Bogár László professzor a „bérgyilkos-megbízó” viszonnyal szimbolizálja a menekültválságot. A „bérgyilkos” egy professzionálisan megszervezett „embercsempész” fedőnevű planetáris hálózat, a nagy bűnözői klánok, a titkosszolgálatok „fedett operációs” gyakorlattal rendelkező ügynökei, illetve a lokális roncstársadalomból verbuvált haramiastruktúrák sajátos komplexuma, amelynek finanszírozási csatornái a világ meghatározó globális tőkestruktúráihoz vezetnek fel. A „megbízók” világa a formális és informális politikai hatalmasságokat foglalja magába. Bár feladatuk a népük szolgálata volna, ehelyett, tisztelet az igen kevés számú kivételnek, ennek éppen az ellenkezőjét teszik. Nem szolgálják, hanem kiszolgáltatják népeiket. Ráadásul mivel a globális véleményhatalmi rendszer tetszés szerinti hangerőre erősítheti fel megnyilatkozásaikat, a beszéd-tér állandó brutális manipulációjával óriási intenzitással mérgezik meg folyamatosan a diskurzus egészét. A humánumra, az emberi jogokra való cinikus hivatkozással a világtörténelem legkegyetlenebb népirtását szervezik meg. Bogár László szerint az esetek egy részében alapos okunk van feltételezni, hogy a megbízó mögött egy olyan „láthatatlan szuperstruktúra” áll, amely saját létét is tagadva mintegy diszkréten szuggerálja a megbízó felé, hogy eljött az ideje a megbízás kiadásának. A „fegyver” maguk a menekültek. Olyen vélemények terjednek a migránsok körül, olyan negatív indulati örvénylések kavarhatók, amelyek az önmagát éppen a migránsokkal szemben megvédeni akaró emberi közösséget teszi még védtelenebbé és kiszolgáltatottá. A bérgyilkos-megbízó-szuperstruktúra ívén felépülő gigantikus globális hatalmi képződmény számára ez a lehető legkedvezőbb helyzet, mert a páriává züllesztett „bennszülöttek” és a tudatos műveletek sorával rájuk szabadított bevándorló páriák egymás ellen hangolása, majd permanens polgárháborúban való kölcsönös önelpusztításnál kedvezőbb és alacsonyabb „fajlagos költségű” népirtást elképzelni sem lehet. Magyar Hírlap
Mohi Csaba, volt algériai nagykövetünk szerint de Gaulle francia elnök a transzatlanti érdek-összefonódásokat az európai érdekek elé helyező briteket nem kívánta nem kívánta beengedni az európai integrációba. Ezt mondta: Nagy-Britannia taggá válásával az amerikaiak beteszik a lábukat a bennünket védelmező ajtóba! A francia tábornok bölcs ember volt. A migrációs válság a világháború óta a legveszélyesebb krízis. Az eddigiekben alkalmazott, Európa elleni gazdaságpolitikai természetű eszközöket most egy rendkívül veszélyes társadalmi-etnikai-vallási természetű eszközrendszer egészítette ki. A globalizáció híveinek kiemelt törekvésük olyan világot teremteni, amelyben az európai államok, nemzetek egy gyorsuló folyamat keretében felszívódnak. Ez az alapvető érdek, ez a cél, a többi csupán hazugság, szép szavak. Szembetűnő, hogy gazdag muszlim országok egyetlen „elüldözött” menekültet sem hajlandók befogadni, ami újabb bizonyíték arra, hogy ennek az egész migrációs támadásnak egyetlen célja van a tömeget Európára zúdítani. Civil ember, igaz „menekült” képtelen egyhuzamban 30 kilométert ilyen tempóban megtenni. Migránsaink java része az „iszlám kalifátus” embere, a szakáll egyelőre még leborotválva, a fekete fejkötő még a zsebben. Magyar Idők
Horváth József, a polgári elhárítás, valamint a katonai titkosszolgálat volt főigazgató-helyettese szerint, a kormány nem tehetett mást, nem volt alternatívája. Európa felült egy puskaporos hordóra, az unió meghatározó vezetői pedig maguk gyújtották meg a kanócot. Ezeknek az országoknak a titkosszolgálatai – hasonlóan a magyaréhoz – tájékoztatták a kormányukat a tudomásukra jutott információkról. A nyugati politikusok rövid távú céljaik, érdekeik miatt azonban nem merték meghozni azokat a döntéseket, amelyeket Orbán Viktor. Németország hetvenéves fóbiái még mindig működnek, és egyszerűen fél kimondani, hogy a német állampolgárok biztonsága előrébb való, mint a menekülteknek titulált emberek befogadása. A bajor politikusok lényegesen reálisabban mérték fel a kialakult helyzetet. Tökéletes helyzetleírás Földi László, az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatójáé, hogy Európa a létéért küzd. A nyugati országok immunrendszere a jelek szerint lényegesen alacsonyabb szinten működik, mint a keleti régióé. Amikor több százezer jól táplált, egészséges, katonakorú, háborúkat megjárt férfi jelenik meg Európában, az már önmagában komoly veszélyhelyzet. Nem hihetjük azt, hogy az Iszlám Állam ezt a migránsfolyamot nem használta, használja ki. Horváth többször járt Afganisztánban, tisztában van az ottani állapotokkal. Egyáltalán nem életszerű tehát, hogy ezek az emberek bankkártyákat használva utaznak keresztül a fél világon, és tudják, hogy melyik országban mi a hivatalos pénznem, abból éppen mennyi szükséges a költségek fedezésére. Európában az egyik legnagyobb zsidó közösség Franciaországban él, a másik Magyarországon. Az iszlám szélsőségesek kiemelt célpontjai között vannak a zsidó vallási szent helyek. El fog indulni a családegyesítési folyamat. Mivel itt nem beszélhetünk a személyek kilétét igazoló dokumentumokról, előfordulhat, hogy egy személyre akár egy tucat úgymond „családtag” is rácsatlakozik majd az előttünk álló években. A migrációs problémát ki kell tolni a közel-keleti válságrégióba, ahol szűrőpontok felállítására van szükség. Magyar Idők
Kárpáti Márton, a szélsőségesen liberális index főszerkesztő-helyettese szerint Orbán Viktornak eddig minden számítása bejött. A menekültügyben táncolt már pengeélen, nem volt messze attól, hogy ráborítsák Brüsszelben vagy Berlinben az asztalt, de ezt eddig elég ügyesen megúszta. Sőt, mostantól sokkal erősebb, mint eddig. A magyarok többsége szerint a kormány helyesen cselekszik, a nyugati bírálatok pedig majd lassan elhalkulnak, nevetségessé válnak. A röszkei határostrom láttán nem nagyon maradtak érvek Orbán bírálatára. A magyar határt és a magyar rendőröket támadó menekülteket mutató felvételek után tényleg nehezebb lesz Orbánt azzal támadni, hogy miért nem emberséges és szolidáris a nem is hozzánk, hanem a németekhez tartó emberekkel. Mert lesz rá egy egyszerű válasza: ezek nem békés emberek, őket akarja bárki befogadni? index.hu
Günter Verheugen német szociáldemokrata politikus, egykori (kétszeres) uniós biztos védelmébe a magyar kormányfőt. Szerint igazságtalan, hogy éppen Orbán Viktor áll a kritikák központjában a menekültválsággal kapcsolatban. „Ez az ember megpróbálja azt tenni, amit elvárunk tőle, csak hogy nekünk ne kelljen megtenni. A magyarok megcsinálják helyettünk a piszkos munkát”. „Amit most megélünk, csak a kezdet. A vihar még csak most jön”. Verheugen vitapartnere, Nikolaus Blome, a Bild korábbi főszerkesztő-helyettese, a Der Spiegel főszerkesztőségének tagja szerint Orbán Viktor helyesen tette, amikor lezárta a szerb-magyar és a horvát-magyar határt kerítéssel, hogy útját állja a kontrollálhatatlan menekültáradatnak. Kerítést épít, mert máshogyan nem lehet a problémát kontroll alatt tartani, nem lehet biztosítani a bevándorlást – rendezett keretek között. hvg.hu
Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetője szerint „Orbán Viktor nem Európa fekete báránya. Azt kéri, hogy tartsák tiszteletben a dublini és schengeni szabályokat, hogy meg tudja védeni a szerbiai külső határát, és hogy a menekültek regisztrálják magukat. Ez legitim”. index.hu A brit Daily Telegraph szerint Magyarország az Európai Unió külső határának védelmére tett lépéseivel csak arra reagál, hogy az unió kudarcot vallott a tömeges migráció kezelésében. A schengeni egyezménynek csak akkor van értelme, ha szigorúan ellenőrzik, hogy ki léphet be az EU területére, a keleti és a déli bővítéssel meghosszabbodott külső határ ellenőrzése azonban gyakorlatilag lehetetlenné vált. A Financial Times szerint a migrációs válság azzal a veszéllyel fenyeget, hogy Európa keleti és nyugati fele szétszakad. Magyar Hírlap
Az osztrák nemzeti érzelmű, bevándorlás ellenes Szabadságpárt támogatottsága 32-33 százaléknál jár, a szociáldemokraták 23, a Néppárt 21 százalékon állnak. Heinz-Christian Strache pártelnök szerint az osztrákok hálásak lehetnek Orbán Viktornak, „amiért megment minket a totális káosztól”. Az osztrák média által festett hamis kép ellenére az emberek többsége értékeli a magyar kormányfő konzekvens politikáját. Az osztrák Szabadságpárt főtitkára minden magyar embertől bocsánatot kér a kancellár sértései miatt. Orbán Viktor az egyetlen uniós kormányfő, aki valóban tartja magát az uniós szerződéseikhez és a schengeni határ védelméhez. Magyar Hírlap Schmidt Mária szerint az európai polgárok életösztöne aktivizálja önvédelmi reflexeiket, és elsöpri majd az útból ezt a tehetetlen és tehetségtelen nyugat-európai elitet, amely kudarcot kudarcra halmoz. Egy olyan elit, amely nem a saját polgárainak, saját civilizációjának a biztonságát és jogait tartja szem előtt, nem a sajátjait védi, nem szolgálja meg azt a bizalmat, amivel státuszát megszerezte, a süllyesztőbe kerül pillanatok alatt. látoszögblog.hu
Schmidt Mária szerint a radikális iszlám, mely mögött olajpénzhalmok tornyosulnak, olyan univerzális ideológia, melyhez mindenki, mindenhol csatlakozhat, és így nem lebecsülhető vonzerőt gyakorol azokra, akik számára a nyugat istentelen, pénz- és szexközpontú világnézete és gyengesége kiábrándító. Az iszlám szakralitást, életcélt, közösséget, korlátokat, életvezetési szabályokat egyaránt kínál az orientációs válsággal küzdőknek. Az iszlám értékvilág számos eleme összeegyeztethetetlen a modern európai értékekkel. Ne áltassuk magunkat, hogy harc nélkül képesek leszünk megőrizni, fenntartani és továbbfejleszteni mindazt, ami számunkra fontos és értékes egy militáns, térítő muszlim világgal szemben. Ahogy gróf Andrássy Gyula figyelmeztetett: „Igen jó, ha két dolog van az oldalunkon. Az egyik a jog, a másik az erő. A jogot talán lehet néha nélkülözni, az erőt sohasem.” Mi most épp arra készülünk, hogy feltétel nélkül adjunk jogot azoknak, akiknek betörését nincs erőnk sem feltartóztatni, sem szabályok közé szorítani. látoszögblog fotón: Schmidt Mária - történész, a Terror Háza Múzeum igazgatója
Tamás Pál szociológus szerint a szír-iraki-afgán menekültáradat nem is sokára, kétségtelenül hatással lesz az európai zsidóság hétköznapjaira. Nem érdemes figyelmen kívül hagyni azt sem, ami a nyugat-európai antiszemitizmussal történt az utolsó másfél évtizedben. Militáns aktivistái ma már általában vagy többségükben keleti bevándorló gyerekek. De az utolsó években ebből Franciaországban, Belgiumban és számos más színtéren zsidóellenes zavargások, zsidó közösségi terek ostroma, zsinagógák megtámadása kerekedett ki. Újabban az ortodox zsidó negyedekben sokfelé Európában szinte folyamatos egyfajta pogromveszély. Népszabadság
Orbán Viktor kötcsei beszédéről - Az egész megélhetési bevándorlási probléma nem más, mint a liberalizmus identitásválsága – rövid ellenzéki lapszemle Az egész menekültügy, az egész népvándorlás, az egész megélhetési bevándorlási probléma nem más, mint a liberalizmus identitásválsága – közölte Orbán Viktor a szeptember 5-i kötcsei polgári pikniken elmondott beszédében. Vége a liberális blablának nevezhető szellemi-ideológiai korszaknak, ez új esélyt kínál arra, hogy a nemzeti-keresztény eszmerendszer, gondolkodásmód visszanyerje dominanciáját immár nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában. A miniszterelnök szerint Magyarországgal szemben Európát ma a liberálisok uralják, nagyrészt az ő kezükben vannak a konzervatívok gondolatait is közvetítő, interpretáló eszközök, csatornák. Ezért van az, hogy ha egy konzervatív kancellár asszony vagy egy konzervatív miniszterelnök lép hivatalba, annak valamilyen mértékig – és ez a mérték nem kevés – alkalmazkodnia kell ahhoz az eszközrendszerhez, amelyet az eszmeileg tőle különböző emberek tartanak a kezükben. Ettől szenved az európai jobboldal. Orbán Viktor beszédében a hipokritaság rendszerré szervezett gondolati térségének nevezte a liberalizmust, szervezett képmutatásnak a liberális külpolitikát – amelyben a jónak mondott tettek mögött általában pénz, olaj, nyersanyag van. „Valójában nem jót tettek, amikor méltóztattak szétbombázni Irakot vagy éppen Szíriát, hanem a legrosszabbat”, miközben azt szeretnék, hogy a világ elismerje, ők állnak a jó oldalon. Orbán Viktor szerint ideje a keresztény irgalom mellé beemelni az érvelésbe a felelősség kifejezést is. A keresztény identitás fontossági sorrendet rajzol ki: először is felelősek vagyunk a gyerekeinkért, aztán a szüleinkért, majd a lakóhelyünkért, aztán jön a hazánk, és aztán jöhet minden más. „Tudjuk, a liberális az egész világért felelős, merthogy jó ember, minden fáj neki, ami a világban történik”. A mostani helyzet tanulsága, hogy a határokat, valamint Magyarország etnikai és kulturális összetételét meg kell védeni, utóbbi erőszakos megváltoztatását nem kényszerítheti ki senki. A „mindennapi patriotizmus” nem szellemi természetű dolog, hanem életösztön, napi rutin, mint az, hogy magyar terméket vásárolunk a boltban vagy magyar embert foglalkoztatunk, ha munkaerőre van szükségünk. Ha a kommunikációs, kulturális és egyéb távolságot nem tudjuk áthidalni, ha nem tudjuk vonzóvá tenni a fiatalok számára a mindennapi nacionalizmust, és nem valami rendezetlen, rossz szájszagú, radikális tempóban, amitől az embert kiveri a hideg, tehát ha friss és fiatalos nyelven nem tudjuk megtenni, akkor ezt a csatát nem mi fogjuk megnyerni – fogalmazott a kormányfő. hvg.hu