Orbán Viktor interjúja a német Bildenben

                            "Javaslom, hogy minden ország plusz egy százalékot fizessen be az EU költségvetésébe. Egyúttal csökkentjük az egyéb célokra fordított kiadásokat általánosságban egy százalékra. Ez így kitesz három milliárdot, amivel Szíria szomszédos államait támogatni tudjuk." Orbán Viktorral Varró Dóra és Hans-Jörg Vehlewald készített interjút, amely szombaton jelent meg a német Bild online felületén. – Miniszterelnök Úr, mit érzett, amikor az újságokban látta a halott kisfiú fényképét Kósz strandján? – Orbán: Megrázó élmény volt, minden elvesztett emberélet egy tragédiával ér fel. De a szülőkre is gondoltam: elindultak egy Szíria területén kívül fekvő biztonságos menekülttáborból és kockáztatták saját és gyermekeik életét. Világossá kell számukra tenni, hogy az Európa felé vezető úton leselkedő veszélyeket mi nem tudjuk magunkra vállalni. Ezért lenne jobb, ha nem jönnének ide. – Együtt érez a menekültekkel? – Természetesen, minden keresztény ember együtt érez. De az együttérzés nem elég. Cselekednünk kell. – De Ön azt mondja, a menekültválság egy “német probléma” – Ön szerint miben hibázik Angela Merkel kancellár? – A német kancellár mindig mindent jól csinál – ez a magyar Alkotmány első paragrafusa… (nevet) De komolyan el kell beszélgetnünk annak a német döntésnek a következményeiről, amely a migránsokat beengedi Németországba. Ez a kijelentés Magyarországon egy felkelést eredményezett. A migránsok kitörtek a szállásokból, rendőröket támadtak meg. Elutasították az európai jog által előírt regisztrációt. Korábban hatóságaink – ha fáradsággal is – de kézben tartották a helyzetet. Csak amikor a német kormány bejelentette, hogy az EU-szabályokat „átmenetileg” hatályon kívül helyezi, akkor tört ki a káosz nálunk. Ez történik akkor, ha nem tartják be a szabályokat. – 1989-ben Magyarország kevésbé törődött a szabályokkal. NDK-s polgárok ezrei utazhattak ki Ausztriába, a vasfüggöny leomlott. Ez ma miért nem lehetséges? – Van egy fontos különbség: az NDK-s menekültek nem illegálisan voltak itt, egészen hivatalosan voltak elszállásolva a nyugatnémet nagykövetségen. Ott ellátták őket és ők vártak. Ők nem fütyültek a magyar törvényekre. Utána a magyarok megnyitották a saját határaikat. Ma az idegenek azok, akik áttörik a határainkat. A kommunizmus kerítése ellenünk irányult. A kerítés, amit most építünk, értünk van. – Hogyan érzi magát az ember Európa fő gazfickójaként – továbbra is szembe akar helyezkedni a kontinens maradékával? – Csak azt mondhatom: itt állok és nem tehetek másként. Mi magyarok európaiak vagyunk, kötöttünk Európával egy szerződést, garantáljuk, hogy az európaiak szabadon mozoghatnak és a határaik védettek. Mindig ehhez tartottuk magunkat. Az embereket, akik hozzánk jönnek, kétszeresen is becsapják: egyrészt az embercsempészek és másfelől az EU politikusai. Mindketten egy jobb életet ígérnek nekik ill. azt, hogy nálunk maradhatnak – abban az esetben is, ha majd a hazájukban ismét béke lesz. Azonban meg fogják tapasztalni, hogy az a bizonyos méz, amely Németországban folyik, egy kicsit kevésbé édes, mint azt korábban remélték. Megtudják azt is, hogy a teljesítménytől függ a jó élet(minőség) és nem attól, hogy milyen igényeket támasztanak. – Ön személyesen is látta már a Keleti pályaudvaron tapasztalható nyomort? – Ott voltam, de nem mentem be… – Egy olyan selfie a menekültekkel, amilyet Merkel kancellár épp nemrég készített egy berlini szálláson, itt talán nem lenne lehetséges? – No, igen, most valószínűleg nem vagyok minden migráns kedvence, de a politikámat sem egy fotó időhorizontjával mérem. – Ön befogadna egy menekült családot? – Igen, ha az a menekülteknél nem bátorításként hatna, hogy jöjjenek hozzánk Európába. Ma ez nem lenne tanácsos. Másrészt a feleségem és gyermekeim elkötelezetten lépnek fel, segítenek. – Jövő keddtől lezárulnak Magyarország határai. Hova menjen az a sok menekült? Vissza. – Vissza, hova? – Oda, ahonnan jöttek. Ezek a migránsok ugyanis nem háborús területről érkeznek hozzánk, hanem a Szíriával szomszédos államokban található táborokból is: Libanonból, Jordániából, Törökországból. Ott biztonságban voltak. Ezek az emberek tehát nem veszély elől menekülnek, attól már elmenekültek és már nem kell(ett) az életüket félteniük. Ezek az emberek nem azért jönnek Európába, mert biztonságot keresnek, hanem mert jobb életet akarnak, mint a menekülttáborokban. Német életet akarnak élni, talán svédet. A Görögországban, Macedóniában, Szerbiában, Magyarországon és Ausztriában található életkörülményekkel nem elégszenek meg. Személyesen ezt meg tudom érteni. De a helyzet az, hogy a jobb élethez nincs alapvető jog, csak a biztonsághoz és az emberi méltósághoz. – Sok európai kormányfő mégis be akar fogadni menekülteket… – Az európai vezető politikusok pillanatnyilag álomvilágban élnek. Fogalmuk sincs arról a tényleges veszélyről, amelyet a bevándorlók jelentenek számunkra. És a probléma nagyságrendjéről sem: hiszen több millió emberről beszélünk. Az utánpótlás végtelen: Pakisztánból, Bangladesből, Maliból, Etiópiából, Nigériából. Ha őket mind beengedjük, Európa megsemmisül, tönkremegy. – Mit kell akkor Európának tennie? – Van egy tervünk, amit az EU többi miniszterelnökének a következő találkozásunkkor fel fogok vázolni. Ennek része, hogy Szíria szomszédos országainak masszív pénzügyi támogatást adunk. Ide tartozik Törökország, Libanon, Jordánia. Maga Törökország is rendkívülit teljesít a menekültkérdésben. Nekünk, európaiak tulajdonképpen minden héten misét kellene mondanunk Erdogan elnöknek, függetlenül mindenféle politikai nézetektől. Nem szabad olyan országokat, mint Törökország, cserbenhagynunk, ebben nem lehetünk fukarok. – Mit jelent ez pontosan? – Javaslom, hogy minden ország plusz egy százalékot fizessen be az EU költségvetésébe. Egyúttal csökkentjük az egyéb célokra fordított kiadásokat általánosságban egy százalékra. Ez így kitesz három milliárdot, amivel Szíria szomszédos államait támogatni tudjuk. És ha még több pénzre van szükség, megemeljük a támogatásokat, amíg a menekültáradat lecsökken. Ez az eljárás megakadályozza, hogy egymás között a végtelenségig vitatkozzunk költségvetési kérdésekről. Most gyors segítségre van szükség. – Mi van a menekültekkel, akik már Európában vannak? – Nem ámíthatjuk magunkat: közülük senki nem akar visszamenni. Attól tartok, mind itt maradnak. – Mi szól az ellen, hogy ezeket az embereket, akik már nálunk vannak, kvóták szerint igazságosan osszuk szét az EU országai között? – Két pont szól ellene. Először is: A kvótának akkor van értelme, ha a határaink zárva vannak. Addig egyetlen kormány sem tudja, konkrétan hány emberről is van szó. Mert egyre több lesz. Másodszor: Tényleg meg tudjuk akadályozni a migránsokat abban, hogy oda menjenek, ahová szeretnének? Oda kellene kötnünk őket az európai fővárosokba, hogy ne térjenek vissza Németországba? Ki tudja őket Észtországban, Szlovéniában vagy Portugáliában tartani, ha Németországba akarnak menni? Ez illúzió. – Kitart a kvótára adott NEM mellett akkor is, ha az EU büntetés megfizetésével vagy szankciókkal fenyeget? – Én higgadtan látom ezt, még senkit nem bírságoltak meg, mert az EU-jogot betartja. Ehelyett, ha kvótákon gondolkodunk, Brüsszelnek inkább Görögországra kellene nagyobb nyomást gyakorolnia. Mert ott már évek óta nincsenek az EU külső határai megvédve. Ha Görögország eleget tenne a kötelezettségeinek, nem lenne ez az egész menekült válság. Sem Berlinben, sem Budapesten. De hát végső soron ettől vagyunk európaiak: szeretnénk rendes emberek lenni. A szegény görögökkel és a nagyszámú menekülttel szemben is. Csak éppen a következményekkel nem akarunk szembenézni. – Az „iszlamizáció” is azok közé a veszélyek közé tartozik, amelyektől Ön óva int? Orbán: Én személy szerint tisztelője vagyok az iszlámnak. Az iszlám filozófia nélkül a világ egy része már rég a barbarizmusnak esett volna áldozatul. Azonban itt sem ámíthatjuk magunkat: a bevándorlás által a muzulmánok a belátható jövőben már többségben lennének Európában. Ha Európa megengedi a kultúrák versengését, akkor a keresztények a vesztes oldalon fogják magukat találni. Ezek tények. Az egyetlen kiút azok számára, akik Európát keresztény kultúrkörként kívánják megtartani, az, hogy ne engedjünk be egyre több muzulmánt! Erről viszont Európa vezető politikusai nem szívesen beszélnek. – Lát esélyt arra, hogy kiiktassuk a menekültválság okát, a szíriai polgárháborút? – Ennek a háborúnak a kitörésében a Nyugat éppúgy részes, mint az arab világ és más államok. És a konfliktust akkor sikerülhet megoldanunk, ha valamennyi fél azon lesz, hogy e háború barbarizmusának megálljt parancsoljunk. Ehhez a szövetséghez mindenekelőtt a „nagyfiúknak”, Amerikának és Oroszországnak kell egymással dűlőre jutnia. De Európának, az arab államoknak, sőt Kínának is lesz véleménye.

2015. September 12. 10:10

Önök is veszélyben vannak - erős és bátor lépésekre van szükség, még ha azok ellentmondanak az elveiknek, akkor is

Az ISIS Irakban megsemmisítette az egyik legősibb keresztyén közösséget Maalulában. Ezen a területen a keresztyén közösség tagjai a mai napig Jézus Krisztus nyelvét beszélték az arámi nyelvet! Az ISIS emberei tűzzel, vassal kényszerítették az itt élő keresztényeket, hogy vegyék fel az iszlám szunnita vallást. Karakosban az ISIS emberei ártatlan gyermeket fejeztek le és eltemették. Egyes csöppségek fejét pedig póznákra tűzték. “A szenvedésünk az európai és nyugati kereszténység sorsának az előszele” – nyilatkozta augusztusban az olasz származású Corriere della Sera-nak Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, akinek iraki közösségét verte szét az ISIS! “Próbáljanak megérteni engem. Az önök liberális és demokratikus elvei egy fabatkát sem érnek itt. Meg kell érteniük a közel-keleti realitást, mert egyre több muszlimot engednek be országaikba. Önök is veszélyben vannak. Erős és bátor lépésekre van szükség, még ha azok ellentmondanak az elveiknek, akkor is. Azt hiszik, hogy minden ember egyenlő. De ez nem igaz: az iszlám nem vallja ezt. Az önök értékeik nem a muszlimok értékei. Ha ezt nem értik meg elég hamar, önök annak az ellenségnek lesznek az áldozatai, akit önök engedtek be az otthonukba” – nyilatkozta az érsek." fotón: Európa vágóhíd lesz a sorsod, ha nem ébredsz!

2015. September 09. 22:52

Visszaszólt a magyar muszlimoknak az államtitkár - a muszlim országokban mekkora támogatásokat kapnak az ott élő keresztények?

                    Milliárdos állami támogatások és a bevett egyházi státus megadása után Soltész Miklós egyházügyi államtitkár nem érti, a Magyar Iszlám Közösséget mi vezette arra, hogy vallási tilalmat hirdessen a Fidesz és a KDNP ellen. "Több, mint barátságtalan" lépésnek tartja Soltész Miklós egyházügyi államtitkár a Magyar Iszlám Közösség részéről a kormánypártok ellen meghirdetett vallási tiltást, a haramot. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tisztségviselője úgy véli, ez különösen annak fényében visszás, hogy a magyar muszlim közösségek az elmúlt években nagy összegű támogatásokat kaptak az államtól. 2011-től 2015-ig a Magyar Iszlám Közösségnek 70 millió forint, a Magyarországi Muszlimok Egyházának 17 millió forint egyházi célú juttatás érkezett a költségvetésből. Ezenfelül előbbi szervezet – az általa működtetett iskolák és óvodák fenntartására – köznevelési támogatásként 2013-ban több mint 43 millió, 2014-ben több mint 225 millió forintot kapott. Ennél is jelentősebb összegeket juttatott az állam a Magyar Iszlám Közösség szociális területen végzett munkájára: két éve 1 milliárd 60 millió, tavaly 1,43 milliárd forintot. „Bolek úr, a muszlim országokban mekkora támogatásokat kapnak az ott élő keresztények hitéleti, szociális és köznevelési tevékenységükre?” – tette fel a kérdést Soltész Miklós. hirado.hu

2015. September 09. 12:00

Európa máris óriási bajban!

                              Azt hisszük, hogy velünk soha nem fog történni rossz dolog, hiszen nem a rosszat érdemeljük. Ettől még szembe kell néznünk a valósággal, és a valóság az kellemetlen! fotó: Elég oldala ide kattintva elolvashatjuk az eredeti angol szöveget: http://www.express.co.uk/news/world/555434/Islamic-State-ISIS-Smuggler-THOUSANDS-Extremists-into-Europe-Refugees

2015. September 06. 23:16

A liberális média fekély a társadalmainkon!

                    Ő az a tragikus sorsú kisgyermek, akivel tele van a nemzetközi sajtó. Kiderült, nem is menekült volt! Szíriai családról van szó, amely 2012-ben elhagyta Szíriát és Törökországba költöztek. Az apának volt munkája és mindenük megvolt, amire szükségük volt. Míg apuci kitalálta, hogy a biztonságos Törökországból átmennek Illegálisan Európába.

Mindezt azért, hogy apuka többet keressen! Amúgy egyedül az apán volt mentőmellény, a felesége és a gyermeke is vízbe fulladt. A történetet meg úgy állították be, hogy a migráns gyermek tragikus balesetéért az EU a felelős! Felháborító, hogy meddig megy el a hazug média, hogy mindenáron igazolja a hamis neoliberális politika igazát, és kétségeket keltsen az egyébként jó szándékú, de jövőjét féltő, rettegő európai polgárokban. forrás: Titkolt hírek képekben - hogy képbe legyél oldal

2015. September 06. 16:08

Elárasztották Orbán Viktor hivatalos Facebook oldalát a külföldi szimpatizánsai

                      Elárasztották Orbán Viktor hivatalos Facebook oldalát a külföldről írt, miniszterelnököt biztató hozzászólások Orbán menekültpolitikájával, illetve Brüsszeli nyilatkozatával kapcsolatban. Több száz külföldi hozzászóló írt támogató bejegyzést Orbán mai Kossuth rádiós, közösségi oldalán megosztott nyilatkozatához is. Rengeteg hozzászóló állt ki a magyar miniszterelnök mellett Németországból, Ausztriából, Lengyelországból, de köszönetét fejezte ki a Fidesz elnökének Facebook oldalán több spanyol, szlovák és horvát hozzászóló is. A kommentelők leginkább hálájukat és köszönetüket fejezik ki azért, hogy „végre valaki kimondja, amit mi is gondolunk” és arra kérik Orbánt, hogy „harcoljon Európa iszlamizációja ellen”. Az egyik német hozzászóló például azt írta, hogy „folytassa tovább azt a politikát, amivel megment minket, németeket is, amihez a mi kancellárunk túl hülye”! pestisrácok.hu        

2015. September 05. 00:35

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő - rövid VIDEÓ!

                          Ezt meg kell hallgatni - hiteles szakember kattints a VIDEÓRA! http://www.civishir.hu/kozelet/ez-az-ember-mondja-a-tutit-menekultugyben/0902163213

2015. September 04. 01:31

Orbán Viktor: Akit lerohannak, az senkit nem tud befogadni - Elhibázott az EU bevándorláspolitikája

                      Orbán Viktor: Akit lerohannak, az senkit nem tud befogadni - Elhibázott az EU bevándorláspolitikája "Akit lerohannak, az senkit nem tud befogadni" - áll Orbán Viktor miniszterelnöknek a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) csütörtöki számában megjelenő vendégkommentárjában, amelyből a konzervatív német lap szerdán közölt részleteket online felületén. A FAZ ismertetése szerint a miniszterelnök írásában figyelmeztetett, hogy "robbanás" fenyegeti egész Európát, és védelmébe vette az ideiglenes műszaki határzár felépítését. Orbán Viktor azt írta, hogy az Európai Unió "elhibázott bevándorláspolitikát" folytat, és "felelőtlen minden európai politikus, aki a jobb élet reményével kecsegtetve arra bátorítja a bevándorlókat, hogy mindent hátrahagyva, életük kockáztatásával Európa felé vegyék az irányt". Hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen a külső határok védelme. "Ezért fontos az a kerítés, amit mi, magyarok építünk. Nem jókedvünkből tesszük, hanem mert szükség van rá" - írta a kormányfő. Hozzátette: "eléggé lehangoló, hogy rajtunk, magyarokon vagy éppen a spanyolokon kívül senki nem akarja megvédeni Európa határait". A FAZ online felületén megjelent előzetes szerint Orbán Viktor vendégkommentárjában kiemelte, "az emberek azt akarják, hogy urai legyünk a helyzetnek, és védjük meg a határainkat". Minden egyéb kérdésről "csak azután érdemes beszélni, ha feltartóztattuk az áradatot" - írta a miniszterelnök. Orbán Viktor az előzetes ismertetés alapján aggasztónak nevezte, hogy az európai eszme kisebbségbe kerülhet saját kontinensén. Vagy nem aggasztó-e önmagában is, "hogy az európai keresztény kultúra már arra is alig képes, hogy saját keresztény értékrendjében tartsa Európát?" - vetette fel a kormányfő a német lapban csütörtökön megjelenő írásában. MTI

2015. September 03. 00:57

Már nem kérdés, hogy jöttek-e terroristák

                                    Már rég itt vannak, és elsődleges feladatuk a hálózatépítés, a kapcsolatok kialakítása, az itt élő másod-, harmadgenerációs bevándorlók beszervezése - mondta a titkosszolgálati szakértő az M1 reggeli műsorában. Elemzések szerint az Európába - például hazánkon keresztül is - érkező muzulmánok között a múltjukat eltitkoló terroristák is vannak, akik miatt indokolt volna a menekültek hátterének sokkal alaposabb vizsgálata. Az EU határőrizeti szervének 2015-ös jelentése elismeri: nem tudják kiszűrni sem a migránsok közé rejtőzött terroristákat, sem a szíriai-iraki műveletekből a nyugati országokba visszatérőket. Ami most folyik, például a Keleti pályaudvarnál, már egyfajta „terroreljárás”, hiszen egy tömeg terrorizálja a normális, nyugodt életet azzal, hogy törvénytelenül gyülekezik, és próbál ott cirkuszt csinálni – jelentette ki Földi László titkosszolgálati szakértő az M1 reggeli műsorában. A közvélemény elsősorban nem is ettől fél, hanem attól, hogy olyanok érkeznek, akik terrorcselekményt hajtanak végre, ezen azonban már régen túl vagyunk, ilyen emberek már rég úton vannak, vagy már ide is érkeztek – jelentette ki a szakember. Ezeknek a terroristáknak az elsődleges feladatuk nem robbantások elkövetése, hanem a hálózatépítés, a kapcsolatok kialakítása, az itt élő másod-, harmadgenerációs bevándorlók beszervezése - tette hozzá. idekattintva megnézhetjük a riportot! http://www.hirado.hu/2015/09/02/mar-nem-kerdes-hogy-jottek-e-terroristak/

2015. September 02. 12:20

Matteo Renzi olasz miniszterelnök: Európának nem meghatódnia, hanem cselekednie kell

                        Elérkezett az ideje, hogy Európa politikai és diplomáciai offenzívát indítson a migráció problémájának megoldására a menekültek befogadásával és az emberkereskedelem leállításával - hangsúlyozta Matteo Renzi olasz miniszterelnök. A kormányfő szerint mára egész Európa számára világossá vált, hogy a bevándorlás nem olasz probléma, hanem "világméretű és európai válságot képvisel, amelyre Brüsszelben, nem pedig Lampedusán kell megoldást találni". Emlékeztetett arra, hogy az április 19-én Líbia partjainál elsüllyedt lélekvesztő tragédiája után, amikor több mint hétszáz ember veszett a tengerbe, az Európai Unió rendkívüli csúcsértekezlet tartott a bevándorlásról. Ezt azonban "kevés és rövidlátó" intézkedés követte. "A teherautóban megfulladt gyermekek drámai látványa, a hajók belsejébe zsúfolva megölt gyermekek arra sürgetik Európát, hogy stratégiát keressen. ( ...) Európának nem meghatódnia, hanem cselekednie kell" - jelentette ki az olasz miniszterelnök. Hozzátette: nemcsak a migráció okozta jelenlegi vészhelyzet "gyors elkötésére" van szükség, hanem arra, hogy Európa nagyobb szerepet vállaljon Afrikában és a közel-keleti térségben, befektessen a nemzetközi együttműködésbe, erősítse a bevándorlók hazatoloncolását és "véglegesen" leállítsa az emberkereskedelmet. "Ez a megfelelő pillanat a politikai és diplomáciai offenzívára" - mondta Matteo Renzi. Véleménye szerint elérkezett az ideje az EU-tagállamaiban a menekültkérelmet szabályozó dublini rendelet módosításának, és a "közös európai migrációs politika és közös európai menekültstátusz" bevezetésére. Megjegyezte, hogy ennek megteremtése lesz a tétje az EU-ban a következő hónapokban zajló vitáknak. MTI

2015. August 30. 21:52
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

3. oldal/125