Pozsonyi Ádám: Versenyfutás

                                        Az M2-n van valami ifjúsági hülyítés hétvégenként. Pontosabb, részletesebb meghatározást ne várjanak, mert, éppen úgy, ahogy füvezni se szoktam meg nem szedek mérgeket, tévét sem nézek, lévén majd mindegyik csatorna úgy felháborító és színvonaltalan, ahogy van. Emlékszem, mekkora nekibuzdulás volt a Médiahatósággal annak idején, hogy ment a hiszti körülötte, aztán, tessék, békésebb, mint egy misszionárius a kannibálok gyűrűjében. Engem, ha odaültetnének, két nap alatt százmilliókat szereznék a magyar államnak, annyi bírságolni valót találnék.   Szóval van ott valami bárgyú filmsorozat, amiben egy malacnak jut kiemelt szerep. A történet, a létező országok legszörnyűbbikében, Németországban játszódik, és legutóbb még eme borzalom földjén is a lehető legszörnyűbbet követték el. Gyilkosság? Nem. Felgyújtották az árvaházat? Fenéket. Porig bombázták Drezdát? Á, dehogy, azt különben is a mai lelkes antifák szerint derék dolog volt megcselekedni, sőt, ha lehet, kérünk ismétlést. (Februárban, Drezdában azt szajkózták az antifasiszta felvonulók, hogy „Bomben Harris do it again!” – utalva a brit Royal Air Force parancsnokára –, Münchenben pedig a „Németország szar”, „Utáljuk Németországot!”, „Szeretjük a nemzethalált!” (”We love Volkstod!”, „We love Vaterlandsverrat!”, „No love for Deutschland!”) mondatok szerepeltek molinóikon. A végső harc kezdete előtt a frontvonalak szétválnak, és a bujkálásnak vége.) Mivel biztos nem találják ki, elárulom: előítéletesség történt és faji megkülönböztetés. Ezt követték el az ifjúsági filmsorozatban. Vannak a helyi német kisgyerekek (szőkék, heteroszexuálisak, és férfiak, akiket az antifák szerint már csak származási alapon is le kéne bombázni) és van a török bevándorló. Ő jó. Szeretni kell. Sajnálni. Egyrészt önmagáért, mert idegennek, bevándorlónak, másnak lenni a létezés egy magasabb fokát jelenti, mint őslakos németként rontani a levegőt (lebombázatlanul, és még élve), másrészt meg azért, mert a gonosz, kék szemű, német, heteroszexuális fiúk bezárják valami ólba. (Komolyan mondom, a Timur és csapata egy minőségi propagandafilm volt a mai kor polkorrekt selejtjéhez képest). Hogy kiszabadította-e később valami kis hős, akarom mondani hősnő, vagy valami idősebb tanító néni, aki minden valószínűség szerint feminista, leszbikus, fajilag kevert, természetesen három diplomával, négy nyelvvizsgával, hatalmas öntudattal és nulla gyerekkel, azt nem tudhatom, mert elmentem Mikszáthot olvasni. Engem csak az érdekelne, hogy a propagandafilmek készítőit nem zavarja, hogy ha a néző kiteszi a lábát az utcára, ott teljesen mást lát? Ott a saját szemével tapasztalhatja, hogy a bevándorlókat a kutya nem bántja – nem is meri, mert azon nyomban feljelenti valami egyenlőségpárti –, ellenben a török és arab bevándorlók szabályosan terrorban tartják az őslakosokat. Mondom, engem a lelki folyamat érdekel, miszerint mennyire tartják reálisnak, hogy egy film képes ellensúlyozni az embernek a saját bőrén tapasztalt valóságot. Igazából versenyfutás van az idővel. Ha nyugaton hamarabb omlik össze minden, mint ahogy a magyarságot is le tudják süllyeszteni arra az önfeladó, életképtelen szintre, akkor győztünk. Megúsztuk. Ha fordítva, akkor velük pusztulunk mi is. Pozsonyi Ádám Magyar Hírlap

Ellenzék mint vágókép

                          A kormányellenes csoportok mögött itt is, ott is felfedezhető az átütő társadalmi támogatás híján kulcsfontosságú külső segítség, valamint a hatalom provokálásának szándéka. A fő cél, hogy a törvényesség határáig elmenő vagy azt át is lépő tiltakozó vágóképpé váljon, mint a hatalmi önkény áldozata, lehetőleg a CNN tudósításában. Magyarországon két és fél éve balliberális mártír kerestetik, egyelőre nem sok sikerrel, többek közt azért, mert – éles ellentétben 2006-tal – a gyülekezési jog tekintetében a földkerekség egyik legszabadabb vidékévé vált hazánk. Szerető Szabolcs  Magyar Nemzet

Jagland elvtársnak, a bukott norvég munkáspárti, kommunista miniszterelnöknek

                                      Mi, magyarok ugyanis ezen állva nem várunk egyebet, mint méltányosságot. Jó lenne végre ugyanolyan intenzitással beszólni Robert Ficónak, Victor Pontának, Mikola Azarovnak, Ivica Dacicnak, de Aljakszandr Lukasenkának vagy Nurszultan Nazarbajevnek is, mint nekünk.   A jogállamiságot ők veszélyeztetik, Jagland elvtárs. Amikor őshonos kisebbségek lakta területeket terveznek román régiókba beolvasztani, amikor magyarokat ítéltetnek indokolatlanul hosszú börtönévekre, amikor egyre inkább erősödik a fehérorosz ellenzék és média elleni terrorkampány, amikor kazah pártokat technikai indokok miatt nem regisztrálnak a hatóságok, amikor vajdasági magyarokat rabolnak ki, és a rendőrség karba tett kézzel (nem) intézkedik, amikor nem engedik be Ukrajnába a nemrég hatályba lépett vámtörvény rendelkezései miatt a segélyszállítmányokat, köztük a Kárpátaljai Református Egyházkerület rászorulóinak szánt humanitárius rakományokat, amikor a román határrendőrség egyik főfelügyelője a nemzetisége miatt sértegeti és fenyegeti magyar beosztottját, amikor kitiltják Sólyom László államfőt Szlovákiából, amikor a székelyeket a nemzeti jelképeik miatt vegzálják. Kristály Lehel  Magyar Hírlap, Patrióta Európa Mozgalom

A XXI. század Lenin-fiúi - a Bajnai -fiúk - (Bajnait ejtsd: Főliba)

Véleményinflálódás

                      Ezekkel a primitív, átlátszó manipulációkkal annyira inflálja a véleményét az MSZP, hogy ha valamiben netén lenne valami igazuk, már annak sem adnának hitelt. Feltehetően nem is hazai felhasználásra, hanem főként további külföldi szponzorvadászat céljából tették közzé a balsikerű filmet. Megyeri Dávid  Magyar Nemzet

A devizahitelek szómágiája

                          Ha 1870 táján szállóigévé vált, hogy „fiam, csak váltót alá ne írj”, akkor ennek modern változata ma úgy hangozhatna: olyan hitelt, amelyben a deviza szó szerepel, alá ne írj! A korai ingatlanokkal (főként földbirtokkal) fedezett váltók az 1873-as gazdasági válság alatt ugyanis megfosztották a birtokok tulajdonosait tulajdonuktól. Boros Imre Magyar Hírlap

Bayer Zsolt: Forduljon Psmithhez!

                          Csütörtök délelőtt néhány tucat fiatal bemászott a Fidesz Lendvay utcai székházának udvarára. Spontánul. Hirtelen ötlettől vezérelve. És persze kamerák kereszttüzében.   Vegyük szomorúan tudomásul, hogy mostantól ez lesz. Hetente, aztán majd naponta. Ezt teszik ezután a civilek. Mert ők civilek. Ők civilek, demokraták, kreatívak, szórakoztatók, kedvesen pimaszok, ugyanakkor éretten gondolkodó, felelősségteljes, öntudatos állampolgárok is egyben. Amúgy hahások, melegfelvonulás-szervezők, egyebek. És bizony Saul Alinsky szellemének gyermekei ők. És lusta és fáradt és szkeptikus vagyok utálni őket. Most lék van és trend és bú és Milán. A  Föld meg olyan rég megőszült, hogy szinte nem is látszik. S ennek ellenére talán beszélni kellene velük. Beszélni kellene, mert nem társadalom már a miénk, és mert meg is tudnánk ölni egymást. Beszélni kellene, ha volna miről. Ha volna… De „minden kimondott és leírt szók legszomorúbbika a volna”. P. G. Wodehouse jól tudta ezt. Így aztán nem beszélünk. S akkor legalább erőltessünk magunkra türelmet. Arra lesz ugyanis a legnagyobb szükségünk. Mert jönnek még, mindig jönnek. Néhány tucatnyian, de mindig. És beugrálnak, bemásznak székházainkba, házainkba, álmainkba, vágyainkba, auránkba. Érezni fogjuk a szájszagukat. És hátrálunk, hátrálunk, mert alig-alig bírjuk elviselni. És legszívesebben egyetlen lendülettel legázolnánk mindet. Legyünk őszinték, legalább most az egyszer, önmagunkhoz. Ezt tennénk a szívünk szerint. De nem tehetjük. Mert azok, akik a sok-sok elviselhetetlen beugrálás és szájszag mögött állnak, csak erre várnak. Képzeljük el, ha beugráltunk volna az MSZP-székház udvarára 2006 őszén. Vagy bármikor 2010 előtt. Agyonverettünk volna, azonosító szám nélküli vadállatok keze által. És most erre várnak. Hogy ugyanolyanokká váljunk, mint ők. Ezért menetelnek néhány tucatnyian szerteszéjjel a városban, engedély nélkül, csúcsforgalomban, az úttesten, ezért másznak be a Fidesz udvarára, ezért pofátlankodnak oda mindenhová, ahol emberi tevékenységek folynak. Hogy agyon legyenek verve. És mi nem verhetjük agyon őket, nem bánthatjuk őket, hajuk szála sem görbülhet – mert nem lehetünk olyanok, mint ők. De türelmünk kényelmetlen zubbonyában azért gondolkodhatunk. S elképzelhetjük például, milyen lenne, ha ezek visszajönnének. Elképzelhetjük, ahogy minden folytatódna úgy, ahogyan ritka kivételektől eltekintve mindig is zajlott. Elképzelhetjük, miképpen simulnának ki őfelsége, az IMF ráncai, és miképpen sóhajtanának megelégedetten a bankok. S lenne megint „demokrácia” és csend és hó és halál. A háttérben pedig sok‑sok szivárványszínű majdnem férfi orgonál. Micsoda tökéletes megelégedettség lenne itt megint, ugye, felebarátaim? Hogy is írta Wodehouse? „Forduljon Psmithhez! Psmith majd segít! Psmith mindent elintéz! Önnek szüksége lenne valakire, aki eljár peres ügyeiben? Valakire, aki elintézi üzleti ügyeit? Valakire, aki sétálni viszi a kutyáját? Valakire, aki meggyilkolja az Ön nagynénjét? Psmith elintézi! Bűntény nem akadály! Bármilyen megbízása van (feltéve, hogy halakkal nem kell foglalkozni), forduljon Psmithhez!” Psmithhez kellene fordulnunk. (Persze, a P néma…) Hozzá kellene fordulnunk, hogy intézze el a mi ügyeinket. Az összeset. A gyűlöleteinket, kiábrándulásainkat, rögeszméinket, legkedvesebb, legdédelgetettebb téveszméinket. S ha lehet, gyilkolja meg helyettünk a másik nagynénjét, kutyáját, gyerekét, apját, anyját s végül őt magát. Mi ugyanis ehhez túl türelmesek vagyunk. Nekik pedig momentán nincsen rá alkalmuk. De várják, nagyon. S úgy képzelik, hogy az alkalom eljövetelét az életünkbe bemászás, beugrálás sietteti. Szerintem rosszul gondolják. De Werber megmondta: élete legnehezebb kampánya előtt áll, de most majd megmutatja, hogyan kell győzni. Mi meg csak győzzük türelemmel kivárni a pillanatot, amikor majd mégsem… Utána úgyis eltűnnek. Örökre. Csak addig lesz nehéz. Bayer Zsolt Magyar Hírlap   Bayer Zsolt

"Nem az a demokrata, aki nem fél, hanem aki elég gyakran hangoztatja"

                          Mindig mosolyra késztet, valahányszor a magukat érthetetlen okból baloldalinak nevező, többször hitelesített népnyúzók minden érv vagy bizonyíték nélkül azt állítják, hogy ők a demokrácia védelmezői. „Mi, demokraták”, kezdik általában a szöveget, és ha ez a hazugság még nem lenne elég, akkor következik a szakértelem és az uniós értékek talaján állás. Kicsit pislognak, amikor belenéznek a kamerába, legszívesebben felnéznének, nem szakad-e le a mennyezet, de jól tudják, a gyakori ismétlés a célközönségnél eléri hatását, mert nem az a demokrata, aki nem fél, hanem aki elég gyakran hangoztatja. Szentmihályi Szabó Péter  Magyar Hírlap

A balliberális szappanopera folytatódik

                                Szerepjáték ide, programnélküliség oda, a balliberális szappanopera valamennyi szereplőjét jól ismerhetik a nézők korábbról, hiszen már valamennyien bizonyítottak a képernyőn. Sőt, aki régóta és figyelmesen követi a sorozatot, még azt is megállapíthatja, hogy semmit sem fejlődtek az évek alatt, annak ellenére sem, hogy mindannyian változtak egy kicsit: rajtuk is látszanak az évek, a smink is kikezdte a bőrüket, némelyik a ráncait próbálja eltüntetni, valaki frizurát váltott, volt, aki kecskeszakállát vágatta le, olyan is akad, aki ifjúkommunistából szociáldemokratává avanzsált. Az öröklött tulajdonságok azonban nem változnak, a régi beidegződések ugyanúgy működnek, a sorozat tartalma ugyanaz marad. Boros Bánk Levente Magyar Nemzet

A macsó cinizmus- avagy a tehetségtelenség és gyűlölet "produktuma"

                                                Az ellenzék durva, kormányt ekéző kampányfilmmel árulta el tehetetlenségét. Amióta a kétharmad kormányoz, az MSZP képtelen felnőni a konstruktív ellenzék szerepéhez. Képtelen permanens sértődöttsége és harmatgyenge másodvonalának komolytalan, demagóg nyomulása miatt. Sem épületes, sem hasznos mondanivalója nincs. Seszták Ágnes  Magyar Nemzet