A szocialisták kormányzása idején emelték kétszeresére a rezsit, csökkentették a nyugdíjakat és a béreket, továbbá vették el a magyar családoknak járó támogatásokat – közölte a Fidesz-frakció.
A kormánypárti képviselőcsoport arra reagált, hogy a szocialista Gúr Nándor sajtótájékoztatóján arról beszélt, Orbán Viktor kormányfő – évértékelőjén elhangzott – állításával szemben a reálkeresetek csökkentek Magyarországon, nőtt az ország adósságállománya, és a devizahitelesek közül nem a ténylegesen nehéz helyzetbe kerülteket segítették meg.
A Fidesz szerint azonban éppen a szocialisták gazdaságpolitikai javaslatai tették tönkre az országot és a családok ezreit, és Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila kormányzása alatt fordítottak hátat az embereknek.
Legyen szó a bérek megadóztatásáról, az államadósság átalakulásáról vagy a magyar családok otthonait sújtó devizahitelekről, a baloldal mélyen nézzen magába és a programjába – írták. Úgy látják, csak egy dolog biztos, hogy a szocialista politikusok újra együtt vannak a megszorításokért, annak érdekében, hogy a bankokat és a nemzetközi nagyvállalatokat kíméljék.
2010-ben elsöpörték a bankárkormányt
A Fidesz szerint a szocialista kormányok idején a családokat a devizahitelek csapdájába taszították, az államadósságot és a munkanélküliséget megduplázták, és most ismét arra készülnek, hogy „a bankok helyett az embereket adóztatják meg, csökkentik másfél millió ember minimálbérét és elveszik a gyermekek után járó kedvezményeket”.
Magyarország 2010-ben új gazdaságpolitika mellett döntött, elsöpörte a bankárkormányt, amelynek köszönhetően csökken az államadósság, nő a foglalkoztatottak száma, és csökkennek a családok terhei – írták.
MTI, MNO
Urmánczy Nándor-emlékdíjat kapott Kövér László. A házelnöknek az erdélyi születésű politikus munkásságát és emlékét ápoló maroshévízi egyesület ítélte oda az elismerést. Czirják Károly elnök a döntést azzal indokolta, hogy Kövér László azon magyar politikusok egyike, akiről úgy érezték, hogy sokat tesz Erdélyért és az ott élő magyarságért.
mno.hu, szekelyhon.ro
Az eredmények azt mutatják, Magyarország jobban teljesít. A magyarok 2012-ben nem dolgoztak hiába; jó döntés volt kitörni a kényszerpályáról, és jó döntés volt a magunk kezébe venni a sorsunkat.
Részlet Orbán Viktor évértékelő beszédéből, 2013. február 22.
Március 9-én, Victor Pontát mi is fogadjuk majd a BS előtt. Szelíden, békességgel, sok-sok székely zászlóval. Hogy érezze a törődést. Az a másik világ pedig érezze, hogy bármit tesz, rosszul teszi. Úgyhogy kezdjétek terjeszteni: március 9-én várjuk a román miniszterelnököt!
Bayer Zsolt
Ahogy a magyar emberek többsége, a Fidesz is kitart amellett, hogy egy fiatal felsőfokú képzése befektetés az országnak, amelynek költségeit az adófizetők állják - reagált Osztolykán Ágnes sajtótájékoztatójára Hoppál Péter országgyűlési képviselő a Fidesz-frakció nevében.
Közlése szerint az emberek ezért jogosan várják el, hogy a fiatal a tanulmányai befejezése után egy ideig mindenképpen Magyarországon, Magyarországért dolgozzon. Egyre több jel utal arra, hogy több hallgatói szervezet sajnos nem a diákok, hanem ellenzéki politikai szervezetek érdekeit képviseli - jegyzi meg, hozzátéve: a Fidesz bízik abban, hogy az ELTE és a hatóságok vizsgálata mielőbb megnyugtató választ ad arra, hogy valóban volt-e listázás, vagy csak a különböző pártállású hallgatói szervezetek egymás elleni hadjáratának a része.
fidesz.hu
kattints a linkre, megtudod, mire készül a baloldal:
https://www.dropbox.com/s/ofv9ohqfwa03pea/8megsz.pdf
Victor Ponta román miniszterelnök bejelentette, hogy március 9-én Budapestre látogat a Magyar Szocialista Párt meghívására .
„Március 9-én az MSZP meghívására Budapesten leszek, hogy arról beszéljünk: a magyar, a román, a szlovák és a szerb nép között nincs valódi probléma, annál is inkább, mert mindannyian európai polgárok vagyunk. Csak a szélsőséges és demagóg politika – és nem is a Fidesz a legszélsőségesebb, ott van nekik a Jobbik – használja ezeket a hamis provokációkat” – mondta a román miniszterelnök.
MTI, mno.hu, Patrióta Európa Mozgalom
Ma hajnalban öt magyar fiatalt vertek meg Szabadkán, tudósít a Pannon RTV. Azért támadtak rájuk a város központjában, mert magyarul beszéltek. Az egyik támadónál csavarhúzó is volt. Az egyik sértett arcán sérülések keletkeztek, a többieket megrugdosták. Az elmúlt időszakban ismét megszaporodtak a nemzeti alapú kilengések Vajdaságban. Pásztor István, a tartományi parlament elnöke és Ivica Dačić szerb miniszterelnök a minap állapodott meg abban, hogy megerősítik a rendőrség jelenlétét azokon a helyeken, ahol az incidensek legtöbbször előfordultak, s szükség eseténe a csendőrség is bevethető.
VajdaságMA
Tiltakozzunk! - Küldjünk e-mail üzenetben tiltakozó levelet Szerbia budapesti nagykövetségére!
Kedves Barátaink!-FIGYELEM!
Mindenkit kérünk, hogy lépjünk fel közösen a vajdasági magyar testvéreinket érő folyamatos atrocitások ellen. Küldjünk rövid, de határozott tiltakozó e-maiol-kat a budapesti szerb nagykövetségre, hogy Szerbia igenis akadályozza meg a magyarok inzultálását a Vajdaságban.
Egységben, közös fellépésben az erő!
Az alábbi linket bemásolva, megtaláljuk azt a helyet, melyre kattintva e-mailt küldhetünk Szerbia magyarországi nagykövetségére:
http://www.cylex-tudakozo.hu/ceg-info/szerbia-magyarorsz%C3%A1gi-nagyk%C3%B6vets%C3%A9ge-400891.html
Patrióta Európa Mozgalom
Megértjük és osztozunk mindazok haragjában, akik a Kossuth térre vonultak, hogy elmondják, a devizahitel tönkretette az életüket. Ha a Gyurcsány-Bajnai-kormányon múlt volna, akkor most családok ezrei lennének földönfutók, mert ők soha nem a magyar emberek érdekeit nézték, hanem a bankokét: devizaadósságba taszítottak százezreket - írja közleményében Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
A bankárkormányok alatt 140-szeresére nőtt a magyar lakosság devizaadóssága, félmillió magyar család otthonára került jelzálog. A bankárkormányok veszélybe sodorták több százezer magyar család otthonát, megélhetését, létbiztonságát.
Családok ezreit tették tönkre lelkileg, idegileg, anyagilag. A kormányalakulás óta a Fidesz intézkedések tucatjait hozta a bajbajutottak érdekében. Az elmúlt két és fél évben nyújtott kormányzati segítségekkel családok tízezreit tudtuk megmenteni a legrosszabbtól, az otthon elvesztésétől. Több mint 102 ezer devizahiteles élt eddig az árfolyamgát, 170 ezer hiteles pedig a végtörlesztés lehetőségével, a Nemzeti Eszközkezelő tavaly év végéig 600 lakást vásárolt meg, idén pedig akár 10 ezer család megmentésére van keret a programban, sőt a jogosultak köre is bővült.
A legnehezebb helyzetben lévőknek az ócsai lakópark nyújt új esélyt. Pénzügyi biztost állítottunk munkába, a devizahitelesek érdekeinek képviseletére.
A családi adórendszernek és a rezsicsökkentésnek köszönhetően több pénz marad az embereknél. A kormány az elérhető és kiszámítható otthonvásárlás érdekében visszaállította az otthonteremtési kamattámogatást, amelyet az előző szocialista kormányok szüntettek meg.
Továbbra sem engedjük el senkinek a kezét, egyetértünk mindazokkal, akik nem akarják, hogy az országnak ismét olyan vezetői legyenek, akik a bankokat, és nem a magyar emberek szolgálják.
Fidesz-frakció, Patrióta Európa Mozgalom
A Fidesz a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) mai jelentése kapcsán érzékeli a kormányra nehezedő nyomást, hogy megszorításokat vezessen be - írja közleményében Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője.
A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy hagyja figyelmen kívül az ilyen nyomásgyakorlást, ahogy eddig is tette, védje meg a magyar embereket a megszorításoktól, mert a baloldal kormányzása bizonyítja: a megszorítások tönkretették az országot, tönkretették a magyar családokat, veszélybe sodorták a szociális biztonságot. A Fidesz ezért továbbra is elutasítja minden a magyar családokat terhelő adó bevezetését; a nyugdíjadó, vagyonadó, az ingatlanadó bevezetését.
Az OECD jelentése ugyanakkor megerősítette és igazolja a kormány erőfeszítéseit, amit a hazai vállalkozások adó- és adminisztratív terheinek csökkentéséért, a munkát terhelő adók csökkentésért, a munkaerőpiac igényeit figyelembe vevő felsőoktatás és szakképzés átalakításáért, és a fenntartható közszféra és az önkormányzati rendszerért tett.
Fidesz, Patrióta Európa Mozgalom