghatározott munka,  megj. szerk) járnak rettegni minden lehetséges külföldi fórumra. Arról beszélnek, hogy féltik a veszélybe került magyar demokráciát, pedig inkább az elapadó havi apanázsukért aggódnak. Az ő demokráciájuk nekik busás baksist, a népnek viszont nyomor hozott. Ők rettegnek a saját bejáratú demokráciájukért, mi viszont megvédjük a miénket. Boros Imre  Magyar Hírlap

2013. May 01. 03:24

Magyar kártya

                            Egyre nyilvánvalóbb: az Európai Unióval radikális bajok vannak. Barroso bizottsági elnök újabban a német pénzügyminiszterrel szócsatázik: előbbi politikai okokból már engedne a formális megszorításokból, amelyek csak mélyítik a válságot és gátolják a növekedést, Merkelék azonban tartják magukat a vonalas pénzügyi szigorhoz - legalábbis a szeptemberi kancellárválasztásig. Barroso hovatovább az az unortodox gazdaságfilozófiát képviseli, amiért hazánkra három éven át tücsköt-bogarat kiáltottak, a háromszázalékos hiányküszöböt két százalék alatt teljesítő Magyarországot azonban a balliberális erőközpont és a különadóztatott nyugati multik továbbra sem engednék ki a politikai szorításból. Csontos János  Magyar Nemzet

2013. May 01. 03:13

Bánatos majális

                                          Pillanatnyilag kénytelenek vagyunk beérni a Bajnai és Mesterházy által elővezetett (baráti vagy bemutatkozó?) kézfogással, úgyis, mint valami jövőbéli összedörgölődzés megpecsételésével. Ha a politikai toposzok a valóságnak megfelelő helyen lettek kijelölve, akkor a két, állítólag baloldali pártvezér lenne hivatott gondoskodni a magyar munkásemberek érdekvédelméről is. Sőt, elsősorban és mindenekelőtt a munkások java kéne, hogy lebegjen a szemük előtt, de az sem ártana, ha tennének is érte valamit. Ám a két (nagy, kis, nulla) formátumú politikus történelminek aligha titulálható négy, vérszegény pontban összefoglalt megállapodása arról tanúskodik, hogy a munkásosztály nem szerepelt a diskurzus tárgyai között. Ugró Miklós Magyar Nemzet

2013. May 01. 02:57

Eszmei zűrzavar

                          A baloldal hiába kapacitálja voksolásra megmaradt táborát, mert ha legnagyobb kispártjuk nem képes sem önmagán belül, sem partnereivel tisztázni, hogy a hatalom gyors megragadásán kívül valójában mit akarnak, akkor csak a veszett fejsze nyelét ragadták meg. Ütni azzal is lehet, de az élet bebútorozáshoz szükséges fa kivágása pusztán a nyéllel nem megy. Körmendy Zsuzsanna Magyar Nemzet

2013. April 30. 14:28

A briteknek James Bond jutott, nekünk meg ezek

                          Hosszasan sorolhatnánk a Gyurcsány-Bajnai-éra titkosszolgálati botrányait, az Egymásért-ügytől kezdve az állítólagos terrorfenyegetettség miatt meghiúsított Fidesz-nagygyűlésen át addig az esetig, amikor a Magyar Nemzet újságíróját azért zaklatta lakásán a titkosszolgálat, mert előzőleg Szilvásy György vagyonosodásához gyűjtött információkat a politikus luxusnyaralójánál, Lesencefalun. A briteknek James Bond jutott, nekünk meg ezek. Pilhál Tamás Magyar Nemzet

2013. April 30. 13:56
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

76. oldal/190