Miként fenyegetik a szólásszabadságot a „gyűlöletbeszédet” büntető törvények?

                    Lovas István szerint Paul B. Coleman: Cenzúrázva című– Miként fenyegetik a szólásszabadságot a „gyűlöletbeszédet” büntető törvények alcímű. művével forradalmi könyv jelent meg az angol nyelvű könyvpiacon.   Coleman szerint eredetileg a kommunista országok – élükön a Szovjetunióval – szorgalmazták a „gyűlöletbeszéd” büntethetővé tételét, amit akkor a nyugati országok elleneztek. Ma is az ellenfél elhallgattatása a cél az államot felhasználva eszköznek. Ennek mindig is ott volt a gyökere a baloldali gondolkodásban. Herbert Marcuse, az új baloldal atyja sziklaszilárd intoleranciát hirdet azok ellen, akik tőle eltérően gondolkodnak. Az egyik fő veszély, ha az Európai Unió szabályozni akarja a szólásszabadságot, hogy ezt nem teszi következetesen. Azt a beszédet korlátozzák, amelyet nem szeretnek hallani. Nincs könnyű válasz arra, hogy egyes embereket miért tekintenek emberjogi hősöknek, amikor áthágnak a nyilvános beszédre vonatkozó jogszabályokat (amikor pl. a dán Jyllands Posten megjelentette a muzulmánokat sértő karikatúráit), másokat súlyos pénzbüntetésre ítélnek (pl. az ismert francia komikust, Dieudonnét, amiért állítólag antiszemita kijelentéseket tett a színpadon), sőt börtönbe is zárnak, és semmiféle védelmet nem kapnak a médiában. Vagyis semmiféle elv nem működik e téren. Egy 63 éves osztrák nyugdíjast vallási jelképek kigúnyolása miatt 700 eurós büntetésre ítéltek, mert jódlizott a kertjében. Muzulmán szomszédjai azt állították, hogy Helmut Griese a jódlizással a müezzin imára hívását akarta gyalázat tárgyává tenni. Kinek ment el az esze? Ez az eset mutatja, milyen idióták ezek a ködös jogszabályok. Olyan törvény nevében ítélték el, amelyet eredetileg zsidó sírok meggyalázása ellen hoztak. E büntető jellegű tiltásokkal nem fog Európában csökkenni a rasszizmus, vagy a társadalmi harmónia erősödni, az eredmény inkább az ellenkezője lesz. Magyar Nemzet

2013. February 04. 23:57

Amerikának legeslegelőször tükörbe kellene néznie, mielőtt hazánkat oktatgatja az "emberi jogok című tantárgyból"

                                  Az emberi jogok korunkat átható nimbusza attól a nagyhatalomtól, Amerikából ered, amelynek tizenkilenc tagállamában még 1966-ban, tehát 30 évvel a nürnbergi törvények után is (!), természetellenes fajtalankodásként kezelték a fehérek és feketék házasságát, és szabtak ki emiatt letöltendő büntetést.  

2013. February 04. 23:44

Tragédiánk: a jogos revíziókhoz csak a náci Németországgal való szövetségen keresztül vezetett az út

                                    Kiss Károly szerint a történelem keserű fintora, hogy az emigráns kormányok és politikusok hősként ültek a béketárgyalások asztalához; amely országot a németek felszámoltak, az megdicsőült, amely viszont próbálta megőrizni a függetlenségét, az a vesztesek sorsára jutott. Ha Horthy Miklós azt teszi, amit például Benes – ő idejekorán átadta a hatalmat Háchának, a cseh Szálasinakmost a magyar történelem makulátlan hőse lenne. De ha a németek bevonulásakor lemond, Szálasiék már hét hónappal korábban hatalomra kerülnek, Magyarország gazdasági erejét pedig – Csehországéhoz hasonlóan - a német katonai gépezet fenntartására fordították volna. És nem maradt volna életben a budapesti gettóban élő 280 ezer magyar zsidó. Magyarország a két világháború között egy feloldhatatlan dilemma foglya volt. A jogos revíziókhoz csak a náci Németországgal való szövetségen keresztül vezetett az út. Magyar Nemzet

2013. February 03. 23:34

A posztkommunisták és liberálisok esete a demokratikus alapelvekkel - avagy a szépre kozmetikázott ideológiájuk, végtelen toleranciájuk, a másság és a sokszínűség elfogadása merő humbug

                            Lukács Csaba szerint miközben itthon és külföldön attól hangos a baloldali-liberális sajtó, hogy Magyarországon listázni akarják a zsidókat és a cigányokat, eddig kétféle névsor készült: a HVG listázta a keresztény iskolavezetőket, a miskolci MSZP pedig a város erdélyi származású vezetőit.   A Magyar Narancs, amelynek egy mondata sincs arról, hogy az „erdélyi származású polgármester” által kinevezett emberek hogyan dolgoznak, mindössze arról elmélkedik, hogy azok hol születtek és beszélnek-e románul. A tolerancia és az igazság bajnokai pletykákat emelnek a tények szintjére az egész kísértetiesen emlékeztet egy korábbi választási kampányra, amikor a balliberális oldalon a suttogó propagandával terjesztettek „híreket” az akkori konzervatív miniszterelnök állítólagos roma származásáról és arról, hogy rendszeresen veri a feleségét. Külön bukéja a történetnek, hogy a miskolci esetre akkor került sor, amikor az MSZP vezetői a fejükre hamut szórva elzarándokoltak Kolozsvárra, hogy elnézést kérjenek az ottani magyaroktól a népszavazás idején tanúsított „téves politikai döntésük” miatt. A mostani miskolci történet arra is jó, hogy feketén-fehéren megmutatja: a szépre kozmetikázott liberális ideológia a toleranciáról, a másság elfogadásáról és a sokszínűségről merő humbug. Magyar Nemzet        

2013. January 31. 00:10

Csak akkor van esélye Pest megyének a felzárkózásra, ha törvény módosítással leválik és önállósodik

                                  Január közepéig több mint kilencven, Pest megyei önkormányzat küldte el a Budapestből és Pest megyéből álló közép-magyarországi régió kettéválását támogató testületi határozatát az aláírásgyűjtést kezdeményező Gomba községnek. Korábban a kormány határozatot fogadott el a régió esetleges kettéválasztásának lehetőségéről. A polgármester szerint a tavaly november 9-én, Cegléden tartott megyei területfejlesztési fórum nyilvánvalóvá tette számukra, hogy a fővárossal közös régióban az elkövetkező években is kevés pénzük marad a kisebb településeknek fejlesztésre. Gomba polgármestere szerint az EU-s pénzek közép-magyarországi elosztásának jelenlegi igazságtalanságára jó példa, hogy 3 ezer lakosú községüknek és a környék 12 településének az elmúlt hét évben összesen 700 millió forintnyi támogatás jutott. T. Mészáros András, Érd polgármestere szerint csak akkor van esélye a fővárossal egy régióba sorolt Pest megyének a felzárkózásra, ha a területfejlesztési törvény módosításával lehetővé teszik, hogy leváljon és önállósodjon. napi.hu  

2013. January 30. 23:54

A nem legális, az országból kicsempészett pénzeket megadóztatja a kormány

                          Lázár János bejelentette: tárgyalásokat kezdenek Svájccal, hogy a bankok adjanak ki minden Magyarországra vonatkozó, betétazonosításra alkalmas információt. Kormány-közeli források szerint ugyanakkor éppen a svájci hatóságok keresték meg Magyarországot egy kétoldalú megállapodás témakörében.   A kormány javaslatával jóval több bevétele keletkezhetne a magyar büdzsének. Magyar Nemzet   A Rubik-szerződés lényege, hogy Svájc nem ad át adatot, de a két ország megállapodik a külföldi állampolgárok számláin fekvő összeg visszamenőleges egyszeri megadóztatásában. Ennek mértékét kétoldalú szerződésben rögzítik, jellemzően 20-40 százalék között. A múlt legalizálását követően a külföldi állampolgár nevén lévő számlán keletkező kamatjövedelem képezi az adó alapját. Svájc ilyen szerződést kötött az Egyesült Királysággal, Ausztriával és Németországgal. Hasonló megállapodások előkészületben vannak Olaszországgal, Görögországgal, de ezeket az egységes és automatikus információszolgáltatás feltételeinek megteremtésére törekvő Európai Bizottság nem nézi jó szemmel. Népszabadság  

2013. January 29. 23:58

A hazai cigányság egy része munka nélküli jövedelem szerzésre használta Kanada "liberális" bevándorlás politikáját

                            Jason Kenney kanadai bevándorlási miniszter szerint 2010-ben huszonháromszor annyi menekült érkezett Magyarországról, mint a világ összes többi országából együttvéve. Nagy részük önként visszavonja menekültkérelmét és hazatér, miután elegendő pénzt sikerül összegyűjtenie.Bár a cigányok az EU másik 26 tagállamában is mehetnének, ezt mégsem teszik, mivel Kanada az egyetlen olyan ország, amely már a menekültkérelem benyújtásától kezdve szociális juttatásokat biztosít számukra. Az országba érkező menekültkérelmezők bizonyos csoportjai esetében egyértelműek a szervezett „utaztatásra” utaló jelek. Így felvilágosítják őket, miként használják ki a kanadai rendszert. Kenney-t tavaly őszi magyarországi látogatása meggyőzte arról, hogy vannak ugyan szélsőséges csoportok Magyarországon, azonban nekik nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani. A magyarországi cigány közösség általa személyesen is meghallgatott képviselői egyetlen konkrét erőszakos támadást sem tudtak megnevezni az elmúlt évekből. Magyar Nemzet

2013. January 29. 23:41

Izrael miden újabb ciszjordániai zsidó teleppel elszigeteltségét növeli

                        Obama az utóbbi hetekben többször kijelentette, hogy Izrael nem ismeri fel saját érdekeit. Netanjahu kormányfő miden újabb ciszjordániai zsidó teleppel további elszigeteltségbe taszítja a zsidó államot – írta Jeffrey Goldberg, a Fehér Ház vezető köreihez közeli amerikai újságíró. Népszabadság

2013. January 29. 00:15

Az MSZP-hez közelálló szakszervezettel is megállapodott Balog Zoltán. Az SZDSZ-es kötődésű továbbra is sztrájkolni akar

                            Balog Zoltánnak sikerült megállapodnia a pedagógusok sztrájkbizottságával, köztük az oktatók jelentős többségét tömörítő Pedagógusok Szakszervezetével. A kisebbik érdekvédelmi szövetség a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete ugyanakkor elutasította az egyezséget és megalakítja sztrájkbizottságot. Galló Istvánné, a PSZ elnöke szerint az már korábban világos volt, hogy az államosítás nem halasztható el, ennek a folyamatnak az ellenőrzésében azonban még kaphatunk szerepet. Ez a megállapodás kompromisszum, amelyben mindkét fél módosított a korábbi álláspontján. A szakszervezetnek nagyon fontos volt, hogy hány pedagógus-álláshelyet tudunk megőrizni. A kormánytól azt az ígéretet kaptuk, hogy jogszabályban garantálja több tízezer kollégánk álláshelyének megőrzését. A szakszervezetek azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy a korábbi közoktatási törvényben rögzített 22 tanítási óra ne változzon, s ebben a kérdésben a kormány engedékenynek mutatkozik. Népszabadság  

2013. January 29. 00:03

Bogár László fő bűne, hogy leleplezte a liberálisokat, akik tragikus helyzetbe hozták a nemzetet

                            Bogár László szerint a Heti Válasz szerkesztője olyan mondatot adott a szájába, amit ő nem mondott, sőt annak mindig is az ellenkezőjét állította. Kétségtelenül érinteni merészelt egy igen kényes tabukérdést, a magyar társadalom alsó egyharmadának egyre végzetesebb helyzetét. Ebben a társadalmi csoportban olyan visszafordíthatatlan torzulások is végbementek, amelyek már semmilyen eszközzel nem orvosolhatók. A kormány helyzete olyan, mint a katasztrófa helyszínére kiérkező mentőosztagé: azokra kell összpontosítania, akik súlyos sérülést szenvedtek ugyan, de megmenthetők. Bogár szerint az őt támadó liberálisok azt tekintik fő bűnének, hogy leleplezte nemzetvesztő stratégiájukat; hogy kifosztották és megsemmisítették a társadalom alsó egyharmadát, majd fegyverként fordították „a maradék magyarság nemzeti közép-társadalma ellen”. hvg.hu  

2013. January 28. 23:47
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

66. oldal/105