Dél-Amerikában is folyik a gyarmatosítás politikája, és a szabadságharc is

Egy amerikai bíróság úgy döntött, hogy Argentína köteles 1,3 milliárd dollárt megtéríteni az ACM és a NML befektetési alapnak. Christa Fernández elnök viszont jelezte, hogy nem térít a „karvalytőkének”, olyan befektetőknek, akik olcsón vásároltak fel kötvényeket a 2001-es pénzügyi válság után, s azóta nem voltak hajlandók megállapodni méltányos árban   A spanyol szóval „keselyűnek” titulált befektetési alapok most a teljes eredeti értéket követelik, kamatostul. Hernán Lorenzino gazdasági miniszter megismételte az elnök asszony álláspontját, kijelentve: a kormány a hitelezők 93 százalékával meg tudott állapodni az átütemezésről. A „keselyű” befektetési alapokról viszont kijelentette: a nemzetközi pénzügyi rendszer olyan különleges fajtáját alkotják, amelyek rendre adómentes tőkeparadicsomokba jegyzik be magukat, és „paraziták”, mert egyedüli céljuk a spekulatív vagyonszerzés. A Kajmán-szigeteken bejegyzett NML a republikánus párti Paul Singer érdekeltsége, az argentin sajtó szerint ő is mozgatja a háttérben a bírósági eljárásokat. Népszabadság  

2012. November 30. 19:45

A hatvaniak szerint a városban egyre nagyobb gondot okoz a kábítószer-fogyasztás

Hatvanban feldühödött emberek támadták meg a rendőrség épületét, miután egy razzia során tizenkét embert előállítottak kábítószerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt. Az egyik gyanúsított azt állította: megverték a rendőrök. Rokonai ezután elégtételt követelve a rendőrség épületéhez mentek, ahová megpróbáltak bejutni.   A Társaság a Szabadságjogokért ügyvédje szerint a zúgolódókra rátámadtak a rendőrök, válogatás nélkül verték az ott tartózkodókat. A rendőrség szerint viszont az előállítottak családtagjai, ismerősei a rendőrkapitányság épülete előtt azt kiabálták: „Támadjuk meg a rendőrséget!” A kerítést rángató hangadókat a rendőrök kiemelték a tömegből. Az intézkedés során egy ember „az előállítása közben tanúsított passzív ellenállása miatt” könnyű sérüléseket szenvedett. A hatvaniak szerint a városban egyre nagyobb gondot okoz a kábítószer-fogyasztás, a dílerek már az általános iskolásokat is elérik. Baranyi Lajos cigány kisebbségi vezető szerint már régóta jelezték a rendőrségnek: a cigányok között néhányan drogkereskedéssel foglalkoznak. A drogkereskedőket kihallgatták, aztán kiengedték, a megvert rokonukért harcoló cigányok közül meg hatan előzetes letartóztatásba kerültek. Népszabadság

2012. November 30. 03:21

Rövid lapszemle a felsőoktatási hallgatói szerződések szabályozásáról

Konzultációt kezdeményezett az Európai Bizottság arról, összhangban áll-e az uniós előírásokkal a felsőoktatási hallgatói szerződések hazai szabályozása. Magyar Nemzet   Balog Zoltán szerint Magyarország áll elébe az uniós eljárásnak. A vita arról szól, hogy elvárható-e, hogy azok a diákok, akiknek a képzését az állam finanszírozza, abban a az országban dolgozzanak, amelyik a képzésük költségeit vállalta. Világ Gazdaság

2012. November 30. 02:43

A hitlerizmus barna kommunizmus, a sztálinizmus vörös fasizmus

1939. március 10-én Sztálin rádióbeszédében kifejtette, hogy rengeteg hasonlóság van a nemzetiszocializmus és a kommunizmus között. Bayer Zsolt szerint Hitler biztos volt, hogy az angolok és a franciák nem szállnak harcba Lengyelországért. Csak a New York Times volt akkor tisztességes, amely szeptember 18-i vezércikkében így foglalt állást: „Miután Németország elejtette a zsákmányt, a szovjet Oroszország megkapja a tetem azon részét, amire Németországnak nincsen szüksége.   Eljátssza a nemes hiéna szerepét a német oroszlán mellett. A hitlerizmus barna kommunizmus, a sztálinizmus vörös fasizmus.” - 1944 májusában Roosevelt bizonyíthatóan meggyőződik róla, hogy a katyńi mészárlásért a szovjetek felelősek, de magához rendeli George Howard Earle-t, titkos megbízottját, és közli vele: „Teljesen meggyőződtem, hogy a nácik a bűnösök.” Magyar Hírlap, Patrióta Európa Mozgalom

2012. November 30. 02:33

Károlyi hamis ábrándjai végzetessé tették a pusztulást

Pethő Tibor szerint 1918-ban a Magyar Köztársaság proklamálása előtt köztársaságpárti hangulat uralkodott még az arisztokraták között is. A magyar Habsburgok, a nádori ág feje, József királyi herceg is látványosan az új rendszer mellé állt, de ekkor még a későbbi ellenforradalmárok közül is sokan Károlyiban látták az ország megmentésének lehetőségét.   Úgy vélték, az antantbarát politikus neve lehet garancia arra, hogy Magyarország végzetes megrázkódtatás nélkül ússza meg a békeszerződést. Bizakodott mindenki a rossz előjelek ellenére is. Míg Németországban Friedrich Ebert erős kézzel lépett fel a kommunisták ellen, s ezzel megmentette a hazáját a káosztól, Károlyi hamis ábrándjai, a kommunistáknak és a katonatanácsnak tett ostoba engedményei felgyorsították és végzetessé tették a pusztulást. Az anarchiába zuhanó ország egy évig nem küldhetett delegáltakat a békekonferenciára. Az 1919-ben még nyitott kérdések 1920-ra nagyrészt lezárultak. Magyar Nemzet, Patrióta Európa Mozgalom

2012. November 30. 02:26

A tekintély elutasítása lerombolja a társadalom kohézióját

Lánczi András szerit a ’68-as jelenség egyik fő eleme a tekintély elutasítása, lerombolása, ami lerombolja a társadalom kohézióját. „Jó társadalom” nem lehet meg tekintély nélkül, jó oktatási intézmény és nevelés nem létezhet kiérdemelt tekintélyek nélkül. Népszabadság  

2012. November 30. 02:10

Sunyi, magyarellenes gyűlöletbeszéd a bécsi polgármester előadásában

Aggódik az erősödő magyar antiszemitizmus miatt a bécsi polgármester,  Michael Häupl aki kijelentette: amennyiben Magyarországon olyan helyzet alakul ki, amely már nem teszi lehetővé a zsidók életét, és ha valóban tömeges elvándorlásra kerül sor, „természetesen segíteni fogunk. Segítettünk 1956-ban, segítettünk a Szovjetunióból való bevándorlás esetében, és természetesen ezt tennénk ma is”. Népszava

2012. November 26. 23:57

A főpásztor állásfoglalását az osztrák liberális sajtó csak olvasólevél formájában volt hajlandó közölni

Az új Alaptörvény elfogadása után az európai szekuláris politika és sajtó össztűz alá helyezte Magyarországot, és Christoph Schönborn bécsi érsek volt azon rangos külföldi közéleti személyiségek egyike, akik azonnal védelmére keltek a magyar alkotmányozási folyamatnak. (A főpásztor állásfoglalását a gyűlölködő, hazudozó osztrák liberális sajtó csak olvasólevél formájában volt hajlandó közölni.) A magyar politikai vezetés ezt a kiállást köszönte meg a legmagasabb állami kitüntetéssel. Magyar Nemzet  

2012. November 26. 16:06

Áder János megírta levelét a szabad választásokért aggódó posztkommunistáknak

  Ha a szocialista frakciónak megalapozott aggályai lesznek a választási törvény végső szövege miatt, a jogszabály elfogadása után kell eljuttatnia az alkotmányjogi észrevételeit. Ezt Áder János válaszolta Mesterházy Attilának, aki találkozót kezdeményezett az államfővel. Ha kétség támadna benne bármely törvény alkotmányosságáról, Áder az Alkotmánybírósághoz fordul, függetlenül attól, hogy ki bátorítja erre, és ki nem. Magyar Nemzet  

2012. November 26. 13:15

Gyorsan megtérülő befektetést biztosító ágazatok

Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke szerint érdemes megvizsgálni azoknak az államoknak a közteherviselési megoldásait, amelyek sikereket értek el az innováció világpiacán. Megfontolandó az európai gyakorlat, hogy a versenyképesebb ágazatok számára külön kedvezményeket alakítanak ki. Magyarország az élettudományok, a lézerfizika, az anyagtudomány, az infokommunikáció, az agrárium és a környezetvédelem területén kiváló lehetőségek előtt áll, ezen ágazatok szereplőinek innovációs tevékenységét a mostaninál nagyobb enyhítésekkel is ösztönözhetné az állam. Ha nyereségüket visszaforgatnák saját működésükbe, a kutatás-fejlesztési adóenyhítések rövid időn belül háromszorosan térülhetnek meg. Magyar Nemzet  

2012. November 26. 13:05
<< Első< ElőzőKövetkező> Utolsó>>

75. oldal/105