A populista nép
Van, amikor a politikai folyamatok megértése nem igényel túlzott erőfeszítést: a liberális retorika szerint populizmusra vevő magyar társadalmat nem az állítólagos demokratikus deficit körüli zajos viták vagy a Sirály visszafoglalása, hanem a szociális feszültségek foglalkoztatják. S utóbbiakról az ismert okokból a baloldalnak végképp nem lehet hiteles a mondanivalója. Dunakeszin az derült ki, hogy az MSZP két héttel korábbi, erőt mutató rendezvénye után is nyílt a küzdelem az ellenzék vezetőjének pozíciójáért. Ám ha összeadjuk a két baloldali jelöltre leadott szavazatokat, a Fidesz akkor is biztosan nyert volna. Így nekik ma együtt sem menne.
Szerető Szabolcs
Magyar Nemzet
Szinkron szidalmak
Új fázisba lépett a szocialista országlejárató kampány: most már nyíltan itthonról indítják a dühödt támadásokat. A nyilvánvaló hazugságokat eddig mindig úgy igyekeztek feltüntetni, hogy ők csak közvetítik a nemzetközi - természetesen mindig jogos - vádakat, fenntartásokat.
Immár nem próbálnak kommunikációs paravánok mögé bújni a külföldi offenzíváknál sem.
... Mégis minden nemtelen támadás, ágyútűz, agresszív nyomulás közepette inkább örüljünk, hogy immár nem hát mögötti, sunyi fondorlatokkal szemben kell árnyékbokszolást folytatnunk. Legalább tiszta helyzet teremtődött azzal, hogy nyíltan, szinkronban rágalmaznak itthon és külföldön egyaránt.
Amikor Göncz Kinga feláll az Európai Parlamentben, és üvöltözve nem pusztán kéri, hanem egyenesen követeli saját hazája megbüntetését, az önmagáért beszél.
Legalább mindenki látja, mit lehet várni a szocialistáktól.
Megyeri Dávid
Magyar Nemzet
Máté T. Gyula: Balra festve
Ébredtek önök már ijedten? Amikor remeg a kéz, kiver a hideg és a pulzus is a maximumon? Amikor hirtelen felülnek, belenéznek a tükörbe… és jogos aggodalom tölti el önöket a luxemburgi demokrácia fejlődési irányait illetően, sőt, legalább két kételyük merül fel a kis ország bírói rendszerével kapcsolatban is.
Hihetetlen? Abszurd? Kretén?
Normális világban alighanem az lenne. Mert az is. Rólunk viszont most ezt verik bele minden európai polgár fejébe. Viviane Reding, a luxemburgi elit delegáltja kapott egy sarzsit Brüsszelben, ő a jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárság biztosa.
Szép állás. Szép cím. Szépre ingerlő.
Ő most követel.
Neki most az fáj, de nagyon, hogy Magyarországon elítéltek egy bűnözőt. Egy gyilkost. Nem olyan véletlenből akármit elkövetőt.
Egy gyerekeket gázolót.
Francis Ciarán Tobin ír állampolgár 2000. április 9-én Leányfalun halálba küldött autójával két kisgyereket. Tehetséges ügyvéd ezt három évre magyarázta. A két gyereknek alig jutott ennél kétszer több az életből. Francis Ciarán Tobin ír állampolgár bűnössége kétségtelen. Tobin ír állampolgárt egy uniós bíróság ítélte el. Mert Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja.
A jog és az értelem szerint.
Viviane Reding ellenben úgy látja, hogy a magyar jogrendszer gonosz, mert van Orbán Viktor, akit ő mérséklet nélkül tud gyűlölni, s amit Magyarországon a bíróság bűnnek ítél, az megengedhető.
Tobin ír állampolgár megölt két gyereket.
Tobin ír állampolgár sem magyar, sem ír, sem uniós, sem semmilyen börtönben nem ül. Viviane Reding most mellette áll ki. Azt mondja, ne adják ki Magyarországnak. Az országnak, ahol gyilkolt. Ahol törvény és értelem szerint bűnhődnie kell.
Mert Viviane Reding, a Magyarországot is magába foglaló Európai Unió tündöklő nevű jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárság biztosa azt gondolja, hogy gyarmat vagyunk. Ne szóljunk, kussoljunk, örüljünk, ha megvehetjük az általuk leselejtezett árut. Lehet az romlott konzerv, lehet mérgezett szemét vagy egy importált gyerekgyilkos.
Viviane Reding azt várja el tőlünk, hogy alkalmazkodjunk. Végrehajtsunk, engedjünk, letérdeljünk. Ő azt gondolja, hogy nem kell ránk demokráciát és jogot pazarolni, minket Augsburgra kell idomítani.
Ez csak és kizárólag pénzről, üzleti érdekről szól. Mert van, ahol ez az egyetlen érték, ahol minden más idealista álom. Olyan becsület- és tisztességféle. Viviane Redingnek nemet kell mondani. Tisztességesebbünk ezt is teszi.
S hát vannak mások.
Mesterházy Attila pártelnök az elmúlt héten jót szerepelt Brüsszelben. Hihetetlen vigyorparádé volt, már amennyiben egy feljelentő ajakvibrációját annak gondoljuk. Eszébe jut az embernek ilyenkor az árulás szó, de miért kellene jobb sorsra érdemes magyar kifejezéseket becsteleníteni?
Most pedig kérem, egy pillanatra gondoljanak bele ebbe a politikai őrületbe!
Ma az MSZP balszínekben, vöröses zászlók alatt a létező legliberálisabb eszmét hirdeti. Az eszme kifejezésen joggal hökkennek meg, ez nem gondolat, ez üzlet. A csak és kizárólagos, aminél semmi és senki sem lehet fontosabb, amiért minden és mindenki eladható.
Annak idején az úrelvtársak Moszkvába mentek, most ugyanazzal az önzetlen vonzalommal találnak másik fővárost. Persze nem a város, hanem az összeg válogat.
A rezsicsökkentés, vagy akár maga a munkás és dolgozó említése – utóbbi főleg valami rémes, melóval járó izzasztó dolog – a Magyar Szocialista Pártnak olyan, mintha lemerítenék a bankszámlájukat. Annál a halál sem lehet rosszabb.
Az nem fizet.
Máté T. Gyula
Magyar Hírlap
Nincs olyan lépés, amelyről ne tudnák azonnal elmagyarázni, miért rossz.
A legjobb semmit sem csinálni, abból nem lehet baj – tartja a népi bölcsesség. Persze tudjuk, hogy van következménye a halogatásnak, szőnyeg alá söprésnek, de azt könnyű másokra fogni. Ennek jegyében cselekednek, vagyis általában inkább nem cselekednek a szociálliberális kormányok. Szakértőik konzervatív kormányzás idején kezdenek dinamikusan szakérteni, nincs olyan lépés, amelyről ne tudnák azonnal elmagyarázni, miért rossz.
Korompay Csilla
Magyar Hírlap, Patrióta Európa Mozgalom
Valódi tömeg
Jól látszik, mennyire nincs valódi tömeg, amely a kormányt meg tudná buktatni. A Bajnai köré szervezett ellenzéki csoportocskák egymás között is marakodnak a remélt zsíros pozíciókért. Az utcákon, tereken eközben akciózó fiatalokat használják fel arra, hogy tartsák a frontot és szárazon a puskaport.
Torkos Matild
Magyar Nemzet
Fricz Tamás: "Frankenstein szörnye" akar tanítani bennünket demokráciára?
Nemrég „biztos forrásokból” tudhattuk meg, hogy az Európai Unió szervezete, illetve a magyar alkotmány olyan, mint Frankenstein szörnye.
Az egyikről, Magyarország alkotmányáról (alaptörvényéről) az Orbán-kormányt legendásan utáló Kim Lane Scheppele asszony, a Princetoni Egyetem jogászprofesszora jelentette ki, hogy Frankenstein szörnyéhez hasonlít.
Tette ezt a napokban azon az amerikai szenátusi meghallgatáson, amely szokás szerint a „magyar üggyel” foglalkozott, és aggodalmaskodott a demokrácia magyarországi helyzete miatt. Ugyanakkor a Fidesszel és Orbán Viktorral szemben legendásan előítéletes Scheppele véleménye senkit nem lepett meg, és a helyén lehet kezelni. Különösen az után, hogy a meghallgatást levezénylő Amerikai Helsinki Bizottság társelnöke – mintegy elhatárolódva a meghallgatás erős kritikai hangvételétől, sőt a bizottság elnökétől – kijelentette, hogy méltánytalanok és kettős mércét alkalmaznak azok a bírálatok, amelyek a magyar kormányt érik a demokrácia és az emberi jogok helyzetével kapcsolatban.
Megítélése szerint Magyarországon az alkotmányos fékek rendszere él és virul. Vagyis Magyarország kapcsán még egy bizottságban is élesen megoszlanak a vélemények, Kim Lane Scheppele asszony pedig nem a tárgyilagosság szobra hazánkkal kapcsolatban, egyszóval ez ügyben nem kell komolyan venni.
Ezzel szemben a másikról, az Európai Unióról, pontosabban annak szervezeti berendezkedéséről és működéséről nem kisebb potentát, mint maga Martin Schulz, az Európai Parlament szociáldemokrata elnöke egy hamburgi nemzetközi konferencián jelentette ki a fentieket. Konkrétan azt mondta, hogy az EU szervezeti–hatalmi rendszere olyan, mint a nevezetes torzsszülött, mert többek között nem működik benne a hatalommegosztás demokratikus rendszere, amely egyébként a tagországok alapvető sajátossága.
Utóbbi esetben tehát az egész európai konglomerátum egyik vezetője fejtett ki lesújtó véleményt saját intézményrendszeréről. S ez az éles bíráló hang mintegy a jéghegy csúcsa, hiszen az Európai Unió egésze, de különösen az Európai Bizottság működése ma már széles körű kritikák tárgya.
Számos elemzés készült az unió és a bizottság intézményeinek áttekinthetetlenségéről, bürokratizmusáról és főleg ellenőrizhetetlenségéről, arról, hogy demokratikus felhatalmazás nélkül hoz olyan döntéseket, amelyek csökkentik, korlátozzák a tagállamok önállóságát, szuverenitását, kiüresítik demokratikus intézményeiket.
A kritikai vélemények az EU kapcsán a „demokratikus deficit” fogalmat használják általában, azonban helyesebb lenne inkább demokráciahiányról beszélni. Vagyis, visszatérve a szörny-példára: az EU-ban látszólag működő- és életképes egységekből végül is egy – demokratikus szempontból – működésképtelen képződmény jött létre.
Ezzel szemben viszont azt látjuk, halljuk, hogy az Európai Unió vezetői – s persze amerikai és általában nyugati politikusok, médiumok, elemzők stb. stb. – unos-untalan belénk rúgnak, újra és újra elmondják, hogy Magyarországon veszélyben a demokrácia, megszűnt a hatalommegosztás, nincs sajtószabadság, tombol a rasszizmus, a fasizmus és nácizmus, sőt hogy Fábry Sándort némileg átalakítva idézzem, az EU vezetői szerint az Orbán-kormány minden EU-s értékkel szembemegy, „obstruál, destruál és menstruál”.
Ha most a Holdról ideszáll valaki és próbál tájékozódni, azt kell megállapítsa, hogy a világ összes gonoszsága, ördögi pokla és iszonyata Európa szívében, Magyarországon koncentrálódik. Lássuk be: egy ilyen országnak pusztulnia kell, nincs mese. Hiszen ezt akarja Neelie Kroes biztos asszony és Guy Verhofstadt, a liberális frakció „szimpatikus” vezetője, s ha ekkora orákulumok mondják, akkor legjobb, ha azonnal elássuk magunkat mi, szegény magyarok.
Egyetlen költői kérdésem marad csupán: hiteles és helyes az, hogy a demokráciahiánnyal küszködő Európai Unió, „Frankenstein szörnye” akar fellépni a demokráciával védelmében Magyarországgal szemben?
Gondoljátok ezt meg, polgártársak.
Fricz Tamás
Magyar Nemzet
Harc, ami a magyar lelkekért folyik
Magyar önrendelkezés, magyarok autonómiái a határainkon túl. Mi lenne ez, Trianon késői kontrája? Vagy csak a külhoni magyarság természetes reflexei működnek, ahogy működnek más kisebbségbe szorult népeké is? A bukaresti politikai elit számára neuralgikus kérdés ez, talán túlzottan is az, de nem örülne neki a szlovák politikai osztály sem. Az autonómiákról beszélgettünk Kántor Zoltánnal, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatójával és Tóth Norbert nemzetközi jogásszal, kutatóval.
Sinkovics Ferenc: Volt-e, van-e valamiféle előzménye a székelyföldi magyar autonómiakövetelésnek?
Kántor Zoltán: Igen, az 1950–60-as években létezett a Magyar, később Maros-Magyar Autonóm Tartomány.
Tóth Norbert: Létezett, de hogyan! Egy vicc járta akkoriban arrafelé, mely szerint megkérdezik a székely embert, mi a véleménye az autonómiáról. Mire a székely azt mondja, az autó magyar, de a sofőr román. Ez egy sztálini presszióra és sztálini modell szerint felépített autonómia volt.
S. F.: Sztálini autonómiamodell?!
K. Z.: Lenin és Sztálin úgy akarta megoldani a kisebbségi kérdést a Szovjetunióban, hogy nemzeti önrendelkezést biztosított nekik. Persze csak formailag! Több mint százötven etnikai autonómiát hoztak létre, de mindegyiket Moszkvából irányították, s mindegyiknek egy párt által kinevezett bábfigura állt az élén. Így volt ez aztán Székelyföldön is. Stefano Bottoni kutatásai alapján tudjuk, hogy számos szovjet tanácsadó „segítette” aktívan annak idején a Maros-Magyar autonómia megteremtését.
T. N.: A nullánál azért több volt ez az autonómia, mert mégiscsak adott valami kevés pluszjogot a magyaroknak. Például a román mellett a magyar is hivatalos nyelv lett.
K. Z.: De csak ott! Mert azok a magyarok akik nem az autonómia területén éltek, azok végképp nem kaptak semmit sem. Ceausescu tett pontot a dolog végére, amikor 1967-ben az Államtanács elnöke lett és elrendelte a közigazgatás átalakítását, az úgynevezett megyésítést. És ezzel meg is szűnt magyar autonómia.
S. F.: Mit szólt ehhez Moszkva?
T. N.: Sztálin már rég halott volt, Brezsnyevéket pedig nem érdekelte a kérdés.
S. F.: A Vajdaságban is volt magyar autonómia. Sőt most a vajdasági magyarok mellett a vajdasági szerbek is az autonómia gondolatát dédelgetik, ők persze nem nemzeti , hanem gazdasági okokból.
K. Z.: Téved, a Vajdaságban sosem volt magyar nemzeti autonómia, csak tartományi. Nagy a különbség. A jugoszláv alkotmány szerint például a Vajdaság és Koszovó nem élhetett a szövetségi államból való kiválás jogával, míg a többi tagállam igen.
T. N.: A szerb törekvések pedig azért erősödtek fel, mert napjainkban a Vajdaság adja az ország GDP-jének negyven százalékát, de Belgrád csak hét százalékot akar visszajuttatni neki.
S. F.: Hol a határ egy autonómia önállósága és az adott államhoz való lojalitása között?
K. Z.: A hadügy, a pénzügy és külügy területe mindig központi irányítás alatt van. A többi viszont a többség és a kisebbség közötti politikai alku kérdése.
T. N.: Ezt az autonómiák „alkotmányában”, azaz statútumában rögzítik. De semmit sem vésnek kőbe, ezek az alapokmányok élő, fejlődő szervezetek, amelyeket folyton értelmezgetnek, és csiszolgatnak, változtatnak rajtuk. Van ahol szinte folyamatosak a statútum körüli viták, ilyen például a Katalónia és Madrid, illetve a Baszkföld és Madrid közötti vita Spanyolországban.
S. F.: Van két fő autonómiaforma. A területi és a perszonális. Melyik az értékesebb?
K. Z.: A területi, de annak persze csak akkor van értelme, ha az adott régióban a kisebbség van többségben. Mert ez a többség hozza a döntéseket. A perszonális, vagyis a személyi elvű autonómia inkább a kisebbségnek mint a közösség tagjának nyújt jogokat. Mindenkinek egyformán, a székelyföldi magyarnak éppúgy, mint a bukarestinek
De természetesen jelentős különbségek vannak aszerint, hogy milyen a kisebbség aránya egy adott településen, régióban. A baj az, hogy így viszont nem hozhatók létre és nem működtethetők a döntéshozó intézmények, tehát nem teremthető meg az az önkormányzatiság, amely a kisebbség hosszú távú reprodukciójához kell. Merthogy minden kisebbségnek ez a célja, önmaga reprodukciója, akárcsak a többségnek. Erdélyben meg lehetne teremteni a székelyföldi területi autonómiát. Ott kompakt tömbben élnek magyarok.
T. N.: Szerintem viszont a területi autonómia nincs lakosságszámhoz kötve. A finneknél az ålandi svéd autonóm területen csupán 28 ezer ember él. Akár Siófokon, télen. De ez a területi autonómiák mintapéldája Európában. Elvileg nagyon sok kicsi autonómia is létrehozható, autonóm terület lehet akár egy járásból is.
K. Z.: Ha így vesszük, akkor például a Felvidéken Dunaszerdahely és környéke is kérhetné a területi autonómiát minden további nélkül.
S. F.: Miért nem kérik? Miért kérik az erdélyiek, s ők miért nem?
K. Z.: Ezernyi oka lehet. Az egyik, hogy kell egy elit az adott kisebbségen belül, amely megfogalmazza és életben is tartja az autonómia gondolatát, elmagyarázva saját népének, hogy az miért is lenne jó neki. Fontosak itt a gesztusok, az elit kezdeményezései is, mint például Erdélyben a székely zászló kitűzése. A Felvidéken csak érintőlegesen került szóba eddig az autonómia, az utóbbi időben meglátásom szerint egyre erősödik gondolat, illetve az ebbe az irányba mutató cselekedetek, s ez a helyzet például Kárpátalján is.
T. N.: Ne feledjük, Erdélyben nagyobb hagyományai vannak az önkormányzatiságnak, s ott az egyszer volt Maros-Magyar Autonómi Tartomány is, és a vajdasági magyarság is belekóstolt valami hasonlóba, de a Felvidéken és a Kárpátalján nem. A Vajdaságban most a tartományon belül működő Nemzeti Tanács már közel is áll a személyi autonómiához.
S. F.: Nem nagyon beszél róla senki, de az autonómiakérdések mélyén mindig ott bújik a gazdaság ügye is. Mint a vajdasági szerbek autonómiakövetelésében.
T. N.: Igen, az autonómia adhat egyfajta gazdasági önállóságot is. Az ålandi svédek például adókivetési joggal is rendelkeznek, de adhatnak adókedvezményeket is, ami fontos a befektetők, kereskedelmi partnerek odacsalogatásában, és többfajta bevételük is van még.
K. Z.: A székelyek azt mondják, hogy a megyéik most a romániai megyék középmezőnyében vannak. De ha ők dönthetnék el, hogy mit fejlesztenek és hogyan, akkor hamar felemelkednének az élvonalba.
S. F.: Lesz valami ezekből az álmokból? Hisz óriási feszültséget keltett Romániában a magyarok autonómiakövetelése. A hazai ellenzék épp ezért riogathat azzal, hogy a jelenlegi kormány akár a háborúig is képes fokozni az autonómiakövetelésből adódó román–magyar vitát, illetve hogy a sok budapesti kardcsörtetésért az erdélyi magyarok nyakán szorít majd Bukarest.
K. Z.: Az erdélyi magyarság huszonhárom éve kéri az autonómiát. Az autonómia jó dolog, ezt a 2003-as Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése, az úgynevezett Gross-jelentés is állítja, mert a tapasztalatok szerint csökkenti a konfliktusokat. Már csak arra lenne szükség hogy ezt bukaresti politikai elit is belássa végre.
S. F.: Lehet, de nemcsak Bukarest, hanem Pozsony is azt mondja például, hogy még békésebb lenne minden, ha szép csendesen asszimilálódnának a magyarok.
T. N.: Ezen nincs mit vitatkozni, a kisebbség joga eldönteni az asszimiláció tekintetében, hogy mit akar.
De asszimilációra kényszeríteni egy közösséget súlyosan ellenkezik a nemzetközi joggal.
S. F.: Mégis erőltetik…
K. Z.: Mert a szomszédainkban mindenütt a homogén nemzetállam megteremtéséről álmodoznak. Elmúlt már az erőszakos asszimiláció kora, ez igaz, de javában zajlik a puha asszimiláció. Mit jelent ez? Például egy törvényt az államnyelv védelmében. Vagy a kettős állampolgárság tiltását. Vagy a vitát a helységnevek és az utcanevek kiírása körül.
S. F.: Meddig bírják ezt erővel és idegekkel a külhoni magyarok?
K. Z.: Sokáig, hisz volt idejük megedződni. Ugyanakkor a kisebb-nagyobb eredmények, mint például a vajdasági személyi elvű autonómia erőt adnak a többi külhoni magyar közösségnek is. Fontos magyar nemzetpolitikai elv, hogy addig is meg kell tartani, sőt folyamatosan erősíteni kell a magyar kisebbségi közösségeket, amíg létre nem jön az autonómia.
Egy sor programot indított ennek érdekében Budapest, például a külhoni magyar óvodások évét, a külhoni magyar kisiskolások évét, s így tovább. És ott a külhoni magyar iskolák és más szervezetek beiratkozási kampánya is, mert ha magyar kisgyerek többségi iskolába megy, ott már elindul az asszimiláció felé. A kisebbségi vezetők pedig egy dolgot nem tehetnek meg sohasem, azt, hogy feladják.
Ez egy harc a lelkekért. Számos helyi és budapesti kezdeményezés épp erre a társadalomépítésre összpontosít.
S. F.: A tervezett romániai regionális átalakítás célja nem ugyanaz, mint 1967-ben a megyésítésé?
K. Z.: Lehet, hogy ugyanaz. De most demokrácia van, legyen az bármilyen minőségű is, és minden kérdést, kezdeményezést nyílt színi vitára lehet bocsátani az országon belül, de az európai porondon is. És tévedés azt hinni, hogy ezek a viták nincsenek hatással a román közvéleményre. Sokan megértették, jogosnak tartották például a székelyzászló-kezdeményezést is.
T. N.: Ma már azért kezd az európai tudat részévé válni, hogy ha a 21. században a polgárok egy része az adott államhoz fordul valamilyen kérésével, akkor arról legkevesebb tárgyalni kell.
S. F.: Miért nem figyel a magyar autonómiatörekvésre az EU? Nagy-Britanniát, Franciaországot akár a Trianon miatti lelkiismeret-furdalás is ösztönözhetné.
T. N.: Itt három érdekelt van alapvetően. Románia, Magyarország és a Székelyföld. Ez az ő ügyük, ami, mondjuk, Írországban már nem foglalkoztat senkit sem. Talán nem is ismerik a problémát. Ismerik viszont Ålandot, mert a finnek ezzel reklámozzák magukat nemzetközi politikai színtéren, Åland az imázsuk része lett, még Koszovónak is inkább ezt a modellt ajánlották az önálló államiság helyett. Az EU-ról csak annyit, hogy a szervezet elsősorban az egyéni jogok védelmét tartja fontosnak, az autonómia viszont kollektív jogosultság. A nemzetközi jog nem rendelkezik arról, hogy aki kéri, annak autonómiát kell adni.
K. Z.: Látni kell, hogy nemzetközi szinten az igazságosság, a kisebbségi jogok kérdése és ennek legfejlettebb formája, az autonómia ügye egyes – téves – értelmezések szerint szembekerülhet a béke és a stabilitás európai eszméjével. És az EU ilyenkor a vélt stabilitásnak ad elsőbbséget.
S. F.: Nagy baj, hogy idehaza nincs egységes politikai akarat a kérdésben...
K. Z.: Ezzel nem értek egyet. Szerintem az autonómia ügyében többé-kevésbé egyetértés van. A baloldali ellenzéki pártok nem az autonómia kérdésétől idegenkednek, hanem a kettős állampolgárok választójogától.
T. N.: Itthon kevés szó esik róla, de az autonómia bevett intézménye az európaiságnak. Az Egyesült Királyságban például több autonóm terület is van. Spanyolország pedig eleve 17 autonóm közösségből épül fel. A skót függetlenség ügyében rendezendő népszavazáson sem lepődik meg senki, vagy azon sem, hogy Dánia egyik autonóm területe, a Feröer-szigetek önálló labdarúgó válogatottal indul a az EB-n és a VB-n. A briteknél ez már rég bejáratott dolog.
S. F.: Általában van egy pont ahol egy-egy autonómia önálló állammá akar válni. Példa rá Katalónia. Nem ijeszti ez a szomszéd államokat? Különösen Romániát? Koszovó is precedenst adott, volt is miatta egy kis román–magyar „diplomáciai” aktivitás.
T. N.: A székelyek helyzete más. Nekik van anyaországuk, anyanemzetük, a katalánoknak, a skótoknak viszont nincs, ők tulajdonképpen önmaguk független anyaállamává akarnak válni.
S. F.: Rendre felvetődik a balliberális oldalon, hogy jó, autonómiát kér Székelyföld, de Budapest miért avatkozik bele ebbe?
K. Z.: Direkt módon nem avatkozik bele. Nemzetstratégiai elv azonban, hogy a magyar állam támogatja a külhoni magyarok megfogalmazott igényeit, törekvéseit. Ez kötelesség és felelősség kérdése. Pontosabban: ez a kötelesség és a felelősség igazi kérdése. És ebben a magyar állam nem hátrálhat meg.
Sinkovics Ferenc
Magyar Hírlap
A próféta és rajongói
Saul D. Alinsky Chichagóban született, az ottani egyetemre járt, kriminalisztikát tanult, szakdolgozatát Al Capone bandájának tevékenységéből írta. Később maga beszélt baráti kapcsolatáról a chichagói maffiával, és a hatalom megszerzéséhez legitimnek tartotta akár a gyilkosságot is. Sőt a maffiát mint követendő modellt felvette a szegények harci eszközei közé.
...Aki egy őszinte anarchista, egyben ördögi megnyilvánulást akar olvasni, vegye kezébe Alinsky a Radikalizmus tizenkét szabálya című katekizmusát.
Ebben a gyűjteményben nem az a rémisztő, hogy a hatalom megragadásához gátlástalanul propagálja a hazugságot, az erkölcstelenséget, az erőszakot. Hanem, hogy a mit sem sejtő polgár, aki évek óta nem tud rájönni a rendszerváltás másnapjától dúló békétlenség, viszályszítás, gyűlölködés és embervadászat mozgatórugóira, hirtelen szembesül azzal, hogy hiszen megvan a recept.
Ez az Alinsky nevezetű pofa már rég feltalálta a harcmodort, és mindegy, hogy milyen pénzemberek, ideológusok, világpolgárok közvetítésével került hozzánk, itt van, működik, hatásos és felettébb pusztító.
Seszták Ágnes
Magyar Nemzet
Eddig és ne tovább!
Szóval néhány nappal ezelőtt az ENSZ is beállt az aggódók sorába. Vagyis, mondjuk ki bátran, ízlelgessük a mondatot: az ENSZ napirendjére vette a magyar ügyet. Tudják mit jelent ez? Tudják, mikor volt erre példa az ENSZ történetében? Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után!
A Szovjetunió brutális katonai akciója megszüntette a demokratikus törekvéseket Magyarországon, s ezt a tényt az ENSZ nem hagyhatta figyelmen kívül.
...Eltelt ötven év, s az ENSZ ismét "magyarkérdésről" beszél. Ezúttal azért, mert egy demokratikusan kétharmados többséggel megválasztott kormány parlamenti többsége végre leváltotta a régi, a diktatúrában keletkezett alkotmányt, és új alaptörvényt hozott létre, majd azt merészelte módosítani.
E kormánytöbbséget adó pártszövetség ma is elsöprő bizalmat élvez a választók körében, amit tesz, legitim, és az állampolgárok egyetértésével teszi.
És az ENSZ aggódik a demokrácia miatt. Uraim, hová jutottak 1956-tól napjainkig? Mi történik itt?
Fricz Tamás
Magyar Nemzet
Kilóg a lóláb
De a sajtószabadság kérdésében sem állnak sokkal erősebb lábakon az ellenzéki hangok, és ebben a témában csak külföldön van keresnivalójuk, ugyanis csak az hiheti, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság, aki nem itt él. Aki emlékszik a Nap-kelte bármelyik adására, pontosan tudja, mit jelent a közszolgálatiság és sajtószabadság a „demokratáknak”. Kilóg a lóláb, amikor a „független” nemzetközi szervezetek ölelésre emelt karjába rohan a sajtószabadság védelmében az a hazai „független” értelmiségi kör, amely olyan csöndben lapított, amikor lovas rendőrök taposták az ellenzéket az Astoriánál, amikor a kormánypárt politikusai újságírókat lökdöstek a parlament folyosóin.
Érdemes megnézni tehát az említett videót Szájer József washingtoni beszédéről, mert láthatjuk, hogy egy amerikai szenátor pontosan annyit tud mondani a konkrétumokról, a sajtószabadság megszűnéséről, a fékek és ellensúlyok rendszerének felborításáról, a jogállam megszűnéséről, a rasszizmus és antiszemitizmus, azaz a szélsőségek terjedéséről, mint bármelyik hazai „demokrata” vitapartnerünk: semmit!
Knopf Alexandra
Magyar Hírlap