Nagy kockázatot jelent az Európai Unió polgárainak jogira nézve az, hogy Barack Obama aláírta a külföldiek hírszerzési megfigyeléséről szóló törvény módosítását, így az Egyesült Államok lehetőséget kap, hogy hozzáférjen az internetes „felhőkben” tárolt személyes adatokhoz, ha annak biztonsági okokból szükségét érzi.
Az amerikai hírszerzés legalább 2018-ig figyelemmel kísérheti az amerikai állampolgárok nemzetközi telefonhívásait és e-mail forgalmát.
Népszabadság
Az e-maileket semmi sem védi meg az amerikai hatóságok kíváncsiságától, azokba bírói engedély nélkül is szinte bármikor betekintést nyerhetnek. A kongresszus nem is nagyon akar változtatni ezen a gyakorlaton.
Magyar Nemzet
Bogár László szerint miután a nyugati államok 12 ezer milliárd dollárt adtak ajándékba a bankoknak, a pénzvilág hitelminősítő cégeken keresztül azzal kezdte el szorítani a kormányokat, hogy rohamos eladósodásuk miatt már nem tekintik őket megbízható ügyfélnek. Következtek a leminősítések. Volt időszak, amikor az euróalapú görög államkötvényeket csak 53 százalékos hozammal vették meg! Nehéz elhinni, hogy az események mögött nem húzódik valamiféle átgondolt, a mértéket nem ismerő kapzsiság által vezérelt korrupció. Ezt pedig csak egy nemzetállamokból összetevődő szuperhatalom tudná ellensúlyozni.
Heti Válasz
Nicolo Rinaldi olasz uniós képviselő, az európai demokrata és liberális pártokat tömörítő tagozat elnöke szerint Monti a németeket másoló megszorító politikája nem hozta meg a várt eredményt. Ellenkezőleg térdre kényszerítette az olasz társadalom két alappillérét, a családot és a kisvállalkozót.
S. Király Béla szerint a legsúlyosabb érv Montival szemben az, hogy az adóelkerülők, az adóparadicsomokba igyekvők ellen nem hozott megfelelő intézkedéseket. Nem adóztatta meg a nemzetközi tőkét sem. Nem csökkentette az ország katonai kiadásait.
Nőtt viszont a munkanélküliség, és a remélt gazdasági növekedésnek semmi nyoma. Monti a zárt ajtók világához szokott. Az Il Giornale napilap tette szóvá, hogy tilos megírni az igazat viselt dolgairól.
A Wikipédiában december 21-én a Montiról szóló cikkből kitörölték a hírt, miszerint ő a Bilderberg-csoport vezetőségi tagja volt, majd a 2010-től miniszterelnökké való kinevezéséig a Trilaterális Bizottság elnöke lett.
December 25-én délelőtt a neve alól ezek a sorok is eltűntek: Monti kormányának egy éve alatt az olasz GDP 2,4 százalékkal csökkent. A munkanélküliségi ráta 2,4 százalékkal nőtt.
Magyar Nemzet
Uniós országok sora tiltotta le iráni adók, közöttük a legnézettebb, angol nyelvű iráni televíziós adó, a Press TV műholdas adásait a múlt évben, de sem az EU külügyi képviselője, sem a médiaügyi biztosa nem tiltakozott a sajtószabadság megsértése miatt.
Magyar Nemzet
Lovas István példák sorával bizonyítja, hogy az Egyesült Államok kettős mércét használ Magyarország rovására. Budapesti nagykövetségének internetes honlapja az új évet ezzel a hírrel vezette be: az Egyesült Államok a leghatározottabban ítéli el azokat a megjegyzéseket, amelyek az Országgyűlés padsoraiból hangzottak el a Jobbik parlamenti képviselőjétől.
Ezzel szemben nyoma sincs a helsinki amerikai nagykövetség a tiltakozásának, amikor Pertti Salolainen, a finn parlament külügyi bizottságának alelnöke, a kormányzó Nemzeti Koalíciós Párt tagja kijelentette: „Az amerikai zsidóknak megvan a pénzük, és a médiát jelentős mértékben a markukban tartják, és ez megakadályozza az amerikai kormányt, hogy semleges legyen a palesztinok irányában.”. Görögországban az Arany Hajnal nevű párt képviselője, Iliasz Kaszidarisz a Cion bölcseinek jegyzőkönyvéből olvasott fel részleteket a görög törvényhozásban. Tettét a görög politikai élet részéről tökéletes csönd követte.
A francia amerikai követség honlapja – ismét a budapestivel szöges ellentétben - az antiszemitizmus kifejezésre egyetlen dokumentumot sem dobott ki.
Holott tavaly március 19-én négy embert gyilkoltak le a toulouse-i Ozar Hatorah zsidó iskola előtt. Szeptember 19-én egy franciaországi kóser élelmiszerboltban robbantottak. Októberben röplapokat terjesztettek azzal a szöveggel, hogy űzzék ki a televíziót, rádiót és a filmeket beszennyező zsidókat az országból.
Olaszországban több fasiszta párt működik. De az Egyesült Államok római nagykövetségét ez nem izgatja.
A State Department hágai nagykövetségét sem irritálja Geert Wilders és rasszista Szabadság Pártjának tevékenysége, illetőleg az, hogy az kívülről támogatta a tavaly megbukott liberális holland kormányt.
Egy német neonáci csoport tíz gyilkosságot is elkövetett éveken át. Mindennek semmi nyoma a berlini amerikai nagykövetség honlapján.
Magyar Nemzet
Netanjahu izraeli miniszterelnök mindent megtett az elmúlt két évben, hogy a hazai és nemzetközi figyelmet elterelje a társadalmi problémákról. Ennek egyik eszköze volt az Irán atomlétesítményei elleni megelőző csapás állandó lebegtetése. Az iráni atomfenyegetést fiktívnek mondta egy hétvégi nyilatkozatában Ehud Olmert volt kormányfő. Szerinte Netanjahu feleslegesen költött erre dollármilliárdokat.
Népszabadság
Bogár László szerint Orbán Viktor második kormányzása elején arra kérte az unió vezetőit, hogy próbálják megérteni Magyarország helyzetét. Ez a kivéreztetett, fáradt társadalmat nem kellene a költségvetési hiány három százalék alá szorításával tovább gyötörni.
Ám hiába, és akkor választotta azt a megoldást, hogy visszaveszi a nemzetközi tőkétől innen kivont erőforrások egy részét, például a bankadóval. A kormány üzenete világos: a bankok vagy lemondanak profitjuk egy részéről, vagy az állam megpróbálja kiszorítani őket az országból.
Az itt működő külföldi bankoknak a megegyezéshez fűződik érdekük, hiszen egy működő Magyarország évtizede távlatban számukra igazi aranybánya lehetne. A kormányfő azt próbálta megértetni Európával, hogy hosszú távon több hasznot húzhatnának belőlünk, ha rövidtávon mérséklik a terheinket.
Nem álltak szóba vele, és ez nem sok jót ígér nekünk az egységesülő Európában. Az adja a fizetési mérleg régen nem tapasztalt aktívumát, hogy lényegileg leállt az importból beszerezhető javakra irányuló fogyasztás.
Ennek a magyar társadalom tömeges elszegényedése az ára. A társadalom annyira megégette magát a devizahitelezéssel, hogy spontán megszorítja önmagát.
Heti Válasz
Szabó Anna szerint Matolcsy napok óta nem is szerepelt a médiában. Ezért a Heti Válasz hasábjain rendszeresen megjelenő egyik könyvajánlójából mérhetetlen rosszindulattal kiollóztak egy mondatfoszlányt, amely arra utal, hogy az erős forint sem tudta megakadályozni a magas inflációt. Majd megpróbálták mindezt a forintot bedöntő, sorsdöntő nyilatkozatnak beállítani.
(A miniszter pontosan ezt írta: „az ortodox gazdasági gondolkodás szerint ésszerűnek tűnt alacsony kamatra svájci frankban és euróban hitelt felvenni, az államadósság zömét külföld felé felhalmozni, bőséges hitel idején eladósítani mindenkit, az uniós forrásokat nem a vállalatoknak adni, mert azok vegyenek fel olcsó hitelt, erősen tartani a forintot, mert az fékezi az inflációt, 3 százalék feletti költségvetési deficitet megengedni. Ezek a döntések katasztrofálisnak bizonyultak a válság utáni új korban, amikor megszűnt az olcsó és bőséges hitel, büntetik a magas államadósságot és államháztartási deficitet, majd az unió számon kéri a korábbi évek tékozló politikáját”.)
Szabó joggal mutat rá: Matolcsy az ország külföld felé eladósítását, az uniós források célszerűtlen felhasználását, a lakosság túlzott hitelfelvételét és a magas deficitet kritizálta a 2002-2010-es időszakkal kapcsolatban, megjegyezve, hogy a forint erősen tartásával sajnos nem sikerült leküzdeni az inflációt – ami igaz.
Elég nagy kihívás mindebbe belemagyarázni, hogy a piacok úgy értelmezik ezt a nyilatkozatot, hogy a kormány gyengébb forintban gondolkodik.
Az IMF uralmát itthon szívesebben látó „piacok” a 2012-es nagyon alacsony államháztartási hiány közlése és a magyar kötvényeink elkapkodása után üzentek: hiába gazdálkodunk fegyelmezetten, hiába bocsátunk ki sikeresen eurókötvényt is, hiába kerülünk ki a túlzottdeficit-eljárás alól, nem eresztenek minket a markukból.
Magyar Nemzet
Ózdon két rablógyilkos mindössze kétezer forintot zsákmányolt. A gyanúsítottak egyike sem dolgozott még életében folyamatosan. Csak alkalmi munkáik voltak. Az ózdiak szerint Táblában még nappal is rettegnek az ott élők, akik többsége idős, védtelen nyugdíjas.
Nem ritka, hogy fényes nappal támadják meg őket az utcán portyázó cigányok. A Blikknek több városlakó is arról beszélt, hogy a közbiztonság gyakorlatilag nulla, még a város központi részében is.
Lakatos Attila Borsod megye cigány vajdája öt éve mondja a többi roma vezetőnek, hogy magyarázzák el a cigányoknak, hogy mit lehet tenni és mit nem. Szerinte a romáknak le kell szokniuk arról, hogy polgármestert, jegyzőt és mindenki mást szidnak, de ők maguk nem tesznek semmit. Semmi sem jár alanyi jogon, mindenért mindenkinek meg kell dolgozni.
Magyar Nemzet
Több mint hatmilliárd forinttal károsította meg több uniós állam költségvetését az a győri áfacsaló fémhulladék-kereskedő bűnszervezet, amelyet egy nemzetközi nyomozócsoport számolt fel. A hatóságok 19 luxusautót foglaltak le összesen 230 millió forint értékben. A házkutatások 62 millió forintnyi készpénzt, ékszerek, műtárgyak és hat kilogramm arany is előkerült.
Magyar Nemzet
Szabó Máté ombudsman továbbra is ragaszkodik "liberális maszlagjához" a hajléktalanok ügyében, ugyanakkor elismerte, hogy többen laknak közterületen, amióta az Alkotmánybíróság megsemmisítette azt a törvényt, amely pénzbírsággal büntette az utcán, az aluljáróban élőket, A főpolgármester leszögezte, sajnálja, hogy az ombudsman továbbra sem lép ki hivatali szobája melegéből. Márpedig hajléktalankérdésre liberális könyvekből nem fog választ kapni, csak az életből. A fedél nélküliek ügyében éppen azt tették, amit a Szabó európainak nevez, a civil szervezetekkel együttműködve férőhelyeket bővítettek, szélesítették az ellátást.
Magyar Nemzet