A Fidesz üzenete az Európai Unió vezetőinek - “Jogunk van megvédeni kultúránkat, nyelvünket, értékeinket”.

                      Kormánypárti politikusok országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezik, hogy a magyar parlament szólítsa fel az Európai Unió vezetőit a kontinens és polgárai védelmére. Az erről szóló előterjesztést többek között Rogán Antal, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője terjesztette pénteken az Országgyűlés elé. A kormánypárti politikusok indítványukkal a kabinetet is felszólítanák arra, hogy pénzügyi forrásokkal és jogszabályi feltételekkel tegye lehetővé, hogy Magyarország minden szükséges eszközzel meg tudja védeni a határait. "Az illegális bevándorlás hullámai egész Európát robbanással fenyegetik" - olvasható a javaslatban, amely szerint a kialakult helyzetért az Európai Uniót terheli a felelősség. A Fidesz-KDNP politikusai szerint "mára odáig jutottunk, hogy Brüsszel felelőtlen politikája miatt emberek halnak meg". A képviselők az Országgyűléssel kimondatnák, "felelőtlen minden európai politikus, aki a jobb élet reményével kecsegtetve arra bátorítja a bevándorlókat, hogy mindent hátrahagyva, életük kockáztatásával Európa felé vegyék az irányt". A határozati javaslat benyújtói szerint Közép-Európa országai - amelyek csak nemrég lábaltak ki a gazdasági válságból - nem engedhetik meg, hogy "Brüsszel elhibázott politikájának kárvallottjai legyenek". Nem megengedhető, hogy az illegális bevándorlók veszélyeztessék a magyar emberek munkahelyeit és szociális biztonságát - fogalmaznak, majd hozzáteszik, "jogunk van megvédeni kultúránkat, nyelvünket, értékeinket". "Folytatni akarjuk a gazdaság fejlesztését anélkül a teher nélkül, amit a Magyarországra érkező illegális bevándorlók elviselhetetlen áradata jelent" - olvasható az előterjesztésben. MTI-fidesz.hu  

2015. August 30. 21:23

Nemzeti sorskérdésünk: megszületnek az új generáció? - Babazászlók hirdetik, hogy új élet született

                            Újabb kezdeményezéssel erősítené a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom a gyermekvállalási kedvet, azt az érzést, hogy az újszülött érték, és egy nagyobb közösség számára is öröm lehet az érkezése. A budapesti Ferencvárosban lezajlott az első babazászlók átadása és kitűzése, ezek hirdetik az akcióban részt vevő IX. kerületi épületeken, ha újszülött érkezik a házba. A kezdeményező a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom volt. Az ötlet Oberfrank Pál veszprémi színházigazgató fejéből pattant ki. A zászlóval annak a régi hagyománynak a felélesztését is szorgalmazzák, hogy a kisbaba világra jötte után a családokat a környéken lakók segítsék néhány hétig. Bagdy Emőke egyetemi tanár, pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus szerint a babazászlóknak egész biztosan van pozitív hatásuk a közösségre. Az ember közösségi lény, jó az örömöt megosztania, amely így megsokszorozódik. Azok, akik értesülnek a gyermekszületésről, nem mennek el mellette közömbösen. Ha az ember tudja, hogy van egy baba valahol, akkor megjelenik benne az odafordulás, a segítségnyújtás szándéka – mondta. híradó.hu

2015. August 20. 00:57

Hálaadó istentiszteleten adták át a felújított Farkas utcai templomot - Kolozsvár - Erdély

                        Hálaadó istentiszteleten adták át vasárnap felújított kolozsvári Farkas utcai református templomot, Délkelet-Európa legnagyobb egyhajós gótikus csarnoktemplomát. A magyar kormányt képviselő Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntésében kijelentette: a felújításnál használt 21. századi újításoknak köszönhetően a templom ma jobb állapotban van, mint 40, 100 vagy 200 évvel ezelőtt. „Ahol csak tradíció van, az múzeum. Ahol meg csak innováció, az kísérleti laboratórium. Ha a kettő együtt van, élő szilárd alapokkal bíró közösségről beszélünk" - fogalmazott a miniszter. Balog Zoltán szerint a templom megtartása a közösséget is megtartja. Balog Zoltán reményét fejezte ki, hogy Kolozsvár jövőjében benne lesz az is, amit Budapest és a jelenlegi Magyarország tud adni ehhez a jövőhöz és az is, amit Kolozsvár adott és ad a teljes magyarságnak. "Így akarunk együttműködni és hisszük és tudjuk, hogy ez jobb ennek az országnak, Romániának is. Ebben a meggyőződésben keressük a román politikával az együttműködést, ezzel az együttműködéssel nyújtjuk ki a kezünket a magyarok érdekében, Románia érdekében és a közös Kárpát-medence érdekében" - fogalmazott Balog Zoltán. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke prédikációjában elmondta: a felújítás otthonná és otthonosabbá tette a templomot. Hozzátette, hogy a kolozsvári magyarok az intézményeikben érezhetik igazán otthon magukat. Ezért kell minden évben új intézményeket építeni, a régieket pedig felújítani. Feltette a kérdést, hogy a Kolozsvárra tanulni érkező fiatalok, akik sok esetben tanulmányaik után is a városban maradnak, felfedezik-e azt az intézményhálózatot, amely biztosítja számukra a teljes értékű életet. "Hol talál majd társat, lesz-e egy közösség, amelyik befogadja vagy előbb utóbb egyedül, idegennek érzi magát a városban? Ettől már csak egy lépés, hogy tovább induljon oda, ahol szintén idegenben lesz, de jobb anyagi körülmények között. Mi Európának a segítséget nem emberáldozatban szeretnénk visszafizetni, hanem azzal, hogy itt őrizzük a hitet, a gótikát, mindazt a szellemi értéket, amelyet őseink létrehoztak és reánk hagytak" - fogalmazott a püspök. Emil Boc, Kolozsvár polgármestere arról beszélt, hogy a Farkas utcai református templom nemcsak a református egyház, hanem az egész város büszkesége.

 

A Farkas utcai református templomot 17 hónap alatt újították fel. A 60 méter hosszú, 19 méter magas belső boltozatú templom megépítését Mátyás király rendelte el 1486-ban. A ferences rend által 1489 és 1516 között felépített templomot a Boldogságos Szűz Máriának szentelték.

Az épület megszenvedte a protestánsok és a katolikusok közötti villongásokat. Bethlen Gábor romos állapotban juttatta 1622-ben a református egyháznak. A templom melletti rendházból csak a kolostor kerengőjének az északi része maradt meg.

2015. August 16. 00:00

Magyarellenesség miatt bekérették a budapesti román nagykövetet

                            Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára kedden hivatalába kérette Victor Micula budapesti román nagykövetet – közölte a tárcal. A közlemény szerint az államtitkár magyarázatot kért Victor Ponta román miniszterelnök egyes – hétfőn a Romania TV esti adásában elhangzott – kijelentéseire, amelyekkel “Magyarországot elfogadhatatlan vádakkal illette”. E vádak azt mutatják, hogy “a román kormányfő újfent magyarellenes agitációval kívánja elfedni azt a belpolitikai válságot, amelyet kormánya tagjainak sorozatos vád alá helyezése és elítélése okoz” – fogalmaztak. A tárcánál hangsúlyozták: a Magyarországgal szembeni “román kormányzati kirohanások” már komolyan hátráltatják a magyar-román kétoldalú kapcsolatok és a jószomszédi viszony fejlesztését. Ennek alapján a magyar kormány kéri, hogy a román állami vezetők a jövőben tartózkodjanak a hasonló nyilatkozatoktól – áll a közleményben. Victor Ponta hétfőn úgy nyilatkozott, hogy Magyarország provokálja Romániát, miközben az európai országok és az Egyesült Államok részéről “rendszeres bírálatoknak” van kitéve. A román kormányfő ezzel azokra a kijelentésekre reagált, amelyeket Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete tett a Romania Libera napilapban hétfőn közölt interjúban. “Azt hiszem, hogy a magyar kormány – a nagykövet ugyanis a kormány játékát űzi – erősen próbál provokálni bennünket. Őket jelenleg egész Európa és Amerika is bírálja az antiszemitizmusukért, a revizionizmusukért, az oroszbarátságukért, a bevándorlók ellen épített kerítésért, és akkor arra tesznek kísérletet, hogy Romániát is belerángassák a botrányba” – jelentette ki Victor Ponta. Hozzátette: nem kíván bekapcsolódni ebbe a játékba, és azt akarja, hogy a magyar kormány feleljen azért, amit tesz. Zákonyi Botond nagykövet korábban egyebek között arról beszélt, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik “elegendő jóindulat” a román fél részéről. Példaként említette, hogy a Szeged-Arad gázvezetéken még mindig csak Magyarország felől lehet gázt szállítani Románia felé, és hogy a határon áthaladó tíz út összekapcsolása késik Románia miatt. A nagykövet kijelentései miatt hétfőn bekérették a román külügyminisztériumhoz Nagy Károly Zoltánt, Magyarország bukaresti nagykövetségének első beosztottját, aki a szabadságát töltő Zákonyi Botondot helyettesíti. magyartudat.com

2015. August 11. 15:57

A volt gárdakapitány illegális bevándorlókat utaztat pénzért - rövid lapszemle és egy közlemény

                        A volt gárdakapitány illegális bevándorlókat utaztat pénzért - rövid lapszemle és egy közlemény Illegális bevándorlók Budapestre utazásának megszervezésével gyanúsítja a rendőrség a Jobbikhoz közel álló egykori Új Magyar Gárda kapitányát, Kiss Róbertet és társát, akiket a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége kedden hajnalban Röszke térségében fogott el. A TEK azt írta: a két férfit azután fogták el, hogy a felderítési igazgatóság látókörébe kerültek, mint akik anyagi ellenszolgáltatás fejében a szerb–magyar határszakaszon érkező bevándorlók országon belüli utazását szervezik. Azt egyelőre nem tudni, mekkora összegért végezték a migránsok utaztatását, de a TEK helyszíni felvételei szerint több ezer euróról lehet szó. Kiss Róbert Magyar Gárda volt Pest megyei kapitánya, és volt főkapitánya, az Új Magyar Gárda és a Nemzeti Gárda megalapítója és volt főkapitánya. Róla az első információk 2007 körül, a Jobbikhoz kapcsolódó szervezet megalakulásakor jelentek meg. A Magyar Gárda Egyesület elnöke egy ideig - a manapság leginkább bevándorlóellenességét hangoztató Jobbik elnöke - Vona Gábor volt. A bíróság 2009. július 2-án feloszlatta őket. Nem adták fel. Hasonló tagsággal, vezetőkkel és célokkal még ugyanabban a hónapban megalakították az Új Magyar Gárda Mozgalmat. Ezt és a korábbi szervezetet is folyamatos belső harcok szakították részekre. A Jobbik-vonalat mindvégig most "mingránsokkal üzletelő" Kiss Róbert vitte. Napi Gazdaság A Fidesz közleménye: "Választ várunk Vona Gábortól: mióta üzletelnek bevándorlókkal? Ma napvilágot látott, hogy a Jobbik-közeli Magyar Gárda kapitánya pénzért szállított bevándorlókat Budapestre. Kiss Róbertet a hatóságok Röszke térségében érték tetten. A lebukással mindenki számára világossá vált, miért nem ért egyet a szélsőséges párt a biztonsági határzár megépítésével, hiszen maga is hasznot húz a törvénytelen bevándorlásból. Azonnali választ várunk Vona Gábortól arra, hogy mióta üzletelnek jobbikosok a bevándorlókkal? Minden magyar embernek joga van tudni, hogy hány jobbikos érintett a bevándorlókkal való bizniszelésben. Arra is választ várunk, hogy a törvénytelen üzletből mekkora összeg folyt a Jobbik pártkasszájába?"

2015. July 24. 13:41

A kormányfő és az államfő is elmenekült Kijevből - várhatóan napokon belül újabb forradalom kezdődik Ukrajnában

                    Magyarország észak-keleti hatától nem messze háborús polgárháborús helyzet alakult ki Petro Porosenko és Arszenij Jacenjuk elmenekült Kijevből, alig egy nappal azután, hogy terroristának nyilvánították a Jobb Szektor a hatóságok elől továbbra is sikeresen rejtőző tagjait. A Szegodnija orosz napilap információi szerint Arszenij Jacenjuk ukrán kormányfő a programtervében előzetesen fel nem tüntetett “munkalátogatásra” utazott Dnyipropetrovszk területére. A lap szerint Jacenjuk ürügyként használja a munkalátogatást, a gyakorlatban csak minél hamarabb el akarta hagyni Kijev területét, mert várhatóan napokon belül újabb forradalom kezdődik Kijevben. A kormányfő elektronikus adatkezelő rendszerek működését tekinti meg, ami be kell látni, nem egy nagyon fontos prioritás most Ukrajna számára, főleg nem előzetes terv nélkül, rendkívüli programként. A lap információi szerint Petro Porosenko ukrán államfő eközben “munkalátogatást tesz” Mikolajiv területén. Az államfő szintén előzetes bejelentés nélkül távozott Kijevből, és egyelőre ismeretlen program okán a napirendjében szereplő fővárosi eseményeket mondott le. Tegnap az ukrán hatóságok terroristának nyilvánították a Jobb Szektor nevű extrémista csoport tagjait, akik hetek óta sikeresen rejtőznek a biztonsági erők elől Kárpátalja területén. A terroristának nyilvánított személyek július 11-én fegyveres összecsapást folytattak egy ellenzéki parlamenti képviselő testőreivel Munkács térségében, majd a kiérkező rendőrökre is rálőttek. A környéken egy teljes falut evakuálni kellett az elhúzódó tűzharc miatt. Azt követően a Jobb Szektor tucatnyi tagja a közeli erdőkben rejtőzött el. Napokkal ezelőtt azonban kitörtek a bekerített övezetből, és ismeretlen helyre távoztak. Dmitrij Jaros, a Jobb Szektor vezetője július 17-én követelte Petro Porosenko lemondását, majd bejelentette, hogy a 2013-14 fordulóján kezdődő forradalom tovább folytatódik, ameddig a jelenlegi ukrán kormány nem távozik a hatalomból. A Jobb Szektor terroristának nyilvánított tagjai gyakorlatilag gerillaharcot kezdtek Kárpátalján a rendfenntartás ellen, és a kijevi kormány azzal számol, hogy napokon belül forradalmi helyzet alakulhat ki Kijevben. A jelenleg regnáló atlantista kormány 2013-14 fordulóján, fegyveres hatalomátvétellel egybekötött alkotmányos puccsal jutott hatalomra. A kormány eltávolításában katalizátor szerepét töltötte be a Jobb Szektor, és a fronton töltött egy év csak még felkészültebbé tette a szervezet tagjait arra, hogy a kormány ellen egy újabb forradalmat indítsanak. A Jobb Szektor tevékenységéről 2013-14 fordulóján a Russia Today számolt be napi rendszerességgel. A 2013 novemberi EuroMajdan idején információkat hoztak nyilvánosságra arra vonatkozóan, hogy a Jobb Szektor tagjai a Kijev központjában felállított sátortáborban fizetéseket kaptak azért, hogy a rendőrökkel minél brutálisabb összecsapásokba keveredjenek, illetve provokálják a rendőri erőket. A kifizetések dokumentációjához akkor jutott hozzá a rendőrség, amikor a Berkut különleges rendőri alakulat rajtaütést hajtott végre a forradalmárok sátortáborán. A Berkutot napokon belül feloszlatta az ellenzék, ami a kormánypárti politikusok elmenekülésével egyidőben relatív többséget szerzett a parlamentben és kormányként kezdett működni. 2015 májusában egyértelművé vált, hogy a jelenlegi kormány kegyvesztetté vált az Egyesült Államok számára. Május 14-én a Radio Free Europe hatalommal való visszaéléssel vádolta Petro Porosenkot, és követelte az ukrán kormányfő lemondatását. A “Szabad Európa Rádió” korábban támogatta a kijevi kormányt, egészen addig a pontig, ameddig az kiárusította az ország teljes energiaszektorát amerikai befektetők számára. Május 14-én azonban éles retorikai fordulat volt látható nem csak a RFE, de több vezető amerikai sajtóorgánum részéről. A Jobb Szektor tevékenysége tehát egészen mostanáig egybeesik az amerikai külügyi törekvésekkel: Dmitrij Jaros a RFE által jelzett fordulat után többször is élesen felszólalt Petro Porosenko lemondatása érdekében, mígnem napokkal ezelőtt bejelentette a forradalom folytatását. hidfo.ru

2015. July 23. 22:58

Szorul a hurok az MSZP-sek nagy barátja, a magyargyűlölő román miniszterelnök, Ponta körül - Zárolták a vagyonát

                        Kihallgatásra jelentkezett a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) Victor Ponta miniszterelnök, aki ellen okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával indított bűnvádi eljárást a vádhatóság június elején. A vádpontok Victor Ponta 2007–2008-as ügyvédi tevékenységére vonatkoznak, amely időszakra a kormányfő mostani képviselői mentelmi joga nem terjed ki. A DNA szerint Ponta ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi két-háromezer eurós honoráriumot az azóta szenátorrá választott Dan Sova ügyvédi irodájától, majd a felvett összeg igazolásául beszámolókat hamisított más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva. Pontát már júniusban gyanúsítottként akarta kihallgatni a DNA: erre azonban a politikus elhúzódó külföldi gyógykezelése miatt csak most kerülhetett sor. Ponta a vádhatóság épülete előtt várakozó újságíróknak távozáskor csak annyit mondott, hogy egy független könyvvizsgálat elvégzését kérte, amit az ügyész jóváhagyott. A miniszterelnök szerint a pénzügyi ellenőrzés eltarthat egy hónapig, úgyhogy szerinte ügyében csak augusztusban várható újabb fejlemény.   A vádhatóság szerint Ponta miniszterelnökként az összeférhetetlenségi szabályokat is megsértette, amikor volt megbízóját, Dan Sovát különböző miniszteri tisztségekbe juttatta. Ez utóbbi gyanú kivizsgálásához az ügyészségnek a parlament hozzájárását is meg kell szereznie, de a képviselőházi többség június 9-én elutasította a bűnvádi eljárás lefolytatását Ponta összeférhetetlenségi ügyében.   Victor Ponta vasárnap egy párttársaihoz intézett nyílt levélben bejelentette, hogy visszalép a Szociáldemokrata Párt elnöki tisztségéből, amíg nem sikerül ártatlanságát bebizonyítania. A politikus ártatlanságát hangoztatva úgy vélte, hogy esetében nem tartják be az ártatlanság vélelmét. Ponta ugyanakkor egyértelművé tette, hogy nem áll szándékában a miniszterelnöki tisztségről lemondani. MTI

2015. July 13. 23:53

Nyert az Igazi Csíki Sör

                      Az Igazi Csíki Sör és a Heineken Románia által gyártott Ciuc Premium márkák között semmiféle hasonlóság nem áll fenn – döntött az Európai Belső Piaci Harmonizációs Hivatal. A Heineken Románia még tavaly fordult panasszal az EU Belső Piaci Harmonizációs Hivatalához is, annak megállapítására kérve a valamennyi tagállamra kiterjedő közösségi védjegyek, formatervezési minták lajstromozását végző hivatalt, hogy az Igazi Csíki Sör tulajdonképpen a Ciuc Premium hamisított változata. A hivatal pénteken közölte a felekkel döntését, amely szerint a két márkanév sem megjelenésében, sem kiejtésileg, sem tartalmilag nem hasonlít egymásra. Az Igazi Csíki Sört gyártó Lixid Project kft. egy héttel ezelőtt alapfokon elveszítette azt a pert, amelyet a Heineken Románia indított ellene szellemi tulajdon megsértése miatt. A csíkszentsimoni manufaktúrát működtető cég közölte: fellebbeznek az ítélet ellen. foter.ro, szekelyhon.ro

2015. July 12. 12:38

Földi László: Lehet szépíteni, de ez háború

                            „Háborúban állunk, ezen lehet, de nincs értelme szépíteni. Ehhez mérten kell a politikának, így hazánk vezetőinek is megválogatniuk a szükséges eszközöket. Ezek közé tartozik a fizikai akadály létesítése, amely azonban legfeljebb ideiglenes megoldás lehet” – magyarázta Földi László volt tikosszolgálati vezető, biztonságpolitikai szekértő. Ez a modern kori népvándorlás, amit látunk, mindenképp „szervezett áradat”, amely leköti az európai határrendészeket és az elhárítást, gyengítve ezzel a kontinenst. Magyar Hírlap  

2015. July 09. 01:24

Orbán üzent a migránsoknak

                      Orbán Viktor a Magyar Rádióban üzent a a bevándorlóknak: „Van neked saját hazád, ez a mi hazánk!”

2015. July 03. 14:49
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

4. oldal/125